Észak-Magyarország, 1961. március (17. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-01 / 51. szám

ESZAKMAGYAB.ORSZAG Szerda. tflffl. itttetfis». I. y A gyarmatosítók kongói bérencei katonai szövetséget kötöttek egymással Csőmbe katangai „elnök” kedden délben sajtóértekezleten közölte, hogy Katanga, az Ileo-kormány és a Kalondzsi által Dél-Kaszaiban léte­sített „bányász-állam” katonai szer­ződést írt alá. A szerződésben a gyarmatosítók kongói bérencei bejelentik azt a szándékukat, hogy „állandó politikai kapcsolatot létesítenek egymással a politikai és katonai együttműködés biztosítására. Katanga, Dél-Kaszai és Leopoldville katonai hatóságai — a szerződés szerint — megfelelő szer­vezetet létesítenek ezeknek a célki­tűzéseknek megvalósítására”. A közlemény azzal indokolja a szerződés megkötését, hogy „kom­munista veszély fenyegeti Kongót”, továbbá, hogy „bebizonyosodott az ENSZ tehetetlensége”. Nyugati hírügynökségi jelentések szerint megfigyelők a szerződés alá­írását első lépésnek tekintik Csőmbe rendszerének Leopoldville részéről történő „elismerése” felé. Bár a szerződést Csőmbe, Ileo és Kalondzsi nem mint „államfők", hanem csupán mint az „illető területek küldöttei” ír­ták a’á —éppen a de facto elismerés elkerülése végett — a katangai „kor­mány” egyik tisztviselője röviddel az aláírás után sietett kijelenteni, „a szerződés megkötése azt jelenti, hogy Leopoldville hallgatólagosan elismerte Katanga függetlenségét”. Az AFP jelentése szerint a kongói „kerekasztal-értekezlet”; amelynek Csőmbe javaslatára március 3-án Kellene kezdődnie Genfben, március 5-én nyílik meg Tananarivoban, a Malgas Köztársaság fővárosában. Zárolták a belga Javakat az Egyesült Arab Köztársaságban Kairó (MTI) Az AFP jelentése szerint az Egye­sült Arab Köztársaságban zárolták Megnyílt a KGST 14. ülésszaka ; . ' ,y' Berlin (MTI) A Német Demokratikus Köztársa­ság fővárosában kedden megnyílt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Taná­csának: 1-1. ülésszaka, a tagállamok kormányküldöttségei részvételével. A .magyar delegációt Apró Antal, a Mi­nisztertanács első elnökhelyettese vezeti. ’ A szovjet küldöttség vezetője Novikov miniszterelnökhelyettes, az Állami Tervbizottság elnöke. Az ülésszak munkájában megfigye­lőként résztvesz a Kínai Népköztár­saság,. a Mongol Népköztársaság, a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Koreai Népi Demokratikus ' Köztársaság küldöttsége. Az ülésszak megnyitásán B. Leu­schner, az NDK minisztere) nökte- Iyettese és tervbizottságának elnöke mondott üdvözlő beszédet. 49 belga érdekeltségű részvénytársa­ság és 300 belga állampolgár javait. Az Egyesült Arab Köztársaság — mint UPI-tudósítás közli —■ egyben rendeletileg megtiltotta állampolgá­rainak minden üzleti tevékenységét belga állampolgárokkal. Az EAK felkérte Jugoszláviát, hogy képviselje érdekeit Belgium­ban. Ismeretes, hogy az EAK és Bel­gium között nemrég megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok. Eltemették a marokkói királyt Hruscsov távirata a ríszvétnyilvánítások között Tegnap eltemették V. Mohammed marokkói királyt, áki vasárnap hir­telen elhunyt. A gyászszertartáson r£szt vett több afrikai állam- és kor­mányfő, köztük Burgiba, tunéziai el­nök, aki párizsi tárgyalásai után egyenesen a marokkói fővárosba re­Üióst tartott a KOST építésügyi állandó bizottságának építésiparosítási szekciója Prága (TASZSZ) Prágában február 20-tól 25-ig ülést tartott a KGST építésügyi állandó bizottságának építésiparosítási szek­ciója. Az'ülésen részt vettek a KGST tagállamok küldöttségei, valamint, a Vietnami Demokratikus Köztársaság megfigyelői. A csehszlovák hírügynökség jelen­tése szerint az ülésen megtárgyalták az építés gépesítésének és az előre­gyártott elemek felhasználásának kérdéseit. Felülvizsgálták a munka- folyamatok további . gépesítésének problémáit és a vasbeton készítmé­nyek felhasználási módjait. Az ülés minden megvizsgált kér­désről konkrét határozatot fogadott el. Csang Kaj-sek külügyminisztere Szöulba érkezett Phenjan (TASZSZ) Csang Kaj-sek külügyminisztere hétfőn Szöulba érkezett. A szöuli rádió jelentése szerint dél-koreai ál­lamférfiakkal kíván tárgyalni „a fe­leket kölcsönösen érdeklő kérdések­ről”. Mint ismeretes, bizonyos körökben már régóta terveket szőnek arra vo­natkozólag. hogy a SEATO mintá­jára megalakítják az északkelet­ázsiai országok agresszív tömbjét. Minden valószínűség szerint ezzel függ össze Csang Kaj-sek külügymi­niszterének szöuli látogatása is. (MTI) pült, Mamadou Dia szenegáli minisz­terelnök, Ferhat Abbasz, az ideigle­nes algériai kormány elnöke. Rabatban és Casablancában egyéb­ként továbbra is megerősített katonai és rendőri járőrök cirkálnak. A te­metés miatt a közhivatalok nem mű­ködtek és az üzleteket is bezárták. II. Hasszánhoz, az új uralkodóhoz újabb részvéttáviratok érkeztek aty­jának elhunyta alkalmából. Részvét- táviratot küldött Hruscsov szovjet miniszterelnök, aki táviratában hang­súlyozza: „Jól tudjuk, milyen erőfe­szítéseket tett V. Mohammed király azért, hogy Marokkó felszabaduljon a gyarmatosítók igája alól.’' Brezs- nyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke ugyan­csak kifejezte részvétét II. Hasszán­nak. Amerikai kémeket tartóxiattak le Len gye 1o rsság bnn Varsó (TASZSZ) . A lengyel állambiztonsági szervek a napokban tetten értek és letartóz­tattak öt, amerikai szolgálatban álló Ivómét, akik államtitkokat jelentő ér­tesüléseket gyűjtöttek és adtak át amerikai kémközpontok munkatár­sainak. A kémek hamarosan bíróság elé kerülnek. (MTI) llosxássóláfe: A termelés pártellenőrzéséről A MI TÁRSADALMUNKBAN, amelyben a munkásosztály van ha­talmon, és a termelőeszközök zöm­bei a dolgozó nép kezében vannak, nem mindegy, hogy milyen formá­ban folyik a termelés. A párt hiva­tott arra. hogy a termelés minden szektorát irányítsa, ellenőrizze és mozgósítsa a dolgozó nép széles tö­megeit az építésre. A párt vezető szerepe viszont csak akkor van biz­tosítva, ha a pártkáderek, a párt po­litikájának megfelelően, a hozott határozatok szellemében végzik munkájukat. A párt vezető kádereinek a párt­munkát, elsősorban is a termelés te­rületére kell összpontosítariiok. A termelés pártellenőrzése, amely ki­mondottan a politikai nevelő és szervező munkán alapszik, nem je­lenthet gazdasági beavatkozást a ve­zetésben. Kísérje figyelemmel a pártszervezet a termelés menetét, a munkatermelékenység növekedését, a munkaverseny, a takarékossági mozgalmak és a technika fejlődését. Vállalatunknál, a Borsodi Hőerő­műnél a termelés'pártellenőrzésében vannak eredmények, de hiányossá­gok is tapasztalhatók. Az üzemi párt-végrehajtóbizottságnak és az alapszervezeteknek a munkája lé­nyegében megegyezik a termelés pártellenőrzési módszereinek általá­nos gyakorlatával. A gazdaságveze­tők a rendszeres beszámoltatás mel­lett állandóan résztvesznek a mű­szaki értekezleteken, ahol megtár­gyalják a vállalat műszaki fejlesz­tésének időszerű kérdéseit. Egy-egy termeléssel összefüggő probléma megtárgyalásába bevonják a párton- kívüli osztályvezetőket és azokat, akik közvetlen irányítói a villamos- energia. termelésének. Pártbizottsági üléseken tárgyalják meg az újítási, takarékossági teendőket, a munka- versenymozgalmak további felada­tait. Á gazdaságosabb villamosener- gia termelés eredményei: a 32 ezer MWó. terven felüli töblettermelés és a 13 millió forint értékű megta­karítás, — a termelés pártellenőrzése gyakorlati munkájának fokmérője. Ez a termelés pártellenőrzésének po­zitív oldala. De van negatív oldala is. A LEGUTÓBBI termelési tanács­kozáson a vállalatvezető a beszámo­lójában számos ..olyan hiányosságok­ra mutatott, .amely szorosan össze­függ a hiányos pártellenőrzéssel. An­nak ellenére, hogy az elmúlt év fo­lyamán értünk el eredményeket a termelési terv túlteljesítésében, a takarékosságban, — még mindig je­lentős azoknak a forint-összegeknek az értéke, amely a vállalat s nem­zetgazdaság szempontjából káros. Nagyobb mennyiségű összeg lett — jogtalanul — fekete beruházásokra fordítva. Majdnem egymilliós össze­get jelent a többletbérek kifizetése. Több százezer forint vész el a hely­telen tervezés miatt félbeszakított, félkész állapotban lévő beruházások révén. Jelentős összeg szétforgácso- lódik a be nem ütemezett túlórák kifizetésére. A munkafegyelem te­rén jelentős az igazolatlanul távol­maradók és későnjövők száma. — Az ilyen mellékvágányokra jutó, je­lentős összegű forintértékek emelik az egy MWó-ra eső előállítási költ­séget, amit megéreznek a dolgozók a nyereségrészesedéskor is. MI AZ OKA a termelés hiányos pártellenőrzésének? A nagyüzemi pártbizottság jelenlegi, termelést el­lenőrző módszerével nem képes a termelés minden vonalát átfogni. Ehhez szükséges, hogy a pártbizott­ság minden tagja részt vegyen a pártellenőrzés munkájában. Egyes pártvezetőségi tagok úgy értelmezik: ez a munka csupán egy reszortra tartozik: a párt termelésíelelősére. Jó módszer az, hogy minden párl- végrehajtóbizottsági tag patronál egy-egy üzemrészt; ennek a patro- nalásnak viszont sokkal rendszere­sebbnek kell lennie. Több segítségét kell adni a politikai nevelőmunkán keresztül a műszaki értelmiségiek­nek is. A TERMELÉS pártellenőrzését a Borsodi Hőerőműnél javítani lehet azáltal is, hogy a párt-végrehajtó­bizottság nagyobb önállóságot bizto­sit az alapszervezeteknek és a párt­csoportoknak, akik közvetlenebbül ismerik a termelőmunkát, s legjob­ban észreveszik a legkisebb hiányos­ságokat is. A VII. pártkongresszus által meg­szabott. feladatokat .és második öt­éves tervünk célkitűzéseit csak ak­kor tudjuk megvalósítani, ha a párt­vezetők a párttagsággal, a gazdaság­vezetőkkel együtt alaposabb és rendszeresebb ellenőrzést folytatnak. Az üzemi párt-végrehajtóbizottsá­gának felelőssé kell tennie minden gazdasági vezetőt. A maga posztján mindenki felelősséggel tartozik, a termelés gazdaságosabbá tételéért, a munkafegyelemért. A nagyobb fele­lősség megkövetelése azonban ne a parancsolgatás és utasítgatás' mód­szerével történjen, hanem a szerve­ző irányításon és az ellenőrző mun­kán keresztül. A SZOCIALIZMUS átütéséért és annak gazdasági megerősödéséért — párttagok és pártonkívüliek — vala­mennyien felelősek vagyunk. Fele­lősséggel tartozunk pártunknak, kormányunknak, az egész dolgozó népnek. Ez a tudat erősödjék ben­nünk, s ennek megfelelően végezzük munkánkat, haitsuk végre a párt és a, kormány határozatait, Misán György. Borsodi Hőerőmű turbina osztály Hruscsov Szverrilovszkban Szverdlovszk (TASZSZ) Kedden Szverdlovszkba, az Ural- vidék nagyvárosába érkezett Nyikita Hruscsov miniszterelnök, a Szovjet­unió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára.- Kíséreté­ben van Dmitrij Poljanszkij, az OSZSZSZK miniszterelnöke, a párt­elnökség tagja és Gennagyij Voro­nov, az elnökség póttagja. Hruscsov, Poljanszkij és Voronov részt vesz az Ural-vidék kiváló me­zőgazdasági dolgozóinak értekezle­tén. (MTI) A „Liberty BeIP9-tal — Manhattanig! Kongói emlékeztető , A kongói szabadságharc vértanúi­nak hozzátartozói és a kongói nép felé szüntelenül, megállíthatatlanul arad az emberiség becsületes száz­millióinak részvéte, biztatása. Igaz, Leopoldville és Kongó felett ma hall­gat a Liberty Bell — a Szabadság Harangja. Erőszakos kezek némítot- ták. el, tépték le kötelét, s kötözték gúzsba azokat, a leik hónapokkal ez­előtt megszólaltatták. S az erőszakos kezek legerősebbje, leggyilkosabbja, ismét az Egyesült Államok keze. Az Egyesült Államok kormánya az „őr­ségváltás” után sem változtatott gyarmattartó, gyarmatosító szándékú politikáján. A Biztonsági Tanács nyolc napos, forróhangulatú, manhattani ülésén az Egyesült Államok megbízottja kormánya megbízásából a legéleseb­ben állást foglalt az igazsággal szem­ben. A leghatározottabban elutasí­totta a kongói ügyek rendezésére tett javaslatokat, amelyek a nemzeti füg­getlenség, az emberi szabadság je­gyében biztosíthatnák Kongó békés, normális életét, fejlődését. Ez vár­ható volt, hiszen Lumumba és két társa bestiális meggyilkolása után Kennedy, az Egyesült Államok kor­mányának elnöke kijelentette, hogy egyetért az ENSZ tevékenységével, elégedett Hammarskjöld Intézkedé­seivel és helyesli, hogy a gyilkosokat támogató ENSZ-csapatok továbbra is Kongó területén tartózkodjanak a rend fenntartására. Hogy ez a rend Csőmbe és Mobutu rendje, amely a szabadságért küzdők százainak halá­lát okozza, ez természetesen közöm­bös Kennedy számára. Illetve nem közömbös Kennedy és általában az amerikai imperializmus anyagi hasz­na szempontjából. Hiszen Lumumba eszméinek győzelme újabb dollár­milliókat venne ki Kennedyék zsebé­ből. Az imperializmus szempontjából egy kiló arany többet ér az ártat­lanul kioltott életeknél, a népek sza­badságánál, függetlenségénél. Természetesen erősen nyugtalanítja Kennedyt és kormányát, hogy egyre több az olyan ázsiai és afrikai állam — ez a Biztonsági Ta­nács ülésén is megmutatkozott —, amely egyre kevésbé helyesli az Egyesült Államok politikáját. Az ülésen elfogadott EAK—Ceylon—Ld- béria-i javaslat is a legmesszebbme­nőkig elítéli Lumumbának és társai­nak gyilkosait, bár egyetért az ENSZ- csapatok kongói tartózkodásával. Mali, Guinea és más afrikai államok viszont már erősebben támadják Kennedyt és kifogásolják az ENSZ- csapatók visszás „segítségét”. Az Egyesült Államok ilyen nyugtalansá­gának meg is lehet az alapja. Hiszen, ha más nem, a nemzetközi helyzet mai alakulása, az emberi társadalom történetének utóbbi két évszázada figyelmeztető lehet, vagy lehetne az Egyesült Államok új kormánya és új elnöke, Kennedy számára is. Kongó felett hallgat a Liberty Bell. Hogy meddig maradhat néma, arra maga Kennedy, az Egyesült Államok elnöke is választ adhatna, — figye­lembe véve az emberi társadalom Jörténelmél, a nemzetközi helyzet, a gazdasági és politikai helyzet jelen­legi állását. A Fehér Háztól alig fél­óra járásnyira van a washingtoni Kapilólium, ahol képekben és doku­mentumokban egyaránt megtalálható az Egyesült Államok nagy független­ségi harcának és győzelmének törté­nete. Ha az elnök ellátogatna oda, megismerhetné, hogyan gyászolt és hogyan szervezkedett a fiatal, még hivatalosan el sem ismert Egyesült Államok népe, Washington. Benjá­min Franklin, Abrahám Lincoln fiai, amikor 185 esztendővel ezelőtt az angol gyarmattartók csapatai elfog­lalták Philadelphiát és a kongresszus csarnoka felett elnémult a „Liberty Bell”. Hadd térjünk vissza néhány szóval napjainkra, a Biztonsági Tanács manhattani ülésére. Az Egyesült Ál­lamok ügyvivője támadta a Szovjet­uniót, hogy Kongó érdekében, Kongó szabadsága, függetlensége ügyében felszólalt és őszintén megmondta vé­leményét az Egyesült Államok poli­tikájáról. Kennedy kormánya azzal vádolja a Szovjetuniót, hogy jogtala­nul beleszól Kongó ügyeibe, s ezzel árt Kongó népének ... Száznyolcvanöt évvel ezelőtt, ami­kor veszély fenyegette a hősies harc­ban született Egyesült Államokat, amikor György angol király csapata) érzékeny csapást mértek Washington fiaira, az Egyesült Államok kor­mánya elküldte az idős Benjamin Franklint Franciaországba, hogy szövetségest keressen Anglia ellen Az amerikai kongresszus mélysége­sen elítélte a hesseni német fejede­lemséget, amely zsoldosokat adott Angliának, hogy az egy születő, füg­getlen állam nagyszerű harcát vérbe- thassa ... Mennyire más az Egyesült Álla­mok mai elnökének felfogása a füg­getlenségi harcról, mint egykor Wa­shingtoné volt. Ma Kennedy termé­szetesnek tartja, hogy Mobutu és a másik oldalon Belgium — a gyar­mattartó — zsoldosokat toborozzon Lumumba hívei ellen?! Az Egyesült Államok kormánya egyetlen szóban sem átéli el sem Mobutut, sem a belga királyt. Sőt, nyíltan vagy nem nyíltan melléjük áll, segít vérbefoj- tani egy olyan harcot, amely hasonló az amerikaiak egykori harcához, amely az Egyesült Államok születését jelentette György (király csapatai, a hesseni zsoldosok segítségével is csak rövid időre tudták elnémítani az amerikai szabadságharcot oly sokáig jelképező üreg „Liberty Bell”-t, a philadelphiai 'kongresszusi csarnok tornyában lévő harangot, Washington fial ellenálltak az angol és a zsoldos csapatoknak, s a hazai, király hű, konzervatív gár­dáknak. Három évvel a Szaba. súg Harangjának elhallgattatása után, 1780 májusában Washington fiai tönkreverték Coruvallis angol tábor­nok csapatait. Benjámin Franklinra 1 megkötötte Franciaország a szövetsé­get. Az angol csapatok: „a világ ki­fordult sarkaiból” — nagyszerű dal­lama mellett lerakták a fegyvert. S három évvel később. 1783. szeptem­ber 3-án Anglia kénytelen volt elis­merni az Amerikai Egyesült Államok : szabadságát, függetlenségét. Már csupán e történelmi tények birtokában is igen furcsa hát Ken­nedy álláspontja. Hiszen e történi Imi esemény már 177 esztendővel ezelőtt bebizonyította, hogy egy szabadságai, függetlenségre vágyó nép elé hiába­való dolog gátakat emelni. És azóta is lezajlott már nehanv hasonló tanulsággal szolgáló törlé- nelmi megmozdulás. Nyilvánvaló du- log tehát, hogy Manhattan, ahol né­hány nappal ezelőtt az Egyesüli; Ál­lamok befolyásolásával, támogatásá­val újabb akadályokat gördítettek Kongó függetlenségi harca elé. csu­pán rövid hónapokkal hosszabbít­hatja meg a kongói Liberty Bell ideiglenes némaságát. Ma mindennél erősebben igaz. hogy: a világ __r r égi világ — kifordult sarkaiból, s új nagyszerű távlatok állnak az emberi társadalom előtt És ezek a távlatok nem tűrnek el­nyomást, nem tűrnek ők tálán vér­ontást. Ezt Kennedynek, az amerikai imperializmusnalk és másoknak 1* előbb-utóbb be kell ismerniük! Barcsa Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom