Észak-Magyarország, 1964. február (20. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-21 / 43. szám

BS55AJCMAGYARORSZAG Péntek, 1964. február 21. Aláírták az idei együttműködési tervet A szovjet—magyar és a magyar—szovjet baráti társaságok 1964. évi egyezménye Csütörtökön a Barátság Há- 2ába,n aláírták a Szovjet Bará­ti Társaságok Szövetsége, a Szovjet—Magyar Baráti Társa­ság és a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság 1964. évi együtt­működési tervét. Az aláíráson jelen volt N. R. Selch, a buda­pesti szovjet nagykövetség kö­vet-tanácsosa és a nagykövet­ség több munkatársa. Az együttműködési tervet magyar részről Kristóf István, az MSZBT főtitkára, szovjet részről G. I. Vladikin, a Szov­jetunió művelődésügyi minisz­terhelyettese, a Szovjet—Ma­gyar Baráti Társaság küldött­ségének vezetője írta alá. Az aláírás után Kristóf Ist­ván és G. I. Vladikin beszéd­ben méltatta az együttműködé­si terv jelentőségét. A most aláírt együttműködé­si terv szerint a két baráti or­szág az elmúlt évekhez hason­lóan az idén is több delegációt cserél. Kölcsönösen növelik a turistacsoportok számát. Mindkét országban baráti es­teket, magyar—szovjet találko­zókat,, előadásokat, dokumen­tum- és művészi filmbemutató­kat, fényképkiállításokat ren­deznek és elősegítik a két ország kö­zötti kulturális és tudomá­nyos együttműködési terv végrehajtását. Mindkét részről elősegítik rádió- és televízióműsorok cse­réiét, neves társadalmi szemé­nyokat, fényképanyagokat dia­filmeket és hanglemezeket. Tá­mogatják Magyarországon az orosz, a Szovjetunióban a ma­gyar nyelv tanítását, segítik a testvérvárosok és megyék kap­csolatainak továbbfejlesztését. A gaboni francia beavatkozás A Gabonból érkező jelenté­sek szerint a francia csapatok szerdán este „helyreállították a rendet” Libreville-ben és Léon Mba, a megdöntött dik­tátor ismét elfoglalta helyét az elnöki palotában. A félhiva­talos francia hírügynökség je­lentése azzal indokolta a fran­cia ejtőernyősök közbelépését, hogy a két, ország közötti egyezmény „jogot ad Francia- országnak az egyoldalú be­avatkozásra”. Tojástánc A $&uhy-per ß jiivö évszázad pere? Jack Rubynak, Oswald gyil­kosának peréit egyesek az év­század perének nevezik.. Ha azonban ilyen csigalépésben halad, mint eddig, akkor lehet. lyiségek, tudósok, írók, művé- | hogy a jövő század pere is szék fellépését a rádióban és j lesz — írja kesernyésen az AP televízióban. Kicserélik egy­más közt a jelentősebb kiadva Az NDK életéből Harangjáték a Zwingerben Nézd Drezdát, arca mosolytól ragyog ismét, s kertjei újra diszlenek. Az éjszakában fénylő csillagok látják, hogy alszanak az emberek. A nap meleget szór a fő dre le, a munka újra otthonra talált, tűn a háború emlékezete, az élet 1< győzi a háláit. Max Zimmerlng (Tudósítónktól.) Drezda — az Elba Firenzéje. Város, amely ezer sebből vérzett, és most újból életre kelt a mun­kások, parasztok államának jóvoltából, köztársaságunk pol­gárai szorgalmának segítségével. Számos magyar vendéget fogadott falai között a város ebben az esztendőben is. A láto­gatók közül nem egy érezhette ugyanazt a revelációt, amit valaha Goethe érzett, és meg is énekelt Költészet és valóság című művében. Mennyi ember állt itt már néma megilletődéssél a mű­emlékek előtt, ámult a csodálatos festmények láttán, amelye­ket a szovjet hadsereg jóvoltából kaptunk vissza. Megtalálták ugyanis azokon a rejtekhelyeken, ahová fasiszták dugták el abban a reményben, hogy hátha egyszer visszajöhetnek. És sikerült talán szebbé varázsolnunk a mi világhírű Zwingerünket, híres képtárunkat, mint régi _ fényében volt valaha. Nem kevesebb, mint 10 millió márkát költött álla­munk 1955—1960 között a Zwinger rekonstrukciójára, a leg­többet. amit a világon valaha fizettek műemlék helyreállítá­sáért. Hősies volt ez a munka valóban, és tulajdonképpen mar idrkor elkezdődött, amikor még füstölögtek a varos rom­jai. És elkészült végre, hogy 1960 óta több mint kétmillióan gyönyörködjenek Rembrandt Rubens, Tizian, Rafael, Dürer és Cranah képeiben. Azt hiszem, mindazok, akik látták mindezt, örömmel ol­vassák. hogy ebben az esztendőben a harangok is felcsendül­nek a Zwinger csodálatos, barokk épületében. A híres meis­seni „fehér arany”-ból, a porcelánból készült harangok még •az idén megkezdik játékukat, csilingelnek, mint valaha. Ennek az esztendőnek ^végére véget érnek a munkák, és több mint tíz éves rekonstrukció után régi szépségében pom­pázik ismét Daniel Poeppelmann 240 évvel ezelőtt alkotott remekműve. E. Peter Trog egyik tudósítója Daliásból. A tárgyalások megkezdése óta három nap telt el. s még semmi sem tisztázódott, 'egyet­len esküdtet sem tudtak meg­választani. Belli, Ruby védője a szerdai tárgyalással meg volt eléged­ve, s kijelentette, a következők is azt bizonyítják majd, hogy lehetetlen az esküdtszéket megválasztani Dallasban. Az ügyvéd egyébként heves táma­dásokat intéz a vád képviselői, sőt Dallas városa ellen is. Egyesek szerint maga ellen akarja uszítani Dallast, provo­kálni a lakosságot, s ilymódon bebizonyítani, hogy az embe­rek „elfogultak” még a vád­lott védőivel szemben is. Henry Wade, a vád képvi­selője Ruby perében kijelen­tette, hogy a védők mesterke­dései ellenére a jövő hét végé­ig meg fogják választani az összes esküdteket. A szerdai tárgyaláson Ruby ügyvédeitől körülvéve figyelte a fejleményeket. Ruby oda- oda integetett a hallgatóság soraiban felfedezett barátai­nak. A per azonban nem vonz telt házat, nagyon sok az üres hely. A „hatok” véresen komoly belső' villongásait olykor mu­latságos epizódok tarkítják, így történt ez a múlt héten is, amikor a Közös Piac ez ügyben illetékes bizottsága, a „tojásháború” beszüntetésére kötelezte Nyugat-Németor- szágot. A döntés érteimében az NSZK hivatalos szervei­nek nyomban értesíteniük kelleit volna a vámőrséget, hogy a „hatok” országaiból érkező tojásszáilíimányokat ezentúl beengedhetik. Az értesítés azonban elma­radt, s a holland tojás több napon át hiába várta a „jól megérdemelt” bebocsátást. Mi történt? A nyugatnéme­teknek nem tetszett a Közös Piac bizottságának döntése. Elszabotálni az ilyen döntést persze nem ildomos. De a végrehajtását halogatni lehet. S a nyugatnémetek tagadha­tatlanul ügyes halogatási formát választottak. Ahhoz, hogy a vámőrség valóban megnyithassa a ha­tárt, hivatalos értesítés szük­séges. Ezt az értesítést a sza­bályok értelmében a bonni hivatalos közlönynek kein tartalmaznia. A Közös Piac által megadott határidő nap­ján azonban a nyugatnémet hivatalos közlöny egyszerűen nem jelent meg. Ha pedig nem jelenik meg a közlöny* okkor ugyebár az értesítést sem tartalmazhatja, követke­zésképpen a vámnál marad minden a régiben. De miért nem jelent meg aznap a bonni „hivatalos”? Egy kedves és kellemes sem­miség: a farsangi ünnepsé­gek miatt. Amikor az érde­kelt külföldi szállítók meg­hallották a hírt, egyikük a rossz nyelvek szerint, dühö­sen jegyezte meg: ezen a karneválon alighanem tojás- táncot jártak Bonnban... <sp) Fedorenkos Ciprusnak joga vasi védelmet késmi a Biztonsági Tanácstól A ciprusi elnök távirata V Thanihos A Biztonsági Tanács szerda este folytatta vitáját a ciprusi kérdésről. Elsőnek Fedorenko, a Szovjetunió képviselője szó­lalt fel. Rámutatott, hogy köz­vetlen katonai agresszió fenye­geti Ciprust. Partjai közelében a NATO jelentős fegyveres erő­ket- összpontosított. Az ország ENSZ-képviselője a Biztonsá­gi Tanács elnökéhez intézett február 15-i levelében rámuta­tott, hogy nyilvánvalóvá vált a török beavatkozás veszélye. Anglia ugyancsak nyílt fegyve­res beavatkozásra próbálja fel­Szabadon engedték a kubai halászokat Mint már jelentettük, a flo­ridai hatóságok hat havi bör­tönbüntetésre és ötszáz dollár pénzbírságra ítélték a jogtala­nul elkobzott kubai halászha­jók kapitányait. Az ítélethirde­téskor a bíró közölte, hogy a pénzbírság kifizetése ese­tén a börtönbüntetésre vo­natkozó Ítéletet feltételes­nek tekintik. Újabb jelentések szerint Csehszlovákia washingtoni nagykövetsége, amely ez idő szerint a Kubai Köztársaság amerikai érdekeit is képviseli, a kubai kormány nevében befi­zette a négy kapitányra kisza­bott pénzbírságot. A floridai hatóságok íly- módon kénytelenek voltak foglyaikat szabadon bocsá­tani még az ügy felülvizs­gálata előtt. Mint az AP’jelenti Key West- ből, mind a huszonkilenc ha­lász — akiket egyébként az amerikai hatóságok tizennyolc napig tartottak jogtalanul fog­ságban — még csütörtökön ha­zaindul a hajókon. használni az úgynevezett ga- [ szigetelt, jelentéktelen ínéi- rancia szerződést. | tiensektől eltekintve, az egésr. A Biztonsági Tanácsnak fel kell szólítania minden államot, hogy tartózkodjék az.olyan lé­pésektől, amelyek a ciprusi térségben fennálló feszültség további fokozásához vezethet­nek. Az ENSZ nem engedheti meg, hogy egy kis országot ná­la nagyobb erők fenyegesse­nek. Az ENSZ alapokmányá­nak megfelelően Ciprusnak jo­ga van védelmet kérni a Biz­tonsági Tanácstér és semmifé­le szerződés nem foszthatja meg ettől a jogától — mondot­ta befejezésül Fedorenko. Sir Patrick Dean angol kül­dött ezután rövid felszólalásá­ban hangsúlyozta, hogy az an­gol csapatok a ciprusi kormány beleegyezésével tartózkodnak a szigeten. Stevenson, az Egyesült Álla­mok küldötte azt javasolta a Biztonsági Tanácsnak, hogy határolja el magát a ciprusi problémától. Makariosz érsek, ciprusi köz- társasági elnök táviratot kül­dött U Thant. ENSZ-főtitkár- nak' A táviratban közli, hogy „a ciprusi kormány minden ie- visszaszolgáltatott I hetőt megtesz a sziget békéjé- I nek fenntartásáért és egyes el~ szigeten a helyzet általában nyugodt”. <• „Nagy reményeket fűzünk a Biztonsági Tanács és az ENSZ szerepéhez és reméljük* hogy a Biztonsági Tanács és az ENSZ hathatós módon elősegí­ti a megbékélést és a ciprusi kérdés megoldását.” Hz EHSZ-nek ítélték a Bslzan-Siékedijat A Balzan-alapftvány csütör­tökön bejelentette, hogy aa 1963. évi békedijat az Egyesült Nemzetek Szervezetének ítélte, Az alapítvány bejelentése szerint a békedíj odaítélését Kennedy elnöknek két nappal halála előtt, november 20-án elhangzott beszéde inspirálta: Ebben Kennedy elismerően emlékezett meg a világszerve­zetről. Az indokolás hozzáfűzi* hogy ezzel a döntéssel az ala­pítvány tisztelettel adózik Ken­nedy emlékének is. Az alapítvány első békedíját két évvel ezelőtt a Nobel-ala- pítványnak, tavaly pedig XXIÍÍ. János pápának ítélte. XXII. Művészet és örök fiatalság Amióta visszaemlékezései­met írogatom, sokszor ötlött fel bennem: manapság, amikor minden nap, minden óra annyi új élményt, új témát kínál, hálás dolog-e a múltba mé- lyednem, a múltat idéznem, amelynek rajtam ütött testi­lelki sebei, ha be is hegedtek, ha nem is lobogtatom azokat, fel-felszakadnak, mert' a de­rűsebb emlékekkel együtt el- háríthatatlanul magamra sza­badítom a fájdalmasakat is. Új történelmet írunk, s én, aki évtizedeidg az Újról írtam, az újért ujjongtam, most a régen elviharzott történések felé for­dulva a múltba révedek? A múlton „rágódom” — mondhatná az olvasó —, mert­hogy a rohanvást fejlődő mai élet új problémáit talán már nem is tudom nyomon követni. Nos, megmondom őszintén, sokkal bonyolultabb dolog egy zsúfolt, hosszú élet élmény­szövevényét bogozgatni, művi rendbe rakosgatni, színes szőt­tesekké szőni, mint anyagából merítve megszínesíteni a Ma ú.i élményeit. Nem, nem rágó- dás ez a sorozat. Mindössze szolgálat. kötelcsségvállalás. Kötelessérvállolás egykori har­costársaim. közös ölménveink- ben részes kórtér-mim helvett Is, akik már kidőltek a sorból, vagy kifárasztotta őket az élet, s ezért, vagy azért nem mond­hatják el a múltra világító, közvetlen élményből táplált tapasztalataikat. FOLYTATOM tehát a „szel­lemidézést”, ahogy éppen so­ron van, a képzőművészeti kultúra múltjával. Előbb azon­ban felevenítem azt az 1928. november 28-án megjelent írá­somat, amellyel nemcsak má­sokat akartam serkenteni, ha­nem magamat is elköteleztem arra, hogy örökifjak marad­junk. Az elkötelező elmefutta­tás történetesen éppen egy képzőművészeti esemény, a Miskolci Művészek Társasága néven tömörült képzőművész­csoport kiállításával kapcso­latban íródott. Hangzott pedig némileg rövidítve eképpen. „... Az igaz művész nem is­meri az öregséget, mivelhogy nem kísérti az elmúlás vesze­delme. Az inak megroggyan­hatnak, a fizileai látás és hal­lás elhomályosulhat, de a szel­lem ina. szeme, füle mindig elől törtet, látja s hallja, amit. a nyárspolgár csak ké­sőbb fog elérni, meglátni, meg­hallani. Az örökifjúság elhivatottjai azonban kevesen va.nnak. An­nál többen a kérdőjeles lehető­ségek, akik egy lépcsőfokon állnak s bizonytalan, hogy a Holnap lépcsőfokára fel fog­nak-e hágni, vagy pedig egy­azon fokon fogják végiafaklr- kodni az erőtlen akarás kín­nyugalmát, amíg az öregség tunyaság szele onnan is le nem sodorja őket. A hivatásos középszerűségek nyíltan és szívesen vallják magukat öregeknek némi ál­siker után, amely egy-két jó­indulatú kritika túlértékelésé­ben merül ki. Az öregségi haj­lamot tetézi az ügyes önadmi­nisztrációval elért anyagi si­ker, amely pedig egyenesen gyilkos megnyugvást és meg­elégedettséget eredményez __ A kártékony hamaröregek és szívcscn-öregek legszívesebben fejét vennék minden elkövet­kezendő generációnak és meg­állítanák az időt ott és akkor, amikor valamelyik mükritikus képüket felmagasztalta. Ám az időt megállítani, az ifjúság természetes forradal- miságát béklyókba verni nem­csak a szí ’:esen-öregek — akiknek távolról sem eleműk a harc —. de még a. jóindulatú kritikusok sem. tudják. Az if­júság újet-nanyot-akarása át­tör minden dogmát, .elavult szabály-korlátot és mindent maga mögött hagyva rohan a vére tüzétSl megvilágított já­ratlan utakon ... Százan, ezren elvéreznek, amíg egy célbafut és az igaz újat — van még új a Nap alatt, ne csüggedjetek! ■— megtalálja. De az eljövendő korszakok, kapuián vénül még­is ők ütik az első rést. Ills az öregek, ha a holnapokat is meg akarják érn1. akarva-*em- akarva arra kényszerülnek, hogy kövessék a megalkuvást nem ismerő fiatalság iramát. Így válik a fiatalság előretörő ereje — merüljön bár ki nagy tévedésekben — olyan vissza­ható erővé, amely megmozdu­lásra, haladásra kényszeríti a holnap sikerlehetőségeiről le­maradni nem akaró öregeket is, és messzebblátó okulárét peu- rancsol az ókonzervatív művé­szeti dogmák rövid távlatai­hoz alkalmazott szemüveg he­lyett a mükritikus orrára is.” Tudnunk kell, hogy a né­hány évig egzisztáló társasá­got, amelynek kiállításáról itt szóltam, Benkhard professzor toborozta a művésztelep mű­vészeiből és a végzős főiskolá­sokból. Hangsúlyozom azon­ban, hogy bár a tárlaton tör­ténetesen az életkor szerinti fiatalok voltak azok, akik a régi korlátok áttörésével kísér­leteztek, elmefuttatásomat semmiképp sem sugallta va­lamiféle nemzedéki harc gon­dolata. Kimondottan az „örök­ifjak” és a „hamaröregek”, a maradiság és a forradalmiság koronként megújuló ellentété­ről, a fejlődés lendítő erejéről vallott nézeteimet rögzítettem. A tárlat fiataljai, akik közül azóta sokan közismert művé­szekké nőttek, akkor még a művészeti forrongások hatásá­ra szárnyukat bontogatták, de ők már új utakat kerestek. Útkeresésük ugyanis formai- kísérletekben merült ki, törek­vésük kevéssé terjedt odáig, hogy az új formát új tarta­lommal töltsék meg, mégis meg-megmutatták oroszlánkör­meiket, arra való hajlandósá­gukat és ráállítottságukat., hogy a fejlődés szocialista kor­szakában is megállják helyü­ket. A Kéve és a miskolci müvésztelep Itt kínálkozik az alkalom, hogy megemlékezzem a Kéve és a művésztelep kapcsolatá­ról. Mi volt a Kéve? A század elején, pontosabban 1907-ben létesült egyesület: a Képzőmű­vészek és Iparművészele Egye­sülete, amelyet Szablya Fri­schauf Ferenc és művésztársai — köztük Benkhard Ágost — alapítottak. A Kéve évtizedek­ig jelentős szerepet játszott a képzőművészeti életben. Kiál­lításain a képzőművészeid rep­rezentációkat mindig össze­kapcsolta iparművészeti alko­tások bemutatásával. Illuszt­rált évkönyveket adott ki, fia­tal művészeket ösztöndíjakkal segített tanulmányaikban, ki­állításokra díjakat tűzött ki stb. Egy 1927. június 24-i keletű miskolci újságpéldánynak a Kéve évadzáró közgyűléséről szóló híradásából kiviláglik, hogy a Kéve' évente három nagyobb ösztöndíjat bocsátott a miskolci művésztelep rendel­kezésére. Az egyesület vezető­sége ezeket a Képzőművé­szeti Főiskola rekiori tanácsá­val karöltve a telep vezető ta­nára által javasolt művészek­nek ítélte oda. Azonkívül a művészteiep őszi kiállításaira js egy-egy díjat tűzött ki. A művésztelep kapcsolata a Kéve-vei ilyenformán igen hasmos volt. Az ösztöndíjak az évek során sok szeeénv, nyomorúsággal küzdő fiatal művész előtt nyitották meg a továbbjutás, a fejlődés' útját, köztük olyanok előtt, akik azóta nagy pályát futottak be, és ma is megbecsült tagjai a magyar művésztánsadalomnak. Hogy kik részesültek a Kéve ösztöndíjaiban, arról csak né­hány adatom van. De hogy kik nőttek ki a telepein egykor megfordult, rövidebb-hosszabb időt töltött átmenő fiatalok közül, felsorolhatok jóméhány közismert nevet. Szabó Vladi­mír, Szentiványi Lajos, a már említett Főnyi Géza, az 1942- ben fiatalon elhunyt Szabados Jenő, Miháltz Pál, a miskolci származású zseniális rajzoló és illusztrátor Szaluy Lajos, Du­dás Jenő, a Szirmáról elindult Iván Szilárd, Breznay József, Oelmacher Anna (ma egyik legismertebb művészeti írónk), Sárkány Lóránd, Hintz Gyula, Rozgonyi László, Szilvás sync Simon Margit, Ősz Dénes, Bar­iba László, a műkritika terü­letére átlendült Péter Imre, a fasizmus áldozatává lett Szin György, Lit key György. Vén Emil, Benedek Jenő, Szent- györgyi Kornél, Lorberer An­na, Ernőd Aurél, Áron Nagy Lajos. Nem teljes a névsor, de ennyiből is kitűnik, hogy kép­zőművészetünk hány neves reprezentánsa 'taposta itt vala- rmk°r Miskolc köveit, lakta a művésztelep ódon tanyáit* jár­ta a környék tájait. Itt kell megemlítenem, hogy a harmincas évek vége táján kapcsolódott be Miskolc művé­szeti életébe és tűnt fel már első nyilvános szereplésével Csabai Kálmán, aki a felsza­badulás után évekig volt ve­zetője a képzőművészek Bor­sod megyei munkacsoportjá­nak. Csabai (.sokoldalú tevé­kenységének, agilitásánál: nagy mértékben köszönhető, hogy az elavult művésztelepet korszerű alkotó otthonná épí­tették ét. Hajdú Béla: £ r * 1 * . l£ BORÚS IDŐK ~ | •--------------------------------------------------------------­--------------------------------*tt***-)Pü-•*•*•***•***■**-**#*•*-*-»*->!•* hí

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom