Észak-Magyarország, 1962. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-14 / 292. szám
<?f* K ® V Világ proletáriai, egyesüljetek? A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XVStí. évfolyam, 2955, »sóm Ara: 50 fillér 1962. december lí, péntek r Tito és Gromiko beszéde (3. oldal) Magyar—dahomey-egyezményt írtak alá (3. oldal.) Borsod bányászata és a világszínvonal (4. oldal.) J Műveljék a népek aktivitásukat tt kéke védelmében Hruscsov elvtárs beszéde a nemzetközi problémákról Hruscsov elvtárs szerdán elmondott beszédének első részét, amely a kubai kérdéssel foglalkozott, tegnapi számunkban ismertettük. Most a beszéd második részét közöljük. Az albán vezetők felelőtlen magatartása Meg kell emlékezni arról, hogy a Karib-tcnger körzetében kitört válság békés rendelésének idején elégedetlen kiabálás hallatszott a másik sarokból is, olyan emberek részéről, akik méghozzá marxista— leninistáknak nevezik magukat, holott cselekedeteiknek semmi köze sincs a marxizmus Ieninizmushoz. Gondolok többek között az albán vezetőkre. A bírálatuk, amelyet a Szovjetunió címére intéztek, lényegében csatlakozott a legrc- akciósabb, leghangosabb nyugati köröktől kiinduló kritikához. Mit akarnak ezek a magukat marxistáknak—leninistáknak bevező emberek? Miért törekszenek lényegében ugyanarra, mint Adenauer, vagyis miért akarják a világot a konfliktusok, a kiélezett nemzetközi helyzet felé tuszkolni? Igaza Van annak a mondásnak, hogy ha balra indulsz, jobbra érkezel. Ha ugyanis tárgyilagosan nézzük a dolgokat, ezek az emberek a kubai válság idején Pontosan úgy jártak cl, mint akik konfliktust kívánnak felnézni. össze akarták ugrasztani a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat. De vajon mit jelent az, ha ezt a két világhatalmat agymás ellen fordítják? Az cgész világra kiterjedő termonukleáris, háborút. Érdekes lenbe tudni, hogyan viselkednének ők maguk egy háborúban? ^cm hiszem, hogy részt kívánnának venni benne. Az albán vezetők — szavaikból itélve — szemmelláthatóan elcgedetlenek a kubai válság Megoldásával. Egyesek közünk az elért megoldást meghátrálásnak nevezik, mások még °lyasmit is mondanak, hogy a Szovjetunió kapitulált, behódolt az imperializmusnak. Felmerül a kérdés: Mennyiben hátráltunk meg? A szocialista Kuba létezik, Eüba továbbra is marxista— oninista eszmék világítótornya n nyugati féltekén. Forradalmi Példamutatásának ereje topább növekszik. Az Egyesült Államok kormánya, országa bővében kötelezettséget válóit, hogy nem hatol be Kubába. A termonukleáris háború vOszedelme elhárult. Ez volna a rni meghátrálásunk? De vajon a vitás nemzetközi kérdéseket okvetlenül háborúval, s nem tárgyalások ntjáji kell megoldani? Nem. Azt hirdetni, hogy az államoknak háborúval kell meg- mőaniok egymás közti vitás ..érdeseiket, nem más. mint brültség, amely szenvedést és hyomorúságot hoz a népekre. A nemzetközi viszonyoknak hnis ésszerűbb normái is van- "ak, 8 nekünk nem szabad j’J'öngítcniink ezeket a normákat, hanem épp cllenkező- erősítenünk kell azokat, nzitkozódással nem lehet a *'tás problémákat megoldani. .Egyesek arra hivatkoznak, P°gy az imperializmus termé- J*rte nem változott meg, s azt hangoztatják, hogy le kell leplezni, szidalmazni kell az imperializmust. Az imperializmust valóban le kell leplezni, mert lcárhozatos a népek számára. De csupán szidalmazni, bármilyen jogos legyen is a szidalom, nem ér semmit, mert az imperializmus erői attól nem lesznek gyöngébbek. Az persze igaz, hogy az imperializmus természete nem változott, de az imperializmus ma már nem az, ami régebben volt, amikor osztatlanul uralkodott a világon. Ha az imperializmus most „papírtigris”, akkor azoknak, akik ezt mondják, tudniuk kellene, hogy ennek a „papírtigrisnek” atomfogai vannak, még használhatja azokat és ezt nem szabad könnyelműen venni. Ennélfogva az imperialista országokkal való kapcsolatok terén kölcsönösen elfogadható kompromisszumokra lehet lépni, de ugyanakkor, másfelől, rendelkezni kell minden eszközzel az agresszoi’ok szétzúzásához, ha azok háborút robbantanának ki. Amikor. nehéz körülmények alakultak ki Kubára nézve, egyesek csalt szitkozódtak. Az imperialista erők azonban a szidalmaktól nem váltak gyengébbé és Kuba számára sem lett ettől könnyebb a helyzet. A Szovjetunió másként járt el. Elküldte fegyvereit Kubába, elküldte embereit, akik készek voltak feláldozni életüket Kuba megvédéséért. íme, ez az igazi barátság, ez az igazi testvéri szolidaritás. Ez természetesen kritikus időszak volt, és az Egyesült Államok kormánya megértette, hogy ha az amerikai fegyveres erők kigyújtják a háború lángját Kubában, elégnének a kubaiak is, a Kubában lévő szovjet emberek is, de nincs az az erő, amely visszatarthatná a Szovjetuniót a megsemmisítő visszavágástól. Ezért a válság döntő pillanatában az Egyesült Államok kormánya józan észről tett tanúságot. Mi számoltunk az összes körülményekkel, kölcsönösen elfogadható megoldást javasoltunk — és a háború nem tört ki. Ezt mondjuk bírálóinknak: Az önök szidalma dicséret a ini kormányunknak, pártunknak, népünknek. Dicséret a marxista—leninista pártoknak, amelyek a kommunista és munkáspártok 1957-ben kiadott deklarációjának és a 81 párt 1960-ban kiadott nyilatkozatának álláspontjára helyezkednek; védelmezik a különböző társadalmi és politikai berendezkedésű államok békés együttélésének elvét. Igen óvatosnak kell lenni és nem szabad felelőtlen vádakat hangoztatni. Olyasmiket például, hogy egyesek szilárdan az elvekhez ragaszkodó politikát folytatnak, mások viszont hibás politikát követnek; hogy egyesek támadják az imperializmust és kérlelhetetlenek vele szemben, mások viszont liberalizmusról tesznek tanúságot. Ezeket a kérdéseket csak akkor lehet helyesen megérteni, ért vagy azt a lépést csak akkor lehet helyesen értékelni, ha számításba vesszük az időpontot, a helyet és a körülményeket. amelyek közepette cselekedni kclL Marx és Lenin nem ezt tanította India például elérte Goa, Diu és Daman felszabadítását. Indonézia távozásra kényszerítette a gyarmatosítókat Nyugat-Iriánból; Kína partvidékén, nem messze a Csucsiang folyó torkolatától terül el Macao. Kis terület ez, nehéz észrevenni a térképen; A portugálok még a XVI. században bérbevették, 1887-ben pedig teljesen elszakították Kínától és gyarmatukká változtatták. Van ott egy angol gyarmat is, Hong-Kong, a Hszicsiang folyó deltájában, a szó szoros értelmében a szíve közelében egy olyan fontos városnak, mint Kanton. E területekről ugyanolyan szag terjeng, semmi esetre sem jobb annál, mint amelyet Goában árasztott a gyarmatosító rendszer. Mégis bajosan ítéli d valaki is a Kínai Népköztársaságot azért, hogy a gyarmatosító rendszer e töredékei érintetlenek. Helytelen lenne Kínát valamilyen akcióra ösztönözni, amelyet Kína maga nem tart időszerűnek. Ha a Kínai Nép- köztársaság kormánya eltűri Macaot és Hong-Kongot, akkor erre a jelek szerint nyomós okai vannak. Ezért ostobaság lenne azzal a váddal rontani rá, hogy ez meghátrálás az angol és a portugál gyarmatosítókkal szemben, ez szolgai megbékélés velük. Eltérést jelent-e ez a marxizmus—leninizmustól? Szó sincs róla. Ez azt jelenti, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya számol a tényleges helyzettel, a tényleges lehetőségekkel. És ennek egyáltalán nem az az oka, hogy a kínaiak kevésbé élesen állnak szembe a gyarmatosító rendszerrel, mint az indiaiak, s nagyobb türelmet tanúsítanak Salazár-ral szemben, mint India. Nem, kínai barátaink ugyanolyan gyűlöletet éreznek a gyarmatosító rendszerrel szemben, mint minden forradalmár. Ámde a jelek szerint saját körülményeikből, saját felfogásukból indulnak ki és türelemről tesznek tanúságot. Vajon el kellene őket ítélnünk ezért? Azt kellene állítanunk, hogy eltértek a marxizmus—leninizmustól? Nem! Ez ostobaság volna. A körülmények következtében néha nem jóillatú rózsák között kell élni, hanem csalántól körülvéve, esetleg nem messze a gyarmati ámyékszék- től. Ám eljön az idő, és kínai barátaink tűrhetetlennek tartják majd ezt a helyzetet, s teli torokkal kiáltják a gyarmatosítóknak: „Takarodjatok!” Mi üdvözölni fogjuk ezt a lépést. Ára, hogy. mikor tegyék ezt meg,. azt döntsék el kínai barátaink maguk. Mi nem sürgetjük őket. Ellenkezőleg, ezt mondjuk; „Úgy dön lsetek, ahogyan országotok érdekei, az egész szocialista tábor érdekei megkövetelik”. Mi lett volna, ha mi a Kuba körüli események idején nem tettünk volna tanúságot kellő mérsékletről, hanem hallgattunk volna a „szélsőséges forradalmár” rikoltozók sugallatára? Uj világháború, termonukleáris háború szakaszába léptünk volna. De vajon a fejlődésnek ezt az útját vázolta-c fel az emberiség számára Marx és Lenin? Nem! Azok, akik nagy tanítóinknak ilyen világfelfogást és ilyen szándékokat tulajdonítanak, megsértik az ő emléküket. Amikor a cári Oroszországban a forradalom győzött, a szovjet hatalom első dekrétuma, amelyet maga Lenin szerkesztett, a békedekrétum volt. És bár abban az időben a németek Oroszországnak elég nagy területét tartották megszállva, Lenin és egész országunk arra törekedett, hogy vé- getvessen a háborúnak és békeszerződést kössön a németekkel. A breszti békeszerződés aláírására indított küldöttséget Trockij vezette, aki akkor is marxistának nevezte magát. Ám a párt ellenére járt el, provokatív módon, felborította a németekkel folytatott béketárgyalásokat és elutazott Bresztből. Akkor Lenin kénytelen volt elküldeni Csicserint — és a békeszerződés aláírása megtörtént. A történelem igazolta Lenin előrelátásának helyességét, zsenialitását. Bebizonyította, hogy az az út, amelyet Lenin jelölt lei és védelmezett az álforradalmárokkal szemben, az egyetlen ésszerű és helyes út volt. Akkor persze a breszti béke a német militaristáknak tett engedménynek látszott. De mi derült ki végső soron? Ki vonult vissza, kivel szemben? Most a marxizmus —lenini zm us zászlaja nemcsak a Szovjetunió területe fölött lobog, hanem túljutott a Szovjetunió' határain és szilárdan leng más államokban, köztük a Nemet Demokratikus Köztársaság területén is. Azok a német militaristák pedig, akik behatoltak országunkba, a föld alatt fekszenek. Nos, ítéljék meg, kinek volt igaza? Diadalmaskodott egy ilyen bonyolult kérdés megoldásának lenini módja. Természetesen nem arról van szó, hogy teljes az analógia a breszti békekötés és a Karib- tengeri konfliktus rendezése között. Arról van szó, hogy minden alkalommal figyelembe kell venni az adott helyzetet, és az adott körülményeket. A dogmatikus eljárás, a tényleges 1 helyzet józan értékelőse nélkül káros, mert a legkomolyabb hibák forrása lehet. A marxisiáknak—leninistáknak meg kell érteniük, hogy nincs elvont igazság, az igazság mindig konkrét. Egyes dogmatikusok troekis- ta álláspontra csúsztak és a Szovjetuniót és a többi szocialista országot világháború kirobbantásának útjára taszítják. Ugyanolyan provokációs politikát szeretnének ránk kényszeríteni. mint aminőt annakidején Trockij folytatott. Úgy látszik, az albán vezetők és támogatóik elvesztették a hitet abban, hogy a szocializmus győzhet államok közötti háború nélkül, sőt, talán soha sem hittek ilyen lehetőségben, úgy vélekedtek, hogy csak háború útján, emberek millióinak megsemmisítése útján lehet eljutni a kommunizmusba. Ámde az ilyen őrültség nem alkalmas arra, hogy felsorakoztassa a1 kommunista pártok mögé más országok népeit. Sőt ellenkezőleg, csak eltántoríthatja az emberek millióit a kommunista mozgalomtól. Az albán dogmatikusokat elkeseríti az a tény, hogy kompromisszumos megoldás történt és megszűnt a veszedelmes válság, amelyet az amerikai militaristák idéztek elő a Karib-tenger térségében. Az albán dogmatikusokat szemlátomást elkeseríti, hogy nem tört ki termonukleáris háború, hogy’ a népek elkerülték a veszedelmes válságot, s békésen élnek, dolgoznak. Lám, ezért bírálják pártunkat, kormányunkat, sárral dobálják a Szovjetuniót; a szovjet népet. A dogmatikusok és az imperialisták találkoznítk egymással Hruscsov ezután arról beszélt, hogy nem szolgálta volna a szocializmus érdekeit, ha megengedjük, hogy a Kuba körül kitört válság termonukleáris világháborúvá fajuljon. Ilyen háborúra az agresszív imperialista erőknek van szükségük, azoknak az őrültelvnek, akik elvesztették á reményt, hogy a kapitalizmus diadalmaskodhat a szocializmussal való békés versenyben. Ezek így gondolkodnak: Ha meg kell halni, hát haljunk meg — mint mondani szokás — zeneszóval, bár e zenét az atombombák robbanása szolgáltatja. Nos, kitűnik, hogy egyfelől az imperializmus agresszív erői, az úgynevezett „veszettek”, akik elvesztették a reményüket, hogy a kapitalizmus kiállja a békés versenyt a szocializmussal, mindenkeppen a háború kirobbantására törekednek. Másfelől azonban ugyanilyen irányba próbálják terelni az eseményeket azok az emberek is, akik marxista—leninistáknak nevezik magukat, de valójában dogmatikusok, akik nem bíznak abban, hogy’ a szocializmus, a kommunizmus győzhet a kapitalizmussal folytatott békés együttélés körülményei között, Ezek is, azok is a háború kitörésének irányába akarják terelni a történelem menetét. Azt a kérdést, hogy a kommunizmus győz-e, vagy a kapitalizmus, háborúval, emberek millióinak megsemmisítése útján akarják eldönteni. Azt hinnők, hogy az említett két csoporthoz tartozó emberek homlokegyenest ellenkező módon gondolkodnak. Ezzel szemben tény, hogy találkozhatnak egymással, egyformák a nézeteik és cselekedeteik ebben a létfontosságú kérdésben. Mi azonban, alak a kommunizmust építjük, és testvéreink, akik megteremtik a szocializmust, egyáltalán nem úgy számolunk, hogy meghalunk, akár zeneszóval, akár anélkül. Mi a végső győzelemig akarjuk vinni a kommunizmus ügyét. Mi valamennyien örülünk, hogy’ sikerült megakadályozni a háborút. Néhány nappal ezelőtt az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tagjai és a Központi Bizottság titkárai látogatást tettek egy új szövőgyárban. amely Moszkva Norte Cserjomuski nevű kerületében épült. Beszélgettünk a munkásnőkkel. Egyikük elmondotta: Leghőbb vágyunk, hogy háború ne legyen. Ez az asszony a dolgozók hangulatát fejezte ki. Ugyanezek az érzései a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, India, Albánia, az Egyesült Államok, Anglia. Franciaország és a világ valamennyi más országa népeinek. Nincs szükségünk háborúra! A szovjet nép, amely magasra emelte a szocializmusért folytatott harc zászlaját, és amelynek az a megtiszteltetés jutott, hogy’ küzdhet a kommunizmus felépítéséért, békét akar. Mi bízunk igazságunkban és erőnkben! A világ népei helyeslik politikánkat Negyvenöt év alatt óriási utat jártunk be, ám lépéseink most még hosszabbá váltak: azt az utat, amelyet azelőtt öt év alatt tettünk meg, most megtesszük egy hónap alatt. Van mit megbecsülnünk? Természetesen van! Van jövőnk, bízunk eszméink végső győzelmében, ezt a győzelmet nem a háború útján, hanem a békés alkotás, a kapitalizmussal folytatott verseny útján keressük. Elutasítjuk nemcsak a termonukleáris világháborút, hanem egyáltalán minden háborút az államok között, kivéve az igazságos, felszabadító háborúkat c? a védelmi háborút, amelyet olyan nép kénytelen viselni, amellyel szemben agressziót követtek el. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy ezekben a feszült napokban különös erővel mu-‘ tatkozott meg a béke és a szocializmus erőinek megbonthatatlan szolidaritása és hatékony együttműködése. A világ népei a legjózanabb békepolitikának nevezték politikánkat, a szovjet kormány politikáját A világ népei most még nagyobb bizalommal és megbecsüléssel viseltetnek pártunk és kormányunk iránt. A súlyos veszély órájában, a marxista—leninista testvérpártok, a szocialista országok népei kijelentették, hogy hajtha- tatlanul támogatják a hős Kubát, híven kitartanak a proletárnemzetköziség elvei mellett. Sok olyan ország is, amely felszabadult a gyarmati elnyomás (Folytatás a 2. oidalon.t
