Észak-Magyarország, 1961. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-01 / 1. szám

4

ESZAKMAGYARORSZAG

Vasárnap, lflGl január 1.

^Mitzdag'odé igriciek

Harmadik tudósításunk —

Minthopv az ierici Kossulh

/nintnogy Xsz.röl szóló clsö 6s

harmadik tudósításunk között kereken egy esztendő telt cl, szükségesnek tartjuk az Olvasót röviden az első két írás tartalmára emlékeztetni

Esett a hó, amikor először jártunk Igriciben. A hideg és a hózivatai elől a meleg irodába húzódtak az emberek. Berta Józsi bácsi, az utolsó igric, éppen a kályhába rakott tüze! Sercegve, pattogva égtek a nedves fahasábok, csillagszerű szikrák szálltak a kürtőbe, s ahogy 'ökrol-fokra melegedett a szoba, úgy hévült a \i- ta az asztalnál ülő férfiak körében is.

— Növelni kell a kertészetet!

— Nem bírja az öntözőberendezés .. .

— Dehogy nem! Majd kib.'ivítjiik!

— Műtrágyát is igényeljetek még vagy két vagonnal.

— Hiszen, ha kapnánk . ..

— Járjatok utána! Azért választottunk benneteket.

— A "közgyűlés elé terjesszük áz 0 i tag felvételi kérelmét, vagy nem? .

— Én azt mondom — ütött egy testes, piros arcú ember az asztalra —. hogy nem! Hadd gondolkozzon még egy evet. Mikor szerveztük a termelőszövetkezetet. annyit udvaroltam neki, hogy a feleségemnek som kevesebbet. Mindig azt mondta: szép, szép, amit mondok, de még gondolkodik. Most én mondom, hogy gondolkodjon. Persze, mert lassan lyukas lesz a fenekén a nadrág, itt a tsz- ben pedig jó világ van, hát szerelne beleülni a kész-be. A semmiből a van-ba...

— Nem így kell ezt felfogni.

— Dehogy nem, a mindenségit!

így folyt a vita. ^ tol

nagyon hangosan. Számbelileg gyarapodva, területileg megnövekedve, új tavasz előtt álltak az emberek Százan tervezgettek, vitatkoztak, hogy aztán majd márciusban, amikor kidugja lila bóbitáját az ibolya és szikkasztó szél nyargal végig az igrici homokon, mindnyájan egy szívvel cselekedjenek, egy fejjel gondolkodjanak.

Aztán eljött a nyár. Forró napok tüzelték a világot. Som a Bükk felől, sem a Tisza felől nem jött lágy fuvallat, amely enyhített, volna az aratókon. A csati síkság szélén, s az Ernőd felé vonuló homokos partok ölében, mintha egy természetül kotta hatalmas teknöben ülne, terül el az igrici határ. Nyáron megszorul felette a levegő, kókadtan konyul le a vékonyszálú törökzab is az árokparton.

... Másodszor délidőben érkeztem éppen. Ebédeltek a környéken található egyetlen akácfa hősében. Ingujjra vetkőzve kanalazták az ételt, magyar emberhez illően szótlanul, csendesen, s csak akkor elevenedtek meg újra, amikor fertály, óra múlva a brigádvezetö felegyenesedett.

— Munkára, emberek!

Nekilendültek, hordták kévékbe,

keresztekre rakták a telt kalászéi búzái. az Életet. Serényen dolgoztak egész nyáron. Be is takarítottak időben. Az eső azonban később ..beleszólt” a számításba. Kevesebb lett a burgonya, sok baj volt a cukorrépával, a dohánnyal, s a kukoricával is. De a tagság serényen munkálkodott. „Nem maradhat kint a földön semmi sem. Minden a miénk, emberek!” — mondták, s ha megállt egy percre, az cső, tizen, húszán indultak a határba.

Közben pedig, ha váratott is magára, mégis beköszöntött a tél. S a tél, az tél. Ha sárdagasztó, ha esős is: akkor is tél! Tétlenségre kárhoztatja az embert. Az igriciek azonban most. sem vonulnak el a meleg kuckókba. keresnek, s találnak is maguknak munkát eleget. Összetakarítják a szétszóródott szalmát, rendezik az almot a jószág alatt, fát készítenek a disznóöléshez, kijavítják a megkopott szerszámokat a fészer alatt, s ha csak egy órácskára is engedi az idő, már a termelőszövetkezet portája körül sürgölődnek.

— Adjatok munkát. Hadd szaporítsuk a jövedelmet!

Készül a zárszámadás.

Az irodában emberek hajoltak a kiteregetett ívek fölé. Török László elnök irányításával a zárszámadásra készülődnek. Számok, számok halmaza. S ezek mindegyike mögött egy- egy cselekedet, egy, vagy több ember nagyszerű munkateljesítménye áll.

— Csináljunk valami előzetes számítást, ha titkot nem sértenénk véle .. .

Az elnök azonban óvatos.

— Számokat egyáltalán nem mondok. S nem is ez a fontos. Hanem, hogy itt mindenki megtalálta a számítását. Aki dolgozott, szépen részesedik. S mindenki dolgozott. Egyvalamit azonban elárulhatok. Az állattenyésztés, bár erre nem is számítottunk. a leggazdagabb oldalunk lelt. Csak most derült ki igazán, hogy

az eddig hizlalt és leadott hízott sertések árából egymilliónál is többet jövedelmeztünk. A szarvasmai- hák után is kaptunk több, mint hétszázezer forintot úgy, hogy a keltő együttvéve a második milliót is meghaladja. Azt akarom ezzel mondani, s különösen az újonnan alakuló termelőszövetkezetek vezetőinek üzenem, hogy érdemes az állattenyésztéssel, s a szerződéses hizlalással foglalkozni. Nálunk is azt mondják a tagok, s másfelé is szívesen veszik. ha tekintélyesebb összeget vágnak zsebre havonta. Afféle fix-fize- tésnek számít ez. Ha csak növénytermesztéssel foglalkozik azonban a közös gazdaság, ez kétszeresen sem jó, mert először is: állattenyésztés nélkül a fejlett belterjes gazdálkodás el sem képzelhető, másodszor pedig nincs miből pénzelni. Nem mondom, erre mi is most jöttünk rá a saját tapasztalatunkon.

— S a tervek?

Merészek, nagyok. Jövőre még tovább fejleszteni az állattenyésztési, gyarapítani a kertészetet, s saját erőforrásból olyan hajtató házat építeni, amilyennek keresni kell a párját. Az elnök személyesen tanulmányozta valahol a mintát, a termelő- szövetkezet lányai készítették cl a vázlatrajzokat, s úgyszólván már csak a kivitelezés van hátra.

— Egy kicsit azonban most várunk — mondja az elnök —, mert a határunkban az olajkutatók próbafúrásokat végeznek. Ha kicsi szerencsénk lesz, forróvíz is felbukkanhat valahol, s oda építjük majd a hajtatóházat.

»,« .

____ - „ még arról irtunk,

/

VlOSt Cgy eve ^ogy a termelőszövetkezetnek párszázczer forint adóssága van. Mennyit törlesztettek már azóta?

— Mindent! Nem tartozunk senkinek sem. Inkább mondhatnánk, hogy nekünk tartoznak . . .

Száz ember szorgalma, akaratereje, közös munkája megváltoztatta egy év alatt az igrici határt.

Rövidesen pedig az egész falu követi őket.

Önodvári Miklós

Tizeuöt éves a Társadalmi Szemle

Abban a sokrétű, felelősségteljes és igen nagy erőfeszítéseket kívánó harcban, amely a hatalom megszilárdításáért és a szocializmus építéséért folyik hazánkban, rendkívül jelentős szerepet vállalt pártunk Központi Bizottságának elméleti folyóirata, a Társadalmi Szemle.

A lap hasábjain rendszeresen megjelennek a Központi Bizottság határozatai, amelyek vezérfonalul szolgálnak a párt- és állami szervekben" dolgozó vezetőknek a feladatok megoldásához. De a határozatokon kívül nagyon sok olyan (anulmnáy és cikk lát napvilágot a Társadalmi Szemlében, amelyek a marxizmus—leninizmus elméletének magyarországi alkalmazását tartalmazzák, rámutatva, hogy a szocializmus építésének alapvető elvi kérdéseit hogyan lehet hazánk konkrét történelmi viszonyaira alkalmazni.

Elsősorban természetest! a káderek eszmei-politikai nevelésében ér cl nagy sikereket a Társadalmi Szemle, de emellett a gazdasági építés és a pártmunka sovonlevő feladatainak megoldásához is pótolhatatlan segítséget nyújt. Azok az írások, amelyek a belpolitika és a nemzetközi élet legfontosabb problémáiról megjelennek, vezérfonalul szolgálnak a gyakorlati munkához.

Pártunk VII. kongresszusa, s az azóta megjelent központi bizottsági határozatok és most, a kommunista- és munkáspártok moszkvai értekezletéről kiadott Nyilatkozat és a Békekiáltvány megismertetése és népszerűsítése újabb feladatokat ró a szerkesztőség kollektívájára. Most. amikor üdvözöljük a Társadalmi Szemlét 15 eves fennállása alkalmából, kívánunk a so- ronlévő feladatok megoldásához további sikereket.

Újévi malacok

L( úgva, marogve fordult ki cg! tehergépkocsi a:

Aranykalász Tsz la nyaközponlja bői, ( Kcrlclcal járói. Utána c második, majd kisvártatva a harmadik következett. Lassú, óvatos mozgásuk sejtetni engedte, hogy súlyos rákomé n nyal indulnak útjukra. Kiflialakban megkerülték a szelíden fodrozódó patakot., azután rákanyarodtak a sima bitumenútra.

A patak partján egymás mellett keskeny pallók sorakoztak. Mindegyiken egy- cgy menyecske állt, és sulykolt, öblögetett a friss, tiszta vízben. Közben jóízűen nevetgéltek, Iréfálóztak. hogy szinte versenyt visszhangzott a kacagásuk a sulykok zuhanásával. Csak arra. a ldsidőre állt cl a szavuk. amíg végigmHátrálták. a mögöttük zúgó teherautókat.

De ekkorára már a.z egyéni gazdák is ott kiváncsiskodtak. a kerítés mögött: miben sántikálhatnak megint

a tsz-bclick? Mert évek óta működik ugyan a faluban az Aranykalász, de néhány gazda, fűképp itt a Patak-közben még mindig nem India magái elszánni a belépésre. Még várnak, hányják, vélik, forgatják magukban a gondolatot, s közben figyelik, figyelik árgus szemmel. a termelőszövetkezet minden lépéséi.

S gy történt ez "* most is. Egy darabig csak ágaskodtak a kerítés mögött, nézték, nézték a kapu hasítéké n keresztül a teherautókat, majd valamelyikük nem állhatta. tovább szó nélkül, s odakiáltott a sofőr mellett ülő elnöknek:

— Mit szállittok. Pisla?

Bálint István. az Aranykalász fiatal elnöke, a motorbúgás közben is elkapta a. szól. s egy villanásnyi mosollyal, a. szája szögletében vissza kiáltotta:

— Újévi malacokat viszünk, a városba!

Erre a gazdák kijjebb bátorkodtak a.z udvarból, hogy közelebbről is szemvgyre vegyék az autók rakományát. Amikor azonban melléjük ért n kocsisor és bekukkanthattak az oldaldesftká- kon keresztül a tehergépkocsik belsejébe, nagyol nyeltek a. váratlan látványtól.

— De hisz ezek röfögnek, nem visitoz- nak! Hízott disznók ezek a javából!

— Már pedig, akármit mond. János bátyám, ezek biz' újévi malacok — erősködött a lsz-e Inök.

— Ne tréfálj. Pisla, jól látom én, hogy a. 160 kiló is megvan egyben-cgyben. ■ Nem csal az én szemem, régen voltak ezek malacok.

— Anti azt illeti, elég régen — mosolyodon el az elnök —, mert. éppen tavaly újévkor fialta őket erre a világra az anyjuk, így hát, mégiscsak jól mondtam, hogy újévi malacokat szállítunk... No. nem igaz...?

(hej)

I

HORVATH JÓZSEF:

ARANYKAUTKA

REGÉNY

XXXIX.

17 gy hét múlva a Szerencsés- házaspár Benköékhez készült vacsorára. Júlia addig kutatott a mamáéknál. amíg talált egy elnyűtt, egyszerű, de azért ízléses ruhát abból a garderobe-ból, amely még a nyomorúságos évekből maradt visz- sza. Az asszony fölöttébb kedvetlenül készülődött:

— Képzelem, micsoda gusztusta- lanság vár bennünket ott *—. fity- málódott, — ón egyszerűen nem bírom ezeknek a külvárosi lakásoknak a szagát. Felfordul tőle a gyomrom. Remélem, nem akarsz éjfélig ott kotlán i?

— Júlia! — szólt rá erélyesen Szerencsés. — Most én mondom, hogy vedd c-lö a jobbik eszedet!

— Tudom, tudom, ne félts engem Csak mondom.

Nagy meglepetésükre Ben'kö a pacsirta-telepi végállomásnál várt rájuk.

— Hát te itt vagy? — szorította meg a kezét Szerencsés. — Nem kellett volna... Ez több, mint vendégvárás.

— Az asszony süt-főz, de én már alig vártalak benneteket, hát kibandukoltam ide. Ti pedig nálunk nem vagytok vendégek, öreg mackó! Hát már nem emlékszel, hogy valamikor ez volt az otthonod?

Szerencsés elérzékenyült. Júlia sokatmondó oldalpillantással igyekezett kijózanítani az érzelgősségből. De azért ez a környezet varázslatos hatást gyakorolt rá.

Benkőné szabadkozva, mentegetőzve fogadta a Szerencsés-házaspárt:

—- Tessék, kerüljetek beljebb, kedvesem. Jaj, szalad az egész lakás, de menjetek be. hamar a szobába. Üljetek asztalhoz. Nemsokára készen leszek. Anti, hozzál bort, mama. légy szíves hozzál be még egy vödör szenet. Az ám, el is felejtettem, az édesanyám.

Júlia leereszkedő mosollyal nyújtott kezet az idős asszonynak. Aztán bementek a szobába. Az egyszerű szoba ragyogott a rendtől és a tisztaságtól. A bútorok fénylettek, tüstént észre lehetett venni, hogy frissen tisztították le ezeket is. A padló a

szoba szögletében még nedves volt a délutáni sikálástól. A szoba közepén régimódi, nagy asztal állt, négy személyre megtérítve.

— J-Tát végre itt vagytok — örvendett Benkő. — Nem is tudod, mennyire örülök, vén mackó. Látód, milyen könnyű egy párttitkárt boldoggá tenni!

Márkás bort hozott elő a sarokból. Szerencsés odapillantott. öt üveg állt ott, és szóda. Aztán tovább járatta tekintetéi a szobán, a bútorokon. Benkő észrevette, hogy Szerencsés meghatódott.

— Látom, nem felejtetted el, hol is kezdtük a fogság után?

— Nem, dehogy — ingatta fejét Szerencsés. — Hanem ez a szekrény nem itt állt, hanem emitt.

— Ügy van. Így jobban férünk.

— Takaros kis lakás ez, Benkő elvtársi — jegyezte meg Júlia. — De én azért a maga helyében már szereztem volna egy nagyobbacskát, mondjuk valamelyik modern bérházban. Miért nem igényel, maga igazán megtehetné, csak egy szavába kerülne.

— így látszik ez kívülről — mosolygott Benkő. — Csakhogy azt az egy szót nehéz ám kimondani! Sőt, mondhatom, hátrányban is vagyok a gyáriakkal szemben. Képzelje, rrú történt. Beadtam egy szabályszerű lakásigénylést, na, mondom, pár év múlva sor rákerülök, hát csak hadd legyen bent. Csakhogy 3 nap múlva kiutaltak nekem egy lakást. Három nap múlva! A nyavalyások, a törleszkedök. Más évekig is várakozik, ezek meg így akartak hízelegni. Azok, akik egész aktahegyeket nem akarnak észrevenni, tüstént észrevették, hogy az igénylés az enyém, és soron kívül akartak lakást adni. Persze visszautasítottam. Ez disznóság volna.

— Miért? — vitatkozott Júlia. — Maga ilyen, de ha maga nem fogadja el azt. a lakást, majd elfogadja más.

— Nincs igaza, elvtársnő, mert mi lepne, ha így gondolkodnánk? Én vigyázok arra, hogy minél kevesebb legyen az igazságtalanság, ámbár akárhogy is vigyázunk, be-beesúszik. De ha én elfogadom azt a lakás.t, soha többé nem koppintihatok a lakáshivatal orrára, ha valami disznó- ságot csinál. Hát nem igaz? De mi van veled, Janikám? Úgy hallgalsz itt, mint a csuka.

— Nem. dehogy — riadt fel gondolataiból Szerencsés. — Figyelek. Persze, hogy igazad van. Hiszen ha mindenki ilyen volna, hajaj! Hol tartana már a szocializmus!

— Csak ne túlozz. Azt hiszed, én szent ember vagyok? Ugyan! Nem olyan könnyű szentnek lenni. Itt vannak a tüzelőjegyek Nem jutott mindenkinek, mit csináljak? Keveset kaptunk. De én elfogadtam. Nem tudtam megállni, mert az asz- szonyra gondoltam, ej, hát miért pont én? Pedig igazság szerint nekem kellett volna utoljára maradnom, s ha nem jut, hát nem jut. Haraszti szólt is érte. Rosszaiba, hogy én elvittem a jegyet, s nem igazságos a szétosztás. Igaza volt, magam is belátom. Mégis felfortyan- tam, s jól odamondogattam. Meg is sértettem. A gyarlóság könnyen kiüt az emberből.

Benkőné behozta a levest, asztalhoz ültek. Kitűnő, erős tyúkhúsleves volt.. Szerencsés két tányérral is szedett. Júlia nem evett jó ét vágy - gyal, de uralkodott magán. Aztán pörköltet, végül sültet hozott be Benkőné, mellé befőttet. Szerencsések nem győzték dicsérni háziasszonyi tudományát. Benkőné boldog vélt, hogy kitehetett magáért. Közben gyakran töltöttek és koccintottak. A remek bor mámora meg-meg- csillant a szemükben. Szerencsés

páratlanul jól érezte magát. Nem is titkolta:

— Tudod, pajtás, most nagyon boldog vagyok. Nem is hiszed, milyen boldog. Igazad van, otthon érzem magamat. Jobban, mint a saját otthonomban. Szervusz.

Júlia nyugtalanul látta, hogy Szerencsés többet iszik, mint szabadna. Micsoda marhaság ez, hogy itt inkább otthon érzi magát, mint a saját otthonában? Ebben a vacak kis fészekben?

— Jánoskám, ne igyál többel! —- kérlelte.

— Dehogynem iszom! Kiváló ez a bor, Anti. istenemre, régen ittam iiven jóízűt.

— Igyál csak, ne hallgass az. asz- szonyokra. Ez férfimunka, az asszonyé már csak a következmény — fogta tréfára a dolgot Benkő.

— Ez az — jegyezte meg mosolya mögé bújtatott indulattal Júlia. — Jánosnak hamar megárt. Kérem, ne unszolja.

Szemcsés révetegén nézett körül. Aztán Benköt fürkészte félig lehunyt pillái mögül. Úgy érezte, kicsordul a lelke. Müycn nagyszerű ember ez a Benkő! Milyen tiszta- szívű, igaz ember! Ó, ha ő csak egyszer, még egyszer ilyen lehetne! Inkább élne a pusztában, meztelenül, magányosan, csak úgy tudna szembenézni önmagával, mint ő! Ö is gyarló, ő is esendő, benne is van önzés, ő is meg-megbotlik néha, de legalább van mersze megvallani önmagának, sőt, másoknak is. És másképp nincs megtisztulás. Júlia! Te nem tudod. — gondolkozott Szerencsés félig szédülten — micsoda érzés ez. itt lenni, vele együtt. Én tele vagyok pénzzel, amit megkívánok, azonnal megszerezhetem, előttem nincs lehetetlenség, nekem nincsenek betöltetlen vágyaim és színesbe szőtt terveim. És ez az ember úgy

él itt, puritán egyszerűségében most is. mint amikor a munkapad mellett állt, ez nem él vissza az emberek bizalmával és jóságával, sőt, ennek nincs egy rendes lakása, hát micsoda igazság ez?

Hirtelen előreha.jolt ültében és borízű hangon Ben kőhöz fordult:

— Te, Anti, le megcrdemlcd, fogadj el tőlem valami pénzt, és rendezkedj be rendesen. Vegyél egy lakást, rendezz be egy szép kényelmes otthont, és vedd meg a molort is, meg a mosógépet az asszonyodnak! Na, mit nézel í^y rám? Hiszen ezek nélkül semmit sem ér az elet, csak kínlódás az egész! És cppen te kínlódj így?

Benkő furcsán nézett Szerencsésre. Nem kerülte cl a figyelmét Júlia alig palástolható riadalma sem, aki — talán az ijedtségtől — pihegve hallgatott.

Benkő kényszeredetten mosolygóit, s látszólag vidáman kérdezte, miközben Szerencsés térdére csapott:

— No, és mennyit adnál, te vén bankár?

Szerencsés könnyedén félrerándí- tolta a fejét:

— Mennyit? Hát neked legalább ötvenezer forint kellene ahhoz, hogy rendbejöjj.

Júlia agya lázasan dobogott. Szerencsés részeg, az isten verje meg, borzasztó bajt csinál ez a. meggondolatlan szörnyeteg! A zone öl közbeszólt, kínos helyzetét tréfával palástolva:

— Na látja, maguk teljesen egyformák. Mintha aranyból volna a szívük. Milyen kár, hogy csak a jószándék van meg, s nincs mögötte semmi, hogy szivük szeriül segíthessenek is egymáson. Legalább egyikük lenne bankár, tudom istenemre. megsegítené a másikát! Hanem most már egy percig sem maradhatunk. Igazán nagyon jól éreztük magunkat. Gyere, Jánosom. Hát majd hamarosan viszonozzuk ezt a kedves és bőkezű vendéglátást.

Elbúcsúztak. Szerencsések elmentek. Benkő leült Szerencsés helyére, és hosszasan töprengett.

(Folytatjuk.)