Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-09 / 186. szám
ESZ AKM AGY ARORSZAG Szerda* 1961. augusztus 9. Vándorbrigád . * <** ?# S,iá*l '■« J A szentistvánbaksai Rákóczi Tsz 3 tagú ácsbrigádja felcsapott vándorbrigádnak. A maguk tsz-ében elvégezték dolgukat, s most az ongal termelőszövetkezetben segédkeznek. Vállalták, hogy egy hónap alatt befejezik az 50 férőhelyes, szerfás növendékistálló építését. Benkc Pál, Jeney Imre és Kiss János brigádja betartja a határidőt, amikorra vállal ták, készen is lesznek a munkálatokkal. Percenként átlag több mint tízezer torint értékű közszükségleti cikk készül a kohó- és gépipari üzemekben Van már elegendő hűtőszekrény, parkettkefe, villanytűzhely A lakosság igényei alapján a kohó- és gépipar erre az évre 5 milliárd 456 millió forint értékű közszükségleti cikk gyártását tervezte, s a tervet az üzemek sikeresen teljesítik. Az év eleje óta 2.7 milliárd forint értékű árut bocsátottak a hazai lakosság rendelkezésére, 156 millióval többet, mint tavaly ilyenkor. A nap minden percében átlagosan több mint 10 ezer forint értékű közszükségleti cikk készül a KGM üzemeiben, ami csúcseredményt jelent. Az év eleje óta 6.110 hűtőszekrényt. 14.745 porszívót, 6.600 padlókefét, több mint tízezer lemezjátszót, 7.200 magnetofont adtak át a belkereskedelemnek, az említett cikkek mindegyikéből lényegesen többet, mint a múlt év hasonló időszakában. Sokfajta áru, amihez nemrég csak nehezen lehetett hozzájutni, ma már bőségesen kapható. Most már nincs hiány zománcedényből, hűtőszekrényből, parkettkeféből, villanytűzhelyből, s a választék is lényegesen bővült. A második félévben hetven millió forint értékű motorkerékpár alkatrész készül, tizenöt millió forinttal több, mint az év első felében hasonlóképpen nagymennyiségű kerékpáralkatrészt is a vásárlók ren delkezésére bocsátanak. Növelik a villanyfelszerelési cikkek gyártása is, egyes alkatrészekből azonoan szabványosítási problémák miatt egy ideig még nem tudják kielégíteni az igényeket. (MTI) HIRDETÉSEK ALLAS Építőipari művezetőt — változó munkahelyre —, felvesz a Borsod megyei Tatarozó és Építő Vállalat, Miskolc, József Attila_U._59. ____________________________5744 H áztartáshoz bejárólányt keresek. Szepesi u. 13.______ 5334 A Szénbányászati Földkotró V. kurityáni üzemvezetősége azonnali belépésre keres elektromos- és autogénhegesztőket, valamint gyakorlattal rendelkező motor- szerelőt. Jelentkezés személyesen, vagy levélben, az üzemvezetőségen. 5824 adas-vetel Festett (lányka) kombináltszobabútor és lemezjátszó szekrénnyel eladó. 17 órától Csa bal-kapu 10., fdsz.________________ 635p E ladó nagyméretű gyermekágy, matraccal, továbbá kisméretű, kétkerekű kerékpár pótkerékkel. Széchenyi u. 111. Szögediné. Érdeklődni: este 6—8 óráig. 6389 Eladó 2 db dió hálószekrény és fotelok. Gyürky, Kossuth u. 20. ________________6387 K ettő darab 1Ef5xl96-os tok belméretű új ajtó tokkal eladó. Visinszkij u. 81. 5831 Jó állapotban lévő 125 köbcentis, első teleszkópos Csepel motorkerékpár eladó. Petőfi u. 47. 5822 Eladó használt konyhabútor, kitűnő állapotban. Ady E. u. 20., fdsz. 5820 Dió teleháló szobabútor, konyhaberendezés, magános szekrény, ágy, éjjeliszekrény, vitrin, tolóüveges falipolc, fehér zománcozású asztaltüzhely és egyéb használt bútorok eladók. Széchenyi u. 76. 6373 Dió hálószobabútor, nagyméretű, színes kombináltszekrény, fizetési kedvezmény- nyel, egy ágy 200 forintért eladó. Hadi- rokkantak utcája 10.___________________6328 1 darab hízottsertés eladó. Pereces, fényképész udvar._____ , ______ 6335 O lcsón eladó régi konyhabútor, nagy mosóteknő. fehér tűzhely, barna szék- rény, zsírosbödön. Gizella u. 11. 6337 Nem volt szép... Az ongal termelőszövetkezet legnagyobb gondja a munkaerőhiány. A tsz két legfiatalabb tagja, ifjú Hódi Bertalan és Tamás Ferenc negyvenen alul, a többség túl van az ötvenen, meg a hatvanon — tájékoztatott Vin- cze Imre brigádvezető. — Amikor elkezdődött a cséplés, a munkerő probléma még fokozottabban jelentkezett. Csütörtökig 16 hatalmas aszegységét szaporítják, munkaegységért dolgoznak. Becse János a zsákolásnál segédkezik, szabadságot vett ki és a felesége munkaegységkönyvére dolgozik. Bodnár István az egyik legnehezebb munkát, az etetést vállalta el, pedig ő is bejáró dolgozó és szabadságát tölti a termelőszövetkezetben. Ha a sok-sok bejáró dolgozó „fejenként” csak három-négy napot vállalBennünket nem kellett „agitálni“, hogy menjünk csépelni — mondja Vin- e bácsi, a brigádvezető. — Szépen szaporodnak a mázsák a lüzetben, mi munkaegységet kapunk, s azzal is beérjük. tagot hordtak össze, egyszerre több helyen is kezdhették volna a cséplést, de nem volt a cséplőgéphez ember, így hát csak egy gép csépel. Lett volna jelentkező a csépléshez, talán több is, mint amennyire szükség van. A bejáró dolgozók felajánlották segítségüket —, de nem volt benne köszönet, mert hallani se akartak arról, hogy munkaegységben fizessék őket — öt percentet, azaz az elcsépelt termés öt százalékát kérték fizetségül. Ebbe meg nem mehettek bele azok a termelőszövetkezeti tagok, akik becsületesen dolgoztak a kukoricával, a krumplival, meg mindennel. Ezek a „nagylelkű” ipari dolgozók 10—12 nap alatt megkeresték volna egész évi kenyerüket, egy-egy a tíz mázsát is elvitte volna, s akik a tsz állandő tagjai, azok csak szerzett munkaegységük arányában kapjak gabonát. Az lett volna a szép és dicséretes, ha a bejáró dolgozók feleségük, vagy családtagjuk munkana a cséplésből, egyszerre több géphez is embert tudnának állítani és az ongai termelőszövetkezet is letudná egy-kettőre a cséplés gondját. De úgy segítsenek, hogy elsősorban ne egyéni hasznukat, hanem az egész közösség érdekét nézzék. Egyre több és több ház ablaksora ragyog az Elida TÜKÖR ablaktisztítótól. Modern műanya- flakonban kaphat/, háztartási boltokban. Fogy ára: 9.— Ft Kombináltszekrény, sarokrekamié gyermekággyal kombinálva, egy fotel eladó. Szinyei Merse u. 5., földszint 1. Kilián lakótelepen. Délután 5 órától. 6339 Eladó jó állapotban lévő fehér, mély gyermekkocsi igényesnek. Miskolc, II., kér., Marx Károly u. 98. ,,C” bérház 8/5 6341 2000 km-t futott új, fekete Danuvia és 2 darab íényképnagyító (6x6-os és kisfilmes), 110 és 70 éves mesterhegedük eladók. Zsigmondy u. 3. sz., Baross Gábor u. folytatása. 6342 Négy oktávos harmónium, Hunor kaptá- rak, 20-as gömbvasak, gázrezsó, eladók. Slbrik Miklós u. 7. _____________________6300 A lig használt, fehér, mély gyermekkocsi eladó. Miskolc-Tapolca, Fenyő u. 12. ________________________________________5813 H osszú bécsi zongora eladó. Martintclep, Franklin u. 33._____________________5806 E ladó 2 db 7 hónapos süldő. Martinte- lep, Fövényszer u. 46. 5805 Bécsi zongora, kereszthúros, páncéltőkés, eladó. Szeles u. 53., emelet. 5803 LAKAS — INGATLAN Keresek 1—2 szobás lakást költségmegtérítéssel Nagymiskolc területén, ugyanitt használt bútorok eladók. Vörösmarty u. _(n, második ajtó. 6327 M iskolc-Tapolcán két szoba összkomfortos, beköltözhető új ház eladó. Miskolc; Botond u. 19.___________________ 5700 K omlóstctői 2 szoba komfortos, kertes lakásomat elcserélném bérházba is, csak kohászati dolgozóval. Cím: Vasgyár, Sza- bó Jenő u. 16. alatt. 5826 Fiatal házaspár üres, vagy bútorozott szobát keres. Ujgyőr környékiek előnyben. „Sürgős” jeligére a Hirdetőbe, Széchenyi u. 83.__________________________5825 B eköltözhető régi ház, építkezési anyagi gal, 184 négyszögöles telekkel eladó, Bacsó Béla u. 84.___ 5823 K eresünk egyszoba komfortos lakást! cserébe 2 szoba-konyhát adnánk. Dankó Pista u. 33., délután 5-től. Öváriék. __________________________________________6336 R endes férfi 15-re szállást kaphat. Semmelweis u. 6. 6338 A város központjában bútorozott szoba kiadó 2 diáklány részére. Horváth Lajos u. 24.. 3. ajtó.________ 6340 Üres szoba kiadó gyermektelen házas- párnak. Latinka S. u. 75. sz., Martiniéin____________ 6345 2 iskolásleány részére lakást adok. Ko- lozsvári u. 1. (Volt Hodobai-telep.) _________________________________________6348 E lcserélném szoba-konyhás lakásomat hasonlóért, vagy kétszobásra ráfizetek. Lévay u. 51. Füszerbolt. 635Í Nemzetőr u. 18. sz. alatt telekhely el” adő* _____________________________________6358 E lcserélném szoba-konyhás, komfortos lakásomat bérházi összkomfortosért, első emeletig. Érdeklődni Zrínyi u. 1. alatt. 6363 Értelmiségi házaspár bútorozott szobát keres augusztus 15-től Miskolcon. Címeket „Megbízható” jeligére a Magyar Hir- detőbe kérem, Széchenyi u. 83._______5819 K ertes családi ház eladó, azonnal beköltözhető. Mályi, Dankó István u. 13. __________________________________________5814 Üres albérleti szoba kiadó; gyermekteles házaspárnak. Miskolc,- IV. kér.; Szputnyik u. 8. 5810 Kétszoba-konyha, speizos lakásomat elcserélném szoba-konyha, speizos,- vízve- zetékesre. Borbély u. 8._______________5808 S zoba kiadó férfinek, vagy házaspár^* nak. Martintelep, Alföldi u. 40. 5807 Fiatal házaspár üres szobát keres, 3 havi előfizetéssel. Szabó István, Hejőcsa- ba. Dália u. 17. ________________ 5804 K ertes családi ház, beköltözhetően eladó. Érdeklődni augusztus 10—17-ig. Diósgyőr, Majláth u. 22. 5793 Eladó kombináltszekrény, márványlapos komód, csillár, középszőnyeg. Szegfű u. 47., balra. ________________________________6344 G erendák, colos vascsövek, permetező- gép, könnyű létra eladó. Diósgyőr, Diófa u. 3. Este 5—8 között.______________6353 B ordó epinglével új 2 személyes reka- mié, 2 fotel, 4 szék eladó. Szeles u. 8. sz. 6355 Eladó ágyrekamié, szék, gyermekasztal, négyszeles dunna. Hoffmann O. u. 10., n/11. du. 4-től._______________________ 6356 5 00-as oldalkocsis motor jó állapotban olcsón eladó. Vasgyár, Komlóstető 74. _______ 6357 Puli kölyök kutya eladó. Kossuth u. 14. Fazold._____________________________ 6360 E ladó kombináltszekrény, asztaltűzhely! villanytűzhely (220 V.), fél háló és jégszekrény. Rácz György u. 3.,- em., jobbra. Kovács. _____________________________6362 V ilágos hálószobabútor, szekrény, reka- miéváz és asztaltűzhely; 200 forintért elad0-_____________________________ 6366 J ó állapotban lévő Topolino személyi gépkocsi, igen sok tartalékalkatrésszel eladó. Galik, ózd, III. Honvéd u. 16. (Kertváros.) 5821 VEGYES Figyelem! 5 százalékos árengedmény a lakosság részére. Vízvezetékszereléseket és javításokat vállal az Ózdi Vas- és Műszaki Ktsz. Kérjük rendeléseiket már most biztosítani. Lakásához fürdőszobaberendezését és szerelési anyagszükségletét. Cím: Ózd, II.; Vöröshadsereg u. 43. Telefon: 355. 5796 Rózsákat: Magastörzsű rózsákat; bokorrózsát, futórózsát, 30 különleges fajtában, gyönyörű színekben, őszi szállításra ajánl: Szálkái János rózsakertészete. Budapest, Dalszínház u. 10. Szállítás pontos; utánvéttel. Kérjen díjmentes fajtajegyzéked_________________________________5670 A TEFU előtt hétfőn este 8—9 óra között elvesztettem Flexaret típusú fényképezőgépemet. Kérem a becsületes megtalálóját, Kartács u. 5. sz.; 5. ajtó, Ste- fánnéval közölje címét.__________ 6369 D olgozó szülők gyermekét elvállalnám; lehetőleg kétéves kortól. Pozsonyi u. 31. Telefon: 15-379. 5318 Idősebb, egyedülálló, abszolút becsüle- letes, jólelkü nyugdíjas nőnek otthont nyújtana fentjáró beteg, akinek kis háztartását rendben tartaná. Cím: Kertészeti Vállalat, Szentpéteri-kapu?______ 5812 < F igyelemf Az ózdi Vas- és Műszaki Ktsz. a lakosság részéről jelentkező igényeket kielégíti a következő szakmákban: vízvezetékszerelő, hűtőgépszerelő; autó-motorszerelő, rádiószerelő, lakatosszerelő, mérlegkészítő. Cím: Ózd, lí.; Vöröshadsereg u. 43. Telefon: 355. 5795 Felveszünk érettségizett fiatalokat 2 évrey 8 általánossal 3 évre elektromos-műszerész ipari tanulókat Tanulóotthont biztosítani nem tudunk. Jelentkezni lehet: 1961. augusztus 18-ig. Cím: Vegyiműveket Szerelő Vállalat kirendeltsége. Kazincbarcika. BVK. ff 9 hőnapos angol sertés eladő. Vörösmarty u. 32. __________ 5B11 H álószoba és konyhabútor eladó. Gyár d- 32. 5809 Szabadság fürdőnk kád- és iszaposztályát augusztus 8-án üzembe helyeztük Miskolci Vízművek és Fürdők A SZÜLŐK FIGYELMÉBE! Közeleg szeptember....ma még v árakozás nélkül szerezhetők b« füzetek, írószerek, iskolatáskák, iskolai felszerelési cikkek a papír és írószer szaküzletekben Miskolci Kiskereskedelmi Vállalat Északmagyarországi Papír- és Irodaszerértékesítő Vállalat Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, nagyapa, testvér és rokon KECSKÉS JANOS MÁV nyugd. áll. elöljáró augusztus 7-én, 79. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése aug. 9-én du. fél 3 órakor lesz a Mindszenti temető ravatalozóiából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagymama özv. KÜZMÖS ZOLTANNÉ Döbrősy Erzsébet életének 81-ik évében hirtelen elhunyt. Drága halottunkat augusztus 9-én délután fél 4 órakor kísérjük utolsó útjára, a Mindszenti temető kápolnájából. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik drága jó édesapánk, nagyapánk, dédnagy- apánk, Bartkó József temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, s szeretetükkel mellettünk álltak, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család Könnyebb lesz a munkája, ha korszerű a konyhája! EDÉNY, KONYHAGÉP, TŰZHELY VÁSÁR augusztus l-tol 20-ig a föld mű vessző vetkezeti vas-műszaki boltokban Most vásároljon! Nagy választék! j