Észak-Magyarország, 1961. március (17. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-30 / 76. szám
ESZAKMAGYARORSZAG Csütörtök, 19G1. március 30. Képek a Német Demokratikus Köztársaság életéből I Jelentős összegeket fordítanak a Német Demokratikus Köztársaságban a műemlékek, a művészi alkotások gondozására, védelmére. Erről tanúskodik a meisseni ún. Asszonytemplom egyik bejárata, amely 1611-ből származik. Nemrégiben restaurálták és ezáltal megmentették a pusztulástól. A háttérben egy régi sorház látható. Hatszoros milliomosok élnek Nemsdorf-Görendorfban. Az itt működő termelőszövetkezet tagjainak az elmúlt esztendőben 13,04 márkát fizettek munkaegységenként (több mint 50 forintot). Ehhez jöttek még a természetbeni járandóságok. A termelőszövetkezet valamennyi tagja fizetett szabadságban részesült. , A tsz vagyona jelenleg 6,7 millió márka. A képen a tsz elnöke, Heinz Elnke látható, aki Erika Lischkevel koccint és gratulál neki kitüntetése alkalmából. Mögöttük egy házaspár táncol, aki nemrégiben települt át Nyugat- Németországból az NDK-ba. A. lipcsei vásárház, ahol textil- és ruházati cikkeket állítanak ki. Mellette az „Iniernacional” Szálló. ALLAS Gyermek sportkocsi eladó. • Széchenyi utca 19., földszint 2. (Varga). ______2356 S zép új kisipari konyhabútor eladó. Diósgyőr, Lankás u. 29. „Kis-őrháznál”. _________2352 G yümölcsfa kapható az Üj Elet Termelőszövetkezetnél. (Vezető: Dési). Faiskola, Szirma. Árusítás a telepen és Miskolcon, József _A. u. 31. ___________2340 D iófurnéros szekrény, rádióasztal, mély gyermekkocsi olcsón eladó. Fazekas u. 9., hátul az udvarban._________________2337 B écsi zongora, rövid, márkás, páncéltőkés, kereszthúros, eladó. Selyemrét u. 20., II. 3.________________________________2335 F ehér sport gyermekkocsi eladó. Sztálin u. 72., II. e._________________________2315 E ladó 2 darab új speiz- és fürdőszoba ablak. Diósgyőr,, Vár u. 8.____________2313 E ladó zeneszekrény és 12 bőgős harmónika. Diósgyőr, Árpád u. 41.______2314 E ladó használt konyhabútor, kerékasztal, 2 szék, nagy faUtükör. Bajcsy-Zsilinszky u. 35., III., 15.__________________2312 402-es Moszkvics eladó. Nemecskay. Telefon: 16-143._____________ 2310 K ét ruhásszekrény eladó. Jókai u. 17. ________________________________________2301 Uj vaskapu eladó. Vezér u. 4., SZTK mellett.__________________________________2207 M árkás pianínó, cimbalom és ezüst étkészlet eladó. Sztálin u. 60., I. lh., II., 3. Bódenlósz.________________________ 2290 80 kg-os javított sertés eladó. Geró u. 4. SZ. 2278 Három darab 120 kilós sertések eladók. Oprendek Sándor u., volt Andor utca 40. és 52. szám.__________________________ 2397 K isipari gyermekágy, kifogástalan matraccal, virágállvány eladó. Széchenyi u. 22., II., 3., női szabó.___________________2368 D ongó motor kerékpárral bejáratva, eladó. Keveset használt. Hejőcsaba, Csabavezér u. 2. sz._____________________ 2393 S aját termésű rizling bor kapható, 25 literen felüli tétéiben. Hutás u. 29. 2389 Fehér, mély gyermekkocsi olcsón eladó. Kapos u. 5. (Martintelep.)_____ 2304 K endők, sálak, kesztyűk minden színben. Gedeon Irén, Déryné u. 2. Színház sarok. Emeleten. 2374 Eladó 250-es Pannónia, 125-ös Csepel, 175-ös Zetka, gáterfűrész. Jakab, Béke tér 10. sz. 2368 Sötét hálószobabútor sürgősen eladó. Érdeklődni: 36-669 telefonon. 2357 Eladó azonnali beköltözhetőséggei Diósgyőr, Köztársaság utca 48. sz. alatt egy szoba, konyha, speiz-kamrás ház, nagy telekkel és gazdasági melléképülettel. Gazdálkodónak is alkalmas. ______2292 K öltségtérítéssel lakást keresek. Címc- ket: Fürst Sándor u. 33. sz. alá. 2208 Fiatalember szállást kaphat. Ágysodrony, lábazattal olcsón eladó. Magyar— Szovjet Barátság tér 1. sz., 2. ajtó. 2344 Keresek égrenyíló szobát költségmeg- térítéssel. Hornat Józsefné, Miskolc, Toronyalja u. 3., 3. ajtó.__________________2342 Eladó Somogyi Béla u. 14. sz. ház részenként is, minden elfogadható áron. Érdeklődni Kossuth u. 18. sz._________2306 A lbérleti szobába szobatársat keresek. Hejőcsaba, Középszer u. 26.__________2324 B útorozott szoba kiadó, rendes férfi részére. Tetemvár 60/a.________________2400 Ü res, vagy bútorozott szobát keres szellemi dolgozó nő. Telefon: 15-279, 2399 Szállást kaphat tanuló, vagy fiatalember Honvéd Kórház inellett. Sibrik ‘M. utca 3. sz._______________________________3392 S zemere u. 2391 Két férfi szállást kaphat. 3., ajtó 9.____________________ K ülönbejáratú bútorozott részére kiadó. Álmos u. 21. szoba férfi 2370 Két szoba összkomfortos lakásomat elcserélném két egyszobásért. Dankó Pista utca 15. sz. Németh.___________________234® S árospatak belterületén kettő- és háromszobás, egy telken épült de teljesen különálló családi ház külön-külön is,- kedvezményes feltételekkel, beköltözhetően eladó. F. D.-né, Sárospatak, Rákóczi u. 37. sz. 2169 Gömöri tér 2. számú ház eladó, keznl ugyanott. Érte3424 Különbejáratú bútorozott szoba kiadó nő részére. Pacsirta u. 36. Érdeklődni 2-től, ______________________________________2421. K ét férfi albérleti szobát kaphat azon- nal. Visinszkij u. 49. sz. 2417 Eladó beköltözéssel szoba-konyha, elő- szobás ház berendezéssel együtt. Vásártéri u. 27. sz. 3416 VEGYES Jó megjelenésű, magas, barna, gyermektelen, anyagiakkal, főbérleti lakással rendelkező negyvenes, elvált, férfi házasság céljából megismerkedne karcsúj helyes, érettségizett; leánnyal — pedagógusnővel. „Belváros 2422” jeligére a Kiadóba, Széchenyi utca 15—17. sz, 2422 Ünnepek előtt fájós tyúkszemét vágassa ki. Lábápolás, pedikür 11 órától. Széchenyi utca 35. sz., villanyrendőrnél. 2351 Még nem késő! Tér melőgzö vei kezetek! Magántermelők! Figyele m ! Üzemi gyümölcsösök létesítéséhez, házikertek fásításához kiváló minőségű alma, körte, szilva, dió, kajszi oltványok — kis és nagy tételben — beszerezhetők a Fehérgyarmati Állami Gazdaság faiskolájában. — A szállítás utánvéttel is eszközölhető. Megrendelését sürgősen küldje el a gazdaság címére. Fehérgyarmati Állami Gazdaság' Fehérgyarmat Telefon: 20. 2170 Építőipari technikusokat felvesz a Miskolci Építőipari Vállalat, József Attila u. 44. sz. 2027 Statisztikust, férfit, legalább alapfokú iparstatisztikusi képesítéssel alkalmaz a megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat, Miskolc, Baross Gábor u. 13—15. sz. Telefon: 34-201. 2001 Azonnali alkalmaztatásra főagronómust keresünk a mérai gépállomásra. Jelentkezés Miskolc, Fazekas utca 2. sz., I.. 33. szoba. 2373 Vegyészmérnököt, vagy vegyésztechnikust laboratórium vezetésére azonnali belépéssel 'p keresünk. Jelentkezés: Miskolci Üveggyár, Miskolc, Tatár u. 28. sz. 2028 A Miskolci Bútoripari Vállalat azonnali belépéssel felvesz technikumi végzettséggel, faiparban jártas műszaki ellenőrt. .Miskolc, Kazinczy utca 22. szám. 2064 Két éjjeljőrt felveszünk. Gyárkémény-, Kazán-, Kemenceépítő és Szigetelő Vállalat. Hőszigetelő részleg, Miskolc, Állomás u. 3. sz. Gömöri Pályaudvarral szemben. Állandó munkára szakképzett CSERÉPKÁLYHAS szakmunkásokat vesz fel a. Megyei Kéményseprő Vállalat cserépkályhás részlege. Jelentkezni lehet Miskolc, Borsvezér utca 2. sz. alatt. 2140 ADAS-VFTEL Barna, kima liáiószöbabütoV eladó. Jőkai utca 39. sz._____ 2174 E ladó egy fehérre festett kerévét inát- racokkáK Megtekinthető: Szabó Lajos u. 6., I., 3. Este 6 órától. Kazánok, nagyobb tűzhelyek begyújtásához igen alkalmas, papírgyártásra alkalmatlan hulladék (zsírpapír, pergament, celofán, indigó, stb.) bálázott állapotban 8.90 Ft/q egységáron kapható. MÉH Vállalat, Miskolc, Sajópart 1789 VASCSŐ, 1 colos, normál fal- vastagságú, II. a. minőségű, nagy mennyiségben kapható. Állami vállalatok, ktsz-ek, csepeli csőgyári utalványra, magánosok tanácsi igazolásra vásárolhatják. MÉH Vállalat haszonvastele- pe, Béke tér 12. sz. 1790 INGATLAN Szellemi dolgozó nő bútorózott szobát keres lehetőleg a belvárosban. Ajánlatokat „Rendes* jeligére a Hirdetőbe kérem. ___________________________________________2045 Tapolcán központban kétszobás villa negyvenezerért eladó. Érdeklődni Széchenyi utca 39. sz.____________ 2258 B eköltözhető kétszobás házrész főútvonalon eladó. Ugyanott obédlőszekrény. Vörösmarty utca 148., 17—19 óráig. 2279 Eladó Dóczy József utca 16. sz. ház beköltözéssel. ________________•___________2214 K ét szoba, konyha, speizos ház beköl- tözéssel eladó. Kavics utca 40. Tóth. Megvételre keresek egyszobás, kertes házat, kétszobás összkomfortos házat vennék, 50 százalék fizetve életjáradékkal, a többit megállapodás szerint. Lehet OTP-kölcsönös is. Levélcím: Hutter. Major u. 106. Telefon: hétköznap 7—3-ig, 16-693._____________________________________2311 Két szoba, konyha, beköltözéssel, sürgősen u. 52. sz. 2307 Elcserélném háromszobás központi £ü- téses modern lakásomat kettőszobás össz- komfortos kertesre. Telefon: 21-273. 2282 Háromszobág, központi fűtéses, üssz- komfoilos lakásom elcserélném kétszer egy szoba összkomfortosra. Telefon: 34-509. 2281 Háromfázisú elektromotorok különböző teljesítménnyel, Vízvezetékszerelési cikkek, Nyers- és fényes csavaráruk, Gumi- és bőráruk. Rúgó- és acélhuzalféleségek, Festékáruk Őszinte vagyok jeligének levele van a Hirdetőben, Széchenyi u. 83. sz. Tsz-ek, magánosok, figyelem! A volt Szondy laktanya istálió épületeinek bontott épületanyagát (ajtók, kapuk, meleg- ágyi kertészet céljára is felhasználható vasablakok, lóetető csészék, fürdőszobaberendezés, stb.) a Műszaki Bizományi Áruházon keresztül értékesítjük. Megtekinthető délután 3—4 óra között a Röviköt. Váll. központjában, Baross Gábor utca 15. sz. Telefon: 34-203. 2230 OPERETT- és OLASZ DALOK március 30-án, csütörtök este fél 10 órakor az Avas Szálló Fehértermében. Fellépnek: Dómján Mária, és Kcndcressy Zoltán a Miskolci Nemzeti Színház művészei. Közreműködik: a Kőváry—Várady tánczenekar Belépődíj nincs! 2159 Fájdalomtól megtört szívvel tu- datjuk, hogy a legdrágább édes- • anya, nagymama, anyós és rokon özv. VARGA ANDRASNE Kódor Julianna életének 65-ik évében, rövid szén- ! védés után, elhunyt. Temetése <j 1961. március 30-án, csütörtökön 4 órakor a Deszka templomból az ottani telhetőbe. A gyászoló család 2415 _________ k öszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen, drága ,jó férjein és édesapám, Milielsz István temetésén megjelentek. sírjára virágot helyeztek, ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Külön köszönetét mondunk a pártszervezetnek. 3z ÉMÁSZ építési osztály és üzlet- igazgatóság vezetőségének és dolgozóinak, munkatársainak, az Északmagyarországi Vegyiművek volt munkatársainak, valamint a jó szomszédoknak és ismerősöknek, barátoknak és az összes rokonoknak. A .gyászoló család 240G Kézi szerszámok, Forgácsoló szerszámok, Ékszíjak, Csiszolókorongok, Golyóscsapágyak, Villanyszerelési anyagok, A készletek értékesítésével kapcsolatban részletes felvilágosítást ad az MGV. anyagosztálya, Miskolc, Besenyői u. 10. sz. Telefon 13-084, 13-831, 13-832. 1799 Rendes dolgozó férfinek, vagy nőnek szállást adok. Csermely u. 14. 2288 Gyermektelen házaspárnak üres kis .Nagyon szép garnitúra eladó. Palóczy szoba kiadó. Hejőcsaba, Szirma u. 13. sz, utca 17. sz., ajtó 2. ___________________2160______________ ______ 2347 F ehér vaságy, sodronnyal, afrik mat- Négy hold földterület gazdasági épü- raccal, fehér éjjeliszekrény, vizeslóca, ve- letekkel és gyümölcsfákkal bérbeadó, der sürgősen eladó. Margit u. 14. 2401 Dr. Szerencsy, Visinszkij u. 2. 2334 A megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat Miskolc, Besenyői u. 10 megvételre felajánlja állami vállalatoknak és közületeknek az alábbi felsorolt normafeletti készleteit