Észak-Magyarország, 1960. július (16. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-01 / 154. szám

* BSZAKMAGYARORSZAG Péntek, 1M0. Juliin 1. Az Országos Vízügyi Főigazgatósá-1 gon elkészültek a víz- és csatomahá- I íózat távlati fejlesztésének irányéi-1 vei. Ezek szerint 1980-ig a vízvezeték­hálózat a jelenleginek körülbelüli kétszeresére, a csatornahálózat szin­tén csaknem kétszeresére bővül. Erre a célra csupán az ötéves tervben majdnem hárem milliárd forintot fordítanak; évi átlagban éppen két­szer nagyobb összeget, mint az 1951 —1960 közötti esztendőkben. A nagyarányú fejlesztéshez — amely 20 év alatt több mint három­millió lakoshoz juttatja el a vízmü­vekkel az ivóvizet — részben már megkezdődtek az építkezések. Buda­pesten már épül és 1962-re elkészül az ország legnagyobb, napi 200 ezer köbméteres kapacitású felszíni víz­kiviteli műve, amely a Duna vízállá­sától függetlenül működik majd. A Balaton keleti medencéjének ivóvíz- ellátására hivatott regionális vízmű első egysége az idén már üzembe is lépett Balatonfüreden; a teljes víz­mű 1967-ig készül el. Miskolc nyuga­ti — diósgyőri — része számára új felszíni vízkivételi mű épül a máso­dik és a harmadik ötéves tervben. Pécs víztisztítót, Békéscsaba és több más vidéki városunk vízmüvet kap. A lakosság részére szolgáló vízmű­vek tehermentesítésével közvetve ugyancsak az ivóvízellátás javítását segítik az új ipari vízmüvek. Ipari vízmüvet kap Győr Is. Az ötéves terv végére épül fel Borsodban az ország első komplex regionális vízműve, hogy biztosítsa a Sajó-völgy! ipar és mintegy 80 000 lakos zavartalan vízellátását. A négy­százmillió forintos beruházást igény­lő építkezés első szakasza: az öt­millió köbméteres rakacai víztároló még az idén elkészül. A hasonló méretű Láz-bérc! tároló és a napi 30 ezer köbméteres kapacitású vízveze­tékhálózat megépülése után teljesen megoldódik az ózdi vízellátás most még sok gondot okozó problémája is. Rakacánál egyébként a Vízügyi Tudományos Kutató Intézet kutató- éllomást is létesít, hogy az első tiagy hegyvidéki víztároló működésé­hek tapasztalatait hasznosítsák majd a később épülőknél. A távlati terv­Évszázadok óta Fran­ciaország a legnagyobb gyarmattartó hatalmak egyike volt. A francia trikolor Európa mellett az amerikai, ázsiai és afrikai kontinensek te­rületén lobogott. Az anyaország 550 000 négy­zetkilométernyi terüle­tének kerek húszszoro­sa, azaz 11 millió négy­zetkilométernyi terület képezte gyarmati birto­kait, melyeken összesen 85 millió ember élt. A nagy gyarmatbiro­dalom széthullása két közel-keleti országnak, a 200 ezer négyzetkilo­méter nagyságú és 5 mil­lió lakosú Szíriának és Libanonnak 1944-ben történt kiválásával in­dult meg. Az ázsiai kon­tinensen 1945—1956 kö­zött a függetlenségi harc eredményeként a 740 ezer négyzetkilométer nagyságú, 25 millió la­kosú Francia Indokína 4 államra, a Vietnami Demokratikus Köztársa­(OtrABSASJC:­FT~14 | Aéun.-eu 1 5 I Kc/lá'SiÜQ L’lkfMtsootpirl i f.r-fehS-Mi * »A-6tbo»K. sát az 1958 őszén rendezett népsza­vazás alkalmával teljes fügetlenséget választó Guineának példája (250 ezer négyzetkilométer, 2,5 millió lakossal) gyorsította meg. Ez évben — Togo és Kamerun félmillió négy­zetkilométernyi területen, 4 -millió la­kossal — nyerte el függetlenségét, majd néhány nappal ezelőtt, 1960. június 19-én a Mali Szövetség, jú­nius 26-án a Malgas Köztársaság (Madagaszkár) vált önállóvá. Togótól és Kameruntól eltérően az utóbbi két áJfem a Francia közösségnek — Franciaországgal teljesen egyenjogú— kietlen Szaharára, illetőleg a Déli- Sarkvidék jégmezőire esik. Jelmagyarázat: 1. 1944—1960 kö­zött függetlenséget nyert gyarmati területek. Evszám: a függetlenség el­nyerésének éve. 2. A Francia Közösség független államai Afrikában, fiv- szám: a függetlenség elnyerésének éve. 3. A Francia Köztársaság auto­nom köztársaságai. 4—5. Francia Köztársaság (anyaország), illetőleg a hozzá közvetlenül kapcsolt külbirto- kok. — Terra *■ tagja maradt E két volt autonóm köztársaság példáját a többi afrikai úgynevezett autonóm köztársaság is, Mauritánia, Niger, Elefántcsont­part, Felső-Volta, Dahomey, Gabon, valamint az Egyenlítői Unió szövet­ségi Köztársaságai is valószínűleg követni fogják a legközelebbi Jövő­ben. Jelenleg a Franciaországhoz köz­vetlenül kapcsolt külbirtokok terü­lete 3 millió négyzetkilométer, lakói­nak száma már csak 10 millió fő. Megjegyzendő, hogy a fenti terület­ből 2,5 millió négyzetkilométer a silóra, xvainooazsara, uaoszra es Dél-Vietnamra hullott szét Ugyan­ekkor Franciaország 500 négyzetkilo­méternyi területű, 300 ezer lakosú indiai birtokait is kénytelen volt In­diának átadni. 1956-ban a francia gyarmatbiroda­lom szétbomlásának folyamata az afrikai kontinensre is átterjedt s a függetlenségi harcok eredményeként két észak-afrikai gyarmat, az 580 ezer négyzetkilométer és 10 millió lakosú Marokkó és Tunézia vívta ki függetlenségét. A gyarmatbirodalom afrikai részének további szétbomlá­»N« Függetlenné vált Belga-Kongó Hruscsov távirata ar. új Köztársasághoz flz amerikai kongresszus vegyesbizoltsága 40 mill.árd dollárt szavazott meg hadicélokra delmi rakétákat, atomtengeralattjá­rókat, katonai műholdakat és egyéb fegyvereket gyártanak. Gates amerikai hadügyminiszter a szenátus megajántási bizottságában kijelentette: „a legutóbbi szovjet lé­pések következtében” döntő fontos­ságú. hogy a kongresszus jóváhagyja a két milliárd dollár összegű külföldi katonai segélyprogramot. Öt év alatt három milliárd forint a víz- és csatornahálózat fejlesztésére 1 húszéves távlati tervben hétszeresére bővül az ország vizvezeték-hálézata hez. A Szovjetunió kormánya — hangzik a távirat — ünnepélyesen bejelenti, hogy Kongót elismeri füg­getlen. szuverén államként és kész diplomáciai kapcsolatokat létesíteni vele. Hruscsov rámutat: a Kongói nép történelmi jelen­tőségű győzelmével hatalmas csapást mért a haldokló gyarmati rendszerre és ismételten meg­mutatta, hogy Afrika népei vég­érvényesen le akarnak számolni e szégyenteljes rendszerrel. A szovjet emberek mélységes ro- konszenvvcl kísérik Afrika né­peinek nemzeti felszabadító har­cát — írja Hruscsov. Novotny elnök bejelentette, hogy Csehszlovákia elismeri a Kongói Köztársaságot. A Renmin Ribao csütörtöki száma- ban üdvözli a Kongói Köztársaságot és rámutat, hogy a kongói -nép győ­zelme bátorítja a szabadságért küzdő afrikai népeket Hammarskjöld ENSZ-főtitkár táv­iratban üdvözölte a független Kongót és kijelentette, hogy a volt belga gyarmat független­ségének elnyerése újabb fontos állomás az emberiség fejlődésé­ben. A főtitkár kifejezi meggyőződését, hogy a Kongói Köztársaság hamaro­san az Egyesül» Nemzetek Szerveze­tének tagja lesz. Kisorsolták a III., IV. Békekölcsön nyereményeit forint nyereménnyel és törlesztéssel. A százezer forintos főnyereményt az V. osztályú 04137 sorozatú 43. számú kötvény nyerte. A IV. Békekölcsön sorsolása — amelyen 145 500 kötvényre 27 millió forint jut — 11 órakor kezdődött. Az első félév utolsó államkölcsön sorsolásait csütörtökön délelőtt 10 órai kezdettel a Magyar Optikai Mü­vek Csörsz utcai Művelődési Házá­ban folytatták. Először a III. Béke­kölcsönt húzták. A III. Békekölcsönből 239 700 köt­vény számát sorsolták ki 44 millió értékeli a jószomszédi kapcsolatokat Ausztriával, az önök hazájának te­hetséges népével. Még sűrűbb érint­kezésre van sztfkség közöttünk, fo­koznunk kell gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatainkat. Ha ez megtörténik, kétségtelenül hasznára •lesz országaink népeinek és az < urópai béke megszilárdítását fogja szolgálni" N. Sz. Hruscsov befejezésül éltette • z osztrák—szovjet barátságot. (MTI) N. fe. Hruscsov távirata Kádár Jánoshoz és Münnich Ferenchez Kádár János és Münnich Ferenc elvtársaknak. Most. amikor átrepülök a baráti Magyar Népköztárs- s'.g terül te fö­lött. engedjék meg drága elvtársak, hogy átadjam önöknek., s önökön keresztül az egész magyar népnek forró üdvözle’emet. További sikere­ket kívánok a szocinlizmi's építésé­hez. N. Sz. Hruscsov, az IL—18 fedél­zetéről. (MTI) mán a semlegességi politika a mai körülmények között korlátozza az agresszív katonai tömbök hatókörét, vagyis bővíti a békeövezetet, csök­kenti a háborús kockázatot. Politikájuk széleskörű lehetőséget nyújt a semleges országoknak arra. hogy előnyös gazdasági kapcsolato­kat tartsanak fenn minden országgal. Ez igen kedvező a semleges országok gazdasági életére. A semleges álla­mok gazdasági erőforrásaiknak lé­nyegesen nagyobb részét fordíthat­ják népeik anyagi jólétének emelé­A Szovjetunió és a semleges orszá­gok között Jó kapcsolatok alakultak ki. Mindig támogattuk és a jövőben is támogatjuk a semleges orszá­gokat. mert politikájuk a béke megszilárdítását és a különböző társada'mi rendszerű államok békés együ«* élését szolgálja. Az osztrák kormány az utóbbi öt r.s/.tendő tapasztalataiból mrgeyőződ- h-tett. hogy a szovjet kormány nagv- rabecsüll Ausztria sem’eg'r‘-é'*ét- a semlegességi politikából fakadó kö­telezettségeit. A szovjet nép nagyra (Folytatás az 1. oldalról.) A beszédre Hruscsov szovjet mi­niszterelnök válaszolt. Hruscsov mindenekelőtt köszönetét mondott a szövetségi elnök meleg szavaiért, majd hangsúlyozta: „Örömmel fogadtam el kormányuk meghívását és utaztam Ausztriába, hegy elbeszélgessek köztársaságuk vezető személyiségeivel, találkozzam országuk münkaszerető és tehetséges népével. A mai Ausztria a békeszeretö népek családjának megbecsült tagja. Növekszik az önök hazá­jának nemzetközi tekintélye, po­litikai súlya. Egyetértek az oszt­rák vezető személyiségekkel, amikor kiemelik, hogy az oszt­rák nép utóbbi évfekben elért si­kerei az osztrák parlament által öt évvel ezelőtt meghirdetett ál­landó semlegesség szilárd alap­ján jöttek létre. Viharokban gazdag XX. századunk új tartalommal töl lőtte meg a s-m- legrs'ég fogalmát. Azokban az álla­mokban. amelyek scmlrpes^égi poli­tikát folytatnak, az emberiségnek majdnem egynegyede él. Ilyenfor­Hruscsov látogatásai az osztrák vezető államférfiaknál kozii: Leopoldvillebe. a Kongói Köztársa­ság fővárosába szovjet kormánykül­döttség érkezett, hogy részt vegyen a függetlenség kikiáltásával kapcso­latban rendezett ünnepségeken. Hruscsov, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnöke Kongó független­ségének kikiáltása alkalmából üd­vözlő táviratot intézett Lumumbához, az új köztársaság miniszterelnöké­I ben szerepel a borsodihoz hasonló, közép-nógrádi regionális vízmű épí­tése a Salgótarján-. Nagybátony- környék és a Mátra-vidék ellátására. (MTI) Washington (MTI) Az amerikai szenátus és a képvi­selőház vegyesbizottsága kereken 40 milliárd dollárt szavazott meg az amerikai hadi költségvetés céljaira. Ez 650 millióival főbb, mint amennyit Eisenhower ez év januárjában köve­telt. A pótlólagos Összegből, egy re- pülőgépenyahajót, Bomarc légvé­Leopoldville (MTI) A 75 évig gyarmati uralom alatt sinylödő Belga-Kongó — mint a nyu­gati hírügynökségek jelentik — szer­dán éjfélkor elnyerte függetlenségét. Az új Kongói Köztársaság 14 milliós népe kitörő örömmel üdvözölte sza­badságának elnyerését. A szerdán kezdődött nagyszabású ünnepségek két napig tartanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom