Észak-Magyarország, 1964. október (20. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-04 / 233. szám

eszakmagiarorszag Vasárnap, 1384, október 4. Miskolc országos rangja im- ' .ár egyetemének is köszön­-tö. A Nehézipari Műszaki -•'Syetem évente több száz bá- ! ya-, kohó- és gépészmérnököt ad a. népgazdaság nagyigényű műszaki posztjaira. Az orszá­gos reflektálások mind ez ideig jók: a Miskolcon végzett mér­nökök többsége kiválóan meg­állja helyét, szakmai szem­pontból tekintélynek örvend. Amilyen a gazda — olyan a porta. így tartja a közmondás. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem országos híre feljogo­sít bennünket, hogy éljünk az analógiával. Az oktatói gárda, az egyetem tisztségviselői ön­magukat igyekeznek adni, meg­valósítani minden mérnökben. S ilyen értelemben minden or­szágos dicséret visszatér az ok­tató, a professzor munkálkodá- sáihoz, embernevelő tevékeny­ségéhez. A tanévkezdés első heteiben felkerestük dr. Terplán Zénót, a gépészmérnöki, dr. Szilas A. Pált, a bányamérnöki, és dr. Horváth Zoltánt, a kohómér- nöiki kar dékánját, hogy a tan- évéieji gondokról, tervekről beszélgessünk. Az alkalom is predesztinálja ezt a beszélge­tést, hiszen dr. Terplán Zénó és dr. Szilas A. Pál ez évben lépett az egyetemi tisztségvise­lők soraiba. Dr. Terplán Zénó a gépészmérnöki kar élén áll. Neve és oktatói munkássága összeforrott az egyetem min­den jelentősebb eredményével. Üj megbízatását megtisztelte­tésnek érzi, a felelősség súlyát pontosan ismeri. Hivatalba lé­pése után nyomban magára vállalta a kar ügyes-bajos gondjainak jelentős részét, megkülönböztetett figyelemmel segíti a hallgatókat magánjel­legű és tanulmányi problémái­nak megoldásában. Dr. Terplán Zénó a dékáni tisztségviselésről azt tartja: — Az egyetem életére ser­kentőleg hat, ha a tisztségvise­lők cserélődnek. Ami pedig a gépészmérnöki kar programját illeti: folytatni szeretném elő­deim megkezdett munkálkodá­sát. Nagyon sokat szeretnék én is foglalkozni a gépipar és a gépészmérnökök kapcsolatai­nak mélyítésével. Teendőim közé sorolom a végzett mérnö­kök továbbképzésének ügyét, a gépészmérnök-képzés múltjá­nak, jelenének és jövőjének vizsgálatát. Az elmondottak szoros kapcsolatban állnak a reform-tanterv kívánságainak realizálásával is. A magam ré­széről kíváncsian várom a most felfutó felsőfokú technikumok „emberanyagát”, úgy remélem. ezek az intézmények jó hatás­sal lesznek a gépészmérnök képzésre. A kar minőségi ok­tató munkájához nagyban hoz­zájárul a befejezés előtt álló műhelycsarnok végleges meg­építése. Törekvéseink közé tar­tózik az is, hogy a mi karunk­ról kikerülő mérnökök minél többen sorompóba álljanak majd a műszaki tudományok valamilyen címének elnyerésé­ért. Dro Szilas A. Pál professzor, a bányamérnök! kar dékánja. Megbízását eb­ben a tanévben kapta. Hivatal­ba lépésének első heteiben fo­gadóórán is találkoztunk vele, amikor a hallgatók tanulmányi kérelemmel keresték fel. Tü­relmesen végighallgatta az in­dokokat, és ahol lehetett, se­gített. Dékáni „ars poetica”- járól a következőket mondotta: — A műszaki felsőoktatási intézmények közül hazánkban a bányamérnölci kar a legidő­sebb, Miskolcon azonban a leg­fiatalabb. Selmecbánya után- Sopron, majd Miskolc adott otthont az ősi mérnökképzés­nek. Ez a körülmény kissé de­termináló a karunkra való je­lentkezésnél. ugyanis a kar ■'átállás szaktekintélynek ör­vend. Mégis, amikor átjöttünk Miskolcra, ídssé megcsappant az érdeklődés. Ezt annak tulaj­donítottuk, hogy ennek az egyetemnek külsőségekben nincs olyan vonzóereje, roman­tikája, amilyen Sopronnak volt. Most az a feladat áll előttünk, hogy a miskolci Ne­hézipari Műszaki Egyetem kör­nyezetét megnyerővé, vonzóvá változtassuk. Az elkövetkezen­dő évek, reméljük, jelentős- javulást hoznak. Sokkal tága­sabb és barátságosabbak lesz­nek a kollégiumi szobák. Azon leszünk továbbá, hogy az egye­tem külsőségeiben is méltó le­gyen az itteni munkához. A jövő esztendő szimbolikus je­lentőségű: 20 esztendeje szaba­dult fel hazánk, 200 éves a bányamérnöki, kar gépész tan­széke. Az évfordulókat méltó­képpen kívánjuk megünnepel­ni. A tervezett tudományos ün­nepi üléseken kifejezésre jut a kétszer „átültetett” ősi és a szocialista alapítású új karok egysége. Ismert dolog egyetemi társadalmunkban: a bányász­kar sok kapcsolt intézménye maradt Sopronban. A kar to­vábbi megerősödésében döntő szerepe lehet néhány nélkülöz­hetetlen intézmény idetelepíté­sének. A decentralizációs tö­rekvések beteljesüléseként ipa­ri, vagy akadémiai kutató in­tézetek leköltöztetésére. bá­nyászmúzeumunk idehozatalára gondolunk. Ezek az intézetek jó szolgálatot tehetnek a test­vérkaroknak is. Miskolc sokat tett az egye­temért. A kapcsolatok állan­dóan javulnak. Ám mégis, arra. lenne szükség, hogy a város és az egyetem kapcsolatai szerve­sek és következetesek legyenek. S mi, egyetemi tanárok na­gyobb türelmet kérünk a város ügyeiben nem mindig kielégítő részvételünk miatt. Köztudo­mású: sokirányú, országos, tár­sadalmi kötelezettségek között kell megosztani maradék időn­ket és energiánkat. Sorainkban minden egyetemi tanár számos országos bizottságnak tagja, több közülünk külföldi egye­tem előadója, hazai kutatóin­tézet vezetője. A bányamérnökök tovább­képzéséről szólva elmondha­tom, hogy erre is igen jelentős erőt áldozunk. A technikai haladás olyan mértékű, hogy a mai dolgok holnap elavulhat­nak. Ezért szükséges mérnö­keink számára az állandó to­vábbképzés. A táreyi feltételek megjavítása: a szállásbiztosítás, a bentlakásos lehetőség első­sorban az ipari tárcák segítsé­gétől függ. Dr.Horváth Zoltán a kohómérnöki kar dékánja. Tisztségét immár tíz esztendő óla viseli helytállással, lelkiis­meretességgel. Temérdek ta­pasztalat halmozódott fel nála munka közben, mégis úgy vé­li: a dékánok cseréje szüksé­ges. Az. a véleményem: sok ad­minisztrációs munkával jár a dékáni tisztség maradéktalan ellátása. Saját szakmámmal, a tudományos élet kérdéseivel emiatt; néha kevesebbet fog-, lalkozom, mint szeretnék. Minden ember új színt visz a dékánságba. A közvélemény kissé helytelenül értelmezi ná­lunk a dékánok cseréjét. Va­lamifajta „leléptetésnek” tart­ják, pedig nem az. Stafétabot átvételéről van itt szó, egy nem kinevezésen, hanem megbízatáson nyugvó tisztség viseléséről. A karj munka ebben az esz­tendőben gyarapszik. ‘ Eddig vas- és fémkohó, illetőleg technológus kohómérnökök hagyták el egyetemünk padja­it. Szaporítani szeretnénk a „repertoárt”; a jövőben kü­lön vas-, külön fémkohó, kü­lön öntő- és külön technoló­gus mérnököket fogunk képez­ni. Mindez új jegyzetek írását, további személyi és tárgyi feltételek biztosítását írja elő. A műszaki tudományok olyan mértékben fejlődnek, hogy jegyzeteink körülbelül öt év alatt elavulnak. A mérnökkép­zés reformjának diktátumai szerint friss szemléletű jegy­zetek szükségesek. A reform sürgetően parancsolja nálunk a gyakorlatok tökéletesebbé tételét. Elméleti vonatkozás­ban világszínvonalon állunk, azonban nincs szinkronban ve­le a gyakorlati képzés. Talán a most megépülő műhelycsar­nok némi lehetőséget nyújt a felzárkózásra. Februárra két új tanszéket szeretnénk életre hívni: öntő- és automatika tanszéket. Az utóbbi kézzel fogható szüksé­gessége mindenki előtt telje­sen nyilvánvaló. Most dolgozunk mi is a mérnök továbbképzés kiszéle­sítésén. Két éves levelező ok­tatás során szeretnénk megol­dani a kohóipari, az öntő, a hőkezelő és a melegalakító szakmérnökök képzését. Két év után új diplomát, szakmér­nöki oklevelet kapnak a to­vábbképzésben részt vevő mér­nökök. Az idei. tanév második fél­évétől bentlakásos továbbkép­zést szeretnénk indítani: a résztvevők három-négy tan­tárgyból vizsgáznának. Fontosnak tartom még a volt hallgatókkal fennálló kap­csolatok ápolását, a társadal­mi egyesületek munkájában való részvételt, az iparági ku­tatóintézetekkel kiépítendő együttműködést, a külföldi kapcsolatok szorgalmazását. Ismeretes a város előtt: a mis­kolci Nehézipari Műszaki Egyetem külföldi egyetemek­kel fennálló kapcsolata jelen­tős. A magdeburgi, a frei- bergi, a moszkvai, a leningrá- di, a harkovi, a krakkói egye­temekkel rendszeres kapcso­latot tartunk fenn. Egyetemi tanárok, oktatók tartanak elő­adásokat a szóban forgó váro­sok egyetemein. A várossal való szorosabb együttműködés problematiká­jához szólva, nekem az a vé­leményem, hogy szépen fejlő­dik ,ez a kapcsolat. Ha a terv­be vett Nyári Egyetem prog­ramjába bekapcsolják egyete­münket, lehetőség nyílna egye­temünk munkájának szélesebb körű ismertetésére. Primus inter pares A szerény és mégis jelentős programnyilatkozatok után mindhárom dékán elmondot­ta: a jp kari munka sok-sok ott munkálkodó oktató, kuta­tó és egyéb dolgozó együttmű­ködésének eredménye. A dé­kán csak a többiek együttmű­ködésével tud megfelelni meg­tisztelő megbízatásának. Az oktató-nevelő munka diadala csak akkor övezheti bármely kar tevékenységét, ha az a kollektív bölcsességen nyug­szik. A dékáni tisztségviselés lényegéből fakad, hogy a kar kollektívájában a tisztségvise­lő az első az egyenlők között. Párkány László NÉHÁNY nappal ezelőtt új­ra a Múzeumi Hónap megnyi­tásáról adtunk hírt. A hónap' eseményeiről, érdekességeiről Komáromy’ Józseffel, a mis­kolci Hennán Ottó Múzeum igazgatójával beszélgettünk. — Mi a jelentősége a Múze­umi Hónapnak? — Bizonyára mindenki ta­pasztalta, hogy az utóbbi években a múzeum szó jelen­tése valahogy megváltozott. Nem elzárkózottságot. csen­det. múlt-őrzést jelent, hanem elevenséget, aktivitást. A sok tudományos előadás, cikk. ki­állítás, a látogatók mindin­kább emelkedő száma azt bi­zonyítja, hogy a múzeumok a valamikorinál sokkal szoro­sabb kapcsolatot tudtak te­remteni a való élettel, a jelen mondanivalójával. Mind szé­lesebb tömegek ismerik meg a múzeumok munkáját, a mun­katársak tudományos eredmé­nyeit,. A Múzeumi Hónapnak is éppen az a célja, hogy még Madách Imre, Az ember tra­gédiái á-nak költője, történel­münk egyik legszörnyűbb idő­szakában, a Bach-korszakban érleli meg magában főművének alapvető elgondolásait. Tilta­kozni akar e korszak ellen a domány, az érzések hamissága és a művészet megcsúfolása. Itt tárja fel. miképpen dönti a tőke nyomorba a tömegeket, s hogyan emberteleníti el a kor haszonélvezőit. Ez a világ, mint a műből láthatjuk, megérett a tőidén elem, a világtörténelem nagy tanulságai alapján. Előbb a Civilizátor című darabjában közvetlenül gúnyolja a Bach- korszakbeli bürokrácia tevé­kenységét, majd hozzákezd a főmű megírásához, amelyben ugyancsak a magyar nép kér­déseire keresi a választ. Az egyik kérdés az volt, ho­gyan értékeljék a 48-as forra­dalmat? Madách szerint a pol­gári forradalom lelkesítő, az emberiséget előrevivő történel­mi esemény. Amikor az egész művet Ádám álmaként mutatja be, a forradalmi jelenetet úgy ábrázolja, mint álmot az ál­mon beiül. Teszi ezt azért, hogy a második Kepler jelenet­ben megmutassa: Kepler nem ábrándul ki a forradalomból. Ugyanaz az Adóm, aki minden színből leverten távozik, ekkor mondja: „Mi nagyszerű kép tá­rni fel szememnek. Ven-e, aki isten szikráját nem érti. Ha vérrel és sárral volt is be­kenve.” A kor második kérdése a ka­pitalizmus fejlődésével szem­ben elfoglalt álláspont volt. Madách kritikai realista meg­látásainak csúcspontját a kapi­talizmus kritikáiéval kapcsolat­ban éri el. A londoni színben látjuk, hoc van változtatja a poteári világ áruvá a tudo- mánvt, a szerelmet és a művé­szetet egyaránt: hoavan jön létre ennek következtében áltu­loridoni szint bezáró halál­táncra. A kor harmadik, s ugyanak­kor legbonyolultabb kérdése, hogy c tanulságok után milyen politikai-eszmei áramlat vezet­heti ki a világot és a magyar népet a legsötétebb helyzetből. Az ember tragédiája a maga egészében.erre a, Madáchol és a kor minden becsületes embe­rét kínzó, kérdésre keresi, ku­tatja a megfelelő, választ. Mi­lyen útmutatást ad a történe­lem? Melyik a legmegfelelőbb emberi magatartás? Ez a kér­dés Az ember tragédiájának eszméi alapja. S a liberális ne­mesi világnézetű Madách, bár­milyen nagy tudományos és művészi erőfeszítéssel igyek­szik is a megfejtést megadni, végeredményben képtelen a feleletre. Végigtekint szinte az egész emberiség történetén. S nem talál egyetlen megoldási nyújtó eszmét sem. A monumentális építkezések erejébe vetett hit éppúgy nem megoldás, mint az athéni demokrácia szabad­sághite. Az élvhajhészat épp­úgy nem, mint az aszkézis. Nem vezet eredményhez az elvont tudomány sem, a sza­badverseny sem. Madách nem kapcsolódhat ezekhez az esz­mékhez. Küzdeni akar a jobb jövőért, de nincs perspektívája. Az emberiség történelme fel­halmozta eszmék illúziók­nak bizonyultak. Az élet célját ezért a küzdésben, a küz­delemben fogalmazza megr „Az élet célja a. küzdés maga” — írja. Ez az eszményvesztés, ez a kiábrándultság, s ugyanakkor a lázas keresés valami eddig még meg nem fogalmazott után — ez a küzdelem jellemzi Madách főművét, amelynek legnagyobb értéke „e küzdés maga.” A liberális nemes ugyanis nem bízott a népben, amelyet, az athéni sziliben meg- vásárolhatónaik, a párizsi szín­ben beíolyásolhatónak látott. S ezért nem találhatott rá a meg­oldás útjára sem. így tagadta, meg a rendkívül hézagosán is­mert utópista szocializmust, és így jutott el, szinte kétségbe­esett kiáltásként, a íalanszter- jeleneten keresztül az eszkimó­színig. A Madách költői ereje éppen abban nyilvánul meg, hogy a kiváló felismerések és az igazi út meg nem találása közötti el­lentmondást általában át tudja hidalni. Noha alakjai elvontak, s az emberi érzések, például a felfelé törés és tagadás egysé­ges összemberi érzései külön­váltak! jelennek meg Ádám és Lucifer alakjában, mégis egy- egy pillanatra valódi emberi törekvések vili annak fel a néző előtt. Lucifer sokszor csak az Adómban már-már megfogal­mazódó érzések kimondójává válik. S Adám a Lucifer meg­fogalmazta gondolatot viszi sok helyütt tovább. Éva pedig, „az örök nő” valahogy a Ma­dách elképzelése szerinti női feladatok képviselője, ö érzel­mileg rázza meg Ádárnot, és így ébreszti rá, hogy miről kell gondolkoznia, min kell változ­tatnia. S Madách ezekkel az eszközökkel, amelyek önma­gukban sokszor naivan hatná­nak, mégis, utólag megteremti azt az egységet, amit a Tragé­dia egészében már-már elveszt. Ádám mindig újra küzd, min­dig újra lelkesedik, egészen az utolsó színekig, mikor már maga az író is elveszíti müve igazi célját és perspektíváját. Az a Madách, aki fiatal ko­rában lapja mottójául Berzse­nyi gondolatát választotta: „Az ész az isten, mely minket ve­zet” — most ahhoz a végkövet­keztetéshez jut cl: „Ember küzdj és bízva bízzál.” S noha Madách nem tud adni célokul, mindig tartja magát ahhoz a programhoz: „Küzdeni erűnk szerint a leg nem es bek éri.” Maga nem lát kiutat, de azt látja, hogy a legnagyobb bűn: semmit sem tenni. Ez a legbe­csületesebb álláspont volt, amely korának liberális közne­mességén belül létre jöhetett. Ezért nevezzük küzdelemnek, egy küzdelem képének Az em­ber tragédiáját, amelyből mind a mai napig tanulhatunk. Száz év múltán is tudatosítja ben­nünk a társadalmi küzdelmek emberformáló jelentőségét. A mai olvasó megérti Madách problémáit, becsületes harcát és rokonszenvvel szemléli egy magyar hazafi és költő belső vívódásait. Rokonszenvvel szemléli abban a tudatban, hogy ma már választ tudunk adni a nagy kérdésre: mit kell tennünk, miben kell bíznunk és mi a célja küzdelmünknek! Hermann István Gazdag, tartalmas Múzeumi Hónap kezdődőt! Beszélgetés Komáromy Józseffel, a múzeum szorosabbá tegye ezt a kap­csolatot, még inkább megis­mertesse munkánkat, eredmé­nyeinket az emberekkel. Eh­hez kiváló alkalom a gazdag programú, tartalmas hónap. — Mit bizonyítanak az ed­digi tapasztalatok? — Most rendezzük meg har­madszor a Múzeumi Hónapot. Természetesen mindig az elő­zőek tapasztalataira építve szervezzük az újat. Tudjuk például, hogy a kis kiállítá­sok igen eredményesek. Ezek hatása is felér egy nagyszabá­sú kiállítással, hiszen a kicsi­ket könnyen mozgathatjuk, sok . helyre tudjuk elvinni, igazgatójával olyan falvakba is. ahol ed­dig nem rendezhettek Ilyet. Az érdeklődés bizonyítja: megéri a fáradságot. Tavaly Igen jól sikerült az ózdi múzeumbarát kór kiállítása. Ezt az Idén is megismétlik, kibővítve újabb anyagokkal. — Mi várható az idei Mú­zeumi Hónaptól? — KÜLÖNÖS jelentőséget ad a hónapnak egyrészt a fel- szabadulási évforduló rendez­vénye, másrészt az. • hogy az UNESCO Herman Oltó évet, valamint műemléki időszakot hirdet. Szeretném kiemelni a műemléki időszak fontosságát. A tanácsokkal együtt szervez­zük a műemléki rendezvénye­ket, és igen megnyugtató, hogy a tanácsok vezető emberei szólalnak meg a műemlékek védelmében. Miskolcon ok tő­be r 13-án kerül sor a Herman Ottó Múzeumban az egyik ülésre, melyen dr. Ladányi Jó­zsef, a megyei tanács elnök­helyettese mond megnyitói, és Báthori Gábor főmérnök tort előadást 'a műemlékvédelem­ről és hasznosításának kérdé­séről. A másik ülést október 16-ári tartjuk Sátoraljaújhe­lyen, ugyancsak a tanács se­gítségével, közreműködésével. A hónap rendezvényei közül fel szeretném hívni a figyel­met a szellemi vetélkedőre. A döntő lebonyolítása után a kérdéseket, s válaszokat a múzeumi közleményekben is megjelentetjük: ez az anyaj ugyanis a megye irodaimii népzenei, történeti hagyomá-« nyalnak valóságos encildopé' diája. (pt) t r / Ossi besséí^etés HÁROM DÉKÁNNÁL Száz esztendeje halt meg a Tragédia költője

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom