Észak-Magyarország, 1963. november (19. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-29 / 279. szám

ß 9 n =» Anasztasz Mikojan, a Szov­jetunió miniszterelnökének el­ső helyettese szerdán Washing­tonból hazautazott Moszkvába. Mikojannal együtt utazott M. Szmirnóvszkij, a szovjet kül­ügyminisztérium kollégiumá­nak tagja, az amerikai osztály vezetője és V Szuhodrev, a külügyminisztérium felelős munkatársa. Mikojan indulás előtt nyilat­kozott az újságíróknak: Szomorú kötelességteljesítés Után távozom önöktől. Rövid Washingtoni tartózkodásom alatt alkalmam volt találkozni Johnson elnökkel és Rusk kül­ügyminiszterrel. Szeretném nekik hálámat kifejezni azokért a hasz­nos beszélgetésekért, ame­lyeket folytattunk. Reméljük, hogy az. Egyesült Államok új kormánya folytat­ni fogja a vitás kérdések köl­csönösen elfogadható megol­dásának, valamint a nemzet­közi feszültség enyhítése lehe­tőségének keresését. Kérem, adják át legjobb kí­vánságaimat az amerikai népnek. Viszontlátásra. Anasztasz Mikojan, a szov­jet Minisztertanács első elnök- helyettese csütörtökön Wa­shingtonból visszaérkezett Moszkvába. Mint ismeretes, Mikojan Kennedy elnök teme­tésére utazott az Egyesült Ál­lamokba. A szovjet államférfit a vnu- kovói repülőtéren G. Voronov és D. Poljanszkij, továbbá Gro- miko külügyminiszter fogadta. Jelen volt Kohler, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete is. Vitágr proletárjai, egyesültelek! Lesz-e nyereségrészesedés Ozdon? \ MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA j A bizalom forrása XIX. évfolyam, 279. szám. Ara: 50 fillér Péntek, 1903. november 29. Ilegiiyflt I a Béke-Vifiágtanácsj illése Utóhang a „Körhinta“ felújításához Mondatok és kákaágyúk Csütörtökön Varsóban, a lengyel Szemj épületének ülés­termében megnyílt a Béke-Vi- 1 ágtanács ülésszaka. A tanács­kozás munkájában 450 küldött vesz részt, több mint nyolcvan országból. Tizennyolc nemzet­közi szervezet képviselteti ma­gát. Az ülésszak elnökségének megválasztása után az elnöklő Ostap Dlusky, a Béke-Világ­tanács elnökségének tagja megnyitotta az ülést. Eugénie Cotton asszony, Franciaország képviselője Jo- liot-Curie emlékét idézte fel­szólalásában. Ezután Oskar Lange, a .len­gyel Államtanács elnökhelyet­tese üdvözölte az ülésszak résztvevőit és eredményes munkát kívánt nekik. Lange üdvözlő szavai után a küldöttek elfogadták a napi­rendet, amelynek pontjai a következők: John Bernalnak, a Béke-Vi- lágtanács ügyvezető elnökének beszámolója (Bernal professzor egészségi állapota miatt nem tud résztvenni az ülésszakon); a termonukleáris háború ve­szélyének elhárításáért és az általános leszerelésért folyta­tott harc; *>• harc a békéért és a nemzeti függetlenségért; a nemzetközi együttműködés fejlődése a gazdasági, a tudo­mányos és a kulturális élet­ben. A Béke-Világtanács üléssza­kának csütörtöki megnyitó íj ülésén felolvasták Bernal pro--! fesszornak, a Béke-Világtanács!j ügyvezető elnökének bcszá-1) mólóját.-----O----­T áncoló öregek sj: .5*: * * * «t» * íj: * £ * * * t •í* 4 * * * & * * * * * 2ÍC * * * * * * * * * * $ * * Több határozatot hagyott jóvá az ENSZ-kö&gyűlés Az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének közgyűlése a Kenne­dy emlékének szentelt keddi gyászülés után szerdán foly­tatta a leszerelés kérdésének megvitatását. A közgyűlés szer­dán számos olyan határozatot fogadott el, amelyet a po­litikai bizottság már korábban jóváhagyott. Az egyik határozat felszólít­ja a genfi leszerelési bizottsá­got, hogy sürgősen folytassa a tanácskozásokat az összes nuk­leáris . kísérleti robbantások örök időkre szóló eltiltásáról. A határozat ezenkívül arra sürgeti a világ valamennyi országát, hogy csatlakozzék a Moszkvában aláírt rész­leges atomcsend-szcrződés- hez és ragaszkodjék a megállapo­dás szelleméhez. Az inditvány mellett 104 or­szág szavazott, ellene csupán Albánia adta le szavazatát. Három ország, Franciaország, a Közép-Afrikai Köztársaság és Kuba tartózkodott a szava­zástól. A közgyűlésen elfogadott másik határozat indítványoz­za, hogy a genfi tizennyolcha­talmi leszerelési bizottság „megfelelő energiával és hatá­rozottsággal kezdje el a hatá­sos nemzetközi ellenőrzéssel egybekötött általános és teljes leszerelésről folyó vitát”. A közgyűlés ezenkívül sür­geti a leszerelési bizottságot: törekedjék olyan megállapodá­sokra. amelyek a nemzetközi feszültség, valamint a háború lehetőségének csökkentését és a leszerelési szerződés megkö­tését szolgálják. A leszerelési értekezlet mun­kájára vonatkozik egy szerdán elfogadott másik határozat is. Ez felszólítja a genfi leszere­lési bizottságot, tanulmányoz­za annak a lehetőségét, hogy sürgősen értekezletet hívjanak össze a nukleáris és termonuk­leáris fegyverek eltiltására. A nyugati országok a határozat ellen szavaztak, mivel az in­dítvány szerintük „nem reális” és „teljességgel kivihetet­len”. A Szovjetunió és számos szocialista ország a határozat mellett szavazott. A közgyűlés végül jóvá­Ülésezett a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: A. Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. Kádár János, a Minisztertanács elnöke beszá­molt a lengyel párt- és kor­mányküldöttség magyarországi látogatásáról. A kormány a be­számolót jóváhagyólag tudomá- *dl vette. • Kállaj Gyulának, a Minisz­tertanács elnökhelyettesének előterjesztése alapján a kor­mány határozatot hozott arra, |k>gy az országgyűlés legutóbbi Ülésszakán a kormánybeszámo­ló vitájában elhangzott javas­latokat az érintett állami szer­vek vezetői megvizsgálják és a J^ükséges intézkedéseket meg­tegyék. A Minisztertanács a pénz­ügyminiszter és a Országos Ár- divatal elnökének előterjeszté- ®e alapján határozatot hozott eszközlekötési járulék be­vezetésére. A Minisztertanács a munka­ügyi miniszter, az egészségügyi Jüiniszter és a Szakszervezetek ^szagos Tanácsának elöter- •üsztése alapján rendeletét hozott az üzemi balcsel, foglalkozási be­tegség, továbbá a meghatá­rozott munkakörökben gü- mőkór miatt nem foglal­koztatható csökkent mun­kaképességű dolgozók vé­delméről. A kormány megvitatta és elfogadta az egészségügyi mi­niszter jelentését a mezőgaz­dasági lakosság egészségügyi ellátásának fejlődéséről. A közlekedés- és postaügyi miniszter jelentést tett a Mi­nisztertanácsnak arról, milyen előrehaladást ért el a vasút és az autófuvarozás szállítási ter­vének teljesítésében. A kor­mány a jelentést elfogadta, s a szombati vasárnapi árurakodások előmozdítá­sára hozott júliusi határo­zat hatályát az év végéig meghosszabbította. A külkereskedelmi minisz­ter az Indiai Köztársaságban folytatott tárgyalásairól, a ko­hó- és gépipari miniszter a KGST rádiótechnikai és elek­tronikai ipari állandó bizottsá­gának Budapesten tartott ala­kuló üléséről számolt.be a kor­mánynak, amely a beszámoló­kat tudomásul vette. A Minisztertanács ezután na-,_ pi ügyeket tárgyalt hagyta azt a határozati ja­vaslatot is, amely indítvá­nyozza, hogy Latin-Ameri- kát nyilvánítsák atomfegy- vcrmenteS’ övezetté. > A közgyűlés gyámsági bi­zottsága szerdán határozatot hagyott jóvá, amely felkéri a Biztonsági Tanácsot, hogy vi­tassa meg a portugál afrikai gyarmatok kérdését. A határo­zat sürgeti a Biztonsági Taná­csot, hogy tegye meg a szüksé­ges intézkedéseket a portugál uralom alatt álló területeikre vonatkozó korábbi határoza­tok érvényes í lésére. Szerdán ülést tartott még a menekültügyi, a jogügyi, a gazdasági és pénzügyi, vala­mint az ügyviteli és költség- vetési bizottság is. « Újabb komplex szocialista brigád alakult Miskolc Tiszai Pályaudvaron A szolgálati ágak együttmű­ködése mindig jó és előnyös. Szinte fel sem lehet mérni a jó együttműködés előnyeit és hasznát. A Miskolc Tiszai Pá­lyaudvar dolgozói — különösen a szocialista brigádok — már régen rájöttek az együttműkö­dés kedvező voltára és a fűtő­ház tolató brigádjaival komp­lex szocialista brigádszerzödést kötöttek. Az eredmény nem­csak abban mutatkozott meg, hogy szorosabb lett a kapcso­lat a két szolgálati ág között, hanem a tervek teljesítésében is. A gurítódombon az ez évben működő szocialista brigádok a gurítási tervüket minden eset­ben 100 százalékon felül telje­sítették és így -elérték, hogy ez évben mintegy 60 000 kocsival többet gurítottak, mint 1962. évben. A miskolci pályaudvar átépí­tése egyre inkább megköveteli a társszolgálati ágak szoros együttműködését. A pályaud­var és a fűtőház dolgozói által létrehozott komplex szocialista brigád mintájára újabb komp­lex brigád alakult a Miskolc Tiszai Pályaudvar és az Építé­si Főnökség között. Ez a komp­lex brigád azzal a céllal jött létre, hogy a miskolci csomó­pont beruházási és felújítási munkáinak határidő előtti végrehajtását és gazdaságos ki­Modern fúrótornyokkal látják e! a magyar olajbányászatot A 250 tonna teherbírású »céltornyokat Nagykanizsán, a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárban készítik. Erre az évre nyolc acéltorony elkészítésére kaptak megrende­lést. November közepére elkészült mind a nyolc, egyen­ként 1600 000 forint crtcku fúrótorony, vitelezését segítse elő. A bri­gád többek között vállalta, hogy az egyes építési munkák­nál a tervezett befejezési ha­táridőket két hónappal előre­hozza. A beruházási és felújítási munkáknál a jóváhagyott költ­ségvetés összegéhez képest 2 százalékos megtakarítást érnek el. Ez az összeg az eddig jóvá­hagyott mintegy 120 milliós előirányzat figyelembe vételé­vel mintegy 2.4 millió forint megtakarítást jelent. Az épí­tési munkákkal kapcsolatos vágányzárások időtartamát 10 százalékkal csökkentik. A forgalmi szakszolgálati brigádtagok vállalták, hogy a kivitelezési munka egyes fázi­saiban a szerelvénytárolás jó megszervezésével, valamint a közlekedő vonatok forgalmá­nak esetenkénti szabályozásá­val, az építési munkák aka­dálytalan végzéséhez a munka- területeket mindenkor biztosít­ják. Az Építési Főnökség brigád- tagjai pedig vállalták, hogy a beépített faanyag gondos keze­lésével a tervezett háromszori felhasználást ötszöri felhaszná­lásra emelik. Vállalták továb­bá. hogy az állomás felépít­ménycseréje során a tárolócso­port vágányait határidő előtt 10 nappal a forgalom részére átadják. Valamennyi brigádtag vállal­ta, hogy politikai és szakmai továbbképzésben résztvesz és tudásához mérten segíti a töb­bi szocialista brigádokat. Kisváráéi János Fejlődik Sárospatak üzlethálózata Januárban lesz három esz­tendeje, hogy Sárospatak egész bolthálózata a földművesszö­vetkezet keretein belül műkö­dik. A három esztendő alatt jelentősen fejlődtek Sárospa­tak üzletei. A meglévő üzletek korszerűsítésére, elsősorban szakosítására csaknem ötmillió forintot fordított az elmúlt esztendőkben a földművesszö­vetkezet. A szakosított üzletek forgalma, három év alatt nem egy esetben két-háromszorosá­ra növekedett, sőt van Sáros­pataknak olyan boltja is, ahol a havi forgalom a három esz­tendővel ezelőtti 90 ezer forint helyett ma már meghaladja a 600 ezer forintot. A sárospataki földművesszö­vetkezet tiszta nyeresége az elmúlt évben meghaladta a 2 millió forintot. Ez év első ki­lenc hónapjában még jobb eredményt értek el, s a vállala­ti tiszta nyereség elérte a 2 millió 376 ezer forintot. Korszerűsítették a Sorsod megyei Tanács kéked! üdülőiét Tíz éve vette át a Borsod megyei Tanács a zempléni hegyvidék vadregényes erdősé­gei között, közvetlenül a cseh­szlovák határnál fekvő Kéked- fíirdő kezelését, ahol a tanács dolgozói részére üdülőt rende­zet! be. A történelmi hagyomá­nyok és oklevelek tanúsága szerint Kéked-fürdő — mely a parkban faliadé gyógyvíz ké­kes színéről kapta nevét — már Mátyás király idejében is is­mert volt, később pedig az ak­kori Zemplén megye közönsé­gének volt kedvenc gyógyüdü­lője. A megyei tanács a régi fa­vázas „fürdőházakat” felújítot­ta, s jelenleg 21 szobában egy­szerre 50 főt tudnak elhelyez­ni. A pavilonszerűen elhelye­zett épületekben társalgót, könyvtárat, ebédlőt, valamint tv-szobát is berendeztek a pi­henőidejüket ott töltők szóra­koztatására. Az egyik épületet a különálló 12 fürdőszobás kádfürdővel földalatti folyosó köti össze. Ez most készült el. A park alatt áthaladó folyó­víz mélyítésekor új forrásra bukkantak. Ennek gyógyhatá­sút most vizsgálják. A szobák­ban cserépkályákat is beépítet­tek, így az idén már télen is le­het üdülni a festői környezetű Kékeden, amelynek környéke kitűnő siterep is. A tervek sze­rint a Borsod megyei Tanács a téli hónapokban több bentla­kásos továbbképző tanfolyamot is tart itt­NDK kisfilmest előadás az LKM művelődési házában A Német Demokratikus Köz­társaság nagykövetsége. a Gépipari Tudományos Egyesü­let miskolci szervezete és a I/snin Kohászati Művek Bar­tók Béla Művelődési Káaa no­vember 29-éo. dfítttán öt órai kezdettel filmvetítéssel egybe­kötött előadást rendez a mű­velődési ház nagytermében. Bevezet ő előadást Erich Sorts - ny, az NDK kereskedelmi atts séja tart IKan hazaérkezett Moszkvába

Next

/
Oldalképek
Tartalom