Észak-Magyarország, 1961. április (17. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-30 / 101. szám

r VstsAmsp, 1961. április 30» ESXAKMAGTAROSSíAG 9 Eltűnnek a kerítések CSODÁLATOSAN jó érzés új há­zak között járni, lesni, hogyan veszi hatalmába az élet, a mindennapok egyszerű és mégis olyan gazdag han­gulata a friss falaikat, hogyan népe­sítik be a gyerekek a házak környé­két, hogyan zökken bele a város ke­rékvágásába mindaz, ami rövid idő­vel azelőtt még szakmai kérdés, szo­rosabban csak egy-két vállalat ügye volt. Nézem ezeket az új házakat s új lakóikat. A pazarlón szétáradó tava­szi napfényben fehér függönyök len­gedeznek a nyitott ablakokban, a sár­ga icavicson gyerekek szaladgálnak, a pázsit zöldje szikrázóan üde, a fe­hér felhőcskék úgy úsznak el a há­zaik fölött, mintha egy-egy pillanat­ra kedvük támadna elnézni ezt bé­kés, napsugaras képet. És feltűnik valami, csak most, pedig mennyit néztem mar ezeket az új házakat; kerítésnek nyoma, sincs. Ahogy az emeletek sorakoznak egymás fölött, egymáshoz simulva, a házak is ott áldogalnak csendes, testvéri egyet­értésben, átintegethetnek, átmoso- lyoghatnak egymásra, mert nem vá­lasztja el őket semmi, csupán a zöld fűfoltok és a virágágyások, né­hány növendékfa, eg'y-két szegélyes utacstka. Meg az a levegő, az a kis tavaszi szellő, amely szabadon járhat közöttük, meglebegtetheti a függö­nyöket, bepillanthat az ablakokon, s elnyargalhat a házak között tovább, fel, egészen a dombokra, távoli he­gyek oldalára, fenyőerdők vagy éb­redező búzaföldek felé. A szél nem ütközik itt sötétre és szilárdra épí­tett falakba, olyanokba, amelyek od- vas pmcelaikások nyomorát, sovány, zöldarcú, emberek szegénységét, me­zőt sose látott, apró gyerekek bol­dogtalanságát rejtegeti. A szél se járhatott azokban a házaikban, leg­följebb a nyirkos, tüdőrágó huzat, és azok a házak, pénzeszsákot hizlaló, lélektelen kőrcngetegeikkel megfoj­tották a fantáziát, a. vágyakat, a lel­ket már a. kicsi gyerekben, éppúgy, mint azt a pár, árva ..fűszálat, amely véletűenségből mégiscsak kizöldült, a falak tövében. Azok: a házak drága telken épülteik, olyan urak pénzé­ből, akaratára és céljaira, akik ha­mar vissza akarták kapni befektetett ezreseik sokszorosát. Ezért, fal és fal, lakás és lakás, emelet és eme­let szorongott egymás mellett és egy­más fölött, nem maradt egy tenyér­nyi föld sem fűnek, fának vagy vi­rágnak, vagy akár a bátortalan ta­vaszi szellőnek. S ezeket a „zug há­tán zug” házakat, szent és sérthe­tetlen magántulajdonukat aztán ha­mar körülkerítették. Ha a tűzfal nem óvta valahol, lett ott vaskerí­tés, kőfal, néha még gondosan kihú­zott tüskésdrót is... Most meg, ahogy körülnézünk új lakótelepeinken, észrevesszük, hogy sehol sincsen kerítés. Nemcsak, hogy nem spórolják el a tért a levegőtől, a pázsittól, a fáktól, hanem kidob­ták a kerítést is. Nincsen rá szükség. Az építés szakemberei szerint a ke­rítés már kiment a divatból. S ahogy a szél szabadon járhat- kelhet most már a házak fölött, úgy nyílt tágabb tere a gondolatnak is. A házak kerítéseinek eltűnése egy­ben szimbólum is. Ha nines kerítés az emberek között, ott, ahol laknak, akkor hamarosan eltűnnek azok a kerítések és válaszfalak is, amelyek ma még olykor megvannak ember és ember között... A gondolat minálunk, immár ti­zenhat esztendeje, szabadon szállhat és nem áll elébe semmi kerítés. Amit mi építünk, az mind egészsé­ges, tiszta, napfényes és levegős, amit mi akarunk, az mind öröm, szabadság, egyenlőség' és testvériség, régi vágyak vaióraváltása és emberi élet teremtése. S ezt éppen most, május elsején, az egész világ proletariátusának ün­nepén kell elmondani. Az is, hogy ezek a mi új házaink ott állnak szi­lárdan, megdönthetetlen ül és szaba­don, válaszfalak és kerítések nélkül egymás .mellett, az is, hogy az embe­rek hétköznapjaiban besugárzük a napfény, falaik között vidáman nyar- galászik a tavaszi szellő, gyermeke­ink ismerik a. füvet, a fát, a virágot és az örömet, — ez is, mind. a. pro­letariátus győzelmének eredménye, erejének bizonyítóka, céljai szépsé­gének, emberiességének kifejezője. \ A KERÍTÉSEK eltűnnek — fel­tartóztathatatlanul halad az i<^6 előre, és a nagy emberi vágyak megvaló­sulásának útjából egymás után le­dőlnek a gátak. Hali am a Erzsébet Ünnepi szám benyomását kelti külsőségeiben is a Borsodi Fiatal májusi száma. Több jól sikerült írás­ban foglalkozik a lap a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepével, an­nak jelentőségével és a május 1 tisz­teletére kibontakozott munkaverse­nyekkel. Május 1 címmel Biaiis József, a KISZ Borsod megyei bizottságának első titkára írt vezércikket. Az 1961 —-62-cs oktatási év előkészítésének fontosságát Hegedűs Antal, a KISZ megyebizottság munkatársa méltat­ja. A határőrség kulturális szemlé­jéről Piatkó Lajos írt értékelő cikket. Meleghangú visszaemlékezésben ír egy régi május 1.-ről Fodor László. A szénbányászatban dolgozó Gaga­rin ifjúsági brigádról Paulovits Ágoston írt riportot. Benedek Miklós­tól „Vasgyári diák a moszkvai egye­temen”, Ruttkay Annától pedig Kü­lönös detektívek címmel közöl írást a lap. Virágos május elsejék Minden évszaknak megvan a maga gyönyörű- sé.ge, színe, bája. A tavasz a kikelet, az újjá- ebredés évszaka. A nyár melege arany kalászt érlel a. ringó búzamezőkön. Az ősz, a dérbe hul­ló szeptember almát pirosít és a szőlőtőkék gaz­dag fürtjeit édesíti meg mézzel. De 'Valamennyi között a május a legszebb! Május a virágok hónapja. Orgona illatozik, rózsák nyílnak, és fia­tal párokkal telnek meg a padok a ligetben, A tavasz belopja magát az emberek szivébe. A munkásosztály nagy ünnepe is az esztendő legszebb hónapjához kapcsolódik. Hetvenkét év óta min­den május elseje a munka ünnepe. Fehérhajú öreg veteránok nemrég egy összejövetelen az elmúlt idők emlékeit idézték elbeszéléseikben. Régi május elsejék harcait elevení­tették fel, amikor dolgoskezű embe­rek ezernyi veszély között is magas­ra emelték a munkásmozgalom vö­rös zászlaját és egy emberként kö­vetelték: munkát, kenyeret, testvé­ri egyenlőséget, emberibb életet! / Velük egyidőben megmozdult ak­kor egész Európa. Soha nem látott tömeg vonult Párizs és London, Bu­dapest és más nagyvárosok utcáin követelve a nyolcórás munkanapot, hogy a megrövidített, munkaidő nyo­mán azok is bejuthassanak a gyár­ba, akik a kapukon kívül, kenyér nélkül tengődnek: a kényszermunka megszüntetését, hogy a fiatal szer­vezetek ne essenek áldozatul a mo­hó tökének; az éjjeli munka eltil­tását, hogy ne hervadjon el a tizen­ötévesek élete, mint a leszakított vi­rág; a női munkások megbecsülését, hogy ne legyenek kiszolgáltatva és megalázva. Az első harcos május elseje óta hét évtized hullott át az idő rostá­ján. A történelem bebizonyította, hogy a munkások követelésé nem maradt pusztába kiáltott szó. Az el­telt idő alatt három nemzedék mun­kálkodott azért, hogy a munkások, s a velük összefogott parasztok és ér­telmiségiek követelései megvalósul­janak. Ma már megváltozott életün­ket hirdeti minden: a füstölgő gyár­kémények, amelyeken vörös zászlót, lenget a májusi szél, az éneklő gye­rekek, a derűs fiatalok, szépülő ha­zánk zöldellő mezőink és kertünk vi­rágai. Az ember bármerre néz, felemelő érzés keríti hatalmába. Falun, ahol százholdas táblák hirdetik a dolgozó parasztok életében végbement válto­zást, nemsokára szárbaszökken a ga­bona. Dolgoskezű tsz-parasztok áll­nak meg a föld végében és körül­ölelik tekintetükkel az egész határt. Ök is régi május elsejékre emlé­keznek. Az orosházi tüntetésre, ahol a csendörezuronyok sem tudták elfojtani a parasztok követelését, hogy „a falu népének érdeke is fel- karoltassék.” Emlékeznek és össze­gyűjtik a tavasz virágait Csokorba kötik a kiskertben pompázó tulipánt, az illatos gyöngyvirágot, a lila és fe­hér orgonát; májusfák díszelegnek a lányosházak előtt, rajtuk színes pántlikákat lobogtat a szék Autóka­ravánok indulnak a város felé, ter­melőszövetkezeti tagok ikeresik fel munkás testvéreiket, hogy velük ün­nepeljenek, töltsék el a munka, s a nemzetközi összefogás nagy ünnepét Az autókat virággal, májusi gallyak­kal díszítik fel és föléjük vörös zász­ló selyme terül... • Gyönyörű ilyenkor a Bükk. Festő sem álmodhat szebbet tarkább szí­neket, mint amelyet a természet al­kot a hegyvonulatokra, a rétek, me­zők halványzöldjétől egészen a ma- gasbatörő fenyők haragoszöldjéig. Sokan, — ha majd végetér a felvo­nulás — kirándulnak ezen a napon. Felkeresik az ismerős helyeket amelyekhez annyi harcos emlék fű­ződik. Felkeresik és emlékeznek. Ré­gi május elsejék történetei ébrednek fel bennük, amikor természetjárás ürügyén az erdei tisztásokon találkoz­tak, nem kevés borsot törve az utá­nuk szimatoló csendőrök orra alá. Felkeresik az ismerős tisztást s em­lékeznek : „itt álltám, én is itt voltam azon a napon.. .** A természet tó ragokkal hintette tele a hegyoldalt s a tiszta» illatos levegő megmámorosítja a szívet, friss jókedvet ébreszt, éppen úgy, mint akkor, évtizedekkel ezelőtt... Megváltozott életünkben szánté más­milyennek tűnnek a virágok is. Tar­kábbak. illatosabbak, teljesebbek, mint ahogyan másképpen süt még a Nap is. Szabadon, boldogan ünnepel­jük május elsejét és az ended tisztá­son felcsendül a régi dal: „Sose hallok olyan gyönyörű noía-sros, amilyet sihedernyi koromban. A szivembe nyilai ez a bús régi dal * kicsordulnak könnyeim nyomban. Hej, te bunkócsKa, te drága . . Nem kell lopva oldalra tekinteni, nem kell őröket állítani, riadtan ösz- szerezzenni, ha szétnyílik a bokor: már csak emlékeinkben élnél, a tő- késtólág kópéi. Régi május elsejékre, régi harcok­ra emlékeznek az öreg veteránok. Tiszteletükre virágot gyűjtenek cso­korba a fiatalok ezen a napon, a ti­zenhetedik szabad május elsején. Boróczki Edit Lukovszkp László rajza iimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiíjíiiniiiiiniiiraiiiiiiiniiiniiftüi^ A nyomorból, a níncstelenségből sohasem fogytak Ikí az " észak-görögországi kis falucskában. A tanyanagyságú ■ falu határában húzódó sovány föld csupán arra volt jó, hogy megmentse őket az éhhaláltól. Apja szótlanul robotolt, inkább nem evett, csak az öt gyereknek meglegyen a mindennapi kenyere. Az éhezés árnyában, egyszeresük feltűnt a halál és karonragádta az apát. Tamás, akkor még csak három esz­tendős volt. Még csak akkor kezdte megérteni a nincs szó értelmét. Ebédre és vacsorára ezután még többször tálalt a nincs. S hogy mégis legyen kenyér az asztalon, a gyerekeknek is ki kellett menndök a mezőre, hogy valamit teremjen az aszott föld, vagy a birtokosnál végzett napszám kis karéj kenyeret eredményezzen. Hej, de keserves élet volt! Sok­szor ökölbe szorult Tamás két gyermeki keze. Dehát, mit tehetett? Unokabátyja volt a legjobb cimborája. Ha este vacsora helyett beszélgetni kezdtek, sokszor mesélt az idősebb fitest- vér a partizánokról. Azokról a bátor emberekről, akik a he­gyekben edzik magukat, csiszolják fegyvereiket a fasiszták­kal való leszámolásra. Az elbeszélés nagyon tetszett Tamásnak. Ugyannyira, hogy egy napon az EPON (baloldali görög ifjúsági szervezet) tagja lett. A fiatalok összejövetelein gyakran esett szó a német és olasz fasiszták kegyetlenkedéséről. Ki is adták a jelszót: megdönteni a fasizmust! A partizánok sorait erősí­teni kellett. Az idősebb, sokat tapasztalt, harcosok szívesen fogadták magúik közé a fogékony legény két, a 18 esztendős Gadzianasz Tamást, és tizenhat esztendős kishúgát. A két testvér egy ideig egymás mellett harcolt. Aztán, a megbíza­tások elszólították őket egymástól. Csak futó búcsút vehet­tek, a kislánynak indulnia kellett. Nemsokára szörnyű hír érkezett. Az alig tizenhat esztendős leány életét vesztette az egyik ütközetben. A fasizmus elleni küzdelem hősi halottja Jett. Tamás szívót szörnyű fájdalom járta át. A fegyvert még jobban megmarkolta. Ha harcba indultak, maga elé meredve mondta: Helyette is! A fasiszták újabb erőket vetettek be. A partizánosztagok helyzete egyre nehezebb lett. Börtön és bitó várt rájuk. Sok hősnek búcsúzni kellett a drága szülőföldtől — Görögország­tól. Átmenetileg más tájakra, más emberek közé kellett menniök. Az üldözöttek Magyarországon új hazára találtak. Tamást, * fürge fiatalembert hamar megszerették a diósgyőri mar­tinban. Igaz, először csak a próbahordást bízták rá. dehát • gyárat soha nem látott parasztfiúnak ez is nagy élmény tóüt. Nem értette a magyar munkások nyelvét. De az arcok­a verítékek mögül kiáradó mosolyokból azt olvasta ki, hogy szeretik, hogy testvérüknek tekintik. Bármit: bíztak rá, mindent elvégzett. Ha pillanatnyi megállás volt, a tárgyakra mutatva kérdezgetett, tanulta a magyar nyelvet. Ha érezte, hogy valamit: rosszul mond, vagy hibásan ejt, menten elpi­rosodott. Attól félt, hogy kinevetik. Pedig dehogy tették volna ilyet a mesterek, hiszen Tamást úgy szerették, mint saját gyermeküket. Amikor már értette a magyar nyelvet, félénken kopogta­tott be a DISZ-bizottság ajtaján. Társadalmi munkát kért Ügy gondolta, hogy ezzel is közelebb kerül új testvéreihez, f--------------------------------------------------------------* T AMÁS Ib11 ..................... —...—..— njp a magyar fiatalokhoz. A Lenin Kohászati Művekben dolgozó görög ifik vezetését bízták gondjaira. 1? zidőtájt az egyik mester örömhírrel lepte meg Tamást, azaz, ahogy a martinászok ismerik: Tomit. Holnaptól próbaszedő leszel — közölték vele. Majdnem a plafonig ugrott örömében. Közelebb került a kemencékhez, amelyeknek olyan nagyon szerette a melegét Közelebb kerülhetett így az acélkészítés nagy-nagy tudományához. Örömét egy másik boldogság követte. Az egyik párttag- gyűlésen a magyar kommunisták párttaggá fogadták. így tett az ifjú görög ■ partizán a Magyar Dolgozóik Pártjának tagja. A harmadik öröm még csak ezután következett. Acélgyártó gyakornokként osztották be a legnevesebb diósgyőri acél­főző mesterek mellé. Margóczi Pista bácsi, Mertusz Pista bácsi, Kóródi József, még talán ma is gyakran mondogatja: Tomitól jobb tanítványt még lámpással sem lehet találni. De pártcsoportvezetőt sem! Mert Gadzianasz elvtárs abban az időben az acélműi pártcsoportvezetők egyik legjobbja volt Hinni sem akart szemének és fülének, amikor 1955-ben acélgyártó mesterré léptették elő. Öt, az üldözöttet, az ide­gent. Hej, de nagyot fordult itt a világ Magyarországon! Testvérnek, egyenrangú embernek fogadták azok, akik itt nőttek fel a kemencék mellett 1956 vérgőzös napjaiban szem beszállt a rendbontókkal, a száj hősökkel, az elleni orradalmárokkaL Amikor híréit vette# hogy megszervezik a munkásőrséget, elsőként Jelentkezeti. S fegyvert ragadott Szervezte a pártot, szolidaritást vállait a magyar munkásokkal, akik apjuk voltak korán el­hunyt apja helyett A kemencék mellett dolgozó kérgeskezű munkásemberefe Tomi mellett szavaztak. Nekünk Tomi kell acélgyártónak! Örömet ós boldogságot érzett, amikor ismét odaállt a ke­mencék mellé és a lila martinász-szemüvegen keresztül néz­te a kemence falát nyaldosó lángokat Jó érzés volt újra acélt gyártani! Egyszercsak merész ötlete támadt a diósgyőri martinászok Tomijának: technikumba iratkozott be. A diósgyőri kohó­ipart technikum padjaiban a magyar munkások mellé ült hogy tanuljon. Az első két év nagyon-nagyon nehéz volt A nyelvet már értette, de a nyelvtani szabályokkal, a ra­gokkal megbirkózni nehezen tudott A bizonyítványában nem az ötösök sorakoztak, csak a jóval szerényebb érdem­jegyek. Az értesítőt bevitte az üzembe, megmutatta munka­társainak, barátainak, mestereinek. S most, a harmadik év közepén, egyszeriben más képet öltött Gadzianasz Tamás félévi bizonyítványa. Egymásután sorakoztak a jó jegyek. Hát ezt hogy csináltad? —- kérdez­ték tőle a magyar fiatalok. Az egyik idős, diósgyőri acélgyártó. Szomorú elvtárs, fey magyarázza: — Kérem, én még nem láttam ilyen embert Ha valamit nem tud, odamegy' az idősebb mérnökökhöz, acélgyártókhoz és megkérdezi. Ha nem érti, újból megkérdezi. Valamelyik nap is, hogy' végigmegyek a pódiumon, Tomit Kiss mérnök élv­társ társaságában találom. A magyar nyelvet tanulták, Pe­tőfit. Már vágj' másfél órája tartott a rögtönzött nyelvóra# de Tomi még mindig kérdezgetett Ezt csinálja állandóan. Tgen, kérdezget. De kérdezget másfélét is. Sokszor üoér- dezi például önmagától, vajon, mikor jön már el az idő, amikor a messze, Görögországban élő édesanyja és két nő­vére megláthatja majd Tamás két gyönyörű kislányát. Meri, hát az időrendi sorrendből majdnem kifelejtettem: nem­sokára, amint Magyarországra érkezett megnősült Élete párjául egy görög paitizénlányt választott Már két szép kislányuk van. Ott ülnek az iskolapadban a magyar gyermekekkel Magyarul tanulnak. De otthon, este, meghitt családi körben tanulják szüleik nyelvét, a görögöt is. Ami­kor álomra hajtják fejecskéjüket, apjuk a könyvek mellé ÜL Tanul! Mert hát — iránt ő mondja — kevés az a tudás, amellyel rendelkezik. Még többet akar tudni, még jobb acélt éfcar gyártani. Na. meg azt szeretné, ha a most megkapoet kiváló dolgozó kitüntetés mellé újabbak sorakoznának. Pasiísiy Alajos Meiielenl a Borsodi Fiatal májusi száma

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom