Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-10 / 187. szám
'■1 K o u9 Vnög proietarrcn. egyesOTietekl A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XVlh évfolyam, 187. szám Ara: 50 fillér 1961. augusztus 10, csütörtök Szeretettel üdvözöljük a megyénkben tartózkodó szovjet parlamenti küldöttséget (Tudósítás a 3. oldalonJ Mosshwtí népe óriási lelkesedéssel ünnepelte lyitov őrnagyot A Vosztok—2 hőse a vnukovói repülőtéren Moszkva (MTI) Az MTI moszkvai tudósítója jelenti: A verőfényes időben, szerdán délelőtt, moszkvaiak tízezrei vonultak ki a vnukovói repülőtérre, hogy tanúi lehessenek a Vosztok—2 űrhajó pilótája, German Sztyepanovics Tyi- tov őrnagy fogadtatásának. A repülőtéren megjelentek a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány vezetői, élükön Nyikita Szergejevics Hruscsovval. Hruscsov társaságában várt Tyitov őrnagy érkezésére az űrhajós családja, valamint Jurij Gagarin, az első űrhajós is. A Moszkva felé közeledő repülőgépről Tyitov őrnagy rádióüzenetet küldött a reá várakozóknak. A repülőtér fölött 11 óra előtt néhány perccel jelent meg a Tyitov őrnagyot szállító IL—18-as repülőgép. A várakozás feszült percei után a gép lassan a repülőtér épülete elé gördült és úgy állt meg, hogy a kijárat pontosan az űrhajós elé terített szőnyeg vonalába került. Tyitov őrnagy kilépett a repülőgép kijáróján és a zenekar hangjai mellett, ruganyos lépésekkel a díszemelvény elé ment, hogy jelentést tegyen Hrus- csovnak a sikeresen teljesített feladatról, a 25 órás űri-épülésről. — Első titkár és miniszterelnök elvtárs! German Tyitov őrnagy jelentem, hogy a párt Központi Bizottsága és a kormány megbízatásának sikerrel eleget tettem. A Vosztok—2 űrhajón 1961. augusztus 6-án és 7-én 25 órás űrrepülés közben több mint tizenhét alkalommal körülrepültem a Földet és pontosan a megadott helyen földet értem. Az űrhajó felszerelése kifogástalanul működött. Kitűnően érzem magam s kész vagyok teljesíteni a párt és a kormány bármely újabb feladatát. Felcsendül a Szovjetunió himnusza. Hruscsov ősi szláv szokás szerint háromszor megöleli és nagy megindultsággal megcsókolja a 26 éves pilótát, aki három nappal ezelőtt még a Föld mesterséges holdján, a szputnyikűrhajón bolygónk körül keringett. Tyitov ezután köszönti szüleit, feleségét, Tamarát, Zemfira nevű húgát, majd sorra kezet fog a párt és a kormány vezetőivel. A két jóbarát, Tyitov és Gagarin Az űrhajós kijelentette, mélyen meghatja az a bizalom, amelyet a párt lenini Központi Bizottsága tanúsított iránta azzal, hogy felvette az SZKP tagjai közé. — Fogadom, hogy életem végéig hfi fia leszek a pártnak — mondotta viiXruscsov és Tyitov Nagygyűlés a Vörös téren German Tyitov tiszteletére Magyar idő szerint fél egy órakor, amikor German Tyitov az SZKP és a szovjet kormány vezetőinek társaságában, feleségével és szüleivel együtt megérkezett a Vörös térre, a teret már több mint másfél órája elborította az ünneplő, ujjongó moszkvaiak hullámzó tengere. German szeretünk téged! Éljen Tyitov! Moszkva—Kozmosz—Moszkva—Hurrá! Dicsőség a pártnak! — Ilyen feliratok látszanak a transzparenseken. A tér egyik sarkában a Vosztok—2 űrhajó modelljét látjuk. A Gum nagyáruház homlokzatát Lenin óriási méretű képe és az „Előre a kommunizmus győzelméért!” felirat díszíti. A Kreml vöröstéglás falát pedig a Szovjetunió 15 köztársaságának címere. A moszkvai televízión kívül a budapesti, a varsói, a berlini, a prágai, a londo- T)i, a helsinki és más külföldi állomások is közvetítik a nagygyűlést A Vörös téren összegyűlt moszkvaiak még a gyűlés kezdete előtt a valgás közepette foglalta el helyét German Tyitov, Hruscsov, Brezsnyev az SZKP többi vezetője kíséretében, valamint Jurij Gagarin, az első űrhajós, Tyitov felesége, szülei és kis- huga. A nagygyűlést Frol Kozlov, az SZKP elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára nyitotta meg. haros éljenzéstől kísérve Tyitov, majd befejezésül közölte, hogy a világűrben végzett repülését a lenini pártnak és huszonkettedik kongresszusának szentelte. Tyitov beszédének minden mondata után felzúgott a tapsvihar. Ezután Nyikita Hruscsov miniszterelnök, a Központi Bizottság első titkára emelkedett szólásra. Hruscsov beszéde Tyitov beszéde Tyitov őrnagy, az űrhajóspilóta beszédében elmondta; boldogan jelenti a kommunista pártnak, a szovjet kormánynak és az egész szovjet népnek, hogy sikeresen végrehajtotta a Vosztok—2 űrliajószputnyikon az űrrepülést. Ez az űrhajó^ amely a szovjet ember lángelméjének alkotása — mondotta —, 25 óra alatt több mint 17 fordulatot tett bolygónk körül és Tyitov őrnagy jelent.-, bekapcsolt hangszórókon meghallgatták a repülőtéri' fogadtatás közvetítését. A tömeg feszült figyelemmel hallgatta végig Tyitov őrnagy katonás jelentését, a fogadtatás felemelő perceit. A Lenin—Sztálin mauzóleum mellvédjén percekig tartó taps és üdvriépségben leszállt szép szovjet földünkön. — Szivem mélyéből köszönetét mondok lenini pártunk Központi Bizottságának, szeretett szovjet kormányunknak, önnek drága Nyikita Szergejevics, az irántam, az egyszerű szovjet pilóta iránt tanúsított, nagy bizalomért, amellyel engem jelöltek ki o kozmikus utazásra. — Azokban a napokban, amikor az útra készültem és különösen a repülés alatt arra gondoltam, hogy becsülettel kell teljesítenem a hazánk és a kommunista párt által rám. bízott feladatot. — A Szovjetunió új korszakot nyitott meg az emberiség fejlődésében A szovjet nép joggal büszke arra, hogy az űrhajók szovjet űrrepülőié rekröl emelkednek a magasba. Tyitov hangsúlyozta, hogy a világűrkutatásban elért szovjet eredmények az egész emberiség vívmányai, békét szolgálják. — Mi a rakétatechnikát békés tu dományos célokra használjuk fel — mondotta, Tyitov kijelentette, hogy ha az ag- resszorok új háborút próbálnának kirobbantani, szovjet nép rendelkezik mindennel, ami szükséges, hogy visszaverje az agresszort. „Én, mint katonai pilóta készen állok, hogy tel jesftsem a párt és a kormány által kitűzendő feladatot” hangsúlyozta. Az űrhajós pilóta nagy elismeréssel nyilatkozott a Vosztok—2 űrhajó szputnyikról. „Pompás gép ez mondotta —, hibátlanul működött' m Tyitov azt is elmondta, hogy az űrhajó minden berendezése teljesen automatikus. Az űrhajót kézi kormánnyal is lehet, irányítani. Így tehát az űrhajó a Föld bármely pontján hajthat végre leszállást Tyitov elmondta, hogy a rádióösszeköttetés olyan jó volt, hogy a repülés egész ideje alatt a pálya minden pontjáról kapcsolatot tudott fenntartani hazájávaL “ A Föld körül végzett minden újabb forduló alkalmából felismertem hazámat és végtelen térségeit — mondotta. — Nappal láttam a világrésze, két és a tengereket, éjszaka pedig a nagyvárosok fényeit. Hruscsov beszédében emlékeztetett arra, hogy Lenin annakidején a Vörös térről figyelte egy kis szovjet repülőgép útját A repülőgép alacsonyan szállt, nem nagy sebességgel. — Va?t valami nagy és szimbolikus jelentősége annak — folytatta —, hogy mindössze negyven évvel később, mi ugyanezen a téren, már másodszor üdvözöljük a világűr egy hősét, mint az óriási akaraterő, határozottság és bátorság megtestesítőjét. Hát hogy ne lenne büszke népünk, hogyne örülne, amikor olyan hösök származtak soraiból, mint Jurij Gagarin és German Tyitov, a két űrhajós-testvér. Amikor Lenin a kis és lassanjáró repülőgép első útját figyelte, éles tekintetével látta azokat a magaslatokat, amelyekre szovjet hazánk ma felért — folytatta Hruscsov, majd hozzátette: „Lenin útmutatását teljesítve felépítettük a szocializmust. Hazánk a haladó emberiség élén jár, új utakat tör a tudomány számára.” A szovjet kormányfő megállapította, hogy Tyitov őrnagy hőstette örök időkre bekerült az emberiség történelmébe, majd szívélyes jókívánságait fejezte ki az űrhajósnak az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége, a szovjet kormány névé ben és hálás köszönetét mondott hősiességéért, bátorságáért, amellyel hőstettét végrehajtotta. Hruscsov elismeréssel szólt a hatalmas erejű rakéták és az űrhajók építőiről. Hangsúlyozta, hogy German Tyitov ragyogóan teljesítette a rábízott nagyszabású tudományos kutató- programot és ezzel új adatokkal gazdagította a tudományt. — Hisszük és tudjuk — jelentette ki Hruscsov —, hogy nincs messze az idő, amikor az ember által irányított űrhajók megteszik az utat Holdra, a naprendszer más bolygóira. A szovjet kormányfő közölte, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a „Szovjetunió Hőse’1, címet adományozta German Tyitovnak. Megkapta a „Szovjetunió Ür- hajóspilótája” címet is. — Most ön, barátjával, Jurij Alek- szejetnes Gagarinnal együtt viseli majd e dicső címet. De csak a következő repülésig lesznek ketten, mert azután újabb szovjet űrhajós- pilóták tűnnek majd fel. Nem kétséges, hogy az űrhajós pilóták családja növekedni és gyarapodni fog. Hruscsov jókívánságait fejezte ki Tyitovnak azzal kapcsolatban, hogy az SZKP Központi Bizottsága még a tagjelöltség lejárta elótt felvette őt tagjai sorába, ön állhatatos kommunistaként viselkedett a nehéz repülőút során — mondotta Hruscsov, majd Tyitov szüleit üdvözölte. Kijelentette, büszkék lehetnek arra, hogy ilyen bátor fiút neveltek. Jókívánatait fejezte ki a szovjet kormányfő Tyitov feleségének is, elismerését nyilvánította azért, hogy bátran búcsúztatta szeretett férjét, amikor az útnak indult, hogy végrehajtsa hőstettét a haza dicsőségére. Mint Hruscsov kiemelte, a világűr tanulmányozásában elért szovjet sikerek azt tükrözik, milyen hatalmas eredményeket ért el a szovjet nép szocialista hazája termelőerőinek fejlesztésében. Ezek az eredmények a szocializmus nagy előnyeit, a kapitalizmus fölötti fölényét is tükrözik. ,,A nyugati világ józan gondolkodású képviselői kénytelenek elismerni — mondotta Hruscsov —, hogy a szocializmus az a megbízható kiindulópont, amelyről a Szovjetunió felbocsát ja űrhajóit” — Tyitov repülése óriási jelentőségű — folytatta Hruscsov. — Benne mintegy összpontosulnak elsőrendű iparunk erői, a szovjet tudomány és technika hatalmas vívmányai és a szovjet rendszer jótevő éltető ereje, azé a rendszeré, amely feltárja a tömegekben rejlő tehetségeket és képességeket, megadja az embernek a teljes szabadságot az építő munkához és az ihletett alkotáshoz, (Folytatás a 2. oldalon.) — Jól éreztem magam, munkaképességem normális volt. Óriási élmény eket szereztem. Az űrhajós hangsúlyozta, hogy az egész repülés alatt érezte népe gondoskodását. — Nyikita Hruscsov üdvözlő távirata — mondotta —, újabb megcsókolja, barátságosan szorongatja egymást. Úttörők és komszo- molistak virágcsokrokat nyújtanak át az űrrepülőnek, a párt és a kormány vezetőinek. Ezután Tyitov köszönti az ujjongó, tapsoló moszkvai dolgozókat. Sorra kezet fog a Szovjetunió marsalljai- val, majd Tupoljev, az ismert repülőkonstruktőr, aki civilben amatőr filmes, megkéri Hruscsovot és Tyito- vot, engedjék meg, hogy néhány perc alatt filmre vegye őket. Hruscsov és Tyitov mosolyogva a felvevőgép elé áll. A szovjet kormányfő jobbjára invitálja Tyitovot, előre tessékeli Ga- garint s tréfálkozva Tyitov mellé utasítja. Hatalmas gladiolusz csokrokkal kezükben a párt és a kormány vezetőinek kíséretében elindulnak a gépkocsik felé. A virágokkal ékesített gépkocsiban jobboldal! Hruscsov miniszterelnök, középen German Tyitov őrnagy, balján felesége Tamara foglal helyet. A kocsioszlop az ujjongó moszkvaiak millióinak sorfala között elindul a Vörös térre. Felcsendült a szovjet himnusz. Többszáz fehér, galamb szállt fel a levegőbe. Tyitov őrnagy, aki eddig zavartan, szerény, szinte félszeg mo- sollyal tűrte az ünneplést, most feszesen tiszteleg. Kozlov ezután átadta a szót German Tyitovnak, percekig tartó taps után Tyitov megkezdte beszédét. erőt öntött belém a bonyolult és hosz- szaniartó repülés sikeres végrehajtásához. Az SZKP új programjának tervezetéről Tyitov kijelentette, hogy a sokriiillió kommunistához hasonlóan, lő is örömmel érzi magát azon nagy párt tagjának, amely a kommunizmus győzelméhez vezeti a Szovjetuniót.