Észak-Magyarország, 1963. május (19. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-01 / 100. szám
Süeräa, 1563. májná f. s ESZAKMAGYAROBSZÄG Őrnagy elvtárs, jelentem... mj em hivatalosan, szívből 9tt }^j csupán, és az ön felejthetetlen emlékének is áldozva e néhány sorral, mint egykori beosztottja. Most május elsején, a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepén, a múlt harcainak, s kivívott győzelmeinknek emlékein kissé elidőzve jutott eszembe, mint már annyiszor, hogy ön, kedves Oprendek Sándor őrnagy elvtárs, sem úgy, mint a Lenin Kohászati Művek nagyolvasztó művének dolgozója, sem úgy, mint a Magyar Néphadsereg egyik tisztiiskolájának és magasabb egységének politikai osztály- vezetője, sem úgy, mint a miskolci karhatalmisták egyik parancsnoka, sem pedig mint hű férj és három gyermek édesapja, s ki tudná megmondani hány gyári munkás szívbéli kebelbarátja, s úgy sem, mint a párt egyszerű, áldozatkész hű katonája, testi valóságában nincs közöttünk, örök álmát — szinte jelképesen is — a mindig élő, vörös csillagos homlokzatú gyáróriás tőszomszédságában a vasgyári temető sohasem teljes csendje őrzi, • ahol sírhalmán kora tavasztól késő őszig nem hervadnak el a virágok. ön, kedves őrnagy elvlárs, az ellenforradalom leverésé• ért vívott kegyetlen harcban, mint az újjászervezett párt harcosa, életét adta a mun■ kás-paraszt hatalomért, a szocializmus ügyéért, Marx, Engels, Lenin győzelmes és halhatatlan tanításainak megvalósításáért. ön, sajnos nincs közöttünk az idei harci seregszemlén, emlékét csupán néma márvány tábla a Tizeshonvéd utcában, ahol hősi halált halt, ■ egy új utca neve és Miskolc egyik legnagyobb területi párt- szervezete őrzi, amely az ön nevét viselő Diósgyőrvasgyár- Üjgyőrben. Mily jelképes ez is, a Marx Károly utcában ... így hívjuk' így nevezzük nap mint nap, így ismerte és ismeri majd meg a felnövő ifjú harcosok sok ezres serege: „Oprendek Sándor pártszervezet.” Jelentem hát önnek kedves Oprendek elvtárs, tudom, hogy érdekli önt, a nevét vi- selő pártszervezet kommunistái méltók az ön nevére. Ügy dolgozik ez a pártszervezet, benne szinte kivétel nélkül minden elvtársunk, ahogyan azt a nagy Lenin tanította: s ahogyan Központi Bizottságunk útmutatása ezt meg is követeli: teljes eszmei-politikai és cselekvési egységben. Ha látná Oprendek elvtárs, micsoda nagyszerű harcosokból, idős, tapasztalt elvtársakból és elvtársnőkből áll ez a nagy, egy zászlóaljnak is elegendő önkéntes harci szövetség! Tudja, Oprendek elvtárs, ma sem könnyű ez a harc, no persze nem panaszként mondom, de bármily nagy győzelmet arattunk is, meg kell még tanulnunk jobban gazdálkodni a gyárban és mindenütt,- többet, jobbat és olcsóbban kell termelnünk az anyagi javakat, hogy jusson majd belőle mindenkinek elegendő ... Aztán gyorsabban és lelkiismeretesebben intézni az ügyeket is... No, meg ha látná, mennyi önző, haszonleső és csak magával törődő ember j ár-kel még közöttünk, és ha tudná, bizonyára tudja is, hogy néha mily kísértetiesen húz visszafelé a kispolgári és polgári erkölcs hínárja... megértené ha azt mondom: nem lesz könnyű a termelési viszonyok után teljes szocialista rendet teremteni mindannyiunk fejében és szívében-lelkében is. De hozzáláttunk már Oprendek elvtárs! Az ön nevét viselő pártszervezet kommunis. tái is nekigyürkőztek a tennivalóknak, és biztosíthatom önt, hogy ezt a harcot is győzelmesen vívjuk meg. Azt mondom: nekigyürkőztek, meg hogy úgy dolgozik az ön nevét viselő pártszervezel, ahogyan Lenin tanította, s ahogyan Központi Bizottságunk azt el is várja. Igen. Oprendek elvtárs, úgy dolgoznak, vitatkoznak, döntenek és cselekszenek egy emberként, hogy holnap minden jobb és szebb legyen, mint ma, hogy egyre több legyen a kenyér, tágabb értelemben persze, a ruha, a lakás, a bútor és a televízió, új villamos és autó, hogy egyre több legyen az öröm, a mosoly az emberek ercdn, és egyre kevesebb a bánat, a könny, a gond és a szomorúság. Tudja, Oprendek elvtárs, hogy az ön nevét viselő párt- szervezetben ezért a tizenegy tagú vezetőség kéthetenként rendszeresen ülésezik és megtárgyalja az újabb és újabb tennivalókat. B avonta egyszer, taggyűlés előtt értekeznek a. pártcsoport vezetők, s minden hónap utolsó szerdáján taggyűlésen találkoznak a kommunisták. Itt hangolják egybe, itt formálják egyetlen nagy akarattá és elhatározássá amit éppen végezni akarnak az egész újgyőri és vasgyári lakosság érdekében. A taggyűlésekről rendszerint csak a betegek hiányoznak. Aztán a vezetőség tagjait, a párlcsoport- vezelöket és az aktívák széles hálózatát naponta a pártszervezetben találjuk. Szerveznek, mozgósítanak, ha szükség van rá. Intézik az emberek ügyes-bajos dolgát, türelmesen magyarázzák pártunk politikáját, vagy éppen tanácsot adnak, ahol erre szükség van. Nyolcvanhat területi pártcsoport munkáját irányítja közvetlenül az operatív bizottság, melynek tagjait a vezetőség bízta meg és számoltatja be rendszeresem A bizottság tagjai értékelik a pártcsoport gyűlések jegyzőkönyveit, intézkednek és továbbítják a közérdekű észrevételeket, javaslatokat. — Külön figyelmet érdemel a területi pártcsoportvezetők rendszeres munkája, különösen Sebest István, Tóth Urban, Gondol Ferenc, Karsza Jánosné és leánya, Szente János és más elvtársak eredményes tevékenysége. Naponta két-két elvtárs, a tagság közül felváltva, ügyeletes szolgálatot tart a pártirodán, amelynek ajtaja bárki előtt egész nap nyitva van. Az ügyeletes elvtársak pedig meghallgatnak mindenkit, teljes felelősséggel intézik az ügyeket, vagy tájékoztatják a vezetőséget. így gyakorlatilag minden párttag részt vesz konkrétan is a ve- vezetés munkájában. De ne higgye ám Oprendek elvtárs, hogy ebben a fegyelmezett szervezeti életben valamiféle öncélúság rejlik. Az például, hogy minden párttagnak van kisebb-nagyobb, általában képességeinek és rátermettségének megfelelő megbízatása, nagyon is céltudatos törekvésre mutat. Az egyes párttagok állandó és konkrét megbízatásaik által tartanak rendszeres kapcsolatot a pártszervezet vezetőségével és a lakosság legszélesebb rétegeivel is. S ha már ezekről a kapcsolatokról beszélünk, engedje meg Oprendek elvtárs, hogy örömmel újságoljam: az Oprendek Sándor pártszervezet tömegkapcsolata széleskörű, élő, eleven, kétoldalú kapcsolat. A kommunisták minden kérdésről, a gondokról és a problémákról is őszintén beszélnek az emberekkel. Ismerik örömeiket, gondjaikat, együtt élnek velük. Tudják, ha az üzletekben, a piacon problémák adódnak, ha bosszankodnak egy-egy bürokratikus ügyintézés miatt, vagy ha valakin valamilyen sérelem esik, ha panaszkodnak a kommunális ellátottságra, a közlekedésre, vagy más egyéb probléma adódik. S még egy dolgot: az ön nevét viselő pártszervezet kommunistái türelmesek és figyelmesek az emberekkel szemben. Moiidhatom önnek Oprendek elvtárs: ebben mintha csak valamennyien közvetlenül is örököltek volna egy keveset az ön természetéből ... A pártonkívüliek pedig mindenféle problémáikkal bizalommal fordulnak a kommunistákhoz, a pártszervezethez. Jó és rendszeres kapcsolatot építettek ki a területileg szomszédos pártszervezetekkel. Az Ady Endre, a Fürst Sándor, s a Nyirjési pártszervezettel is, bár az utóbbival még rendszeresebb kapcsolatot akarnak kiépíteni. Hasonlóképpen jó és rendszeres kapcsolatuk van az üzerpi pártbizottságokkal, a pedagógus pártszervezettel, no és természetesen a városi pártbizottsággal is, amelytől rendszeres politikai irányítást és instrukciókat kapnak. A jó tömegkapcsolatra vall, hogy most, május 1-én is közös majálist tartanak a Lyukóvölgyben a Fürst Sándor és a pedagógus pártszervezettel, s erre elsősorban azokat a kommunista, és párton- kívüli aktívákat hívják meg, akik tevékenyen részt vettek a legutóbbi választások politikai előkészítésében. De voltak már közös kiránduláson az új- massai őskohónál, Jávorkúton és másütt is. Nehéz helyzetben lennék Oprendek elvtárs, ha arról kellene számot adnom, hogy a jók közül is kik a legjobbak, a legaktívabbak, legáldozatkészebbek. Hadd említsek meg azért néhány ilyen elvtársat személy szerint is. Bizonyára ismerte is ön egy részüket: Özv. Bacsó Józsefné, Budai Lajosné, Betlei Sándor- né, Hajdú Rezsőné, Juhász Gyuláné, Prokop Gyulánó, Simon Pálné, Schön Miksáné, Szomorú Kálmánná, Tarczi Sándorné, Viktor Józsefné, Winkler Ferencné, aztán Bánvölgyi Béla (akinek a fia szintén hősi halált halt 1950-ban), vagy Czékus Lajos, Gocsal- tovszki János, Ilovszki István,, István György, Mazuch József, Sárosi László, Szlama János elvtársak és sokan mások. Mindazok, akik minden áldozatra készek, ha a párt ügyéről, a. dolgozó nép önzetlen szolgálatáról van szó. És még valamit Oprendek elvtárs: a pártszervezet kommunistái nemcsak dolgoznak, hanem tanulnak is. Például ebben a pártoktatási évben több mint 170-en tanulmányozták pártunk VIII. kongresszusának határozatait, útmutatásait szervezett keretek között. Igaz, bizonyos kérdéseket. — pl. pártunk szövetségi politikájának egyes időszerű kérdéseit, néhány idősebb elvtárs nehezebben értette meg. A párt jóindulatú féltése következtében néha heves elvi viták közepette formálódtak a vélemények. De ma az idősebb elvtársak is, valameny- nyien értik és jól tudják, miről van szó, mit kíván a kommunistáktól a szocializmus teljes felépítése. Erre vall az a sokrétű áldozatos munka is, amit nap mint nap önzetlenül, mély meggyőződéssel és hivatásérzettel végeznek a párt, a dolgozó nép szolgálatában. K edves Oprendek elvtárs! Ugye önnek is az a véleménye, hogy az ön nevét viselő pártszervezet kommunistái nagyszerű harcosok — méltók az ön nevéhez és jól dolgoznak ma azért az ügyért, amelyért ön, kommunista helytállással, az életét áldozta. Csépányi Lajos A Szabadság téren kijavítják a Szinva hidját. Az elhasznált pallókat kicserélik, a hidat újjálcstik. Milyenek lesznek a repülőgépek 1970-btrT A Komszomolszkaja Pravda a közeljövő, esetleg már az 1970-es év repülőgépeiről szóló cikkében megírja, hogy a repülők 50 méter hosszú és több mint 100 tonnás óriásgépek lesznek. Szivaralakú törzsük az orr irányában elkeskenyedik. A kis méretű, nyíl alakú szárnyakat a farokrész közelében fogják elhelyezni. A repülőgép sebessége kétszerese lesz a hangsebességnek. Százhúsz utasa a lehető legkényelmesebb körülmények között, öt óra alatt teheti meg például a Moszkva—Havanna közti távolságot. Sarubóla cukorrépát a Taktaközben Taktaközben már hagyományai vannak a cukorrépa termesztésnek. A Szerencsi Cukorgyár közelsége folytán 13 község határában már a kis- parcellás gazdálkodás korában kialakultak a cukorrépa-táblák. A termelőszövetkezetek a cukorrépatermesztés hagyományait korszerű agrotechnikai módszerekkel tovább fejlesztették. Az idén is a Taktaköz- ben mintegy 2900 holdon termesztik ezt a fontos ipari növényt. A késői tavaszodás ellenére is, ősszel jól elmunkált földbe, időben elvetették a cuSzakmai gyakorlaton korrépamagot. Á vetést géppel végezték, de a területet művelésre családok között osztották fel. hogy a termesztésben szerzett tapasztalatok maradéktalanul érvényesüljenek, ügy tervezik, hogy a legjobb földeken az idén is elérik a holdankénti 250 mázsás termést. A márciusban vetett cukorrépa már mindenütt kikelt és erőteljesen sorol. A hirtelen jött melegedés következtében a zsenge növényeket ellepték a bolhák, azonban időben végzett porozással mindenütt elejét vették a kártételnek. Ott, ahol elsőként a cukorrépát vetették el, mint többek között Csobajon és Taktabájon, a családok megkezdték a cukorrépa sarabolását. Néhány napon belül több tsz-ben, így például a taktaharkányiban, a taktaszadaiban is hozzálátnak a növényápoláshoz. y ~ Geröcs Gyula, a Bányaipari Technikum III. éves növendéke, mórés-gyakorlsU közben. Foto: Szabados György--------oo°-------Virá gzó gyümölcsfaerdSk Borsodban Megyénkben az állami gazdaságok és a tsz-ek az utóbbi években több mint 3000 holdon telepítettek gyümölcsfát, s ezzel együtt a zárt nagyüzemi gyümölcsösök területe már meghaladja a 10 ezer holdat. A telepítéseknél mindenütt figyelembe vették a táji adottságokat. A termőkörzetek alapján a felső-zempléni részeken és a Bodrog mentén almát, körtét, a dél-borsodi vidéken pedig ‘meggyet, cseresznyét ültettek. Gönc környékén kajszi-, a Hejő mentén őszibarackosok, míg az abaúji részeken valóságos diófaerdők keletkeztek. A gyümölcsösök a hosszú ideig tartó tél után, különösen az utóbbi napok meleg időjárásának, valamint a Bodrog völgyében a napokban hullott csaknem 60 milliméter langyos esőnek hatására mindenütt kivirágoztak. A Bodrog mentén, a Taktaközben, a Zempléni-hegyek széltől védett völgyeiben, Tokaj-Hegy - alján mint hatalmas erdők, pompáznak a virágzó gyümölcsösök. A berakódottság általában jó, az ágakon fürtökben lógó virágok gazdag termést ígérnek.