Észak-Magyarország, 1964. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-04 / 259. szám
Szerda, 1964. november 4. ESEAKMAGYASORSJ5AO 3 Ä megyei pártbizottság megtárgyalta: 1 isisig lazítása alaposabb üzemszervezést követel miirikacröhiámmal indokolni. Rá kell muta tnunk egyes üzemekben a munka- és üzem- szervezés fogyatékosságaira is. Másfelé lazult a munka- és a technológiai fegyelem, sok a munkából kiesett műszakok száma. Érvényes ez a megállapítás a gépiparra, a bányászatra, az építőiparra egyaránt. Hiba, hogy üzemeinkben a munka- és üzemszervezés megjavítására még csak most teszik az első lépéseket, s kevés üzemben sikerült olyan politikai légkört teremteni, amelyben őszintén feltárják a belső tartalékokat, és megfelelő műszaki, szervezési intézkedésekkel Szabadítanak fel. De van már példa! S ez azt mutatja, hogy amit az egyik helyen megvalósítottak, annak sikerülnie kell más gyárakban, üzemekben is. A Borsodi, Hőerőműben. valamint a BVK-ban fokozatosan és igen figyelemre méltó eredménnyel rátérnek a női és a csökkent munkaképességű munkaerők produktív munkába való bevonására is. Hasonló törekvések mutatkoznak egyes bányaüzemekben, továbbá a Diósgyőri GépgyárUgyancsak ban, és a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalatnál is. elhangzott a pártbizottsági ülésen, hogy a műszaki, a gazdasági vezetés nem elég következetes az üzemi rend, fegyelem megkövetelésében. Elkezdődött ugyan már a párt-végrehajtóbizottság munkaerő-gazdálkodás megjavítására hozott határozatának végrehajtása, de még nem teljes erővel. Éppen ezért az egyes üzemekben történt átcsoportosítás olyan követelményeket támaszt a vezetőkkel szemben, hogy intézkedéseik munkaerőt mc(Jalapozottak legyenek, ezek nyomán javuljon a minőség, csökkenjen a reklamáció és a selejt. Felhívták a figyelmet a munkaerő-gazdálkodás szervezettebb lebonyolítására, s ennek végrehajtásában az üzemi pártszervezetek is lépjenek fel ' következetesebben. Feladatukat most abban látja a megyei pártbizottság, hogy foglalkozzanak többet a vezetés színvonalának megjavításával, a hozott határozatok végrehajtásával. OnodvárI Miklós A gondok ugyanazok... ! Egyre népszerűbb műanyag: a polyurethani . , , I szocialista ipa- 1 Megyénk | r,;nak munká- 1 jára általában az jellemző, i hogy a termelékenység jobb, < mint az elmúlt évben volt', de 1 a kívánalmakhoz mérten még 1 mindig nem kielégítő. Ennek, 1 mint azt a pártbizottsági ülé- : sen megállapították, anyagi és ] személyi természetű okai van- £ nak. A munka termelékenysé- ; gének emelése, a minőség ál- l landó javítása — hangsúlyozta ; felszólalásában Dojcsák János í elvtárs, a megyei pártbizott- : ' ság titkára — magasabb szín- < vonalú munkaerőgazdálkodást 1 kíván meg. S ez a vezetőktől ; is nagyobb hozzáértést, alapo- i sabb szervezést követel. Tud« i juk, hogy nem könnyű átve- : zényelni embercsoportokat ) egyik helyről a másikra, a i megoldás nyitja mégis az, 1 hogy ott kell dolgozni, ahol a 1 feladatok ezt megkívánják. 1 Hosszú ideje mondogatjuk ezt, 1 s elismerik üzemeink, vezetői 1 is, mégis, sokan vannak olya- i nők, akik, amikor másik hely- r re kell menniök, vitatkoznak, 1 halogatják. > A nagyobb baj, amikor ha- 1 lógatják a munkaerő átcsopor- i tosítást üzemeink vezetői is. 1 Ez évben a megyei párt-vég-0 rehaj tóbizottság határozatot,, hozott az építőipar megsegí-». tésére. E határozat a munka-® erőhiány megoldását, vagy» legalábbis enyhítését célozta.® Kevés azonban az olyan üzem, 0 mint az Ózdi Szénbányászati® Tröszt, vagy az Északmagyar-J országi Vegyiművek, amelyeke 1 'megértették e határozat poli-J; tikai és népgazdasági fontos-e ságát, és a lehetőségekhez* mérten segítettek. Több üzem-® ben ugyanis a még számukra» fontos új beruházás megvet ó-J sításához sem adtak segítségül® munkaerőt.. * A munkaerőhiány Ó közismert. Különösen a gép-» -gyártásban, az építőiparban.® .xNem lehet azonban a tervlcl-Z jrsítésben mutatkozó elmara-® dúst egyértelműen csak c“ Pályázati felhívás • külföldi ösztöndíjra % A Művelődésügyi Minisztérium® ösztöndíjas pályázatot hirdet az o 1965—66-os tanévre külföldi egye- o temek, főiskolák, illetve mérnök© szakiskolák nappali tagozatára. ® Külföldi ösztöndíjjal a Bolgár ® Népköztársaság, a Csehszlovák ® Szocialista Köztársaság, a Lengyel ® Népköztársaság, a Német Demok-® ratikus Köztársaság, a Román® Népköztársaság és a Szovjetunió® egyetemein, főiskoláin, illetve a * Német Demokratikus Köztársaság £ szakiskoláin tanulhatnak a pályá- e zók. o Az 1961-ben, vagy azóta érett-® ségizett fiatalok munkahelyük, az® idei tanévben érettségizők, illet-® ve képesítőzök, valamint a felső-© fokú technikumok 1. éves, az© egyetemek és főiskolák ugyan-® csak 1. éves hallgatói oktatási in-® tézményük vezetői útján szerezlie- • tik be a szükséges felvételi íiiia-® pót, kaphatnak felvilágosítást és® , ugyanott nyújthatják be pályáza-^ tu kát. Az egyes munkahelyek, illetve ^ oktatási intézmények a pályázati® felhívást, illetve a jelentkezéshez® szükséges űrlapokat felettes ha-® tőségüktől — a kiküldetésben ér-© (lékelt szakminisztériumok, lile- © tőleg főhatóságok . személyzeti © osztályaitól — Budapesten a lcerü-® leti tanáesolc oktatási, vidéken a® megyei tanácsok művelődésügyi®' osztályaitól kapják meg, illetve ® igényelhetik. ^ Az említett hatóságok a. pálya-® zatokat 19G4. december 15-ig kül- ® dik meg a Művelődésügyi Minisz- ^ tóriumhoz. .... Ebben a gépben készül a polyurethnn. A kép bal sarkában látható fekete folyadék a levegőn liabosodik, és egy vályúban* magas tömbben hagyja cl a gépet. Ami többet kiván Gsafüsercs 10Q mázsa psntyivadék kerül a borsodi tavakba Érdekes munka kezdődik ej héten a rakacai víztároló mel- « letti két kis ivadéknevelő tó-® ban. Apró kis pontyok tíz- és 2 tízezreit nevelik, óvják ezek-® ben a tavakban. Most kerülj sor a ponty „óvodák” lehaló-« Szására. Az elmúlt évben 42 • mázsa szépen fejlett ivadék» volt az eredmény, az idén® azonban több mint 60 mázsás« i, ponty-termésre” számítanak, a A lehalászás 3—4 napot vesz* igénybe. A kis pontyokat® azonnal áthelyezik végleges» otthonukba, a rakacai tóba.® fgy biztosítják a legnagyobb,, borsodi horgászvizen az után-« pótlást. A Csorba-telepi tó és 2 a nyékládházi tavak pontyo-» sításához a Szabolcs-Szatmár® megyei haltenyésztő gazdasá-» gokból vásárolnak 34 mázsa • ivadékotj Szakemberek vizsgálják az új vágógépet, amely tetszés szerin- ti vastagságra vágja és göngyölíti a műanyagot. Ezek a vékony műanyag-rétegek melegebbé teszik a kabátokat, mint a vatelin — mondja Kcpánszky Ernő művezető. e A község 18 pártalapszerve- J zete nem mérhető egy mércé- »vel. És nem is egyforma a «munkájuk. Az egyik jobban • elvégzi, ami reá hárul, a má• sik kevésbé. így aztán nem J általánosítható az az észrevé• tel sem, hogy a pataki alap- J szervezetek pártépítése nem «minden esetben kielégítő. « Aum-sytusban és szeo*ember- 2 ben 14 tagjelöltet és 11 tagot • vettek fel a 18 alapszervezet- 2 be. Ez átlagnak jó, de oél- »dául a Lakáskarbantartó Ktsz •csaknem 100 dolgozója közt 2 mindössze két párttag talál• ható. Bátrabban kellene ke- 2'-esniük tngjelölt-ielöUeket a • fiatalok körében, a KTSZ-nek 2 felkészíteni és ajánlani kelle• ne a öjtségre érett fia• tale" at. • 2 Remélhető, hogy az újjává- »lasztő taggyűléseken ezekről, •s az általunk nem ismert hi- « búkról is bes ’ólnak majd az 2 alapszervezetek vezetőségei és 2 a felszól lók': M-”* s^mmi kéltségünk afelől, hogy a pataki # kommunisták őszintén naérle- J "élik majd az utóbbi évek • munkáját. A jövő is ezt kívántja tőlük. * R. Ü Növekedett a község lakóinak politikai aktivitása. Nagy József elmondta, hogy például az augusztus 2,0-i ünnepi gyűlésen mintegy 1200 pataki vett részt, ugyanilyen zsúfolt volt a következő szabad pártnap, és élénk figyelemmel kísérik a vezetőséget újjáválasztó alapszervezetek tevékenységét is. — A párttagság és a parton- kívüliek gondjai ugyanazok — mondja Nagy József. — Ezt megérttettük a község lakóival. S ez a kommunistákra is serkentő hatással van. Többet vállalnak magukra a közügyek intézéséből. A pártbizottság tagjai sem tétlenkednek. Tíz állandó aktíva áll a végrehajtó bizottság rendelkezésére, hogy segítséget nyújtsanak az újjává- lasztásra készülő alapszervezeteknek. És ez a segítség nem apad el. sőt, fokozódik a választások napjaiban is, mely Patakon november 10. és december 4. között zajlik le. Ä neheze szép . .. Az újjáválasztott vezetőségre még nagyobb feladatok várnak. Megkezdődött az oktatási év, a különböző tanfolyamokat vezetni kell stb. Mindezeket a tennivalókat nekik kell majd folytatniuk, irányítaniuk, hiszen Sárospatak mindig híres volt iskolái- i ról, tanulóiról. De ebben az [esetben másról is szó van. » Azokat kell az iskolapadokba (szoktatni, akik szívesebben [kapálnak a szőlőkben, dolgoz- >nak az üzemekben. Számát is [nehéz megmondani, hogy ta- [ valy, s az idén hányán, s roi- >lyen fokon, miféle formákban [tanultak a párttagok és a pár- i tonkívüliek marxizmus—leni - [ nizmust. időszerű nemzetközt [kérdéseket, szákmai ismerete• két a tennelőszövetke-'etek- [ben, hivatalokban, az erdő- és »állami gazdaságban, s a géD- [ állomáson. Csuoán az általá- (UOS iskola VTT—VITT. n«7tú- 1 Ivában kilencvenen vizsgáztak. gimnáziumban hetvenen »tanulnak, s külön középiskolái fokú oktatást tart az erdő- >gazdaság, a gépállomás; az [abaújszántói mezőgazdasági • technikumnak i—XI—TIT. osztálya működik Sárospatakon. ' A művelődés helyzete sem - közömbös a község pártbtzott• ságának. al nőszervezeteinek. [Bár szerény művelődési házuk [a téli időszakban mindennap 'megtelik, a jövőtől többet re- imélnek. Elsősorban az újjává- [ lasztott KISZ-vezetőségtől, [amely az utóbbi hetekben örvendetes „mozgásban” van. Az .Ifjúsági Háznak mintegy 170 [rendes tagja van. s már alakulnak a különböző csoportok, 'készülnek a táncosok, a színi 'játszók, s zenekaruk is népszerű már. A kommunisták tehát nem feledkeztek meg róla, hogy nem csupán az utcákat, házakat kell jobbá, szebbé éoíteni, hanem az emberek lelkét, értelmét is. millió forint szükséges. Eny- nyivel kell hozzájárulniuk á község lakóinak, hogy a 22 milliós beruházás elinduljon a megvalósulás útján. Újságolták a községben, hogy már öt kutat’ építettek. De nemcsak a víz: a lakás is egyre nagyobb probléma - Patakon. Csaknem négyszázan igényéinek a tanácstól lakást Újabb iskolákra is szükség lenne és a villanyhálózatra is ráférne a korszerűsítés. A nők elhelyezése sem könnyű, de ez is „pillanatnyi” gond már csupán Patakon — hamarosan 550—600 munkást foglalkoztató csempeüzem épül ide, s 60 százalékban női munkaerőt fogad. Jó indulás... A pártvezetőségek újjává- lasztásának előkészítését nem tegnap kezdték el Sárospatakon. Az augusztusi tájékoztató taggyűléseken már beszéltek annak jelentőségéről, fontosságáról. Ahol megérdemelték, ott bírálták a vezetőségeket, például a Kossuth Tsz alapszervezetében azért, mert a szép határozatokat nem minden esetben követi maga a tett, a végrehajtás. A pártdemokrácia növekedését is bizonyítják az ilyen, s ehhez hasonló esetek. Bő egy hét, és Sárospatakon is elkezdődik a pártszervezetek vezetőségének újjávalasz- tasa. Csaknem száz vezetőségi tisztség felett dönt a töbt: mint félezer párttag. Patak egyike azoknak a községeknek, melyek kiérdemelten pályáznak megyénkben a városi rangra: tehát lakossága, vezetősége nagyobb erőfeszítéseket tesz a város-jelölt nagyközség fejlesztésére, szépítésére. Bajok rengetegében kezdték 1962-ben városi pártbizottság vette át a 18 alapszervezel vezetését, irányítását. Az üzemi plénumon azokról a bajokról, problémákról beszéltek s község kommunistái, amelyek az egész község gondjai voltak. Ilyen volt elsősorban ? víz. Nyári időben százak állnak sorban vízért, pedig bővizű a Bodrog, kettémossa Patakot... A víztársulás gondolata és szervezése a kommunisták érdeme Sárospatakon. — Olyan napra is emlékszem — mondja Nagy-József a pártbizottság titkára —, amikor száz, százhúsz kommunista indult el ebből a helységből agitálni. Nem kevesebb, mint 7—8 — Megvalósítottuk a heterogén-hab gyártását is — mondta Juza. Károly igazgató. — Ezzel elértük, hogy a legkisebb darab hulladék sem megy kárba. A heterogén -hab ugyanis az összeőrölt hulladékanyagokból készül, de megőrzi az eredeti anyag minden jó tulajdonságát, éppen ezért a jármű- és a bútoriparban különösen jói felhasználható. Juza Károlytól tudtuk meg azt is, hogy az Északmagvaror- szági Vegyiművekben tökéletesítették a rideg habositó eljárást. A gyár szakemberei szórópisztollyal „lövik” a szigetelő an vágót például a hűtőberendezések, a vagonok, a hajók szigetelendő részeibe. (A televízió híradója a közelmúltban mutatta be ezt a munkát, bizonyára az olvasók közül is sokan emlékeznek még rá.) Idei terve szerint a sajóbá- bonyi gyár 300 tonna polyure- thant ad az országnak. A gyárban azonban takarékoskodnak a tervhez szabott alapanyaggal és ezért minden bizonnyal a tervezettnél több polyure- thant adhatnak az év végéig. Mivel pedig ez a műanyag egyre népszerűbbé válik, az Északmagyarországi Vegyiművek jövő évi termelési terve már 500 tonna Polyurethan lesz. (ítuttkavi szági Vegyiművekből az ország minden részébe eljut ez az anyag. Ismertek már azok a kedves játék-figurák, amelyeket a Budapesti Kézműipari Vállalat készít, kedveltek azok a fürdőszoba-szőnyegek, szivacsok, mosdókesztyűk, vágj’ más, testápolási cikkek, amelyeket a belkereskedelem hoz forgalomba ebből a műanyagból. Ezeken kívül azonban még sok más. értékesebb felhasználási területe van a poly. urethan-nak. Például? — A járműipar felhasználhatja többek között ülések bélelésére, a bútoripar köny- nvebbé és kényelmesebbé teheti vele a bútorokat, a konfekcióipar pedig gyűrődésmen. les és meleg ruházati cikkeket készíthet a Polyurethan fel- használásával — hallottuk Deák János főkönyvelőtől. A fokozódó igények kielégítésére a gyár az idén már sárga, zöld, kék, fehér és rózsaszínű polyurethanl is gyártott. A gyár szakemberei stabilizálták a különféle minőséget, s ezáltal mindig teljesíteni tudják a megrendelők kéréseit. A polyurethan-üzemben felállítottak egy csaknem 300 ezer forint értékű, új angol vágógépet, az úgynevezett hán- toló-gépet, amely a gömbökből hosszú méterekre vágja és nyomban tekercseli is az anyagot. Ezenkívül milyen újdonságot produkált a gyár a közelmúltban? J Á szivacs-szerű, könnyű, jő ® hang- és hőszigetelő új mü- 2 anyag, a Polyurethan rövid idő alatt igen népszerű lett hatónkban is. A sajóbábonyi gyárból, az Északmagyaror-