Észak-Magyarország, 1962. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-07 / 261. szám
Széria, 1962. november T ESZAKMAGYAROHSZÄG 7 HAZÁJA NAGYVILÁG Ulica Tér. Novákové 22. A Brno-I 1-es villamos útvonala igen hosszú. Már a vasútállomás előtti térre is valahonnan érkezik, és ha az első kocsi perselyébe bedobom a hatvan fillért, vagy a második kocsin más pénzegységgel jegyet váltok, úgy még jó félórácskát visz a piros-drapp, remek rugózásé. modern szerelvény, amíg a végállomásra, Reckovicebe érek. Reckovice már afféle külső kerületnek számít, olyan, mintha nálunk Diósgyőrbe, vagy Hejőcsabá- ra rándulna ki valaki. Csak a közlekedés jobb valamivel. Ebben a külvároskában már más az utcakép is, mint Brno belső részein. A jobbára földszintes, kertes családi házakat apró kertecskék * előzik A Tér. Novákové utca 22. sz. alá igyekszünk. A kapun apró réztábla: Karel Sotek. Foglalkozását tekintve mechanikus a szomszédos Bosko- vice kerület egyik üzemében. Ugyanott dolgozik a felesége is. Egyszerű cseh gyári munkások; nem jelentene a család különösebb témát a külföldi újságírónak, de a családhoz tartozik még a lányuk: Zdenka, azaz most már teljes nevén: Zdenka Addek-Sotkova, és velük, Zdenka férje: Victor Addek, Afrika szülötte, a Csehszlovákiában tanuló togoi néger diák; Zdenka egyik legrégibb ismerősöm Brno-ban. A vasútállomáson a hivatalos fogadtatásnál ő adta át ismerkedjünk. Zdenka ugyancsak velünk tartott; A kedves, fiatal zongorista az elmúlt tanév végén fejezte be tanulmányait a Brno-i Konzervatóriumban, és most mint tanárnő, a svita- vai zeneiskola legifjabbjait oktatja a zongorajáték alapjaira. Svitava mintegy hetven kilométerre van Brno-tól, hetenként háromszor kell odautaznia tanítani. A Brno-i alsófokú zencoktatási intézmények nem győznek elég katedrát adni az új, fiatal tanároknak, és így lett Zdenka — mint nálunk is sokan — utazó tanár; Victor Addek,- a szabaddá lett Afrika, a független Togo fia 1958- tól élvezi a szocialista csehszlovák állam és nép vendégszeretetét. Rövid ideig Marienské-Lázny-ban és Karlovy-Vary-ban volt, ismerkedett a nyelvvel, majd három évvel ezelőtt került Brno-ba az egyetem állatorvosi fakultására; A további események szinte mindennaposak. Adva van egy csinos, fiától leány, aki zenetanárnak készül, és adva van egy fiatalember, aki egyetemre jár, hogy állatorvos lehessen, összeismerkednek, mindjobban megismerik, megszeretik egymást. Hogy más a nyelvük, más a szülőhólyük, más a bőrük színe. 1— eszükbe sem jut, hogy ez valaha akadályt jelenthetett. Néhány hónappal ezelőtt összeházasodtak, és most négyesben élnek boldogan Zdenka szüleivel Reckoviceben, az ulica Tér. Novákové 22. alatt. Még egy kérdés adódik az újságíró számára: Victor hamarosan végez. állatorvos lesz. Hazája,- népe visszavárja tanult fiát. Mi lesz akkor? Zdenka a legnagyobb természetességgel válaszolja: — Megyek vele Afrikába. A felesége vagyok. Az én hivatásom a tanítás, és ott is nemes hivatás lehet tanítani.Benedek Miklós A töiök félhold mellett Constanca gyönyörű kikötőváros. A keleties épületek, az utcák, a festői szépségű, tengerparton épült régi római és török házak mind, mind kötő és az akvárium, szüntelenül csalogatják a turistákat. A világ minden tájáról érkeznek ide művészek, festők, fotóriporterek, pihenni vágyó A török mecset gyönyörű kupolája, a hires félholddal, esett a mélybe a fényképezőgép. Innét történelmi levegőt sugároznak. A haragvó tenger, a főtér, Ovidius szobra, s a most feltárt római mozaikok, a török és római idők csodálatos műemlékei, a remekbeszabott Kaszinó-épület, a hatalmas kitűnő központjai előtérben a szovjet hő sok emlékműve, mögötte az új, épülő színház betonváza. •hefe; faragott padokkal; aprő dóm- nekem a hatalmas gladiolusz csokrocskákon miniatűr lovagvárakkal. rőt. ott volt az ismerkedési esten, Á környékbeli gyárak. üzemek aztán amikor csapatosan neldindul- őolgozói laknak itt, többnyire saját tunk, hogy a város éjszakai kiviházacskájukban; lágítésával, a fényes kirakatokkal SHt***tt****X-*****************-****-X--X-***-*-K-XX-«-*-5f- * Két apróság szőriét emberekrél f . * í~* épünk egy derült, virágillatos májusi reggelen in-* ^ dúlt a miskolci repülőtérről. * Nagy élmény. íjj Különösen annak, aki életében először válik el ilyen* nagy távolságra otthonától, szerelteitől. Egy-egy ilyen uta- ^ zás élményeit sokan megírták már, sok útijegyzetben be- * számoltak már Moszkváról. Mégis: a látottakon, a hallotta-£ kon, s a vásárolt apró ajándéktárgyakon kívül magunkkal * hoztunk olyan emlékeket is, amelyekkel, természetüknélijj fogva nem díszíthetjük lakásunkat, általában kimaradnak* az útibeszámolókból is, mégis mindig itt élnek szívünkben.* * * * Egyik este a moszkvai Nagy Színház környékén élté-* vedtünk, s hiába kerestük a szállodánk felé vezető ismerősig utat. Kezdetleges orosz nyelvtudásunkkal egyre kétségbe-* esettebben magyarázkodtunk, érdeklődtünk, amikor díszes^ katonai egyenruhába öltözött vezérőrnagy haladt el mel-* lettünk. Észrevette zavarunkat, megállt. — Melyik szálló- ijj dában laknak? — kérdezte. — A Centralnaja Gasztinyicá-* ban — feleltük. í Intett egy arra haladó taxinak, s beültetett bennünket* a kocsiba. A gépkocsivezetőnek valamit mondott, pénzt is* nyújtott át neki és mire köszönetét mondhattunk volna,* már el is tűnt a forgatagban. * * * . * AJ ásik alkalommal a világszerte ismert GUM áruház-^ ■L’-*- ba látogattunk el. Ennek méreteit, áruválasztékát,* milliós forgalmát szintén leírták már sokan, így azoknakij; ■ ts fogalmuk van róla, akik még sosem jártak ott. En kém* arról akarok írni, hanem arról a jelentéktelennek tűnő epi-* zódról, amely a sok ezres tömegben egy meleg májusi dél-* útónon két „árva" turistanővel történt... * Megszomjaztunk. Nem baj — mondtuk, nem kell sor-* ba állni, hiszen itt vannak a hűsítő italt árusító automaták, S iszunk málnaszörpöt! — s már kerestük is tárcánkban a* maradék kopejkákat. * A gyenge nyelvtudás itt is megtréfáll bennünket. Be-* dobtuk a pénzt, s amikor az ital kifolyt, akkor láttuk, hogy*, amit addig málnának hittünk — az citromszörp. Most mit* csináljunk? Űjabb kísérletre már nem telik a maradék* pénzből. * 1 Jfe Ezen problémáztunk amikor... mellénk lépett epi/* mackó mozgású ember. — Nye harasó? — kérdezte rooso-* lyogva. Jó ez is, — mondtuk — de mi málnát akartunk* inni. — Áhá — értett meg nehezen bennünket s már do-* bálja is az automatába a pénzt; folyik mind a három csap-ig ból a finom hűsítő, az egyiken citrom, a másikon málna-* szörp, a harmadikon szódavíz. — Pozsalszta, — kínáljaij: kedvesen, hogy: no, most aztán válogassunk, igyuk ame-* lVik a legjobban ízlik! S ezzel tovább is megy. ijj * * Két apróság. Látszólag jelentéktelen eset, de jellemző* a szovjet emberekre, iji Boróczlíi Edit * A Brandenburgi Kapunál SZAKADÓ esőben fordult autóbuszunk a Brandenburger Tor Hotel elé, hogy harminc- egynéhány, ebédre éhezett magyar turistát lásson vendégül a külsejében komor, de. belsőségében annál vidámabb. épület. Nem nekünk találták ugyan ki a német konyha főztjét, de hát az éhség nagy űr, én meg egyébként is nagyon siettem, hogy elsőnek nevettessem meg kísérőnket a hazai szólásmondással: — Én vagyok az angyal! Elsőnek végeztem az ebéddel. Aztán kaptam fényképezőgépemet, és iparkodtam ki az utcára. A lépcsőn lefelé menet aggodalmaskodtam egy kicsit, hogy még nem állt el az eső. Bíztam azonban benne, hogy júliusban a német esőnek is az a szokása, ami a magyarnak: gyorsan kiadja mérgét, aztán egykettőre utcára engedi a kapualjakba szorult embereket. Bizodalmamban nem csalatkoztam. Az eső valóban elállt, a felhők is oszladoztak, hogy ablakot nyissanak a napfénynek. Kíváncsiság hajtott. Az autóbuszból csak ormótlan körvonalait láthattuk az esőfüggöny mögé rejtezett Brandenburgi Kapunak, ennek a híres-neves német műemléknek, amely ugyan ma már nem is roppant oszlopairól, hatalmas bronzlovairól híres. Híre-neve más értelmet kapott a hitleri Németország leverése, s különösen azután, hogy a nyugati megszálló hatalmak, felrúgva a potsdami egyezményt, létre- segítették a Német Szövetségi Köztársaságot, s Berlin nyugati részét kémközponttá változtatták. Azóta a Brandenburgi Kapu vízválasztó lett a két világrendszer között, s különösen sokat foglalkoztatta a világközvéleményt 1981. augusztus 13. után, amikor a Német Demokratikus Köztársaság kormánya falat húzott a nyugat-berlini határzónán s természetesen a Brandenburgi Kapu elé is, hogy álljt parancsoljon a további embercsempészésnek, a demokratikus márka tervszerű, jól átgondolt rontásának. A kapu bronzszobros magosán a Demokratikus Németország zászlaja lengett. Csendes, kihalt volt a tér. A kaputól nem messze felállított, fehér-vörös csíkozású határsorompónál három fiatal német katona őrködött, vigyázva a bevezetett intézkedések rendjét, Meghatódás-félét éreztem, közvetlen közelről nézni-látni az újkori történelem egyik sokat emlegetett darabkáját, szomszédságában a Reichstag- gal, amely az emberi történet- írás nehéz lapjait idézi -— bizony érdekes dolog. Innen, ezek közül a vigasztalan falak közül emelkedett ki a fasizmus rémületes szelleme — és itt torpantotta lábát az imperialista térhódítás elé a Német Demokratikus Köztársaság, a német történelem első munkásparaszt állama, amely a béke szolgálatára fogja össze tehetséges polgárainak erejét. A KATONÁK nyugodtan, kedélyes beszélgetésbe merülve álldogáltak esőköpenyükbe burkolva, s fesztelen társalgásukat akkor sem szakították meg, amikor rájuk kattintottam fényképezőgépemet. — Valaki, egy külföldi elvisz minket hazájába — gondolhatták. — Hadd vigyen csak, vigye el hírét annak, hogy van már egy új Németország, melynek katonái is vannak békéje, szocialista vívmányainak megőrzésére... <g. m.) emberek. Tavasztól őszig Constanca Románia legnépesebb üdülőhelye. A tengerparton emberek ezrei. De nem mindenki szereti a vizet, ezer és ezer ember az ősi várost járja fényképezőgépével. Különösen a török minaretet és mecsetet keresik fel a szenvedélyes fotóriporterek; Itt, a minaret tetején történt erkélyről, és megcsúszott. Drága fényképezőgépe lezuhant a mélybe. Mindenki sajnálta, hiszen fényképezőgép nélkül mit ér a szórakozás az olyan ember számára, aki azért jött Romániába, hogy lefényképezze az érdekes műemlékeket. Egy szovjet turista azonnal hozzálépett: ~ Én két fényképezőgépet hoztam magammal — mondta — az egyiket kölcsön adom. Majd visszaküldi nekem Le- ningrádba. Tessék, itt a címem ... A német elfogadta a fényképezőgépet, s a szovjet turistával együtt, lesietett a lépcsőn. Fényképezőgépe ott feküdt az udvar kövezetén, összetörve. Ekkor ért oda egy őszhajú ember, kezében fényképezőgéppel. Amikor megtudta mi történt, ő is felajánlotta saját fényképezőgépét a német turistának. » — Nekem van még egy gépem — mondta — különben is idevalósi vagyok, Bukarestben lakom. — Egy géppel is megelégszem — szólt a barátság és a hála hangján a német turista, de elnézést kért, hogy visszautasítja a második segítséget. S ekkor még érdekesebb jelenet játszódott le. Néhány percnyi beszélgetés után a három ember összeölelkezett, és elindult a Matróz-kocsma irányába, hogy borral is megpecsételjék a hirtelen jött barátságot, az örökké felejthetetlen Constanca lőtérié a három hires m (ícmlíkkel: Ovidius szobra, minaret és a mecset á nyáron egy érdekes eset. Magam is felmerészkedtem a ritka szépségű épület körsétányára. Akkor már zsúfolásig megtelt a minaret kilátó része. Ott volt egy 50 év körüli német turista is, szenvedélyes fényképész, aki egészen közelről akarta lefotografálni a hatalmas, vörösréz-veretű félholdat. Egészen kihajolt az epizód emlékét. Mert az történt: a rövid beszélgetés alatt derült ki, hogy mindhárman jártak már Constancában, s itt, a minaret tetején is. De akkor nem ölelgethették egymást, ellenkezőleg: szemben álltak egymással, mert dúlt a II. világháború. Szegedi László Lenin-Múzeum — Helsinki A teremben Minden Rá emlékeztet. A rendezettség, a szerénység, az egyszerűség — s az a néhány tabló, amelynek fotográfiái Lenin finnországi tartózkodását örökítik meg. Lapozgatom a vaskos vendégkönyvet. Ezerkilencszáz- negyvenhat óta számos bejegyzés, sok-sok megemlékező sor bizonygatja, hogy akik valamiképpen elkerülnek „Észak-Ve- lencéjébe”, Helsinkibe, azok nemcsak az olimpiai falut, a káprázatos tengerparti részeket, a márvánnyal ékesített parlamentet nézik meg, hanem elmennek abba á városnegyedbe is, ahol a Lenin Múzeum van. Államfők névjegyei mellett svéd turistacsoportok és francia művészek, tengerentúli világhírességek nevei olvashatók. Az üvegtáblák alatt pedig Lenin kéziratai, és az Iszkra néhány nagy jelentőségű példánya. Az egyik 1900 decemberi számban vezércikk van, „Szervezettünk legfőbb feladatai^ címmel. — A szerző, Lenin — magyarázza a múzeum vezetője. Azután néhány fénykép, mely Lenint és egy „ismeretlen” vasutas házaspárt örökített meg. Érdeklődéssel nézzük a képeket, vezetőnk pedig szívesen magyaráz. — Az ' az idős ember Blanquist mozdonyvezető, középen Lenin, mellette a masiniszta házastársa. 1917-ben ők rejtegették a nagy forradalmárt. Heteken át bújdosott itt Helsinkiben, s innen irányította a. hazai készülődést. A mozdonyvezető nemcsak jó vendéglátója volt Leninnek, hanem hűséges segítőtársa is. Vitte az utasításokat — s hozta a legfrissebb híreket. Kissé elgondolkodik, azután így folytatja. — Ilyenkor október végén, november elején — mint láthatják — elég nagy a múzeum forgalma. Egymást érik a külföldi látogatók, és sok vendége van ilyenkor a Szovjet— Finn Baráti Társaságnak is. Egyébként érdemük — és a finn nép nagy rokonszenvének eredménye ez a szerény kis hajlék, amelynek falai között szeretnénk Leninre emlékeztetni látogatóinkat. Tovább indulunk, mert az angol turisták érdeklődve ágaskodnak hátunk mögött. Még egy pillanatra megállunk a dolgozószobának kiképzett sarokban. A berendezés itt már a Szmolnijra emlékeztet. Érdes íróasztal, karosszék, a jellegzetes sétapálca, s az asztalon sok virág — és egy könyv, amelynek címe; Állam és forradalom. Ezt a nagy művét itt írta Lenin. Minden itt van, úgy mint akkor, csak ő hiányzik __Igaz, s zelleme, alkotásai testet öltöttek a valóságban, s az a csemete, melyet a forradalom lángelméje oly féltő gonddal nevelt, nyesegetett — ma teljes lombozatában pompázik... A vendégkönyvnél még egy pillanatra megállunk. A toll kézről-kézre jár — s néhány magyar név kerül a vaskos füzetbe... Paulovits Ágoston ■V.-Y--V,-V,rV.-V-,y,-V-* v v vl vV vv ATw7V W A ÁVífTv-x-x-x-x-x-x-x-x-: ■X-***-X-X-*-X-X-*X-X-X-X-X-X-X-X-X-X-X-X-*X-XH
