Észak-Magyarország, 1963. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-01 / 281. szám

ESZAS5I ACT ARGES 55 AG

5

▼asámap, 1963. december 1.

a—a—m———■

A

zt a nézőt, akinek Tragédia-képét korábbi elő- fósoik, rendezői felfogások tjzoMák meg, alakították s ■nyalták — egyfelől az újraél és izgalma fűti, másfelől a 'ráncsiság, az eredeti megoldókra való rácsodálkozó® agya gyújtja fel képzeletét, z a néző, aki friss élményeit őrzi a művet, — az olvadt, tanult, elemzett, de még Lm látott drámai költeményt. í'a hírtől s a méltatásoktól S gérintve, kitárulkozva vór- színpadról sugái'zó szépriet. nf-z a művész, alánéit „va- 1 átütésére” sok-sok előadáson tetek már életre a gondola- vi. az eszmék, az Embert kín- pigyötrő, s minduntalan elő- iipítő kérdések — új felíe- rareekkel, friss fordulatok- . ve vagy akárcsak egy jobban .„elált hangsúllyal, egy üdébb, esmgőbb” színnel akarja, egíagítani palettáját.

£g'z a művész, aki most. első m(n rója lépteit a Tragédia jnneteiben, őszinte tettvágy- fajalkotói hevülettől hajtva elra a segítséget, az értel- |0)3 eligazítást, hogy méltóvá tó assék a megtisztelő í'el- szei'a.

seggül,. de nem utolsó sorség a Mű hűséget és korsze- dciget követel. A hűség igétek élesen kiemeli a Madách- SoligS körül könyvtárrá te- szójyesedett állásfoglalások v,eziága, amelyben a tiszta tetc, törekvésekre, az alapos . Myült fejtegetésekre fel- fín% rögtönzött, sőt szern- "as:tesztö magyarázgatások ;* , # is hullt. A hűség a tör- 1102 leg — társadalmilag ....atarozott, az egyem vivo- j.tól befolyásolt és a kü- . - ,’Vzö eszmei ráhatásoktól gelj.flt életmű egészének, A nciájának, messzire mu- szús; vonalának megragadását ki!lö£li- A korszerűség elve nyel^ Pedig iá kell választanya , legmegfelelőbb dratna- köze)i, színpadi eszközöket, jjan ;a mű hitelesen, tiszta pártcíségében ragyogva, min- (idősr.sz'ópségét gazdagon lámái. i, jusson el a mai néző- .lyamrőt a nagy élmény bűvölje e? vonja.

s^^^ragédia színrevitele ez ,.„kérlé a sokrétű, bonyolult, folyam“ Próbatétel elé állf- rrJruc miskolci színház főren- nács •• °rosz Györgyöt. Jól- reszt őssel, őszinte örömmel lésekri büszkeséggel államás allk meg; tehetsége, mü- goL- kelázata, temérdek elmé- nyen lmunkéban kiforrott rint úgtge, lényeglátó képes- gal ta! kulturáltsága győzte lakossá?erű feladatot. Salak- cialistaigmentes ez az előadás, ségünke sikerült ötvözete a ban sett és a korszerűségnek, és népr összeforrasztása im- hér foltszikus-rendezői elkép- lehetségak és egészséges, fia- szonylajppáns ötleteknek. Tagjakon bizonyság arra, hogy lő koortjíoic, az eszmék harca nem t. látványos. Ennek a nezni” . qek belső logikája tö- UgJran,zinte fénylő, csillogó év alatt a mitikus keret két ben, tsz>2 ejs5 £S a tizenötödik állami a történeti képek tak olyn^ filmkockáit pereg- “melyekiink, egymásba illesz.... .a.pa ogy érzékeltessék az vultek e követö századok egy_

3 - ÍLal,i.iolyamatát, amelyben par., .,-^-és kudarcok, csalódánvan Megtorpanások ellenerő

kájának^3?3?;^“1, a harcos’ között ■ kuzdo Ember- álló fel; Györgynek sikerült zését éstt maradéktalanul vált oktsítania. Az előadás folyami t részlete, valamennyi pártoktígje annak az eszmé- tanfolyasta]ytiS7|a megcsen- a S szolgálja. amelyet lyamok n^r az ürjelenetben

íai> es Imaz: hasznos;

téli tani halál, az élet kiizde- Időszez Ember célja: e Iciiz- szólnj m.” Mindvégig világos tanfolyarrendezésben. hogy itt Megyénk&rt megtisztító, kat- már ISOn átvezető, felemelő ségben, fáról, és nem az ördög gépállomásról van szó, mint •—3 hetes vélték. Adómért fo- tapaszlalár ő vív, csatázik kévék, Sok a megismerés győző ttságair,ve£ úr kárhozatával gatósáját.;£er pokoli rendezése nyl, ja) ős kél fel újra a nyitottak elesettig porából, figyelmét más Brcot ö]tve üi

rend magasba törő ságai at"1 Példázza a cselek- helyenkéi>1 munkálkodó, a nicÁ ^Tjf-ag.tdia a JHhkolei QlemzetíSzln/idzimii

lág formálására hívatott embert.

Éva helye, az élettára élménye, a Nő csodálatos poézisseli megénekelt, és sejtelmesen finom lírával átszőtt alakja is

— kitűnően eltalált ritomsvé- telűlel és aktivitással1 — teljesen világos és pontosan kijelölt Orosz rendezői felfogásában.

Mintha Lucifer halványabb és passzívabb- lenne a kelleténél1. Mintha emiatt az előadás a szokásosnál korábban érzékeltetné az ember elvesztésére esküdött ördög kudarcát. Amennyire okosan és ügyesen emlékeztet a rendező az átmeneteknél arra, hogy a történelmi színek —* álomképek,

— annyira hiányoljuk annak érzékeltetését, hogy a filmet Lucifer forgatja. Másképp hogy is lenne érthető, hogy miután érveinek súlya alatt bukni látja Adámot (ő csoportosítja, rendezi az érveket!) — mégis rá leéli döbbennie vereségére, megcsalatottságára, amely durva szitokba csap át:

„Fel a porból! Állat! — / Miért is kezdtem emberrel nagyot? / Ki sárból, napsugárból összegyúrva / Tudásra törpe és vakságra nagy!”

A

z előadás közönségsikerének egyik titka:' a nagy koncentrációt követelő, zsúfolt, súlyos szöveg további gondos rövidítése, meglepő gördülékenység, könnyedség és frissesség, amely az öncélú és torzító látványos elemeknél jobban biztosítja a megértést. Azt mondanám szinte: a bizalom, árad ebből a rendezésből az intellektuális szépségek befogadására fogékony közönség iránt, azért tudja magabiztosan és öntudatosan mellőzni a részletező cifrálkodást, a gőgös és görcsös arisztokratizmust, a magamutogató teatralitást. Ezért is érezzük az előadást olyan tisztának, mint. a hegyipatak, amely vad és változatos tájak között járja útját, de vize üdít, és tükrében élesen meglátja magát az Ember.

Csábító feladat lenne elidőzni a rendezés, az előadás részletszépségeinél, egy-egy je- lénet nemes, finom megoldásánál. Első ízben találkozunk a Paradicsomból, az édeni állapotokból távozó, mindjobban a munkába görnyedő emberrel. Az athéni színben remek az indító tabló: a fekvő alakok, a kósza híreket váró és terjesztő dologtalianok „bódult” hada. A római orgia képét a rendező még hitelesebbé élesíti a lesbosi szerelmet túlfűtötten, de ízlésesen érzékeltető tánc merész beiktatásával. Egy-egy naturalista vonás is belopózik a könyörtelenül leleplező bizánci színbe. Kifejező és újszerű a sírjelenet, — a minden önzést lemeztelenítő, kiábrándító, megrendítő egységbe fogó halál érzékeltetése. Kitűnő ötlet a „régiségek” vetítése a falanszter jelenetben.

*

A stilizált, már-már jelleg- télén színpadképtől a részletekben túlhajtott, dagá- lyosan bőbeszédű díszletekig temérdek változat található a Tragédia színpadképeinek történeti gyűjteményében. Wegenast Róbert briliáns díszletmegoldása a rendező kezére játszik, nagyszerűen segíti az eszmei és dramaturgiai elképzelések valóraváltását. össze- gezően kijelöli az ember megújuló küzdelmeinek színterét; rendkívül szellemes módon: képzőművészeti alkotásokkal. utalásokkal hitelesíti a korokat, amelyekben az egyes színek játszódnak; kifejező mozgatásokhoz nyújt tág lehetőséget, például az űrjelenetben; egyáltalában: bravúrosan erősíti az előadás dinamizmusát. Csupán a londoni színben szűkít a díszlet; azt a nyüzsgést, lármás vásári ka- valkádot, amelyet Ádám kezdetben még így jellemez: „az élet dll most teljesen előttem ...” — nem iudja kellően érzékeltetni. Annál hatásosabb a sír felé tántorgó csapat vonulta tása,

Schaffer .Tűéit hatalmas munkával készített jelmezei stílusosak, átfogó'hatást gyakow írelnak, atnmasatfésrát. teremtenek, a párisi színben csodálatosan tündökölnek. Herédy Éva avatott kézzel komponálta és szerkesztette össze a kísérőzenót. Madácsi Dániel maszkmester és Gyurieza Ottó koreográfus megkapó motívumokkal és mozzanatokkal segíti a rendezőt a drámai költemény igazságának, kibontásában.

A

z ember kissé zavarban van: hogyan is méltassa egy nagy művésznek immár tizenhat esztendeje megújuló, elmélyülő, minduntalan finomodó, szakadatlan lázas keresésben gazdagodó alakítását, amellyel annyira eggyé forrt, oly bensőségesen eggyé vált, hogy testes kötetben is vallania kellett másfél évtized „szép csatájánálc” minden rezdüléséről. izgalmáról, érdekességéről. — „Mire go-ndolsz, Ádám?” — tűzte könyvének címlapjára » kérdést Básti Lajos. Ott az alkotás műhelytitkainak, nagyonis emberi relációinak feltárásával válaszol rá, itt, a színpadon egy nagy tehetség, s egy gazdag pálya teljes végezettségével. A válasz szívhez találó, felejthetetlen élménnyel ajándékoz meg bennünket. Ritka szép pillanatokkal, amelyek rendíthetetlenné erősítik a hitet az emberiségben is, a színházban is. Könyve nélkül is mély meggyőződéssel vallhatnánk: a Művet kemény, gyakran ««emésztő küzdelemben — a sikerhez, vezető egyetlen lehetséges úton járva! — hódította meg magának, és lenyűgöző művészi ábrázolásával mindazoknak, akik befogadják az ihletett szépséget.

Básti Adám-kepein — az öntudatlan, riadt, majd lázadó embertől, a fáraón át, a történelmi évezredek dús tapasztalataiban megizmosodott, az élet parancsát vállaló férfiig — zengő drámaisággaj, és simogató lírával húzódik végig az. ami az embernek tartást és helyet ad a földön: a megismerés belső törvénye, a tétt- vágy, az alkotás szenvedélye. Mindezt annak ellenére tudja elénk varázsolni, hogy a madáchi koncepciónak megfelelően, a képek végén Adámot mindig egy-egy társadalmi rend hanyatlásának mélypontján ragadja meg, és csalódottan, kiábrándultán, tántorogva, becsapottan új küzdelmeknek gyürkőzik. Ez az örök ember ugyanakkor mélységesen mai: a nemes veretű dikelők soraiból, a sokszorosan megpróbált hős vívódásaiból olyasvalaki néz felénk, akiben magunkra ismerünk, aki mi vagyunk — csak felfokozottan, az emberré avató vonások, erények és gyöngeségek koncentráltságában, éppen abban az intenzitásban, amit a mi, világot formáló nagy ügyünk szolgálata megkövetel.

i fogja meg a nézőt leg- ‘ * jobban Básti művészi eszközeiből? Puritánsága. A tökéletesen kidolgozott ara-' nyok, a mértéktartás, az alakítás csodálatos harmóniája; a kicsiszolt, szinte már zenei finomságokkal jeleskedő, mindent kifejezni tudó beszéd- kultúra. Milyen széles skálája van ennek a beszédkultúrának! Micsoda megelevenítő erő izzik hangjában! Ha illusztrációt kell választani a színek közül, elsősorban a prágai jelenetre gondolok, amelynek atmoszféráját a leghitelesebbnek érzem, pedig cselekményességében viszonylag szegény. Milyen öreg, magába roskadt, megalázott, lelkileg, s szellemileg megtiport ez a nagy tudós, Kepler, Básti remeklésében. Magába fojtott indulatok, csöndes lázadás, a tudás elárulása és az ő — jól sejtett — elárulta tása tükröződik benne. Utálatot érez önmagával, az udvaroncokkal és helyzetével szemben. De kétségbeeséséből, reménytelenségéből is kiszakadnak a jövőbe mutató szavak:

„Kétséges rang-e hát szellem? Tudás?/Homályos származás-e a sugár,/ amely az égből homlokomra száll?,Hol van nemesség, más — ezen kívül?”

Szinte jeges szél csap arcunkba., ahogy fáradtan, a világegyetem s az ember titkaiba behatolt gondolkodó nagy rezignáltságával és halálos ernyedtséggel Básti számvetést készít Kepler tragédiájáról. Az életút mélypontjáig vezet bennünket. Ennél többet művész eszmeiségben aligha nyújthat. Íriszen így válik magávalraga- dó ellenponttá a következő szín: a megálmodott jövő, a francia forradalom, ,,a kor... mely e rideg közönyt — Le- olvmsztandja... s mely új tetterővel... Szemébe néz... az e1' "ult lomoknak”, fy szinte örömmel fogadtuk ^ Zolncy Zsuzsát, aki emlékezetes Antigonéjával Miskolcról indult el szép sikereket érlelő művészi pályáján. Ha kitűnő Éváját némely ódon, de mindmáig fellelhető értelmezéssel akarnánk megközelíteni, — pl. azzal, hogy ő tisztán az Erőse, a természet szava, — semmire se jutnánk. Zolnay — ezt is nagyon finom lírával érzékeltetve, — Madách szándékához híven, s a mű mai, történetileg hitelesebb tolmácsolását vállalva, többet, differenciáltabbat, teljesebb értékűt nyújt Évában., A Nő egyenértékűségét is, nemes helytállását is; gondoljunk a méltósággal teljes, bátor Luciára az athéni színben; a természet jogait követelő lázadó Évára a falanszterben, vagy bizonyos értelemben még a párizsi színnek a halál árnyékában is öntudatos magatartásé arisztokrata hölgyére.

Hadd említsük a megrendi- töen szép, szí vbemarkolóan igaz rabszolganőt, akinek zokogásában, fájdalmas jajongá- sában milliók gyötrelme, szenvedése sűrűsödik. Állítsuk szembe vele az udvaronc mámortól megbabonázott, léha, könnyüvérü, üres Borbálát annak igazolásául, hogy Zolnay kiforrott stílusérzékkel és intuícióval váltja Éva arcait. Játékából és zengő-bongó szaraiból erő, egészség, frissesség

árad. Egy nagy szerep s egy elhivatott művész sikeres találkozásának lehetünk tanúi.

I ucifer voltaképpen Ádám megszerzéséért küzd. Az embert a kétkedés, a tagadás, a hideg cinizmus világa felé taszítja. Ezért mindem érvelése. bölcselkedése, gúnyos sajnálkozása, majd dühödt kifa- kadása. De vajon a bizalom és a tagadás, a remény és a kétség, a lelkesültség és a pesz- szimizmus az élet objektív té- nyeiben megmutatkozó, két végső pólus csupán? Nem! Fellelhetők az emberben magában is., egyébként a küzdés —- diálektiku* ellenpárja nélkül — értelmét, vesztené. Bodor Tibor alakítását azért érezzük nagyon igaznak, mert ezt tudta hitelesen megfogalmazni. Lucifer alakjáról lehán- tott minden sátáni-mitikus' vonást. Paradoxonnal élve: ez az ördög — hús-vér emberként áll előttünk, s a maga világának törvényein belül ádázul, embermódra csatázik Ádám megnyeréséért. Bodor alakítását a legérettebbnek, leginkább kiforrottnak a paradicsomi színekben érezzük. Erő, magabiztosság. bátorság, ugyanakkor a háttérbe szorított „tagadás szellemének” dühe. haragja és bosszúvágya izzik istennel folytatott vitájában. S belsejét majd szétveti, félelmetesen tombol, — de korántsem szten- tori hangvétellel —. amikor a záróképben rá kell ébrednie vállalkozásának kudarcára.

C a mellékszereplők? Bár- ~ mi nagy is a különbség Adám, Éva, Lucifer és az egyes villanásokra megjelenő figurák feladata között, mégse tartjuk helyénvalónak mellékalakokról szólni. • hiszen többségükben a nép, a tömegek spektrumának megfestéséhez járulnak hozzá egy-egy színfolttal. Madách müvének pedig éppen egyik legtöbbet vitatott kérdése az egyén és a tömegek viszonya. Ez az a pont, amelynél leggyakrabban bukkanunk félreértésekre, tévedésekre, sőt inszinuációra is, egészen afféle értelmezésig, mintha Madách örökbecsű alkotása olyan gyökerében hamis, reakciós társadalomböl- cseletekhez nyújtana irodalmi illusztrációt, mint Carlyle-ó* Oswald Spenglcré, vagy egyenest Ortega y Gasset-c, aki hír- óedt művében, A tömegek lázadásában a legszélsőségesebb arisztokratizmus tantételeit; rögzítette.

A Tragédia alakjainak kiválasztása, szerepfelfogásuk és a tömegek mozgatásának meg- komponálása az előadás fontos tényezője. Ez a tényező — a színház egész közösségének lelkes közreműködése révén — szintúgy erős. Nehéz kiemelni egy-egy jellegzetes figurát — a későbbiekben szeretnénk erre módot találni, — mégis: hadd említsük meg Koncz Gábor mélyen átélt rabszolgáját, azután ravasz, demagógját, Szili János nyers, szókimondó athéni polgárát. A római színben vaskos színeket rak fel Vargha Irén és Árvái Ágnes; utóbbi haldoklása és megtérése meggyőző erővel hat. Farkas Endre nem a. dörgő jövendölések, hanem a lelkek meghódítására szánt szelídség útját járja Péter apostol szerepében. Igen jó agg eretnek Fillér István, Sima, ravasz,, fölénye® udvaronc Csiszár András. Kemény és magabiztos Saint-Just Ruttkai Ottó. Az ifjonti tudásvágy, a megismerés mohósága érződik Varga Gyula tanítvány figurájában. Somló Ferenc különösen a falanszter jelenetben tetszett. Némethy Ferenc eszkimója döbbenetes hűséggel állítja elénk az elbutult, végsőkig süllyedt, elsatnyuU. embert. Többfajta hiteles megoldást látunk Dobránszlcy Zoltántól, Győrvári Jánostól, Kiss Gábortól, Sallós Gábortól, Szabados Ambrustól, Sós Lászlótól, Gyurieza Ottótól. A londoni színben egy-egy életszerű,, természetesen ható alakot ábrázol Hamvay Lucy és Csaná- dy Ha.

*

LJadd szóljunk néhány szót

‘ ‘ a közönségről, amely a bemutatón és azóta is megtölti a széksorokat, mélyen átéli Ádám harcait, átadja magát a forró élménynek, értően és őszinte elismeréssel fogadja a Miskolci Nemzeti Színház dicséretes vállalkozásból, nagyszerű törekvésekből, kemény munkából és tisztes művészi alázatból fakadó produkcióját. A miskolci előadás méltó nemzeti irodalmunk nagy klasszikusához és az immár világirodalmi rangot kivívott Tragédiához,

Sárközi Andor

A másik szereposztás

AZ EMBER TílAGÉDlA-jának bemutatása mindenkor ünnep a színháznak, a színésznek, a színházlátogató közönségnek, de különösen ünneppé, a színház száznegyvenedik évadjához méltóvá tesz; az a körülmény, hogy a Budapestről meghívott főszereplők mellett, Illetve velük párhuzamosan, a Miskolci Nemzeti Színház három fiatal művészének jutott a nemes feladat: életre- kelteni a drámai költemény három főszerepét. A.mbiciózus, nagy reményekre jogosító, tehetséges fiatalok megszemélyesítésében kelt életire Adám, Éva és Lucifer, és a miskolci hármas főszereplésével az előadás éppen olyan maradandó értékű művészi élményt nyújt, mint a budapesti főszereplőkkel.

A színház teljes együttesének együttérző izgalmai közepette alakult ki egy mélven emberi Ádám, egv igen sokszínű Éva és egy külső vllavook- tól mentes ember-Lucifer a fiatalok alaküácáb"n. és vált méltóvá a műhöz, A főszerepek kettős kiosztása hasznosnak hizonvult. Művészi és élménybeli haszna a közönséget is gazdagította, és a kölcsönhatások elvei alapján serkentőleg hatott mindkét szerep- osztásra.

A miskolci három főszereplőről csak a legmagasabb fokú dicséret hangián szó'ha+unk. Szereplésük azt erősítette, hosry nem a tévesen értelmezett ..második”, hanem a teljes értékű .másik” szereoosztés iá- tékát élvezhettük. A rendezői koncepció mecrrelAMMsában emiséges. a rendezői elképzeléseket maradéktalanul megvalósító, tiszta előadást nyújtottak.

polgár Gézát láttuk

Adám szerepében. A mindösz- sze négy éves színészi múltra visszatekintő fiatal ' művész Ádám sokféle alakjában, a világos rendezői értelmezést követve, töretlen szerepépitésscl bizonyította, hogy méltó Madách müvének játszására. Lankadatlan hittel lelkesedik az új eszmékért, kisüt alakításából a bizakodás és energia, — még akkor is, amikor kiábrándult pillanataiban látjuk Áda- mot, mint például a remekbe formált Kepler-képben. Külön dicséretére szolgál, hogy a más szerepekben többször tapasztalt, hullámzó kitörésekbe torkolló sebes beszédtechnikáját teljesen levetkőzve, szénen hangzó szóval tolmácsolta Madách gondolatait, és azzal, hogy gondosan ügyelt a szén szóra, « gondolatok születését is sikerült érzékeltetnie. Ádámja helyenként robusztus, Lucifer méltó és legyőzhetetlen ellenfele.

BALOGH EMESE. Éva alakítója ugyancsak négy éve színész. Ügv érezzük, mostani Éva-formálásával eddigi színészi pályája csúcsához érkezett. Sokszínűén vibráló örök nő. Éva asszonyiságának széles skáláját mutatia meg. Fájdalmasan gyászoló és engedelmesen belenyugvó, gyűlölködő. Sőg’ós, lírai, tüzes, csalfa, amint a váltakozó képekben a váltakozó korok örök asszonyai kívánják. Sok szerepben láttuk már, sok szép alakítására emlékezünk vissza, s örömmel láttuk. ho*v a gyorsan váltakozó asszonnt alakokban mindig felülmúlta az önmaga állította korábbi mércét. Igen szép szövegmondás, a sok színből, sok egyéniségből ösz- szerakott egységessé vált nőalak, s mégis minden nőalakkal való teljes azonosulás, — megejtő Izóra Bizáncban, kacér, csalfa feleség Prágában, méltóságteljes márkinő Párizsban és visszataszító utcalány ugyanott, még a szánalmas eszkímónő alakjában is (fiatalságát meghazudtolva) igaz, hiteles —, Éva alakjának értő formálása jellemzi játékát.

PÁKOZDY JANOS művészi

pályájának sorsdöntő állomása Lucifer alakítása. A csak néhány éves színészi múltra visszatekintő fiatal művész előttünk nőtt fel szerepek tucatjain keresztül az eddigi csúcshoz: Madách Luciferjének eljátszásához. Ördögi figurája ironikus, bölcsességében tragikus nagyságú. A rendezői elképzelést jól követve, alakításában ■ világossá vált előttünk az alkotott tnlágot megdönteni akaró, a jövőt sö- ’ tétre festő erdőn minden törekvése. Pákozdv Luciferje nem volt ördög a szó elkoptatott értelmében. Ember volt. rossz ember, az ember belső, rosz- szabbik énje, amely az Adómmal való sokszori viaskodás- bon alulmaradt.. Bukása emberi bukás. Pákozdy János tisztái minden felesleges külsőségektől mentes értelmezőn! alaki- ■fása hű volt Madách-haz.

' ÖRÖMMEL LÄTTTTK a oes- ti szereplőkkel is a Tragédiát*' és kétszeres az örömünk, hogy az. előadás a miskolci főszereplőkkel is egyenértékű, maradandó emlékű élmény.

Benedek Síi kiás