Észak-Magyarország, 1960. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-25 / 304. szám
Közel 3000 TV-előfizető Borsodban Újabb kisképemyős TV-készülék talált gazdára Sárospatakon a földművesszövetkezet vas-műszaki boltjában. Joósz György üzletvezető megmagyarázza a készülék előnyeit Demblovszky József tanítónak és feleségének. akiknek már régi vágyuk a televízió, „öt pedagógus van a családunkban — mondja mosolyogva az új TV-tulajdonos —, eddig könyvekből ismertük a világot, most már láthatjuk is a világ eseményeit. Egész családunk közös karácsonyi ajándéka ez a nagyszerű készülék, amely a család legifjabbjai és a legidősebb, 88 éves családtag számára is szórakozást biztosit Sátoraljaújhely egyik kis családi házába, ahol kézzel is el lehet érni a tiszta szoba mester gerendáit, minden este eljutnak képen a világ eseményei. A Verhola-család az elmúlt négy hónap alatt, amióta TV-tulajdonosok, több filmet és színházi előadást látott, mint az elmúlt esztendőkben. A 77 éves nagyapa a legboldogabb, s eddig még egyetlen TV-műsort sem mulasztott el megnézni. Verholáék különben nemcsak a magyar, hanem a kievi TV-adó műsorát is kitünően fógják készülékükön. Borsodban az. elmúlt hetekben többszáz TV- készüléket vásároltak. A TV előfizetőinek száma a megyében megközelíti a három ezret, (x) • 8687’ Teremtse meg a családi otthona alapját! Vásároljon házhelyet! Érdeklődni lehet az Országon Takarékpénztár illetékes fiókjainál 8S07 GYÓGYNÖVÉNY SZAKÜZLET. Miskolc Tanácsház tér 12. sz. ÁRUSÍT: Gyógynövényeket, gyógycukorkákat, C-vitaminos csipke- szörpöt, csipkeürmöst és egyéb üdítő italokat A KÖZELEDŐ TÉLI DISZNÓVAGASRA már most szerezze be különleges külföldi lőszerszükségletét és minden igényt kielégítő sonkapácunkat KÍVÁNSÁGRA készséggel utánvéttel Is szállít KÖZPONTJA: Herbárla Országos Gyógynövény és Selyemgubóforg&Vml Szövetkezeti Központ Budapest V- Arany János u. 29. 7853 A József Attila Művelődési Otthonban (Petőfi u. 39. sz.) 1960 december 26-án este- 7 órai kezdettel: Luis Velles: Szenteltvíz és kokain c. 4 felvonáson komédiája kerül bemutatásra. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség. December 31-én búcsúzik az Ó-esztendő. Vidám műsoros-est, tánccal egybekötve. Fellépnek a Miskolci Nemzeti Szinház művészei. HIRDE Vizsgázott kazánfűtőket és villanyszerelőket felvesz a Miskolci Gázmű. Vaslemezszekrényt megvételre Bizományi Áruházon keresztül az Északmagyarországi Földtani Kutatófúró Vállalat. Telefon: 14-819 anyaggazd. előadó. 1961. április 17—23. Erfurt—Prága 1300.— Ft 1961. április 18—23. Kiev—Moszkva 2900.— Ft. Jelentkezési határidő: Az indulás előtt 65 nappal. A fenti utazásokra az előjegyzéseket az IBUSZ már megkezdte. Miskolc, Kazinczy utca 2. Telefon: 16-440. (x) 8668 Acélsodrony ágybetétet gyermeknek kapható Graffjódinál. VIA Mályi Téglagyár felvesz időelemzői munkában és ■ munkaügyi dolgokban jártas dolgozót. Jelentkezés a Mályi Téglagyár munkaügyi osztályán. INGATLAN Károly képevtllanyszerelő munkákban Is Jártas, keres felvételre a Miskolci Sütőipari Vállalat. Jelentkezés Miskolc. Hunyadi u. 56. 10284 PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY A megyei Semmelweis Kórház pályázatot hirdet egy vegyész- mérnöki állásra. Az állás 1961 január 1-től elfoglalható. Pályázati kérelmek önéletrajzzá! és működési bizonyítvánnyal felszerelve a kórház igazgatóságához adandók be. 10317 2—a szobás keresek. Lakbért ■ Kapu s*. sz. cujcruszüzem. Telefon: 26-860. Némethy Emőke. ________________10272 kiad ó Tetemvár u. 10. sz. ház beköltözéssel^ és gyermek sportkocsi. Érdeklődni Eladd ház 60 ezer K ebb helyén, a ta _ _ba. Osr.bnvc/ór ' P ereces. Jele Hosszabb gyakorlattal rendelkező időelemzőt felvesz a Miskolci Vasipari és Gyermekkocsigyártó Vállalat, Miskolc. József Attila u. 14. sz. Villamossági cikkek- raktárába nagy gyakorlattal rendelkező raktárvezetőt keresünk. Cím a Magyar Hirdetőben. kOltségmegtéritéssel fog- b műhelynek helyiséget kc“ • rületben. I---- “** N emzetőr Az Állami Biztositó Borsod megyei Igazgatósága Miskolc. Széchenyi utca 10. sz. állandó alkalmazásra keres fix és jutalékbérrel biztosítások szerzésére tárgyalóképes férfi munkaerőket a miskolci, ózdi. mezőcsáti. putnoki, sátoraljaújhelyi, szerencsi járásokba. Jelentkezés írásban a fenti címre részletes önéletrajzzal. ládi ház. 1x2 szoba, konyha Sm! ’ C nMI' beköHözhotő. vlca «Hiyártó, Zaolcl-kapi . Érdeklődni: Rákóczi « kolc. Vörösmarty u. 10. Szabón toba-konyhás lakásomat el■ déli fekvésű szólő-gyünellett. Érdeklődni le! ház eladó. Lakhatási engedélyt a ik kell megszerezni. Ara 80 ezer Ft. . 2*. Telefon: 14-071. kötHégmegtérités_______négy helyiségből álló ház b eköltözéssel eladó 32 ezerért. Erdekiöd- Mlskolc. T-andler Jenő u. 21. MAvlek olcsón eladó. Érdeklődni de< n-tői 36-1*8 telefonon. Bátokné. méretre gyárt és javít drótkerítés, sodrony és szitaFájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen Jó testvér, sógor, keresztapánk. nagybácsi és rokodr. PÉCHY ALAN volt minorltarendl tartományfőnök életének 77-ik, papságának 5l-lk elhunyt. Temekor a Miskolc-Ml ndsi kápolnából. A gyászoló család ILV ANITAS részt vettek, sírjára kot NAGY JANOS az LKM nyug. dolgozója életének $5-lk évében, december 23-án hirtelen elhunyt. Temetése A gyászoló család gyermekünk, testvérünk tudatjuk, hogy a életének 18-lk évében. tragikus köA gyászoló család Női- és gyermekruh.lk szabását tani- om. Dobrossy nőlszabó, Kazinczy u. 12.. BSZAEMAGYABOBSZAO Tsz-ek. közületek és állami vállalatok építési anyagszükségletüket december hó 28-'e az állami TÜZÉP-teJepen szerezzék be. Ezen időpontig a telep az építési anyagokat korlátozás nélkül kiszolgáltatja December Sl-től telepeink lel- * Oroznak. 8630