Észak-Magyarország, 1960. május (16. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-06 / 106. szám

fi ESZAKMAGYARORSZAO Péntek. jus 8. Nemcsak a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepet ünnepelték meg a cigándi dolgozók május 1-én. ha­nem az elkészült új pártházat is ek­kor avatták fel. A múlt év júniusának végén kez­dett hozzá a Borsod megyei Cpitó és Tatarozó Vállalat a pártház építésé­hez. A szép és nagyon impozáns épü­let építéséhez nemcsak az építő vál­lalat munkásai járultak hozzá, de a falu valamennyi dolgozója serényen igyekezett kivenni részét az építés­itől. A pedagógus szinjáiszócsoport előadássorozatot tartott Sárospata­kon. Tolcsván és Olaszliszkán. s a befolyt jövedelemből megvendégel­ték a pártház építésében részvevő társadalmi munkásokat. A munkálatokhoz a járási pártbi­zottság és a helyi tanács is a leghat- hatósabb támogatást nyújtotta. Bi­zony nem kis összeg az. amit álla­munk az építkezésre fordított. Nem kevesebb, mint 539 ezer forintba ke­rült az új létesítmény. Az új létesítmény felavatásán meg­jelent Szűcs elvtárs. a sátoraljaújhe­lyi járási pártbizottság első titkára, de elküldte a baráti szomszéd ország — a Csehszlovák Köztársaság — is küldötteit, hogy együtt ünnepel­jenek a cigándiakkal. az újdonsült szocialista község lakóival. Az avató ünnepséget május 1-én tartották meg. A megyei és a járási pártbizottság nevében Szűcs elvtárs adta át az új épületet Cigánd la­kosságának. A cigándi dolgozók ne­vében Bányai elvtárs, a helyi párt- titkár köszönte meg az új létesít­ményt. Az épület több helyiségből áll: van benne egy nagyterem, ahol a gyűléseket fogják tartani, pártiroda, de otthonra talált a KISZ-szervezet k- Pataki Jenő Tartsanak lakógyűlést! Már két éve, hogy minden idő­szakban méregetik a diósgyőri sta­dion környékét. Legutóbb megtud­tuk. azért teszik ezt, mert bővítik a villamosvágányokat és ide három sínpárt helyeznek majd el. Eszerint azonban csonkulást szenvedne a Tiz utca és néhány melléképületet is el­bontanának. Mi azonban úgy látjuk, ezt a tervet épületek bontása nélkül is meg lehetne valósítani. Persze részleteiben nem ismerjük a város- rendezési tervet. Ezért azt kérjük az illetékesektől, tartsanak egy lakó­gyűlést a Tíz utcában. Elmegyünk mindannyian oda. mert ez nagyon érdekel bennünket. Biró Péter Miskolc, 11. kerület Az encsi járásban napról-napra nagyobb az érdeklődés az olimpiai jelvényszerző verseny iránt Eddig összesen 750 eredménylapot vittek ki a községekbe és több helyen meg­kezdték a versenyeket is. Legutóbb Fügöd községben rendeztek ver­senyt. Zádeczki Lajos, a Fügödi Fa­lusi Sportkör elnöke a JTST-tól dő- ször hetven eredménylapot kért kö­zölte a sporttanácson, hogy a fügö­di ek felkészültek a próbázásra és ki­tűzték a versenyek napját is. AZ olimpiai kötelező előadás meghall­gatásán már többen voltak, mint hetvenen. így „erősítést” kért a sportkör elnöke. Csami Endre elvtárs. az enesi já­rási TST elnöke soemélyesen vett részt az olimpiai jelvényszerző ver­senyen. Amikor kiért Fügödre, meg­lepetéssel látta, hogy a jelentkezők között nemcsak fiatalok vannak, ha­nem idősebb korosztálybei lek is. A 63 éves id. Boczán Imre, az 53 éves id. Kristóf István, az 58 éves id. Fo­dor Zoltán és a többiek éppen olyan lelkesedéssel készültek a versenyre, mint a község fiataljai. Először a súlylökést bonyolították le. A próbázók kivétel nélkül túl­dobták az előírt szintet. Boczán Im­re bácsi majdnem tíz métert dobott, de a többiek is ki tettek magukért. A súlylökés után még atlétikai szá­mokban versenyeztek, majd a röp­labda-mérkőzésekre került sor. A röplabda után a 81 próbázó — mert ennyien voltak — közösen mutatta be a tőrnagyakorlatokaL Utána ba­rátságos labdarúgó mérkőzést ját­szottak. A „volt katonák” azokkal mérték össze erejüket, akik még nem voltak katonák. Fügöd község­ben szinte hagyományossá vált a két csapat közötti találkozó. A „volt ka­tonák'', nagy meglepetésre. 5:3-ra megnyerték a mérkőzést. Végezetül a sportnap legjobban várt pillanatára került sor. Csami Endre J JST elnök 81 próbázónak tűzte mellére az ötkarikás olimpiai jelvényt. A 81 új jelvényessel 119-re emelkedett a járásban azoknak a száma, akik boldogan viselik az olimpiai jelvényt. Az olimpiai jelvényszerző ver­seny és próbáztatás sikeres megszer­vezéséért és lebonyolításáért min­den dicséret megilleti a Fügödi Falu­zottságot. A fügödi dolgozók és spor­tolók példáján felbuzdulva, az encsi Községünk idei költségvetésében egy kút felújítása is szerepel. A vég­rehajtó bizottság úgy döntött, hogy a kőzségíejlesztési alapból húszezer forintot szánunk erre a célra. Kap­csolatot teremtettünk a Borsod me­gyei Vízművek igazgatóságával és bejelentettük: amennyiben a rendel­kezésre álló húszezer forintból el tudják végezni ezt a munkát, készít­senek költségvetést Ha pedig nem tudnák megvalósítani, abban az eset­ben nem kérünk költségvetést Néhány nap múlva helyszíni vizs­e latot tartott a vízművek két. mun- társa és azt mondták: nem kerül húszezer forintba sem a kút felújí­tása. Megbízást adtunk tehát a költ­ségvetés elkészítésére. Ennek ellené­re 28 958 forintos költségvetést ké­szítettek ... A munkálatokat tehát mégsem tudjuk elvégeztetni, hiszen világosan megmondtuk, mennyi összeg áll ren­delkezésre. Nem értjük, miért kér­nek mégis tőlünk 534 forintot az alig másfél oldalas költségvetésért. Sze­rintünk nem segíti elő a község gaz­dálkodását. amikor közöljük, hogy milyen összeggel rendelkezünk, s a vállalat mégis felesleges kiadások­kal terhel bennünket. Jaskó István vb. elnök, Sajókéza Néhány évvel ezelőtt virágzó női kézilabda-élet volt Miskolcon. Ab­ban az időben a megyei női csapa­tok voltak a gyengébbek, szinte fel sem tudták venni a versenyt a mis­kolciakkal. A miskolci csapatok közül az MV- SC képviselte a nagyobb játékerőt az ötvenes évek elején. Az országos kispályás bajnokságban második he­lyet értek el, majd a nagypályán is a legjobbak közé tartoztak. De igen jó csapattal rendelkezett az MMTE csapata is. Egy-egy MVSC—MMTE mérkőzés igazi sportcsemegének számított. Az ellenforradalom utáni években újjáéledt a miskolci női ké­zilabdasport. Az MVSC csapata lett ekkor is a jobb, hiszen nagyszerű játékosgárdával rendelkeztek a vas­utasok. De igen jól játszottak az MMTE-lányok is. Mindkét együttes tokért. Az MVSC bejutott az NB I- be, a Munkás kiesett az NB II-ből. . Az MVSC NB I-es szereplése min­denki előtt ismeretes. Bejutásuk évé­ben — 1958-ban — megnyerték a magyar kispályás kézilabda bajnok­ságot. Nagy volt az öröm a vasuta­sok házalóján és a következő évben a bajnokság megvédésére készültek. Ezzel szemben mi történt? Sérülések és egyebek miatt többen kiestek a bajnokságot nyert csapatból és a bajnokságot nyert csapat kiesett az NB I-ből. Jelenleg az NB 11-ben sze­repelnek váltakozó sikerrel. Az MMTE csapata — szinte az egész együttes — abbahagyta a kézi­labdát. Tfagy más csapatot válasz­tott. Teljesen új alapokra kellett he­lyezni ezt a sportágat ét a fiatalok még tapasztalatlanok ahhoz, hogy jobb eredményeket érhessenek el. A két miskolci csapatnál sokkal nagyobb gondot kell fordítani az utánpótlás nevelésére, hogy a fiata­lok mindenkor készen álljanak, ha az első csapatnál szükség van rájuk. A DVTK újjáalakított női kézilab­da csapatát csupa fiatal, tehetséges kézilabdázó alkotja. Nagy lelkesedés­sel készülnek a mérkőzésekre, re­mény tnzn a gyors fejlődésükre. A „siralmas” miskolci állapotok mellett, örvendetes a megye női ké­zilabda sportjának a fejlődése. Uj egyesületek alakultak, — Tiszapal- konya. Bocs. Borsodi Szénosztályozó stb. — s az új csapatok máris részt­vevői a megyei bajnoki küzdelmek­nek. Az új csapatok mellett a régizk is helytállnak. Az ózdi Kohász tó­Sporthírek Szombaton délután fél 5-kor rang­adó jellegű mérkőzésre kerül sor a népkerti sportpályán. A Rendőrfő­kapitányság csapata az Újságírók csapatával mérkőzik. A jelek szerint mind a két együttes komolyan ké­szül az összecsapásra, így élvezetes, jó mérkőzésre van kilátás. Az összevont járási bajnokságban szereplő Gönci Községi Sportkör legutóbb 8:1 (2:0) arányban győzte le a Bodrogkeresztur csapatát. Far­kas (4), Bóni (2), illetve Gáspár II. (öngól) voltak a gólszerzők. A szikszói járási bajnokság ered­ményei: Alsóvadász — Kiskinizs 5:0, Léhi MEDOSZ — Tömör 5:2, Her- nádkércs — Szikszó II. 7:1. A máso­dik osztályban a következő ered­mények születtek: Hernádszentan- drás — Felsővadász 1:0, Nagykinizs — Felsődobsza 2:4, Halmaj — Ináncs 6:0, Csobád — Selyeb 3:2. szerepel — jelenleg a negyedik he­lyen vannak — és további jó szerep­lésük is biztosítottnak látszik. A Borsodi Bányász. Szuhavölgyi Bá­nyász, Edelényi Bányász. Edelényi Vörös Meteor és a többi megyei csa­pat minden elismerést megérdemel érmék a nagyszerű sportágnak a fej­lesztéséért. Végezetül még annyit: helyes vol­na, ha a miskolci sportkörök példát vennének a megyeiektől és nagyobb gonddal foglalkoznának a női ké.i- labda-sport további fejlődésével! Lakó Honvéd területi szabadfogású bii kozóver­senyen. A felnőttek csoportjában a Mis­kolci Honvéd, az Ifjúságiaknál a DVTK és a 101. az. ITSK versenyzői szerepeltek a leRjobban. A verseny győztesei: Felnőttek: Tomolya (DVTK). KupcMk (DVTK). Nagy (Miskolci Honvéd), Vlczek H. (Miskolci Honvéd), Tóth (MHSE). Győri (Miskolci Honvéd), Hering (Gyön­gyös). Glbárazky (MHSE). p. 2. MHSE 1« p. 3. DVTK 10 p. Ifjúságiak: Tomolya II. (DVTK). Kar­dos (Szerencsi Kinizsi), Gonda (DVTK). Rácz (DVTK). Vincze (DVTK). Dávid (DVTK). Osgyánt (MHSE). Bodnár (Sze­rencs). Harcsa (101. sz. ITSK), Pozárszky (Gyöngyös). Pontversenyben: 1. DVTK » p. J. m. az. ITSK *3 p. SAKKHfREK Budapesten megkezdődött a világ- bajnoki zónaverseny. A magyar szí­neket Barcza Gedeon nemzetközi nagymater és Bilek István nemzet­közi mater képviselik. Az országos elődöntő egyik cso­portjának egyéni versenye Gyöngyö­sön kezdődik e hó 7-én. A Borsod megyéből jogot szerzett játékosbk A múlt heti cikkünkben ismertet­tük a hatvan évvel ezelőtt elhunyt Charousek Rezső magyar nagymes­ter rövid, de fényes, meteorszerG sakk-pályafutását. Kiegészítjük még azzal, hogy Charousek a 400 éves jubileumát ünneplő Szinva-parti gimnáziumban végezte középiskoláit és itt is tett érettségi vizsgát 1891- ben. Miskolcon egy Papp Jenő nevű barátjával gyakorolt és. hogy mi­lyen erős sakkozó volt már ebben az időben, bizonyítja ez a játszma: Világos: Charousek. Sötét: Papp. Miskolc. 1891. 1. d4 f5 (a ma is gyakran játszott hollandi védelem, de világos nem a pozíciós c4-el. hanem e4-el folytatja, a fejlődés érdekében átmeneti gya­logáldozattal) 2. e4 fxe 3. Hc3 Hf6 4. Fg5 c6 5. Fxf exf 6. Hxe d5 7. Hg3 Fb4t 8. c3 Ve7t 9. Fe2 Fd6 10. Hf3 00 11. 00 Fe6 12. Fd3 Í5 13. Vc2 Vf6 14. Bael h6 15. Hh4! g6 (alig ve­hető észre, hogy sötét valami ko­moly hibát követett volna el, két ve­zérszó myi tisztje azonban „bera­gadt”, ezt világos néhány erélya tá­madó lépéssel mindjárt kihasználja) 16. Ve2 FÍ7 17. Hhxf! gxf 18. Hxf Kh8 19. Vd2 h5 20. Hxd Vxd 21. Be7! VÍ6 (a bástya természetesen nem üt­hető kétlépéses matt miatt) 22. Bfel Fg8 23. Bel-e5 FÍ7 24. Ve2 (a három nehéz tiszt jól felvonult az „e” vona­lon) Kg8 25. Bf5 Vg7 26. h4 és sötét feladta, a fenyegető Bg5 ellen nincs kielégítő védelem. Nemcsak a tiszt (vezér-, bástya-, futár-, vagy huszárvégjáték), hanem a gyalogvégjátékok is sokszor na­gyon nehezek. Sőt a gyalogvégjáté­kokban sokszor még nehezebb a tempónak, vagy a kényszerlépésnek a kiszámítása. Álljon itt az alábbi példa: Világos: Ke4. gy: g2 és h4. Sötét: Kg3, gy: g6 és h5. Sötét a „h4" gyalog ütésére határozta el magát pedig a ,tg2" gyalogos ütésével köny- nyen nyert volna, arra ugyanis 2. Kf4 Kh3 3. Kg5 Kg3 4. Kg6 Kh4 és sötét nyer. Igaz, hogy világos hibás 2. Kf3? lépése után sötét győzött, Kf4!-re azonban nem nyerhetett vol­na, mert g5t 3. Kf3 g4t 4. Kf4 g3 5. KÍ5 és patt, a játszma döntetlen lett volna. Bán Kamill cÁa oLaaiák I w.wv.m;v.;v.v.ww.vni “ ^ Kettős ünnep Cigándon Miért fizessünk? Az olimpiai sportjelvényért: ENCSI JÁRÁS Ebben a járásban az első jelvény- tulajdonosok a KISZ-titkárok voltak. A KISZ-titkárok nagy segítséget nyújtanak a járási operatív bizott­ságnak, hogy minél többen kapcso­lódjanak be a versenybe. Az eddig beérkezett jelentések sze­rint a szikszói járásban elsőnek Hal­maj községben kezdték meg a verse­nyek megszervezését. Sárkány Béla pedagógus, Medve János KISZ-tit- kár és Augusztin Károly sportköri vezető irányítják a próbázásokat. Ed­dig 55-en szerezték meg az olimpiai jelvényt és több mint hetvenen rész- próbát tettek. Jól haladnak az előkészületek. Léh. Tömör, Szikszó. Nagykinizs, Felsődobsza, Abaújszolnok, Csobád, Ináncs községekben is. ahol már megkezdték a próbázásokat. Az iskoláknál és a sportköröknél nem a legrózsásabb a helyzet. Eddig még nem sokat tettek az olimpiai jelvényszerző versenyért. Az általá­nos iskolákon kívül különösen Onga, Homrogd,' Alsóvadász, Hernádszent- andrás és Aszaló sportkörének vgn sok pótolnivalója. A szikszói járásban eddig 700 ered­ménylapot osztottak ki. Üdvös volna, ha ez a szám megsokszorozódna. LP. A miskolci női kézilabdázókról Qlj eukiáizda nyílt... Állami gazdaságok! Termelőszövetkezetek! Kislakásépítők! Salaktégla készletből vagontételben korlátlan mennyiségben kapható. A tégla mérete: a normál méretű tégláéval azonos 250x120x63 Szilárdsága: 100—150 kg/cm3. Alkalmas mezőgazdasági épületek (istállók), munkásszállók, fel­vonulási épületek és kislakások építésére. Egységár: Helyt gyártómű állan)l és magánfelek részére: 511 Ft A000 db. Állami vállalatoknak, rendeltetési állomásig: 656 Ft/1000 db. Termelőszövetkezetek, tanácsok, tanácsi vállalatok, mg. tsz-ek és magánosok részére rendeltetési állomásig szállítva: 669 Ft/1000 db. Keresztszállítások elkerülése miatt dunántúli vármegyékből salaktégla megrendelést nem fogadunk el és oda szállítást nem Lenin Kohászati Művek Kereskedelmi Főosztály, Miskolc-Diósgyőrvasgyár. Telefon: Miskolc 14-731, SZIKSZÓI JÁRÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom