Észak-Magyarország, 1964. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-06 / 55. szám
Szép. kanq.&n — izerínyiiti ' Már beszélgetésünk első percedben rr-ánd- feeíter: tapintatosan kerültük a primadonna, szót, Szalxí Rózsa azért, mert részben hival- kodónak tartja, másrészt opera énekesnőnek :készült, és így csalt a színház „énekes szí-. néz Értjük Szabó Rózsa szavait: igazolást ia kaptáink azokra a Leányv^sílr . Lucyjében. . arrá-kor •. asszonyi könnyei csardtiltak. a válás pillmiatóbap. A válást lehel:.líronyenc:iopáIi- • san .„csinálni”,] de lehet „maivá”,t%r,ni, friss émiékéankhéz, mai 'élményeinkhez igazítani., (A példg.:,.utón .néhátíy szót .arról] is,' amire, olvasóink . -közül riíyöypji' s^kán, kíváncsiak: . — fíogyari kezdődött a pálya? , 1960-brin Finnországban turnéztam. Három hónapig esztrád műsorral jártuk ,az ezer tó országát. Noha. mint már mondtam, operaénekesnek készültem — itt dérült ld rólam, hogy az operett sem’idegen tőlem. Ez- . irtán Egerbe szerződtem! Itt Koppány György Mennyet járt ifjú című. zenésitett művében mutatkoktarn. be, — Étről a bemutatkozásról egy sztorv ismeretes színészi' bérltekben. — Igen. igen, .de ezt talán möndja el .kedves és mindig segíteni kész partnerem, Szabad;/ József. . Ugyanis a szenvedő alany ő Volt. " —i A história egyszerű: összetörött alattunk a kecskelábú szók. amíg .én Rózsát az ölemben tartottam. S hogy ne váljék nevetségessé a szerelmi szituáció, a dal végéig térdemen tartottam Rózsát. így j a. közönség nem vett észre semmit.: Csak nekem lett egy kis izomlázam. ■ — Mi á -véleményé-'.'egyébként partneréről? — Szabó Rózsa, ha jól utáha számolok, tizenötödik .partnerem. Roppant szerény és ttőjeként” szeret a köztudatban szerepel- nagyon lelkiismeretes. Harmadik-éve játm. A köztudatnál időzhetünk is néhány pillanatot inert az döntötte el itt, Miskolcon Szabó Ptózsa kiérdemelt címét. Vagyis: a közönség primadonnának tartja. Kedves, szerény, sséphangú primadonnának. Ebben áfc ítéletben ott érezzük a nézőtábor vonzódását, megbecsülését Szabó Rózsa lelkiismeretes színpadi munkája iránt. Mert. ahogy a pályatársaktól is. hallottam: Szabó Rózsa nagyon komolyan veszi műfaját, az operettet, még annak ellenére is, hogy írét esztendeig opera pódiumra érlelte, fényezte, alakította hangját Amint mondta: — Az operett solcat segített kifejezestä- ram gyarapításában és segít a jövőben is. Nagy színpadi biztonságot ad, és rákényszeríti a színészt: az. őszinteségre. Eehet, hogy furcsának találja: napjainkban, amikor még tart az operettek feletti ítélkezés, amikor sokan „hazug” műfajnak bélyegzik, a színésznek az a kötelessége, hogy szenvtelenséggel, hamis hangokkal ne igazolja ezt a hazugságot Sőt! Bizonyítania kell: az operett is alkalmas hiteles emberi érzések tolmácsolására. szom veié itt. a ’Miskolci Nemzeti Színházban.- .... , ,(. , Ahogy rendezgettem a Szabó Rózsával kapcsolatos véleményeket, dicsérő megjegyzéseket, arra ,a következtetésre jutottam: kollégái szeretik,: nagyra becsülik. S ez nagyon .’ fontos motívum, legalább olyan fontos, mint a közönség nagyrabecsülése. A színházi munkán kívül is gyakran találkozunk Szabó Rózsa nevével: irödalmj esteken, különböző rendezvényeken hallhatjuk koloratúr készségű lírái-szopránját. Most Schubert-estre készül partnerével, Szabady Józseffel. A színház kollektívájáról mindig és visszatérően elismerően nyilatkoznak mind a ketten, úgy emlegetik a -pályatársakat, mint, akiktől 'nagyon' kokat, lehet tanulni. Én a’níagam részéről ’ úgy vélem. Szabó Rózsától hasonlóan tanulhatrlak . a kollégák szívósságot, művészi alázatot és szerénységet. Érzésem szerint szép fordulat lenne Szabó Rózsa, számára, ha eddigi művészi maffa.tar- tásártaik jutalmaként vágya valóra válhatna: a miskolci opera-társulat — sok szép szerep- lehetőséggel. . Párkány László Filmszínésznő kényszerzubbonyban ptttvieia Hocee. 26 éves film- a földre vetette magát, kiabál- ••"-•"«Cwitó, akt Pietro Germi ni kezdett, majd meglépte ru- rendeso „Válás plasz- módra” hűit. Többen megpróbálták le- ebnü filmjében vált híressé, fogni, de hiába. A..kihívott or- hos^pabp kezelésre szorul egy vos azonnal riasztotta a i nen~. ideggyógyászati klinikán. tőket, akik csak úgy 'tudták beÁ filpiszínésznő az otthona- erőszakolni a művésznőt \a ban rendezett estélyen kapott mentőkocsiba, hogy kényszer- idegösszeömlást. amikor több zubbonyt húztak rá. vendégének feltűnt furcsa in- Daniela Rocca az utóbbi hó- selkedéae, valaki megkérdezte, napokban rendkívül keményen •nem érzi-e rosszul magát. Ek- dolgozott és kimerültségének kor Öarnela Rocca váratlanul tulajdonítják a rohamot. Az első hangverseny (Levelezőnktől.) A múlt év őszén a diósgyőri szülők Kérésére megkezdődött a ’ sniskülci Ady Endre Művelődési'Otthonban az állami zeneoktatás. Olyan gyerekek járnak ide, akiknek lakóhelyétől (messze van a vasgyári zeneiskola. Nyolcvan tanulóval kezdte meg a munkát az Erkel Ferenc Zeneiskola kihelyezett csoportja. Az első növendékhangversenyre , a közelmúltban került sor, A művelődési otthon nagy-’ tenp.ét .megtöltötték, á szülők, az ^érdeklődők és a fiatalok. A kéáőnjövőknek . már nem is tudták (ülőhelyet biztosítani. A; szülök'' gyönyörködve hallgatták a • dobogóra lépett zongoristák; hegedűsök, énekesek! t■ V . ■ y • , < PérBijáit az eSfíltott : prókátor < Dr. Bf.-nke István abaújszán-« tói lakost, volt ügyvédet, még! 22 esztendővel ezelőtt,, fegyel-« mi úton eltiltottak a prókátor-] kodástól. Az elmúlt években« azonban (néhány ügyben. . ki-] sebb-nagyobb ellenszolgálta-« tárokért elvállalta a ..közben-; járást”. Az egyik bontóperi, ügyben, rnég .egy(kis csalásba' is belekeveredett. A miskolci, járásbíróság dr. Benke Istvánt' öt rendbeli, ügyvédi működés-] töl eltiltottként elkövetett üz-< letszerű zugirészatban és egy] rendbeli magánszemélyt ká-< rosííló c "'KiSban mondotta ki] hüjtiijs’.') ek. Jogerősen három« hónaoi .szabadságvesztésre) Öélték, de a kiszabott bünte-i tás végrehajtását három évi] peábsüdőí® felfüggesztették, M szereplését, lelkes tapssal .jutalmazták a fiatalok szorgalmát, s a zeneiskola tanárainak körültekintő, alapos munkáját. Balázs József Miskolc Borsodi l ankán felkészülten, várják a tavaszt A mezőkövesdi járás egyik, esztendők óta leghíresebb termelőszövetkezeti községében, Borsodivánkán felkészülten várják a tavasz érkezését. A falu két termelőszövetkezete a közelmúltban egyesült, s a megnagyobbodott gazdaságban sokkal könnyebb a tavaszi munkák megszervezése, a munkaerő helyes elosztása. A tavaszi munkák gépei kijavítva, indulásra készen várják a szántás-vetés kezdetét. A magtárakban minden vetőmagot előkészítettek. Elvégezték az előcsiráztatást, a csávázási, s amint kienged a fagy, azonnal megkezdhetik a vetést. A fejtrágyázás is megtörtént. A délelőtti játékhoz rí ár lekerül a télikabáf hPf Maréiusi rövidülni bemutatók A fiatal filmművész nemze- lélc vallomása a szerelemről, mai fiatalok érzelmi problémáiról' az lgaz-e? című érdekes, modern eszközökkel kézült magyar rövidfilm., a Ba- ázs Béla Stúdió művészeinek alkotása. Több évszázad külföldi festészetének és szobrászaidnak gazdag gyűjteményéből ad ízelítőt a Puskin múzeum című színes szovjet ismeretterjesztő film. A Napban lejátszódó különböző fizikai és kémiai folyamatokról. a föld életét is nagyban befolyásoló napfolttevékenységről szól a Csillagunk a Nap című, színes, magyar, népszerű-tudományos film. A jugoszláv rajzfilm-művészet egyik legkiválóbb, élesen háború ellenes, szatirikus alkotása, a Bumeráng című színes rövidfilm. Ugyancsak a felnőttek számára készült a Szere- lőkscímű, szellemes, színes lengyel bábfilm, amely a hanyag munkát végző embertípust állítja pellengérre. Egy magyar tengerjáró hajó útjáról, a hosszú időre összezárt kollektíva, életéről, egy nehézségekkel és szépséggel teli hivatásról beszél a Tengerészek című, érdekes magyar dokumentumfilm. A nemrég elhunyt, kiváló, haladó szellemű belga festőművész pályáját és műveit mutatja be a Pierre Paulus című, színes belga ismeretterjesztő film. A. műanyagok felhasználásának egyre bővülő lehetősége van az építőiparban is, díszítésre és szerkezeti elemek céljaira egyaránt. Erről szól könnyed, élvezetes formában A jövő építőanyagai című színes. NDK, népszerű-tudományos rövidfilm. Az emberi szervezel egyik fontos területével ismertet, meg Az izom tit- Vui című színes magyar rövid- film. Egy bonyolult műszaki szállítási feladatot ellátó hajókaraván izgalmas útjáról készült A Balti-tengertől a Fekete-tengerig című színes szovjet dokumentumfilm, amely egyben sok szép tájjal ismerteti meg a nézőt. Szatirikus hangú, szellemes alkotás a Veszélyes játék című színes lengyel rajzfilm felnőtteknek. Márciusban kerül közönség elé a Cigányok egyik a.lkotó- já.nak, Sára Sándornak megdöbbentő erejű dokumentumfilmje, az Egyedül. A film magányos emberekről beszél, öregekről, gyerekekről, középko- rúakról, akiket valakinek a szeretető, érdeklődése kiszabadíthatna az egyedüllét szörnyű börtönéből. A rövidfilm műsorban szerepel még a 4. és 5. számú világhíradó. HÍREK Miskolcon sorsolják a lottót A lottó 10. játékheti nyerőszámait március 6-án, délelőtt 10 órai kezdettel Miskolcon, rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. — A TISZALADANY1 Magyar Róna Termelőszövetkezet kosárfonó részlege 15 ezer nagy szeneskosarat és 20 ezer kosárfedőt készített az elmúlt évben. — mezönagvmih Altban az idei községfejlesztós során két autóbusz váróhelyiséget építenek, és több mint 200 ezer forintos költséggel 2100 méter járdát újítanak fel. — kétszáznál több önkiszolgáló boltot létesítettek eddig megyénkben az állami és földm.űvesszövetkezeti egységeit. Az önkiszolgálók szamát a jövőben tovább fejlesztik. BELGA ipari filmnapot rendeznek február 6-án délután öt órai kezdettel a miskolci Értelmiségi Klubban. Ugyanezen a napon, este fél nyolc órai kezdettel dr. Patkós Lajos, a fővárosi bíróság elnöke Az élet elleni bűncselekmények néhány minősítési és büntetéskiszabási problémája címmel tart előadást. — A CSÜTÖRTÖKI osztrák lapok egybehangzóan üdvözlik Ferencsik János jövőheti vendégszereplését a bécsi operában. Operaházunk főzeneigazgatója az Álarcosbált vezényli. ] — A MÚZEUMI Héttők legközelebbi előadása március kilencedikén a XVI—XVIII. századi Borsod megyei hímzésekkel foglalkozik. Előadó: Molnár Vera. rszakmagyarorszag \ Magyar Szocialista Borsod megvet hlzotCstteánab laví* Mszerkesztfl- SArkflzJ «.»doí Szerbeszlöségt feStaftofe raiteeshá» tdr ®. Telefonsjámok; Dtkárság: in-BBS. tiullűrrmreti 10-067 Ina rí rovat 10-035 Pártrovnrt 10-070. Mezösazdasäsl rovat: RS-BB7. Sporírovat: 16-040 Belpolitikai rovat. bnnasz «gyek: is-046. Kittete: Borsod megyei Lapkiadó ViiUolai Peields kiadd' Bírd Pét®» Kladdhlvotala Kossuth utca 11. foltafrin Hirdetésfelvétel: Széchenyi utca IS—fi. Telefon: 16-213. I'r?.r\ctí7.v' r ooiv»a *<wphnté minden Borsod megye) dostahivntutihHn 4* '<,£T'»’>esiténé'5- inderrsvÄm* O RorPOd* NTvotnrtilbaair Felelős vezetői Méry Öyöspgy bőrönddel, futni kezd. 4 ■— Irénlte! — kiáltja. í •— Feri! — echózik a lány is,<i amint észreveszi a fiút, s már-^ már ölelésre tárná karjait, de« a látvány sóbálvánnyá der-] meszti. Áll és szemét kerekíti,« mintha drámai jelenetnek] volna tanúja, szája pityergőre« áll. ] — Ez... ez... neked ... «— < dadogja. — Nahááát! ] És már fordulna is sarkon., ha abban a pillanatban —' miként a filmbeli konfliktu-] iok feloldó jelenetében lenni« szokott — a kismama megér-] keztével vissza nem tartja a« kíváncsiság. ] — Hogy én mit összekeres-« íem magát! — lihegi, majd] gyengéden átveszi a pólyást,« lógja a bőröndöt és gyorsan] ovalibben. Néhány lépés utárr visszafordul. r ] — Köszönöm a segítségét!, — mosolyog hálásan és felka-] aaszkodik a kocsira. <----------------------megkönnyeb-« A katona bülten fúj] ígyet. A lányra néz, ravaszlcá-] :an hunyorít, arca kisimul,] sgészséges fogsora fehéren« :sillog. A szőke lány is moso-] yog. < — Már azt hittem ... —- súg-] ia, de nem folytatja. Kézen« lógják egymást és elvegyül-] lek a tömegben. , * Félreértés • ... .„nieBin—,. .............ni w ——» g ó csomagot, arcán idegesen i ugrál a rágóizom. Rettentő i melege van. Úgy érzi, a gép- i puska lepkekönnyű ehhez a : butyerkához képest... Csak legalább ne visítana a fülébe! ; — Ej, ej, fiatalember — döngicsél egy néni, miközben « szeretettel megveregeti a vállát —, látszik, hogy gyakorlat- ) lan még! Járkáljon vele egy i kicsit, majd megnyugszik a •. szentem... _ ' A katona elpirul. Fogja a 1 bőröndöt, és ólomlábakon ki- 1 5omfordál a tömegből. Hóvá menjen, mit csináljon? Várjon 1 itt, a bejáratnál? Arra _ már ; nincs idő. „Budapest felől sze- 1 mélyvonat érkezik az ötödik 1 vágányra! Az ötödik^ vágány « mellett tessék vigyázni!” — hallja és szíve nagyot dobban. - De rögvest alábbhagy az örö- j me. Micsoda lehetetlen helyzet! ... Sorsába beletörődve, meg- < rándítja a vállát, szemébe löki s «I tányérsapkát, majd a gye- t rekkel és a bőrönddel megín- < dúl az óra alá. a megbeszélt 1 helyre. A vonat befut. Kutató sze-. ,i me az utasokat pásztázza. Az- l tán megáll egy ponton. Hóna i alatt a pólyással, jobbjában » hajkefe ~ csak a pénztárca £ nem, kerül elő. i .:—,:Szenti'sten! — mondja a, r kismama és majdnem pityereg i a bosszúságtól. — Biztosan t otthon hagytam. Igen, emlék- 1 szem: is, az asztalra tettem, persze1... ■'« - c Tanácstalanul rágja szája s szélét, ázv órára tekint, majd 1 hirtelen 'elhatárózásra -szánja 1 magát.' ■ t. 1 .— .Ne haragudjék már. — s szinte rimánkodó a hangja —, vigyázzon néhány percig a t ' gyerekre, ' 'meg á ’ csomagra, s Csak ide szaladok a Bunkó r mögé, itt . lakom, azonnal jö- i vök. Azzal, miként az előbb, r választ sem várva, elrohan. A t kis hadfi mondaná, hogy ő nem ; ér rá, dolga van, sietnie kell, r de mire a tiltakozó szó elhagy- 1 ná ..ajkát, magára rparad a I gyerekkel és a csomaggal. t M mit tegyen? Áll z megkövültén, agyában villámgyorsasággal cikáz- r nak a gondolatok. Rohanjon az a asszony után? Igen, ,mrás meg- r oldás nincs. .. Indulna is. de c ebben » pillanatban nyöszörög- t ni kezd a pólyás. 'No. még csak ez . hiányzott! Idegenül r szemléli a, karjában lévő, t kockás piádba csavart rnocor- a • Szentisteni | pénztár-. ]cam! — rémüldözik a fiatal- - asszony és ... kétségbeesett te- ;kintettel kiirülpéz.; Baljában pólyás gyerek,, jobbjában bőrönd, amelyet, idegesen. lébÚPr -pánt maga mellé;. lázasan keresgélni kezd. Külső zsebeiben kutat,, majd kigombolja kabátját és belső zsebeit is .végigvizsgálja.. Ám - a pénztárcát sehol nem találja. Pillanatra' abbahagyja a keresést,, gondolataiba mélyed, vajon hóvá tehette. Talán a bőrönd... abban még ném nézte. Lekucorog, félkézzel pattintgatja a rugós zárat, de a. bőrönd eldől. Újból próbálná, de egy kézzel nem megy. — Ugyan, fogja már egy cseppet a gyereket «— szói a mellette állóhoz, anélkül, hogy ránézne. Választ sem várva, az ifjú katona karjába helyezi a pólyást. A katona megkövültén áll. Fejét sem mozdítja, néz maga elé, mint díszszemlekor, amikor a tábornok vezényszavát várja. Nagyokat nyel kínjában, befelé restelli a, dolgot, úgy érzi, minden szem őt lesi: A fiatalasszony ezalatt sebtiben átrendezi, a bőröndöt. Tucatnyi pelenka vándorol a kétrét hajtott bőrönd fedélé- re, cumisüveg, két kardigán, ©ytesacská, hinlőposroíi dobos,,