Észak-Magyarország, 1963. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-18 / 193. szám
2 ESZAKMAGYARORSZAG Vasárnap, 1963. augusztus 18. A nyugatnémet ultrák vesstettek9 de „még nem ásták el a csatabárdot99 Schröder nyugatnémet külügyminiszter szombaton délelőtt fogadta dr. Thomas Dehlsrt, a bonni szövetségi gyűlés szabad demokratapárti alelnökét. Dehler — mint már jelentettük — rövidesen Moszkvába indul és megbeszélést akar folytatni szovjet vezetőkkel. A nyugatnémet közvélemény egyébként megelégedéssel fogadta, hogy a bonni kormány többhetes huzavona után végleg elszánta magát az j CSU elnökét hívták meg — atomcsend-egyezmény alá- | ismét előállt ugyan ellenveté- írására és ugyanakkor megkönnyebbüléssel vette tudomásul azt is, hogy a Strauss-vezette hideg- háborús csoport ellentámadása kudarccal végződött, „legalább is elvesztette az első ütközetet az enyhülés ellen vívott szeny- nyes háborúban” amint a hamburgi Die Andere Zeitung írja. Strauss a pénteki minisztertanácson — amelyre, bár nem tagja a kormánynak, mint a Londont idegesíti,,.. (Folytatás az 1. oldalról.) demarkációs vonal mindkét oldalán csökkenteni kell a külföldi csapatok létszámát? Megítélésünk szerint a két elgondolás logikusan és szervesen összefügg egymással és a kettőt együttesen kellene megvitatni” — hangsúlyozza a Times. A tekintélyes lap azonban mindjárt hozzáteszi, „ha a csapatok létszámcsökkentésének kérdése nagy nehézségeket okozna, akkor ezt későbbre lehetne halasztani és a megfigyelőállomások ügyében kellene előrehaladást biztosítsunk”. Az angol közvéleményben ugyancsak érezhető nyugtalanságot keltett a moszkvai atomcsend-egyezmény aláírását követően gyors egymásutánban végrehajtott két amerikai földalatti atomrobbantás híre. Az angol lapok utalnak arra, hogy a földalatti atomrobbantásokat az amerikai szenátus előtt fekvő atomcsend-egyezmény ratifikációs vitájához időzítették a „veszettek” lekenyerezésére. seivel, de a kormányban felülkerekedett az a belátás, hogy Bonn r.em vonulhat vissza az ultrák által javasolt „sündisznóállásba”, hanem diplomáciai manőverezési képességének fenntartása érdekében csatlakoznia kell az egyezményhez. A minisztertanácsnak az aláírásról szóló határozatát a Szabad Demokrata Párt és a Szociáldemokrata Párt külön nyilatkozatban üdvözölte. Mende, az FDP elnöke kijelentette, hogy pártja az atomcsend-egyez- menyben alkalmas eszközt lát a légkör megjavítására a küszöbönálló kelet—nyugati tárgyalások érdekében. Willy Brandt, az SPD elnöke televíziónyilatkozatában hangoztatta, hogy az atomcsend-egyezmény megkötésével megtették az első lépést » nemzetközi enyhülés felé, s remélhetőleg sikerülni fog „a Kelet és Nyugat érdekeinek egyaránt megfelelő más elemeket is kidolgozni”. Feltűnést keltett azonban, hogy a CDU parlamenti csoportja részéről nem tettek ilyen nyilatkozatot. Ellenkezőleg, azt hangoztatták, hogy a kereszténydemokrata képviselő-csoport csak később határozza meg véglegesen álláspontját az atomcsend-egyez- ménnyel kapcsolatban. Egyes CDU-vezetők azt javasolják, hogy az egyezményhez történő csatlakozás parlamenti ratifikálásakor a ratifikációs törvényt egészítsék kj egy bevezető résszel, s abban ismét nyomatékosan juttassák kifejezésre az egyezménnyel kapcsolatban hangoztatott „fenntartásokat és aggályokat”. A pénteki nap eseményeit a nyugatnémet sajtó úgy értékeli, hogy Schröder ugyan csatát nyert Strauss-szal szemben, de — mint a bonni General-Anzeiger írja — „a külügyminiszter ellenfelei még nem ásták el a csatabárdot”. A naplóíró A száz évvel ezelőtt, 1863. augusztus 13-án elhunyt Delacroix emlékének e napokban sok méltató írást szentelt a. világsajtó. Terjedelmes megemlékezések jelentek meg a magyar lapokban, folyóiratokban is. Sokoldalúan méltatták a halhatatlan francia festő művészetét műtörténészek, kritikusok, írók, költők, akik ösz- szegeztók a Delacroix-iroda- lomban foglalt időtálló értékeléseket, kiegészítve saját meglátásukkal, a mai szemléletnek megfelelő észrevételeikkel. Nem szándékom e helyen versenyre kelni Delacroix életművének, festészetének hivatott méltatóival, hogy más csomagolásban megismételjek előttem már elmondott szentenciákat, de élek az alkalommal, hogy papirosra tereljek néhány gondolatot, amelyek Delacroix közkinccsé lett Naplójával kapcsolatban kergetőz- nek bennem. A nevezetes évforduló méltatói Is több-kevesebb teret szentelnek írásaikban a Naplónak, amellyel az ecset művésze beírta nevét a világirodalom történetébe is, ama híres emberek, nagy alkotók neve mellé, akik életműveiken felül naplóikkal, leveleikkel, memoárjaikkal, s más, intim jellegű írásaikkal is tetézték a feléjük irányuló érdeklődést. „Megvalósítom azt a, mar annyiszor 'felmerült tervemet, hogy naplót írok. Sohasem szabad szem elől tévesztenem a legfontosabbat, azt, hogy egyedül magamnak írom. így remélem, őszinte leszek és a javulásnak is ez az útja.' Ezek a lapok szememre fogják^velni következetlenségeimet. ..” E sorokkal kezdte él Delacroix a naplóírást 1822-ben 24 éves korában, s folytatta negyven éven keresztül. Halála évében írta utolsó feljegyzését Kemény elhatározását tehát nem múló szükségérzet, hapern az a belső meggyőződése érlelte meg, hogy a művésznek bonyolult küzdelmeiben legbiztosabb fegyvere az őszinteség. Az őszinteség a társadalommal szemben, amelynek alkot, és az őszinteség önmagával szemben. „Egyedül magamnak írom”. Elgondolkoztató ez a vallomás- Sok híres naplót ismerünk, s azokat is önmaguknak írták szerzőik, de haláluk után valahogy mégis nyilvánosságra kerültek. Mert bár ezeket a szellemi kincseket tartalmazó naplókat rendszerint maguknak írták az irodalom, a művészet, a tudomány korszakos hősei lelkiismeretűk őrtállósa közben, ritka a példa rá, hogy végórájuk közeledtével megsemmisítették volna azért fcogy soha ne kerülhessenek —■ rrogy úgy mondjam — profáni kezekbe. Hiszen a megsemn» sites egyet jelentett volna valamelyes szellemi öngyilkossággal, mert az ilyen belső kényszer sugallta naplók szerves kiegészítői magának az életműnek, legbensőbb tit. kait rejtik annak az agyműhelynek, ahol a nagy akarások, a nagy tettek rtJgói mozgásba jönnek, hogy életre hívják a Művet. A művészi öntudat nem vetemedhetik effajta szellemi öngyilkosságra. Ezt el kerülendő bízta rá sok lánglelkű alkotó naplóját, Intimus feljegyzéseit, leveleit égy meghitt barátra, közeli rokonra, tanítványra, ahogy Delacroix hagyta rá naplóját hűséges tanítványára, Piérre Andrieure, aki azt haláláig híven megőrizte, s csak Andríeu özvegye szolgáltatta ki a nyilvánosságnak 1893-ban, harminc évvel a mester halála után. Amikor a napló napvilágot látott, a francia romantikus művészet nagymesterének, az impresszionizmus előfutárjaí, úttörői kapunyltogatójának grandiózus életműve nagyjában már leméretett és rangja a művészettörténetben kijelöltetett. Annál nagyobb érdeklődést váltott ki az az írásmű, amely mélyen bevilágította a művész egész szellemi berendezettségét. feltárta emberi jellemvonásait, érzelemvilágát, élményeit, tépelődéseit, saját belső ellentmondásait, tévedéseit, és ma is fényt szóró, időtálló szentenciáit. De bevilágít kora Párizsának egész szellemvilágába is, amelynek reprezentánsaival, festőivel éppen úgy, mint a kortárs irodalom, zeneművészet, építészet, színművészet kimagasló képviselőivel, szoros kapcsolatban élte le életét. Százszor is elmondottam magamnak — írja egy helyen — hogy a festmény, már mint a testet öltött festmény csak híd a festő és a néző szellemisége között. E frappáns mondat is szemléltetője a bámulatosan sokoldalú művész ama meggyőződésének, hogy á kép- zőrhűvészet nem 1 maradhat el az egyetemes szellemi fejlődés mögött, követnie kell a többi művészeti ágakkal karöltve annak iramát, Ömaga sohasem is ragadt meg saját művészetének, a festészetnek szakmai határmesgyéi között, hanem mindig hallatta szavát a művészet többi területein is, sőt — naplója tanúsága szerint — a politikai, a társadalmi élet vonatkozásaiban is. Etekintet- ben nemcsak hazai, hanem külföldi tapasztalatai is indítékul szolgáltak naplójában rögzített elmélkedéseire, vallomásaira. Mpoillt csak egT t>ekez;~ dést id<5zeki amely önmagában ma is helyeslésre találhatna, ha a naplójegyzet többi része nem rejtegetne ellentmondásokat; „Minden megváltozik... Nil eodem statu per mane t. Erre már az antik kor bölcsessége is rájött, anélkül, hogy ennyit kísérletezett volna és nyilván el kell fogadnunk ezt és be kell érnünk ennyivel. Ami nálunk a pusztulás útjára került, az majd kétségtelenül meg fog újulni, vagy másutt fogja hosszabb-rövidebb ideig tartani magát’’. Különösen a további körítés gyengíti ennek a lényegében vihart álló gondolatnak helyénvalóságát, de enyhül a mából visszavetített bírálat, amikor a napló más helyén azt olvassuk: „A tehetséges ember, aki gondolatait a művészetről fel akarja jegyezni, vesse őket papírra, ahogy éppen eszébe jutnak. Ne féljen attól, hogy ellentmond magának. Többet lehet tanulni a bőven ömlő gondolatokból, mégha ellentmondanak is. mint valami jól meg fésült, jól megnyirt műből, amelyben csak a forma a lényeges.” Ezek a n,onűatok mintegy magyarázatát adják a negyven éven keresztül fáradhatatlanul írt napló nehezen kimeríthető tartalmának, gondolat és élménykincsének, amelyből minden olvasó azt teheti magáévá, ami világszemléletével egyezik, s elvetheti az ellentmondásokat, amelyek valószínűségével Delacroix naplóirásának kezdetén számot vetett. Az ecset nagymestere azonban mindenesetre így egész Eugéne Delacroix: műalkotásaival és naplójával együtt. Hajdú Béla Egy hét a külpolitikában A hírügynökségek előrejelzéseiben naponta olvasható a következő mondat: folytatódik az atomcsend-szerződés aláírása Moszkvában, Washingtonban és Londonban. Minden nap újabb és újabb államok képviselőinek kézjegye kerül arra az egyezményre, amely új reményt öntött az emberek szívébe szerte a világon. Ezekben a napokban aligha akad olyan főváros, ahoi ne erről beszélnének a diplomaták, a politikusok, s az egyszerű emberek. Nem túlzás azt állítani, hogy a moszkvai szerződés megragadta az emberek képzeletét, s meghódította a világ szívét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy máris meghaladja a hatvanat az atomcsend-szerződést aláírt országok száma. Persze nem lennénk őszinték, ha az általános öröm kifejezése mellett nem hívnánk fel az olvasó figyelmét néhány olyan jelenségre, amely jogos aggodalommal tölti el azokat, akik azt szeretnék, ha a Moszkvában megtett első lépést számos újabb követné a nemzetközi feszültség enyhítésének még elég járatlan útján. Tovább folytatni a harcot a teljes leszerelésért Nyugati, de különösen amerikai politikai körökben ugyanis furcsa kettősség figyelhető meg. Egyrészt rendkívül kedvezően ítélik meg a moszkvai egyezmény jelentőségét, másrészt feltűnő szorgalommal hangoztatják, hogy azért csak folytatni kell a fegyverkezési versenyt. Ez a kettősség mutatkozik meg az amerikai sze nátus külügyi bizottságának vitájában, fontos amerikai politikai és katonai vezetők állásfoglalásaiban. Az elmúlt hé ten az Egyesült Államok két újabb földalatti atomrobban fást hajtott végre. Hírek szerint Franciaország szintén robbantani készül a Szaharában. A nyugatnémet vezetők, bár közölték, hogy hajlandók csatlakozni a moszkvai egyezményhez, minden igyekezetükkel azon vannak, hogy bebizonyítsák szövetségeseiknek, az atomtilalmi egyezmény mit sem ér. A genfi leszerelési értekezlete a nyugati küldöttek továbbra sem hajlandók olyan lépésekre, amelyek segítségével előbbre lehetne vinni a leszerelés, az atomfegyverek' megsemmisítésének ügyét. Mindez arra figyelmeztet, hogy a. moszkvai kezdet-kezdete után a világ népei nem pihenhetnek mag, teljes erővel folytatni kell a harcol az elért sikerek megalapozásáért, az atomtilalom teljessé tételéért, az általános és teljes leszerelés valóraváltásáért. Francia-Kongó, a „mintagyarmat" Meglepő gyorsasággal lezajlott kormányváltozás színhelye volt az elmúlt napokban De Gaulle elnök kedvenc „leiszabadított mintagyarmata”, a volt Francia-Kongó. Brazzaville lakossága azzal ünnepelte meg a névleges függetlenné válás harmadik évfordulóját) hogy egyik napról a másikra kiebrudalta a hatalomból You- lou abbé elnököt és kormányát, azokat a politikusokat, akik a volt gyarmatosítók érdekvédelmi képviselete mellett fölei! abban látták életük értelmét, hogy minden eszközzel elnyomják a népet, amely végre igazi felszabadulást és valódi függetlenséget akar. Youloü elnök és társainak bukása egy csapásra szerlefoszlatta a francia gyámkodás létjogosultságának mítoszát Afrikában. Természetesen a „minta gyarmaton” minden maradjon a régiben. Hogy ez sikerül-e nekik) nyitott kérdés. Egy dolog azonban teljesen bizonyos, az, ami Brazzaville-ben történt, követendő például szolgálhat más volt francia gyarmatok népei számára is. Afrika legyen az afrikaiaké A gyarmatosítók és a neoko- lonialisták napjai megszámlál tattak Afrikában. Ennek újabb sokatmondó jele, hogy sikerrel zárult Dakarban az afrikai államok külügyminisztereinek értekezlete. Az afrikai politikusok azt tűzték feladatul maguk elé, hogy megmutassák a világnak, Addisz Abeba szelleme, az afrikai egység szelleme él és ha a Dakarban lefolyt tárgyalások végeredményben sikeresnek mondhatók. A külügyminiszterek mind az afrikai csoportosulások, mind a még gyarmati elnyomás alatt lévé afrikai területek felszabadító harcának megsegítése kérdésében pozitív lépéseket tettek. Külön jelentőséget ad a dakari értekezletnek az, hogy az afrikai országok képviselői egységesen állást foglaltak a moszkvai atomcsend-szerződés mellett. Afrika ismét hallatta szavát, s hangja harmonikusan egybeolvadt Európa. Ázsia és Amerika békeszerető nőnemek hatalmas hangorkánjával. Szerzetesek Díem ellen-<*■ A véletlen úgy hozta, hogy egy nap, reggeltől estig négy fogfájós emberrel találkoztam. Az elsővel Miskolcon. Negyedmagával ült a cukrászdában .és fintorogva, bús tekintettel nézett a többiekre. Tenyerével jobb arcát nyomkodta, mert ott fájt a foga. Előtte néhány üres, féldecis pohár, — Fáj még? — - kérdezte cimborája. Keservesen bólogatott — Igyál még egyet. Ivott. Az üres poharakat számoltam meg. Ez volt a hatodik féldeci. Azután a hetedik, nyolcadik, kilencedik... Amikor a tizediket is mégitta, cimborája így filozofált: —- No, kitelt a fél liter ... Fáj még? ... A fogfájós ember csuklóit egyet, Már nem tapogatta arcát. Alig bírt megszólalni: —• Már... nem... ér.,, zem,., * Másik ismerősöm Színben jajgatott. — Nem tudtam aludni — panaszolta. — Mit vettél be? — kérdeztem. — Vagy öt féldecit — felelte. — És? — Amíg ittam — nem fájt. De azután annál jobban... * Szendrőn a vasútállomáson bűsongott egy fiatalember, ű is nyomkodta arcát. Harmadik napja fájt a foga. Mindenki azt tanácsolta neki, hogy pálinkát igyon. Saját bevallása szerint stásfél liter pálinkát ivott meg. Ez körülbelül 120 forint. De a foga annál jobban fájt. Végül — nem bírta tovább. Elhatározta, hogy orvoshoz megy. — Bolond vagyok —mondta. — A pálinka drága, az SZTK ingyenes. * Edelényben öten ültek egy asztalnál. Négy idősebb és egy fiatal. A fiatalnak fájt a foga. — Pálinkát rá! — javasolták itt is a cimborák. A fiú nem akart inni. Azt mondta: nem szereti a pálinkát. — Dehogy nem! — kiáltott szomszédja. — A pálinkánál nincs jobb! — S hogy szavainak nyomatéket adjon, saját zsebéből fizette a féldeciket. Egy, kettő, három... A fiatalember tovább flntorgott, sóhajtozott, — Fáj még? — Fáj —• lihegte. — Mert nem jól csinálod — oktatta egy másik. — Kis kortyokat végy a szádba és fordítsd félre a fejed, hogy a pálinka a fájós fogadra menjen. Ügy kiáll belőle a fájás. — És hozatta a negyedik féldecit. A fogfájós ember kínlódott. Arca eltorzult, midőn szájába vette ta pálinkát Látni lehetett, hogy egyetlen porcikája sem kívánja. Ki is jelentette, hogy nem iszik többet. — Ejnye, a kutyafáját! — kiáltott ismerőse. — Hát milyen fogad van neked? Még a pálinkát is elutasítja? A fiatalember szomorúan válaszolt. — Ehhez a pálinkához nem fog kell, hanem torok, gyomor, máj, meg minden. .. A négy esetet látván egyetlen egyszer sem hallottam, hogy valaki ezt tanácsolta volna: menj orvoshoz. Csak a pálinkát ajánlották. A szerencsétlen emberek meg ittak. Kis időkre'csitult Is a fájás, de később -— éppen az alkohol’ doppingoló hatására -— még nagyobb hasogatást éreztek. Mert nem pálinka kell a fájós fogra, hanem fájdalomcsillapító, de mindennél jobb az orvos. Az tudja legjobban, mit kell a fájós foggal csinálni. Betömi, kihúzza, vagy íájdalommentesíti. Szóval: meggyógyítja. De az emberek — sajnos — mindenütt pálinkát javasolnak. Mint valaha a kotyvalékokat, a varázsitalokat, a füveket a kuruzslók. Mert ez is kuruzslás — mégpedig a javából. Tévedés azt hinni, hogy a pálinka gyógyít, vagy elmulasztja a fájdalmat. Legfeljebb átmeneti időre elzsibbasztja az idegeket, hanem ettől a fájás oka megmarad. A fogfájósra, mint minden betegségre, hatásos gyógyszert csak az orvos adhat Szendaei Egy hét leforgása alatt négy buddhista szerzetes égette el magát elevenen, tiltakozásul az Amerika-barát Dinh Diem népet és vallást elnyomó terror-uralma ellen, öt élő máglya irányította ismét a világ figyelmét arra. az országra, amelyben nyolcmillió embert tartanak szógesdrót-kerítések mögött, s ahol immár 15 ezer amerikai katona harcol, hogy akarata ellenére ^megmentsen” egy népet a „szabad világ" számára. Amikor a vietnami parasztok partizánharr cairól számoltak be a hírek", az amerikaiak és helyi bábjaik azt mondogatták, megfertőzte a népet ’a kommunista propaganda. Vajon mit mondanak most, amikor katonáikat nem a „megfertőzött” partizánok,’ ^ hanem a türelmességükről, ♦ szelídségükről és vallásosságukról közismert buddhisták) papok és szerzetesek ellen vetik be? Az önmagukat elégető szerzeteseket aligha lehet kommunistasággal vádolni,még kevésbé azzal, hogy Észak-Vietnamból segítik őket, A Dél-Vietriambari egyre gyakrabban íellobbariö élő máglyák tragikus, de egyszersmind hatalmas erejű figyelmeztetések5 az a nép, amelynek fiai és leányai ilyesmire képesekú előbb-utóbb elnöpri Ngo Dinit CDiemet és reakciós rendszerétj %az amerikai neokolonialistaP-* ékül együtt. Ferhat Abbaszt kizárták az FLN-ből Hírügynökségek jelentése Aszerint az Algériai Nemzeti {Felszabadítás! Front (FLN) ► pénteken kizárta soraiból Fer- Ehat Abbaszt, az algériai gém- ízetgyűlés nemrég leköszönt {elnökét. Az algériai politikus ► bűnéül rótták fel, hogy bírálta {a hatalmon lévő kormányt, ez- {zel megszegte a pártfegyelmet {és a kiváltságait féltő kisebbség képviselőjévé vált. Ez is kuruzsiás!
