Észak-Magyarország, 1961. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-04 / 3. szám

ESZAKMAGYARORSZÄG

Szerda, 1061. január 4.

Valljanak a művek!

Diese rőt re mélt° kezdeménye- uieseieirc zést inditott el a

Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének miskolci művelődési otthona. Irodalmi színpadot szerveztek, hogy a nemes szórakozások, az irodalom után érdeklődök igényeit legalább havi egy alkalommal kielégítsék. Első alkalommal, egy jó hónappal ezelőtt, nagy sikerrel rendezték meg Ady-estjüket és második estjükön, az elmúlt héten már annak adták tan újelét, hogy az irodalom népszerűsítése kapcsán pódiumot kívánnak nyújtani az irodalom helyi művelőinek is, segítik a miskolci, borsodi írókat és költőket abban, hogy műveiket • közönség elé tárhassák, hallassák szavukat, segítenek csökkenteni az írók és költők által gyakran hangoztatott, a megjelenési fórum hiányára vonatkozó panaszt. A KPVDSZ művelődési otthona, illetve annak vezetősége ezért az irodalmat támogató tevékenységéért csak dicséretet és segítőszándékú tanácsot, bírálatot érdemel és éppen ezért, mert ezt a kezdeményezést értékesnek tartjuk, néhány gondolatot el kell mondanunk a borsodi írók szerzői estjével kapcsolatban.

u,.'c Ez volt a címe a

V aliornas. szerzői estnek és a plakáton alcímként még azt olvashattuk, hogy szemelvények a borsodi szerzők műveiből. Az Értelmiségi Klubban legutóbb megtartott szerzői est után érdeklődéssel vártuk a borsodi szerzők legújabb vallomását önmagukról, világukról. Elöljáróban el kell mondanunk, hogy az est nem elégítette ki teljesen a hozzáfűzött várakozást, és nem állt. összhangban a látott, illetve hallott műsor egésze a kicsit talán előlegezetten használt „művész-színpad” elnevezéssel.

Kabdebó Lóránt kissé hosszúra nyúlt bevezetője után került sor a művekre. Abból az elvből kiindulva, hogy a zenének az irodalmi esteken olyan helyet kell biztosítani, mint a verseknek, elbeszéléseknek (?) az elhangzott 18 műsorszám között 7 értékes zenemüvet hallhattunk, amelyek — egyes versek rövid időtartamára tekintettel — a műsoridőnek több, mint a leiét foglalták ie. Nincs szándékunkban a zeneszámok szerepeltetése ellen szót emelnünk, de nem helyeseljük a túltengését, mert ez azt az érzetet kelti, hogy kevés az irodalmi mondanivalónk, és az időt ki keli tölteni valamivel. Mindenkor szívesen halljuk Roczey Ferenc nagyszerű zongoraszámait, valamint a többi szereplők muzsikálását, de elsősorban irodalmi estre jöttünk össze ez alkalommal, ráadásul olyanra, amely a Vallomás címet viseli és amelyben a logikus következtetés szerint elsősorban a borsodi szerzők műveinek kell vallaniok. Chopin, Bach és Debussy aligha tekinthetők helyi szerzőknek.

M„ll~.**..l, a műsorban Nikiai

Hallottuk Adám két versé|

Az Egy téglára című, mély emberi gondolatokat tartalmazó vers nagyszerűen érvényesült Ruszinkó Mária előadásában. A Pannóniától Borsodig című, első hallásra is értékes alkotásnak mutatkozó, nagyméretű költeményt maga a szerző adta elő. Véleményünk szerint használt volna a versnek, ha azt gyakorlott, képzett előadó tolmácsolja. Füzes László két mai tárgyú versét Tóth Sári és Moson,yi Levente tolmácsolta. Szilágyi Éva és Erdélyi Éva előadásában hallottuk Nyikes Imre két költeményét, amelyeket, csak mint kezdő szárnypróbálgatásokat fogadhatunk el. Kedves, hétköznapi életkép, laláló kifejezési formában Kuzmányi Gusztáv „Zsíroskenyér” című költeménye. Jól érvényesült Mosonyi Levente előadásában. Ugyancsak az ő előadásában élvezhettük Borsodi Gyula Virágzás idején című költeményét. Bihari Sándor „Vallomás a kőrisfánál” című verse bizonyára értékesebbnek hallatszott volna, ha az előadó Mosonyi Leventének nem a fellépés előtt pár perccel nyomják kezébe a vers kéziratát. (Erre állítólag egy színművész lemondása folytán került sor. Szerintünk megfelelő előadó híján inkább el kell hagyni egy műsorszámot, mintsem erőszakolni és úgy elrontani.)

A prózaírók közül Tóth Lajos Hídon című novelláját élveztük a szerző előadásában. A szerzőtől megszokott különc figura története ismételt bizonysága Tóth Lajos éles,látásmódjának, egyéni, jó előadókészségének. Baráth Lajos könnyed, üde- hangulatú nyárestét idéző novellával szerepelt. Sajnálatos, hogy az élvezetes művet a novellát tolmácsoló előadó hirtelen rosszulléte miatt nem élvezhettük végig.

említettük, az estet Kabdebó Lóránt előadása vezette be. Hosszú idő óta Kabdebó a szervezője, szerkesztője a borsodi írók szerzői estjeinek és általában ő tartja a bevezető előadásokat, a szerzők és műveik bemutató ajánlását, a helyi irodalom helyzetének értékelését is. Ezért a lelkes, önzetlen munkájáért elismerést érdemel és csak példaképül állítható más literá torok elé. Az ismétlődő, azonos témakörben mozgó bevezetőknél, értékeléseknél azonban fennáll az önismétlés és elszürkülés veszélye. A helyi írók sem latnak kárát, ha a Kabdebó állal összeállított műsorok előtt másmás előadó tartaná a bevezetőt, más- más néző-szögből megvilágítva kapnának értékelést munkásságukról, mindenkor különbséget téve az irodalmi est és az irodalmi ismeretterjesztő előadás között. Kabdebó — éppen mert ebben a nemes munkában magára van hagyatva és minden alkalomra új és új bevezetéssel kell próbálkoznia — ez alkalommal hosz- s/.as esztétikai fejtegetésbe kezdett és abból vezette le az egyes helyi írók és műveik értékelését, ajánlását. Hasznos és értékes fejtegetései azonban inkább illettek volna egy irodalmi ismeretterjesztő előadásba.

Kél prózaíró és hal költő szerepelt a műsorban, „terjesztette elő” vallomását. Ez a vallomás zömmel a ma igenlése mellett, a szocialista jövő igenlése mellett tanúskodott, kivéve egy mondanivalójában is erősen vitatható. gyönge verset (Nyikes Imre). Megérdemelték volna a művek, hogy mindegyikük megfelelő tolmácsolásban kerüljön a közönség elé, mert a versek egy részét előadó fiatal diáklányok (Szilágyi Éva, Erdélyi Éva) versmondó készsége — minden ifjúi báj. üde kedvesség ellenére — nem haladja meg az iskolai önképzőköri színvonalat. Káros volt a már említett, rögtönzött versfel olvasás is. Ezek a vers-előadások és az előbbiekben érintett bevezető előadás bizonyos önképzőköri jellegei adtak ennek az estnek és ezért nem elégíthette ki egészében a várakozásunkat.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy a műsorban szereplő egyes szerzők annjdra nem becsülték az estet és szerzőtársaik munkáját, hogy a műsort végighallgatták volna, hanem saját művük elhangzása után távoztak. Az irodalmi élethez az is hozzátartozik, hogy ne- csak a nagyközönség érdeklődjék az. írók művei után, hanem egyik-másik írót is érdekelje a másiknak az alkotása.

A KPVDSZ művelődési otthona kezdeményezése helyességének kihangsúlyozása mellett el kellett a fentieket mondanunk, mert az esten elhangzott néhány mű azt bizonyítja, hogy íróinknak van mondanivalójuk, el tudják azt mondani, tudnak vallani magukról a szerzők, tudnak a művek. A következő szerzői esteken a műsoridők döntő részében ne ajánlgassuk a műveket és a szerzőiket, hanem valljanak a művek!

Benedek Miklós

Beszélgetés a műtéremsarokhan

A Csabai-kapuban, a művész-telepen jártam a minap. Vati József műtermében jött össze a telepen lakó néhány művész — Csabai Kálmán Mun- kácsy-díjas, Feledy Gyula Munkácsy-díjas, Seres János, a házigazda: Vati József — valamint a Kilián-telepi művész-telepről L ukovszky László Mun- kácsy-dijas festőművész. Rajtuk kívül Koval Pál elvtárs, a városi pártbizottság első titkára jött el a művész-telepre egy délutáni beszélgetésre.

Az újjáalakított, hatalmas műterem cse- répkályhája kellemes meleget árasztott, A műterem egyik sarkában beszélgettünk. Nem volt ennek semmi protokolláris jellege. Nem volt ezen a találkozáson hivatalos

műterem-látogatás sem. Nehéz volna részletesen visszaadni ezt az eszmecserét. Csak témakörönként említjük meg, azt sem tesz- szük kronológiai sorrendben, mert hiszen — mint az kötetlen beszélgetéseknél lenni szokott. — a témák egymásba fonódtak.

Szó volt a. borsodi képzőművészet és a képzőművészek helyzetéről. A jelenlévő képzőművészek ismételten hangsúlyozták azt a magasfokú támogatást. amit. népi államunk nekik nyújt és

azt a megbecsülést, amelyben a társadalom is részesíti őket. Szó került a kiállítások iránti megnövekedett érdeklődésről is. A most nyitvatartó VI. Miskolci Országos Képzőművészeti Kiállítás anyaga került ezután szóba, amely iránt országosan olyan nagy az érdeklődés, hogy a Művelődésügyi Minisztérium a miskolci bemutató után az ország több, nagy városában is be akarja, mutatni. Koval elvtárs javasolta, hogy Miskolc nagyobb üzemeiben és a megye nagyobb ipartelepein is mutassanak be a kiállítási anyagból egy- egy gyűjteményt. Elmondotta, hogy 1955 óta. amikor az első, országos képzőművészeti kiállítást rendezték Miskolcon, figyelemmel kísérte a képzőművészeti élet fejlődését és örömmel konstatálta. hogy soha még képzőművészeti kiállítás nem került annyira közel az élethez, mint éppen ez a mostani.

A kiállítás kapcsán került szóba a művészeknek a mezőgazdaság fejlesztése iránti érdeklődése. Több művész elmondta, hogy szeretne a termelőszövetkezetekkel intenzivebb kapcsolatot létesíteni. hogy müvésze.- tükben nagyobb, megfelelőbb súlyt kapjon — az eddigi témák

mellett — a mezőgaz■ daság ábrázolása is. ÉJ ha már szó került c szövetkezetről, a vendég és a vendéglátóit hosszasan elbeszélgettek a mezögazdasáH jelenlegi problémáiról a feladatokról.

Felvetődött a beszélgetés során az, a. mái korábban ismertté váll tervezet, hogy az Országos Képzőművészé- ti Kiállítással párhuzamosan kétévenként grafikai biennálét if fognak rendezni Miskolcon. Hogy ennek szükségessége felmerült, döntő bizonyítéka Miskolc képzőművészeti élete fejlődésének, jelentősége növekedésének és társadalmunk fokozódó érdeklődésének.

Külföldi utazások élményeinek féléiévé.- nítgetése — a vendép és a vendéglátók részéről egyaránt — volt a beszélgetés további útja. Innen már csak egy lépes volt. hogy 4 szó a külpolitikai helyzetre terelődjék. Értékes eszmecsere folyt a nemzetközi helyzetről

... Csendes, baráti beszélgetés a. műte- remsarokban — mondtuk. Valóban az volt, — de nemcsak az: bizonyítéka. annak a kölcsönös bizalomnál amely a párt. vezetői cS az értelmiség legjobbjai részéről egymás, egymás munkája, pártunk. politikája iráni' megnyilvánul.

(benedek)

A miskolci múzeum II. évkönyve

Néhány nappal ezelőtt jelent meg A miskolci Herman Ottó Múzeum IE. Évkönyve.

Mi a jelentősége ennek a kiadványnak?

Mindenekelőtt az, hogy a hazai és nemzetközi tudományos körök, de az érdeklődő olvasók szamára is hírt ad arról a csöndes, szerény, szinte láthatatlan, de rendszeres, szívós és értékes elméleti és gyakorlati kutató munkáról, amely állandóan és eredményesen folyik a múzeumban és a múzeum feladatkörét jelentő területen, és amelyet részben a múzeum belső munkatársai, részben pedig más szakemberek végeznek, — a miízcum szervezésében.

Jelentős a Múzeumi Évkönyv azért is, mert a benne közzétett tudományos dolgozatok, különösen pedig azok, amelyek a legújabb ásatások során előbukkant régészeti leletekhez, építészet- és művészettörténeti

tanulságokhoz kapcsolódnak, egyrészt kiegészítik a nem egy vonatkozásban még hézagos megye- és várostörténeti képünket, másrészt az eddigieknél tisztább fénybe állítják azt és helyesebb vonásokat rajzolnak rá, — megdöntve néhány régebbi, nem kellő mennyiségű bizonyítékon alapult tudományos sejtést, feltevést.

Az Évkönyv anyagának egy része természetesen csak szükebbköríi szaktudományos nyilvánossághoz szói. Más részét azonban érdeklődéssel és haszonnal forgathatja minden olyan dolgozó is, aki általános műveltségét szűkebb hazája tüzetesebb megismerése irányában óhajtja gyarapítani. A szépen nyomott és illusztrált. dicséretre méltóan jó külső kiállítású Évkönyv némelyik szerzője ugyanis színesebb, érdekesebb stílusban készítette el tanulmányát, mert tárgyának természete erre lehetőségei adott. Ilyen vonzóbb és könnyen érthető, érdekesebb írások az Évkönyvben:

Banner János cikke — „A magyar őskutatás történetéhez” —•< mely a múzeum névadójának, Herman Ottónak néhány eddig ismeretlen levelét is közzéteszi, s e levelek Herman Ottó hajthatatlan, gerinces, a maga korában igen radikálisan haladó egyéniségéről festenek egy-cgS szép vonást.

Ilyen Lajos Árpád írása a bükkábrányi szepmíves szűcsökről. Le- szili Andoré, a mai múzeum elődjének alapítóiról. Marjalaki Kiss I zajosé a régi Miskolc utcáinak elhelyezkedéséről és az Évkönyv szerkesztőjének, Komáromy József múzeum igazgatónak jelentése a Miskolci Nemzeti Színháznál végzett leletmentésről.

(Gy. I.)

XLI.

Vzerencsés zaklatott lélekkel járt-kell a szobában. Rostás Mancika komolyan aggódott főnökéért. A feketével együtt óránként frissítőt is vitt neki. Akárki kereste az osztályvezetőt, mindenkinek letagadta. Hiszen láthatóan gyengélkedik szegény.

Amint ugyanis Benkőéktől hazaérkeztek. Julia parázs veszekedést csapott.

— Oktalan szamár vagy! — topor- zékoit. — Miért ittad le magadat? És* miért fecsegtél össze-vissza? Előre figyelmeztettelek, hogy ne játssz a tűzzel. És azt is a leik ed re kötöttem, hogy ne légy szentimentális. Már a villamoson észrevettem rajtad, hogy érzelegsz. Miért is nem fordultam veled vissza? Tudod te, mekkora bajt idéztél fel. Ezer szerencse, hogy a barátod is leitta magát és tréfára vette a te nagylelkű ajánlatodat. Te úgy látszik megbolondultál.

Szerencsés igyekezett lecsillapítani feleségét. De amikor látta, hogy gyöngéd igyekezete csak olaj a tűzre, házasságuk óta először, maga is dühbe gurult. Ráripakodott Júliára:

— Hallgass! Hát mit gondolsz te, sarokba állítasz, mint egy makacs gyereket? No és ha adtam volna ötvenezer forintot a barátomnak?

Julia szemében gúnyos indulat villant:

— Te? Miből? Nos, hadd hallom?

Szerencsés elképedt erre a kijelentésre. Csakugyan, nála soha sincs jelentősebb összeg, a pénzt Julia kezeli. De hát ez azt jelenti-e, hogy Julia ... Julia kegyet gyakorol vele a saját pénzével? Még mielőtt azonban egy szót is szólhatott volna, Julia újabb adag hidegvizet zúdított a ■yakába:

— Vedd tudomásul, hogy ha mégis baj lesz, és Bcnkö gyanút fogott a

HORVATH JÓZSEF:

ARANYKALITKA

REGÉNY

locsogásod miatt, akkor rám egy percig sem számíthatsz!

Azzal az asszony bevágta maga mögött az ajtót.

Ennek a csúnya összezördülésnek emlékét cipeli napok óta. Julia kerüli. egy szót sem fecsérel rá. Pedig most már valószínűtlen, hogy Benkő bármit is megneszelt volna. Négy nap óta csak szóvátelte volna aggodalmait? Szerencsést-nem érte volna készületlenül egy ilyen puhatolózás. Számított rá. Elhatározta, hogy majd csodálkozó ábrázatot ölt. mintha semmire sem emlékeznék, aztán jóízűen felkacag, hogy hajaj, ha neki annyi pénze volna, tie hát egyáltalán van ennyi pénz egy csomóban a világon.. .? Ám Benkő egyetlen szóval sem említett semmit. Hát persze, ő maga is jónéhányszor a pohár fenekére pislogott. Nincs itt semmi baj.

Azaz mégiscsak baj, hogy Julia haragszik. Szerencsés önmaga előtt is restellkedett, amiért megbántotta az asszonyt. Júliát, aki nemcsak asszonya de — cinkosa is.

Hirtelen az az ötlete támadt, hogy hazamegy és kiengeszteli Júliát. Igen, ez lesz a legjobb. Hány óra is most? Fél kettő. Két órára hazaér. Julia bizonyosan meglepődik majd. Hopp, megvan. Majd azt mondja, hogy gyengélkedik. Erre Julia nyilván megsajnálja, mellé telepszik, frissítőt visz neki. s ő felhasználja ezt a meghitt alkalmat a békülésre.

— Mancika! — szólt bele a telefonba. — Legyen szíves.

Mancika besietett főnökéhez.

— Mancika kérem, nem jól érzem

magamar. nazamegyeK, kcsodo iáinn elsétálok egy orvos barátomhoz is. Ha keresnek, ezt mondja. Holnap okvetlenül bejövök.

— Értem. Szerencsés elvtárs.

Néhány perccel később már az

autóbuszon ült. Kitűnő hangulatban volt. De jó lesz vigyázni, nehogy Ju. lia idő előtt észrevegye a jókedvét. Próbaképpen olyan savanyú képet vágott, hogy a kalauznő is megszánta.

Felballagott a lépcsőn és becsöngetett. A lány nyitott ajtót.

— A feleségem? — kérdezte Szerencsés.

— Nincs itthon.

Szerencsés bosszúsan fordult hátra

— Hát hol van?

— Nem tudom. Szerencsés elvtárs. Hogyhogy haza tetszett jönni?

— Haza. Mondja, Erzsiké, mit gondol, mégis, hol lehet a feleségem?

Miközben ezt kérdezte, szemügyre vette a lányt. Ez alig tudta leplezni kínos zavarát. Köténye előtt összekulcsolta kezeit és ujjait tördelte. Szerencsés észrevette a lány kínlódását. Lassan odalépett hozzá:

— Lehetséges, Erzsiké — mondta vontatottan —, hogy a feleségem a csónakházban van?

— Ö, nem hiszem, Szerencsés elvtárs. azt nem hiszem. Máma biztosan nincs ottan.

Szerencsés agyában vakító világosság gyulladt. Ez a tétovázás csaknem nyílt beszéd. Ezt tenné Julia ...?

Ismét felvette felöltőjét és felemelte kalapját. Erzsiké aggodalmasan kérdezte:

— Megint el tetszik menni?

— El — mondta nyomatékosan, határozottan Szerencsés. — Kimegyek a csónakházba.

A hatást várta. Mint a sas, úgy tapasztotta tekintetét a lány arcára. Nem tévedett. A lány megvonaglotl és magáról megfeledkezve kérlelni kezdte:

— Jaj, az istenért, ne tessék odamenni. Igazán most ne ...

Szerencsés mindkét kezével megragadta a lányt:

— Beszéljen! Miért ne?

— Én nem tudok semmit, tessék elengedni... — siránkozott a lány kétségbeesetten. Szerencsés egy pillanatnyi gondolkodási időt sem hagyott neki:

— Beszéljen! Ott van a feleségem? Ugy-e ott van? Kivel van ott? Azonnal mondja meg! Kivel van ott?

— A tanár úrral — zokogott a lány.

Tehát Bencsik. Hogy nem tud leszakadni az ég.

Megragadta a lányt és bevonszolta a szobába. Lenyomta egy székbe, ő maga fölé hajolt, s úgy faggatta:

— Mikor mentek ki?

— Még délelőtt. Jaj istenem, mit is beszélek!

— Honnét tudja, hogy ott vannak? Beszéljen, mert megfojtom!

— Jaj, teremtő istenem! Onnét tudom, hogy ebédet kellett vinnem nekik. Éppen most értem haza én is.

Szerencsés elengedte a megrémüli, lányt. Zaklatott lélekkel csörtetett végig a szobán. Megint a lányhoz

fordult, áld se eleven, se holt nem volt;. Most már száraz indulattal tette fel a kérdést:

— Magának mindenről tudnia kell- Máskor is így szoktak?

— Ühüm — szipogott a lány.

— Itthon is?

— Ühüm.

— És maga . . . maga előtt?

— Nem, olyankor elküldenek.

Szerencsés gondolkodott, mit, is

kérdezhetne még a lánytól? De hiszen eleget tudott.

— Kimehet, Erzsi. Egy szót se arról, amiről itt beszéltünk. Mintha semmi sem történt volna. Éjiette?

— Igenis — mondta a lány és kipenderült a szobából. De néhány pillanat múlva megint benyitott:

— Szerencsés elvtárs, tessék nekem kiadni a munkakönyvemet. Én egy percig sem maradok itt tovább.

— Miért akar elmemii? — kérdezte Szerencsés.

— Meri; az elvtársnő megmondta, ha eljártatom a számat;, megöl.

— Menjen csak ki, a feleségem nem fogja megölni.

— Nem, nem. Én tudom, amit tudok. Bizonyosan megteszi. Már pakolok is, tessék előkeresni a könyvemet.

— Nézze, Erzsiké — kérlelte szépen —, maradjon még legalább néhány napig. Várjon csak. Itt van ezer forint. Azért, hogy maradjon legalább a hét végéig. A feleségem addig semmit sem fog megtudni arról. hogy maga ... maga elárulta.

A lány tétován nyúlt a pénz után és vállat vont. Kiment.

Szerencsés leroskadt egy székbe. Kihűlt szívvel meredt a fal egy pontjára. Megpróbált gondolkozni, de úgy érezte, olyan a feje, mint efíf- nagy harang, amely nem tud meg-, szólalni, meri kitépték a nyelvét.

(Folytatjuk.)