Észak-Magyarország, 1961. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-28 / 124. szám
VaetirtMtp, MW. mSfru S&. ;,!fjú szivekben élek s mindig tovább..." Dr. Stefan Béta igazgató emlékezik — így kezdtük — Az első úttörők Ahogy 31 velünk szemben és beinél, 50 évesnél idősebbnek alig hinnénk. Meglepődöm hát, amikor azt mondja: _— 39 és fél évig tanítottam. 1956- től, rokkanttányilvánításomtól vagyok nyugdíjban. A szívem miatt... az beteg. tanítottak. A® egyháziak vasárnap templomba vitték a tanulókat. Stefiin Béla igazgató gondolt egyet: mi pedig kirándulunk vasárnap a gyerekekkel! — Aki akar, velünk tart... Irány a Bükk! társukra, akik meg-meglátogatják csapatot még most is — mondja. Stefán Béla részletesen emlékszik mindenre: —; Az első avatást 1947-ben a nép- kerti sportpályán tartottuk. Ünnepélyesen vonultunk oda. Nem voltunk sokan. Akkor mégis azt mondtam köszöntő beszédemben: kevesen vagytok még úttörők, de erős kis mag ez. S ebből az erős magból nemsokára annyian lesztek, hogy ez a sporttelep is szűknek bizonyul számotokra >•.. 1948 után, amikor megtörtént a felekezeti iskolák államosítása, valóban egyre terebélyesedett az úttörő mozgalom. — A mi iskolánkban ekkor már két csapat is működött: Gábor Áron nevén a fiúké és Lórántffy Zsuzsanna névvel a lányoké. Sok tanártársam segített az úttörők vezetésében. Lengyel Gábor, dr. Gyurics Jenőné már az első időkben velünk tartottak:' Akik a régi diákok közül vissza- vissza járnak hozzám azokkal együtt csodálgatjuk a maiakat, az új úttörőket Bizony, szép az ifjúságuk ... S ahogy igy újra a fiatalokról beszél, megint valami különös fényt látok a szemén, amely őt is fiatalabbá teszi. Hogyan? Miért? Csak Látod, kislányom, ezt a zászlót még 1947-ben, az első úttörők készítették- — Stefán Béla elvtárs, a Nagyváthy utcai általános Iskola nyugdíjas Igazgatója megmutatja a kedves, régi emléket az egyik kis úttörőnek. S hogy miért látom mégis fiatalnak? Nem is tudom pontosan. Tálán a környezete, a körülötte lévő üde színek — a szoba falait csaknem elborító festmények, amelyeket ő készített, á világos bútorok, a tarka szőttes térítők, a zsemleszínű bőrfotel, amelyben ül — vagy a még színesebb történetek, amelyeket mesél, talán ezek varázsolják fiatalabbá. Hogy kezdték, kedves Stefán Béla bácsi? Nehéz évek történeteit, egy fiatal tanár küzdelmes pályáralépését, munkásságát ismertük meg elbeszéléséből. Olyan tanárét, olyan nevelőét, aki már 1933-ban ilyen szavakkal fordult a munkásnegyedek iskoláitól idegenkedő tanárokhoz: — Adjatok nekem egy proletár iskolát! Hiszen oda járnak azok a gyerekek, akikekkel odahaza a legkevesebbet, sőt egyáltalán nem foglalkoznak. Egyedül az iskola nevelheti őket! Ott majd meglátom mire képesek ezek a fiatalok, s lesznek-e olyan emberekké, amilyenekké én nevelem. Hamarosan a jelenlegi Nagyváthy utcai általános iskolába került. 1941- ben igazgatói kinevezést kapott. Másoktól tudom meg: rajongtak érte tanítványai, ő pedig tanítványaiért. Az 1946-os esztendő a legnehezebbek közé tartozik az iskola életében. Ekkor még országszerte kétféle iskolában, állami és egyházi iskolában — És a gyerekek jöttek! — emlékezik vissza fátyolos szemmel. S a Bükk keskeny erdei utai vasárnapról vasárnapra szőkébbeknek bizonyultak, egyrehosszabbakra nyúltak a szerpentineken kígyózó sorok. Az erdők fe- nyőillattól balzsamos levegőjét pedig egyre gyakrabban remegtette meg a gyerekek fel-felcsendülö egészséges kacaja, s a frissen harsa- nó nótaszó. — Talán itt kezdődött — tűnődik el. — Itt ismertük meg igazán egymást. A gyerekek érezni kezdték: jó így együtt így helyes ez: segíteni, ha elcsúszik a másik, feljebb húzni az elmaradókat. Hiszen olyan sok ismeretlen csúcs van még ... Közösen kell eljutni , azokra. És együtt sokkal könnyebb, mint külön-külön ösvényeken barangolva. Ha jó vezető van, senki sem tévedhet el... Szakköröket is szerveztek. A fiúk fúrtak-faragtak az ezermester szakkörben, a lányok meg főzni tanultak, varrtak, hímeztek. Gyalupadot, satukat, fűrészt, konyhafelszerelést, varrógépet az egyik első munkásigazgató, Kovács János küldött a gyárból. így alakult meg egy közösség, amelynek az lett a neve: úttörő szövetség. Kik voltak az első úttörők? — Jól emlékszem a Krisztián testvérekre, a Teslér lányokra és sok jóval később el-elgondolkozva egy Ady idézettel tudtam megmagyarázni: „ ... ifjú hitei? Örökös urának maradni: Nem adatik meg ez mindenkinek, Csák aki véres, igaz életű .. Ruttkay Anna Foto: Szabados A Teslér-lányok az első úttörők között voltak. A képen Teslér Ilonka, aki most KISZ-vezetőségI tag a Borsodi Szénbányászat! Trösztnél. (Testvére orvosnak tanul Debrecenben.) Nehéz fizikai munkát jelent napi 10 mázsa tésztát Iedagasztani. Bosszantó dolog, hogy a teknő mellett két dagasztógép is kihasználatlanul áll. Kérdésünkre a dolgozók elmondták, hogy az illetékes szerv nem engedélyezte a gépek bekötését, de ők azért remélik, hogy mégis dolgozhatnak majd a dagasztógépek. Addig is, amíg erre az engedély megérkezik, Mlcski Lajos és Szaiontal Pál szorgalmasan dagnsztják-gyömöszölik a tésztát, amelyet Győri István telepvezető, a szakma kiváló dolgozója helyez el a kemencébe. dett igényeket nem tudja maradéktalanul kielégíteni. A szakembereknek nagy gondot okoz a kapacitás jobb kihasználása, mert egy-egy új kemence építése 120—140 ezer forintba kerül. A Szerencsi Sütőipari Vállalat vezetője, Juhász Ferenc elvtárs is sokat gondolkodott, hogyan használhatnák ki jobban üzemeiket. Közölte elképzeléseit Gácsi Miklós elvtárs, országgyűlési képviselővel, a Lenin Kohászati Művek főmérnökével. Gácsi elvtárs szívesen segített az újítás kidolgozásában. A kísérletek során, a taktaharkányi üzemben átalakított kemencénél egészen meglepő eredményeket értek él. Eddig egyszerre 70 darab kenyeret rakhattak a kemencébe, most, a magasságában kettéválasztott térség 130 kenyér befogadására váit alkalmassá. Az itt kisült kenyér lényegesen szebb és jobb az eddigieknél, mert gőzben sül meg. A tüzelőanyag elégését behívó berendezéssel gyorsítják meg. Csupán ennél a kemencénél az újítás révén évi 63.000 forint tüzelőanyag megtakarítást érnek el. A termelő- szövetkezetek felfejlesztésével emelkedett ugyan a kenyérvásárlók száma, de az üzemek átalakításával nemcsak kielégíteni tudják ezeket az igényeket, hanem ennél több péksüteményt is készíthetnek. Egy kemence átépítése Juhász elvtárs újíA közeljövőben Szerencs, Szikszó, Hernádnémeti, Tárcái és Gönc községek üzemeit építik át. A kemence átépítésénél n műszaki teendőket Csontos Imre elvtárs, a Szerencsi 1-es sz, telep vezetője láttta cl. Most már örül, hogy a munka nehezén túl vannak. Kezében az első sütésből származó, kettévágott kenyér. Szabados György A banda lefújta a táncot. A fia** talabbak ugyan méltatlankodtak miatta, pedig már este tíz óra óta egyfolytában járják a tangót, a foxot, még a csa-csa-csét is olykor. Legkevésbé a csárdást táncolják. A tkisestélyi ruhával, a csokor nyakkendővel a faluba is bevonultak a modem táncok és kiszorítják a régieket. Pedig a lányok csipkés alsószoknyá- jót ugyancsak meg lehetne forgatni arra a nótára; „Ég a kunyhó, ropog 8 nád...” A csoda tudja, miért tetszik jobban ezeknek a húsz éven aluli lányoknak, legénykéknek az a búsongó sláger; „Bizony, bizony, egy szép napon, kopog az ősz az ablakon..— Hol vannak még ők attól! Szóval, a banda leállt. Pihenésre azonban vajmi kévés idejük jutott, mert erősen követelte közreműködésüket a tsz-tagságnak az a korcsoportja, amelyről éppen az iménti sláger példálózgat. No, de az idősebb korosztálynak is igaza van. Ezek az őszülő üstökű emberek fiatalokat megszégyenítő buzgalommal dolgoztak egész esztendőben, így hát a mai ünnepségen nekik is kijár a szórako- eásból... Kolompár Pistáék megtor- násztatták kissé elgémberedett ujja- ikat, aztán újból felzengtek a hegedűhúrok. •— Miska, Balázs Miska, énekelj már valamit! •— biriogattak egy magas, szikár férfit. A vadonatúj feketében feszítő ember, aki inkább lehetett volna Mihály bácsi, mint Miska, nem kérette magát túlságosan, csak amennyire az illendőség követeli, aztán nekieresztette érces tenorhangját, s a körülállóknak kívánság szerint eldalolta a kedves nótáját. A nagyterem italmórésnek kinevezett sarkában kis, köpcös emberke könyökölt a hosszú, kecskelábú asztalra és sűrűn töltögetett magának a literes, zöld palackból. Két bütykös tijjával óvatosan körülforgatta a piros kadarkával telt poharat és lassú kortyolgatással fenékig itta. Nem volt A GYŰLÖLET KÖVE leivel koccintania, a többiek; komák, szomszédok és tagtársak mind a nó- tázó Balázs Mihály köré sereglettek. A kis köpcös egyre sűrűbben kí- náigatta magát, már alig csillogott valamicske az üveg alján. Rettenete-' sen bántotta ez a magányosság, azért szívta pohár számra a „bátorságot”, mert változtatni szeretett volna rajta. Igyekezete nem bizonyult hiábavalónak, hamarosan úgy érezte, akár egy oroszlánnak nekimenne puszta kézzel. Nem halogatta tovább a drága időt, hanem kicsit bizonytalan léptekkel, de erős akarattal elindult ő is az éneklő csoporthoz. Kivárta a nóta utáni szünetet, s akikor odaszólt Balázs Mihályhoz halk, fojtott hangon: } — „Daru madár útnak indul... azt énekeld el, Mihály. Eialázs Mihály felkapta fejét és 1 * haragosan összevonta bozontos szemöldökét. Kutatva nézett a másikra, azt figyelte, nem kötekedik-e. De a kérés olyan szelíd volt, és a köpcös emberke tekintete is olyan engesztelő, kérlelő, hogy Balázs Mihály haragos arcvonásai menten kisimultak. — Elérkezett hát a pillanat — gondolta. A kibékülés pillanata harminc évi harag után. Rajta nem fog múlni. — Előbb megnedvesítem a torkom. .. De, igyál velem te is, Józsi — válaszolt kissé remegő hangon. Teletöltött két poharat és koccintásra emelte a magáét. A beszélgető, nevetgélő emberek és a sárgára meszelt falak mögött képzeletben a szőlődombot látta. Harminc évvel ezelőtt ott kezdődött... Egymás ■ mellett feküdt a földjük, két keskeny nadrágszíj parcella. Felfutott egyformán a dombra, a végébe szőlőt és gyümölcsöst telepítettek még legénykorukban. Együtt beszélték meg, milyen szőlőfajta és milyen gyümölcsfa szereti legjobban a vulkános hegyoldalt, később együtt is nyesegették, ápolgattálk a serdülő csemetéket. Jó barátok voltak ők, Balázs Mihály, meg Fodor Józsi, együtt jártak mulatni is a „Borharapó” csárdába. Akkoriban volt Mihálynak a kedvenc dala a darú madár... A barátság akkor bomlott meg, amikor Józsit megszállta a gyújtó ördöge. Ez akkor történt, amikor már családot alapított és átszámolta, hogy alig-alig jut valamicske a gyerekeknek, ha majd osztozásra kerül a sor. Pénzért földet venni, — ennek a lehetősége egyenlő volt a nullával. Legalábbis az ő számára: No, meg aztán nem is állt az első sorban ott, ahol a becsületességet osztogatták. Az „enyém-tied”-ből csak az első szó törvényét ismerte. Egy októberi reggel a szőlődomb alá érve nézi Mihály a mezsgyekövet és nem hisz a szemének. Vagy huszonöt centivel odébb állt eredeti helyétől. Hát ezzel mi történt? A szeme káprázik? Ügy tűnik, mintha keskenyebb lenne a szokottnál is a „nadrágszíj" Vagy csak az ördög incselkedik vele? Lelépte keresztbe a parcellát... a hiányzó huszonöt centimétert bizony a mezsgyekövön túl találta. Restellt« a dolgot. Nem hitte volna, hogy ilyesmire képes a komája, bár ha visszagondol, nem egyszer észrevette már. hogy érés idején megdézs- málgatja az ő szőlőjét. — Talán csak meg akart ezzel tréfálni — mentegette saját maga előtt is. Nem szólt senkinek, a követ sem rakta vissza, de bevetette gabonával az „elvándorolt” földdarablkát is. Eljött a tavasz, a nyár, sárgulni kezdett a szőlődombi gabonatábla is. Egy békességes vasárnap délelőtt, amíg a fiatal lányok ruhát mutogatni, az öregasszonyok meg ájtatoríkod- ní a templomba igyekeztek, Fodor Jóasi felballagott a szőlőbe. Nézte, nézegette a sárguló búzatáblát, s hirtelen megszállta lelkét a gonosz. Ősz óta haragudott Mihályra, amiért se szó, se beszéd, bevetette a mezsgyekövön túli földet is. Éppen, mert titokban bántotta saját kapzsisága, Igyekezett a bűnt másra hárítani, s lassacskán már kezdte azt hinni, hogy az a bizonyos íöldecske valójában az övé volt és most ő a kárvallott. — És még Mihálynak áll feljebb! Látom ám én, milyen fenn hordja az orrát, rám nem nyitotta az ajtót hónapok óta, s ha találkozunk, éppen csak megpöccinti azt a csajla kalapját Dühödten beletaposott a gabonába. Vastag bakancsa alatt földbe nyomódtak a zsenge szárú növénykék. Valami gonosz ösztön egyre ösztökélte és ő engedett az unszolásnak, rátiport a búzára újra, meg újra, s végül ott maradt mögötte földre döngölve a huszonöt centi méternyi gabona csík. A letört fejű kalászokból szétperegtek a félig érett szemek, mint a könnycseppek... üzen a vasárnap reggelen Mihály is kibaktatott a határba, vállára vetve a kaszát, hogy majd lecsesz- keli a gyümölcsfák alatt a dudvát, amíg kisfia, — akit kézen vezetett — megszedi a kosarat ropogós cseresznyével. De elmaradt a cseresznyeszedés, meg a kaszálás is. Amikor Mihály felfedezte a letaposott gabonacsíkot, éktelen haragra gerjedt, majd szét repesztette mellét az indulat. Csak kapkodott a fejéhez, mint egy bolond, úgy érezte a leikébe tapostak a durva bakancsos lábak. — Hát, anya szülte azt, aki ilvesmire képes? Dehogyis ember az ilyen, maga az antikrisztus, sátán fattya! Túl a gabonatáblán Fodor Józsi piszmogott a szőlőtőkék között. Pillanatig nem volt kétséges Mihály előtt, ki a bűnös. Haragja forrponthoz érkezett. Lekapta válláról a kaszát és fii- léje rohant. — Mit csináltál, te gyalázatos? Agyonváglak, mint egy patkányt, te girhes ördög!... Fodor Józsi sem vette tréfára a dolgot, ijedtében felkapott egy jókora terméskövet és ellenfele felé hajította, — Még dobálsz? — hördült fel Mihály. Most már szentül elszánta magát, összekaszabolja ezt a hitvány embert. De amaz nem várta be Balázst, hanem jellegzetes, araszoló futásával hanyatt-homlok menekült a dombról. Neki volt több fcltenivaló- ja, ő szedte fürgébben a lábát. Balázs Mihály perre akarta vinni az ügyet, de a bíró csak legyintett: — Hagyjuk a fenébe! Kis ügy ez; Mihály. Néki kis ügy volt, persze, mert harminc holdja szerepelt a telek- könyvben, de Mihálynak mindössze három, és otthon hét gyerek leste a kenyeret. Per tehát nem lett, de a két régi koma attól kezdve messziről elkerülte egymást. Még azt se bánták, ha kipereg a féltve őrzött kalász, vagy megpocsékolja a szőlőt a peronosz- póra, de egymás mellett nem arattak, nem permeteztek... Harminc évig tartott a nagy harag. Vagyis, az igazat megvallva, egyre halványodott, egy esztendővel ezelőtt pedig, a tsz-be történt belépésükkor el is múlt. Dehát, melyikük kezdje a kibékülést? Hogyan szólítsák meg 'egymást? Valahogy eddig nem adódott alkalom a békejobb elfogadására. De, most, hogy így hozta végre a sors... — Fogd meg Józsi, te is a poharat — köszöntötte Mihály egykori barát" ját. — Az egészségre... a barátságra... Ami volt, elmúlt. JTenékig ürítették a gyöngyöző poharat, aztán Mihály teli torokból rázendítette: Daru madár útnak indul... Szebeljcó Imre Kétszerannyi kenyér—ugyanannyi idő alatt... Nagy gondot okoz megyénkben is a kenyérsütés. A hajdani Ids pékségek helyett épült ugyan néhány kéri W-TWAr. p? azonban a mevnöveketása szerint 6000 forintba kerül. A vállalat vezetősége bemutatóra hívta meg a megye és a járási tanács valamint a párt képviselőit.
