Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-03 / 181. szám

Csütörtök, 1961. augusztus 3. fiSZÄICMAGYAftORSZÄG *> HÍREK •— Tűzoltógyakorlatokkal egybekö­tött, ünnepélyes vezelőségválasztó közgyűlést rendez augusztus 6-án, va­sárnap a Borsodi Szén bányásza ti Tröszt kazincbarcikai központi osz­tályozóüzemének tűzoltó testületé. — KÉSŐ BRONZKORI SÍROKRA BUKKANTAK Tiszafüred határá­ban. Eddig 13 sírt tártak fel és azok­ban bronztűket, bronztőrt és díszes cserépedényeket találtak. — KÉT HÉTIG vendégszerepel a Vilnius! egyetem népdal- és tánc­együttesének 70 főnyi csoportja Ma­gyarországon. A fővároson kívül Debrecenben és több más városban lép fel. — CSAKNEM KÉTKILÖS ARANYRÖGÖT találtak a Szovjet­unióban a kolimai aranybányában. — Végleg megtelepedett Borsod megyében több fővárosi orvos, akik az Egészségügyi Minisztérium felhí­vására korábban 3—3 hónapra jöt­tek le egyes borsodi községekbe. — RENDSZERES turista hajójárat indult meg Odessza és Vclence kö­zött. — Lehel György vezényli a mar- tonvásári Beethoven-hangversenyso- rozat második előadásán, augusztus 5-én a Magyar Állami Hangverseny- zenekart. Közreműködik Fischer An­nie. — KÉT TANCCSOPORT KÉPVI­SELI MISKOLCOT a várpalotai nemzetközi néptáncfesztiválon au­gusztus 5—6-án — mint már jelen­tettük. A Diósgyörvasgyári Művészeti Együttes tánccsoportja 5-én, szomba­ton reggel utazik külön autóbusszal Várpalotára, a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa Művelődési Otthoná­nak csoportja, pedig balatoni üdülé­séről megy át Várpalotára. — FOLYÉKONY és paszta-mosó­szerek gyártására készül az Egyesült Vegyiművek. A MISKOLCI MOZIK MŰSORA BÜKÉ. aug. 3—9-ig 4, 6, 8 óra: Pedrö ka­pitány vidám hadjárata. Széles. 14 éven alul nem ajánl. KOSSUTH. 3—8-ig du. lél 4 óra: A kis csalogány. 10 éven alul nem ajánl. 3 9- ig haromn. 6, 8 óra: Szeptemberi szere­lem. 18 éven felülieknek. HÍRADÓ. 3—4-én de. 9, 11 óra: Szep­temberi szerelem. 18 éven felülieknek. NEPKERT. 3-án háromn. 9 óra: Légy jó mindhalálig. Széles. Korit. nélk. TÁNCSICS. 3—5-ig 5, 7 óra: Seller utca 8. 10 éven alul nem ajánl. FAKLYA. 3—6-lg 6, 8, vasárnap 4, 8, 8 óra: Bambi. Korh. nélk. SZIKHA. 3—5-ig 5, 7 óra: Különleges megbízatás. 10 éven alul nem ajánl. SAGVARI. 3—5-ig 5. 7 óra: Csutak és a ezürke ló. Korb. nélk. DlADAl,. 3-án fél 5, fél 7 óra, 4-én fél 7 óra: Négyen az árban. Korh. nélk. PETŐFI. 3-án S, 7 óra, 4-én 7 óra: Meg­bilincseltek. 10 éven alul nem ajánl. TAPOLCA. 3-án 6 óra: Svejk, a derék katona. I—IT. rész. 14 éven alul nem ajánl. EPITÖMUNKÁSOK FILMSZÍNHÁZA. Magyar—Szovjet Barátság tér 4. Augusz­tus 4-én fél 6, fél 8 órakor: Végállomás szerelem. Német film. Csak 18 éven felü­lieknek. ERKEL FILMSZÍNHÁZ. Figyelem! A MÁV Erkel filmszínház a mai napon nor­mál mozivá alakult. Megnyitó előadás: Ludas Matyi. Magyar film. Rendkívüli kezdések: 4, 6, 8 órakor. PERECES, aug. 3—4-én: Ordító egér. Angol film. 10 éven alul nem ajánlott. Kezdés: 3-án 5, 7 óra< 4-én 6 órakor. MŰVELŐDÉS HAZA. aug. 4—5-én 5, 7 órakor: Mágnás Miska. Magyar film. Kor­határ nélkül. ; Bartók Béla Művelődési Ház Augusztus 3-án, csütörtökön du. íél 3 érakor: A Bükk-hegystfg természeti kin­csei. Szervezett nyugdíjasok kirándulása Hollóstetőre. Előadó: dr. Arokszállásy Zoltán tanár. Indulás délután fél 3 óra­kor a Bartók Béla Művelődési Háztól«-oOo­ffANACSTAGI FOGADOORAK? Városi tanácstagok: Augusztus 4-én: Berki Mihályné, Szőlő­hegy u. 22. sz.; 17 órától; Tóth Mária, Kommün u. 2. sz.; fszt. 2., 18 órától. I. kér. tanácstagok: Augusztus 4-én: stricz Jánosné; Kom­mun u. 2. sz.; földszint, 17—19 óráig; dr. Barna Györgyné, Hoffmann O. u. 8. sz.; fszt. 2.; 17—19 óráig. ni. kér. tanácstag: Augusztus 4-én: Viskevics Elemér, Tán- csics-tér D. bérház, 16—18 óráig. ÉSZAKMAGYARORSZAG A Magyar' Szocialista Munkáspárt Borsod megyei bizottságának lapja szerkesztő: Sárközi Andor c»zerKesztőség: Miskolc, Tanácsház tér 2. ^ Telefonszámok: üíílfí ,MöS- Pártrovat: 16-049. Ipart I4TnB2‘ Mezőgazdasági rovat: 16-078. Kulturális rovat: 16-067. Belpolitikai rovat — Sport: 18-046. , „ , Kiadja: Az Eszakmagyarországi Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Biró Péter Kiadóhivatal: Széchenyi u 15—17 Hirdetésfelvétel: 16-213. Terjeszti a posta. Kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnél. Készült a Borsod megyei Nyomdában Fc'f-iAs vezető: Kárpáti Giörey TIT-HIREK Előadások: Fél 3 órakor az LKM téglagyárban: A szeszélyes időjárás. Előadó: dr. Szabó Gyula tanár. Este 6 órakor a sajóparti vízműben: Nyári megbetegedések. Kirándulás: Délután 2 órakor a Bartók Béla Műve­lődési Ház kirándulást rendez a Bükkbe. Tudományos vezető: dr. Arokszállásy Zoltán tanár. A Miskolci Rádió műsora: (A 188 méteres hullámbosszon 18—19 óráig.) Napi krónika. Erkel: Hunyadi László nyitány. Nevelési kérdések. Hat hónap története ... EncsrőL janu­árban elhangzott műsorunk nyomán. Őszi rózsa, fehér rózsa ... Magyar nó­ták, csárdások. Közlemény A Miskolci Városi Rendőrkapitányság felhívja azoknak a figyelmét, akiktől is­meretlen tettes az SZTK rendelőintézet elől kerékpárt lopott és a rendőrségen feljelentést nem tettek, hogy saját érde­kükben a Miskolci Városi Rendőrkapi­tányság, Miskolc, Rudas L. u. 14., II. eme­let 46. sz. szobában jelenjenek meg. IDŐJÁRÁS Várható időjárás csütörtökön estig: fel­hőátvonulások, több helyen záporeső, zi­vatar, mérsékelt, a zivatarok Idején meg­élénkülő nyugati szél. A nappali felme­legedés a nyugati megyékben kissé mér­séklődik, keleten még erős marad. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 12—16, legmagasabb nappali hőmérséklet keleten: 26—30, nyugaton 22 —25 fok között. «SSO ÉRTESÍTÉS Értesítjük Széchenyi u. 12. számtól 40. számig, 11. számtól 17. számig — Déryné u. 2. számtól 20. szómig, 3. számtól 11. számig, — Hösök tere 1. szám, 3. szám és 4. szám alatti fogyasztóinkat, hogy augusz­tus hó 4-én reggel 7 órától du. 5 óráig, a Széchenyi u. 21. sz. alatti új bérház kábelcsatlakozásának elkészítése miatt az áramszolgálta­tást szüneteltetni fogjuk. ÉMÁSZ I—IV. kér. kirend. Megnyitottuk a Csabai kisvendéglőt új vezetéssel Halételek és ízletes ételkülönlegességek állaudóan kaphatók Miskolci Vemlcglátóipari V. Sift MIM G VOftORSZftG Nagysikerű Kilián sportünnepély Sajószentpéteren Amikor hóna­pokkal ezelőtt megkezdték a Ki­lián Testnevelési Mozgalom szerve­zését, a szakszer­vezetek egymással vetélkedve látlak munkához. Május elseje után egymást érték a jelenté­sek, amelyek a mozgalom állásáról, a jelentkezésekről szóltak. Különö­sen a Borsodi Szénbányászati Tröszt­bizottság területéről érkeztek ked­vező hírek. Perényi István elvtárs, a trösztbizottsóg sportfelelőse fárad­hatatlanul járta a bányászközségeket és településeket, szervezte az új sportmozgalmat. Sajőszeni.péter, Ede­lény, Pereces és a többi bányász­község felismerte a Kilián-mozgalom jelentőségét. Azok a dolgozók, akik még nem űztek egyetlen sportot sem, egymás utón jelentkeztek az új moz­galomra. Már a jelentkezések kezdetén el­határozták. hogy Kilián sportünne­pélyt rendeznek, ahol a különböző sportágak versenyein találkoznak majd azok. akik a Kilián Testneve­lési Mozgalomban óhajtanak sportol­ni. A Kilián sportünnepélyt július utolsó vasárnapján rendezték meg Sajószentpéteren a Borsodi Bányász sportkör sporttelepén. Az eredményes szervező munka legszebb bizonyítéka: 596 nevezés ér­kezett a Kilián sportünnepélyre. A nagy esőzések ellenére gyönyö­rűen feldíszítették a Borsodi Bá­nyász sporttelepét, ahova a sport- ünnepély napjának reggelén egymás után futottak be a részvevőket szál­lító autóbuszok. A Kilián sportünnepélyt Varga Jó­zsef elvtárs. a Bányász Szakszervezet Borsodi Trösztbizottságának titkára nyi tóttá meg. Végtelenül örülünk — mondotta —, hogy megrendeztük a mai sport­ünnepélyt. Bebizonyítottuk, hogy nemcsak a munkában, hanem a sportpályán is megálljuk a helyün­ket. Dolgozóink megértették a Ki­lián-mozgalom célját, jelentőségét és tudják^ hogy rendszeres testedzéssel megerősödve, könnyebben végzik el azt a feladatot, amelyet a szénfalak mellett kell végrehajtaniok. Olyan bányászaink legyenek, akik Kilián Györgyhöz hasonlóan szeretik hazá­jukat, akik erős akarattal, sporttal edzett szívós fizikummal képesek dolgozni valamennyiünk szebb és boldogabb jövőjéért. A megnyitó után Jáni Gyula elv­társ, a Borsodi Bányász Sportkör elnöke köszöntötte a vendégeket, majd megkezdődtek a versenyek. A sajószentpéteri Kilián sportünnepély részletes eredménye a következő: Kispályás labdarúgás (10 csapat indult): 1. Sajószentpéter Il-es akna, 2. Sajókaza, 3. Sajószentpéter (Hari- ca). Kézilabda férfi (8 csapat indult): 1. Perecesi 104. sz. 1TSK, 2. Sajó­szentpéter (Igazgatóság), 3. Ormos- bánya. Kézilabda női (2 csapat): 1. Izsófalva. 2. Ormosbánya. Asztali- tenisz férfi (8 csapat): 1. Kurityán, 2. Alberttelep, 3. Ormosbánya. Asz­talitenisz női (2 csapat): 1. Sajószent­péter (Igazgatóság), 2. Edelény. Teke csapat (10 csapat): 1. Edelény, 2. Sa­jókaza, 3. Lyukóbánya. Teke egyéni (46 induló): 1. Balázs (Sajószentpéter II), 2. Miskolvics (Ormosbánya), 3. Drótos (Edelény). Sakk (6 csapat): 1. Sajószentpéter (Igazgatóság). 2. Sajószentpéter (II. akna), 3. Sajó­kaza. Röplabda (4 csapat): 1. Ede­lény, 2. Herbolya, 3. Rudabánya. Kerékpár (4 induló): 1. Nagy (Ede­lény), 2. Deli (Edelény), 3. Balogh (Saj őszen tpéter). Atlétika. Férfi számok: 100 m (81 induló): 1. Kmetty (Izsófalva) 12.5, 2. Herczegfalvi (Pereces) 12.6, 3. Lu­kács (Sajószentpéter) 12.7, 200 m: 1. Kmetty (Izsófalva) 25.9, 2. Kiss (Sajószentpéter) 26.6, 3. Gyovai (Ru­dabánya) 27.7. 300 m (25 induló): 1. Kmetty (Izsófalva) 40.8, 2. Kiss (Sajószentpéter) 42.8. 3. Csépány (Kurityán). 800 m (20 induló): 1. Csépány (Kurityán) 2:19.9, 2. Varga (Pereces), 3. Kövesi (Pereces). Távol­ugrás (25 induló): 1. Berlinszki (Ru­dabánya) 4.96, 2. Jajdrisz (Albert­telep), 3. Nyester (Pereces). Magas­ugrás (34 induló): 1. Tomkó (Albert­telep) 155, 2. Molnár (Sajószentpéter) 155, 3. Kovács-(Edelény) 155. Súly­lökés (53 induló): 1. Tomkó (Albert­telep) 10.34, 2. Kiss (Alberttelep), 3. Orosz (Alberttelep). Gránátdobás (56 induló): 1. Vécsei (Herbolya) 59.80, 2. Kiss (Alberttelep), 3. Jajdrisz (Al­berttelep). 6x100 m: 1. Perecesi 104. sz. ITSK, 2. Rudabánya. Női számok: 100 m (10 induló): 1. Mészáros (Kurityán), 2. D. Varga (Izsófalva), 3. Ronyecz (Kurityán). 300 m (2 induló): 1. Mészáros (Kuri­tyán), 2. D. Varga (Izsófalva). Távol­ugrás (5 induló): 1. Bolyoki (Izso- falva), 2. Ronyecz (Kurityán), 3. Szu- romi (Rudabánya). Gránátdobás (7 induló): 1. Jancsurák (Rudabánya), 2. Szuromi (Rudabánya), 3. Kelemen (Rudabánya). 6x100 m: 1. Ormos­bánya. A nagypályás labdarúgásra 10 csa­pat jelentkezett. Minden elismerés megilleti a Bor­sodi Szénbányászati Trösztbizottság kezdeményezését, valamint dicséret­tel kell szólnunk a Borsodi Bányász Sportkör vezetőinek munkájáról, oroszlánrészt vállaltak a szervezés­ben és a sportünnepély megrendezé­sében. A sajószentpéteri Kilián sportünnepély elérte célját Birkózás Kazincbarcikán rendezték meg az eredetileg Heves megyének odaadott serdülő, területi birkózó bajnokságot. Kazincbarcika vállalta a verseny megrendezését ezzel is igazolva, hogy népszerűsíteni akarja ezt a sportágat. A serdülő bajnokság ered­ményei: Lepkesúly: 1. Szűcs (DVTK), 2. Zsigmond (Kazincbarcika), 3. Németh (Kazincbarcika). Légsúly: 1. Bérezi (Ózd), 2. Samu (M. Dózsa), 3. Mettó (M. Dózsa). Pehelysúly: 1. Papp (DVTK), 2. Szűcs (100. sz. ITSK), 3. Flóra (M, Dózsa). Könnyüsúly: 1. Za­kar (Özd), 2. Scheffer (Kazincbar­cika), 3. Rimszki (DVTK). Kisválto- súly: 1. Éöldesi (Kazincbarcika), 2. Németh (Kazincbarcika), 3. Békési (DVTK). Nagy váltósúly: 1. Kovács (DVTK), 2. Móricz (Ózd), 3. Rétfalvi (M. Dózsa). Kisközépsúly: 1. Czanda (Ózd), 2, Csordás (M. Dózsa). Nagy­középsúly: 1. Berdó (DVTK). 2. Ber­nét (Kazincbarcika). Félnehézsúly: 1. Szokolics (M. Dózsa). A pontverseny végeredménye: 1. DVTK 22 pont, 2. Kazincbarcika 18 pont, 3. Ózd 18 pont, 4. Miskolci Dózsa, 14 pont, 5. 100. sz. ITSK Diósgyőr 3 pont Megyei úszóbajnokság Farkaslyukon A Megyei Úszó Szövetség az úszó­sport népszerűsítésére Farkaslyukon rendezte meg a megyei úszóbajnok­ságokat Az esős Idő ellenére is mindkét napon sokan nézték végig az érdekes versenyt A jólsikerült verseny bizonyára a szakosztály megerősödését eredményezi majd. Eredmények: Férfi felnőtt számok­ban: 100 m gyors: 1. Garai (MVSC), 2. Kőszegi (DVTK), 3. Kondás (MVSC). 400 m gyorsúszás: 1. Czakó (DVTK), 2. Adamovics (MVSC), 3. Képes (MVSC). 200 m mellúszás: 1. Fehér (Ózd), 2. Simon (MVSC), 3. Kulcsár (DVTK). 200 m vegyesúszás: 1. Kondás (MVSC), 2. Garai (MVSC), 3. Czakó (DVTK). 4x200 m gyors­váltó: I. MVSC, 2. DVTK, 3. Ózd. 4x200 m vegyesváltó: 1. MVSC, 2. DVTK, 3. Özd. 1500 m gyorsúszás: I. Czakó (DVTK), 2. Adamovics (MV­SC). 3. Kondás (MVSC). 200 m férfi pillangó: 1. Garai (MVSC), 2. Czakó (DVTK), 3. Adamovics (MVSC). Női felnőtt számok: 100 m gyors- úszás: 1. Kuppin (MVSC), 2. Lánczi (M. Spartacus), 3. Román (Ózd). 100 m pillangó: 1. Nagy (MVSC), 2. Papp (Ózdi Kohász), 3. Baranyi (MVSC). 100 m hátúszás: I. Nagy (MVSC), 2. Lánczi (M. Spartacus), 3. Papp (Ózdi Kohász). 200 m mellúszás: 1. Nagy (MVSC), 2. Papp (Ózdi Kohász), 3. Baranyi (MVSC). 200 m vegyesúszás: 1. Nagy (MVSC), 2. Baranyi (MVSC), 3. Jánosdeák (Ózdi Kohász). 400 m gyorsúszás: 1. Kuppin (MVSC), 2. Papp (Ózdi Kohász), 3. Baranyi (MVSC). 4x100 m gyorsúszó váltó és 4x100-as vegyesváltóban: 1. MVSC, 2. Özd. Pontversenyben: 1. MVSC 229 pont, 2. Ózdi Kohász 103 pont 3. DVTK 65 pont, 4. M. Spartacus 32 pont, 5. Farkaslyuk 1 pont. Újonc és kezdő versenyzők részére kiegészítő versenyszámokat rendez­tek amelyen sokan indultak. A pont­versenyt az Ózdi Kohász nyerte 203, 2. M. Spartacus 81.5, 3. M. Sport­iskola 21.5, 4—5. DVTK és Farkas­lyuk 7—7 ponttal. A verseny során a fiúk közül telietségükkel kitűntek: Benyó, Hamkó, Búzás, Orosz (Ózdi Kohász), Stefán (M. Spartacus) és Szentiványi (MVSC). Az újonc lá­nyok versenyszámait Kardos, Naszó­di, Seredi (Ózdi Kohász) és Lukács (M. Spartacus) nyerték. ÉRTESÍTÉS A Borsod megyei Labdarúgó Szö­vetség Elnöksége, ma este 18 órai kezdettel a Sportszékház tanácster­mében (Dayka Gábor u. 9) megyei labdarúgó értekezletet tart, amelyen az egyesületek képviselői vesznek részt. Az értekezleten a következő napirendi pontok lesznek: 1. Beszá­moló az 1960—61. évi labdarúgó baj­nokságról. 2. Az 1961—62. évi labda­rúgó bajnoksággal kapcsolatos fel­adatok ismertetése. 3. Az 1960—61. évi labdarúgó bajnokság érmeinek és okleveleinek kiosztása. Borsod megyei Labdarúgó Szövetség Elnöksége Az MVSC 50 éves Jubileumi ünnepségeinek műsora Augusztus 5-én, szombaton délután 14.00 órától az MVSC pályán bonyo­lítják le a dr. Smiák Lajos röplabda emlékversenyt, amelyen Békéscsaba, Sátoraljaújhely, a DVTK és az MV­SC csapatai vesznek részt. 15.00 órá­tól kézilabda villámtornát rendeznek az MMTE, a Borsodi Bányász, az MVSC részvételével. Vasárnap reggel 8.00-kor kezdődik a szerencsi országúton az MVSC ál­tal rendezett Szakolczai kerékpáros emlékverseny, 10.00-kor a MÁV Erkel Ferenc kul- túrotthonban tartják meg az ünnepi közgyűlést. Az MVSC pályán 10.00-kor kosár­labda villámtornára kerül sor, ame­lyen Nyíregyháza, ózd és az MVSC játszanak. Miskolc-Tapolcán 15.00-kor ünnepi úszóverseny kezdődik, amelyen a következő csapatok vesznek részt: Ózdi Kohász, DVTK, Miskolci Pos­tás, Miskolci Spartacus, Jászberény, Debrecen és az MVSC. MVSC pálya, 15.30: MMTE—MVSC öregfiúk labdarúgó mérkőzés. MVSC pálya, 16.30: MVSC—VM. Egyetértés NB Il-es bajnoki labdarú­gó mérkőzés, A képen négy—kettő az arány. A többlet természetesen a vendégcsapaté. Ugyanis a DVTK vasárnapi mérktf* zésén Igen sok esetben láthattuk, hogy egyszerre többen is megtámadták a di­ósgyőri játékost, vagy játékosokat, itt a képen Ráczi és Csányl próbálkozott támadásvezetésscl, de négyen állták útjukat, végül az oldalvonalon túlra rúg­ták a labdát..., DVTK—KISTEXT 1:0. Foto. Paac PÍS

Next

/
Oldalképek
Tartalom