Észak-Magyarország, 1963. november (19. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-17 / 269. szám
Tasärnap, 193S. november 17. Írszarmagyarorsza a 5 MARISRA NÉNI MÄR háropiszpr beszólt, hogy szeretné a sok füsttől lciszéllőztetni és takarítani a szobát, amikor végpe rászánom magam, hogy hazamenjek. Ara ekkor koppantva hallatszik az ajtón, és azon előbb egy ostor, majd annak a gazdája: puíajkás, nagy- csizmás ember lép be. — A Jó miatt jöttem. Akaratlanul is elnevetem magam, tlát Íócsíszárnak, vagy minek néz engem? Alighanem mészárost, vagy állatorvost keres, de valahol beszcszolt, a ködben elnézte a táblát és a szerkesztőségbe jött a keresett cél helyett. Mondanám is, hogy „a tűzoltó laktanyánál forduljon balra —, amikor bajuszára és apró halszemoire esik tekintetem. Felrémlik, hogy valahonnan mégiscsak , ismerem. Egy pillanatig farkasszemet nézünk, s elkiáltom magam: —- Petruska bácsi!-- Az, az! nyújtja a kezét boldogan —, milyen kedves, hogy megismert. Magához jöttem— Üljön hát le, és sorolja, mi a baj? Hanem ez nem megy egykönnyen. A leülés még csak, csak. Besüpped alatta az öblös fotel. Annyi eulu van rajta, hogy alig fér el tőle. Hátradől, de így tűi kényelmes és megrettenve előrehajol. Most a jobb lábát keresztbe a bal fölé helyezi, me,id megcseréli és a bal kerül felülre. Kissé mókás ez a készülődés, de a világért sem siettetem. — Vágjon bele, Petruska bácsi! Mi baja a lónak? Beteg lett? — Dehogy lett! Nincsen annak semmi haja, uram. Az a ló olyan egészséges, mint a makk. Most is egy trappba jöttünk a gesztelyi elágazástól Zsplcáig. Azt látta volna. Meg se koty- tyant neki. Megy ez a ló, uram; mint a mozdony. .— Akkor hát mi a baj? — firtatom tovább.-- El akarják vinni. —Kicsodák? Hova? — Hova? Az állatt'orgalini- sok a vágóhídra. Ezt a drága, szép jószágot.•• BOCSÁSSA MEG a világ, de ezen én nem akadok fel. A ló nem az enyém, még csak nem is láttam soha, és önkéntelenül is kiszalad a számon a kérdés: Miért?1 — Miért? Azt kérdezem én Is! Hát mondja meg, miért, uram! Szól nekem délben az. elnök, hogy adjam le a szerszámot róla, mert reggel elviszik. Nem kell már. össze- darálják szafaládénak. Ezt a lovat... — S mit tett erre, Petruska bácsi?-T Mit? — Elhallgat. Körülnéz, mert titkot vall be: — Elszöktem. Befogtam és elszöktem, Ahogy szolt az elnök, kivezettem a lovat, úgy tettem, mintha csatornádéért mennék, aztán nekivágtunk az országúinak. Uram! Ez a ló megérezte. Bíztatni se kellett. Ügy jött Zsolcáig, mint a táltos. Lehagyta még az autókat is ... Csak tudnám, hogy mit tegyek? — Mit tehetnék én, Petruska bácsi? Megvakarja tarkóját, s nyakát is. Igazi paraszt szokás. Tudom, hogy most alkudni fog. •L, Az elvtárs,.. befolyásos ember. Talán, ha mégis megmenthetné. Ugyan, nézze meg azt a lovat! Kint áll a Palóczy Utcán. Okos jószág az, el nem mozdulna onnan. Tudja, hogy az érdekében járok el. Annak’ a lónak is van ... az elvtárshoz bizodalma. MEGHATÓAN NAIV és es- deklően gyerekes. Csak nézem, nézem ezt a hatvanéves, pu- fajkás embert. Az izgalomtól és az idegességtől a szakáll is kinőtt rajta. Szorongatja az ostort, hogy már nedves tőle a tenyere. Ruhájából a falumra emlékeztető savanyú siló és lucernaszéna keveredő illata árad. A könyökén szakadt a kabátja, s most szégvellősen eltakarja. Miközben hallgatom, minden oldalról részletesen megnézem. Erős ember, de most egy hatéves gyerek elbánna vele. Ki tudja? Talán kiscsikó kora óta nevelte azt a lovat. Édesgette, babusgatta, a tenyeréből etetgette. A jószág az ilyen embernek nemcsak segítő társává, hanem barátjává válik. Olvastam gyönyörű történeteket, amelyekben hasonló emberek szerepeltek, mint Petruska. Mikor a téeszbe lépett, magával vitte a lovat. Azóta is kettesben dolgoznak. Szántanak, veinek, fuvaroznak. Én is akkor ismerkedtem, meg vele, amikor az állomásra hordták a terményt. Eelkéredzked- lem a kocsijára. Ha' mindig csak autóeskázik az ember, sosem ismerkedhet meg olyan jellemekkel, mint a búzászsákok tetején ülő Petruska ... A ló ugvan istállót cserélt, de gazdát nem. Elvileg továbbra is Petruskáé maradt, S bár belenyugodott abba, hogy négylábú pajtása nem az ő tulajdonjoga, a végső szakításig magáénak vallotta. Ámde délben szólt az elnök: elviszik a lovat és szafajódét csinálnak belőle. Akkor döbbent meg Petruska; akkor hasított bele, hogy a lóval mégsem ő parancsol, s most küzd, birkózik, egy folyamat megy végbe benne; indulatok, érzelmek csapnak össze. Kérdés, hogy makacssága, vagy belátása győz-e? Hagyom hát, hogy kibeszélje magát. i— Uram, ez a ló éppen, hogy meg nem szólal: Ügy beszél róla, mint más ember a szerelőjéről: dicséri .járását', jó alakját, egészséges fogait, munkabírását, még az étvágyát is. Ahogy a Tüzérről lelkesedő Petruskát hallgatom, nehéz következetesnek maradnom. Végső soron azonban csak ott kell kikötnünk, hogy a lovat nem menthetem meg. Talán, ha felvenném ,a telefont és szép szóval a lelkére beszélnék Bihal elvtársnak az Adatforgalminál, átmenetileg eladnának a szerződéstől. Két hónapra, három hónapra. De hát, egy ilyen átmeneti helyzettel miért állítanánk Petruskát egy újabb megpróbáltatás elé. Megint befogna, megint elszökne, Ttt szubjektív érzések játszanak közre. Ha nem erről a lóról volna szó. csak togyin. tene Petruska, De a Tüzér az más! Meg kell könnvftenem a szakítást. Ez a legtöbb, amit az érdekében tehetek. Magyarázom, bogy a Tüzér már tulajdonképpen nem is olyan hasznos, mint az ő szemében tűnik, Igaz, hogv az ember barátságot tud kötni eay.egy jószággal, de ez a barátság nem lobot öncélú, s nem rendelhettük alá közös érdekeknek. A Tüzér improduktív munkaerő lett. s több hasznunk lesz. ha szafaládét csinálunk belőle, Petruska hallgatja az igét és bólogat. Csalódott a tekintete, de nem haragszik. Megértett. Feláll és kezet ad; — Akkor hát én el is mennék. Ne haragudjon az elvtárs, hogv feltartottam. El KOCOG AZ OSTORRAL. Titokban, a Szemere kerten keresztül utána megyek, és lopakodva meglesem- A Tüzér csakugyan ott áll a református templom mellett. Petruska megigazítja a zablát, megvere- getj a ló nyakát, belemarkol sörénvébe, aztán játékosan a pofájára üt és hangosan azt mondja: — Rossz csillag alatt születtél. Nem sikerült, Tüzér! Meecvújtja a kocsi oldalán a lámpást, felül a bakra és elindulnak. Hadd beszélgessenek hazáig. Önodvári Miklós íj szovjet filmek Á közelmúltban Moszkvában járt magyar filmátvételi küldöttség újabb 11 játék-, és 3 dokumentumfilmet vásárolt meg hazai bemutatásra. Különösen érdekesnek ígérkezik közülük a Lenfilm Stúdió „Hokonvér” című alkotása, amelynek .főszerepét Jevgenyij Matvejev játssza. Egy atom- kutaló intézetben játszódik a „Minden az embernek marad” című Georgjj Natanszon rendezésében készült film cselekménye. Két bűnügyi témájú szovjet filmet is bemutatnak majd a magyar filmszínházak. A jelenleg hazánkban tartózkodó Vszevolod Szanajev filmszínész játssza az „Ez történt a rendőrségen” című alkotás főszerepét. Ugyancsak bűnügyi tárgyú film „Az errfber, aki kételkedik”. A megvásárolt filmek között három vígjáték is van. „A jobbágy- színésznő” című operettfilmet Roman Tyihomirov rendezte. Az átvett három dokumentum- fűm egyike „Az utolsó oldal”. Lenin életének utolsó éveiről szól. „A hősök nem halnak meg” című dokumentumfilm a szovjet hadvezéreknek állít emléket, érdekesnek ígérkezik a „Varázsfény” című doku- mentumfilm is, amely a film történetét mesélj el. A celluloid-szalagon megelevenedik a f’lm 70 éves múltja: Mindenki kedvére Az LKM Bartók Béla Művelődési Házában — a Diósgyőri Vasas Kulturális Napok keretében — november 18-án „Mindenki kedvére” címmel vidám, zenés, táncos műsort rendeznek. Közreműködik Salamon Béla, Kovács Erzsi, Bé- lavári Anna és Széki József. Konferál dr. Hegedűs János, Az esten a Bartók Béla Művelődési Ház tánczenekara is SzerepeL JUHASZ JÓZSEF VERSEI: Ha még egyszer... Ha még egyszer jóllakhatnék a nyár fény-fürtjeivel — Ez lenne a legbővebb esztendőm. A hegyi patak, amely sohasem pihen megigazítja ágyát, s felkínálja mohás partjait, ahol elfekiidí már a kövér csormolya, kék iringó, mint ahogy eldől a göröinbölyi ég alatt a korai köd És idáig-lehel az ózdi szén félelmetesét, mint a fekete himlő. Még el tudnék aludni az őszi dombokon- Hideg halántékom főre fektetném, amely még most is melegebb, mint a koporso, mit utoljára Hitesznek a napra, hogy főimelegedjék. ■_ Utolsó gondolataim is szépek, tiszták, talán még illatosak is, — mint a virágok melyekkel fölkereslek s rájárok emlékeinkre, ahogy iszákos a szeszre jár, mit eldugott az ünnepek szépítésére... (V&Ltdat imqip Védtelen vagy a gondolataimtól, melyek lassan rágnak és fogyasztanak, mint kolorádóbogár a burgonyalevelet. Mert szépséged nem a szem ingere többé, nem a pupillák tágulásának mozgatója, sem tápláléka a prizma éhségének; Hanem fellebbezés az emberséghez; legkeserűbb csalódás a magam ítéletében, amiben már nem a lemondást élesztem, hanem a követelődzést uszítom a szerénység ellen; a lázadást és az erőszakot biztatom óriássá kerekedni, hogy védtelen maradj vágyaim és gondolataim őzönétől, mely ellep, mint a sáska, körülcsavar ezerkarú polipként, amitől csak megfúlhatsz, de meg nem szabadulsz* 5, Egy kis szenzáció «M— .......................................... ............................. * z Esti Hírlap hétfői (1963. nov. 11.) szárna a? első olvasásra érde- késnék tőnő adatokat közöl a Föld népességének eddigi szaporodásáról. Aliik n©rn foglalkoztak azzal a nagyon is izgató, bonyolult, egyelőre, tudományosan sem teljesen tisztázott problémával, hogy mikor, hol és hogyan alakult ki a mai ember legkorábbi őse — el is hihetik ezeket az adatokat. Számúiéra ugyanis mindegy, hogyan alakulhatott az eddig élt összes ember létszáma. Nekik írhattak volna ennél jóval kevesebbét és jóval többet is. Ahhoz ugyanis, hogy az eddig összesen élt ember létszámának alakulásáról bármilyen végső adatot elfogadhassunk, elsősorban alapvető természettudományos tények és fejlődési törvényszerűségek ismerete szükséges. Sajnos azonban, hogy a műveltségnek ezzel a részével egyelőre még elég kevés ember rendelkezik. Sőt. az az igazság, hogy az élő anyag fejlődésének ezzel a korszakával, a fejlődés folyamatának részletességével alig-alig vagyunk tisztában. De miről is van szó tulajdonképpen? Az Esti Hírlap hétfői, első oldalon megjelent kis írása árról tudósít, hogy Amerikában, a Smithsonian Intézet munkatársai állítólag kiszámították, hogy mennyi ember született eddig a Földön. Számításuk szerint, hatszázezer esztendőt véve alapul — 77 milliárd emberről lenne szó. Ha pedig abból indulnak ki, hogy az ember már egymillió évvel ezelőtt megjeleni (talán kifejlődött'.) a Földön, akkor eddig összesen körülbelül 9ö milliárd embernek kellett születnie. . Mindenekelőtt a vizsgálat antidialektikus módszerével kell vitatkozni. Jelenleg ugyanis még nem jelenthetjük ki. hogy az ember hatszázezer éves sem a.zt, hogy körülbelül egymillió éve alakult ky Az ember, mint élőlény, mint legfejlettebb anyag, illetve: a mai emberiség őse nem egy ■ bizonyos évtizedben, vagy évszázadban született. Még csak nem is egy évezredben. Az ember ősének születési, kialakulási és kifejlődési időszaka még az évezrednél is tágabb és legalábbis évtízezrekre tehető. Ilyenformán nem lehet pontosan meghúzni azt a határi, amelyen túl az ember még nem volt ember, amelyen innen viszont már embernek nevezhetjük. Ez nagyon is relatív dolog, s még igen nagy feladata a tudománynak, hogy e bonyolult problémát tisztázza. Nem vehetünk tehát alapul sem hatszázezer, sem egymillió esztendőt. Annál inkább, mivel az ember kialakulásának, kifejlődésének, más szavakkal: a természet; állatvilágából való kiválásának pontos időszakát sem határozhatjuk meg. Mert az „ember”, illetve az ember ősei, miután nagyjából kiváltak az állatvilágból — lényegében még igen sokáig állatok maradtak. Vagyis: volt átmeneti időszak is, olyan időszak, amikor az „ős” még inkább volt állat, mint ember, és ez az időszak is irtózatosan sokáig, százezer esztendeig is eltarthatott. N ézzük ezeket az időhatárokat: hatszázezer, vágj" egymillió év. Vannak ilyen feltevések is, illetve: nagy körütbelüliséggel ezeket az időszakokat is szokás emlegetni, mint az emberiség egész történetének időszakát. De csak nagy körülbelüliséggel — konkretizálva soha. És vannak olyan feltevések, a természet fejlődésének egyes jelei is mutatják, hogy az emberiség története sokkal korábban kezdődött, illetve, hogy az ember első ősei már kettő, három, sőt négymillió évvel ezelőtt kialakultak. Éz Is éppen olyan feltevés, mint a hatszázezer, vagy az egymillió év. Konkrét végső következtetésekre alkalmas bizonyíték egyik időszakra sincs. Az emberiség történetére vonatkozóan, sajnos, egyelőre még csak körülbelül 30 ezer esztendőre visszamenőleg vannak eléggé megbízható adataink, illetve: az emberiség történetéből még csak a legutóbbi 30 ezer esztendőt tudtuk úgy ahogy rekonstruálni. A nagy számokkal való dobálózás tehát nagyon felelőtlen dolog és abszolút tudományellene®. Márpedig az amerikai 'Smithsonian Intézet munkatársai eléggé dobálóznak. Véleményük ezerint hatszázezer esztendő során 77 milliárd ember született. De mire alapozzák est? Az őstörzsek létszámát mennyire A! becsülik? A szaporodást milyen hatványosőval számítják? Erre ugyanis nem válaszoltak, illetve: ezeket az adatokat nem adták mag. Vagy Ádátti- mai és Évával kezdték? Az első emberpárból indultak ki és csak rájuk vezetik vissza a szaporodást? Mert a 77 milliárdos számból ilyesmire is következtethetünk. A 77 milliárd ugyanis még hatszázezer esztendőt alapul véve is kevés. Mert a dolog a következőképpen fest. Minél visssább hatolunk az időben — az emberiség szaporulati aránya annál nagyobb vqÍf, Vagyis; a régi időiében a? ember nem szabályozta szaporulatát. Egy anya igen sok csecsemőt szült. Tízet, húszat, sőt harmincat is. Mert régen, főleg az első civilizációk előtt az anyák általában évenként szültek. Természetesen nem nőtt fel minden gyerek. A korábbi időkben jelentős részük, olykor talán minden második elpusztult, mielőtt felnőtt volna. De ez nem változtat azon a tényen, hogy a születési arányszám igen nagy volt. Az emberiségnek tehát feltétlen gyorsabban kellett szaporodnia, mint ahogy azt akár a 77, akár a 96 milliárdos szám érzékelteti. És ami a lényeg: az első ős nem egy pár volt. Vagyis nem egy pár, még csak néni is egy csoport, vált ki az állatvilágból, hanem igen sok csoport. Mindazok, akije az emberré fejlődésre az ős fajtában alkalmasak voltak. Ezek' száma pedig feltehetően, már a kezdeti korszakban is, több százezer, sőt; több millió lehetett, Az amerikai tudósok által közölt számokat tehát sehogyan sem tekinthetjük másnak, mint szenzációhajhászásnak, vagy tudományos módszernek becézett spekulációnak. Jobb ezeket nem elhinni* mint hüledezni tőlük, vágj' konkrétnak elfogadni. De nézzünk meg egy-két tényezőt. z emberiség létszáma az elmúlt egyszáz év alatt megduplázódott. Jelenleg valamivel több, mint hárommilliárd ember él a Földön. És az előzetes számítások szerint, a szaporodás mostani ütemét alapul véve. a következő harminc esztendőben ismét megduplázódik az emberiség. A gyors szaporodás, természetesen, ma már érthető. Egyszerűen az az oka, hogy az utóbbi időben, de már az elmúlt, századokban, sőt ezredekben is, az emberiség egjTe jobban védte magát. Nem volt már kiszolgáltatva a természet vadságának, lassan hadra kelt a betegségekkel is, így a megszületett csecsemők zöme fel is nőtt és tovább szaporodott. (Igaz* hogy a civilizáció a szaporodást szabályozni kezdte, más szóval: csökkentette.) Ezzel magyarázható az emberiség szaporodásának mostani mérete. De az amerikai Smithsonian Intézet által közölt adatok szerint a kereszténység kezdetének „első esztendeiben’ (ez is furcsa meghatározás!) mindössze két-háromszáz millió ember élt a Földön. Azonnal kérd ózz. ük megj kétszáz millió, vagy háromszáz millió? Mert nem mindegy. Ilyen kis szómnál ugyanis még száz. de ötvenmillió is óriásnak számít. Nem miridegy ugyanis, hogy kétszáz millió, vagy háromszáz millió szaporított tovább. A Ivét számból kiindulva óriási differenciákhoz jutunk. És mikorra tehetőle a kereszténj'ség első esztendei? A történelem konkrét tárgyai (építrné- í'ij'ek, írásos emlékek) szerint körülbelül 2500 esztendővel ezelőtt jelentek meg az első keresztény igehírdetők. De még azok is nagyon messze voltak az Augustus római császár korabeli keresztényektől. De mindegy. Mondjuk, hogy 2500 esztendő. Kicsit spekuláljunk mi is. De akkor... Nézzük a tényeket. A Római Birodalom Augusztus császár (ha úgjr tetszik: Krisztus születésének) idején egymaga körülbelül százmillió lakost számlált. De ez csak a Római Birodalom volt. Ezenkívül már abban az időben is aránylag sűrűn lakott, földrészek voltak: Európa, Ázsia. Afrika és a két Amerika is. Gondoljunk csak a perzsák és a kínaiak már akkor is meglévő óriás tömegeire és gazdag, káprázatosán fejlett kultúrájukra. Ázsia északi részén szintén igen népes fajok éltek — egész birodalmakat alkottak. Európa keleti és északi területein ugyancsak sok-sok ember élt. Űgj’hogy a kereszténység kezdeti időszakára jelzett kétszáz millió, vagy akár a háromszáz millió ember, túlságosan 'kevésnek tűnik. Kevésnek még akkor is, l£ az emberiség mai létszámából visszafelé következtetünk. S ummázva a mondanivalót: az ilj'enfajta közlések nagyon kényes dolgok. Amerikában, a kapitalizmus világában, ahol a tudományból is olcsó szenzációkat csinálnak, talán megfelel ez a módszer, de ez még nem ok arra, hogy mi is utánozzuk. SZENDREI JÓZSEF
