Észak-Magyarország, 1962. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-24 / 301. szám

WftfS, 1968. december 94. ESZAKMAGYARORSTAG 13 Ä víz egy régi bányarészből az egyik légvágaton át, várat­lanul és alattomosan tört a bá­nyászokra. A szennyes, mocs­kos víztömeg hatalmas szén­darabokat tört le, kiszaggatta az ácsolatokat, felborogatta, összetörte a csilléket, íelszag- gatta, elcsavarta a síneket. Az ereszke hamar megtelt, s a mindent elsöprő, tomboló ár benyomult a VI-os fővágatba. A bányatelefonok szétrepí­tették a hírt: mindenki mene­küljön. A délnyugati front­fejtésen Vrabik Lajos front­aknász riasztotta az embere­ket. A csapat elindult, de már késő volt. Nekirontott a mocskos áradatnak, aztán révülten torpant meg és for­dult vissza. A fővágatban egyre jobban előretörő, s mindent magával söprő elem elzárta a kifelé vezető utat. A csapat — 15 férfi és két nő — a bánya foglya lett. A fővá­gatban többszáz méter hosz- szúságú vízdugó, körülöttük komor, sötét bányamező, fe­lettük 41 méter földréteg... Az élő szavak és a holt be­tűk nem tudták kifejezni, mit éreztek akkor az elemek által halálraítélt emberek. Milyen vad kétségbeesés vett erőt rajtuk, amikor megértették; saját erőből nincs kiút többé. S milyen erőt öntött beléjük az egyik, szinte csodálatos mó­don működő telefonon befutó hír: az egész társadalom meg­mozdult értük. Hogyan tűrték a hideget, az éhséget, milyen nehéz, bűzös és fojtó volt a levegő, milyen hihetetlen erő­feszítést kívánt minden múló perc, óra. És mit éreztek ak­kor, amikor — 1952. december 22-én — hat és félnap után a felszínre jöttek, láthatták, keb­lükre ölelhették azokat, aki­ket szeretnek. Amire emlékeznek ■— Tíz év pergett le a szuha- fcállói vízbetörés óta... Tíz év nagy idő. Az elemek hajdani foglyainak arcát vizs­gálva kutatom, s a döcögve in­duló beszélgetésből igyekszem kihámozni, mit hagytak meg az emlékezetben az évek. Az arcokon ott van a elmúlt év­tized bélyege, de az emlékezés még most is friss. Dombi József így beszél: — Elsőnek értem a vízhez. Előttem két ember még át- evickélt rajta, én már nem tudtam kimenni... ... Utolsónak hagytam el a frontot — emlékezik Vrabik Lajos. — Nekimentünk a víz­nek a kötélbe kapaszkodva vonszoltuk egymást. Vissza kellett fordulni. És mi volt a hat és fél nap alatt a legször­nyűbb? Nem az éhség, hanem a légszomj kínozott bennün­ket. Fogyott az oxigén, egyre nehezebb, fullasztó volt a légzés. Csak feküdtünk. Az emberek feje majd szétszakadt és minden mozdulat nagy erő­feszítésbe került __ — ... A fázás volt a legbor­zalmasabb — dörmögi Boros János. — Aludni se tudtunk miatta. Elaludtunk, de hamar arra ébredtünk, fázunk ... Horváth József egyetértőén bólogat. — ... Ruhánk nedves volt, s nem akart megszáradni. Ne­kem az volt ,a szerencsém, hogy a bundás sapkám volt a feje­men. Hol a fejemre húztam, hol a lábam dugtam bele. Az egyik is, a másik is megmele­gedett egy cseppet... — ... És emlékeztek — néz társaira Boné Kálmán — mennyi patkány volt? Szinte egymásra várva ugrándoztak rajtunk... A szabadulás És mi adta a megpróbáltatá­sok elviseléséhez a hitet, hogy nem roppantak össze? Mind­egyikük válasza ugyanaz: a kintről jövő segítség. Telefo­non tájékoztatták őket min­denről. Jönnek a környező bá­nyák dolgozói __ Megérkez­t ek a tatabányaiak, a doro­giak ... Megérkeztek a fúrógé­pek __ Ö lmos eső paskolja a kül­színt A gépek nem bírnak megbirkózni a sárral. Nyolc­van ember akaszkodik a fúró­gép elé, és vonszolja a kijelölt helyre. Egy T—34-es harckocsi dübörög végig Szuhakálló ut­cáin. A másik fúrógépet ez vonszolja a szükséges helyre. A kintiek és a bentrekedtek között a víztömegen átnyúló telefonhuzalok tartják a kap­csolatot. A hozzátartozók a banya körül rostokolnak. Csak akkor hiszik el, hogy a több napja föld alá rekedt házas­társ, férj, apa még él, amikor a telefonkagylóban az állandó zúgáson, morajláson áthallat- szik a kedves, jólismert hang. És mi a legkedvesebb em­lék? Az egyik, az órákig tartó kí­sérletezés után megszólaló te­lefon, a kintről jövő első biz­tató szó. A másik nagy él­mény, amikor a fúró leért hozzájuk és a lyukon egy pa­rányit láthattak az égboltból. — Ahányan voltunk, mind körülálltuk a lyukat — mond­ja Vrabik elvtárs — csörgött ránk a víz, de csak nyeltük, nyeltük az életet adó friss le­vegőt. Ma is előttük a kép: a gyötrelmesen vánszorgó órák, napok után lámpák fénye csil­lan meg a fővágatban — be­érnek az első mentők. És ma sem tudnak meghatottság nél­kül visszaemlékezni a vissza­térésre, a mentők, a bányász­társak és hozzátartozók hosszú sorfalára, a friss levegőből való első szippantásra. És ma ? A közös baj, a nehéz percek, órák, napok, örök barátságot fontak a bennrekedt 17 ember között. Gyakran találkoznak, emlékeznek, s tudnak egymás­ról mindent. Mi történt velük? — A Szuhavölgyi Bánya­üzem párttitkára lettem — mondja Vrabik. — ötvennégy­ben építettem egy házat, azóta született egy kisfiam. Most hat­éves ... — Én itt dolgozom a szuha- kállói bányában — mondja Boros János. — Ez év február­jáig vájárkodtam, most akna­titkár vagyok. Család? Két gyerek. Józsi hét, Ildikó öt­éves ... Kresák Magda — Kónya Ist- vánné lett, és két gyerek édes­anyja, Szűcs Zsuzsa is férjhez- ment. Azt mondják Aggtele­ken lakik. Bakos József az üzem legjobb vájára. Apja — aki vele együtt bennrekedt — Gellért Józseffel együtt nyug­díjba ment. És nyugdíj előtt áll Bánóczi László is. A két lány kivételével, valamennyi a bányaüzemben maradt és mind megállja a helyét. Boné Kálmán fíontmester itt dolgo­zik, Balogh Bertalan Rudolf- telepen térmester, Barnóczki László a Szuhakálló II. akna, Leskó András Sólyombánya vájára... ■— A vízbetöréskor — mond­ja Szaniszló Ferenc — még egyhónapos bányász sem vol­tam. Benn megfogadtam, csak egyszer kerüljek ki, még a bánya környékére se megyek többet. Mégis bányász marad­tam. Igaz, bevallom, ki-kileng- tem, el is mentem innen, de aztán visszahozott a szívem. Most'mentős is vagyok. — Én abbahagytam a vájár­kodást — jegyzi meg csönde­sen Horváth — a szívem miatt. Talán a hat és fél nap hagyott bennem nyomot. Most gépke­zelő vagyok. — Én is sokat betegesked­tem — jegyzi meg Dombi Jó­zsef — egy időben mankóval jártam. Gyógyfürdőbe küld­tek és otthagytam a mankót. Azóta építkeztem! Minden év­ben megünnepeljük december 22-ét. Nálunk ez most dupla ünnepet jelent: karácsonykor tartjuk a lányom eljegyzését. — Hogy mi a mondaniva­lóm a vízbetörés és kimenté­sünk tizedik évfordulóján? — ismétli a kérdést Vrabik Lajos. — Az, köszönünk mindent, a bennünket kimentőknek, dol­gozó népünknek. — A társadalom adta vissza az életünket — bólogat Hor­váth József. — Az életet, ame­lyet nem lehet megfizetni... I Csorba Barna RÉGI ISMERŐSÜNK az öreg fuvai'os, évek óta szállít hozzánk szenet, fát. Előfordult, hogy akkor is betévedt, ami­kor nem volt nálunk semmi dolga. Elmesélte élete kaland­jait, megjárta mind a két há­borút, végigharcolt majd- minden harcteret, s nem egy­szer emlegette nagy szerencsé­jét, hogy élve, s egészségesen hazakerült mégis. Egy hét óta egyre izgatot- tabban járt-kelt a városban. Hozzánk is nagyon clgondol­kodva érkezett. Máskor vic­ceket mesélt, politikáról ér­deklődött, s nem vetette meg az eléje rakott pohár borocskát sem. Most azonban számolat- lanul zsebregyűrte a fuvarért járó pénzt, felült a bakra, a lovak közé csapott, és sietve elhajtatott. Valahol a város szélén lakik, szoba-konyliás kis házban, amelyet már a felszabadulás óta épített. Erről a házról is so­kat mesélt. Maga hordta hozzá a követ, részletekben szerezte meg a faanyagot, s a házat sajátkezűleg építette fel. Ügyes ember, fúr, farag: a ko­csit, amellyel fuvarozni jár, szintén maga eszkábálta össze. Egyszer eldicsekedett, hogy hívták már vállalathoz is. Jól­esett neki, elismerésnek vette, hlégsem ment. A fuvarozás teabadabb élet, pedig sokat kell fagyoskodnia, sokat kell álmatlankodnia. Jól ismer­jük tehát őt, s ezért is tűnt fel, hogy most ilyen szótlanul, komoran viselkedett és szinte köszönés nélkül a faképnél hagyott. — Mi baja lehet? — tűnőd­A „mellékes'”... tünk — csak nem sértettük meg? Majdnem így jártam más­nap is vele. A piacon talál­koztunk, és most már meg­fogtam a kabátja gombját: — Mi a baj, hogy ilyen szóf­ián? — Semmi bajom nincs ne­kem. — De hiszen tegnap is úgy elrohant. — Sietek, kézit csókolom, nagyon sok a dolgom, s egy kis pénzre is szert akarok tenni... — huncutkásan ka­csintott — „mellékesen”. Megértettem, azaz, csak meg­sejtettem, mert megérteni csak aztán értettem meg igazán. Az Állami Áruházban találkoz­tunk. Ütőn volt most is, és elválaszthatatlan szerszámát, amellyel lovait ösztökéli, ide is magával hozta. Ostorral járkált a pultok közt. O vett észre, ó« megszólított. — De jó, hogy itt tetszik járni. Egy kis segítséget kér­nék. • BIZONYOSAN A FELESÉ­GÉNEK akar vásárolni — gon­doltam, és máris kutatni kezd­tem tekintetemmel a pultra ra­kott női holmik között. De -a bácsika legyintett, s szavaiból egy másik ember bontakozott ki előttem, nem a káromkodós, veszekedős,, folyton siető és mogorva fuvaros, hanem egy melegszívű ember. — Tetszik tudni — kezdte és szégyenlősen félre húzott — elhatároztuk a feleségemmel, hogy a karácsonyi ünnepekre kihoznánk a menhelyről egy árva gyereket. Én fiút akai'- tam, de aztán a feleségem győzött — kisleány lesz. Hadd érezze szegényke a családi ott­hon melegét. Szinte akaratlanul szorítot­tam meg a kezét, de az öreg folytatta. SZERETNÉM MEGLEPNI valamivel a gyeiteket. Van egy kis mellékesem, de nekem az ajándékválogatás szokatlan, és olyan nehéz ... Boróczki Edit GYERMEKEKNEK ...............................................................................................................................................................................Ili MIMI J . CH. ANDERSEN: A kis gyufaárus lány KEGYETLEN HIDEG volt, hullott a hó és már sötétedett; karácsonyt mutatta a naptár. A kemény hidegben egy sze­gény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőn és mezít­láb. Kicsi lábát kékre-vörösre csípte a hideg. Rongyos kis kö­tényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szox-ongatott Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát se vettek tőle és alamizsnát se adott neki senki. Az ablakokból ragyogó vilá­gosság és sültliba pompás, jó szaga áx-adt ki az utcára, hi­szen ünnep volt, karácsony es­te. Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd íxxegvette az Isten hidege, de hazamenni nem mert, hi­szen egész nap egy garast se keresett, s az apja biztosan ve­réssel fogadná. Már egészen meggémbered- tek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlen egy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadöx-zsölné a falhoz, s meggyújtaná, a láng­jánál megmelegíthetné a ke­zét! Végre rászánta magát, s meggyújtott égj' szálat. Milyen vidáman sercent, s hog>r lobo­gott a lángja! Fényes volt és meleg, mint a gj'ertj'aláng, s a kislánj' boldogan tartotta fö­léje a kezét. Csodálatos láng volt az! A szegény kis gj'ixfa- áx-us lány úgy érezte, mintha szép, réztetejű, rézcsövű vas­kályha előtt ülne — olj'an jó volt nézni a tüzet, olj'an jól­esett melegedni mellette! Már a lábát is kinyújtotta, hogy át­járja a meleg, de ebben a pil­lanatban kilobbant a gyufa- láng, eltűnt a vaskályha, s a kislány ott ült a hideg falszög­letben egy gyufacsonkkal a ke­zében. Üjabb gj'ufát gj'újtott: fé­nyénél gj’önyöx-ú szép kará­csonyfát látott, még szebbet, ragj'ogóbbat, mint amit kará- csonj' este a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fa alatt, s nézte a száz, meg száz gyer- tyát az agak hegj'én, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kii'akatban láthatott. Már nyújtotta a kezét, hogy leve­gyen egj'et, de akkor megint kihúnj't a csepp láng és a sok karácsonyi gj'ertj’a lassan a magasba emelkedett, föl egé­szen az égig, s ott csupa tün­döklő csillag lett belőle. Egy­szer csak kivált közülük egy, s lehullott; ragj'ogó fénycsí- kott hasított a sötét. égen. Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egj'szerre nagj' világosság támadt körü­lötte. A tiszta fénj'ben ott állt rég-halott nagyanj'ja és szelí­den, hivogatón nézett kis uno­kájára. Játék is, tanulás is Melyik műből idézünk? A játékvezető a játékosok által ismert versből, regényből, vagy elbeszélésből olvas fel 4—5 mondatot. A játékosoknak az a feladatuk, hogy az idézet alapján megnevezzék a mű íróját és címét, és ezt az előt­tük levő papírra írják. Példá­ul, ha a játékvezető a követ­Sajtóhuba (Látjátok, hogyan lehet egy hibás betűvel új, mulatságos értelmet adni a mondatnak?) Sándor megette a cipőt (ci­pót). ítélkezett a község bölcs bi­kája (bírája helyett). Az erdőben egy többszázéves gyönyörű hölgy (tölgy) álL A kopaszság nem nagy haj (baj). Pontyot (pontot) tett a sor végére. Bánatában beült a kucsmá­ba (kocsmába). leeső idézetet olvassa fel: „Ö, természet, á, dicső természet, Mely nyelv merne versenyezni véled?" a játékosok ezt írják: Petőfi Sándor: „Tisza". Ezután a játékvezető még vagy tízszer idéz. A helyes válaszért két pont jár. A mű címében, vagy a szerző nevében elkövetett hibáért 1 pontot levonunk. Az nyer, aki a legtöbb pon­tot szerzi. — Nagyanyó! — kiáltott föl a kislány. — Nagj'anj'ó, vigyél magaddal! Tudom, hogy itt- hagj'sz, ha a gyufa J'égig ég, eltűnsz, mint a meleg kályha, meg a sültliba, meg a gyönyö­rűséges szép karácsonj'fa! Ne hagyj itt, nagj'anyó! És gj'orsan a falhoz dör­zsölt égj' egész csomag gyufát, hogj' marassza a kedves nagj'- anyót; a sok gj'ufa olj'an fé­nyességet árasztott, mintha a nap sütött volna. A HIDEG REGGELEN Ott találták a kis gjoifaárus lányt a házszögletben: kipinxlt ax'ca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a cso­dákkal teli éjszakán. Karácsonyfa Karácsonyfára díszeket, ♦ •>-- ‘ Ezüstös'csillagot, Csiklandós angyalhaj-köpenyt, Cukorkát aggatok.----------­A z ágak végén jégcsapok Szikráznak. Házikó Leng hosszú szálon, és ragyog A sok arany dió. V A házikóban négj' baba, — Szülők és két gj'erek — Karácsonj'fáját díszíti. És csókot dob neked. Fazekas Anna 1 f Vízszintes: 1. Petőfi írta gyermekkora karácsonyaix-a emlékezve. (Fobü. a vízszintes 36. és függ. 15. sorban) 12. Számtani műveletet végez. 13. Höemelkedés. 14. Jegj'zetfüzet, névelővel. 15. Az ég kék színé­nek a neve. 18. Francia fasox-. 19. Ai-cszín. 20. A gyapjú, haj, köröm kéntartalmú alapanya­ga. 24. Római 504. 25. Keltezés­rag. 26. Repülőgépek automa­tikus irány jelző készüléke. 27. Állam az USA-ban. 29. K. lg. 30. Betakar. 32. Gj'ermeke. 33. Német elöljáró szó. 35. Éneklő hang. 34. Személyes névmás. 39. Helj'határozói rag. 40. Me­zei állat. 41. Kelet-indiai nö- vénj’. 42. Hiszékeny. 43. Foi'dí- tott kétjegj'ű mássalhangzó. 44. Szovjet folyó. 46. Halkan szól. 47. Aktinium kémiai jele. 48. Mutató szócska. 49. ő, oroszul. 50. A felsőfok jelzője. 51. Sze­mélynévmás. 53. A liliomfélék családjába tartozó növény. 56. Közel-keleti állam. 58. Növény. 59. Ésszel felfog. 61. Az ókori Dél-Mezopotámia Sémi nyelvű lakói. 63. Sereg. 64. Kikötő- híd. (Ék. hiány) 66. Hideg, né­Beküldendő a Petőfi-idézet megfejtése december 30-ig. A hibátlanul megfejtők között könjmjutalmat sox'solunk ki. A rejtvényben az o, ó, illetve az ö, ő között nem teszünk kü­lönbséget. Az elmúlt heti számban közölt rejtvény meg­fejtése: Munkácsy Mihály: Té- péscsinálók. Szinj'ei Merse Pál: Lilanihás nő. Könyvjutalmat nyertek: Os­wald Mária, Miskolc, Maros u. 35. sz., Krusovszki Istvánná, Miskolc í„ Sólyom u. 1. sz.j Lengyel Mária Mezőkövesd. A könyveket postán küldjük ei. FEJT© © •■■MMiiiuiiii..i.iiiiuuiuuiuuiiiiiiiuniiniiiimiiiiillilllHUIIIlHIUIIllUÜIHIUIUIIIIIIIIBIIIIHIIIIIIIIIIIIUHIIIUIIIIHHIIIIIinil>' metül. 67. Kémiai elem. 69. Tetemes mennyiség. 71. Női név. Függőleges: 1. Értékes piros kátránj’íesték. 2. Vendégség. 3. Zúr betűi, kevertem 4. N. T. 5. Irány. 6. Gőz. 7. Kettősbetű. 8. Kicsinj'ítő képző. 9. Félig sta­bil. 10. Szín. 11. Szétmállik. 16. Részesrag. 17. Bizakodás. 20. Földművelő szerszám. 21. Szolmizációs hang. 22. Utas­szállító repülőgép betűjele. 23. Naftalin fele. 26. A régi római mitológiában: a háború isten­nője. 28. Közép-bajor nyelvjá­rású német népcsoport. 31. Elől ellentéte. 34. A vízszintes 40. sor mássalhangzói. 36. Ügjr, dolog, latinul. 37. Az összeadás szava. 39. Német száinnév. 45. Göngyöleg. 47. Forma. 52. Folj'ó a Szovjetunióban. 54. Indítéka. 55. Félévek! 56. Korrövidítés. 57. Fosztóképző. 58. Égj' haj'a- pás. 60. Cselekedet. 62. Alvás kísérője. 63. Földkupac. 65. Visszavág! 66. Nők, betűi kő- vertem 68. Asszonj' írja neve után. 69. Tagadószó. 70. Azo­nos mássalhangzók. 71. Név­elő.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom