Észak-Magyarország, 1963. szeptember (19. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-14 / 215. szám

a borsodi műemléki kastélyokban Borsod községeiben több mint 150 műemléki kastélyt tartanak nyilván. Ezek egy ré­szét már helyreállították, s kü­lönböző intézmények rendelke­zésére bocsátották. így például a felsővadászi, egykori Rákó- ezd-kastélyban általános isko­la működik, a tolcsvai Des- sewffy-kastélyt pedig az álla­mi gazdaság dolgozói rendez­ték be klubnak. Igen sok érté­kes épületet azonban nem gondoztak, s nagy részük, tönkrement. A jelentős építé­szeti és történeti értéket kép­viselő kastélyok egy részét most helyreállítják. A Borsod megyei Tanács tervező irodájának tervei alapján a girincsi, egykori Dő- ry-kastély 1730-as években épült melléképületeiből 2 mil­lió forintos beruházással gyógypedagógiai tantermeket és foglalkoztató helyiségeket, valamint a gyerekek részére ebédlőt és korszerű konyhát alakítanak ki. A sátai Fáy- kastély a XVIII. században épült. Az utóbbi években mag­tárnak használták. Most 4 millió forintos beruházással helyreállítják és átépítik. Eb­ben 50 - óvodáskorú gyermek részére nevelőotthont alakíta­nak ki. Ugyancsak a XVIII. század­ban épült a ragályi Balassa- kastély. Utolsó gazdája nagy műgyűjtő volt. Ö építette be a kastély falába a „Mária, Ma­gyarország .királynéja 1526” feliratú követ, amely a diós­győri várból származik. A kastélyt korhűen állítják hely­re, s benne a községi tanács és az óvoda kap helyet. Hogyan lehetne felolvasztani a jégmezőket? G. A. Avszjuk, a Szovjet­unió Tudományos Akadémiá­jának levelező tagja lehetsé­gesnek tartja a hómezők jegé­nek felolvasztását, ami egyes nagy folyók vízmennyiségé­nek jelentős növekedését hoz­ná magával. Avszjuk beszá­molt a szovjet Közép-Ázsiá- ban és Kínában végzett előze­tes kísérletekről: a behavazott területeket és gleccsereket olyan anyaggal hintik bej amelynek visszaverő képessége gyenge, s így nagyobb mértékben nyeli el a napsugarakat, mint a hó és a jég, amely az űrből ka­pott sugárenergiának 80 szá­zalékát veri vissza. Ezt a szerepet helyenként természettől fogva betölti a vulkánok hamuja. Napjaink- ******************************************** ban repülőgépeket és helikop­tereket lehetne a jégmezők be­■wrr y *» U yf 1 /• i ^szórására felhasználni. > Készülődés a szüretre Az Állami Könyvterjesztő Vállalat meghívására két hetet töltött hazánkban Wladyslaw Wájcik, a lublini és Eugcniusz Bartqsewski, a lodzi Állami Könyvterjesztő igazgatója. Itt-tartózkodásuk alatt, ellátogattak a miskolci Zenemű és Műszaki Könyvesboltba is. A kulturált kiszolgálás és az ízlése­sen elrendezett könyvek láttán elismerésüket fejezték ki. Foto: Sz. Gy. 5t?as mslercs, alvA gép&ocstaeső, flsvsimessesi gyalogos Az elmúlt napokban ismét több közlekedési balesetet okozott megyénkben az ittas­ság és a figyelmetlenség. Óz- don, a Tanácsköztársaság ut­cában Váraljai Béla italbolt­vezető, ittas állapotban, sza­bálytalanul előzött motorke­rékpárjával és összeütközött a II. Rákóczi Ferenc könyvtár személygépkocsijával. Váral­jai kisebb sérüléseket szenve­tatják. Tervbe vették az Isko­lai hangszóró berendezésének korszerűsítését is. A község fejlődését szolgálja majd a strandfürdő, ennek lét­rehozására csaknem egymillió forintot irányoztak elő. dett, s vezetői jogosítványát a helyszínen bevonták. Ugyancsak ■ ittasan ült mo­torra Oláh János ózdi lakos is, s Arlón elütött egy kerékpá­rost, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A miskolci, Sajó-parti ho­mokbányánál Szabadka István gépkocsivezető elaludt a volán mellett és kettős balesetet okozott. Tehergépkocsijával nekihajtott egy másik teher­autónak, s azt egy harmadik­nak is neldn'yomta. Sérülés szerencsére nem történt, de az anyagi kár meghaladja a 3000 forintot. Miskolcon, a Marx Károly utcában egy figyelmet­len gyalogjáró, Nyitrai László- né egy motorkerékpár elé ug­rott. Nyolc napon belül gyó­gyuló sérüléseket szenvedett. Eszperasiíó nyelvtanfolyam kezdek részére Az SZMT Művelődési Ottho­nának eszperantó szakköre szeptemberben tovább folytat­ja tevékenységét. Az elmúlt hónapban Szófiában lezajlott eszperantó világkongresszus eseményeiről nemrégiben a kör titkára tartott beszámolót. A szakkör legutóbb egy cseh­szlovák és egy lengyel eszpe- rantistát látott vendégül. Ez évben újra szerveznek nyelvtanfolyamot kezdők ré­szére. A négy hónapig tartó eszperantó tanfolyam október­ben kezdődik. Jelentkezéseket szeptember 20-ig fogadnak el. A szakkör tagjai több mint öt­ven országgal leveleznek, szá­mos folyóirat, könyv áll ren­delkezésükre. A kör minden csütörtökön este összejövetelt tart. [FILMJE GYZET Hogy állunk fiatalember? Horváth András, Kovács Zoltán és Szabó Pál kádárok az ászok- hordót javítják. SZEPTEMBERRE, a nevelé­si gondok megszaporodásának [hónapjára jutott a most bemu. Itatott magyar film, a Hogy ál- ílunk fiatalember? Anélkül, [hogy „sulykoló” tendenciája [lenne a filmnek, minden néző [megkapja a maga finom lelki- fismereti fricskáját. Az igazság lés hazugság birkózásának szo- frítása alatt vergődik egy 14 [éves kamasz fiú, aki hamaro- tsan rájön, hogy a felnőttek [„ködöt kavarnak” maguk kö- Lrül. Pusztán azért, hogy ne [Játszódjék igazi arcuk, valódi [énjük. Az igazságra szomjas [fiút bántja a szülői ház janus- [morálja, vergődését növeli az [iskola embernevelő szándéka _[és az otthon, a kömyezet-között jffeszülő ellentmondás. A téma nem új. A generá­ció-probléma minden korban utat tör magának, helyet kér irodalomban, művészetben. Somogyi Tóth Sándor és Révész György filmje ' abban külön­bözik az „őstémától”, hogy itt a generációs kérdés egy olyan fűtöttségű társadalmi gonddal párosul, amely mindennapi építőmunkánkból sarjad. Még közelebbről: korszerű filmet tett filmgyártásunk asztalára Révész György, ez a kitűnő szemű, valóságlátó rendező, aki az Angyalok földjén-ben már többszörösen bizonyságát adta az eredeti, izgalmat keltő témák iránti fogékonyságának, s a témák hűséges megjelení­tésére való képességének. EGYSZERŰSÉG jellemzi a filmet. Szerencsére a téma is mentes minden hatásvadászás­r******************************************** Horváth András a cslnyvágöval ügyeskedik, majd a régi hordóra új fenek kerül. Szabó Gyula dojigát gyalul, mert sokat kell most kicserélni. tói. Ä „bravúros” rendezői és operatőri fogások helyett ezút­tal az élet „konkurrál”, tanú- bizonyságául annak, hogy ha az élet jellemző gondjait drámai rendezésnek vetjük alá, feles­legesek a „képpótlékok”, zenei dübörgések, felvevőgép-kerin­gések. A Hogy állunk fiatalember? című film sem hibátlan. Néhol túl sokat bíz a nézőre, különö­sen a kis kamasz világképé­nek bemutatásánál, illetve be nem mutatásánál. Halvá­nyabbra sikerült Bálint And­ris ellenpontjának, Katinak bemutatása. Néhol vontatott- ságot érzünk, ez régi betegsége filmjeinknek,.. mert nem ala­kult még ki a régóta várt „ma­gyar filmtempó.” Mindezeken túl hamisítatlan élményt nyújt a didaktika- mentes téma és a bűbájos meg­jelenítők, a gyermekszínészek. Különösen Kosztolányi Balázs felnőtteket is meghazudtoló, hamvas, eredeti játékát kell kiemelnünk, amely voltakép­pen nem is játék, hanem egy kamasz önnön, eredeti tükör­képe. Molnár Éva és Dudás Kati szintén szívünkbe lopták ma­gukat, miként a hivatásos gár­da reprezentatív képviselői: az apát alakító Kállai Ferenc, az anyát megformáló Tolnay Klári, és a gyermeki lelkeket értő pedagógus életrekeltője; Pécsi Sándor. HANGULATOS, a gyerme­kek lélekrajzához simuló mu­zsikával Fényes Szabolcs gaz­dagította a filmet. , <—• párkány —> HÍREK «wimtuuiiuiuiiiiiuuuiiiiiiiiiUIIIimjillllJilUUlillClilltlK — FENNÁLLÁSÁNAK 10. évfordulójára készül a mező­kövesdi Matyó Múzeum. A Múzeumi hónap során több előadást rendeznek, s egyúttal megemlékeznek a tíz év mun­kájáról, eredményeiről is. — ÚJABB TÍZ munkacsapat nyerte el a Szocialista brigád címet a Mádi Ásványbánya és Őrlő Vállalatnál. — A BAKTAKÉKI Gépállo­más Béke-brigádja szeptember 10-re teljesítette évi tervfel­adatát. A kiváló brigád mun­káját ma, szombaton délután ünnepélyes brigádértekczlctcn értékelik, hogy jó tapasztalata­ikat a gépállomás többi brigád­jai is hasznosíthassák az őszi munkák idején. — TIZENKÉT mikrobusz- szerelvény közlekedik már az ország vidéki városaiban. A nükrobuszok elsősorban ide­genforgalmi célokat szolgál­nak, s azokkal egy-egy város, vagy vidék nevezetességeit, műemlékeit mutatják bej — SOK AZ íróasztal a Né­met Szövetségi Köztársaság­ban. Kiszámították, hogy az 56 millió lakosból 2,5 millió a tisztviselő, s így minden 22,4 lakosra jut egy íróasztal. — CSOBAJ községben mint­egy 60 ezer forint költséggel üzletházat alakít ki a Tokaji Földművesszövetkezet. Az üz­letházban vegyesbolt, húsbolt és italbolt kap helyet. — NAGYSZABÁSÚ szőrme­lopást fedezett fel a holland rendőrség. A tettesek az egyik, nyugat-németországi NATO- támaszpont amerikai katonái, akik elloplak, majd Hollan­diába csempésztek 300 ezer márka értékű szőrmét. — AZ ÖZD VIDÉKI Szén- bányászati Tröszt megjutal­mazta azokat az építőmunká­sokat, akiknek legnagyobb ré­szük volt az új bányamentő állomás határidő előtti elkészí­tésében. Molnár István ezer, Varga László és Kovács Tibor 500—500, többen 350 és 300 forintos pénzjutalmat kap­táit. — üj torony Óriással gazdagodik Európa. A finn te­levíziós társaság az Eiffel to­ronynál 20 méterrel magasabb, 320 méteres tornyot épít Keri- nialki városkában. 0J ^0 * / sdoTa^os, iC­Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, legfeljebb néhány helyen fu­tó eső. Mérsékelt szél, helyen­ként reggeli köd. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 22—25 fok között. Lengyel vendégek Miskolcon Közintézményeket helyeznek el Még kong a hordó, de már édes illat lengi körül a hegy­aljai szőlőtáblákat. Szüretváró a hangulat, bár még egy hónap választ el attól, hogy a sutűkből kádba csorduljon a must. A Tolcsvai Állami Gazdaságban bizakodva tekintenek a min­dig eseménynek számító szü­ret elé. Kapás Pál igazgató véleménye szerint holdanként 24—25 mázsa termésre lehet számítani. A sátoraljaújhelyi járásban sajnos, egészen az utóbbi napokig nem volt eső. Ami legutóbb esett, az jó ha­tássál volt a szőlő fejlődésére, Hegyalja egyik leghíresebb, területén, a Kincsemben fel-; repedeztek a bogyók, s ha to-' vábbi eső, majd száraz, napfé-1 nyes idő következne, szép ! aszútermésre számíthatnánk.1 A szőlő cukorfoka jelenleg 15: —16 százalék, vagyis közepes.1 Á gazdaság felkészült a’ must fogadására. Mintegy 20 ezer hektoliter részére van. üres hordó. A kádárok pince-: ről pincére járnak: kicserélik: a rossz dongákat, megszorít-: ják az abroncsokat, semmi: akadály nem hátráltathatja majd a szüretet. : Közsgafeileszfési terve!? Mezecsátosi Több mint három és fél mil­lió forintot fordíthat a mező- csáti községi tanács 1964-ben a járási székhely fejlesztésére. ;A pénzösszeg jelentős része ■állami beruházás, mintegy ;másfél millió forint pedig a •községfejlesztési alapból lse­dül ki. Ebből különféle új lé­• tesítményeket, fontos beruhá­zásokat és felújításokat tervez- .nek. • Sorrendben talán legfonto- "sabb a községi bölcsőde átala­kítása lenne, több kiegészítő [helyiséget kell építeni a meg­lévőkhöz. Erre a célra mint- regy 150 ezer forintot szánnak. [Egy közeli kútból az idén már [megkezdték a víz bevezetését La központi iskolaépületbe. LPóthitelből eddig 63 ezer fo­rintot költöttek rá. A jövő év­iben ezt a munkát tovább foly-

Next

/
Oldalképek
Tartalom