Észak-Magyarország, 1964. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-01 / 257. szám
196*. november í. OSAKMAGXARORSZAO n As á| arcé Ymsakmrűá élharcosai A tiszakarádí Uj Élet Tsz a wegye legjobb termelőszövetkezetei közé tartozik. Ha a közös vagyonról beszélnek, milliós nagyságrendben számolnak. A 720 taglétszámot, s több mint 2 ezer hold földet tömörítő közös gazdálkodásra már joggal mondhatjuk: szocialista nagyüzemi mezőgazdaság. Fejlett állattenyésztéssel, jelentős gépparkkal, újonnan telepített gyümölcsösökkel, szépen, szakszerűen megművelt szántókkal rendelkeznek. Ez évben ugyan nem volt jó a termés, mégis 42 forintot ér egy.munkaegység. •Minek köszönhető a virágzó gazdaság? Elsősorban annak, hogy szorgalmas, becsületes emberek a karádiak, olyanok, akik szeretnek és tudnak dolgozni. Jó a tsz vezetése, talpraesett elnök áll az élen, felismerték a gépi művelés előnyeit, azt, hogy a nagyüzemi gazdaság alapja az erős állat- tenyésztés ... S még sorolhatnánk az összetevő tényezőket. Mi azonban most csak egyről szólunk: erős pártszervezete van a tsz-nek! Olyan kommunista kollektívája van a közös gazdálkodásnak, amely motorja a termelésnek, alapja az egyetértésnek, biztosítéka az eredményes munkának, élharcosa a jövőnek. A pártszervezet és a termelés A 720 taglétszámú tsz-ben 62 párttag serénykedik. Felvetődik a kérdés, hogy e viszonylag kis kollektíva miképp tudja eredményesen biztosítani a termelést. — Úgy — adta meg a felvilágosítást Horváth Emil párttitkár elvtárs —, hogy a pártszervezet nemcsak a párttagokra támaszkodik, nemcsak a kommunistákat mozgósítja, hanem a tsz valamennyi becsületes dolgozóját. A párttagok segítségével sikerült biztosítani, hogy a közös gazdaság minden tagjának érdeke az eredményes munka, mert csak úgy lesz magasabb jövedelem, ha még többet termelnek. A több, jobb termelés nyomán lehet csak újabb gazdasági épületeket építeni, Ze- torokat vásárolni, még erősebb állatállományt kialakítani, még több forintot fizetni a munkaegységekre. S a tagok ezt megértették. A rendszeresen dolgozó 500—520 embert nem kell mozgatni a munkára, mindenki tudja kötelességét. Ennek köszönhető, hogy a sátoraljaújhelyi járásban elsők között állnak a betakarításban, s ha az eső visz- sza nem veti őket, minden terményük tető alatt lenne. Az ősziek vetésével is igyekeznek időben végezni, mert ahogy mondották: a jövő évi termelés sikere bizonyos mértékben már ez évben eldől. A pártszervezet, a tsz vezetőségével közösen, jó előre Judja, milyen munkát és mikor kell elvégezni a gazdaságban, s a maga vonalán előkészíti azt. Például az őszi betakarítás és vetés ütemter- vét is először párttaggyűlésen ismertették, kikérték a kommunisták véleményét, azután beszélték meg a tennivalókat az egész tagsággal. A párt- szervezet segített akkor is, amikor az esőzések miatt nem haladt úgy a munka, ahogy szerették volna. A tsz alapszervezetére, a kommunistákra várt a feladat, hogy az idő jórafordulásával mindenkit mozgósítsanak, minden percet kihasználjanak, leküzdjék a nehézségeket. A pártszervezet jól látta meg: a gépen dolgozó kommunistákhoz, pár- tonkívüliekhez kell fordulni. Ha ők jól helytállnak e nehéz időszakban, pótolni lehet a lemaradást. A gépen ülő párttag, s a többiek becsülettel teljesítették feladatukat. Pon- gó Sándor zctoros és Horváth János, a Csepel teherautó velője, a pártszervezet két derék kommunistája, a nehéz időben szinte állandóan gé- Pen ült és dolgozott. Hasonlóképpen cselekedtek a többiek is. Vetettek, betakarítottak, szállítottak. S ezt teszik még ezekben a napokban is. Ezt teszik, mert mint mondták, az idei őszön különösen jól kell dolgozni, hiszen a közeledő pártvezetőség-választást több, jobb munkával kívánják köszöntent Ugyanez mondható Tisza- karád többi kommunistáiról is. A pártvezetőség-választás- ra az egész párttagság több, jobb munkával készül. Az állattenyésztésben K. Tóth Sándor, Batta György, Havrir Sándorné, a növénytermesztésben özv. Budaházi Gyulá- né, Volom Gusztáv olyan nagy odaadással dolgozik, mint talán még soha. A pártszervezet már előre is tekint. Az idei gyenge eredményeken okulva a vezetők arra a következtetésre jutottak, hogy tovább növelik az öntözött terület nagyságát. Három éve, hogy bevezették az öntözést, éppen a pártszervezet javaslatára. Ez évben már 550 hold földterületet öntözhettek. Jövőre pedig ezer holdra növelik az öntözött területet. Tanul a falu A tiszakarádí tsz-ben az elkövetkezendő években még szebb eredményekre lehet számítani. A pártszervezet igen jól látta meg: a holnap, a jövő érdekében tanulnia kell a falunak. Ezért jelentős népnevelő munkát fejtettek ki, előbb a kommunisták, majd a falu egész lakossága körében. Eredmény: tavaly több mint százan, ez évben pedig negyvenen iratkoztak be az általános iskola utolsó osztályaiba. A három éves tsz-akadémiát tavaly 35 ember végezte el. Ez évben két szakmunkásképző tanfolyam is működik a faluban, zöldség, gyümölcs, állattenyésztő szakokon. Hogy a nagyüzemi gazdálkodás vezetését is helyi emberekből tudják megoldani, ez évben megszervezték a Putnoki Mezőgazdasági Technikum kihelyezett tagozatát. Erre már azok jelentkeztek, hatvanhárman, akik elvégeztek valamilyen szakmunkásképző ■ tanfolyamot, tsz-akadémiát. A beiratkozottak 80 százaléka október 1-től hetente kétszer-három- szor rendszeresen jár előkészítő tanfolyamra. Azok részére pedig, akik még nem érték el a technikumi színvonalat, hét-nyolc előadásból álló falusi tanfolyamot szerveztek. Úgy számítanak, hogy az előadásokat 80—100 ember hallgatja meg rendszeresen. A helyi pártszervezet az állami oktatáson kívül a politikai oktatásra is nagy gondot fordít. Két politikai szeminárium működik a. faluban, mintegy 30 ember részvételével. A szemináriumokon a tsz-tagok nagy érdeklődést mutatnak a világ eseményei iránt. Igen szép és nemes feladatot vállalt magára a helyi pártszervezet, amikor megszervezte a falu lakosságának továbbtanulását. A vezetőség céltudatos munkája azt bizonyítja: világosan látják a párt tudatformáló célkitűzését, tudják, hogy ha az emberek fejében is rendet teremtenek, a mezőgazdasághoz értő szakembereket nevelnek, az egész falu hasznát látja. Szervezeti élet — pártmegbizatas Hogy a tiszakarádí párt- szervezet ilyen eredményesen tevékenykedik, ez elsősorban annak köszönhető, hogy a falu kommunistái rendszeres szervezeti életet élnek. Havonta tartanak taggyűlést, amelyen a megjelenés igen jó. Legfeljebb csak azok hiányoznak, akiket nem érint közelebbről egy-egy napirendi pont. Ha tudják például, hogy a taggyűlés kizárólag tsz- problémákkal foglalkozik, egyik-másik pedagógus, fmsz- dolgozó, különösen ha más elfoglaltsága is van, nem vesz részt a tanácskozáson. Éppen ezért javasolta az Uj Élet Tsz pártvezetősége a felsőbb pártszervezetnek, hogy a párt- vezetőség választása során hozzanak létre egy községi alapszervezetet is, ahová mindazok tartoznak majd, akik nem tagjai a tsz-nek. A járási pártbizottság egyetértett a javaslattal, s így az újjáválasztás után a tsz-párt- szervezetében 37 tag marad, a többieket átigazolják a községi alapszervezet.be. Horváth elvtárs szerint e lépésükkel tovább erősítik a szervezeti élétet, még eredményesebben dolgozhatnak majd a közösségért. Vezetőségi üléseket pedig úgy tartanak, ahogy az élet, a munka ritmusa kívánja. Ezekre, ha a tsz gazdasági problémáiról van szó, meghívják az elnököt, a főkönyvelőt, az agronómust, s közösen beszélik meg a teendőket. A jó szervezeti élet tükréhez hozzátartozik, hogy rendszeresen foglalkoznak a tag- és tagjelölt felvétellel. Évente átlagosan 4—5 embert vesznek fel párttagnak. — A pártmegbízatások meg úgy hozzátartoznak életünkhöz, hogy akinek nem adunk, azok reklamálják — magyarázza a párttitkár elvtárs. A legtöbb párttagnak, különösen a vezetőknek, propagandista megbízatása van. A különböző tanfolyamokra, előadásokra, a putnoki technikum kihelyezett osztályút kivéve, helyi erőből biztosítják az előadókat. A pedagógusok, a tsz vezetői, az agronómu- sok, a pártalapszervezet vezetői egyben mind-mind propagandisták is. Ezenkívül jelentős az olyan pártmegbízatás, hogy a faluban társadalmi munkát szerveznek, előfizetőket gyűjtenek a pártsajtóra, biztosítják a rendezvények zavartalan lebonyolítását. Jeletős pártmegbízatásnak számított az a felmérés is, amit a párttitkár elvtárs vezetésével a tömegszervezeti vezetők, s az orvos végzett el. Felülvizsgálták a tsz öregjeinek helyzetét, s megállapították, kik szorulnak szociális juttatásra. Negyvenkét idős tagot száztól háromszáz forintig terjedő egyszeri segélyben részesítettek, huszonnégynek pedig havi 100 forintot szavazlak meg. Ezt igen körültekintően mérték fel az elvtársak, amit az is bizonyít: döntésüket nagy megelégedéssel fogadták. Jelentős párt- megbízatást kapnak a párton- kíviiliek is. A pártszervezet mellett működik egy 20 tagú társadalmi aktíva hálózat, amely a különböző feladatok megoldásában, lebonyolításában segédkezik. * A tiszakarádí Uj Élet Tsz pártszervezete eredményesen dolgozik. S e munkájukat most, a pártvezetőség-válasz- tások jegyében, szellemében látják el. És ahogy a kommunisták elmondták, a vezetőségválasztó taggyűlésen olyan elvtársakat kívánnak megválasztani, akik továbbra is képesek közmegelégedésre formálni a falu arculatát; Fodor László Megmozdult az „óriás” Exer darab kapcsoló- Forgácsolók és sxerelők Átadók és átvevők - és 60 kilométer vezeték — Haraso...! Haraso!..; — hallom immár ki tudja hányadszor. S közben a gép körül szorgoskodó emberek arcát nézem. Nem tudják, valószínűleg nem is akarják ti; kölni örömüket. Csakne. másfél esztendő munkáján gyümölcse érik be ezekben napokban. Átadáshoz közeledik a második óriás, a CSZ—2 gépsor. A szovjet átvevők alaposan megvizsgálják a mechanikus részt és az elektromos berendezéseket. A szerelők és a gyár műszaki ellenőrei is velük tartanak. S egy-egy állomásnál a bemérés, az ellenőrzés után elhangzik a jó érzést fakasztó vélemény: Haraso ... Haraso... A tolmács mindig kéznél van, meg a szerelést vezető fiatal mérnök is jól beszél oroszul, de ezeket a szavakat aligha kell fordítani. Mindenki megérti. Látszik az arcokon. Nem tudom, hányadszor járják végig a cirilbetűs feliratokkal ellátott, impozáns gépsort az útadók és az átvevők. Eleinte csak üresjáratban ment a masina. Mostanában azonban egymást követik a próbadarabok. Igaz, még nem ötvenhét másodperc alatt kerül le egy-egy készre munkált motorház az automata gépsorról, de hamarosan’;.. Tizennyolc állomáson 48 darab fúró és menetelő, sok maró és sorjázó vágja a beadagolt öntvényt, miközben ügyes szerkezetek, akárcsak valami gépemberek, továbbítják, emelik, forgatják a motorházakat. Egész forgácsoló műhelyt, gépparkot, berendezést és embereket helyettesít. Kis területen nagy teljesítőképességgel — és pontossággal. Színes lámpák vigyázzák az berendezést készíti — kérde- — Körülbelül ezer darab zem Szirti Károly gyáregység- kapcsolót szereltünk fel — vezetőt. mondja a fiatal technikus — Az utolsó állomás: egész berendezés működését, s a legkisebb rendellenességnél megáll a hatalmas masina. A sok fúró, maró és menetelő, szóval egyszerre minden. Akkor is megáll az egész sor, ha valaki véletlenül hozzáér az állomásnál levő nagy, piros gombhoz... — Kinek van nehezebb dolga, a mechanikus szerelőknek, vagy annak, aki a villamos Szerencsen hallottuk a következő kedves kis történetet, amelyen sokat derültek az elmúlt napokban a két híres édességipari üzemben, a csokoládé- és a cukorgyárban. Mint minden hasonló intézmény, a csokoládé- és a cukorgyár napközi otthona is célul tűzte ki, hogy a gondjaira bízott apróságokkal megismerteti szüleinek munkáját és természetesen munkahelyét is. Sokat meséltek a. gyermekeknek az édességek valóságos birodalmáról, a napokban pedig sor került a nagy izgalommal várt személyes ismerkedés• • Üzemlátogatás re, a hatvan kis apróság üzemlátogatására. Az egyforma „egyenruhát”. kék kertésznadrágot és kockás ingecskét viselő emberpalánták egy egész délutánt töltöttek a számukra csodálatos üzemben, ahol ez alkalommal szabad volt a vásár, azaz mindent meg is kóstolhattak. Éltek is az alkalommal a kis gyárlátogatók, s búcsúzásnál a máskor szigorít portásbácsik még afelett is szemet hunytak, hogy a látogatók a pici zsebekben, a. csokoládétól maszatos kis markokban „tartalékot” is vittek magukkal. Odahaza és a napköziben azóta mindig ez a gyárlátogatás a téma, mese helyett a csokit, cukorkát ontó gépekről faggatják szüleiket. Akadt apróság, aki már feladta karácsonyi „megrendelésén’, kis csokoládégyárat kért, de igazit. A legkedvesebb, amin Szerencs nagyokat derül: másnap szinte kivétel nélkül minden gyerek kijelentette, hogy ne a napközibe, hanem a gyárba vigyék őket szüleik. (p. s.) Az átrakó szerkezet szerelése. Ö már az első CSZ—2 gép- és legalább 60 kilométer az a sor születésénél itt volt. Szin- vezeték, amelyet ugyancsak te összenőtt a gép gondjaival behúztunk a masinába. Ismét megindult a gép. A nyers motorház a magasba emelkedett, hogy néhány pillanattal később a kocsiba szorítva, elinduljon a szerszámok kegyetlen pergőtüzében. A kapcsolótáblán sok piros és zöld lámpa villogott. Alig négyzetméternyi területről jól „belátható” minden, ami a hosszú soron történik. A piros lámpák villognak —- majd átváltanak zöldre. Előbb egy, aztán több, végül mind. S amikor minden lámpa zöld, kész a motorház. — Remek masina — mondom Rásztocki Gyula párttitkárnak, az egyik szerelő'brigád vezetőjének. Elismerés jár érte mindenkinek, aki itt van, a gép körül. — És akik nincsenek itt, azoknak is ... A forgácsoló üzem dolgozóira gondolok. A horizontos csoportra, Suhaji Ferencékre, meg Tóth Kálmá- nékra. Az ő jó munkájuk nélkül aligha mozogna a CSZ—2. Mégis olyan gyakran megfeledkezünk róluk ;.. Messzi vannak ide. Értem, s mindjárt igazat is adok a párttitkárnak. S azoknak is, akik szóvá tették, hogy a CSZ—2-őt nemcsak lakatos és villanyszerelő készítette. Harmadszor is felzúgtak a meghajtó motorok. S a korábbi kép megismétlődik. Magasba lendült a motorház. j. elindult ... fúrók, marók, .menetvágók, s végül egy kész munkadarab. Mikrométer került elő, s a szovjet átvevő csak ennyit mondott: Haraso ..; haraso... Paulovits Ágoston Foto: Szabados György minőségellenőrzés. A góp tökéletesen dolgozott. és örömeivel. S miközben a másodikat adja át, fél szemmel már a harmadikat nézegeti. Azt is szerelik! — Kinek nehezebb? — mondja mosolyogva. — Egyformán pontos munkát igényel a lakatostól is, meg a villany- szerelőtől is. Barcikai Dezső, a villany- szerelők egyik csoportvezetője hasonlóan vélekedik. Tárgyilagosan, minden szakmai sovinizmust mellőzve. Ma lép éleibe a légi közlekedés téli menetrendje A légiközlekedés téli menetrendje november 1-én lép életbe. A téli hónapokban a MALÉV és a vele együttműködő légitársaságok hetente Budapest—Prága viszonylatban tíz, Budapest—Berlin között 11, Budapest—Varsó és Budapest-—Bukarest között nyolc, Budapest—Szófia között hat járatot közlekedtet Hetente négy-négy alkalommal indul a magyar fővárosból utas- szállító gép Belgrédba, Moszkvába Amszterc^.ba, Brüsz- szelbe, hetente két ízben Bécs- be, a Skandináv országokba Londonba. Zürichbe, Párizsba Frankfurtba, Athénbe, Kairóba, Kölnbe, s egy-egy alkalommal Milánóba, Tiranába, Rómába és Düsseldorfba.