Észak-Magyarország, 1961. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-07 / 263. szám
Kedfl, 1961. november 7. ESZAKMAGYARORSZAG 9 Őszi emlékezés Ä Kiserdő alatt is aranyat szór az útra az Ssz, száraz faleveleket. Ragyog a nap. Az úton egy megtört, alacsonytermetű ember halad. Lassan lépked, nem is csoda. A hetvenedik őszét tapossa. Fájnak már a lábai, nagy utat tett meg életében. Nehéz utat. Szibériától egészen Özdig, a Kiserdő aljáig. Sétálgatni indult ezen a csöndes, napsütéVaszilandó János ses őszi délutánon. Ezt teszi már kerek negyven esztendeje, amióta itt lakik. Sétálgat, közben gondolkodik. — Hetven év... milyen nagy idő ... S milyen nehéz volt az út Szibériába, onnan meg az ózdi gyárba. Az emlékezés vásznán szaporán peregnek előtte a képek. Mert az emlékeket sohasem lehet elfelejteni ... Még 1915-ben történt. Egy fiatal, rang nélküli magyar tanító ezt mondotta a fronton a katonáknak: — Ha rajtam állna, hamarosan elmúlna a háború, mert az urak ellen fordí tanám a fegyvereket ... Az egyszerű, nincstelen parasztembereknek is ez volt a véleményük. De nem merték mondani. Akkor még nem merték, mert a tanító sorsára jutottak volna valamennyien. Mert őt már másnap elvitték. Ki tudja, mi lett a sorsa. Aztán a fogságba esés nagy élménye. Akkor is éppen ősz volt, az orosz erdők sűrűn hullatták levelüket. Ott tudta meg, hogy miért harcol a muzsik, a nincstelen, a kisparaszt és a gyárak kizsákmányolt milliós proletariátusa. Akkor is ősz volt, amikor egyszer azt: mondta Boczkó Elek tanító, aid szintén hadifogoly Volt Szibériában: — Forradalom kell, hogy a háború elmúljon, és a nép vegye át a hatalmat... Ez a tanító is megjárta. Igaz, nem vitték el, de egy magyar tizedes hazaárulónak nevezte, és nekirontott. — Akkor is éppen ősz volt — gondolkodott tovább Vaszilandó János, miközben tovább Bétáit a Kiserdő alatt, ősz volt, de hidegebb, mint most, amikor kitört a nagy forradalom. Aklror már a magyar hadifoglyok is érezték: nekik is a szabadságért küzdő orosz proletárok között van a helyük. Vaszilandó hadifogoly is belépett a Vörös Hadseregbe, önként ment ő is, mert eszébe jutott itthoni keserves élete, meg a gőgös ispán, akivel összeverekedett egyszer a birtokon. Így került Novonikolájba. Éppé» ott állomásozott Kolcsak egyik hadosztálya. Folytak a harcok. És folyt a vér. Egy falu alatti vizes, süppedékes lapályon ütköztek meg a vörösök Kolcsak seregeivel. S hiába küzdött lelkesen a Vörös Hadsereg egysége, mert abban a harcban szinte teljesen megsemmisült a túlerővel szemben. Csak egy-két vöröskatona menekült meg a derékig érő vízből. ö is köztük volt, Vaszilandó János. Bujkálnia kellett. Egyszer azt mondta nein egy hadifogoly őrmester: — Változtasd meg a nevedet, mert a fehérek téged is keresnek. Nem változtatta. Egy szappangyároshoz került favágó munkásnak. De nemsokára érte jöttek, elhurcolták. Egy hegy alatt árkot ástak, s az árok szélén vagy harminc vöröskatonával együtt őt is puskacső elé állították a fehér ellenforradalmár tisztek. — Az a parancs, hogy lőjjünk agyon benneteket! — mondták a foglyoknak. — De aki jelentkezik a Kolcsak seregébe, arra nem pazaroljuk a golyót! Válaszoljatok! Az emberek álltak némán. így néztek egymással farkasszemet, míg végül megszólalt a kivégző osztag parancsnoka: — Rendben van! Ha nem harcoltok a vörösök ellen, elviszünk benneteket a Kolcsak seregébe szénát szállítani... Mit tehettek, mentek, s vitték a szénát egyik faluból a másikba. Egyszer aztán hirtelen támadás érte a fehér egységeket. A Vörös Hadsereg feltartóztathatatlan rohammal támadott. És győzött... Legyőzte a nagy cári birodalmat, és a népé lett a föld, az élet... Lebukni készül a nap a Kiserdő mögött. A gyár előtt már hosszú árnyékok kígyóznak az úttesten. Egészen idáig sétált el Vaszilandó János. Eljött, hogy megnézze a gyárat, amely- fcöfl oly sokat szenvedett hazatérése után. Akkor is ősz volt, amikor hazaérkezett 1920- ban . — Mennyi ősz volt az életemben, és milyen kevés tavasz... Csupa harc, s nehéz munka egy életen át... De megérte. Ezt mondja mégis Vaszilandó János, az egykori vöröskatona, aki ott volt 1917-ben az új szovjet állam bölcsőjénél. Most is azt mondja mindenkinek: — öreg ember vagyok, hetven éves, mégis boldognak érzem magam. Boldognak, mert nem harcoltunk hiába, mi, magyar vöröskatonák ... Lebukott már a nap, sötétedik a Kiserdő alatt. Vaszilandó bácsi ballag lassan hazafelé. Talpa alatt ropog a száraz falevél, s ezt juttatja eszébe: úgy ropog, mint a Maxim-gép- puska tizenhétben, amikor szétkergettük a fehérek seregét... Szegedi László Októberi szerelem Halkan, lágyan, puhán hullnak a szavak a zsúfolt szoba csendjébe. Mintha eltűnne tér és idő, mintha nem is itt üldögélnénk Ózdon, a Kiserdő alatti munkáslakásban, s mintha éveket fiatalodna a Kovács-házaspár. A puhán hulló szavakból kibontakozik a szibériai tengerészkapitány lányának és az ózdi munkás- fiatal tiszta szerelmének története. — Oh, rrn a férjemmel esténként sokat beszelünk a nagy forradalomról — mondja tiszta magyarsággal, alig érezhető oroszos kiejtéssel az asszony, Kovács Józsefné. — Mi benne voltunk, láttuk, átéltük ... Emlékszem az 1905-ös forradalomra is. Apám hajóskapitány volt. Most is emlékszem, ahogy emberekkel beszélgetve ezt mondta: ennek be kellett következni. Ha elbukott, jönni kell egy még nagyobb forradalomnak... Szibériában is éheztek, nyomorogtak az emberek, s ha jól öltözött városi embert láttak, összegyűlt az egész falu bámulni, hogy ilyen Kovács József is van. A cárizmus rettegett a forradalomtól, száműzetés száműzetést ért. Néha egész vézna gyerekeket, diákokat is Szibériába deportáltak. Tudom, a politikai foglyok gyakran felkeresték apámat, kérték, hogy rejtse el őket valahová, vontatón vagy uszályon, és tegye őket partra valahol Oroszországban. És apám nem egyszer megtette. Hangjában bánat remeg. — Anyám a forradalom idején már nem élt. Én akkor nagy- nénémnél laktam Gyüménben. Apám elindult hajóval és soha többé nem jött vissza. Nem tudom, mi történt vele... A harcokról a férjem többet tud beszélni. A csöndes, halkszavú 64 éves veterán lassan, szinte ünnepélyesen ejti a szavakat. — 1916-ban a Sztripa folyónál egy ellentámadásnál kerültem orosz fogságba. Előbb a szaratovi fogolytáborban voltam, aztán Aszt- rahányba kerültem. Amikor idáig eljutott a forradalom, én is beálltam a Vörös Hadseregbe. A repülőosztagba osztottak be. — Három évig voltam a Vörös Hadseregben — folytatja az ember. — Sok harcban vettem részt. Igen, a Kaukázus ... Gyenikinék bevetették magukat a hegyek közé. A harcoló vöröskatonák nem bírtak velük, s így bennünket is odairányítottak. Négy hónapig tartott, amíg kifüstöltük őket onnan. Győztesen visszaértünk Asztrahányba, akkor meg az került a fehérek kezére. — Hyen volt a helyzet — bólogat az asz- szony. — Este lefeküdtünk, még fehérek voltak az urak, s reggel már vörösöké volt a város. — Mi csapdába estünk — folytatja Kovács élvtárs — lefegyvereztek és bekísértek a várba. Néhányat közülünk rögtön agyonlőttek. Node a tengerészek — mosolyodik el —, túljártak az eszükön. Jelentkeztek azzal, hogy ők a fehérek mellett akarnak harcolni. Megbízták őket, őrizzenek bennünket. Ezek még őrzés helyett felfegyvereztek bennünket, és éjjel lerohantuk a fehéreket. Érdekes volt, másnap jöttek a várba a magasrangú cári tisztek. Hozták a sok pénzt, aranyat. A kapuknál őrtálló tengerészen szépen beengedték őket, elvették az értékeket, és nem az ellenforradalom — ahogy a cári tisztek tervezték —, hanem a proletárforradalom segítésére. A délelőtti órákban azt vesszük észre, hogy nagy tömeg van a várkapu előtt. A cári rendszer hívei tajtékoznak, fenyegetőznek, hogy most, hogy fehér kézen van a város, a bolsevikoknak még a csíráját is kiirtják. Egy-egy tengerész csak odaballag, megkapta a gallérjánál egyiket is, másikat is, hanyattrántja, a tömeg derültségére, mint valami krumpliszsákot, behúzza a várba. Ebből a városból később átkerültem Gyúróén be. Volt ott egy kereskedelmi iskola, — kitört a tífusz, — ezt: rendeztük be kórháznak. Az asszony arcán mosoly fut végig. — A férjem itt teljesített szolgálatot, én mint ápolónő kerültem oda. Ott ismerkedtünk meg és... ott házasodtunk össze. Mindenkit elvesztettem, őt akkor találtam meg... Vér, vér, mennyi folyt el! Gyárak álltak, gyógyszer, ennivaló nem volt. Örökös harc. Reggel az önkéntesek elindullak dalolva, este összeroncsolt testtel érkeztek vissza. Pompával eltemették őket. Kolcsakék — amikor lerohanták a várost —, felszedték a holttesteket, kicipelték a város határába, öltek, gyilkoltak... A nép túlélte a vérengzéseket. Alighogy eltirhultak a fehérek, már meg is kezdődött a nagy építkezés. Kovács csendesen bólogat. — Megismertem a szovjet embereket a harcban, megismertem az építőmunkában. A szemtanúként mondhatom: hihetetlen erő, sok emberség és sok szeretet él a szovjet emberben. Kicsit hallgat. Ezt mondja magyarázatképpen: — Mi 1921-ben hazajöttünk. Koncentrációs tábor várt, és sok-sok nehéz év. De a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eljött ide, mihozzánk is. És most már itt is szebb az élet... Csorba Barnabás Szovjet géppel könnyítik a munkát a diósgyőri elektroacélműben A Lenin Kohászati Müvek clektroacélművébcn eddig kézi erővel, kefével • kenték a különleges kátránytermékből készült lakkot az acél csapolása előtt az öntőtégelyek, úgynevezett kokillák falára, hogy azáltal csökkentsék az acél oxidálódását. A munkának ez a régi módja hosszadalmas és fáradságos volt, továbbá sok anyag használódott el, a kokilla falán a szükségesnél vastagabb lakkréteg keletkezett, ami gyakran az acél minőségét is rontotta. E fontos munkához nemrég szovjet gyártmányú lakkozó gépet szereztek be. A kísérleti üzemelés alatt bebizonyosodott, hogy a korszerű berende^ zéssel, lényegesen jobb feltételek között, lényegesen kevesebb idő alatt kenhetik rá a lakkot a kokilla falára, a gép filmszerűen egyenletes, finom réteggel vonja, permetezi be a kokillát. így az anyagfelhasználás is körülbelül ötödével csökkenthető. Csaknem húszezer asszony tanul különböző tanfolyamokon megyénkben A nőtanács Borsod megyei szervezetei az idén fokozottabb gondot fordítanak arra, hogy a falusi asszonyok különböző tanfolyamokon bővítsék ismereteiket és ezáltal növeljék általános műveltségüket. A megye 336 nőtanácsa gazdag, vól- tozatos oktatási programot állított össze az őszi és téli hónapokra. így például a városokban és községekben 80 gazdasszonykört szerveztek. Ezeken megtanítják a lányo-. kai és asszonyokat szabni, varrni, főzni, kézimunkázni, » szőnyeget készíteni. Munka közben pedig a nemzetközi helyzet alakulásáról, a termelőszövetkezetek tagságát érintő időszerű kérdésekről tartanak felolvasásokat. 95 helyen rendezik meg a nők akadémiáját, amelyek tematikáját a tájjellegnek megfelelően állították össze. Az első előadást minden akadémián a „Nemzetközi nő- kongresszus Magyarországon" címmel tartják meg. A téli hónapokban a járási székhelyeken két éves baromfitenyésztő tanfolyamokat rendeznek, amelyekre a termelőszövetkezeti községekből járnak majd be az asszonyok. A termelőszövetkezeti akadémiákon, 32 helyen női tagozatokat is szemeztek. A két éves oktatáson szakmai, természettudományi, politikai, irodalmi és történelmi előadásokat hallhatnak az asszonyok. Ezenkívül a megye valamenynyi községében ismeretterjesztő előadásokat is tartanak a nők részére. így Borsod megyében az őszi és téli hónapokban a különböző akadémiákon, s tanfolyamokon csaknem 20 ezer asszony képezi magát. November 7 tiszteletére hat járásban fejezik be a vetést Megyénkben kettőzött erővel végzik a vetést A korábbi napok esőzése nyomán fellazult a nyári szárazság miatt kőkeményre szikkadt föld, ennek következtében meggyorsult a talajelőkészítés és a vetés. A putnold járásban például több mint 800 lófogat dolgozik ezekben a napokban. Jelentős segítséget nyújtanak a vetéshez a borsodi gépállomások. A megye nagyüzemeiből és a borsodi bányákból 100, traktorvezetéshez értő szakember segít az őszi munkákban, s így a legjobban lemaradt járásokban sikerült megszervezni a kétműszakot A gépállomások traktorosai a kedvezőtlen körülmények ellenére is derekasan dolgoztak. Ennek eredményeként nyolc gépállomás már teljesítette őszi vetési tervét — köztük a mérai, a baktakéki és a mezőkövesdi gépállomás is. A megye termelőszövetkezetei közöl november 7 tiszteletére több, mint 150 közös gazdaság tette földbe az előírt területen az őszieket Az aba- ujszántói és az encsi járás után a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére befejezik a vetést Borsod két legnagyobb búzatermő járásában, a mezőkövesdi és a mező- csáti járásban is. Befejezik a vetési munkát az edelényi, valamint a sátoraljaújhelyi járásban is. r Újabb csőgyár készül Kínának A DIMAVAG dolgozót határidő előtt elkészítették a csőgyár egyik legnagyobb gépegységét; az öntecs lyukasztót. Az 1800 tonna súlyú gép szállításra kész.
