Észak-Magyarország, 1959. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-06 / 234. szám

* ESZ AKM AGY ARORSZ AG Kedd, 1959. október 4. SINE IRA ET STUDIO Jegyzetek könnyű műfajú szórakozásokról Sine ira et studio, — harag és ked­vező elfogultság nélkül, pártatlanul kell szólnunk néhány szót a könnyű műfajú szórakozásokról, azok milyen­ségéről és kulturális forradalmunk miskolci frontszakaszán elfoglalt he­lyükről. Szólni kell annál is inkább, mert a könnyű műfaj nagyon sok embernek csaknem kizárólagosan je­lenti a kulturálódási. Sokan a kul­túra egyéb területeit nem ismerve, helytelen képet alkothatnak — ezek­nek a megnyilvánulásoknak alapján — a ma kultúrájáról és egyedül a könnyű műfajt ismerik el hasznos és szórakoztató művészeti ágazatnak. Korábban Miskolcot szinte hétről hétre felkeresték részben az Országos Rendező Iroda együttesei, részben különböző más szervek égisze alatt ügyködő brigádok és mutattak be a könnyű szórakozások kedvelőinek jó-rossz (többségében erősen kifogá­solható!) műsorokat. Ezek a műsorok lassan már — szerencsére — fele­désbe mennek. Hónapok óta egyet­len ilyen jellegű rendezvény sem volt és már azt megelőzőleg is — közön­ségünk ízlésének finomodását tük­rözve — mindinkább csökkenő láto­gatottság mellett folytak le. Az esz- trád-jellegű szórakozások kedvelői azóta fokozottabb mértékben fordul­tak a vendéglátóiparon belül fölyó műsoros rendezvények felé és ott próbálták „kultúr szom jukat” kielégí­teni. Tekintettel az ilyen érdeklődésű tömegek számbeli nagyságára, nem lehet közömbös kulturforradalmunk mai szakaszában, hogy ezrek milyen kultúrát kapnak a művészi szórakoztatás ürügyén. Kern lehet közömbös azért sem, mert kulturális célkitűzéseinkben nincsen és nem is lehet az általános kultúrpolitikai tervek mellett külön álló és külön élő vendéglátóipari kulturáUs törekvés. A művészeti megnyilvánulásokna k, hangozzana k bár azok a vendéglői, dobogókról, szervesen, bele kell illeszkedniök az egész kulturális fejlődésünket jelentő országos kultúrforradalomba és a maguk sajátos eszközeivel kell szol- gálniok a legszélesebb néptömegek kulturális nevelését, művészi értékű szórakoztatását. Természetesen nem kívánjuk és helytelen is lenne meg­kívánni, hogy az éttermek pódiuviái a kulturáUs világnézeti nevelés első- foútosságú fórumai legyenek, de abba sem nyugodhatunk bele, hogy a kul­túra terjesztésének ilyen jelentős nagyságú területét teljesen számítá­son kívül hagyjuk akkor, amikor új, értékesebb, művészibb kulturális fej­lődésről beszélünk. Nem állíthatunk olyan mércéi ezeknek a vendéglői műsoroknak, mint a színházi, kon- cert-teremi rendezvényeknek, de nem is mondhatunk le velük szem­ben teljesen áz építő jellegű bírálat jogáról. A miskolci vendéglátóipari üzem­egységek legtöbbjében már hosszú évek óta folyik a különböző műsorok rendezése. A műsor az esetek több­ségében zeneszolgáltatásból és egy, vagy több énekes, vagy egyéb előadó- művész szerepeltetéséből áll: Ha eze­ket a műsorokat vizsgáljuk, feltét­lenül szembetűnik a műsorok hullámzó színvonala A legművészibb muzsikálástól a leg­szörnyűbb hangszer-rongálásig és a valóban művészi élvezetet nyújtó ének- és egyéb számoktól az olcsó, vásári pojácáskodá&ig terjed az a szé­les skála, amelyen ezeknek a műso­roknak o. művészi színvonala mozog. Ami pedig a tartalmi munkát illeti, a közönség ízlésének csiszolását, a művészibb, a magasabb értékű kul­túra iránti fogékonyság felkeltését, — szinte megmérhetetlenül kevés az esetek legtöbbjében. Döntő fordulatot vártunk ezen a téren a Hámor étterem megnyitásá­tól. A Hámor — mint ismeretes — olyan vendéglátóipari kombinát, amelyben többek között, műsoros éj­szakai kávéház vagy mádképpen: lokál is van. Azt eldönteni, hogy szükség van-e Miskolcon ilyen jellegű intézményre, nem ennek az írásnak a feladata. Arra az eddigi és főleg a jövőbeni látogatottsága ad majd rész­ben választ. Negyedéves működése azonban már elég alapot szolgáltat arra, hogy működésével kapcsolat­ban egy-két következtetést levonhas­sunk. A Hámor eddigi műsorrendezési tevékenységét az útkeresés9 a tapogatózás jellemzi. Látszólag nem tudta idejé­ben eldönteni az étterem vezetősége, hogy olyan éjszakai kávéházat akar-e létesíteni, amelyben fogyasztás köz­ben műsorral szórakoztatják a kö­zönséget, vagy pedig egy olyan — a revü- és a kabarészínpad ötvözeté­ből előálló — műintézetet, ahol vi­szonylag olcsó belépődíj mellett két- két és fél órán át műsorral szóra­koztatnak és, ha a vendég nagyon erélyes, még valami étel- vagy ital­féleséget is fogyaszthat. A három­hónapos gyakorlat inkább ez utóbbi feltevés melleit bizonyít. Ä közönség zöme csak a műsor kezdetére jön és annak befejezése után — miután számláját rendezte a villámgyorsan fizetésre jelentkező pincérnél —- gyorsan távozik és átadja helyét annak a közönségnek, amely a bárrá átalakuló helyiségben, jelentékenyen magasabb árak mellett kíván valamit fogyasztom és szórakozni, táncolni. . Amennyiben válóban ez a törek­vés érvényesülne az étterem vezető­ségénél, úgy helytelen úton jár Miskolcnak van színháza — kettő is. Szükségtelen ilyen burkolt formában létesíteni egy „harmadikat”. Meg kell keresni azt a formát, amellyel kultu­rált körülmények között művészi él­vezetben részesíthetik az elsősorban vendéglátást és nem színházat kereső közönséget. Tagadhatatlan, megvan a jószán­dék az étterem vezetőiben, de nagyon nehéz kielégíteni annak a közönség­tömegnek az igényét, amelyik nem is tudná többségében pontosan meg­határozni, hogy valójában mit is vár a lokál-műsortól. Eddig hat műsort állítottak össze és mutattak be, több­kevesebb sikerrel. Nem feladatunk az egyes műsorok elemzése, de azt el kell mondanunk, hogy a színvonal eléggé hullámzó volt a műsorok ösz- szességét, valamint az egyes műsorok belső összetevőit illetően. A közönség sem fogadta egyöntetűen azokat. Volt, aki a szvingparódiákra esküdő- zött mint a művészetek csimborasz- tzójára és kárhoztatta még az ük- apját is annak, aki sanzonokat is ál­lított a műsorba. Mások nagy öröm­mel fogadták az egyik műsorban a világirodalom legszebb gyöngysze­meinek apróka C'-kr+t -ok-Hták a hangos jazzt. A legélesebb visszhan­got a legutóbb bemutatott és még ma is futó, Trubadúr a Hámorban című revű váltotta ki. Mi volt ennek a visszhangnak az oka? A klasszikus zene rajongói — helytelenül — úgy érezték, hogy a műsor szerkesztői megsértették Verdi emlékét. Nincsen igazuk, mert a persziflázs — ha váló­ban ötletes és jól adják elő — nem lehet sértő. Az persze vitatható, hogy alkalmasáé épven éhhez a persziflázs- hoz az egyébként remek Chappy jazz-zenekar. Sokan pedig, akik nem ismerik eléggé a parodizált operát, nem érthették meg az előttük le 'olyó játékot. Az is vitatható, hogy Halász Rudolf, aki — egy kivételével — az összes műsorokat írta, — eléggé sze­rencsés kézzel nyúlt-e a feldolgo­záshoz. Mindezeket a fogyatékosságokat a Hámor és a lokállátogatást most kezdő közönség egymáshoz való vi­szonyának bizonytalan, kezdeti lé­pései számlájára írhatjuk. Az őszi-téli idény még most kez­dődik. A Hámorban is, más vendég­lőkben is nagy tömegek fognak szó­rakozni és fogják a szocialista kul­túra megnyilvánulásának elkönyvelni a vendéglői műsorokat. Vigyázzunk rá, hogy mit állítunk a közönség elé, nézzük meg, hogy a kultúrát csak az éttermi pódiumról ismerő — vagy nagyobbrészt csak onnan ismerő — közönség milyen művészeti megnyil­vánulásokat ismer meg és mennyire tudja az ittrekedt polgári salakot megkülönböztetni a szocialista kul­túra fogalmának ismeretében is el­fogadható könnyű műfajú produk­cióktól. BENEDEK MIKLÓS Hazaérkezett Pekingből a szovjet párt* és kormányküldöttség Moszkva (TASZSZ) Mint már jelentettük, N. Sz. Hrus­csov, a Kínában járt szovjet párt- és kormányküldöttség vezetője Peking­ből jövet Vlagyivosztokba érkezett. A küldöttség többi tagja, Mihail Szuszlov, az SZKP Központi Bizott­sága elnökségének tagja, Andrej Gromiko külügyminiszter és mások a TU 114-es géppel vasárnap vissza­érkeztek Moszkvába. A vnukovoi re­pülőtéren fogadásukra megjelentek Arisztov, Brezsnyev. Ignatov, Kíri­csenko, Kozlov, Kuusinen, Koszigin és más hivatalos személyek. Jelen volt ä fogadáson Liu Hsziab, a Kínai Népköztársaság moszkvai nagyköve­te is. (MTI)-0O0-----------------------------­A z Egyesült Aiiarnok genfi megbízottja eszerelesröl a New York (Reuter) James Wadsworth, az Egyesült Ál­lamok genfi leszerelési megbízottja és ENSZ-kép viselő je vasárnap sajtó- értekezleten kijelentette, ha kielégí­tő leszerelési megállapodást érnek el, az Egyesült Államok hajlandó lenne azt végrehajtani. Megkérdezték, az Egyesült Államók és a Szovjetunió leszerelési megállapodásának megkö­tése esetén lehetséges-e,/ hogy az Egyesült Államok megszüntesse tá­maszpontjait a Közép-Keleten és Észak-Afrikában? Wadsworth így válaszolt: „Ka olyan megállapodásra jutunk, amely kielégítő az Egyesült Államok részére, akkor nem lesz kérdéses annak végrehajtása”. (MTI)-ooo­Elutazott a magyar párt­ós kormányküldöttség Berlinbe Németország Szocialista Egység­pártja és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya meghívására hétfőn reggel Kiss Károly, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökhelyettese, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja vezetésével magyar párt és kor­mányküldöttség utazott Berlinbe, az NDK megalakulásának 10. évfordu­lója alkalmából rendezett ünnepsé­gekre. A küldöttség tagjai: Incze Jehő külkereskedelmi miniszter, Kisházi Ödön munkaügyi miniszter és Rostás István, a Magyar Népköztársaság berlini nagykövete. A küldöttség elő­zetesen közölt összetételében változás történt, mert dr. Münnich Ferenc miniszterelnök, akit a kormány a küldöttség vezetőjeként kijelölt, In­fluenzában megbetegedett, s ezért nem utazhatott el. A küldöttség búcsúztatására a Feri­hegyi repülőtéren megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizott­ságának első titkára, Apró Antal, Fock Jenő, Marosán György, Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagjai, az MSZMP Központi Bizottságának, a Népköztársaság El­nöki Tanácsának és Minisztertaná­csának több tagja, a politikai élet számos más vezető személyisége. Megjelent a búcsúztatásnál Walter Vesper, a Német Demokratikus Köz­társaság budapesti nagyköveté, s a nagykövetség tagjai. Ott volt a buda­pesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. (MTI) A szellem napvilága is szélesebben árad... Az MSZMP VII. kongresszusának most megjelent irányelvei nem- “ csak a párttagokhoz szólnak. Minden becsiiletes dolgozónak legsajátabb ügye, egész népünket érintő nagy kérdéseket vet féltés vá­laszol meg. ^ ^ ‘ . . ' , ' A történelmi “és” közelmúlt eseményéit' ofyan közérthetően és szűk­szavúságában is annyira találóan boncolja, tisztázza, hogy még azon keve­seknek is fel kell nyitniuk a szemüket, akik eddig erővel takarták el az igazság fénye elől. Jelenünk, országunk helyzetének reális, őszinte fel­mérésére épülnek az irányelvekben ismertetett új ötéves terv célkitű­zései. Jövendő békés életünk konkrét útját szabják meg ezek a terv­számok. S aki olvasni tud belőlük, aki meglátja a számok mögött a való életet, az tudja, hogy milyen nagyszerű távlatot tárnak elénk. A termelési eredmények emelkedésével nemcsak anyagilag leszünk gazda­gabbak, nemcsak életszínvonalunk emelkedik, hanem a szellem nap­világa is szélesebben árad majd életünkre. Még több jut könyvekre, színházra, nemes szórakozásra, s ez a művészetek új aranykorát nyit­hatja meg. Miránk művészekre nagy és felelősségteljes feladatokat ró ez a tervezet, még több, még jobb és eszmeibb művet vár tőlünk az el­következő években. Mi igyekszünk ennek a felfokozott igényeknek eleget tenni. Orosz György színházi rendező. PINTÉR - SZQBÓ: J ­Lili. magyarok közül néhány an fe­jüket csóválták: — S miért nem szóltok, miért nem kértek több bért? A színesek válaszként a börtön fe­lé böktek ujjúkkal: — A vasgerendákat rakni még mindig jobb, mint ott! A hivatalos fogadtatás, amelyet később az Elnöki Palota előtt ren­deztek, ismét nagyon szép volt. A magyarok, Dominika új lakói felvo­nultak, s Kovács tábornok spanyo­lul beszélt hozzájuk. Ott volt Trujil­lo, a „Haza Atyja”, s öccse, az elnök is. Sorban kezetfogtak minden ma­gyarral. Másnap azután az újságok­ban hasábos cikkek számoltak be az ünnepélyes fogadtatásról. Áradoztak a magyarokról: mindnyájukat a „szabadság hősének” kiáltották ki. A „szabadság hősei” két nap múl­va elindultak a kolóniára, amely a fővárostól 240 kilométerre nyugatra, Duverge község mellett fekszik. Autóbuszokon utaztak, s közben fi­gyelték a vidéket. Ahogy kiértek a fővárosból, az úton keresztben álló, körülbelül húsz centiméter magas ugratóra lettek figyelmesek. Az ug­rató mellett jegyzőkönyvvel és ceru­zával a kezükben katonák álltak. r— Hát ez mi? — kérdezték a ma­gyarok kísérőiktől. — „Fekvő rendőrr Kiderült, az úton keresztben álló ugrató arra kényszeríti” az autózó­kat, hogy lassítsanak le, mert a lca- Umai őrszem felírja az autó rend­öc^inai. Közben be kell mondani az utasok nevét, s azt is, hogy honnan és hová mennek. így állandó ellen­őrzés alatt áll minden autó és a ka­tonai hatóságok pontosan tudják, hogy ki merre jár. Az ellenőrzés után az autóbusz tovább robogott. A fővárostól alig néhány kilométerre látni lehetett a dominikai „építészet” tipikus „mű­remekeit”: az Őslakosság fából épült, pálmalevéllel fedett kunyhóit. A há­zak körül gyerekek futkostak: a fiúk meztelenül, a lányok kis rongyda­rabbal derekukon. A falvakban né­hány hatalmas banánfa gyümölcse szolgált az év minden szakában az őslakók eledeléül. Két falu között meglehetősen nagy volt a távolság, de a szabad területek egyhangúságát gyakran szakították meg kaktuszer­dők. A középhegységen, átkelve, az autóbusz utasai nagynehezen elérték a magyar kolóniát. Amikor messziről megpillantották új lakóhelyüket, egyikük sem hitte, hogy ez az a kor­szerű és kényelmes település, amely­ről Kovács tábornok olyan hévvel és lelkesedéssel beszélt Ausztriában, de az indulás előtt még a fővárosban is. Távolról inkább egy nagy cirkusz szegényes táborának tűnt. Különbö­ző színű faházakból állt a falu, s amikor közelebbről megismerkedtek vele, látták, hogy Kovács rútul be­csapta őket. A falu közepén hatalmas tér várta, hogy park legyen belőle, s a köze­pén elhelyezzék majd Trujillónak, a *Haza Atyjának”» Dominika diktáto­rának mellszobrát. A téren deszká­ból épült templom magasodott, mel­lette hatalmas, pajtaszerű raktár- épület terpeszkedett, ennek egyik sarkában volt a mindenható sheriff irodája. A sheriff háza közvetlenül az iroda mellett állt, majd az orvosi rendelő és a kórház épülete követke­zett, amely mögé az iskolát építették. Körös-körül szép sorban helyezték el a lakóházakat, megszámozva 1-től 200-ig. A kis házak belül •két hálóhelyi­ségből és egy lakószobából álltak. A palatető a rásütő naptól izzott és csak úgy ontotta a meleget. A tető és a fal közötti tenyérnyi hézagon a szél fújta be a port, azon át közle­kedtek a legyek, éjjel a rovarok tíz­ezrei és a moszkitók. Az ablakon nem volt üveg, csupán lenyitható zsalu. A szobák „berendezése” vas­ágyból, gyalulatlan deszkából össze- szegelt asztalból, s pálmalevélből fo­nott ülőkéjű két székből állott. Szekrénynek nyoma sem volt, a ru­hák szögön lógtak. A főépülettől kü­lön állt a konyha, illetve az annak nevezett bódé. Hullámlemezből épí­tették, s vízcsapot helyeztek el ben­ne. Akárhogyan is kívánták a hideg vizet az új telepesek, a csapból csak langyos víz csordogált. Főzni fasze­nes tűzhelyen kellett, főzőedényül mindenki csak egy kis literes lábast kapott. Az asszonyok úgy segítettek magukon, hogy besorolták a főző­edények közé a lavórokat, s más edé­nyeket is... Néhány nap múlva Kovács tábor­nok ragyogó Chrysler-kocsiján kísé­retével együtt meglátogatta a tele­pet. Ó, most már nem fogadták olyan örömmel, mint Ausztriában. Az asz- szonyok mindjárt nekiestek, s pa­naszkodtak az elhelyezés és a viszo­nyok miatt. Kovács, mint mindig, most is nagyvonalú volt: — Aki nincs megelégedve, bármi­kor elmehet! — De tüstént megijedt a szellemektől, amelyeket felidézett, A hatszáz, kolóniára került magyar­nak több mint a fele azonnal el akart menni. Kovács és kísérete sürgősen beült a kocsiba és onnan szólt ki: — No, ne hamarkodják el a dön­tést. Néhány nap múlva visszajövök! Addig gondolkozzanak! Gondolkoztak, és próbálták meg­művelni a földet. A talaj nagyon rossz volt. A völgy, amelyben a ko­lónia feküdt, valamikor tengerfenék volt, korállköveket és megkövese­dett csigákat, kagylókat találhattak mindenütt. A homokos, laza talajban hét-nyolc százalék sótartalmat mu­tatott ki a vizsgálat. A kiosztásra ke­rülő földeken kaktuszerdő állt, ame­lyet traktorral tisztítottak le. A tele­peseknek hegyirizst, banánt és földi- mogyorót kellett volna termeszte­niük. Akármit is hazudott Kovács tábornok Bécsben, ezen a vidéken európai növény nem termett meg. A rekkenő hőségben teljesen használ­hatatlanok voltak az öntözőcsatomák. Még a kertekben elvetett zöldségfé­lék is, amelyeket úgy-ahogy ápolni tudtak, vagy elszáradtak, vagy a ren­geteg bogár és hernyó pusztította el őket. A földeken elvetett rizs kikelt ugyan, de satnya lett és elsárgult, mert nem kapta meg a talajból a szükséges tápanyagot. Kovács Ausztriában húsz hold föl­det ígért családonként, Dominikában csak fél holdat kaptak. Az Ígéret szerint vetésre előkészített talajt kel­lett volna kapniok a telepeseknek, a valóságban viszont teljesen megmű- veletlen földet Icapták. Kovács gaz­dasági felszerelést, traktorokat, gé­peket ígért, ezzel szemben a „gépe­sítés” abból állt, hogv minden ház­ban volt egy gereblye (Made in VSA). egy szegletes, rövid nuelű ásó (Made in Germany) és egy macsetta. A macsetta a trópusi népek univer­zális munkaeszköze, amely kaszálás­ra, favágásra, kapálásra és harci fel­adatokra egyaránt alkalmas széles, nyeles, kardhoz hasonló acélpenge. A magyarok, mit tehettek egyebei: lázongtak, de a telepen kellett él- niök. A telep két spanyol boltjában kellett vásárolniok. Az egyik piszko­sabb volt, mint a másik, a legyek fürtökben lepték el az árut. Amikor felbontották a száraztészta ládáját, abból a betegséget terjesztő bogarak egész hadserege került elő. Mivel a magyarok ki voltak szolgáltatva a kereskedőknek, a két boltos tetszés szerint emelhette az árakat. Emel­ték is, néhány nap alatt egyre na­gyobb volt a drágaság. Egy spanyol pék sütötte a kenyeret. Csak nála lehetett kenyeret vásárolni, s így tet­szése szerint Szélhámoskodott. A kö­rülbelül két zsemlének megfelelő kenyérért annyit kért, amennyi Ma­gyarországon egy kétkilós vekni ára. A telepesek nemcsak szenvedtek az elviselhetetlen klímától, nem­csak kínlódtak a megműveletlen föl­deken, hanem éheztek is. Egyre for­róbb lett köztük a hangulat. A tele­pen lévő tolmács. Kovács helytartó­ja, nem tehetett egyebet, távirato­zott Kovácsnak: „Azonnal jöjjön Stop. Telepesek egy része gyalog akar elindulni fő­város felé Stop” Kovács megjelent a telepen. Ígért fűt-fát. de akik elhatározták magu­kat a hazatérésre, s akiket már több­ször rútul becsapott, nem hallgattak az újabb ígéretekre. így hát a tábor­nok azt mondotta nekik, hogy tár­gyalni fog a hazaszállítás ügyében. Akik hazatérésre jelentkeztek, úgy várták a napot, mint a Messi­ást: mikor indulhatnak útnak hűtle­nül elhagyott hazájuk felé. Egy reg­gel örömujjongás verte fel a koló­niát: — Jönnek! Értünk jönnek! (Folytatjuk^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom