Észak-Magyarország, 1964. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-08 / 57. szám
‘VaaSmap, SSW. märcftre í. ßSZÄKRTAGTAKORSZÄG Ä.UGUSTO FREDERICS SCHIMIDT: Eljöttek a csillagok... Jöttek a nedves fényű csillagok, S mint feslő, hús szirom Tapadtak meg száraz arcomon. Remegve jöttek a csillagok, Mint szurok éj komor fáinak Szélszaggatta virágai. S én kimerült, elmerült, Találkozom velük. Vigaszom A hirtelen jött csillagokon. Messzi meztelen tereket szeltek át —, Mint meséjükben mondták. Meséltek az űrszökőkút csobogó daláról, Monoton égi hangok fényvillanásáról. Merev csillaghalmazok az égen Múló mosolyú gyermekkort idéztek... ... Eljöttek hát a bolond csillagok a végtelen néma űrből, És meséltek végnélkül, hogy a Szárnyas, nedves csillagok Hozzák a könnyet, s álmot. Fordította: Major László ERNYEI GYULA: Gyöngyszemé Hosszú útján dala száll lába arany napsugár ahová lép, ott a jó kedve piros vadbogyó széthinti a réteken csodát tesz a véneken nyomából, mint egyszerű ének röppen a derű Segít kinn a földeken gyárudvaron is jelen daruk között lelkesít nőjön ház és fénybe hid feszüljön a folyón át hajtsanak a gyümölcsfák gyémánt-ívű pókhálók közt cseresznyét, új diót Közöny, tiprás, hazugság tarisznyáját dagasztják elviszi és elássa holdfény-szörű tisztásra hol ha nedves fűre dűl kristály-éjjel egyedül ki nem mondott álmokat fénylő kézzel bontogat Hajnalban kel s éjig jár dombokon és mocsárnál város-üveg ablakon benéz minden hajnalon tejeskannák zörejét halljuk, hogyha tova lép s bukfencet vet könnyedén szél-szőtt, puha köpenyén TUCSOKZENE (Szabó Lőrinc est less Miskolcon A pedagógusok miskolci műivel ődési otthona Kossuth utca SÍI. sz. alatti székházéban Tü- scsökzene címmel Szabó Lőrinc < estet rendez március 14-én, 1 szombaton este 7 órai kezdetitek Az est Szabó Lőrinc művei- > bői és műfordításaiból mutat fbe egy csokrot. Közreműködik Sütő Irén, a Thália Színház tagja. Bodor Tibor, a Madách j Színház tagja, valamint Gom- j bús Ferenc gordonkaművész, f Bevezetőt Csótai János mond. Nyrugat»Németországban kiosztották a „legnagyobb kasszasiker” filmdíját Nyugat-Németországban ! minden esztendőben megálla- ; pítják, hogy a mozikban me- jlyik film aratta a legnagyobb j kasszasikert. — a német szó> használat szerint melyik volt ! a legjobb „kasszahúzó ló” — I és annak filmterjesztőjét egy j porcelán lóval tüntetik ki. Az idén első ízben egy svéd j színes filmvígjáték, a fiatal > Lars Magnus Lindgren remde> zésében készült „Vannak még ! angyalok?” című film kapta ezt a díjat. A legnagyobb kasszasiker | kiválasztásához húsz városban ; 300 nagy mozi kimutatásait > vizsgál ták át. Egyébként a díjat annak j idején elnyerte két nálunk is j bemutatott nyugatnémet film: 1 „A köpenicki kapitány" és a i „Spessarti fogadó” is. Eladó a világ egyik Segszebb szigete Dél-Cej’lon partjainál fekszik a piciny Taorobane szigetecske, amely mintegy fél hektárnyi területű és állítólag valóságos földi paradicsom. A szigetről, ameddig a szem ellát, az Indiai-óceánra lehet kitekinteni, és úgy mondják, „közte és a Déli-sark között már semmi sem zavarja a kilátást”. A sziget földrajzi elhelyezése annyira szerencsés, hogy a szárazföldről még a legviharosabb időben Is át lehet úszni, mert a sziklák teljes védelemben részesítik az úszót. Normális körülmények között a víz amúgyis csak térdig ér, s az öbölben át lehet kelni Taorobane szigetre. A szigetet nem érintik a néhány száz méter távolságban már igen kellemetlen időjárást okozó monszun szelek, növényzete télen-nyáron csodálatosan zöld és virító. A sziget első tulajdonosa, egy francia gróf húsz éven át telepítette ide a legcsodálatosabb növényeket, hatalmas fákat ültetett, amelyek elfogják a szelet és jóformán mindig árnyas, békés levegőt teremtenek a szigeten. Természetesen szép kis villa is áll rajta, melynek különös bútorzatát szintén a francia gróf tervezte. Amióta 25 évvel ezelőtt meghalt, a szigetnek több tulajdonosa volt. Jelenleg Jack Reeves tulajdonában van, aki „túl nagy elfoglaltsága miatt” kénytelen megválni birtokától. JÁTÉK és IGAZSÁG — Új magyar dráma ősbemutatója a Miskolci Nemzeti Színházban Visszafelé nyomozva az időben, a modern dráma egyik legősibb, kitapintható elődje: i misztérium-játék. És nem hiába! Hiszen az igazi és a valamirevaló néző — s aki csak nem sznob és nem cinikus, mind ilyen! — ma is úgy ül be, mindig, a nézőtérre, mintha a Művészet Templomába menne. Hát még. ha éppen bemutató előadásra kerül sor. Kiváltképpen meg, ha új magyar dráma ősbemutató- i ára. S ráadásul az a dráma: mai tárgyú darab. Mégpedig olvan új, mai tárgyú magyar darab, amelyet szocialista szándékkal és igénnyel alkotott meg az írója, amely valóban sugározza is a szocializmus, a marxizmus—leniniz- mus világnézetét. Amely tehát: szocialista—realista alkotás ... Szabó Györgynek, a Miskolc Városi Tanács pályázatán első díjat nyert színműve, a Játék és Igazság: ilyen darab. Ősbemutatója — mely a Miskolci Nem.zcti Színházat dicséri — február 28-án volt. * A kritikus is — általában — az igazi és a valamirevaló nézők, az „egyszerű emberek” áhítatával jár a színházba. Ellentétben a téves elképzeléssel, mely róla eléggé elevenen él a köztudatban, nem valami „rosszmájú”, gúnyoros, kákán is csomót kereső ember a kritikus. Nem „a felháborodás művésze” ő elsősorban, — ahogyan a darabban is említett Bálint Györgyöt jellemzi (egyébként teljesen helytállóan! egyik méltatója. Nem: a kritikus mindenekelőtt és mindig rajongani, méltatni, értékeket közvetíteni és fejtegetni szeret és szeretne. Csupán akkor hangolódik le és háborodik fel. ha értékek helyett silányságra vagy talmi hamisítványra bukkan, igazság helyett hazugságra vagy „játékra” — öncélúan ... — A Játék és Igazság ősbemutatóján nem kellett sem lehangolódnia, sem felháborodnia a kritikusnak, — sem a darab, seam az előadás miatt! ... * Szabó György mostani ősbemutatójával hihetőleg egy folytatódó drámaírói pálya kezdetét teremtette meg Miskolc. Nevével először 1959-ben találkoztam, annak a kitűnő Kosztolányi-tanulmánynak alján, mely az. általa válogatott portré-gyűjtemény, a Bölcsőtől a koporsóig előszavaként készült és került közlésre. Lehetetlen volt föl nem figyelni e nagyszerű tanulmányra, a sikeres áttörések egyikére, a nem könnyű „Kosztolányi- probléma” marxista megoldásában. Észre kellett vennünk e tanulmány értékeit: a művészet iránti érzékeny fogékonyságot: a sokoldalú és mé- lyenjáró, tehát dialektikus elemzés készségét és biztonságát; azt, hogy „hősét”, Kosztolányit, épp úgy, mint drámája Kovács Jánosát, egyszerre tud. ía „vádolni” és „védeni”: koncepciója bátor önállóságát; szerkesztése kristályosán csillogó belső logikáját; és — igen — ímitudását: eleven, szemléletes, színekben-képek- ben gazdag szép magyar stílusát és nyelvét... Aztán sor- ra-rendre kezembe került a fiatal ,tudományos Untató, a nagy műveltségű irodalom- történész és kritikus egy-egy más cikke, tanulmánya, könyve is. Amidőn megtudtam, hogy vele azonos a pályadíjnyertes drámairó Szabó György (hiszen oly sok a Szabó hazánkban, — az én szülővároskám telekkönyve is, gyermekkoromban, csak a „Lajos” nevű családfőkből ötvenkettőt tartott számon!): örültem, örömem főként annak szólt, hogy a sokoldalúság: a szépirodalom és a kritika, az irodalomtudomány párhuzamos művelése, íme. megint jelentkezik, Gyulai Pál, Schöpflin Aladár. Hatvány Lajos, Sőtér István. Bóka László után is. (Mellesleg: színházunk megelőző „házi szerzője”, Lunacsarszkij is e sokoldalúság példája ...) Egy pillanatig sem volt kétséges előttem, hogy az a Szabó György, aki az imént méltatott Kosztolányi-tanulmányt írta. drámájával sem fog rácáfolni irodalomtörténészl— kritikusi elveire, hű marad marxista—leninista világnézetéhez, egyénisége fővonásaihoz a személyesebb jellegű szépirodalom területén is. — Így történt, valóban! A bemutató előadáson, a darab utolsó szavainak elhangzásakor Móricz Zsigmond egyik — érvényében ma is cáfolhatatlan, napjainkban is időszerű — „ars poeticái” felhívása jutott eszembe: „Az írónak világnézete legyen, s ha van, mondja ki, mi az igazság!" ... * És ez a darab — kimondja, félreérthetetlenül. „Helyükre rakja” azokat a mozzanatokat, melyek az összefüggésből, az egészből kiragadva, némelyek számára talán amellett tanúskodnak, amit pedig — és éppen az írót megszól altaó Rendező ajkával — „vádol” és elítél. A mi világnézetünk, a mi igazságaink hordozója és művészi terjesztője. E szavakat és kifejezéseket ugyan, mint: „szocializmus”, „marxizmus — leninizmus”, „szocialista nemzeti egység”, „kommunista erkölcs”, „szövetségi politika”, „a bizalom politikája, légköre” — így talán egyetlenegyszer sem ejtik ki benne. De mégis róluk, ezek igazságáról van szó, a „játék" keretében és közvetítésével. Ám ez a módszer: a művészet sajátos módszere, természetesen nincs ártalmára a mondanivalónak. Ellenkezőleg! Él- ményszerűbben (s ha úgy tetszik: .korszerűbben”, „modernebbül”) jeleníti meg. Művészi és erkölcsi hatását növeli: mélyíti és tartósítja. Miről is win hát szó a darabban? Milyen igazságot feszeget? Legszembeötlőbben a belső hazugságok, az önáltató „szerepjátszás” ellen, az önmagunkkal szembe-nem-nézés kényelmessége ellen szól. A képmutató „szépség-tapaszok” fölöslegességét szemlélteti. A csupán önérdekre ügyelő, az „elkötelezettség-mentes” magatartást ítéli meg. Azt az életformát, amelyből hiányzik a határozott választás gesztusa, az önállóság, a döntés bátorsága. A nyárspolgári—kispolgári passzív „alkalmazkodás” csődjét mutatja ki. Arra utal. hogy a szabadság ott kezdődik, „amikor valaki felismeri és _ megválasztja a maga szükségszerű helyét egy társadalomban”. És arra, hogy kiki csak maga dönthet. Mi, embertársai. csak várhatjuk, várnunk is kell, „mérhetetlen türelemmel, amíg választ”, de neki magának; — a mindenkori Kovács Jánosnak — kell Miért harcolt Rákóczi? Amikor a fehiőtlek vizsgáznak, sokszor kiszalad lábuk alól a talaj. Nem éppen azért, meri nem készültek; inkább a szorongástól, a félelemtől és az esetleges nem tudás miatt előálló szégyenórzettől. Részt vettem néhány felnőtt vizsgáján és magamban megállapítottam: a vizsgázót öli a csend. Éppen ezért gondolkodás nélkül mond mindent, néha összehord hetet-havat, csak ne kelljen hallgatnia. így született meg az alanti néhány mondás". Az egyik vizsgázótól megkérdezték: — Miért harcolt II. Rákóczi Ferenc? — Az „öreg" diák rávágta: — Az életszínvonal emeléséért. Egy másik diáktól megkérdezték: ,.bc— Mit tud Rákócziról? Válasz: — Száműzetésbe került és belefult a Rodostóba. .. A harmadik tanuló sem gondolkodott túlságosan, amikor megkérdezték tőle: — Mit tud Horthy Miklósról? — Hogy róla nevezték cl a Horthy-rend- szert... A negyedik diákunk kérdése ez volt: — Mit tudunk Kubáról? — Azt, hogy Fidel Castró nagyon szép férfi és ugyanolyan szakálla van, mint Kossuth Lajosnak volt... Mondanunk sem kell, hogy a negyedik „öreg’’ diák nő volt. . — p— 1 — döntenie. Mert „változik a világ... és nincs megállás benne”; saját „testükön” át vezet az út — előre .... Ezt a mondanivalót (melynek szinte kimeríthetetlen eszmei gazdagságából csupán a néhány legfőbb elemet fogják össze az előbbi sorok) a darab a sajátos „Pirandello-i”, de más — polgári és szocialista íróknál egyaránt előforduló — változatokból is ismert „dramaturgiában”, cselekményben — játékkal a színjátékban — fejti ki. Két történet, két „cselekmény” fonódik össze és tűnik át egymásból egymásba. Kovács János nyugdíjba vonuló mérnök — neve szerint is az „átlagember” — életútjának, jellemének felidézése közben: az, amit a színtársulatnak játszania kell az írói szöveg, a „játék" szerint, és az, amit az együttes tagjainak jáíszaniok kellene (el is „játsz- szák”!) — az életigazság, az erkölcsi következetesség követelményei szerint. S közben az Idő is át-átvált a múltból, a közelmúltból a jelenbe és onnan ismét vissza, lépten- nyomon. A „modem", a „korszerű”, a keretes, a „játék a játékban” forma itt a tartalmat szolgálja. A darab azért modem, friss, korszerű, mert tartalma, tárgya, világnézete a mai, a leghaladóbb. (S ha a tartalom ilyen: „hagyományos” dramaturgiával is mai és modern lenne a darab! — Ellentétben pl. Mészöly Miklós tavaly bemutatott Abíakmosó-jával, melyben a keresetten „moder- neskedő” forma sem tudta leplezni és feledtetni az írói állásfoglalás homályosságát, „többszólaműságát”, az ábrázolás történelmi konkrétságának hiányát; s ezért az a darab a „formabontás”, a jelzett díszletek, a zenei aláfestés, a technikai bravúrok közepette és ellenére is legfeljebb felelevenített polgári félmúltat jelentett a „maiság”, a „modernség" szándékával és ürügyén!...) * Mindaz, amit elmondtunk a darab méltatására, egyben a miskolci ősbemutató rendezőjének is dicsérete. Hiszen a darab értékeit ő hozta felszínre, ő tette láthatóvá; ő értelmezte félreérthetetlenné lényegét. Orosz György Jászai-díjas, a színház főrendezője ezúttal ismét remekelt. Az Ember Tra- gédiájá-nak országos viszonylatban és színháztörténeti távlatban is újat hozó, nyújtó rendezése után sem méltatlan állomás szépen mélyülő pályáján az a más természetű, de legalább oly nehéz teljesítmény, melyet a Játék és Igazság színpadra állításában végzett. Az író szándékainak tiszteletben tartása, az együttes játékstílusának a lehetőségig történő egységesítése, a divatjamúlt pátosz száműzése épp úgy erényei a rendezésnek, mint az igényesség, a színvo- nal megőrzése, anélkül, hogy az érthetőség, a közönségnek adott értelmező segítség csorbult volna. * A szereplők helyükön vol- tak, szépen és kedvvel végez- tek művészi munkájukat. Lelkesedésüket bizonyára fokozta az a ritkán adódó lehetőség, hogy a darab „meséje” egy kissé a színház belső életéről, a színjátszás, a „szakma” mű- helytitkairól is fellebbentette a fátylat: színészeket kellett alakitamok, különböző szerepekben. Azt a nagyszerű teljesít- menyt, amelyet Némethy F<?- renc Jászai-díjas nyújtott a „halhatatlan” kispolgáriság, a „megbonthatatlan passzivitás” a „nem politizáló” individualista kuckóba-zárkózás az eszményekről lemondó, az áldozatokat nem vállaló mozdulatlanság, „meglapulás”. a „vizes fa” tökéletes megformálásával: ezt a teljesítményt szokás, divat mostanában „intel- „ektualis” művészetnek, színjátszásnak nevezni. Én nem így mondanám, hiszen minden művészet, minden színjátszás, ha valóban az, intellektuális. Szerintem e méreteiben is hatalmas alakításával a rendkívül sokoldalú Némethy immár a színművészet tiszta csúcsainak, a szinte eszközte- len egyszerűség magaslatainak közelébe jutott. Bennem legalább az életnek ez a megváltozásra, tehát pusztulásra ítélt, a szükséges (de mégsem reménytelen) „újraszületcstől”- oly makacsul elzárkózó figurája, a kovács.iánosok típusa -— mindörökre az ő árnyalt, hiteles megformálásában fog élni. Adhat-e annál többet közönségének a színművész, minthogy egy-egy típust így „véglegesít” tudatunkban?! Ellenlábasát, a Rendezőt csaknem ugyanezen a színvonalon keltette életre — az író szövegéből és a társadalmi valóság mély átéléséből, ismeretéből — Fillér István Jászai- díjas. Alkati adottságaihoz másféle szerep inkább kívánkozik. Ám ő, az igen jó képességű és a nagyon becsületes művészekre jellemzően, azt az ellentmondást, mely külső adottságai és a szerep követelményei között van, egyszerűen érzékelhetetlenné tette. Bölcsen, nyugodtan, meleg emberséggel „hozta” a darab egyik legfontosabb, mert a. iő eszmei mondanivalói szerint élő, gondolkodó, viselkedő hősét. Ö adott hangot az alkotó világnézetének; 6 volt — magától értődő természetességgel — a szocialista ember, akinél szó és tett, magánélet és társadalmi tevékenység, világnézet és magatartás, elmélet és gyakorlat, „játék” és „igazság” egybevág; akinek joga van beszélni, mert nem mondta a jóra, hogy „mi közöm hozzá”; aki mindennap munkába ment, nemcsak lcs- kelódött egész idő alatt az ablak mögül; aki végigcsinálta velünk együtt „vargabetűinket” is, de azt segítette a fejlődésben, ami jó, és ahhoz „voksát”, erejét, szívét is adta —. s akinek van bizalma, s van türelme segíteni, megvárni a makacskodó. önmaguk belső felszabadításával oly sokáig késlekedő kovácsjánoso- kat is ... Emlékezetes és tanulságos, szép művészi munkát végzett Fillér ~ István. Győzte — a többi szereplővel együtt — szép szövegmondással is a darabnak éppen nem „könnyű” gondolatait — mondatait Sok szín megcsillantására Vargha Irénnek is volt lehetősége a darabban, s bírta is erővel, színvonallal, árnyalattal, akármilyen korú és típusú nőalakot kívánt tőle a „Játék”. Csiszér András az Írót kissé hidegen, fanyaran formálta meg. Túlságosan gyors szöveg- mondása is zavaró hatású volt. Kiemelést érdemel Győrvá- ri János átlagon felüli szintű „átlag-színésze”, alakításának kedves és „elegáns” öniróniája; Szabados Ambrus kétféléi de egyformán ízes házmestere;! Csanády Ila édesanyája, Kiss Gábor, Pákozdy János, Dob- ránszky Zoltán alakításai. (Azzal a fenntartással, hogy Pákozdy túlságosan „dzsentris- sé”, Dőry báróssá formálta a lányát „elsütni” akaró egyetemi tanár apát.) Azoknak pedig, akik villanásnyi önálló szerepet kaphattak csak a darabban, de akiknek gyakran néma mozgása is szükséges környezetet jelentett a színpadon: legalább a nevüket ide- j egyezzük, — megérdemlik: Somló Mária, Bccze Ida, Gamma Erzsébet, Papp Ella, Sárközi Sándor. * A Játék és Igazság ősbemutatója, Szabó György első drámájának színrehozatala: értékes tett, jelentős esemény a Miskolci Nemzeti Színház szemünk előtt kibontakozó leg- újabbkori történetében. Itt valóban ..sokkal többről van szó, mint egy színdarabról": műsor- politikai, esztétikai, kultúrpolitikai pozitívumról. Bebizonyosodott, hogy a szocialista—realista művészet: hajlékony, árnyalt, gazdag, „modern”, és győztesen állja a versenyt a polgári—kispolgári művészettel. Bebizonyosodott, hogy a színház műsorkészlete — szerző, rendező, színészek közös nemes erőfeszítésének gyümölcseként. — gyarapodhat „önellátás” útján is olvan mai tárgyú magyar darabbal amelynek színvonala a „ké nyes” ízlést is kielégíti, at egyszerűbbet nemesíti, ugyanakkor világnézeti tisztasága és következetessége: hatékony fegyver az eszmei offenzíva frontján, szerencsés eszköz népünk szocialista tudatának formálásában. Gyárfás Tmre
