Észak-Magyarország, 1961. április (17. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-23 / 95. szám

Vasárnap. 1961. április 23. BSZAKMAGYARORSZAG 5 Hová? van —, akkor valóban természetes­nek kellene lenni, hogy a miskolci, borsodi középiskolások közül a mű­szaki pályára készülő fiatalok első­sorban ide jelentkezzenek. Ezt azon­ban sokan nem veszik ilyen magá­tól értetődőnek. Azok a fiatalok, akik kohó- vagy bányamérnökök akarnak lenni, ide jelentkeznek ugyan, mert az országban mástitt se­hol nem lehetnek azzá. Akik vi­szont a gépészmérnöki pályát vá­lasztják, azok közül sokan elsősor­ban a budapesti műszaki egyetem ilyen karára jelentkeznek. Érveikben a főváros varázsán kívül mást nem is igen tudnának felhozni. Ez pedig — borsodi, sőt miskolci diákokról lévén szó —. mégiscsak furcsa, majd­hogynem érthetetlen. Mert döntő érv ez mégsem lehet, még akkor sem. ha annak nevezik ki. Különösen, ha figyelembe vesszük azt is. bogy a helybeli egyetem diákotthoni ellátá­sa jobb. mint a fővárosié. Amiről eddig beszéltünk, az nemcsak az el­múlt évekre jellemző, hanem a je­lenlegi, illetve a következő tanévre is. csak talán valamivel kisebb mér­tékben. ásik érdekes jelenség :— a mű- * * szaki egyetem több tanárával folytatott beszélgetésre alapozva — mintha a középiskolások közül a né­hány évvel ezelőttinél többen jelent­keznének a tanárképző egyetemekre és kevesebben a műszakiakra. Pedig a mérnökökre nagy szükség van. Különösen Borsod megyében, ahol a régi, nagyhírű üzemek, gyárak mel­Fiatalok muzsikálnak Ezt a címet viselte a Miskolci , Zenei Na­pok diósgyőri hangver­senye, melyen a Zene­oktatói Munkaközös­ség hallgatói mulatták be műsorukat. A hang­verseny a munkakö­zösség vezetőjének rö­vid megnyitójával kezdődött. „A muzsikáló fiatalok kis csoportja tiszteleg ma itt a dolgozók előtt. Két ok érlelte meg bennünk ezt a szán­dékot. Az egyik: Síét magyar zenei lángel­mét ünnepel ebben az esztendőben a zenei világ. 150 évvel ezelőtt született Liszt Ferenc és 80 éves lenne Bar­tók Béta, ha élne. Sze­retnénk. ha a dolgozók felügyelnének e két névre és felismernék bennük az emberiség haladó szellemű, nagy alkotóit, a magyarság szabadsági; ü zd elmén ek rendíthetetlen harco­sait” — hangzott Ha- yer László megnyitó beszédében. A másik ok: az újszellemű ze­neoktatás eredményei­nek bemutatása vqlt. Elmondhatjuk — ha nem is sikerült mara­déktalanul —. de ele­get tettek e két célki­tűzésnek. Több, szépen megoldott számot hal­lottunk, melyet mél­tán jutalmazott a lel­kes közönség, amely megtöltötte az Ady Endre Művelődési Ott­hont — tapssal. Bájos jelenség volt a hang­verseny első számár ként el hangzott Bar­tók népdalfeldolgozá­sok megszólaltatása, — három kis aprósággal. Casella: Zenélő óráját a nagyobb feladatokra is érdemes Adorján Andrea szólaltatta meg. Kellemes megle­petésként hallgattuk Végli Sándor tolmá­csolásában Járdányi és Kodály népdalfel­dolgozásait. A zongo­risták közül Szirmai Zoltán, Bárdossy Atti­la és Réz Attila játéka tetszett talán a legjob­ban. Két új színfoltja is volt a koncertnek. Az egyik, hogy Haesa- turján, Brahms és Bee­thoven egy-egy művét ez alkalommal harmo­nikán szólaltatták meg. A másik újdon­ság a kis Honos Tibor mandolinszáma volt. Egy orosz dalt és egy lengyel mazurkát mu­tatott be, melyet a kö­zönség méltán jutal­mazott vastapssal. Meg kell említenünk a Zorkóczy Erzsébet tanárnő által összeál­lított és elmondott összekötő szöveget, mely hozzásegítette a hallgatókat: a művek megismeréséhez. A munkaközösség dicséretre méltó kez­deményezése volt, hogy a DIMAVAG há­rom élenjáró dolgozó­jának kiváló munká­jáért egy-egy zenei számmal kedvesked­tek. — flach — Könyvespolc: 23 év Kanadában nagy Érdeklődésre számot tartó kötetet jelentetett meg a kö­zelmúltban a Kossuth Könyvkiadó Vállalat. írója. Tóth István borso­di származású, aki gyermekkorát Finke községben töltötte, majd a sa- jókazai és más bányákban kezdte munkáséletét. Később kiűzte a nyo­mor az újvilágba, és 23 évig há­nyódott Kanadában. Dolgozott far­mereknél. rövid ideig gyárban, a leg­több időt azonban a kanadai bánya- részvénytársaságok mélyfekvésű bd- nyáiban töltötte. Többször megkós­tolta a munkanélküliek keserű ke­nyerét is. sokszor hónapokig tengő­dött munka nélkül; általában csak a téli hónapok nyújtottak munkalehe­tőségei a bányászoknak. Sorsa vál­tozó volt. Keresete nem egyszer elég magas volt, azonban mit ért a két- három hónapos jó kereset, — amely­ért nagyon-nagyon keményen is meg kellett dolgozni, — akkor, ha az év többi hónapjaiban csak a bányák felvételi irodái előtt sétálhatott mun­kaalkalomra várva. Tóth István amellett, hogy keményen dolgozott a mindennapi szűkös betevő falatért Kanadában, más emberré is fejlő­dött. A falusi nincstelen paraszt- gyerekből öntudatos munkás lelt, megismerkedett nemcsak a szakszer­vezeti élettel, hanem a munkásmoz­galom kérdéseibe mindjobban bele­merülve. közelkerült a kommunista párthoz, és annak aktív, harcos tag­ja lett és az mind a mai napig, ami­kor a felszabadulás után hazatérve, különböző funkciókat töltött be. és a munkásőrség tagjaként is részt- vesz a szocializmus vívmányainak megvédésében. A húszas-harmincas években sa­játságos nimbuszuk volt az „ameri- kásoknak’’, azoknak, akiknek a ha­zai nyomorból kimenekülve. Sike­rült a tengerentúl valamit összeku- porgatniok. egzisztenciái terernteni- ök. A róluk keringő históriák nem mindig maradiak meg a valóság ta­laján. Tóth István, aki 23 évet élt Kanadában, önéletírásában hiteles képet nyújt a kivándorlók sorsáról. Könyve elején bemutatja a magyar föld koldusainak itthoni sorsát, ap­jának életét, aki háromszor is sze­rencsét próbált Amerikában, majd részletesen taglalja azt az életet, amely néki is osztályrészül jutott Amerikában. Nem szépít, nem lakkoz. de nem is hallgat el egyes pozitívumokat sem. írásában a meztelen valóságban tárul az olva­só elé a kivándorlók küzdelmes, ki­ábrándító sorsa. Stílusa olvasmá­nyos, élvezetes, és a megkapó él­ményanyag és a jó olvasmányosság szerencsésen ötvöződik a műben. A 23 ÉV KAN AD AB A .V tanulsá­gos élményt jelent minden olvasó számára és bizonyára nagy érdek­lődésre tarthat számot elsősorban a bányászolvasók körében. Nem lenne haszontalan, ha a bányászszakszer­vezet, illetve a bányász művelődési otthonok nemcsak figyelmébe aján­lanák e művei a bányászoltiasóknak. hanem elolvasás után meg is vitat­nák azt. (benedek)---------ooo--------­A „Hajnali tíí*w-ről vitáznak a bányászok A1 Borsodi Szénbányásza ti Tröszt dolgozói közül többszázan tekintet­ték meg a Miskolci Nemzeti Szín­házban Darvas József „Hajnali tűz” című drámáját. A sa jószent Péteri bányász művelődési otthon is na­gyobb látogató csoportot szervezett a közelmúlt napokban a dráma megte­kintésére és most vitát szerveznek a látottakról. A vitát 27-én. csütörtö­kön délután 5 órai kezdettel tartják a sajószentpéteri bányász művelődé­si otthonban. Az ankéton részt vesz Darvas József, a dráma írója. N.vi- lassy Judit, a miskolci előadás ren­dezője, valamint az előadás több sze­replője. Bevezető előadást tart és a 1 vitát vezeti Benedek Miklós, LpwK i kulturális rovatának vezetője. A kocsi rendszámtábláját a helyszínen le­szereltetik a gépkocsivezetővel, majd a rönk le­rakása után a kocsi a telephelyre vonul. A gép­kocsivezetőtől, Császári Jánostól bevonnak egy betétlapot és a kocsi elhanyagolt állapotáért a rendőrhatóság javasolni fogja: a gépkocsivezetőt minősítsék vissza segéd vezetőnek. A hangszórós-kocsi Ózd felé folytatja útját. Ezen az útszakaszon is sok a szabálytalan köz­lekedő. Több személy- és teherkocsi az úttest közepén halad. Sajószentpéter főutcáján egymás mellett két-három ember is halad a kerékpárral. A 6 éven aluli gyerekek felügyelet nélkül sza­ladnak át az úttesten. A hangszóró figyelmezteti őket. ÓZDON. ebben az egyre fejlődő ipari vá­rosban is megnőtt a forgalom. És sajnos meg­nőtt a szabálytalanul közlekedő gyalogosok száma is. A Gyújtón (városnegyed), ahol egy­mást érik a kocsik, s a sorompónál, ahol állan­dóan százával közlekednek a gyalogosok, azt tapasztaljuk: Ózd e részén van némi javulás a közúti fegyelemben, de még korántsem elegendő. Különösen nem a Gyújtó bejáratánál, ahol a gyalogosok nem a kijelölt helyen haladnak öt. A szabálytalanságot leginkább a nők követik el. van, aki kétszeri figyelmeztetés után is rossz helyen halad keresztül. Nagy feladat vár itt az ózdi rendőr elvtársakra. Es elsősorban nem büntetéssel, nevélőmunkával kell rászoktatni az embereket a helyes közlekedésre. Tanulságos út volt. A hangszórós-autó ismét jól vizsgázott. ‘ S mi a legnagyobb tanulság? Ismét beigazolódott: a gázolások, közúti balese­tek igen nagy százalékánál nem a gépkocsive­zető a hibás. A gyalogosok igen nagy része fegyelmezetlen s nem csak az úttesten, a járdá­kon is figyelmetlenül közlekedik. Sok emberből hiányzik még az udvariasság, azt gondolja: sz úttest, a járda csak az övé. Nem veszik figye­lembe: minden ember más és más szándékkal vesz részt a közúti forgalomban. Ezért alkal­mazkodnunk kell egymáshoz, vigyáznunk kell embertársainkra. Minden körülmények között be kell tartanunk a közlekedési szabályokat. Siessünk, ha egyszer sietnünk kell, de mindig jusson eszünkbe önmagunk figyelmeztetése: — Inkább tiz perccel később, mint sohe' Szegedi László Tanulsá gosút gosok. Felmerül a kérdés: talán helyes lenne, ha a gyalogosok is ellenőrző lapot, hordanának magukkal és a rendőr elvtárs szabálytalanság esetén lyukasztást végezne rajta? Ez persze tréfa, de ha nem is ellenőrző, „betétlap" semmiesetre sem ártana __ L illafüred. Ilyenkor tavasszal itt is megnő a forgalom. A Hámori-tó partján egy fiatalember egy kislányt tanít kerékpározni. Őket is figyel­meztetik: ilyen forgalmas helyen nem lehet gyakorolni. A lillafüredi busz végállomásánál rossz az út. a kocsik felvágták a salakot. Jó lenne, ha a közlekedési vállalat — mivel az ö területe — rendbe hozatná a végállomás körüli terepet. Indulás visszafelé. Hámor mellett egy Cse- pel-teherkocsi all az út szélén. A Keletbükki Állami Erdőgazdaságé. A gépkocsivezető mel­lett egy csinos fiatal nő ül. A rendőrségi kocsi­ban ülők könnyen megállapítják: feketefuvar, illetve jogtalan személyszállítás történik. Persze mindketten zavarban vannak. A nő azt mondja: — Csak pár száz métert utaztam a kocsi­val ... t Véletlenül ő is éppen nevelő. A figyelmez­tetés után gyalogosan folytatja útját, a , gép­kocsivezető pedig gázt ad. gyorsan elhajt, örül. hogy nem kapott büntetést. Diósgyőrben, visszafeléjövet sem változott a helyzet: egy 60—70 tagú kirándulócsoport az út­test középért halad összeölelkezve. A hangszóró a megfelelő irányba tereli őket. Mosolyognak. Azt hiszik, tréfa, pedig egyetlen rossz lépés a halált jelentheti ilyen forgalmas útvonalon. A miskolci út legszomorúbb epizódja is Diósgyőrben történik. Egy Csepel vontatós kocsi rönköt visz. A hátsó ajtaja nincs megfelelően rögzítve. De nem csak ez a hiba. A vizsgálat után kiderül, hogy a kocsi igen elhanyagolt álla­potban van. A hűtőben kevés a víz, mintegy 10 liter hiányzik belőle. Nem csoda, hogy a motor áttüzesedett. A kerékagyak is átmelegedtek, az indekszvédők hiányzanak, a motorháztető sincs rögzítve, és még több hiba van, amely súlyosan veszélyezteti a közúti közlekedés biztonságát. IRÁNY 'LILLAFÜRED. A Széchenyi utcán lassan halad végig a rendőrségi hangszórós-autó. A kocsiban ülők — közöttük Vass Sándor al­ezredes. a Megyei Rendőrfőkapitányság helyet­tes vezetője — azt tanulmányozzák: milyen a gyalogosok közúti fegyelme, magatartósa. Már az első kilométerek után szomorú be­nyomást szerzünk: a gyalogosok fegyelmezetlen magatartása igazolja a statisztika tényeit, nie- l.Vek szerint márciusban a gyalogosok okozták a közúti balesetek 70 százalékát. Mi ennek az oka? A kocsi megáll és megszólal, felharsan a négy, .nagyerejű hangszóró: — A gyalogosok csak a részükre kijelölt átkelőhelyen haladjanak át — figyelmezteti az embereket, közöttük egy zöldballonos nőt. aki minden körültekintés nélkül szabálytalanul ro­hant keresztül az úttesten. Ez tehát az ok. A figyelmetlenség, a rohanás Sikkor is. amikor nem szükséges. Igaz. a rohanó, egyre fejlődő élet az emberektől, a közúton köz­lekedőktől is nagyobb igyekezetei, követel, de a forgalomban gondosan kell közlekedni! A gya­logosok is elfogadhatják a gépkocsivezetők jel­szavát: inkább tíz perccel később, mint soha! S a fiatalok? A gyerekek? Bizony még.most sem tartják be a szabályokat. Ezt tapasztaltuk a Széchenyi utcán, ahol többször is figyelmez­tetni kellett a gyalogosan közlekedőket. A Glósz-kitérőnél is a szokásos kép fogad: indul a villamos és egy ballonkabátos, szem­üveges fiatalember semmivel sem törődve fel­ugrott a mór gyorsuló villamosra. Az ugrás sikerelt, de a gyakorlott rendőrszemek is észre­vették. A hangszórókat ismét bekapcsolják, megállítják a szerelvényt s a fiatalembert le­szállítják a lépcsőről. S mivel védekezik? Azt mondja: — Nagyon sietek. ' Vass alezredes pedig így válaszol: — Könnyen az életébe kerülhet egy ilyen űgrús. ön nevelő, az is feladata, hogy oktassa a fiatalokat a szabályos közlekedésre, és éppen az ellenkezőjét cselekszi? A fiatalember önkritikát gyakorol s örül, ^gy büntetés nélkül megúszta. DIÓSGYŐRBEN hasonló kép fogad: az úttes­ten körültekintés nélkül haladnak át a gyalo­A végzős középiskolás diákok kö­” zül sok fiatalnak az érettsé­gin kívül még egy nagy problémá­ja van: sikerül-e az egyetemre jut­ni? És főleg melyik egyetemre, me­lyik városba? Könnyű azoknak a borsodi diákoknak, — mondhatná bárki —, akik a műszaki dolgokat szeretik, műszaki pályán akarnak dolgozni, hiszen itt találják helyben a jóhirű Nehézipari Műszaki Egye­temet. Nézzük meg, mi a helyzet most ezen az egyetemen, amikor már a kővetkező tanévre válogatják a diákokat. Sokszor hangoztattuk már. hogy Borsod ipari megye. Bányászata, ko­hászata. gépgyártása mind-mind je­lentős. Nem véletlen, hogy a műsza­ki egyetemet éppen itt építették tel, mely több mint tízéves fennállása óta tekintélyt, megbecsülést, elisme­rést szerzett magának. Sokat köve­telnek a diákoktól. Talán többet, mint, más egyetemeken. A hallgatók a megmondhatói: nem adják köny- nyen a jegyeket. Nehéz lenne megfe­lelő jelzőt találni annak a munká­nak az érzékeltetésére, amely egy- egy mérnöki diplomát megelőz. De megéri a fáradságot. Azok a mérnö­kök, akik ezen az egyetemen sze­reztek diplomát, még sehol sem val­lottak szégyent. Sőt! Minél több év­folyamot engednek útjukra, az or­szág üzemeiben annál inkább is­mertté. becsültté válik a miskolci egyetem. A tanulmányi év végén az ország különféle üzemeiből gyakran ellátogatnak ide a vezető emberek, bogy maguk közé hívják az ifjú mérnököket. Mert tapasztalatból, vagy hírből már tudják: nem veszí­tenek velük. Ha mar ilyen jóhírű egyetem van Miskolcon, — márpedig tényleg így lé egymásután nőnek az újak is. Ezekben az üzemekben pedig az élet támasztotta igények nyomán egyre nagyobbak a követelmények. Ter­mészetes, hogy az egyetemeken, is egyre nagyobbaknak kell lenniük. A nagyobb igények kielégítéséhez több nagytudású szakemberre van szük­ség. Furcsa lenne, ha az egyre na­gyobb tempójú életnek ezt a sürgető követelményét éppen az érettségiző, vagy érettségizett diákok hagynák fi­gyelmen kívül. Különösen furcsa len­ne ez akkor, ha a gyárkémények er­dejében felnőtt, kohók melengette városban éló miskolci fiatalok ten­nék ezt. Azok a fiatalok, akiknek már a „vérében” kell lenni a munka ritmusának, a kalapácsok ütemes pengésének, akik kisgyerek korukban annyiszor — és még most is hány­szor! — elcsodálkoznak a folyékony acél szikraesőjén, az esztergapadok hihetetlen pontosságán. Ezeknek a fiataloknak — bizonyos értelemben — már nem kell megszokni az üze­meket. gyárakat, hiszen itt és velük nőttek fel. Kik érezzék a maguké­nak, kik mondják a sajátjuknak, ha nem ők? Pedig most már nem elég csak elcsodálkozni a gyárak nagysze­rűségén. gyönyörködni a munkarit- mus szépségében, hanem lenni is kell ezekért valamit. Jellemző, hogy azok a fiatalok, akik a középiskola elvégzése utón valamelyik üzembe mentek dolgozni, érzik is az élet sürgetését: többet! Sokan jelentkez­nek a műszaki egyetemre, hogy na­gyobb szaktudással dolgozhassanak ennek elvégzése után. Ezeknek a fi­ataloknak a részére az egyetem hat­hónapos tanfolyamot szervezett, ahol a felvételi vizsgára készítik elő őket. Heti két-három órában taníta­nak nekik matematikát, fizikát, raj- , zol. Az egyetem a pártszervezettel és a KISZ-bizottság vezetésével természe­tesen a középiskolákban is megfele­lő propagandát végez. Az oktatók és hallgatók évenként ellátogatnak a gimnáziumokba. technikumokba, ahol az egyetemi életről tájékoztat­ják a diákokat. Meghívják őket az intézetbe is. hogy közelebbről meg­ismerkedhessenek az itteni munká­val. Ilyen látogatások alkalmával a középiskolások meghallgatják az előadásokat, megnézik a laboratóriu­mot és általában tájékozódnak az egyetem életéről. Ezeken a látogatá­sokon kívül Borsod megye középis­koláinak az igazgatóit is meg szok­ták hívni az egyetemre, szintén, a tá­jékoztatás végett. C nnek a propagandának terrrié­“ szelesen érezni is lehet a há­lását, és valószínűleg ennek is sok köze van ahhoz, hogy minden évben több a jelentkező, mint amennyit fel tódnak venni. Ez így helyes, mert válogatni itt is kell. Nem természe­tes azonban, hogy a borsodi diákok pótjelentkezésre is mindig sokan jönnek, főleg azok. akiket a pesti egyetemre, vagy egyetemekre nem vettek fel. A természetes az lenne, ha a borsodi diákok a borsodi egye- I temre jelentkeznének -r elsősorban. Priska Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom