Észak-Magyarország, 1961. december (17. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-24 / 303. szám

ÉSZAKMAGYARORSZAG I lluzió helyébe illusztrá- * ciót! Legtömörebben ta­lán ebben a formulában össze­gezhetnénk századunk mind nagyobb hatású, jelentős drá­maírójának, Bertolt Brechtnek ..hagyományromboló” művé­szetét. Nem különcködésből számolt le a dráma konvenció­ival, hanem kora — korunk! — sürgető követelésére, paran­csára. A két világháború közti évtizedekben, a fasizmus szennyes áradásának időszaká­ban élt és alkotott, amikor né­pek szabadsága, városok, em­bermilliók és illúziók dőltek romba. Sok minden halálos ve­szélybe. válságba sodródott: a nagyonis ingatag polgári rend, az európai kultúra egyetemes értékei és maga az emberi ér­telem is. Miről vallhatott hát ezentúl a régi formákat őrző művészet? Legfeljebb önmaga beszűküléséről, időszerűtlensé­géről és széthullásáról. Brecht azt hirdette és bizonyította, hogy a színháznak ilyen körül­mények között méginkább íté­lőszékké, erkölcsi intézménnyé kell válnia, aminek valaha Schiller is akarta. Hogy azzá lehessen és fegyvert adhasson a politikai, társadalmi és em­beri felszabadulásért harcoló tömegek kézébe, — teremtette meg Brecht az ún. epikus szín­házat. A shakespearei tragé­diákhoz, vagy a francia klasz- szikusoknak a tér, idő és cse­lekvés hármas egységét meg­valósító színpadához szokott né­ző azt látja, hogy Brecht min­dent a feje tetejére állít. A díszleteket jelzések helyettesí­tik; a párbeszédeket groteszk énekek akasztják meg; a jele­netek között magyarázó táblá­kat hordoznak körül; a folya­matokat ábrázolás és átélés helyett elmondják; az érzelmi ráhatásokat kiszorítják a filo­zófiai érvek. S vajon miért? Azért, hogy a színpad az értelemre hasson, eszméltcssen, meggyőzzön és cselekvésre késztessen. A szín­ház, Brecht felfogása szerint, akkor tölti be hivatását, ha kri­tikus magatartást alakít ki, gondolkodásra és ítélkezésre serkent, és a meggyőződést társadalmi tetté kovácsolja. Ezért is alkalmazza az ún. „el­idegenítés” sokfajta eszközét: a-groteszk elemeket, a világí­tási hatásokat, a feliratos táb­lákat, a song-okat, amelyek távol tartják, elidegenítik a nézőt a beleéléstől, az önfe- ledtségtől, az illúziótól, a révü­lettől, a színpadi mámortól, és biztosítják az intellektuális éberséget, a politikai és esz­mei tudatosságot. Az Arturo Ui — a brechti “ „epikus tandráma” nagy­szerű példája. A szerző maga így nyilatkozott művéről: „Kísér­let, hogy Hitler uralomra jutá­sát a kapitalista világnak az­által magyarázza meg, hogy számára otthonos környezetbe helyezi" Vagyis: a gengszterek közé. Míg a Rettegés birodal­ma. című drámája megrázó képsorozatban a hatalma teljé­ben lévő náci uralom fékevesz­tett terrorját örökíti meg, ad­dig az Arturo Ui arra a kér-! désre válaszol, hogyan törhe­tett utat a rettenet, hogyan! terjedt szét a barna pestis, ho­gyan vált szalonképessé a] gengszterizmus. Brecht leple-! zetlen nyíltsággal mutatja be' azokat a tényezőket, amelye-! két szörnyű felelősség terhel a1 fenevad elszabadulása miatt:] a korrupcióba süllyedt polgárt.« a gyáván meghunyászkodó] kispolgárt és elsősorban a< trösztök mohó urait, akik pro-] fitéhségükben minden szeny-< nyes kezet elfogadnak és meg-' szorítanak. ] < Brecht meggyőző erővel pél-« dázza. hogy az a környezet,] amiről műve magyarázataként' szólt, — gondoljunk csak a] nyugatnémet militarizmusra ési támogatóira! — az újfasiszta] erők ismét súlyos veszedelem-, mel fenyegetik a világot.' Brech szándékát, harsány in-! telmét, megrázó figyelmezte-' tését a mű epilógusa így fog-] lalja össze: < « „Lásson, ne csak nézzen ] szemetek, j Győzzön a tett a meddő szó' felett. ] Ez itt majdnem a földnek ' ura lett! ] De a nép legyűrte, s ő sírba] dőlt. [ Am túl leorai, hogy örül- ■ jelek — ] Még termékeny az öl, hon- ] nan kijött.” ► ] A fenséges erdő, — koncért lévadját éli. A fenyvesek dal­lamos szopránfüttyét aláfesti s ]bükkös mélyebb, férfiasabb te­norja. Ez a csodálatos, a Nagy .Mester — a természet által komponált szimfónia jókedvre deríti a bohókás hópelyhecské­ket. Néha, amikor már tetőfo­kára hág a vígasság, a fehér csillámok sok milliós fergete- ge szédítő keringőt táncol a fenyvesek övezte Ids síkságon. S jaj annak, aki e forgatag közepébe kerül. Órákig melen­getheti elgémberedett tagjait. Az ember ilyenkor nem is pisszen. Halkan, csendben be­húzódik a kis, világító ablakok mögé, s onnan hallgatja az er­dők muzsikáját, onnan szem­léli a hópelyhek széditő láncát. Ilyenkor még a játékos ked­vű Szultán, a ház őrzője is csendes. Csak ritkán vakkant egyet, mérgesen, ha valaki megzavarja a pompás hang­versenyt. Ünnepét üli az erdő. Benn, a kis jávorkúti erdészházban is ünnepre készül az erdész-csa­lád. A házat körülölelő sudár Eenyőóriások fehér ünnepi ru­hát öltöttek, hogy köszöntsék Joó Györgyöt, az erdészt. ötvenhatodik karácsonyát tölti most az erdő szerelmese, távol a város fénypompájától, az erdő közepén. Itt soha nem esik rossz sző, ismeretlen a családi háború­ság. Béke honol. Itt úgy szere­tik, védik egymást az emberek, , A hegyescsőrű madárkák ha t mar megtalálják az édes fe i nyőmagot, — s befalatozzák. — Kereplőket, csörgőke! madárijesztőket állítunk a esi ; rázó élet mellé. Amikor a pi ! cinyke mag gyökeret eresz, ! amikor halványzöld kis koro náját kidugja a földből, gyom ! lálni kell. A buja fű hamar el lopná a fényt, s az életet ad, táplálékot. A fenyő hajszálvé kony gyökere kimerülne, örök re elsorvadna, ha kapával nen porhanyítanánk a földet. í amikor alig arasznyi a kis cse mete — faiskolába telepítjük A gyom itt is leselkedik a pi ciny fácskára. Gyomlálni, ka pálni, s megint gyomlálni, ka Karácsonyfák között él mint az erdő mélyén, két egy­más mellé nőtt fenyő. A fenyő! A karácsonyfa! Joó György lassan, csende­sen mesélni kezd. — Már a nagyapám is azt vallotta, amit én. A fenyővel, a karácsonyfával talán több a gond, mint a gyerekkel. — A piciny magvat a föld- ágyba helyezés után óvni kell. pálni kell. S ha jön az ősz, si­etve takarót adunk rá. Bárso­nyos erdei mohával paplanoz- zuk, hogy meg ne fázzék. Ro­zsét és gallyat teszünk mellé, hogy az őzek, a szarvasok, a nyulak ne tévesszék össze egy korán ébredező fűszállal. S a harmadik, a negyedik évben újra jön a gond. Tavasz- szal — ha ébred a természet — sietve utat adunk a napsugár nak, hadd nyújtsa ki a fénye szabadon karjait. AZ ötödik, a hatodik év i legnehezebb. Decembertájt jön nek a karácsonyfák „orvvadá­szai” sötétben, bicskával é; baltával, hogy kivágják a leg­szebb, a legféltettebb fenyőket — Nemcsak a fának fáj — nekem a legjobban ... A petróleumlámpa nagyol sercen. Rőt fénye bevilágítja a szobát. Joó Györgynek csak nagyso­kára — a pohár kadarka után — ered meg ismét a nyelve. — Hiába no, szeretem az er­dőt, a fát, a füvet és az állato­kat. — Sokan kérdezősködnek tő­lem vadászkalandokról. Ügy gondolják, hogy, mert a Kár­pátokból származtam ide, he­tekig mesélhetek vadászélmé­nyeket. Pedig nem. Nem sokai vadászok. Néha nagyritkán rá­puffantok egy rossz, eltévedi vaddisznóra. Űzre? Árra SOS'! lövök. A tűzhelyben sercen a fa Felette a falon fürge törpék fűrészelik fáradhatatlanul a fát. Künn csahol a kutya. Magas, 19—20 esztendős legényke kér bebocsátást. — A fiúnk — Pali! — mu­tatja be az újonnan jöttét az örökké mosolygó asszony. — Ö is erdész. Dédnagyapja, nagyapja, «.apja nyomdokaiba lép — meséli csillogó szemmel fiáról, Joó György erdész. — Pedig azt akartam, hogy más szakmát válasszon. De nem akart. Azt mondta, inkább éhenhal, de az erdőt nem hagy­ja ... Nagyon szereti az erdőt, a fenyőt. Mert. aki egyszer, csak egy napot tölt a fenyvesek kö­zött, arra mint ünnepre emlé­kezik vissza. — Nekünk, erdészeknek min­den napunk ünnep a fenyő-! erdő közepén, — mondja el­gondolkodva a ritkuló hajú] erdés'z. Azt kérjük mindenki-, tői, hogy nagyon-nagyon sze-] ressék az erdőt, a fát, a kara-] csonyiáx... Pásztory Alajos ] A Miskolci Nemzeti Szín- i " ház tiszteletreméltó, me- 3 rész vállalkozását serkentette- a Berliner Ensenrble, a hires- brechti színház, amely ennek- a műnek nagyhatású színrevi- : telével elnyerte a Párizsi Nem­- zetek Színháza 1960-as nagy- i díját. Az Arturo Ui Hajnal . Gábor mesteri fordításában, az ; 1959-es berlini előadás szelle­- mében került színre Miskolcon, magyarországi ősbemutatóként. • Horvai István rendező mű- i vészeiének megragadóan gaz­dag kitárulkozását élvezhetjük . az előadásban. Koncepcióját a brechti elképzelés iránti hű­ség határozza meg: Hitlerék uralomra jutását igazi környe­zetükben kell megmutatni, te­hát igazi gengszterattrakeiót kell játszani, úgy. ahogy a va­sári-cirkuszi kikiáltó Ígéri is: „Eljátsszuk önöknek... a nagy történelmi gengszterparádét.’' — „Kiváló alakításban nézhe­tik itt. — A gengsztervilág leg- hírhedtebb hőseit.” Horvai úgy tálalja ezt a pokoli pará­dét, ezt az alvilági kavalká- dét, hogy egyetlen pillanatra se tűnik el szemünk elől a sö­tét. riasztó, döbbenetes törté­nelmi háttér; nemcsak azért, nem is elsősorban azért, mer* erre az időközönként megszó­laló magyarázó mikrofon fi­gyelmeztet, hanem a jelenetek logikája, a maszkok, az ábrá­zolások és az okosan, céltuda­tosan, nagy művészi hitellel alkalmazott bravúros rendezői ötletek miatt. Horvai többek között kitűnően „játszik” a szintekkel. A darab elején Ar­turo Ui, a gengsztervezér a lépcsőkön, a legalacsonyabb ponton kuksol, és helyzete sze­rint is a tröszt urainak talp- nyalója; a mű zárójelenetében egy magas torony tetején ri­kácsol és terrorizál. Ilyen vo­natkozásban kitűnő a garázs­jelenet megoldása is. Horvai eszmeileg igen hatásosan al­kalmazott módszere a cselek­ménybe szervesen illeszkedő, de ugyanakkor jelképpé erősö­dő átváltás. Amikor a gengszterek az egyik város meghódítása után a másik várost is lábuk alá akarják gyűrni, e város kép­viselője, Ignatius Dullfeet és felesége fölkeresi Arturo Uit. A gengsztervezér egyik társa, Givola megmutatja virágait. Távozásukkor a két főnök egy- egy halotti koszorút ragad meg, amelyeket némán, lárvaszerű arccal, mozdulatlanul tartanak kezükben. Megrendítő jelkép: ez a rend — a halál, a gyilko­lás, a gázkamrák és kremató­riumok sátáni rendje. A kö­vetkező jelenetben az orvul meggyilkolt Dullfeetet teme­tik és most Ui és Givola meg­indul, hogy a koporsón elhe­lyezzék koszorúikat. Ugyanígy jelképül használja ki a ren­dező Dogsborough első kézfo­gását Ui-val. Mozgalmasnak, de kissé beállítottnak hat az első gengsztertanya. Remek a vetélytársak összeütközése a hotelben, és félelmetesen gro­teszk az a jelenet, amikor Ui retorikát tanul. Horvai szak­avatott kézzel alkalmazza az „elidegenítés” eszközeit, ugyan­akkor a párbeszédek és dikciók erőteljességével, kiélezésével biztosítja, hogy a brechti szín­pad valóban „az értelemig szóljon, és tovább”. * A mű hatását, a darab nyújtotta intellektuális élmény erejét s az előadás fel­kavarta érzelmi hullámverés sodrát a rendező szándékai és céltudatos törekvései mellett elsősorban Arturo Ui megjele­nése és megelevenítése dönti el. Benne sűrűsödnek össze a „homo animnlis” ijesztő vi- gyorai, az alvnag visszataszító, torz vonásai. Kitűnő fiatal szí­nészünknek, Sztankay István­nak jutott e felelősségteljes feladat, amelynek megoldásá­val nagyszerű művészi tettet hajtott végre. Mindvégig fe­szült érdeklődést keltő alakítá­sában könnyű felismerni a chaplini hatást, a persziflázs, a travesztia elemeit. (A Diktá­torban Chaplin izzé-porrá zú­zott minden illúziót és blöfföt Hitlerről.) Mindazonáltal Sztankay játéka nem válik utánérzéssé. Pojáca, ripacs a javából az ő Arturo Ui-ja, Hit­iére; a gazdagok féltve őrzött körébe betörni vágyó jelenték­telen figura pojácáskodása, illetve a trösztök és a junke­rek aljas terveit jól szolgáló, jelentéktelen senki történelmi­leg döbbenetes hatású ripacs- kodása. Egyéb is: gyáva, alat­tomos, gonosz és félelmetes. Hallatlanul sokszínű ez a figura, mégis egységes, követ­kezetes és mértéktartó. Pedig éppen a groteszk és a valósá­gos mozzanatok összeötvözése számos buktatóval fenyeget. Sztankaynak sikerül ezeket elkerülnie, és kitűnő, emléke­zetes részletekkel szolgál. Mi­lyen üres a tekintete, ásatag a lelke, csúszik-mászik a kü­szöbön, mint a kígyó, milyen ocsmányul nyomorult, amikor a tröszt urainak hajbókol, tör­leszkedik és kegyeikért koldul. ..Hullát szagol, és már jön üzletelni.” Milyen ravasz, kép­mutató és számító, amikor al- vezérei egymás torkát szoron­gatják. Milyen pökhendi és ..elvi”, amikor az erőszak és a gyilkolás filozófiájával trak­tál ja a tárgyalásokra érkező Dullfeet-et. (Gengszter frakk­ban!) Sztankay maszkja, fürge, helyenként élesen karakteri- záló mozgása, a kalapjával való pompás játéka, hnnghor- dozásában a hol megdöbbentő, hol komikus átváltások és kon­trasztok egyaránt hozzájárul­nak megérdemelt szép sikeré­hez, amely egv nemrégiben in­dult művészpálya mindig fe­héren villogó jelzőköve marad. * E rnesto Roma halálosan komolyan veszi a geng- sztervilág törvényét. Hiányzik belőle minden ravaszkodásra való készség. Elve: légy hideg, kegyetlen és fenntartás nélküli gyilkos; sohase reszkessen ke­zedben a browning. Gáti György fellépése, amelyben egyetlen emberi szikra se rez­zen, döbbenetes erővel érzé­kelteti, hogy Roma (a hitleri bandában Rohm) reszortja a szennyes munka: a garázdaság és a terror. Martalócaival ő te­remti meg a félelem és a ret­tegés légkörét. Bár a főnök leghűségesebb barátja, a tor­zsalkodásoknál, ■ a hatalmi harcban mégis őt vetik oda ál­dozatul. Gáti jó érzékére vall, hogy esésében. bukásában semmi megrendítő sincs; amit a gonosztevők körében barát­ságnak mondanak, az a tiszta társadalmi kategóriák fényé­ben érdekszövevény és ban­ditabecsület. És kicsoda Emanuele Giri, ez a kikent-kifent potrohos trösztbérenc, aki rátarti és un­dorítóan elegáns nyugalmával palástolja velejéig romlott, sö­tét lelkét, és hősködő dühkitö­réseivel leplezi zsíros ostoba­ságát. Fehér Tibor annyira raj­zolja Göringgé ezt a dögletes levegőt árasztó, felkapaszko­dott maskarát, amennyire azt a darab keretei erőltetés nélkül engedik. Hátborzongatóan ke­délyes a nevetése. A beavatot­tak cinkosságával sunyit és kuncog, amikor Ui mindunta­lan arról ájtatoskodik és szó­nokol, hogy ő a bronxi nyo­mortanyák fia. Fehér Tibor ki­váltképpen a tárgyalási jele­netben nyújt kimagaslót, ami­kor — a lipcsei pörben hőssé emelkedő Dimitrov kérdéseire és megállapításaira emlékez­tető — vádakra a gutaütésig feszülő, elbődülő mocskolódás- sal és otromba fenyegetéssel válaszol. Hadd említsük meg: több korábbi feladata után ez a szerepe is új, értékes oldalá­ról mutatja be Fehér Tibor te­hetségét, amelyet sokáig szűk keretek közé szorítottak az operettek, és erőteljesen elő­segíti művészi fejlődését. * G iuseppe Givola, a virág­árus — óh milyen gyil­kos szatíra is rejtőzik ebben az ötletben, hogy éppen szelíd virágok árusa! — mindig jelen van és mégis inkább a háttér ő; súgója ennek a ripacstársa- ságnak, mint hajdanában Göb- bels, a rágalmak és hazugsá­gok nagyiparosa. Némethy Fe­rencnek keményen meg kel­lett küzdenie ezzel a proble­matikus alakkal. A bemutatón még némileg túlméretezettnek éreztük a groteszkség, sőt oly­kor szinte a dévajkodás ele­meit; egy későbbi előadáson már érzékelhetőbbé vált „n sánta ördög”. — ez az igazság­nak még a leheletétől is resz­kető erkölcsi dúvad, ez a min­denkivel szemben mérhetetlen gyűlöletet tápláló pokolfajzat. Jóllehet a rendező több kife­jező ötlete és az összekötő szö­veg világosan utal a Dogsbo­rough—Hindenburg párhuzam­ra, Farkas Endre, ennek az alaknak megszemélyesítője — ügy véljük, helyesen — nem erőlteti a történelmi utalások előtérbe helyezését. Dogsbo- rough-ja markáns arcéllel je­lentkezik; tartását, életrend­jét becsületessége őrzi, de eb­ből nehezen lehet megélni. Amikor őt Is elnyelik az „üz­let” szennyes hullámai, to­vábbra is szeretné fenntartani becsületének látszatát, de az események kérlelhetetlen logi­kája következtében éppen ő nyit utat a leggátlástalanabb becstelenségnek. A sors fin­tora, hogy még végrendelete is, amelyben őszinte megbánása tükröződne, a gengszterek ke­zén papírronggyá foszlik. Hiába, aki az ördöggel cimbo­rái, az nem élhet meg fikciók­ból. Farkas Endre letompított mozdulataival, panoptikumba illő merevségével igen jól ér­zékelteti, hogyan szorul mind­inkább háttérbe, az események perifériájára és válik az üzel­mek cégérévé Dogsborough, vagy ha úgy tetszik, Hinden­burg. * A darab egyik leghatáso­sabb jelenetében Ar­túré Ui, akinek a „kisembe­rek” elé kell állnia, mozogni, és beszélni tanul egy színész­től. Óhatatlanul az Éjjeli Me­nedékhely deliriumos színésze jut az ember eszébe; van is be­lőle néhány ellesett hang Hor­váth Sándor remekbe sikerült ; alakításában, de egészében le- bilincselően izgalmas cseredet;, ahogyan lelket lehel ebbe a szánandó és taszító, elzüllött ; és mégis a szépség szelétől megérintett, esendő és ment­hetetlen figurába. Ahogy ron­gyos kabátját tógává tűzi ösz- sze, ahogyan borissza hangján Shakespearet recitálja és egy­kor csodálatos álmok nagyon halvány visszfénye csillan fel fáradt, üres tekintetében, — az egy nagyon rokonszenves, tehetséges, fiatal színész mű­vészi igényességének örömteli bizonysága. Somló Ferenc a song stílusos előadásával hívja fel magára a figyelmet, később pedig Dullfeet-et alakítja meggyőző erővel, abban a vonatkozásban is, hogy a gengszter módszerek­kel szemben állhatatosságra és hajthatatlanságra lenne szük­ség, cs abban a vonatkozásban is, hogy ehhez kevés a magá­nos hang s az egyéni bátorság. Lóránd Hanna hitelesen, pontosan és nagyon árnyaltan rajzolja meg Betty különböző arcait: a tárgyalásra érkező asszony biztonságát és hideg­ségét; a férjével együtt meg­jelenő feleség puhaságát, aki csábos nőiességével próbálja szelídíteni a vad Uit; a gyá­szoló özvegyet, aki az orgyil­kosok arcába vágja gonoszsá­gukat és szenvedélyes kitöré­seivel a világ lelkiismeretére appellál; majd a megtért üz­letasszonyt, aki a gengszterek és a tröszturak társaságában terelgeti be a „cicerói zöld­ségeseket” az akolba, amelyből nemsokára szöges dróttal kö­rülzárt haláltábor lesz. A zöldségesek közül jól ki­dolgozott karakter Dobránszky Zoltáné, cinikusan kedélyes Szily Jánosé és kenetteljesen brutális Csiszár Andrásé. Ga­lambos György afféle üresfejű, bárgyú fickót formál Dogsbo­rough fiából. Lengyel János mindkét szerépében tisztelet­reméltó bátorsággal és izzó erővel száll síkra az igazság kiderítéséért. Magyari Lajos, a „baritonista” jó atmoszférát teremt song-jával. Polgár Géza különösen Hook figurájában nagyon emberi. Rultkai Ottó főleg Fish szerepében tetszett. Megrázóan érzékelteti, hogyan I gyalázták meg a nácik az em- ► beri méltóságot és az igazsá­got. Verdes Tamás alakítása­inak erénye: sejtetően jelzi a ]közelgő vészt, Romának és .martalócainak pusztulását. Ná- 'dassy Anna tanúskodásaikor, •érzésünk szerint, túl karikiroz. [Említésre méltó, hogy Vargha ,lrén, akinek sok nagy szere­dére emlékezhetünk, néhány ]szavas epizódfeladatot is lelki - ■ismeretesen oldott meg. Gyűr- ]vári János, Pákozdy János, Sárközi Sándor két-két póri­déval járult hozzá a kitűnő ►előadáshoz. [ Hosalla invenciózus kísérő [zenéje a viszolygás, a megve- - Aés és a döbbenet hangulatát lárasztja. Wegenast Róbert öt­letes, stílusos díszletei elősegí­tik a gyors változásokat és az áltálában jó iramú, pergő elő­adást. Jelmezei előnyösen szol­gálják a rendezői koncepciót: cirkuszi keretjáték, gengszter attrakció és történelmi utalá­sok. * A Miskolci Nemzeti Szfn- ház őszinte hittel, lelke­sedéssel és alapos munkával készült a hazánkban eddig is­meretlen Brecht-darab ősbe­mutatójára. Becsület«; mun­káját, nemes fáradozását siker koronázta. Az Arturo Ui elő­adása minden elismerést meg érdemlő szép tett, az 1961—62-i színiévad kiemelkedő esemé­nye. Sárközt Andor ARTURO U I Brecht-mű magyarországi ősbemutatója Miskolcon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom