Észak-Magyarország, 1961. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-08 / 212. szám

Péntek, 1961. szeptember 8. ÉSZAKMAGYARORSZAG 3 Bánfában és otthon •/ Az ÖREG BÁNYA sok jó bányászt nevelt. Szép számmal mentek nyug­díjba innen olyánok, akik tizennégy- tizenöt éves korukban itt tették meg az első lépéseket a föld alatt. Régi bányásznemzedékek fiai adták egy­másnak a csákányt műszakváltáskor a sajószentpétari kettes aknában, ahol még 1910-ben kezdték meg a termelést. Itt dolgozik Galyas Béla is. Élete olyan volt, mint a többi bányászé. A csendesebb, szolidabb emberek közé tartozott világéletében. Akkor se igen lázadozott, ha fizetéskor csak a fatálból osztottak neki, ha a „kredit’’ fölemésztette a papírbankót, s csak az aprópénzt pendítette elé a tiszt úr. Mikor meg kezdett az öreg bá­nyába is besütni a nap, ugyan mi­ért lázadozott volna? Az egykor há­romnapos munkahétből hatnapos munkahét lett, a fatányér eltűnt a fizetőablakból, s a fizetési boríték­ban egyre szaporábbak lettek a pi­roshasú százasok. Mert Galyas Béla vájár teljesítménye rohamosan emelkedett, s röviddel a felszabadu­lás után már külföldi jutalomüdülés­ben is részesült. Ekkor — életében először — tollat ragadott és levelet írt az újság szerkesztőségébe. Öröm­től elcsukló félmondatokban kö­szönte meg, hogy ilyen nagy meg­tiszteltetésben részesült. „Valamikor csak az urak mehettek külföldre üdülni, nekünk a minden­napi szűkös kenyérért is verejtékez­ve kellett megdolgozni, attól félve, hogy még ezt is elveszítjük. Ki hitte volna akkor...” — írta a levélben, melyet a szerkesztőség szóról-szóra közölt. Pedig Galyas Béla nem csinált mást, mint továbbra is szorgalmasan dolgozott. Nem talált fel semmit, nem vitt véghez csodákat, csak ép­pen pontosan és lelkiismeretesen tel­jesítette kötelességét. És mégis, vagy éppen ezért egyre szaporodtak a ki­tüntetések, mind magasabb lett a fi­zetés, mind gyakoribb a jutalom. S egy szép napon arra is gondolha­tott, hogy elhalt felesége helyére másik asszonyt hoz a házhoz, meg­osztja életét hozzáillő élettárssal. A Sajószentpéter, Bányász utca 9. számú ház udvara csupa virág. Dália, apja —, hogy én már ilyen korom­ban a bányában dolgoztam. S a kis Bélának olyan idegenül hangzik minden. A felnőttek min­denre tudnak valamit mondani — gondolja magában és kerékpárjára kap, hogy sörért szaladjon. — Az egész hét olyan ünnepélyes hangulatban telt el — mondja az em­ber, mikor szabadkozunk, hogy né­hány percre visszatartottuk. Éjsza­kás műszakból jött, aludnia kellene. Már készülődünk is, hogy elmen­jünk. Marasztalnak. Megnézzük a festményeket, elbeszélgetünk a kis­fiú hajlamairól, szorgalmáról. Béla gépészmérnök szeretne lenni, s ha lesz kedve tanulni, lehet is. Most még van kedve, jeles tanuló. Száz kötetnyi könyvtára jelentős részét maga vásárolta. Most ment hetedik­be. A fiatalasszony is készülődik egy kérdéssel. Gimnáziumba szeretne be­iratkozni. Hogy kezdjen neki a tanu­lásnak? — Egyszerű — mondom én —, még talán mindig jelentkezhet, hi­szen az esti tagozaton csak a. hónap közepén kezdődik a tanítás. Ne halo­Szilva a futószalagon A miskolci „Mirelit** gyárban 12 va­gon szilvát bűiének az NDK számára. meg őszirózsa. De nem tűnik fel, hi­szen az egész bányász-sor ilyen. 1958-ban épült ez az új lakótelep. Itt kapott kétszobás, fürdőszobás lakást a Galyas-család is. A kedves, szőke fiatalasszony rendre inti a kisfiút, aki az előszo­bában széjjelhagyta körvasútjának tartozékait, aztán a nagyszóbába tes­sékel. Otthon vagyunk. A hangulat is 1—2 perc alatt otthonossá válik. Egy asztalkán ott áll az új televízió, melyet hét és félezer forintért az idei hűségpénzből vásároltak. A KIS BÉLA készségesen mutatja meg könyvtárát, s nyomban utána gyufacimke-gyűjteményét. Világot- járt úttörő ez a gyerek. Neki már természetes, hogy Németországban nyaralt, hogy hamarosan eljut a Szovjetunióba is, összebarátkozik pionírokkal; hogy Lipcséből karórát hozott az apjának, hogy van Pajtás fémépítője, amelyből teherautót, da­rut, villamost, esztergapadot tud összerakni. — Sokszor elmondom neki — mondja nem kis büszkeséggel az gassa, ha tanulni akar. — Megengeded Bélus, hogy tanul­jak? — fordul a férjéhez, aki .moso­lyogva bólint a fejével. — Meg bizony, legalább néha en­gem is taníthatsz. Rám fér. ELKÖSZÖNÜNK. Az erkélyről hosszan integetnek utánunk. S mi. akik gazdagabbak lettünk egy ked­ves találkozás emlékével, visszainte­getünk, mint a hosszú útra induló gyerekek. Borsodi Gyula Négyezer kereskedelmi újítás A kereskedelmi újítások évről-év- re sokmillió forint megtakarítást hoznak a különböző vállalatoknak. Az új, ötletes gépek és berendezé­sek megkönnyítik, meggyorsítják a bolti munkát. Az idei első félévi újí­tómozgalom mérlege is ezt bizonyít­ja: hat hónap alatt négyezer újítást nyújtottak be a Belkereskedelmi Mi­nisztérium újítási osztályához, ahol 1800-at bevezetésre alkalmasnak ta­láltak. Randit beszéltem meg a lánnyal szombat estére* bál volt a faluban. Ügy gondoltam, hogy délután, úgy háromra végzek azzal az öt holddal, aztán hazahajtok* leáztatom magamról a port meg az olajszagot és le­dűlök néhány órára. Egész héten alig hunytam le a szemem, rámfér tánc előtt egy kis pihenés. Igen-igen szeret táncolni a lány, akinek csapom a szelet, no meg én se vagyok ellene a táncnak. Jó dolog az, annyi szent. Az ember elfelejti búját-baját, ha van neki, lebegteti a lányt, repíti a muzsikára. Nem érzi akkor az ember a fáradtságot, csak másnap áll bele a lábába a fájás. De hát melyik fiatal bánja azt? Jó korán nekiálltam én annak a táblának. A Nap még csak az ujjait mutogatta a hegyek felett és már fordultam vagy kettőt, pedig irgalmatlanul hosszú egy föld volt. Adtam a körmösnek a gázt, de csak nem akart gyorsabban mozogni, hányta a farát meg kaparta a földet, mint akinek nem tetszik a dolog. Meg kell adni, istentelenül megaszalta a tarlót a Nap, mintha úthengert eresztgettek volna végig-hosszig rajta, olyan kemény volt. Már azon járattam az eszem, hogy fel­jebb veszem az ekét, úgyse mutatkozik most sehol az a Tökmag. Én már csak így hívom a téesz brigádveze­tőjét, olyan aprócska mitugrász emberke, de a szeme olyan, mint a sasé. Van nap, amikor háromszor is ki- karikázik hozzám, veszi elő a colostokot, méricskéli a barázdát, elég mély-e. Eddig még nem nagyon akasztott velem tengelyt, nem volt rá oka. Az én famíliám is benne van a téeszben, igaz, a szomszéd faluban, de azt tudom, hogy ha már megfizetnek a szántásért a gép­állomásnak meg nekem, csak megcsinálom tisztessége­sen. Mondom, már feljebb akartam venni az ekét, de mégis meggondoltam magam. Még rájönnek a bitang- ságomra, annak meg csak én ihatom meg a levét, rá­adásul oda a becsület is. Egye fene, legfeljebb nem szunyókálok, holnap úgyis vasárnap, pihenhetek. Ebédre se álltam le, minek lopjam azzal is az időt. Kolbászt hoztam magammal. Egyik kezemmel etettem a Bandit — ez a nevem — a másikkal a kormányt tartottam. Délután háromkor még volt vagy két-három for­duló. Lementem, feljöttem, akkor vettem észre, hogy már nem maradt csak vagy egy félfogásnyi. Itt egye meg a fene, ezért már igazán nem jövök vissza! — határoztam el magamban. Jól megnyestem a barázdát és ráforgattam a földet arra a félfogásnyi maradékra. Olyan ügyesen sikerült a dolog, hogy amikor az alj­ból végignéztem a táblán, nem látszott egy csücske se a szántatlan földnek. Csak nem megyek vissza? Innen közelebb vagyok hazulra, oszt már a félnégyet is túl­haladta a mutató. Megnyomtam a gázt, gyerünk haza! Ügy ment a vén tragacs hazafelé, öröm volt nézni. Mintha lelke volna ennek a csomó vasnak, mintha érezné. hogy most pihenni megyünk. Még arra is volt időm, hogy lepihenjek egy kicsit. Us-- b-H felé megjöttek a cimborák, kirángattak az ágyból. Alig tudtak lelket verni belém, annyira húzott vissza az ágy. Nem csoda, bizony nem, elfáradtam egész héten. De hát ha az ember keresni akar? Isten­nevében sehol se adják a pénzt, meg kell dolgozni érte. Nagynehezen mégis kicegmeregtem az ágyból. Nya­kon öntöttem magam egy fél vödör vízzel, egyszerre úgy felfrissültem tőle, hogy még birkózni is lett volna kedvem. Mentünk a bálba. Bözsike már ott volt. Ült az anyja mellett, árulta a petrezselymet, nem vitte senki táncolni. No, nem azért, mintha olyan utolsó lenne, csak hát tudják a legények, hogy én kerülgetem. Éppen keringőztünk, amikor egyszer csak elkezdek csuklani. — Emleget a szeretőd — mondja Bözsike nagy nevetve. Nekem bizony nem a szeretőm jutott hirtelen eszembe — igaz, nincs is nekem olyan, nem vagyok szélhámos, az ember egyszerre csak egyet szerethet igazán —, a Tökmag, igen, a brigádvezető, biztosan ő emleget. Amilyen szeme van, biztos észrevette a hun­cutságot, most aztán szidja a családfámat. Egyszerre úgy elment a kedvem a keringőzéstől, hogy nemsokára haza is mentem Erzsikével. Ráfogtam a fejemre, hogy fáj. Fájt is az, de nem azért, mintha belém esett volna valamilyen nyavalya ... Hazamentem, lefeküdtem. Jól behunytam a sze­mem, hogy magamhoz csalogassam az álmot, de ne- agyjisten elaludni. Törtem a fejem, most aztán hogy tüntetem 'el a huncutságom nyomát. A brigádvezető már úgyis tudja. Már kukorékoltak a kakasok, mire kieszeltem a dolgot, egyből el is aludtam. Hétfőn, alig hogy elment a hajnali vonat, már tal­pon voltam. Bemelegítettem a körmöst, aztán gye­rünk ... Ügy siettem, mintha kergettek volna. Elsőnek akartam kiérni a határba, ne lássa senki, hogy még húzok egy barázdát azon a földön, amit pedig már szombaton felszántottam. No, most már jöhet a Tök­mag, majd megmondom neki. ha nekemáll, hogy ve­gyen szemüveget, mert rosszul látta, amit látott, fel­szántottam én tisztességesen. Bepüfögtem a téesz tanyájára. A Tökmag fogadott: — No, de friss vagy. Bandikám. — Iparkodik az ember — mondom neki, oszt figyelem erősen a szemét, nem vasvillázik-e rám úgy haragosan. — Végeztél szombaton a Lapos-dűlőben? — kérdi. Kezdődik már, kezdődik, gondoltam, most bújik ki a szög a zsákból. Nyugalmat erőltettem magamra, s mintha teljesen tiszta lenne a lelkiismeretem, úgy válaszoltam: — Végeztem hát. — Akkor jó. Ma a Szárazvölgybe mégy, ott van az a kivénhedt lucernás, azt kell feltörni. Gyere, van még egy kis aratópájinkám, igyál, ne mondd, hogy smucik a magyar, megbecsüljük mi a jó traktorost. Ügy ráköszöntöttem én az egészségére azt a deci pálinkát, hogv talán az apáméra se tudnám jobban. Mert nem tudott 6 az én huncutságomról. No, hiszen okultam én a dologból. Legjobb úgy, ha az ember becsü­lettel megcsinálja amit rábíztak, hogy tiszta legyen a lelkiismerete. Gulyás Mihály Győzelmi példa Megyei szerveink az elmúlt na­pokban értékelték a csengeri és tisza- löki járások versenyfelhívása alapján megyénkben is általánosan kibonta­kozott nyári mezőgazdasági verseny eddigi eredményeit. S bizony, a szak­emberek, a versenybizottság tagjai­nak is kijutott a vercjték-törölgetés- ből. Nem volt könnyű dolog eldönte­ni, kit illet az elsőség, melyik terme­lőszövetkezet, gépállomás, járás, ál­lami gazdaság dolgozott a legjobban. Hol fejezték be hamarabb az aratást, cséplést, hol végezték el a cséplésscl egyidőben a kapások gyomtalanítá­sát. Becsülettel állt helyt ugyanis mindenki, áld szereti a falut, a föl­det, a munkát, az életet. S ha alapos utánanézéssel, egy-egy közös gazda­ság, gépállomás munkájának, fejlő­désének sokoldalú boncolgatásával ki is mondották az elsőséget, a dicséret, az elismerés megyénk mezőgazdasági dolgozóinak egészét illeti. Nem min­denütt egyformák az adottságok. De mindenütt nagy volt a küzdelem a többért, a jobbért. Megyénk gépállomásai közül a Mérai Gépállomás lett a legjobb. Ál­lami gazdaságaink között a Takta- közi Állami Gazdaság végzett vitat­hatatlanul kiemelkedő munkát. Me­gyénk járásai közül, — s meg kell mondani, igazán meglepetésre —, az északi részen fekvő encsi járás ara­tott le, csépelt el leghamarabb, s vé­gezte el a szántási munkálatokat. Termelőszövetkezeteink közül pedig egyszerre hármat is megilletne az el­ső hely: a bocsi Petőfit, a mezőke­resztesi Aranykalászt és a finkei Uj Életet. Akikre a választás esett, akik ott állnak a .győzelmi emelvényen”, megérdemlik az első helyet. Hiszen a Mérai Gépállomás, megyénk legésza­kibb gépállomása elsőnek fejezte be körzetében a cséplést, 100,4 száza­lékra teljesítette a nyári talajmun- katervét, 105 százalékra a tarlóhán­tást és 230 százalékra az egyéb szán­tási feladatát, a nyári mélyszántást, vetőszántást. Olyan eredmény ez, amelyhez nem kell kommentár. S nem kell kom­mentár ahhoz sem, hogy a Taktaközi Állami Gazdaság 30 százalékkal ter­melt több őszi árpát a tervezettnél, 19.59 mázsát holdanként, s a kalászo­sok betakarításával egyidőben elvé­gezte a tarlóhántást is, nem keve­sebb, mint 2642 holdas területen. Va­lóban elismerésre méltó munkát végzett a három említett termelőszö­vetkezet is. A mez (»keresztesi ok augusztus 9-re, a bőcsiek augusztus 7-re, a finkeiek augusztus 3-ra elcsé­peltek. Közel két hónappal hozták előbbre a legnagyobb nyári munka befejezését a szokásosnál. És ez nem csupán az időjárásnak, a kalászosok korai érésének köszönhető. Hiszen az érés alig következett be néhány nap­pal, mint általában szokott. S az is bizonyítja a három termelőszövetke­zet kiváló munkáját, hogy több ter­ményt adnak általában az államnak a tervezettnél, s ez már magában- véve is dicséretre méltó dolog. Külön kell szólni a győztes encsi járás termelőszövetkezeteiről, s nem utolsó sorban a járási szervek veze­tőiről, munkatársairól, az encsi járási pártbizottságról, a járási tanács dol­gozóiról. Példa nélkül való dolog, hogy az encsi járásban, ahol az ég­hajlati viszonyok következtében álta­lában később érnek a kalászosok — előbb fejeződjön be az aratás, csép- lés és a tarlóhántás, a nyári mély­szántás is. És ez évben bekövetke­zett. Az encsi járás termelőszövet­kezetei egy héttel korábban végeztek a legnagyobb nyári munkával, mint a mezőkövesdi, a mczőcsáti járás közös gazdaságai. S az aratással, a cséplés- sel egyetemben hántották, szántották a tarlót. Ilyen kiemelkedő munkához, ilyen nagyszerű eredményhez feltét­lenül pontos, alapos szervezőmunká­ra volt szükség. Szükség volt arra, hogy megfelelő számú gép álljon rendelkezésre, hogy minden terme­lőszövetkezeti tag ott álljon, ahol legjobban szorított a munka. És az encsi járás közös gazdaságaiban nem volt probléma sem a gépekkel, sem a termelőszövetkezeti tagság készsé­gével, munkájával. A gépállomások és a termelőszövetkezetek erőgépei két műszakban dolgoztak. Nappal csépeltek, éjjel szántottak. Ezért kü­lön nagy-nagy elismerés illeti a gép­állomások és a termelőszövetkezetek oíajoskczű, poros és melegszívű, rá­termett traktorosait. Valamilyen versenyben elsőnek lenni, valamilyen munkában győze­delmeskedni, mindig felemelő, s min­dig új vetélkedésre, új győzelmekre serkentő dolog. így van ez most. a falu versenyénél is. Még be sem feje­ződött a verseny első szakasza, még senki sem tudta, ki „áll” majd a „győzelmi emelvényen”, már új fel­hívások, új versenyszerződések kez­deményezték a további vetélkedést. A cigándi termelőszövetkezetek már hetekkel ezelőtt versenyt kezdemé­nyeztek az ősziek betakarítására, az őszi talajmunka végzésére. S ez a verseny most tovább terebélyesedik. Egyre több közös gazdaság jelenti be, hogy részt kíván venni az újabb vetélkedésben. S nemcsak azért, mert az első helyre, a győztest meg­illető vcrsenyzászlóra pályázik, ha­nem azért, hogy a becsületes, a ki­emelkedő munkával több legyen. Több legyen a közösségnek; a ter­melőszövetkezeti tagságnak, az álla­mi gazdaságok, gépállomások dolgo­zóinak, s több legyen az egész or­szágnak, az egész népgazdaságnak. Ez a mozgató erő, ez a serkentő érzet ma megyénk valamennyi közös gazdaságában. A több, a jobb kívá- nata, reménye ad újabb és újabb erőt a munkához, a versenyhez. És ez mindannyiunk érdekében történik. Barcsa Sándor Félmillió mázsa gabonát vásároltak fel Borsodban A Borsod megyei Terményforgalmi Vállalat csaknem félmillió mázsa ga­bonát vásárolt már fel. Ez a meny- nyiség mintegy negyven százalékkal több, mint amennyi az előző év ugyanezen időszakában a raktárak­ba került. A termésátlagok azt mu­tatják, hogy a nagyüzemi táblákon átlagosan 1,5—2 mázsával több ga­bona termett, mint a kisparcellákon. Az északi dombvidéken fekvő közsé­gek határában, mint például Szend- rő, Bak, Tornanádaska környékén a kisparcellák 4—5 mázsás átlagter­mésével szemben az idén a gabona mennyisége megközelítette holdan­ként a 10 mázsát. Régi tapasztalat, hogy az újszülöt-' tek néhány hónapos koruk után könnyebben kapnak influenzát. E je­lenség tudományos bizonyítékát szol­gáltatta Tarchila és a bukaresti Mik­robiológiai és Járványügyi Intézet több más munkatársa. Száznyolcvan anyának vérét és tejét, ugyanakkor újszülötteik vérét vizsgálták a szüle­tés utáni első 24 órában, majd 7, 30. 60 nap múlva. Kiderült, hogy a s: - letés után már egy héttel rohamo­san esik a csecsemők vérének influ­enza elleni védőanyag, tartalma. Egy hónap múlva már csak a csecsemők Igen jó eredményt hoztak a tsz- ekben a külföldi nagyhozamú búza- fajták. Sok tsz — mint többek kö­zött a borsodivánlcai Petőfi, a szent- istváni VII. Pártkongresszus, az 'en­csi és a forrói tsz-ek — a nagy hoza­mú búzafajták által termett gaboná­val teljesítették túl a leszerződött mennyiséget. A tsz-eknek a jóminőségű gabona külön jövedelmet hozott. A Termény­forgalmi Vállalat több mint másfél millió forintot fizetett ki minőségi felár címén a tsz-eknek a 82—84 hektoliter súlyú gabonák után. egyharmadánál található egészen ke­vés influenza ellenanyag. Ezek a vizsgálatok részben bizo­nyítják a csecsemők hüléssel szem­beni feltűnő fogékonyságát, más­részt felhívják az anyák, a család­tagok és ismerősök figyelmét arra, hogy meghűlt állapotban ne látogas­sanak csecsemőt. Ugyanis, míg a fel­nőttek vérében mindig akad influen­za elleni ellenanyag, a csecsemőknél ez hiányzik. Az influenzás fertőzés pedig ebben a korban életveszélyes lehet. JHogy tiszta legyen a lelkiismerete••• Mért lesz könnyebben influenzás az újszülött?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom