Észak-Magyarország, 1960. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-14 / 139. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! fmummmiúe A MAGVAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 'Jtfvy'ESöy A vasárnapi választások meggyőző erővel mutatták meg a csehszlovák nép egységét Prága (MTI) A központi választási bizottság hétfőn hajnalban kiadott jelentése szerint vasárnap este 10 órakor egész Csehszlovákiában megkezdődött a szavazatok összeszámlálása. A választásokra a lakosság nagyszámú részvétele és lelkes hangulata volt a jellemző. Egyes kerületekből beérkezett rész- jelentések szerint a választópolgárok részvétele csaknem százszázalékos volt Rudolf Barák belügyminiszter, a központi választási bizottság elnöke kijelentette, hogy az eddigi jelek szerint a választók részvétele ezúttal nagyobb volt, mint bármely korábbi választáson. Abban, hogy a választók ilyen nagy számban és lelkes A genfi hármas atomértekezlet hétfői ülése Genf (APP) A nukleáris fegyverkísérletek megszüntetéséről tárgyaié hármas értekezlet hétfőn IS órakor ült össze. Az angol küldöttség vezetőiének elnökleténél megtartott tanácskozás húsz véréig tartott. A legközelebbi ülés kedden tizenöt érakor 1esz. (MTI) Amerikai ojságiró leleplezései Hogyan fogadta MacMillan az U-2 kémrepülését New York (TASZSZ) Az Egyesült Államok NATO-bell szövetségesei — Anglia és Franciaország — támogatták „vezetőjüket”. Ej senli o wen és a Szovjetunió légi terébe történt agresszív behatolás más szervezőit. Mégis — mint Drew Pearson ismert amerikai újságíró a New York Mirrorban most megírja —, MacMillan eredetileg egész másként reagált erre a behatolásra. „Eddig nem tették közzé, mi történt Londonban, amikor MacMillan miniszterelnök meghallotta az U—2 gép szerencsétlen repülését — írja Pearson. — Abban az időpontban MacMillan Chequers ben tanácskozott a brit birodalom néhány magasrangú vezetőjével. Nash újaélandi, Menzies Fehér Lajos elvtárs előadása íz MSZMP politikai akadémiáján Az MSZMP Központi Bizottsága politikai akadémiájának keretében hétfőn délután előadást rendeztek a A magyar-csehszlovák mezőgazdaság együttműködéséről A Csehszlovák Köztársaság és a Magyar Népköztársaság mezőgazdasági szakértői június 7—11. között tájékoztató jellegű baráti eszmecserét folytattak Budapesten mezőgazdasági termelésük fejlesztésének irányáról, valamint az együttműködés további szélesítésének lehetőségeiről. (MTI) Magyar Néphadsereg Központi Tiszti Házában. Az előadáson megjelent Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának tagja. Apró Antal, a Minisztertanács első elnök- helyettese és Kiss Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Apró Antal megnyitó szaval után Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja tartott előadást „A mezőgazdaság szocialista átalakímegszilárdításának hazai tapasztalatai és feladatai” címmel. (MTI) ausztráliai és Nkrumah ghanal mi-r niszterelnökkel. Egyszerre csak be-í* hozták Caccia washingtoni angol ^ nagykövet jelentését, amely tájékoz-( tattá az angol kormányt, hogy Oro6z-e ország fölött lelőttek egy amerikai felderítő repülőgépet. MacMillan a haját tépte: — A Pentagon felrobbantja a csúcsértekezletet! — kiáltotta felháborodva. — Ez csak katasztrófához vezethet! Nkrumah ghanal miniszterelnök szintén lesújtó véleményt nyilvánított az amerikai hadügyminisztériumról. MacMillan kirohant a szobából. jegyzéket íratott a Fehér Házhoz és ebben követelte. Eisenhower szűntesse meg az eltérést az amerikai hadügyminisztérium és a külügyminisztérium politikája között. Sürgette, hogy a kéjnrepüléselret szüntessék meg és hasonló lépések terve esetén tanácskozzanak előzőleg Angliával. Azt is követelte, hogy angol támaszpontokról kiindulva ne hajtsanak végre ilyen repüléseket. (MTI) lz Egyesült államok nem vonla ki U-2 gépelt Japánból Peking (Üj-Kína) Az amerikai külügyminisztérium tisztviselői vasárnap — washingtoni jelentés szerint — kijelentették, hogy nem vonják ki a Japánban állomásozó ’amerikai U-2 gépeket, amelyeket — mint ismeretes — a szocialista országok elleni kémtevékenységre használnak fel. (MTI) A Megyét Ntitanács, it Megyét Vöröskereszt, a Hazafias Népfront és a jegyei Tanács szociálpolitikai osztályának rendezésében a napokban Karcsún az öregek találkozóját rendezték meg. A bensőséges, kedves kis ünnepségen részt vett az Egészség- ügyi Minisztérium szociálpolitikai osztályának vezetője is, valamint a megyei és a já A putnoki téglagyárban gahinyáWni dacolva Művelődési ház épül Füzérkomlóson Öregek találkozója Karcsún roskereszt és a Hazafias Ntpfr&ni vezetői, a kiöregedett, idős tsz-tagoUi és hozzátartozóik. A találkozón az emlékek sokaságál idézték fel az idős asszonyok és fér- fiák, s a hála megbecsülése hangján beszéltek megváltozott élet- és munkakörülményeikről. A kedves kis ta+ lálkozást közös vacsora, s vidám szórakozás követte. Új utat építenek Olasxlisxkán hangulatban szavaztak, szerepe volt annak a ténynek, hogy Csehszlovákiában győzött a szocializmus, de közrejátszott a nagy sikerben a nemzetközi helyzet alakulása is. A csehszlovák nép — mondotta a belügyminiszter — meg akarta mu-2 tatni: százszázalékos egységgel vála-\ szol a nemzetközi helyzet kiélezésére 7 és a nyugatnémet revansizmus to-\ vábbi támogatására irányuló ameri- v kai kísérletekre. ben a második helyezést sikerült elérniük. Ez óv első félévében felvásároltak és értékesítettek 103 ezer faragott lapátnyelet. 116 ezer somnyelet, 22 ezer csákánynyelet, 19 vagon nyír- vesszőt, 312 ezer nyírseprőt. Első félévi tervüket 123 százalékra teljesítették, az előírt költségszintet pedig >12,2 százalékkal csökkentették. V Kolos elvtársnő az erdei teímékekéről szólva érdemként említette meg 9 az elmúlt évben leszállított 400 má- *zsa szárított gombát. 400 mázsa f> nyers rókagombát, 10 vagon so- ^mot. 11 vagon zsíros, gubacsót és a hl5 vagon csipkét. A begyűjtött szárított gomba jó minőségéért oklevelet hés könyvjutalmat kapott Palcsó István, Csuhaj Dezső és Kirlcsj Zol- j tánné. ! A tavalyi eredmények alapján jobban fel kell készülni az idei gomba- sZezonra. a miskolci üzemvezetőség gondoskodott horganyzott drótszúró pálcáról. Kolos elvtársnő beszédének további részében a feladatokról szólt, konkrétan meghatározta a gyűjtőállomás vezetők feladatát a gomba felvásárláséval és a miskolci előtartdsító üzem ellátásával kapcsolatosan. Is- • mertette a nyers rókagomba, a som, a ^ csipkebogyó és a zsíros gubacs felvásárlásával kapcsolatos feladatokat is. •I Az elhangzott beszámolót vita köpette. Többen értékes Javaslatokat v tettek a munka megjavítását, ered- ményeeeégét Illetően,. ^ . i^-.. képviseletében Pintyili László. Dá- vidházl Péter megnyitója után Kolos Oszkámé, a miskolci üzemvezetőség vezetője tartott beszámolót. Kolos elvtársnő beszámolójában értékelte az 1959-ben elért eredményeket, rámutatva arra, hogy a jó munka eredményeként az országos versenyAz Erdei Termékek Vállalat miskolci üzemvezetősége tegnap délelőtt termelési tanácskozást tartott a gyüjtő- cilomások vezetőinek részvételével. Az értekezleten résztvett a vállalat pártszervezetének titkára. Nagy Mihály elvtárs, Kuklis Kálmán központi előadó és a Keletbükki Erdőgazdaság Termelési tanácskozást tartottak az Erdei Termékek Vállalatnál A lakosság társadalmi munkával segíti az út építését. A tanács vezetői 30 ezer forint értékű munkára számítottak, ezzel szemben napjainkig több mint 65 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek az új utak építésénél. Olaszliszka lakosainak kérésére. a2 ezévi községfejlesztési tervben új út építése szerepel. így a Vasvári’Pál, a Kovács, a Petőfi Sándor és a Táncsics Mihály utcában épül mintegy 4 ezer négyzetméternyi út. Erre a célra a község vezetői 115 ezer forintot biztosítottak. Harminc nappal a határidő előtt 169 lakást adtak át a borsodi építők vállalat fennállása óta. az idén adtak át először új lakásokat márciusban. Az év öt hónapjában pedig a határidő előtt, a vállalt 20 nappal szemben 30 nappal 169 új lakásba költözhettek be a családok. A lakásépítkezések meggyorsításé- . ra és olcsóbbá tételére a külföldi tapasztalatok felhasználásával az idén Diósgyőrött sok lakást szerelnek össze középblokkos rendszerrel. A Lenin Kohászati Művek mellett az előregyártó telep már elkészült A napokban pedig hozzáfogtak a habosított kohósalakból készülő könnyű- elemek kísérleti gyártásához. A terv szerint naponta 40 köbméter középblokkot készítenek és a pontos technológia kidolgozása után előreláthatólag július végén kezdik meg a házak összeszerelését Az eddigi kísérletek igen kedvezőek és a szakemberek szerint az új előregyártó telep, a hazai adottságokhoz jól idomuld technológiai üzem tesz. A Borsod megyei Építőipari Vállalat dolgozói a kora tavaszi hónapokban úgy döntöttek, hogy a kongresszusa verseny gazdag tapasztalatait hasznosítva, az idén 1176 lakást 20 nappal a határidő előtt adnak át Vállalták azt is. hogy 100 lakás felépítésére előirányzott összegből két lakás építési költségét megtakarítják. A vállalás mielőbbi teljesítéséért 11 szocialista brigád és 85 különböző munkacsapat kelt versenyre. Célkitűzéseiket messzemenői eg támogatják a műszaki vezetők is. így például egyenletes lakásátadási tervet készítettek, kiszámították, hogy egy-egy épület elkészítéséhez mennyi anyagot használhatnak fel, s ezzel elérték, hogy a munkahelyekre csak a szükséges anyagot szállítják ki. Ezenkívül az idén már 40 kásebb-nagyobb gépet állítottak üzembe, s ahol lehetséges volt, hasznosították a nagyobb termelékenységet biztosító magasított téglát. A jó szervezés és a dolgo- iák versenyének eredménye, hogy a a községfejlesztcsi tervből biztosítót- ták a 115 ezer forintot, a kö és fa- anyag kitermelését, szállítását pedig a lakosság társadalmi munkában megkezdte. ’ A füzérkomlósiak „nagy fába vágták a fejszét”, de ahogy a járásukban Ismerik őket, legyőzik a nehézséget. Hisz a közmondás is azt tarja: kicsi a bors. de erős. Füzérkomlós mindössze 350 lélekszámú község, de akaratban, cselekvésben íelvehetné a versenyt bármilyen más nagyközséggel is. A falu lakosai a tanács vezetőivel karöltve elhatározták, hogy saját erőből építenek művelődési házat Elhatározásukat tett követte. A 100 személyes művelődési ház terve már elkészült.