Észak-Magyarország, 1963. április (19. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-04 / 79. szám

8

ESZAKMAGYARORSZAG

Csütörtök, 1S63. április 4.

gg

VI ¥ A T

A tanterem levegőjét ugyanaz a kézzel nem fogható valami tette feszültté, ami minden más órán is feszültté teszi. A diákok lehajtott fejjel, visszafojtott lélegzettel várakoztak, vagy merev szemmel figyelték a notesz zizegő lapjait. Vajon ki következik? Hányszor és hányszor ismétlődhetett már meg ez a néhány izgalmas pillanat itt, a sárospataki gimnáziumban! Itt, ahol szinte tiszteletlenség nem érezni a történelmi levegőt, nem zengeni az Alma Mater dicséretét és ahol ugyanilyen tiszteletlenség nem kiáltani harsányan, legalább gondolatban, eleinkkel együtt, akik itt diákoskodtak volt, hogy „Vivát akadémia! Vivát professzori” De a szóban forgó óra még ebben az öröktől fogva való diákvárosban sem régóta szüli a maga izgalmas perceit Elhangzott végre az első név, a szólított felpattant és felelt. A facsemete szállításáról, ápolásáról, gondozásáról. A tanár az erdészek zöld ruhájában, figyelmesen hallgatta, bólogatott, kérdezgetett.

Politechnikai óra volt. Elméleti foglalkozás. A politechnika megyei szakfelügyelőjével ültünk egymás mellett, szemben a diákokkal. A felügyelő kissé elábrándozott, majd közelebb hajolt.

— Nézd csak ezeket a diákokat — mondta — elsősök.

— Igen. És?

— Nézd csak meg jobban őket. Karóra, vasalt nadrág, tiszta ing, töltőtoll, aktatáska, tulajdonképpen semmi különös, csak az előbb egy kicsit visszacsöppentem az én diákkoromba. Itt diákoskodtam én is, Sárospatakon. Mi bizony még szegény diákok voltunk. De nem is ez a lényeg. Csak tudod, még mindig furcsa egy kicsit, hogy nemrég én is itt ültem ezekben a padokban, most meg azoknak a tanároknak is szervuszt köszönök, akiket akkor rettegtem.

A szakfelügyelő, aki mindezt elmondta, fiatal, 28—30 év körüli, egészséges gondolkodású, rátermett ember. Mikor ide jöttünk, volt alkalmam látni, hogy a tanárok, idős, tapasztalt emberek mennyire respektálják, egyenrangú félként kezelik. Felelős beosztást kapott ez a fiatalember és nyilván azért kapta, mert alkalmas az ezzel járó feladatok ellátására. Igen nemrégiben még ő is itt izgult a notesz lapozgatása közben, most meg „parancsolj kérlek, foglalj helyet!”

... Egy alkalommal azt a mérnököt kerestem, aki Miskolcon az új képcsarnokot tervezte. Kamaszformájú fiatalembernek mutattak be, akivel aztán hosszabb ideig beszélgettünk. Többek között elmondta azt a vágyát is, hogy szeretne előadásokat tartani az ízléses lakásberendezésről, mert bizony sok ember képtelen megfelelő módon berendezni otthonát.

Nemrégiben egy kiállítás megnyitásának ünnepélyesebbé tételére verset is szavaltak. Ilyenkor nem szokás egy kezdő költő első próbálkozásaiból választani. A vers szerzője ott állt. a nyitóünnepség közönsége között: szemüveges vékonycsontú fiatalember.

■ gy irodalmi esten régi ismerősöm, ba.

Kövesd! arcok

Az igazság szolgálatában

E'

rátom tartott előadást. Az előadás után félrehúzódtunk és diákköri közös dolgainkról beszélgettünk egyáltalán nem irodalmi nyelven. „És akkor az a hülye” és végig ilyen kiszólásokkal. Közben jókat nyehe- l'észtünk. hadonásztunk, előadtunk. Nem is igen figyeltük a körülöttünk stindörgő ifjú embert, aki meglehetős türelmetlenséggel, de egyben félénkséggel is várta a közbelépésre alkalmas pillanatot. Végre barátomhoz fordult és kissé akadozva közölte mondandóját: „Kérem elvtárs, ha majd lesz egy kis ideje... és átnézné ezt a néhány verset, hogy véleményt mondjon róluk ... persze majd csak otthon” stb. Ügy láttam, hogy egy pillanatra barátom is megdöbbent, aztán hirtelen visszaváltozott az előbbi irodalmi est előadójává. Hát igen, ő már olyan ember, akinek verseket is szokás elbírálás végett átadni. Szava egyik központi folyóiratunk szerkesztésében — döntő.

Kisebb csoporttal a sárospataki vármúzeum nagyszerűen rendbehozott termeiben nézelődtünk. A múzeum igazgatója kalauzolt minket, minden teremben érdekesen, szellemesen adva elő mondókáját. Ügy vezette a csoportot, hogy egyszerre tudott házigazda és dolgában biztos szakember is lenni. Emlékszem: rövid néhány évvel ezelőtt ő is diákos berzenkedéssel szidta az egyetem anyagát. Most, ha a nagyhírű vármúzeum igazgatóját keresi valaki, azt hozzá igazítják. A pár évvel ezelőtt még diákhoz.

A minap ragyogó arccal állított meg az utcán egyik barátom. Táskájába nyúlt és könyvet vett elő: első, önálló kötetként megjelent munkáját. . N

— Tudod milyen érdekes ott? Vörös a fal, vörös a fény, vörösek az emberek és minden. Mintha ördögök lennénk — mesélte munkahelyéről egy gyerekkori játszótársam, aki most egy bauxitbánya mérnöke.

— ílazaküldtem. Tudom, lobbanékony természetem van, de most is így tennék. Senkitől sem követelek mást. csak becsületes munkát. De azt megkövetelem! Tudod mennyire idegesít, ha valaki csak úgy tessék-lássék teszeget valamit, hogy „no, ugye mégsem kapom ingyen a munkaegységemet”. Ezért küldtem haza — mesélte egy fiatal tsz-agronómus.

H

armadával sorolhatnék a példákat is- ; mert és ismeretlen fiatalokról, akik hozzáértésükkel, tudásukkal helyet. vívtak, ki maguknak, akik teljes erejükkel munkálkodnak az eredményekért, ha bizonyítást kívánna a fiatalok munkakedve, érettsége. De a fenti példák sem a bizonyítást, hanem csak az illusztrálást szolgálják: a mi országunkban felnőtt egy generáció, melynek értelmisége a népi demokrácia iskoláit járta, a mi államrendünk törvényeiben nevelkedett, a mi erkölcseinket vallja magáénak, ezért a rendért dolgozik. Mint ilyen, elfoglalja helyét — megillető, jogos helyét — az ország építésében, részt vállal harcaiban, sikereiben. A munka szeretétét, megbecsülését a családból j hozta. Mert a család, melyben gyermekkorát | vigyázták, nehéz fáradságos munka után, túl-} nyomórészt az üzemektől, gyáraktól vagy a H földektől kapta kehyérét. Ez az értelmiség a munkások, parasztok gyermeke. Az a kevés pedig, amelyik nem, az is hitet tett a munkások, parasztok állama mellett. Nem is lehet ez másként, hiszen ennek az országnak levegőjét szívja, itt érett férfivá, hazája ez az ország. Hazája akkor is, ha nem is fogad el mindent olyannak, amilyen és ha sokszor vívódások, töprengések, lelki válságok után jut is erre a felismerésre.

Évekkel ezelőtt együtt voltam egy kis társasággal, ahol valamiképpen az értelmiség került szóba. „Csak merne engem valaki értelmiséginek nevezni! Majd ellátnám a baját!” mondta egy fontos beosztású ember. Évekkel ezelőtt divat volt így, vagy hasonlóképpen be- szólni. Milyen igényei is lehettek ezeknek az embereknek? Minél pontosabban utánozni amit egy lépcsővel fentebbről hallanak. Önálló vélemény? Gondolkodni? Ugyan! Hogyan is tudtak volna használni az eszmének, a pártnak? Szemükben akkor az értelmiségi egyenlő volt a reakcióval, a visszahúzó erővel. Nem szólva most azokról az értelmiségi dolgozókról, akik mindig becsülettel, néphez hűen munkálkodtak.

A felszabadulás óta 18 év telt el,*de sokan még most sem akarják észrevenni, hogy köz-, ben felnőtt egy generáció, mely büszke kétkezi munkás apjára, felfedezi, megénekli, megfesti, kifaragja, formába önti a munka szépségét.

Igen, 18 esztendő múlt el. Pár évvel ezelőtt az iskolareform első vitáinak egyikén egy általános iskolában a község vezetői közül valaki azzal dicsekedett felszólalásában, hogy neki csak három elemije van. Még mindig akadnak néhányan, akik nem értik meg, hogy a műve- letienség már nem belépőjegy a különböző tisztségek kapuján. A kevés iskolái végzettség már nem érdem. Hány ember, hány diákkorból rég kinőtt ember áldozza szabad idejét most is a könyveknek! Mert tudja hogy szükséges és most lehetőség is van a pótlásra. Méghozzá olyan lehetőség, mellyel ország-világ előtt dicsekedhetünk.

szakielügyelővel ültünk egymás mellett a sárospataki gimnáziumban. „Nemrég még én is itt ültem ezekben a padokban, most meg azoknak is szervuszt köszönök, akiket akkor rettegtem.” Néhány találkozás képe vibrált emlékezetemben fiatalokkal; magamkorúakkal. Felvillant a mérnök képe, az agronómusé, az íróé és a többieké. Fiatalok, erősek, dolgoznak. És jól dolgoznak. Hitet teszek mellettük. Hitet teszek a fiatalok mellett. Szemben velünk frissen, tisztán öltözött diákok ültek és az erdésztanárt figyelték. Igen, tanár az erdészek zöld ruhájában. Kinn nehéz bolthajtások, domborművek. „Vivát akadémia! Vivát professor!” Tisztelet, kegyelet a múlt nagyszerű, dicső hagyományainak. de sokszorosan vivát a mát építő hétköznapok fiataljainak! Priska Tibor

A föld, ami a kenyeret adta sokszor könnyel is táplálkozott. Sokat taposott szürkét ’ hantok, ha szólni tudnátok!

Akkor még 14 éves volt l Feljajdult, amikor a bérlő ráhúzott a hátára, de fájdalma' magába rejtette. A lelke lázadt de nem szólhatott. így jutott némi sovány kenyér , amúgy az sem. Könnyei csak ' akkor eredtek ei, amikor s megvetett bérlő, a kupec, mái ’ távolabb járt. Gyerekfejjel jut el hozzá a tiborci jaj, így következik az ő monológja:

. I — Miért kell egész nap dolgozni egy köcsög aludttejért, amiben más könyökig vájkál- hat?

— Dr. Kiss István mezőkövesdi ügyész, még jól emlékszik gyerekkorára, a matyók sorsára. Hivatalában beszélgetünk, ahol most kezdi megszokni az új munkakört. Az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetemen doktorált tavaly,

• állam- és jogtudományból, j Harminchárom éves korára j váltotta be ifjúkori álmát, azt, hogy közel kerüljön az igazsághoz, amit mindig kutatott.

Az Elnöki Tanács amnesztiarendeletét tanulmányozta, amikor rányitottam. Tekintete el- réved, amikor a közelmúltat eleveníti fel. Folyamatosan beszél, mintha naplóját olvasná, csak akkor élénkül meg jobban, amikor a mához közeledünk. Ez valahogy kedvesebb téma.

— A becsületes élet lehetősége nálunk mindenkinek megadatott. Mégsem lehet haragszomrádot játszani azzal szemben, aki bűnbe esik. Meg kell nézni a mentő, enyhítő, s természetesen a súlyosbító körülményeket is. Legtöbbször a rossz társaság vezet tévútra. Az okokat fel kell kutatni, hiszen a paragrafusok mögött mindig az életet, az embert kell látni. Humanizmu sa azokból az időkből táplálkozik, amikor olyan élesek voltak az emberi kontrasztok, amikor az emberek nagy része eszköz volt.

Nem sújthat többet a bot! Most, hogy beszélgetünk, ezt olvasom le arcáról. Továbbra is az. igazságok felderítését látja legfőbb törekvésének, ezen kívül még egy szenve délye, van, amit így fogalmaz meg.

— Ma is űz a tanulási vágy

Olyan időkben élünk, amikor mindinkább távolodik tőlünk az enyém, tied életbeállítottság, amikor a mód kegyetlen sorompója elválasztotta egymástól az embereket. A történelem kereke azonban előreforog. .Naponta írjuk és alakítjuk. A becsület, a tekintély ma egészen másból következik. Távolodik belőlünk a farkas, közelebb hoznak a közös törekvések, ezért szolgáltatta az élet azt az igazságot is, hogy a törvény előtt ne számítson a név, a cím, a társadalmi rang. Most mindenki csak állampolgár ebben az értelemben. Valamikor is így

szerette volna, s amikor most erről beszél, meg lehet érteni, hogy szavai igazán mélyről táplálkoznak.

Azt mondja, hogy a vádemelés az ügyészi munkakör legszűkebb területe. A törvényesség felett kell őrködni, figyelemmel kell kísérni a nyomozó apparátus tevékenységét. És van valami egészen új, a termelőszövetkezet. A tegnapi 5—10—20 holdasok álltak össze. A szövetkezet is törvények, jogszabályok, rendelkezések alapján működik. Gyakran megfordul a közös gazdaságokban, segít eligazodni a sokak számára még járatlan dolgokban. Azt vallja, hogy az embereknek meg kell ismerniük a társadalom szabályait, mert ezek igazítják az életutakat. S nem akkor kell ezzel ismerkedni, amikor már baj van, hanem sokkal előbb, a szülői nevelés során, az iskolapadban, s az élet megannyi fórumán.

Udvariasan kopog valaki, szobája ajtaján, aláírnivaló- kat hoz be a titkárnő. Szerényen, egyszerűen rója a betűket, mint ahogy lényéből és szavaiból is a közvetlen természetesség árad.

Te, Jancsi, mikor jártál erre ?

Beszédes természetű, s a hivatala is ezt kívánja, mert; brigádvezető a kövesdi Kossuthban. Hamar meg lehet szeretni. Tele van életvidámsággal, kék szeme pedig mindig olyan mosolygós. Kövesdtöl csak kétszer volt huzamosabban távol: 11 éves korában, amikor egy módos jászsági gazda 60 pengőért több cimborájával együtt egy félévre megvásárolta a családtól. Hat gyerek közül ő volt a legnagyobb, s otthon

ŰjaMi csatlakozások a baromfiliizlalási versenyhez

Megyénkben számos termelő- szövetkezet női munkacsapata csatlakozott a baromfihizlalási és 'tojásértékesítési versenyhez. Az ónodi Rákóczi Tsz asszonyai és lányai például vállalták, hogy 3 és fél kiló baromfitáp feletetésével 15 ezer, átlagosan egy kilós súlyú tíz hetes csirkét küldenek a piacra. Sa- jópetriben a termelőszövetkezet asszonyai kilencezer csirkét nevelnek fel. Ebből nyolcezerötszázat pecsenyecsirke korában értékesítenek, ezenkívül ötszázas baromfi törzsállományt létesítenek, A sajópetriek megígérték azt is,

hogy még az idén tízezer tojást értékesítenek. Felsözsolcá- ról ötezer pecsenyecsirkét és huszonötezer tojást küldenek a piacokra. Tiszabábolnán, ahol a termelőszövetkezet nem létesített nagyüzemi baromfitörzset, a tsz-asszonyai a háztáji gazdaságokban nevelnek több aprójószágot, mint eddig. Már eddig mintegy 35 ezer tojást adtak át a felvásárló szerveknek,

J

"Y

Bolt

a f anya világban

V

r

TARTOZÁS

Tasnádi Varga Éva verse

Emlékeimben él a tegnap, árnyéka néha rámhajol, s köddévált arcok hívnak olykor a zöldbeborult iák alól.

Látom az őrt... Halott kezéből görcsöt -facsart a döbbenet.

— Látom a nyitottszemű kislányt egy tört teniszütö felett.

S itt a tudós! — Krisztus szakálla döglött kutyák fején pihen ...

— Tanítok! — mondta. — Könyvet írok! Engem nem bánthat senki sem!

Tizennyolc tavasz múlt azóta, kitágult, más lett a világ.

Iskoláshajam kontybakötve, és ismét zöldek mind a fák.

Tizennyolc tavasz múlt azóta a budapesti ég alatt, s szívembe égett mindörökre a Duna — Vár — a madarak,

az aknatűz — és halott arcok —

— a véres hó — a szenvedés...

S tudom, hogy amit eddig teltem, és amit írtam — oly kevés!

Nem lehet szóval és idővel lemérni még, hogy mennui az. Tartozásom — ameddig élek — tartozás lesz — és így igaz!

Emlékeimben él a tegnap, a múlt vizéből felmerül, s nincs elég vers, amivel valljam: mit jelent élni emberül!

egy éhes szájjal kevesebbre kellett, gondolni.

1954-ben pedig magától szökött; a föld űzte el. amit any- nyira szeretett. Hiába vett cl attól, amit csak lehetett, sokszor 30Ü mázsa cukorrépát is 1 holdról, tőle is vi t.ték—a beadásba. Két évnél tovább azonban nem bírta az ipari munkát, s visszajött, de akkor mái* a tsz-be. Amikor a Kossuth felgyarapodott: megtették brigádvezetőnek. Hogy mivel járt a tisztség kezdetben, azon csak nevetni tud. Pedig a méreg még a könnyet is kicsalta szeméből.

— Egyik háztól a másikig jártam. Volt, aki az orrom előtt riglizte be a kaput. Pedig a határ hívott mindenkit. Otthon aztán az asszony kezdte rá: — Bolond vagy, csak azért ölöd magad, hogy csúfja legyél a falunak! — Egy darabig hallgatta a szemrehányásokat, a csípős megjegyzéseket, aztán őt is elkapta a hév,

•— Hallgass, mert...!

— Bizony isten mondom —< emlékezik vissza — csak egy szó kellett volna még, s a kezem is eljár.,:

Eltelt két esztendő, s ma mái* egészen más szelek fujdogál- nak Kövesden. Most már őhozzá járnak. Előfordul, hogy még este II órakor is várják, de ha nem kelne hajnali háromkor* akkor felzörgetnék. Ö .igazítja el az embereket, ki hova menjen, mit csináljon,

—- Most már pénzt látnak a?! emberek, van más is. Nem kell senkit nógatni, hanem már nekem kell olykor a sarkamra állni. A minap is megállított az öreg Guba József; kicsit ne. heztelően kérdezte: — Té, Jancsi, mikor jártál erre? Tudódj hogy nagyon kellene már a péti só.

Az öreg a 70 hold intenzív búzára gondolt, ami valóban csak úgy szökken gyorsán szárba, hoz dús kalászt, ha az „étvágyát” is kielégítik műtrágyával. Kiss János brigádvezető hirtelen nem is tudott szólni. Meglepte a kérdő revon á s* csak úgy tudta kivágni magát* hogy hosszabb magyarázkodásba kezdett Hogy is tudna mindennap eljutni minden táblára? Nagy a határ.,, s neki sokat kel) karikázni. Nem mondta ezt sértőén, mert hogy is tehette volna, hiszen belülről örömet érzett.

— íme, már érdeklődnek. Ez már nagyon jó dolog!

Az asszony is kicserélődött. Egészen másképpen beszél már.

— Hallod-e — mondta férje- urának tavaly ősszel — mégis megérik az emberek esze. Azán tudod, jó lonne kérni egy íold kapálnivaiót. Az ittho.'f nellett el tudnék én azzal á boldogulni.

Szereti az ilyen szavakat Kiss János, mert látja, hogy nemcsak ő tudja biztosnak a jövőt, hanem mások is úgy i éreznek, mini. ő. Garami Ernő

gyott. És ha valaki olyat kérne, amit nem tartunk rendszeresen raktáron, a megrendelés alapján azt is elhozatjuk a városi raktárból. Elég szép forgalmat bonyolítunk le, 50—6C ezer forintot havonta, pedig mindössze 100—110 család tartozik hozzánk.

Közben mér, csomagol, számol, pénzt ad vissza. A vásárlók nem indulnak mindjárt., kicsit még beszélgetnek, mert afféle találkozóhelynek is számít a kellemesen fűtött bolthelyiség. Aztán az árut szatyorba, kosárba rakják, s mielőtt nekivágnának a tanyavilágnak, inkább csak a vendégnek szánva, elégedetten ismételgetik:

— EL SE TUDJUK mondani, mit jelent nekünk ez a kis bolt, különösen, hogy á mostanihoz hasonló kemény télen nem kellett sárban, fagyban, hófúvásban kilométereket gyalogolnunk a legs-zükségesebb portékákért..

(h. j.)

végzése után nemsokára a páterhomoki új boltba került.

— Minden kapható nálunk — mondja nem kis büszkeséggel —, amire csak szükségük van a tanyavilág dolgozóinak: fűszerfélék, háztartási cikkek, élelmiszerek, trafikáruk. édességek, palackozott italok, a gyeimekeknek füzet, ceruza, festék. Itt gyakran olyasmit is megtalálhatnak a vásárlók, ami esetleg a városban nem kapható, mert talán ott már elfen

szomszédságában nyitotta meg Páterhomokon, a Bodrogköz egyik legnagyobb tanyáján, a 15. számú boltját a földművesszövetkezet. S a fiatal boltnak fiatal a vezetője is: Érd-ősi Károly, aki a SZÖVOSZ-iskola elKIVÜL A BETONKÜSZÖBÖN hangosat koppannak a csizmák, s csak azután nyitnak be a parányi helyiségbe. Tanyasi emberek, asszonyok, akik Várhomokról, Halászhomokról, Ü jtanyáról. Nyergesről, amolyan 1-2 kilométeres körzetből gyalogolnak ide Páterhomokra, hogy a mindennapi élethez szükséges bolti cikkeket megvásárolják.

— Nagy áldás ez a kis bolt a tanyán, városban vagy falun lakó emberek talán ezt meg sem értik. Hiszen még tavaly ilyenkor egy skatulya gyufáért is Vajdácskára, vagy Patakra kellett menni, most meg mindent megkapunk it* helyben, mondogatják a vásárlók, akik között traktorosok, ellető gulyások. szerelők, fogatosok, sertésgondozók és az állami gazdaság szerződött dolgozói találhatók, mint például a Marczi-, \oleszár~, Szemkó-családok tagjai, vagy a legidősebb tanyalakó: Móré néni...

A központi javítóműhely tő-