Észak-Magyarország, 1963. április (19. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-04 / 79. szám

Gsfitortöfc, 1963. április 1. ESZAKMAGYARORSZAG 7 TAVASZI KEPEK Éva hű maradt a jelmondathoz Lassan kizöldellnek a hosszú törzsű nyár­fák. Odébb a rét is élni kezdi ezernyi világát. Tegnapelőtt megérkezett az első gólya. Délután jött, körüllebegte régi fészkét, igazított rajta valamit, tollászkodott, de nem­igen pihent. Felrepült és megállapodott odalent a réten. Gázolta a hideg vizet. No hi­szen! Ott még hiába kereske­dik: a békák lent vannak mé­lyen, az iszapban ... A falubeliek ezen eltanu­lt odtak egy ideig. Lám, végre elvonul a tél, melynek jeges árvize a minap itt nyaldosta a kertek alját. Szépen „megin­dult” a mező is; a tavalyi üsz­kös torzsák közül kikandikál a zöld fű, a sárgavirág leve­lei szintén utat törnek a gyepszőnyeg alól. Husvétra tarka lesz tőle a rét, akár a hímes kendő. Jaj, de szép is lesz! Már alig várjuk mind­nyájan. Valami csodálatos, élettől duzzadó erő rejlik mindenben: fűben, fában, bokorban. S mekkora erő feszül magában ez emberben! Ott is mi törté­nik ni! Két legény birkózik a sárba ragadt traktorral. Igye­keznek kiemelni, vagy leg­alábbis megfordítani. Orrával a falu felé. Hadd csodálkoz­zék reggel a gépész. Hanem a motor nehéz. Sehogy sem bír­nak vele, ami nem is csoda, hiszen a DT legalább ötven mázsa. Ahhoz is, hogy az egyik kerekét megforgassátok, sok babot kell még ennetek, gyerekek ... Nem is való ez a nagy ingerkedés másra, mint, hogy az ember kitombolja ma­gát; valakire, vagy valamire rákényszerítse az erőt, me­lyet a napsütés és a tavaszi illatok ébresztettek fel benne. A két legény végül is abba­melegebb napokra vár. Ami­ben igaza is van, hiszen a rongyos hófoltok még itt fe­hérlenek a gátoldalban. így tehát kissé ellentétes a tavaszi világ. Mindazonáltal adva volt lányka dől a falnak, sütteti magát a nappal. Emez csak nézi, nézi, szétvetett lábak­kal. Aztán vargabetűt ír le, futtában átugorja a vizesárkot, s máris a lány mellett terem: — Szia, Kató! A lány megrebben. Farkasszemet néznek. So­káig. Kitartóan, állhatato­san. Tekintetük selymes és meleg. Benne van a tavasz, és benne van még valami, amit úgy hívnak: szerelem. Ma reggelre kitalcaródzott a barka is. Csak az akác tartja magát. Ebből a fajtából is sok van a dombok alján, de Pontyhalászat a pincében A napokban nagy meglepe­tésben volt részük az egyik legyesbényei ház lakóinak. A ház pincéjéből, amit néhány napja elárasztott a Gilip-patak kiáradt vize, furcsa zajokat hallottak. Ijedten mentek le a pincébe, s ott nagy meglepeté­sükre, a néhány centiméteres vízben egy hatalmas ponty vergődött. A 12 kilós halat könnyűszerrel „kihalászták”, s hamarosan a rejtély is megol­dódott, hogyan került ez a hor­gászkörökben is ritka nagy zsákmány a pincébe. A Gilip- patak ugyanis elmosta a Monok közelében az erdészet kezelé­sében lévő halastavak gátját. A tavak halállománya, köztük néhány hatalmas, az elmúlt esztendők lehalászásait „meg­úszó” anyahal is, a Gilip-pa- takba sodródott. A Legyesbé- nyénél kiáradt patakból került azután az óriásponty a pincé­be. A monoki halastavakban különben jelentős károkat okor zott az árvíz. Harc a mocsárláz ellen A mocsárláz a forró égövi országok legsúlyosabb csapásai közé tartozik. 1961-ben 75 millió embert sikerült biztosí­tani a mocsárláz veszélye el­len; 1963-ban már 250 millióra emelkedik a védettek száma. a kérdés: mi történjék a gó­lyával? Átrepült ezernyi kilo­métereket tengerek, országré­szek felett. Ám, ilyen télre ő sem számított! Régi fészke megvan ugyan, de azért vár­hattál volna legalább két he­tet. Hűvösek az éjszakák, megfázol nálunk. Mint hallom, később a ma­dár meggondolta a dolgot. Belegázolt az árvíztől vissza­maradt tócsába, beledugta hosszú csőrét is, de aztán a magasba emelkedett és elre­pült arra le, Délnek. A további magyarázatot Mihók András adta meg: — Elment társaiért. Hama­rosan visszatérnek, meglát­játok. Az. öreg gólya csupán terepszemlét tartott, az. óvato­sabbak ott várják valahol Galíciában. Majd jönnek aztán csoportostul. Jön utá­nuk a násznép is: a szürke­gémek, a bíbicek és a szár­csák. Csapnak ezek olyan la­kodalmat, hogy a szomszéd faluig elhallatszik. Mihók jól ismeri a tavaszi világot. Adni lehet szavára. Hasznos és szép tu­dománya van például a növé­nyek rendjéről. Pontosan tudja, hol található és mikor virít a tündérrózsa, a szirom­levelű mocsári gólyahír, a ta­vaszi hérics és a sóska bor­bolya. Megannyi tapasztalata van a dohánytermesztés gya­korlati fogásairól, melyet mind elfogadnak tőle, hiszen hosszú éveken át dohányos volt ennek előtte. Most azon­Hallgatás. A fiatalok némán,- gondolatukba burkolódzottan fonják, fonogatják a rojtokat. Mit is tehetnének egyebet. Nagy tét forog kockán: Robiból orvos lesz-e, vagy „csak” szak­munkás. Irén, a tiszta, kartonruhás kislány tűnődve hallgatja a „nagyok” vitáját. Ö „beérte” azzal, amit az élet kínált; könyvkötő lett, a jó. a szép könyvek öltöztetője. Ö is fonja, fonogatja a rojtokat, de csak azért, hogy a színek, a borítá­sok még gazdagabb választék­kal lepjék meg a nemes mes­terség iránt nyiladozó fantáziá­ját. Kettőt, hármát fordul Gyuri bácsi, az öreg pincér Robiék napi fagylalt adagjával. Már sok-sok csomó gyűlik össze, mert végül is fontos: oivos lesz-e Robiból, jó könyvkötő lesz-e Irén és egyáltalán mi­lyen ember lesz Ildikó és Karcsi. Szürkületkor bejön a sánta újságárus és Esti Hírlapot kí­nál. Jó ösztönnel kiválasztott egy mondatot és beleharsogja a presszó szögleteibe: — Föld­ban a gólya körül vita kereke­dett. Nem nagyon lényeges, de hát vasárnap van, ráérünk. Itt is, ott is emberekkel teltek meg a kapuk előtt a kislócák; né­zegetik a tisztára sepert utcát, politizálnak, meghányj ák-ve- tik a bel- és külügyeket, helyi dolgok is szóba kerül­nek: a szántás, a vetés, a bri­gádvezető túlkapásai, mig vé­gül is kikötnek a gólyánál. — Nem ment az olyan mesz- szire, te András! örül, hogy ideért. Ki tudja: talán nyolc­ezer kilométert is repült. Mennyi veszély fenyegette út­közben. Mert azt tudjátok-e, hogy vannak országok, ahol hálóval fogdossák össze a köl­töző madarakat. Ügy bizony, egyes olaszok meg is eszik . .. Mihók nem hagyja magát. Ez egyébként is természete. — De visszament! Az elő­hírnök mindig így cselekszik. Körülnéz az időjárás, meg a fészek dolgában, aztán szé­pen visszarepül a hírrel. S mi történik, ha mégsem így sikerül? Ha netán befogja valaki?! Hm. Erre Mihók se tud hir- telenébe mit felelni. Megint más téma kerül szóba. Az építkezések, aztán időszerű a bárányok ügye is. Kapóra jön: többeknek nem tetszik ugyanis valami. A kö­vetkező közgyűlésen még egy­szer meg kell beszélni a pre­mizálási rendszert, mert az a mostani az új agronómusnak se tetszik. Nem szabad en­gedni például, hogy a kukorica kapálását munkaegységre ad­ják. Hadd kapáljon mindenki. Miért? Én is akarok sertést hizlalni! A növénytermesztés áll, csupa sár a föld. hova menjek most dolgozni? — Más is van itt! — Vastag- nyakú. öblöshangú ember kancsolódik a beszélgetésbe. Eddig hallgatott, cipője orrát nézte elgondolkozva. — A bá­rányok ügye! A múlt héten megint küldött harminc dara­bot a TEGI. Nem tudom, mit gondolnak azok ottan, össze­vissza küldik, helyünk nincs, mind esvre ellenek, lassan már bárány lesz az ágyamban is. Komoly dolog. Ezt se lehet szó nélkül hagyni. Csakugyan tenni kell valamit. Lám. a vezetőség miért nem intézke­dik? Tudhatták mennyi hely van és számolni kellett volna az elléssel is. Leglielvesebb, ha a tagság foglal állást és nem a brigádvezető fut a maga feje után. Íme, ezt mu­tatja a tavalyi példa is. min­dent együtt, közösen kell csi­nálni. Az idén okosabbak le­szünk. öltözetik * Mondat mondatba kapcsoló­dik. Vasárnap van. Jólesik a napsütéses oldalon elidőzni, pipázni, nézelődni. S aki csak egy kicsit is ismeri a falusi életet, elhiszi nekem, mily nagyszerű érzés ez. Tervek, elképzelések születnek, me­lyek később testet öltenek; rendeződnek a felmerült kér­dések, hogy aztán rendeződjék maga az élet is. Béke van. Önodvári Miklós Tárgyilagos hangon fel­idézni annak alakját, akit régóta ismerünk, akit eltép- hetetlen szálak, barátság fűz hozzánk, nagyon nehéz. Sza­vait, cselekedeteit, mint a szomjas virág a vizet, ma­gunkba ittuk és magunkkal hordjuk. S ha róla beszélünk, az emlékek kavarogni, tisz­tulni kezdenek, rég elfele­dettnek vélt epizódok vilá­gosodnak meg egyszerre. Amikor először kaptam le­velet Évától, bár tudtam ter­veiről, mégis megdöbben­tem. Rosszul esett, hogy olyan messze került. S ami­kor az első, idegenbe ké­szült fényképet nézegettem, akaratlanul is az a halk- szavú, kissé akaratos és már akkor is komoly, sötétszőke copfos, meleg, bai’na szemű tízéves kislány jutott eszem­be, akinek először láttam. Nem volt könnyű gyer­mekkora, már korán felnőtt­számba vették. Három kisebb testvér mellett neki, a leg­nagyobbnak kellett részt vál­lalnia a szülők gondjaiból. Az édesanya könnyen fá­rad, betegeskedik is, kímél­ni kell. Egyszer súlyos bete­gen kerül kórházba, s a tizenkét éves kislány viseli hónapokig a háztartás min­den gondját-baját. Mos, főz, takarít, boltba jár, öccsét korrepetálja. S amikor ott­hon minden elcsendesedik, ő akkor ül neki tanulni. Éjfél előtt ritkán kerül ágyba. S kitűnő tanuló ... Már az általános iskolában megmutatkozik, később a gimnáziumban egyre inkább kibontakozik nagyszerű haj­lama, fogékonysága, különö­sen a matematika és a nyel­vek iránt. Tanárnőnek készül — matematika szakosnak. S mindenki helyesli elhatáro­zását, „hiszen annyira neki való ez a pálya”. Esténként öt-hat osztálytársnő üli kö­rül a kis szoba egyetlen asztalát, s Éva magyaráz. Itt, a gimnáziumban már komo­lyan foglalkozik a „kiválasz­tott” tárggyal. Az osztály néma áhítattal figyelte, ha a tanárnő és Éva belefelejt­keztek egy-egy problémába. Amiről ilyenkor szó esett, azt már nem értette más csak ők ketten. Mindennapos kép az osztályban: Gerlicze Éva áll a dobogón, teleírja a táb­lát, magyaráz, s ha valaki nem érti, képes ötödször is elölről kezdeni a bizonyítást. Sohasem únta, fanatikusan szerette ezt a tantárgyat. S mi mindenben volt még kiváló! Nagyszerűen torná­szott, szépen rajzolt, orosz, latin, fizika, mindenben ő az első. Nyughatatlan egyé­niség. Mintha valami belső láz fűtené, hajtaná, állan­dóan fut, tevékenykedik. Ha valakinek bánata van, segít­ségre szorul, ő veszi észi'e elsőnek, s próbál vigasztalni, ha mással nem, együttérzés­sel. Mi mati'ózx'uhában ültünk az utolsó összefoglalókon, de nem tudtunk szívvel-lélek- kel odafigyelni, hiszen mind a 37-en rágondoltunk, rá, aki Pesten felvételizik — atom­fizikából. Mert megpályázta a szovjet ösztöndíjat. S aztán már rohantak az események. Leérettségiztünk, szétszéledtünk ki erre, ki ax-ra. Éva két hét múlva a Művelődésügyi Minisztéri­umban megtudja, hogy nyolc pályázó közül ö, az egyet­len lány a boldog kiválasz­tott. Nyelvtanfolyam, lázas előkészületek, gyönyöx-ű uta­zás, öt felejthetetlen nap Moszkvában, s augusztus 21- én már Leningrádban cso­dálja a Nyevszkijt, a Néva hídjait, s a Téli Palotát. Ö az egyetlen elsőéves magyar hallgató az egyete- xnen. A nyelv eleinte sok ne­hézséget okoz neki, de a „felsős” magyar fiúk nem hagyják magára. Esténként együtt fordítják a Kommu­nista Kiáltványt, és segíte­nek a példákat is megoldani. Éva vasszorgalommal és bá­mulatos kitartással gyűri le a nehézségeket. Ha percnyi szabad ideje van, oroszul ír levelet, orosz könyveket ol­vas, vagy diáktársaival be­szélget. S egyre kevesebbet kell fellapoznia a szótárt... December a „zacsoí- hónap”, a „zárthelyik” ideje. Nyolc zacsot van már ered­ményesen a háta mögött. S januárban a vizsgák. A szünidőben ellátogat Rigába, síelni tanul, — szín­házba, moziba jár, s rengete­get olvas. A KlSZ-szervezet- ben tagja a stúdiónak, és a tánckömek. Az április 4-i ünnepélyen mindkettővel fel­lép. Részt vesz az Ifjúság a szocializmusért mozgalom­ban odakint is. De most közeledik a leg­nagyobb erőpróba. A magya­rok általában a második év végén, vagy a hai-madik év­ben szoktak oroszból állam­vizsgázni, de Éva nagyon jól halad, s április 25-én „neki­vág.” * Osztályunk Vörösmarty nevét viselte a gimnázium­ban. A tábla fölött négy éven át majd minden nap elol­vastuk a jelmondatot: „Mi dolgunk a világon? Küzdeni erőnk szerint a legnemes- bekéxá.” Ezt írtuk tablónkra is, s jól szívünkbe véstük. Éva betartotta a mondat minden szavát. Gyárfás Katalin * Filmklub az Ózdi Kohászati Üzemekben Az újabb mintájú térítőn sok a csomó, mondhatnám ren-t- geteg. Nagynéném hátát ezek nap, mint nap törik. Én meg- * próbáltam néhányat kibogozni, de meghökkenve tapasztaltam:í nehezen megy. J Nagynéném nemcsak ma, holnap is batyut vesz hátára. I Lehet, hogy holnapután nagyobbat a tegnapinál. Azokban is* lesznek csomók, talán nem is kis számmal. Az ódivatú asztal- J térítők lassan elf oszladoznak, de sok új rojtos térítőt horgol- j vak még. Ezekre újabb göböt, csomót kötnek a gondolkodók,* a töprengök, az álmodozók. Az egyes ember nehezen birkózik * meg ezek oldásával. $ Segítsetek emberek**, ........... Párkány László * E gy évvel ezelőtt létesült az fizemi amatőr kcskenyfilm szakkör. Tagjai az üzem és a vá­ros életéről negyedévenként híradót készítenek, a nyilvános filmszínházak is vetítik. Varga József szakkörvezető és Valkó Dezső, akik az 1962. évi Országos Amatörfilni Fesztiválon a riporterfülnek kategóriájában II. díjat nyertek, most új híradó* forgat­nak. hagyja a munkát. Ketten két­felé xnennek. Az egyik neki­vág a kiserdőnek, a másik a major irányába tapossa a sa­rat. Az alacsonytetejű tyúk­farm végében babosruhás (Ez a csomó is csak ennyit Árult el. A további részleteket már sze­mélyesen tudtam meg: ’ fejmosás valóban volt innen is, onnan is. fis azt tanácsolták a fiúnak: ha már ilyen Uocsiboiond. legyen takaré­kosabb és gyűjtsön egy kocsira.) il negyedik csomó A négy fiatal már régóta jár a „Dióhéj”-ba. Ügy mondják: jó a fekete, nincs nagy tömeg és amúgy istenigazából lehet beszélgetni. Karcsi, Irén, Robi és Ildikó szereti ezt a kis zugot. Keresve sem lehetne találni ellentétesebb jellemű, akaratú embereket, inint ezek a fiata­lok. Talán ez tartja őket össze, talán ebből táplálkozik okkal, °k nélkül fröccsenő mérgük és tetterejük. Ha vita alakul ki, a szót mindig teljes hevességgel KODl Viszi. 7~ Bi’otekció kell barátaim! Mindenhova ajánlólevél szük­séges. Különben kampec. Bizonyos vágy benne, hogy te jól megfeleltól a felvé­teli vizsgán? — kérdezi a jó­val higgadtabb Karcsi. —* Ugyan kertek! Jelesen éi*- tem... — De az orvosi egyetemre sok-sok jelesen érettségizett fiatal jelentkezik évente — el­lenkezik Karcsi. — Igenis, Robinak van igaza — véli Ildikó, a kozmetikus tanuló. — Mindig azt mondják, hogy mindenki az lehet, ami akax\ És most Robi menjen el gyárba dolgozni... — Voltál inár gyárban? — kérdezi Karcsi. — Nem. de nincs nagy inge­rem hozzá. — Menj el a gyárba Robi, legalább egysmer S csak utána ítélj! gépek bontják az egykori ínség­dombot! Szétterítik a híres he­gyet! Földet javítanak az ínség­dombbal ! A fiatalok idegenül és értet­lenül összenéznek. Senki nem ért semmit. Nem baj, így a jó. Egyedül Gyuri bácsi, a sokat látott, sokat hallott öreg pincér hajol kéretlenül a fiatalok asz­talához és szinte magának mondja a szavakat: — A nagykállói ínségdomb­ról van szó. amelyet a 30-as években épített sok-sok nincs­telen. Emlékszem: egyedül az uraságnak volt abban az aszá­lyos esztendőben elesége. Cse­lédek keresték fel és kölcsön-: gabonát kértek. Az urasag azt: mondta: adok, de ellenérték-: képpen lapátoljatok össze itt aj síkságon egv hegyet, hogy én e! hegyről mindenkor beláthas-; sam birtokomat A gyerekek értetlenül néz-; tek, fülük közömbösen ere-: getíe be a szavakat. Nem ha-: tódtak meg. Nem baj, így a jő.i De Robi gondját komolyan; kell vennünk. Irénét, Ildikóét! és Karcsiét is. Mindenkiét.; Azokét is, akiket nem isme-' iáink.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom