Észak-Magyarország, 1961. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-24 / 120. szám
mam ■HUU uhmh ESZAKMAGYARORSZAG Szerda, 1961. május *$, A Ság vári Endre Kulturális Szemle A miskolci városi döntő második napja S Jegyzetek Több vigyázatot! Szinte már hagyományossá vált a Ságvári Endre nevét viselő Kulturális Szemle, melynek miskolci városi bemutatójára május 14-én, illetve 21-én került sor. Sajnos, eddig ritkaságszámba ment e szemlék színvonalas megrendezése, s ennek okai voltak a benevezett együttesek, csoportok is. Hosszú évek tapasztalata ugyanis, hogy egyes csoportok felelős vezetői felelőtlenül, lényegtelen, harmadrangú munkának tekintik a Ságvári Szemlén való részvételt, a bemutatókra nem kellő lelkiismeretességgel készülnek fel, ezen túlmenően pedig minden előzetes bejelentés nélkül távolmaradnak. Szükséges ezt megemlíteni, ugyanis az idei bemutatók első napjára ismét ez volt jellemző. Meglepően szép munkának lehettünk azonban tanúi a szemle második napján. Ez alkalommal azonban éppen azok az együttesek léptek fél melyek kiemelkedő tevékenységér már ezelőtt is ismertük. A Diósgyőrvasgyári Művészeti Együttes tánckara új műsorából mutatott be néhány számot. Előadásuk színvonala' példaként állhat valamennyi tánccsoport előtt. Az énekkar azonban nem nyújtotta azt, amit megszoktunk tőle. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy az énekkar tagjai — nem tudjuk milyen indokok alapjan — távol maradtak egy ilyen jelentős bemutatóról és a közel nyolcvan tagot számláló kórusból mindössze 43 énekes állt a pódiumra. Ilyen hozzáállással nem lehet jó eredményt elérni. Ezt bizonyítja Kodály „Liszt Ferenchez” c. hatalmas kórusművének sikertelen előadása is. A Diósgyőrvasgyári Szimfonikus Zenekar szintén elmaradt a kívánt színvonaltól. Ennek egyik oka, hogy ismét magasabb művészi felkészültséget kívánó darabot tűztek műsorra. Többet érnének könnyebb és kisebb lélegzetű művek színvonalas megszólaltatásával. Erről már korábban is írtunk. Az SZMT Művelődési Otthon együtteseinek (Kamarakórus, Központi Kő rus és a Gyermekkar) művészi teljesítménye ismét öregbítette hírnevüket. A Zeneművészeti Szakiskola KISZ-szervezete leánykarával, továbbá vonós- és fúvószenekarával képviseltette magát. Természetesen — hivatásuknál fogva — magasan túlszárnyalták valamennyi fellépő együttes teljesítményét. A fúvószenekar hallgatása közben született meg az a vélemény és elgondolás, hogy végre van a városnak egy művészi színvonalon álló fúvószenekara, melyre — iskolai tevékenységén túl — rá lehelne, sőt kellene bízni a jövő évadtól kezdve a nyári térzenéket, melyet jelenleg erre alkalmas fúvószenekar hiányában a miskolci filharmonikusok kénytelenek ellátni. A szakiskola vonószenekara ez alkalommal egy tanárképzős hallgató — Drotár Gabriella — keze alatt szólaltatta meg nagy sikerrel Weiner Divértimentóját. Nagy örömmel hallgattuk a MŰM. 101. Iparitanuló Intézet fúvószenekarát is. A lelkes ifjúsági együttes többre is képes, mint amennyit nyújtott. Érdemes lenne patronálásukra hivatásos karnagyot felkérni. A szavalok nem remekeltek különösebben; elmondták a verseket. A hiányosságok ellenére a Ságvá- j ri Endre Kulturális Szemle vasárnapi j fordulója sikeres volt. Reméljük, azj elkövetkezendő szemlék alkalmával a J hátrahúzó erők véglegesen elmaradnak és nem zavarják bejelentés nél-j küli távolmaradásukkal a szemlej zökken és men tességét. F. A. Ankét az ifjúsági regényekről Kedden, május 23-án a városi nőtanács szervezésében ankétot rendeztek a miskolci Nevelők Házában, ahol Vázsonyi Endre író tartott érdekes vitaindító előadást az ifjúsági regényekről. Az ankéton, ahol pedagógusok, szülők, egészségügyi szervek képviselői vettek részt, igen élénk felszólalások hangzottak el. Elmondták véleményüket, javaslatukat a meséskönyvekkel. ifjúsági regényekkel, fantasztikus utazásokról szóló könyvekkel kapcsolatban. Sok szó esett mind az iskolai, mind az iskolán kívüli gyermeknevelés bonyolult problémáiról. A jelenlévők kérték, hogy az írók még fokozottabb mértékben segítsenek ezekben a kérdésekben, hiszen erre módjuk, lehetőségük van. Sajnos gyakorta előfordul még mindennapi életünkben olyan sze- miftszúró visszásság, hogy egy-egy becsületesen dolgozó ember nem azt kapja környezetétől, amit megérdemelne. Olykor személyi ellentétekre, máskor egy-egy vezető felületességére vezethetők visz- sza, azonban mindenképpen kivetnivaló vadhajtások ezek. S feltétlenül fontos, hogy az a becsületes ember, akit alaptalanul megbántottak, elégtételt kapjon. Ilyen alaptalan megjegyzés érte az elmúlt napokban az Eszak- magyarország — lapunk — hasábjain Kovács Ixijos elvtársat, az abaújszántói Petőfi Termelőszövetkezet tagját is. A termelőszövetkezet munkáját, erőfeszítéseit boncolgató riportban a következő mondat jelent meg: „Kovács Lajosról ne vegyenek példát, aki még egy szalmaszálat sem tett arrébb a termelőszövetkezetben.” Kovács Lajos, aki néhány hónapja tagja a termelőszövetkezetnek, igaza tudatában joggal fordult a járási pártbizottsághoz. S kiderült, hogy az az ember, aki „egy szalma- szálat sem tett arrébb a termelő- szövetkezetben", eddig, mint foga- tos, hatvan munkaegységet teljesített a tavaszi szántások, vetések dandárjában. Ugyanakkor mint fogatos 1350 forintot keresett különböző fuvarokkal a közösségne 1c. Csupán március hónapban nem vett részt a közösségi munkában, de igazoltan. A termelőszövetkezettől leap ott megbízatást és engedélyt, hogy 1000 négyszögölnyi új szőlőt telepítsen. E szőlőnek nyilván a termelőszövetkezet, s egyúttal az egész ország veszi elsősorban hasznát. A Kovács Lajost ért „bírálat” tehát úgyszólván minden alapot nélkülözött, s nem csupán Kovács Lajost, hanem a termelőszövetkezet néhány más tagját is megbántotta. A hibát a termelőszövetkezet elnöke, Gyulai István elvtárs követte el, amikor a tények ismerete nélkül sorolt fel olyan személyeket rosszul dolgozókként, akik a legjobb tudásuk és akaratuk szerint megteszik, ayiU tőlük a közösség vár. A tények természetesen meggyőzték magát az elnököt is és sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt. Ez azonban már nem változtathat azon, hogy Kovács Lajost tízezrek szemében bélyegezte meg, ismerve és ismeretlenül. Ez az eset is bizonyítja, hagy a vezetőnek vigyáznia. keU, amikor bírál, s nem kell feltétlenül hibát keresnie ott, ahol nincs... Barcsa Sándor Képes útikalauz jelent meg a lillafüredi barlangokról A borsodi Bükk két legismertebb barlangját, a lillafüredi „Forrás” (Anna) mésztufa és az „István” cseppkőbarlangot az elmúlt évben 98 821 látogató tekintette meg. A két barlang fenntartását és kezelését ellátó Borsod megyei Idegenforgalmi Hivatal ezért „Lillafüred barlangjai” címmel 28 fényképpel és számos rajzzal ellátott útikalauzt adott ki. A kiadványt a „Panoráma” Idegenforgalmi Szerkesztősége rendezte sajtó alá és a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalat állította elő nyomdatechnikai szempontból szép és ízléses kivitelben. A lillafüredi barlangokról legutóbb 1955-ben jelent meg útikalauz, amely azóta teljesen elfogyott, ezért vette tervbe az Idegenforgalmi Hivatal a második, átdolgozott kiadás megjelentetését. A könyvecske első részében dr. Kessler Hubert barlangkutató írja le a barlangvilág természettudományos Német művészeti és irodalmi kiállítás a NewYork-i Goethe-házban A New York-i Goethe-házban jelenleg kiállítást mutatnak be „A német expresszionizmus a művészetben és az irodalomban” címmel. A kiállításon többek között Oskar Kokoschka művei, l.udwig Meidner írásai és rajzai, valamint „A híd” és „A vihar” című irodalmi folyóiratok első számai láthatók. titkait, majd az olvasót végigvezeti a lillafüredi barlangokon. A másod! k részben Megay Géza muzeológus ad tájékoztatást a bükki barlangok ősrégészeti jelentőségéről. Az útikalauz minden bizonnyal jó szolgálatot tesz Lillafüred idegenforgalmának és felkelti a természetjárók és az üdülők érdeklődését a Bükk barlangjai iránt. A gazdagon illusztrált kiadvány nemcsak idegenforgalmi szempontból jelentős. hanem honismereti vonatkozásban is, mivel azt a pedagógusok megyénk természeti szépségeinek ismertetése során igen jól felhasználhatják. Lottónyertesek Miskolcon Oczela József és felesége — a December 4 Drótművek lakatosa és könyvelőnője — fiatal házasok. Egyik legfontosabb kívánságuk: * saját lakás. Gyűjtögették tehát a pénzüket — a KST-ben van már kétezer forintjuk — és lottóztak. — Túlságosan nem reméltük, hogy nyerünk — árulja el mosolyogva. Oczela József —, talán azért, meri nászutunkon egy grafológus azt jósolta írásunkból: a szerencsejátékban soha nem lesz szerencsénk... A legutóbbi lottó jutalomsorsoláson azonban végérvényesen megdőlt a jóslat: bárhol felépíthető családi házat nyertek. — Mik a terveik? — Mihamarabb felépíttetni Miskolcon a házat. Aztán? Szépen be^ rendezni, otthonossá tenni. Könyvespolc: Benedek István: Kisvárosi történet 1935-ben egy kisváros nyugalmas csendjében nevelkedő 17 éves fiú szülei hirtelen elválnak, őt bátyjával együtt egy baráti házaspár gondjaira bízzák. A serdülő fiú tudni akarja, mi borította fel ezt a harmonikusnak látszó családi életet. Valóságos detefc- tív-munkával rágja át magát a polgári család konvencionális hazugságainak védőfalán. Lassanként lehám- lanak róla a vallási és társadalmi előítéletek, ámenek közt nevelődött, szeme kezd kinyílni. A szerelmek, szenvedélyek és származási korlátok szövevényében mégis eltévedne, ha a bátyja házassági terve által előidézett drámai összeütközés kíméletlenül le XII. Egy hang sorakozol kiáltott. Lét- Bzámellenőrzés következett. A végén három ember hiányát állapították meg. Egy megszökött, kettő pedig kórházba került. A két beteg közül egyik valami nyavalyát szedett fel az úton. a másikat pedig egy esti nézetelterés alkalmával a szőke német őmiester úgy vágta szájon, hogy kiakadt az állkapcsa. A létsrárri megállapítása után egy százados lépett az egység elé. — Légiósok! — kezdte rikácsoló hangon. — Afrikába érkeztetek. Itt kiképeznek benneteket, megtanítanak a fegyverforgatásra, hogy mind jobban védelmezhessétek az európai kultúrát, a francia életformát. Ellenséges tekintetekkel, ellenséges érzelmekkel, megvetéssel gyakran találkoztok majd ezen a földön. Sőt ismeretlen irányból kés, vagy golyó is repül majd felétek. De legyetek erősek, méltók elődeitekhez, ellenállás •setén pedig kíméletlenek. Egy légiós haláláért tíz bennszülöttnek kell fizetnie. Ne kíméljétek ezt a szemet Hepségeti Szolgáljátok híven Franciaországot, teljesítsétek, amire vállalkoztatok. Ha pedig akadna közietek olyan, aki lepaktál a bennszülöttekkel, segíti őket, éleimet, fegyvert, vagy gyógyszert ad nekik, az keserűen lakói! Ezt jól jegyezzétek meg! Aki pedig szökni próbál, — az n^m látja meg többé isten szent napját.. Értitek.? Többé nem lesz itt szökés! Ami a lengyelnek a spanyol partoknál sikerült, az Afrikában senkinek sem fog sikerülni! Erről biztosítalak benneteket!... Mindjobban rikácsolt, s kezével hadonászott hozzá. A sorokban mindinkább nagyobb mozgolódás támadt. A légiósok jobbra-balra nézelődtek, vizet keresve, alig Várták a beszéd végét. Gazsó Is rettentően szomjas volt, hiszen a Nap kíméletlenül sütött. Vámos felé tekintett, aki nagyokat nyelt szomjúságában. Vörös egykedvűen bámulta a még mindig hadonászó századost, majd kissé elfordította fejét és köpött egyet. Melege volt neki is, de nem látszott meg rajta. Arra figyeltek fel, hogy a rikácsolás abbamarad. A százados befejezte oeszédét, oldalra lépett, hatalmas zsebkendőt húzott elő zsebéből, s megtörölte izzadó homlokát. Hamarosan elhangzott az oszolj. Az egység egy pillanat alatt szétrebbent a szélrózsa minden irányába. Mindenki vizet vagy csapot keresett. Hátul, az egyik épület előtt hamarosan ráakadtak egy csapra, amely köré pillanatok alatt hatalmas tömeg gyűlt. Mire Gazsóék odaértek, a kút körül már többen krákogtak, káromkodtak, köpködtek, — Mi van? — Eh — legyintett az egyik jugoszláv. Gazsó a csaphoz furakodott. Nagy élvezettel kezdte nyelni a vizet, de a következő pillanatban már a föld felé hajolva köpködött, krá- kogott ő is. — A betyár úristenit! — dörmögte. — Mi az? — furakodott mögéje Vörös. — -Sós, mint a tenger vize. Ihatatlan. Az épület felől jóízű kacagás hallatszott. Az újoncok arrafelé fordultak. Néhány öreg légiós, meg két altiszt nevetett rajtuk. Gazsó feléjük tartott, a többiek utána. — Hol találunk ivóvizet? — állt meg előttük Gazsó. — Keressetek — röhögtek amazok. Gazsónak arcába szökött a vér, keze ökölbe szorult. Hirtelen a hatalmas termetű Vörös furakodott át a tömegen. Félretolta Gazsót. felgyűrte inge ujját, csípőre tett kézzel megállt az öreg légiósok előtt, s kissé emeltebb hangon kérdezte. — Hol találunk ivóvizet? Az egyik nevetni próbált, de amikor Vörös közelebb lépett hozzá, megoldódott a nyelve. — Az oráni víz ihatatlan, legalábbis európai ember számára. Tdo nyolc kilométerről hordja a vizet egy öszvéres fogat. — Hol a vizestartálly? — Itt, az épület mögött. — Oda megyünk! Többen elindultak, azonban az egyik őrmester elordította magát. — Várjatok! Az újoncok megtorpantak. — Várjatok! A lajtban egy csepp víz sincs! — Hát hol van belőle? — kérdezte Vörös. — Elfogyott! — mosolyodott el kajánul az őrmester. — Megnézzük — s néhányan máris indultak. Azonban hamarosan lógó orral tértek vissza. — Még orvosság gyanánt sem találunk benne egy csepp vizet sem... Vörös előrelépett. — És hol van a fogat vezetője? — A szobájában fekszik, holt részegen. Övele négy órán belül nem beszéltek ^ S ismét mosolygott, kajánul, jóízűen, hogy Vörösnek beleviszketett a tenyere. A többiek felmorajlottak. — Gyerünk a kantinba! — kiáltott J ta valaki — ott talán ihatunk vitt lamit. — Várjatok! — állt eléjük az őrmester. — Ti nem ismeritek az itteni helyzetet. Zöldfülűek vagytok még, becsapnak benneteket. Meg amilyen szomjasak vagytok, egy pohár ásványvízért, vagy borért ki tudja mennyit hajlandók lennétek odaadni! Tudjátok mit? Hozunk mi bort nektek. Adjatok pénzt. Mi már öreg rókák vagyunk. bennünket nem csapnak be. Sokan gondolkozás nélkül szedték elő talán utolsó 10, vagy 20 frankosaikat. Gyűlt a pénz az őrmester kezében. Vámos karon ragadta Gazeót és) félrevonta. — Tudod miben mesterkedik ez a hét gazember? — Sejtem. — Ne adjunk neki pénzt. Majd veszünk saját magúnk valamilyen italt. Pénzünk még mindig bőven van. Az öreg légiósok a kantinba siettek. Bezárták az ajtót, letelepedtek egy asztalhoz és italt kértek. Nemsokára hat üveg bor díszelgett előttük, amelyet hamarosan újabb hal követett. Az újoncok kívülről, az ablakon át lesték amazok mulatozás^ hallgatták röhögésüket, ízléstelen dalaikat. Néha-néha bezörgettek az ajtón, de azok ocsmány szavakkal igyekeztek őket. elzavarni. ÍEolytoLj^íkJi Tavaszi dalosünnep Sajóbábonyban VASÁRNAP az Északmagyarországi Vegyiművek kultúrbizottsaga es a MÉSZÖV munkás-paraszt dalos- találkozót rendezett Sajóbábonyban. A találkozón részt vettek a parasztkórusok közül a borsodivánkai, a ci- gándi, a geszlelyi, a megyaszói és a mezőkeresztest termelőszövetkezeti és ■földmüvesszövetkezeti énekkarok. A munkáskórusokat a diósgyőri Ady Endre Művelődési Klub, az Északma- gyarorszagi Vegyiművek és a Szerencsi Cukor- és 'Csokoládégyár énekkara képviselte. Az úttörő énekkarok közül a kazincbarcikai és a sajóbábonyi altalános iskola énekkara vett részt. A külsőségeiben megkapó és tartalmában tanulságos dalosünnep a kórusok reprezentatív felvonulásával kezdődött. A szovjet emlékmű megkoszorúzása után az eredeti tervtől eltérően — az esős idő következtében — a műsor nem a szabadtéri színpadon, hanem a vegyiművek gyártelepi művelődési otthonában került lebonyolításra. Az üdvözlő szavak után a műsor az éneklcarok közös produkciójával kezdődött. Az énekkarokat Bartus András. a megyei tanács művelődésügyi osztályának zenei előadója vezényelte és a sajószentpéteri. bányaüzem művelődési otthonának fúvószenekara kísérte. A DALOSTALÁLKOZÖ során a legváltozatosabb műsorszámokkal találkozhattunk. Különösen a Szerencsi Cukor- és Csokoládégyár fiatalokból álló együttese aratott tetszést, amelyet Puskár Károly karnagy vezényelt, A nagymúltú, a munkás daloskultúrát oly nagy szeretettel ápoló diósgyőri Ady Endre Művelődési Klub énekkara Vidinszki László karnagy vezetésével, és a fiatal Eszukmagyarországi Vegyiművek énekkara Bartus András karnagy vezetésével nagyszerű élményt nyújtott. A sikerekben gazdag és eredményekben bővelkedő mezőkeresztesi Aranykalász Tsz parasztkórusa, puszta megjelenésével, hagyományos öltözetével közvetlen, meleg légkört teremtett a nézőtéren. Engi István karnagy vezényletével forradalmi dalokat, klasszikus műveket és népdalcsokrot nyújtottak át, amelyet a nézők szűnni nem akaró tapsviharral jutalmaztak. A TAVASZI dalosünnep minden igényt kielégítő, magasszínvonalú és változatos volt. Különösen a parasztkórusok részvétele emelte a találkozó jelentőségét. Az együttesek -szakmai fejlődését nagyban segítette a zsűri elnökének és tagjainak hasznos tanácsa és útmutatása. Az együtteseknek emléklapot és tárgyjutalmakat nyújtottak át. nem rántaná a leplet a hazugságokról. Az író — akinek irodalmi kvalitását az elmebetegek életéről írt Arany- ketrecből és egy alpesi útinaplóból ismerjük — fegyelmezett gazdálkodással, a lehető legkisebbre szorította szereplői számát, hogy azok alakját plasztikussá tegye. Mindvégig a serdülő kamasz szemével figyeli a körülötte kibontakozó világot, amely jól tükrözi a két világháború közti kisváros hangulatát. A „mosolygó bölcs’» és felszabadult szellemű felesége* akik a két ifjút magukhoz vették, a regény legeredetibb alakjai, egyben egy szabadabb és igazabb élet előfutárai. (Szépirodalmi Könyvkiadó.)
