Észak-Magyarország, 1963. július (19. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-21 / 169. szám
Vasárnap; 1363. július SÍ ESZAKMAGTAEORSZAa 7 SZENDÉIM JÖZSEF: A minders munkák ünnepe Búzakévék hömpörögnek a tarlón Kaszások hátából kibuggyan a víz Lányok izgató mellén tapad az ing Pacsirták iramodnak a magasba Lovak háta tajtékzik a hám alatt Nagy olajcseppcket izzad a kombájn Tiszta égen füst nélkül lángol a Nap Arat az ember a gép és az állat Ka jön az este, nem kell ágyat vetni A legény erdőbe csalja kedvesét Szürke pokróc terül a gyenge gyepre A lány haja összevegyül a fűvel És az alvó hangyákat betakarja Mert sohasem fárad el a szerelem Annyit csókolnak mint csillag az égen Az Öregebbje nyugodtan vacsorái Ha nincs babád — vess cigánykereket Ily nehéz munkától elzsibbad a test Aki szeret — nem érez fáradtságot Reggel szcmpillák hegyére süt a Nap Kinyílnak az álmos csikorgó szemek Aki szerelmes hamar talprászökken Mint a madár — füttyel hívja kedvesét A síkságon kalászok térdepelnek A szerelmes lány az oltárra gondol Mert úgy tűnik: menyasszony minden kalász A pipacsok áldott eskető papok A felhőkből kalácsot dagaszt a szél Állatok gépek virágok emberek Megtöltik a mezőit szőke templomát A minden munkák ünnepén — aratás. ÖNKÉNTESEK DUDUJKÁN Látogatás az egyetemi ifjúsági táborban nadrágra vetkőzött, barna hátú önkéntesek számára Horváth Róbert ötödéves hallgató éppen eligazítást tartott, amikor a tábori élet titkai felől érdeklődtünk. ségűlcben elsőéves „gólyák;. Ismerkednek, s építik az intézményt, amelynek falai között elmélyült munkával, tanulással az életre, s az alkotásra felkészítő diploma megszerzé* BARÁTNŐK II Ikonyodott. Az égén nagj “ csokrokban úsztak a bárányfelhők és esti szél motoszkált a lombok közt. A hosszt utca szellőzött, mintha lebegne benne a nyár, és besodródott i faluba a lekaszált búzaföldeli érdekes illata is. A járdán három kislány haladt. Kislány?... Tizennyolc évesek. Egyik oldalon egy szép, karcsú, kontyos szőke, másik oldalon egy alacsonyabb Ids szőszi haladt. Középen egy bájos fekete teremtés. Beszélgettek, nevettek és fagylaltot nyaltak. A cukrászdából jöttek. A kis szöszit ismertem, köszöntem neki, azután bemutatta barátnőit. __ Marika — mondta az e gyik. — Klára — mondta a másik. Ismerem én ezt a falut elég jól, de csak az idősebbeket, a palámnál fiatalabbakat ritkán. Mondtam is. hogy nekem Klári és Marika egyre. megy, inkább az apjuk nevét mondják meg. — Az én apám Horváth István — mondta Marika. — Melyik Horváth István? — kérdeztem, mert van á faluban vagy hat. A lány kicsit tétovázott, azután így felelt: — A zenész... Aki zenész volt... Mi tagadás — meglepődtem. Ismerem Pista bácsit, hogyne ismerném. Nagyon aranyos, jóságos őszhajú ember. Egyik fiával együtt jártam iskolába. Az most géplakatos. Nincs is ebben semmi különös. De emlékeim közt kutatva, vissza az időben vagy harminc esztendőt, sehol sem találtam olyan esetet, hogy cigány és nem cigány leányok együtt jártak. Még kedves szót sem mondtak egymásnak, nemhogy barátnők lettek volna... Néztem Marikát, néztem, azt kerestem benne, miért cigány? Hát semmiért. Nem is cigány. Igen szép, mosolygós fiatal leány. Amíg az édesapját be nem mutatta, eszembe se jutott volna, hogy cigány. De mondom: nem is az. Olyan buta szó az, hogy „cigány”. Tudatunk társít így. Marika éppen olyan volt, mint a többiek. Jókedvű, szép, fiatal és hangja, beszéde sem leülönböztette meg. Néztem a három lányt: melyiken van szebb ruha? Ez is butaság. Szép ruhában voltak mind a hárman. És, ahogy elnéztem, a két szőke lány sem gondolt arra, hogy Marika cigány... Nem cigány — barátnő. Hiszen Gizi így mutatta be: — A barátnőm. K ésőbb rájöttem: furcsának találtam azt, aminek már mindenütt természetesnek kellene lennie. De hát ne csüggedjünk. Az idő majd tisztára mossa a tudatot, a gondolkodást, hiszen ezek a kislányok már sokkal okosabbak, mint a régiek voltaic... Sz. J. Cseterki Lajos elvtárs a város és a megye vezetőinek társaságában pénteken felkereste az ifjúsági tábort és elbeszélgetett a jókedvű, lelkes fiatalokkal. az első köbméter betont és az első téglákat.” S a lelkesedés? A munkakedv? Határtalan! Szorgalommal, becsülettel dolgoznak. Fegyelmezettek, pontosak, rend- szeretőek. Ezt is Horváth Róberttól hallottuk: „Meg lehet bízni a fiúkban. A tábori élet rendjét betartják, nem szegik meg sem az írott, sem az íratlan törvényeket. Valamennyien tudják, miért jöttek ide, s Minek megfelelően élnek, dolgoznak.” * Hagyománnyá vált, hogy a város vezetői meglátogatják az egyes turnusokat Pénteken, július 19-én Cseterki Lajos elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a megyei pártbizottság első titkára a város és a megye vezetőinek kíséretében szintén felkereste a fiatalokat. A vendégek meg tekintették az egyes munkahelyeket, beszélgettek az ott dolgozó fiatalokkal: rövid kis ismerkedés volt ez, amelyet már vártak a tábor új lakói, s ahonnan azokkal a jóleső tapasztalatokkal távoztak el a vendégek, hogy egyetemünk fiataljai becsülettel helytállnak önként vállalt posztjukon, eredményesen dolgoznak: Dudujkán tehát most sincs szünet. Az Avas déli lejtőin, ott. ahol Miskolc és Tapolca ölelkezik egymással, építőtáborba gyülekeztek a lelkes fiatalok. Tegnap írótól! és könyv Látogatás a munkahelyen. A kép előterében dolgozó fiatalok az új menza-épület alapozását végzik. Alkalmunk nyílt néhány órát eltölteni köztük. Részben láttuk, részben pedig elmesélték nekünk, hogyan dolgoznak, ho- fejezi be a munkát. Valameny- gvan élnek Dudujkán az ön- nyien a miskolci Nehézipari kéntes ifjúsági tábor lakói. Műszaki Egyetem hallgatói. A A déli napmelegen, a fürdő- mostani turnus résztvevői többse éveseinek, amikor a készen volt a kezűkben. Ma az ásó és álló épületbe belépnek: „Itt dől- a lapát nyelét markolták meg. goztunk 1963 nyarán. Itt he- Mindkettőt becsülettel for- lyeztük el az épület alapjaiba gatják! (Onodvári—Szabados) BABONA-HADJÁRATON A szatyingtól — az özvegylégyzsírig A megyét járva feltűnik, hogy az orvosok és egészségügyi dolgozók a legbabonásabb területeken is igen keveset tudnak a helyi kuruzslások- ról és a különböző hiedelmekről. Szívesebben válaszolnak röviden, mar tudniillik, hogy náluk ilyesmi nincs. Ha azonban tovább kitartunk a témánál, mégiscsak el tud egyetmast mondani a falusi bába — Szülésnél voltam — meséli a jól megtermett asszonyság. — Már megvolt a gyerek, s nézegettem a placen- tát, hogy megvan-e az egész, s el akartam dobni. Erre nekem áll a nagymama: — Mit akar az istenért, el ne dobja! — Hát mit csináljak vele? — Abba bele kell harapnia a kismamának, vagy legalább tegyük egy rongyba, hogy az arcát végigtörülhessem vele, mert csak akkor múlik el a folt. — Nem engedtem azt sem — mondja harcias hangon a bába — elásat- tam velük a kertbe. De ezzel még nem ért véget a szülési szertartás. — Akkor csak elkapja tőlem az öregasszony a picit, úgy mosatlanul, s átbujkál vele az asztal alatt. — Az mire jó? — kérdem. — Hogy ne fájjon a hasa — nevet harsányat a bába, s még hozzáteszi: — de azért két hét se telt bele, már 6ftí, voltak a gyerekkel az orvosnál, mert csak fájt annak, a hasa. — Más helyen meg a szatying miatt volt baj — folytatja. S lám, csak el kellett kezdeni, öt is csak bátorítani kell, s szinte ömlik ajkáról a sok babonás hiedelem, amelyekkel munkája során találkozott. — Mi az a szatying? — Mindjárt mondom sorjába — int nyugalomra. — Szatyingnak hívják azt a madzagot, amivel a köldökzsinórt szokták elkötni. — Ma is használják? — Dehogy, éppen ez az. Előveszem a köldökszorító csipeszt, ráteszem a babára. Erre csak rámmordul ott is a nagymama: — Ez meg miféle újmódi? Mi lesz a szatyinggal? — Az már nincs, ez van helyette. — De ez rettenetes! Még ha fiú volna... De így, jaj, jaj, ez borzasztó ... — Mi baja magának? — Hát a szatyingot. el kell tenni, amikor leesik a gyerekről. Aztán ha a lány nyolc éves, akkor maga kiköti a csomót. Akkor szépen fog tudni varrni. Az én lányom is igy tette, de ezzel az ártatlannal mi lesz? Oh, ezek a divatos dolgok... A körzeti ápolónő férje orvos. Ö is nehezen kutat emlékezetében, de aztán csak előkerülnek a mai nehézségek. — Sokat vitatkozunk a terhes asz- szonyolckal. — Mi a baj ue&ik?. — Nagyon gyakori, hogy nem engedik magukat megmérni, mert az árt a gyereknek. De még ez hagyján! Legtöbb baj a fogakkal van. Nem és nem mennek fogorvoshoz. Szerintük a fogfűrástól meghal a gyerek. — Végül is mit tesznek? •— Talán nem szabályos — mentegetőzik a fiatalasszony —, de a férjem azt mondja nekik, hogy márpedig addig nem kapnak babakelen- gye-utalványt, amíg a foguk nincs rendben. •— Azért nem csináltatnak terhesruhát sem maguknak itt Szikszó környékén — folytatja —. mert nem szabad megmérni a derekukat. Akkor ugyanis nehéz lesz a szülés. De az a legnagyobb baj, amikor a butaság tragédiához is vezet. — Mire gondol? — Egy fiatal mamának mellgyulladása volt. Semmiképpen nem engedte magát megműteni. Húzta az időt ráolvasott az anyja, ráolvasott az anyósa, természetesen hiába. Addig-addig, hogy a kisbaba atro- phiát kapott, szinte kiszáradt, s meghalt — Hogy nem tudnak fiatal asszonyokra hatni? — Velük még csak lehetne, de ott a mama, meg az anyós, s nem akarnak családi háborúságot az „új szokások” miatt. — De már csak egyszerű falusi emberek között él a babona ugye? — Még ha úgy lenne! Nemrég az egyik szomszédos községben a rendelés végén látom, hogy a fiatal tanítónő ott álldogál kisgyerekével az ajtóban. Kérdem, mi baj? — Kiütéses a gyerek, mondd, mit csináljak vele? — Miért nem jöttél a rendelésre? — Áh, nem akartam. Csak kiütés. Már fürdettem meszes vízben egy párszor, de nem használt. — Ki ajánlotta a meszes vizet? — Engem is abban fürdettek, amikor gyerek voltam. — Eszébe sem jutott, hogy esetleg a gyerek étrendjén változtasson. Mert aztán kitűnt, hogy a kicsinek csalánkiütése volt. A zsolcai ember titokzatos valaki. Jól megél az emberek hiszékenységéből. Csakhogy nagyon óvatos. Nehéz fogadalmat csikar ki a páciensekből, hogy senkinek el ne árulják kilétét. Róla is az ápolónő mesél. — Egészen véletlenül tudtam meg. Az egyik rendszeresen bejáró betegünk elmaradt. Amikor utána érdeklődtem, mondták, hogy ne is várjuk, mert más orvosa van, a zsolcai ember. — Mit tud róla? — Keveset. Azt hallottam, hogy a gyermekparalízistöl kezdve mindent vállal. A béna gyereket lefekteti meztelenül a csupasz földre, s ott hó- kusz-pókuszol fölötte. — Eredmény? — Ugyan, semmi. De fizetnek neki. Egy asszony — meséli nevetve — a klimax-korból akarta kigyógyíttatni magát vele. Még eddig nem tudtunk rájönni, ki ő. Vannak hagyományos gyógymódok, vannak hagyományos gyógyszerek, amelyeket különböző neveken ismer a nép, s előfordul, hogy a legvadabb formában használja. Erről a gyógyszerészek tudnak sokat beszélni. — Elvétve ugyan, de még előfordult, hogy furcsa óhajokkal állítanak be a városi gyógyszertárba is —■ mondja egy miskolci gyógyszerész. — Említsen ilyen csodaszert — Például az özvegylégyzsír. — Mire kérik? — Ha valakinek csapodár az ura, ezt keverné az ételébe — ha kapna. Meddőség ellen a gólyamadárzsírt keresték. Az úgynevezett kilenc féle csepp, amit minden belső bajra szedtek, ma már kiment a divatból. Vesznek azonban fehér mákot — Mire? — A tehén meddősége ellen. Azzal füstölik körül az istállót közben varázsigéket kell mondani, hogy mit azt nem tudom. — Mit ismer még? — Megemlíthetjük a kutyazsírt. Az igen érdekes. Tüdőbaj ellen kenyérre kell kenni. — És mit adnak, ha ilyet kérnek? — Természetesen nem kutyazsírt hanem egyszerű disznózsírt, malac- hajat Közismert, hogy a tüdőbetegeknek rossz az étvágyuk. Így legalább megesznek gyógyszerként egy jó karéj zsíroskenyeret Nem lehet káros. * Ha a gyerekfőző. a minden harmadik faluban megtalálható kuruzsló nénikék széles, kiterjedt prakszisára gondolunk meg arra a sokféle „orvosságra”, ráolvasásra, amelyben még hisznek az emberek, bizony, ismételten csak azt kell megállapítani, hogv az egészségügyi dolgozók nem eléggé tájékozottak ezekről a dolgokról. Az pedig egészen felháborító, hogy az évtizedek óta falun működő idősebb orvosok között akadnak olyanok is, akik csendes beletörődéssel veszik tudomásul a területükön előforduló babonás jelenségeket. Az egészségügyi továbbképzésből még nem szabad kihagyni a babona elleni küzdelmet Adamovics Hona sére készülnek. Ezen a munkahelyen az új menza-épület alapjait rakják, s elmondhatják majd az eljövendő évek el— Ébresztő reggel öt órakor. Hat előtt reggeli, s az első turnus hattól i’él egyig dolgozik. A második csoport este hétkor hallgatók egy része a nyári szünidőre hazautazott, mások szakmai gyakorlatot végeznek. Időről időre azonban turnusonként jönnek vissza, hogy részt vegyenek egyetemünk fejlesztésében, építésében. Tudósításunk róluk szól, a dudujkai önkéntesekről. Az egyik munkahelyen hatalmas toronydaru emelgeti az előregyártott épületelemeket: nagyüzemi módon építenek, szinte lenyűgözik az embert a méretek. Egy másik építkezésnél még csak a földmunkáknál tartanak. Itt három szállítószalag könnyíti meg a legnehezebb folyamatot, az alapozást Lent, a mély gödörben, ahol helyenkiht a talajvíz is Eeltört már, barnára cserzett Eiatalok dolgoznak. Nemi-égen még tollat és tankönyveket forgattak kezükben; egyenletek- <el, képletekkel bajlódtak, fi- aom szálakból szőttt műszaki -ajzokat készítettek... Most íz ásót, a lapátot szorítják ke- nényen. Építik egyetemünket. Tovább folyik a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem építése. Hamarosan újabb épületekkel, előadótermekkel bővül hazánk egyik legfontosabb közoktatási fellegi-ára. A
