Észak-Magyarország, 1963. november (19. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-17 / 269. szám

4 eSZAKMAGTÄRORSZAG Vasárnap, 1963. november it, ÓLöCÍZjCLLI CL fjlLcSJLQmi Bemutató a Miskolci Kamaraszínházban A Miskolci Nemzeti 'Szín­ház a nagy tnü, Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költe­ményének bemutatójára ké­szül. Már csak néhány nap vá­laszt el a premiertől, de a fe- szüLt izgalom beli készülődés közben is volt gondja a szín­háznak a könnyebb műfajú színpadi produkciókat, a szó­rakoztató jellegű előadásokat kedvelő közönségre: pénteken este a Kamaraszínházban be­mutatták az Elveszem a felesé­gem című háromfelvonásos ze­nés vígjátékát. Szövegét Sziícs György írta, zenéjét Szenes Iván verseire Bágya András szerzetté. Friss, üde, kedves ez a rnind- úntalan kacagásra ingerlő víg­játék. Nem nagj igényű mű, nem kíván társadalmi problé­mákat boncolgatni, sőt még érinteni se, de rendkívül szel­lemes fordulataival, remek helyzeteivel mindvégig lebilin­csel, szórakoztat, hangos derűt kelt. Hogyisne keltene derűt az a fejtetőre állított alapötlet, hogy a vidéki rokont elhárí­tandó, a fiatal tervezö-mémök- nő egy ismeretlen fiatalembert kér fel, hogy vállalja férjének szerepét, s így a szegény, vi­déki Teréz néninek nem jut hely a pesti unokahúg lakása- < ban. Természetesen igen sok' félreértés' adódik mindebből, mert hiszen a fiatalembernek van valakije, aki nem mond le egykönnyen róla, Teréz néni miatt viszont tovább leéli ala- koskodni, és ugyan mi történ­hetik, ha két fiatal rövid ideig játssza a házastársai, — termé­szetesen szerelem, amely igazi házasságba torkollik. Sőt nem is egy házasságba, hanem há­rom pár is megtalálja boldog­ságát a vígjáték végére,- de ad­dig igen sok bonyodalmon kell átmenniök, és a néző igen sok szellemes fordulat, kacagtató helyzet láttán tapsolhatja vö­rösre tenyerét és törölgetheii széniéből a jóízű nevetés elő­csalta könnyeket. Ha mindeh­hez hozzátesszük, hogy az egész játékot Bágya András fülbemászó muzsikája festi alá. helyenként ismert Bágya- dalok tarkítják, úgy érezzük, nem túlzás megállapítanunk: az Elveszem a feleségem a ma­ga kategóriájában legjobban sikerült vígjátékaink közé tar­tozik, -mert vállalt feladatát, a jó Ivét és félórányi Ízléses szó­rakoztatást, derűkeltést igen jól. művészi eszközökkel szol­gálja, ___________________ e lő­koreográfusként szereplő Gyu- ricza Ottó érdemli meg a ki­emelkedő dicséretet. Mindvé­gig sziporkázóan szellemes a játék. A groteszk táncok, pan­tomim-játékok. a végsőkig ki­élezett helyzetkomikumok mindvégig biztosították a han­gosan derűs nézőtéri visszhan­got. Nem hiába koreográfus is Gyuricza, az egész játékra jel­lemző volt a precíz, pontosan kiszámított mozgáskultúra és a táncok szinte úgy olvadtak be a cselekménybe, annyira nem betétként hatottak, mint aho­gyan néhány évvel ezelőtt a musical comedy „teoretikusai” a szöveg, a színpadi játék, - a songok, táncok egységét elkép­zelték. Talán csak az első fel­vonásban, az összes szereplők harsány derűvel tetézett be­mutatkozó felvonulása után volt érezhető rövid időre némi törés a játék hangulatában, megcsi kord ült az átváltás, de ezt feledtetni tudta a sok-tu­catnyi ragyogó, • más ötlet. Gyuricza ez alkalommal ismé­telten arról győzött meg. hogy nemcsak a táncos-zenés pro­dukcióknak értő mestere, ha­nem a szellemes, üde, friss, fordulatos cselekményű vígjá­tékok avatottkezű rendezője is. hiába Természetesen Hogy a miskolci adás ilyen jól sikerült, és a bemuta­tó közönsége hosszú vaslap­sokkal jutalmazta a játékot, a sok nyíltszíni taps több számot megismételtetett, sőt - három­szoros ismétlési is követelt., azért a szerzőkön kívül, sőt ta­lán egy kicsit meg is . előzve őket, az előadás remek együt­tese és annak mozgatója, az ez alkalommal rendezőként és a szelle­mes darab, hiába a ragyogó rendezői koncepció, ha a szí­nészi munka nem segíti annak megvalósulását. De az Elve­szem a feleségem miskolci elő­adásán e három összetevő nagyszerűen találkozott: a sze­replőgárda méltó volt a rende­zéshez, és a jó elképzelés, a jó játék nagyszerűt eredménye­zett. Minden szereplőről az el­ismerés és dicséret hangján kell szólnunk. Telessy Györgyivel kell kez­denünk, alti Juditnak, a ter- vező-mérnöknőnék alakjában állított elénk igen rokonszen­ves, fiatal teremtést, üdét, ked­veset, akinek hiteles figurájá­ról elhittük, hogy őszintén meg­szerette a hirtelenjében vá­lasztott „férjét”, és azt is elhittük, hogy ez a „férj” bizony beleszeretett. Első perc­ben maga mellé tudta állítani a közönséget és — bár tudtuk, hogy a vígjátékok örök törvé­nye szerint ő győz — a Zsoké­val való összecsapásokban ugyancsak drukkoltunk neki. Partnere, a Miskolcon most debütáló JizokolaiL Oltó volt, akit örömmel üdvözlünk a miskolci színpadon.* Megnyerő egyéniség, aki a felszegnek in­dult .Balázst mély emberséggel keltve életre, á rajongó szerel­mesig tudta'igen hitelesen fo­kozni. Énekszólói, valamint a Telessy Györgyivel együtt in- tonált kettősei az előadás kel­lemes emlékű, értékes szín­foltjai. I Máthé Éva játszotta Pirit, a mérnöknő barátnőjét. Igen sok vígjátéki szerepben láttuk már Máthé Évát, most mégis még újabb színeket kell felraknunk a sokoldalú lehel- ségéröl kialakított képre. Jó­kedvűen. vidáman komédiázik, táncol, énekel, navettet, mér­téktartó művészi eszközökkel. Úgy érezzük, sok-sok zenés vígjátéki alakítása között ez a Piri az elsők közé kerül, j Ter­mészetesen vígjátékról lévén szó, neki is jutott férfi-pár, _ Elemér személyében. A bemu­tatón Makay Sándor játszotta ■ ezt a szerepet. {A másik sze­reposztásban Sallós Gábort láthatjuk majd) Nem túlzunk, ha Makayt az egész előadás legerősebb hajtómotorjának, a derükellés legbővebben buzo­gó forrásának mondjuk. Sajá­tos, fanyar humora, groteszk arcjátéka, sok-sok hangmodu­lációja mindvégig derűt keltő, jól szórakoztató; jókedvűen, szinte lubickol szerepében. A vidékről íellatogató Teréz .nénit, minden örömre váltó baj forrását Nádassy Anna formálta meg a bemutató elő-' adáson. (A másik szereposzlás­ban Márffu Vera játssza.) Élet­vidám, harsány túlzásoktól mentes. Kedélyes „rendcsiná- iót” állított elénk, sokoldalú tehetségének számos összete­vőjéből építve fel Teréz néni alakját. A másik vidéki rokont pedig Bánó Pál keltette életre az ő szerepformSlására jellem­ző mélységes, eredeti humorú emberséggel. Első nagyobb sze­repét játszotta miskolci szín­padon Virágh Ilona, aki az el­hagyott .gsáka .alakját iormál- ta igen érdekesen ellenszen­vessé és különösen a harmadik felvonásbeli táncával tette igen emlékezetessé alakítását. Egyik legkedvesebb meglepe­tése volt a bemutatónak Ta-_ kacs Lajos „bérhuligánja”. Az énekés'afnorozók szerepköré­ből ismert Takács Lajos ezút­tal egészen más oldaláról mu­tatkozott be. Remek komikus, nagyszerű táncos, ellenállha­tatlan nevettető. Gratulálunk alakításához. (A másik szerep- osztásban_-Gyuricza Ottó játsz- sza ezt az alakot.) Végül szól­nunk ke\\-Györyáry János pin­cérjéről,. aki néhány villanás­nyi szelepében, egy-két meg­jegyzésével, grimaszával is emlékezetes embert formált. (A pincért a másik szereposz­tásban Bősze Péter alakítja.) muzsiká­Kiss Vilmos Péter és Benkő Zoltán hangversenye Benkő Zoltán, a Bartók Bé­la Zeneművészeti Szakiskola fi­atal zongoraművész tanára és Kiss Vilmos Péter hegedűmű­vész. november 20-án, szerdán este 7 órakor* szonáta-estet tart Miskolcon, a Zeneművészeti Szakiskola hangversenytermé­ben. Az 1961-es Weiner kama­razene versenyen első díjat nyert szonáta-pár hangverse­nyét nagy érdeklődés előzi meg. Műsorukon Mozart, Beet­hoven, Debussy, W einer és Hajdú Mihály egy-egy műve szerepel. ♦ * : i s VÍVÓDVA ToftaH ér&Messég a Postamúzeumban A Postamúzeum Budapes­ten megnyílt bélyegkiállításé- nak, amely á magyar bélyeg 200 éves történetét mutatja be, borsodi érdekessége is van. Egyik ritkasága ugyanis a ki­állításnak az a levélboríték, amelyet Mária Terézia idejé­ben, 1752-ben Tolvajban bélye­geztek le. (h.j.) Bágya András ját a mis­kolci előadáson két új szám­mal bővítették, azonkívül be­iktatták a szerző Nekünk talál­kozni kellett című dalát. A ze­ne betanításáért Hcrédy Évát dicsérjük, az interpretálásért pedig ugyancsak Herédy Évát (zongora), Bódi Zoltánt (elek­tronikus orgona) és Schimmer Károlyt (ütőhangszerek). — Ütő Endre díszletei a játékhoz alkalmazkodók. ízlésesek. Az Elveszem ■ a. feleségem bizton számíthat nagy közön­ségsikerre. Meg is érdemli. Benedek Miklós Kél leiioye! iihnliír HARMAN EGY 'TÉMÁRÓL. Ja- roslaw Br/.ozówski lengyel festő ős filmművész, az UNESCO filmdíjá­nak kitüntetettje, érdekes, színes dokúmcntumfilm forgatására ké­szül. Három, különböző irányzatot képviselő neves lengyel festőt (Brzozowski, Notvosielskí és Zakr- zeski) mutat be a Uisfilm, amint egy és ugyanarról a témáról (egy tájról), ki-ki saját felfogásának megfelelően' festményt alkot, MÉGIS FILMRE KERÜL a „FA­RAG”. Jerzy Ivawalerowicz, a vi­lághírű lengyel rendező régen fog­lalkozik Boiesiaw Prus „A fáraó” című regényének megfilmesítésé­vel. A külső jeleneteket eredetileg Egyiptomban akarták forgatni, de ennek megvalósítása nehézségek­be ütközött. Kawalcrowicz mégis úgy döntőit: elkészíti a filmet és minden Jelenetét Lengyelországban forgatja. A film .hasonlóan nagy­szabású lesz, mint a világsikerű „Keresztesek”. Költségeire is kö­rülbelül ugyanannyit irányoznak elő. „Nagyon magas szintre állította á mércéjét. Sokat kö­vetel magától, és ha nem sikerül valamit úgy megalkotnia* mint ahogy szeretné, akkor valósággal belebetegszik. Sok jó munkáját megsemmisíti, mert neki nem tetszik ...” A kolléga jellemezte így Lenkey Zoltánt, fiatal grafiku­sunkat, aki a II. Miskolci Országos Grafikai Biennalen szin­tén a díjazott művészek között szerepelt. Három müve ke­rült zsűri elé, mindhármat elfogadták, és amint a díj is bizonyítja, a legjobbak közé sorolták, A zsűri igen, ő maga azonban kissé szégyenkezve beszél a képekről. — Mégsem kellett volna. Később már jobbat is sikerült készítenem. Rend szó'.* elén ül, nyugtalanul beszél. — Szeretném minél egyszerűbben kifejezni mágain, de ez nem új, hiszen mindenki erre törekszik. Senki sem akarja, hogy bonyolult, érthetetlen legyen. A főiskolán osz­tályzatokat kaptunk. Igyekeztünk hát úgy elkészíteni mun­kánkat, hogy minél jobb legyen az osztályzat. De ez most más. Erre a munkára, amit most végzek, már nem adnak jegyet, de jónak keli lennie. Nagyon jónak! És sajnos, gyak­ran érzem: nem jók. Eldobom. Az elmúlt évben alig dolgoz­tam valamit. Azt hiszem, válságba kerültem. Hiába próbál­koztam, nem sikerült. — És -most? Néhány bekeretezett képet rak az asztalra. — Ezek talán sikerültek. A módszerről, az alkotás mikéntjéről beszélgetünk. — Nincs kialakult módszerem. Legfeljebb ennyi: ha meglátok valamit, arról nem készítek nyomban vázlatot sem. Csak néhány nap után veszem elő a papírt és akkor vetem rá azt, ami az élményből bennem maradt. Ilyenkor már minden mellékes elhomályosul, elvész, és ami meg­marad, az nyilván a lényeg, a jellemző. De ez sem pusztán az én módszerem, mások is dolgoznak így. Mi is az, ami megfogja, munkára készteti az embert? A legkülönbözőbb dolog lehet. Néha egy törött ablaküveg." De mondhatnék bármit is. Az ember elsősorban magát adja, mert egyéniség, mert szubjektum. Természetes, hogy ezt az egyéniséget a környezet, amiben él,- alakítja olyanná, amilyen. Ezért, bár a maga sajátos hangján próbál szólni mindenki, elkerülhe­tetlen, hogy ne legyen benne a maga kora. Akár egy gyors, hirtelen rajzban is. Persze ez nem baj, sőt! így is kell lennie, csak így van értelme. De amíg valaki megtalálja azt a kifejezési formát, ami leginkább a sajátja, addig nagyon sokat keli vívódnia. És jön. a megrázkódtatás, az önmagával- való elégedetlenség... Fiatal ember, nemrégen végezte el a főiskolát Nem az az elégedetlenség ez, amivel napjainkban már-már divattá válik dicsekedni. Mélyről fakad, megviseli, lázban tartja. Hatszor-nyolcszor újra dolgozza azt, aminek nekifog. A keze alól kikerült művek: értékek. Talán éppen azért, mert annyira kényes arra, amit alkot. Nagy igénnyel — mondjuk ki tiszta értelmében: művészi igénnyel — dolgozik. A ma­gán átszűrendő társadalmi valóság papírra kívánkozó rez­dülései követelik így. Pontosabban: az a hitvallás, a.művész Z mindenkori feladatáról vallott nézete, ami csak ilyen nagy ♦ igénnyel engedi .meg a közlést. Abból a Világból fakadó I élményeknek a közlését, amely körülöleli. (priska) Ä múzeumi hónap után Az egész országban október folyamán lezajlott múzeumi hónap célja az volt, hogy a múzeumok tevékenysé­gét, eredményeiket minél szé­lesebb körben ismertebbé te­gye. Borsodban a megyei múze­umok szervezete a Múzeum­baráti Köx-rel együtt igyeke­zett megvalósítani ezt a célt Kiállítások, tudományos ülés­szak, előadások alkották me­gyénkben a múzeumi hónap programját., A múzeumi hó­nap legnagyobb eseménye Mis­kolcon kétségtelenül a II. Or­szágos Grafikai Biennale meg­nyitása volt. Kiállítás nyílt a Nehézipari Műszaki Egyelem segítségével Borsodnádasdcn is, ezen a bányászoktatás tör­ténetét mutatták be. A megyei Múzeumbai'áti Kör ózdi cso­portja rendezésében Özdon gyártörténeli és régészeti lei- állítás nyílt meg. Sátoraljaúj­helyen a megyei képzőművé­szek alkotásaiból nyílt kiállí­tás. A tokaji, mezőkövesdi, és széphalmi múzeum új anyaggal bővítette állandó ki­állításait a múzeumi hónapra,. A Herman Ottó Múzeumban tartott tudományos ülésszakon a muzeológusok, a megye, a város történetével foglalkozó kutatók előadásaikban, hozzá­szólásaikban összegezték a ré­gészeti, néprajzi, helytörténeti, képzőművészeti kutatás eddigi eredményeit, s egyben felvá­zolták azt az utat, amelyet az egyes tudományágaknak ■ Bor­A tábornok beszámolója T ömve volt a színházte­rem, a karzat is, sokan állni kényszerültek. Le­hettek vagy nyolcszázan: tisz­tek, tiszthelyettesek, polgári al­kalmazottak — Miskolc város katonai helyőrsége fegyveres erőinek képviselői. Honvédség, határőrség, rendőrség, munkás­őrség — a munkás haza vé­delmének fegyelmezett szövet­sége. Katonai gyűlésre hívtak. Az előadó Csémi Károly elvtárs vezérőrnagy, a Magyar Nép­hadsereg vezérkari főnöke volt. Csémi elvtárs nemrégiben járt a Szovjetunióban, annak a ka­tonai küldöttségnek tagjaként, amelyet Czinege Lajos elvtárs. honvédelmi miniszter vezetett. A vezérkar főnöke a katonai küldöttség tapasztalatairól szá­molt be a helyőrség képvise­lőinek. Nem elsősorban katonai ta­pasztalataikról, hanem a Szov­jetunióban a kommunizmus építéséről szerzett nagyszerű benyomásaikról. Ami a haderőket illeti; azoic mindig össze vannak hangolva, hiszen a Varsói Szerződés tag­államainak egységes katonai parancsnoksága van, és ez a parancsnokság mindig tudja, mit keil tenni. Ez a haderő bármikor készen áll, ha veszély fenyeget. A katonai küldöttség részvevői tehát a szovjet ha­zával és a szovjet emberekkel Ismerkedtek. A barátságot erő­sítették és enné] néni is .lehet nemesebb célja külföldi uta­zásnak. Csémi elvtárs is a szovjet hazáról, egyes köztársaságok­ról, s a szovjet emberekről be­szélt. Jártak Szovjet-örmény- országban, látták az Ararát hegyét. Ez az a hegy, amelyen — a vallási legendák szerint — Noé bárkája megakadt. ' Nos, hat itt, az Ararát árnyékában, a hegyek közt, 1500 méter ma­gasan, van egy tó. Szeván a ne­ve, területe körülbelül akkora, mint a Balaton, víztömege vi­szont sokkal több, mert a Sze­ván .mélyebb. Ezt a csodálatos hegyi tavat bővizű patakok táplálják. A magyar táborno­kok megnézték ezt a tavat. Csodálkoztak. Nem a szépséget csodálták — bár azt is —, ha­nem a világon egyedülálló ví- zierőmű-rendszert.. A tó alatt a szovjet emberek óriás kürtőt fúrtak a sziklába és abba be­levezették a tó vizét. A hegy lejtőin pedig hat nagyméretű vízierőművet építettek fel. A sziklába fúrt óriás kürtőn le­felé zuhog a víz, pörgésbe hoz­za az első turbinákat, azután zuhan tovább, s míg leér a völgybe, óriás turbinák sorát hajtja. Egyszerűbben fogalmaz­va: villamosenergiát termelnek itt. Mégpedig a világ legol­csóbb villamosenergiáját. Itt mindössze egy kopejkába kerül egy kilowatt villamosenergia előállítása. És ez az energiafor­rás kimeríthetetlen. Hát ilyesmiről beszélt a tá­bornok, csupa szelíd és békés léniáról, valahogy úgy, mintha, mondjuk, a Borsodi Erőmű va­lamelyik mérnöke számolt vol­na be egy hasznos, tapasztala­tokban bővelkedő utazásról. A másik témakör, amelyről Csémi elvtárs beszámolt, —■ a hősi emlékek. Szverdlovszkban áll egy óriási emlékmű, amely az orosz pol­gárháborúban, a munkások győzelméért harcoló Interna­cionalista Vörös Gárda hősi ha­lottainak nevét őrzi. Német, olasz, cseh, bolgár, jugoszláv és más nemzetiségű nevek közt legtöbb a magyár,- És minde­nütt arról beszélnek még ma is az öregek, hogy a magyar in­ternacionalisták nagyszerű ka­tonák, igazi, bátor forradalmá­rok voltak. Kádár elvtársnak is elmondtak, most megismé­telték, hogy a magyar interna­cionalisták mindig a legnehe­zebb feladatokat vállalták. A hősök közül sokan még ma is élnek. Csémi elvtárs is beszélt néhány magyar veteránnal. Köztük Bocz Károly nyugal­mazott tanárral. Megkérdezte tőle: miért nem jött haza? Bocz elvtárs így felelt: — Az úri Magyarországra nem kívántam hazamenni. Ott megöltek volna. lit azért har­coltam, hogv szabadon, szépen élhessek. Meg is kaptam a szovjet hatalomtól. — De mégis... Az első, az igazi haza mégis Magyaror­szág .:. — Tévedsz, fiam — mondta Bocz elvtársi — Én gazdagabb vagyok, mint ti... Gazdagabb mindenkinél. Nekem két szép szabad hazám van ... A küldöttség járt az Uraiban is, abban az óriási üzemben, amely a második világháború­ban nehéz fegyverekkel látta el a frontokon küzdő szovjet hadsereget. 1945 májusában, amikor megjött a hír, hogy a szovjet hadsereg győzött, hogy vége a hitleri fasizmusnak, ez­zel együtt a háborúnak is — éppen egy nehézharckocsi-osz- lop indult kifelé a gyárból. A menetet gyorsan megállították, és az utolsó harckocsit a gyár munkásai visszakérték. Ez a harckocsi most ott áll a gyár udvarán, betonalapzaton. A z uráli munkások azt mondták; szimbólum ez a harckocsi. Annak a jelképe, hogy a szovjet nép mindenkor készen áll hazája védelmére. Készen állnak a mi katoná­ink is, és készenlétük erejét, korszerűségét állandóan fokoz­zák. Készen áll az egész szo­cialista tábor, hogv védje, óvj i, gazdagítsa a békés alkotás gyönyörű eredményeit, ame­lyekről a katonák miskolci gyűlésén a tábornok, Csémi elvtárs beszélt, CnoMfl )<l*í InTSirf sódban követniük, s azokat a problémákat is, amelyeket megoldaniok kell. A Földes Fe­renc Gimnázium néprajzi szakkörének munkájáról tar­tott beszámoló pedig az orszá­gos viszonylatban is kitűnően működő szakkör tevékenységé­be nyújtott tanulságos bete­kintést. A múzeumi hónap keretében megyénk néprajzi kutatása megindítójának, a palóc nép­élet kutatójának, Istvánífy Gyulának születése századik évfordulója alkalmából lelep­lezték a tudós etnográfus em­léktábláját és munkásságát ismertető emlékülést rendez­tek. Az előadásokat a Borsod megyei Múzeumba- • rátok Körének rendezésében J tartották, s azok magas tudo- ományos színvonalon, változa- Jtos témakört öleltek fel. Mis­kolcon kívül Özdon, Mezőkö- 2vesden, Tokajban, Keleméren »tartottak a múzeumok munka- 2 társai és meghívott előadók »előadásokat. A múzeumi hónap eredmé­nyeit, legjobban talán a szá­mok tükrözik. A múzeumi ki- | állítások látogatóinak száma 11 662 volt, míg a kihelyezett kiállítások 7163 látogatót von­zottak. Az előadások iránti ér­deklődés általában kielégítő­nek tartható. Özdon, Tokajban viszonylag magas, a százat jó­val meghaladó volt a hallga- |lók átlagos száma.. • Végeredményben Jgyei múzeumi szervezet erec|- «menyesen teljesítette a múze- Jumi hónap feladatait. A jövő- «ben azonban szükséges lesz. gz Jidei tapasztalatok felhasználó- fsával, főleg a múzeumokkal 2”iem rendelkező városokban, «községekben a múzeumi is- 2meretterjesztés nagyobb mér. • vű ld terjesztése, hiszen, 2mint a sátoraljaújhelyi és ózdi «példa is mutatja, az ottani kö- 2zönség érdeklődéssel fogadja «ezt. « ' K. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom