Észak-Magyarország, 1959. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-06 / 209. szám
4 ESZAKMAQYAROKSZAG Vasárnap, 1959. szeptember 9. ÖT PLUSZ EGY Nehogy világvevő rádióra gondoljon az olvasó. A Földes Ferenc Gimnáziumban egészen más jelentése van az öt plusz egynek: egy-egy osztály a hat napból ötöt tanulással tölt, a fennmaradó egyet pedig gyakorlati munkával. A Földes Ferenc Gimnáziumot azért kerestük fel, hogy megismerjük, mit tesznek Miskolc 400 éves iskolájában azért, hogy a kor követelményeinek megfelelő oktatásban részesítsék a tanulóifjúságot. Hárman nyilatkoztak a tervekről, a már ez évben részletes program szerint megkezdett kísérletezésről: Tok Miklós igazgató, dr. Árokszállásy Zoltán, az I/c. osztályfőnöke (ebben az osztályban vezették be elsőnek az öt plusz egyes kísérletezést) és Kálmán László, a gyakorlati munkákat irányító tanár. lók Miklós igazgató mondja: —• Tulajdonképpen nem az idén kezdtük meg az ilyen irányú munkákat. Lényegében három évre tekinthetünk vissza a komolyabb kísérletezésben. Sőt, már 1953-ban alakult egy asztalos-brigád, az oktatást a gyakorlati munkával összekötő kísérletezés jegyében. Van egy .harmadik osztályunk, amelyik már két éve részt vett a fa- és fémmegmunkálás alapjainak elsajátításában. Ezek a fiúk az idei nyáron kéthetes gyakorlati munkában vettek részt. Amíg az általános iskolák nem tudják biztosítani az alapképzést, a kétlépcsős szakoktatási forma ígérkezik a legideálisabbnak elképzeléseink megvalósítására. Ennek az a lényege, hogy a tanulóifjúság az első időszakban az iskolai műhelygyakorlatok keretében egy héten egy napon elkezdi a szakmai ismeretek elsajátítását. Ezt követően üzemekbe kerülnek, ahol biztosítva lesz további szakmai előrejutásuk. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy helyes úton járunk. Diákjaink körében igen nagy az érdeklődés. Ezt az a tény is bizonyítja, hogy 310 elsőosztályos tanulónk közül 280-an jelentkeztek műhelygyakorlatra. Az eddigi terveink szerint az öt plusz egyes kísérletezés keretében a tanulók az erdőgazdasági és a faipari''munkákkal ismerkednek meg. Tehát a csemeteneveléstöl a fafeldolgozásig, a papírgyártásig. Ez vonatkozik az He. osztályunkra. Emellett két elsőosztályban heti két órában ismerkednek a tanulók a fa- és fémmegmunkálás alapelemeivel. Egy második osztályunkban tovább folyik a tavaly megkezdett műhelygyakorlat, s jövőre az Autójavítóban folytatják munkájukat. Egy harmadik osztályunk az Autójavító Vállalathoz fog járni, ahol megismerkedhetnek az autójavítás, szerelés minden csínja-binjával. Ezeken kívül még egy vegyes negyedik osztály kapcsolódik be a gyakorlati munkába. Fontosnak tartottuk, hogy elgondolásainkat ismerjék a szülők is, s azzal egy etér tsenek. Ezért még tavaly összehívtuk az üzemekben dolgozó szülők aktíváját. Ismertettük terveinket és kértük segítségüket. Sok szülő felajánlotta, hogy segítenek az iskolai műhely megszervezésében, az anyagbeszerzésben és a szakoktatásban. További tervünk az a munkásszülők aktívájával, hogy közreműködésükkel felmérjük az üzemi lehetőségeket. A munkásszülők aktívája mellett létrehoztuk iskolánkban a kommunista szülők aktíváját azzal a szándékkal, hogy segítsék iskolai, kollégiumi nevelőmunkánkat, valamint, hogy elsősorban ők segítsék kísérletező munkánkat. Eddig nem csalódtunk várakozásunkban. Dr. Árokszállásy Zoltán osztályfőnök így nyilatkozott: — Borsod az ország egyik erdőben leggazdagabb megyéje. Ezért gondoltunk arra, hogy tanulóifjúságunlcat bevezessük az erdőgazdasági, a faipari szakma ismereteibe. A diákok négy éven keresztül hetenként egy napon megismerkednek például a kertészettel, gyümölcskertészettel is. (Ebben segítségünkre van a. Nagymiskolci Állami Gazdaság.) Az első évben az erdészet elemeiből kapnak elméleti oktatást. A gyakorlatban megismerkednek az erdei fákkal. Például rügyek alapján megállapítják majd a fafajtákat. A csemetekertben kezdjük a munkát. Ezután az erdő következik. A harmadik évben a díszfákkal, díszcsemetékkel ismerkednek a tanulók, a negyedik évben pedig az erdő vadállományával. A tanulók másik része a faipar alapjait sajátítja el. Az alapismeretek elsajátítása két évig tart az iskolai műhelyben. A tanév végén a tanulók tíz nap gyakorlatra mennek cgy-egy faipari üzembe. Ezzel kapcsolatban megállapodtunk már a Miskolci Bútorgyárral és Asztalos- ipari Ktsz-szel, ahol szívesen fogadják diákjainkat. A harmadik évben a faipar egy-egy ágával ismerkednek a fiúk. (Például ács, bodnár, kádár stb.) Negyedik évben pedig a papír- gyártásról kapnak képet. Megtanítjuk őket a könyvkötészetre. Á nyomdával is szeretnénk felvenni a kapcsolatot, hogy diákjaink a nyomdászatról is tutijának valamit. Kálmán László, a műhelygyakortátokal irányító tanár — Műhelyünk hároméves múltra tekinthet vissza. Azóta sokat fejlődtünk. Ez évben például 35 ezer forintot fordítottunk rendbehozására. Modern villamos-, s egyéb berendezéssel láttuk el. Ma már az iskola egész alagsorát a műhely foglalja el. Külön van gépműhelyünk, asztalosrészleg, kovács- és hegesztőműhely, raktár, mosdó és öltöző, valamint oktatószoba. Afféle külön kisüzem lettünk. A szakoktató gárda még csak ezután alakul ki. Jelenleg Pásztor Sándor, a gépipari technikum oktatója működik nálunk óraadó oktatóként. (A gépipari technikumból, s személyesen Ablonczy József igazgató elvtárstól egyébként is sok segítséget kaptunk és kapunk.) A faipari oktatást eddig én vezettem. (Matematika-fizikaszakos tanár, de ismeri az asztalos-szakmát is. A műhely irányítása teljes egészében hozzátartozik, amit társadalmi munkában végez.) A műhely szervezésének egyébként érdekessége, hogy Timon Tivadar és Micska Szaniszló nyelvész tanárok voltak az elindítói. A kezdet kezdetén pedig Brókai László tanár hívta életre az asztalos-brigádot. Szép tervekkel, célravezető elképzelésekkel találkoztunk a Földes Ferenc Gimnáziumban. Többek között ezek is mutatják, hogy a 400 éves iskola hogyan teszi magáévá a mai kor követelményeit. Mindehhez csak gratulálhatunk az iskolának, illetve elsősorban tanári karának. NAGY ZOLTÁN Hűvös este -- forró siker Miskolcon is bemutatta műsorát a Csehszlovák Néphadsereg Művészegyüttese Egyezmény a színház és az SZMT között A Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának elnöksége szombaton délelőtt ülést tartott, amelyen a szak- szervezetek és a színház együttműködésének továbbfejlesztését, a színház tömegkapcsolatainak — elsősorban a munkások körében történő — kiszélesítését tárgyalta meg. Az elnökségi ülésen részt vettek a Miskolci Nemzeti Színház vezetői is. Az ülés megállapította, hogy bár a színház munkájában jelentős fejlődés van, a munkássággal való tömegkapcsolata még nem kielégítő. Még rendkívül erős befolyása van a városi kispolgárságnak a színház egész életére, főképpen műsorpolitikájára. Ahhoz, hogy a színház ténylegesen „ideológiai üzemmé” váljék, nem szabad magára maradnia. Elsősorban a szakszervezeteknek kell a legmesszebbmenő támogatást nyújtani a színház sokrétű munkájához. A párt művelődési politikájának irányelvei alapján mind nagyobb feladatok hárulnak a színházra a szocialista kultúra terjesztésében. Ennek megoldása pedig elképzelhetetlen az öntudatos munkások nagy seregének támogatása nélkül. Ezért az elnökségi ülés úgy látta, hogy szükséges a -színház és a szakszervezetek viszonyának rendezése és az együttműködés formáinak kialakítása ahhoz, hogy egymás erejét összefogva, még jobban tudják szolgálni az egész munkásosztály kulturális felemelkedését. Számos hozzászólás alapján megszabták az e téren jelentkező feladatokat — bérletrendszer bevezetése, egyes alkalmas előadásokra teltház biztosítása, jobb .tájelőadási rendszer kidolgozása, közönségszervező hálózat felfrissítése, színházbarátok körének szervezése’ színészek eszmei-művészi képzése’ öntevékeny mozgalom patronálása stb. — és azok gyakorlati lebonyolítására egy szűkebbkörű operatív bizottságot alakítottak, amelyben mind az SZMT elnökség, mind pedig a színház résztvesz. Az elnökségi ülés után az ülés résztvevői megtekintették a színházépítkezést. Úttörő jellegű ez a kezdeményezés: a Szakszerveretek Megyei Tanácsa és a helyi színház között elsőnek Miskolcon jött létre ilyen egyezmény, amely — hisszük — a munkásság kulturális felemelkedésében fog hasznosan gyümölcsözni. Hosszú évek óta nem volt ennyire zsúfolt a miskolci népkerti szabadtéri színpad óriási nézőtere, mint pénteken este, amikor — a hirtelen hűvösre változott időjárás ellenére — közel háromezer érdeklődő szorongott a padokon és a nézőtér széles útjain, hogy tanúja legyen a Csehszlovák Néphadsereg Művész- együttese sok művészi élményt ígérő előadásának. Elöljáróban elmondhatjuk, hogy a közönség nem is csalódott. A húsz számból álló műsor az együttes komoly felkészültségéről, tehetségéről tanúskodott. A 137 tagú együttes ének-, zene- és tánckarból és kiváló szólistákból tevődik össze és mindhárom művészeti ágban a legjobbat nyújtja. Műsorukban kórusművek, zenekari kísérettel vagy anélkül, énekszólók, duettek, kartáncok, szólók, kettősök szerepeltek. Az énekkar A műsor az énekkar szereplésével kezdődött: a „Dal a kommunista pártról” és a „Megjött a Vörös Hadsereg” című kórusszámokat hallottuk előadásukban. Már e két első szám is meggyőzött arról, hogy az együttes énekkara kitűnő hanganyaggal rendelkező, összekovácsolt egység. Erről a későbbi számok csak fokozottabban meggyőztek. Kulturált, gyakran virtuóz éneklésük, dallambiztonságuk, lírai hangvételük hamar megnyerte a közönség tetszését. Jozef Stelcer karnagy biztos kézzel irányította a kórust és a számok döntő többségében a kórussal egyszerre a zenekart is. Az énekkar szólistáiban jóhangú, biztos fellépésű énekeseket ismertünk meg. A nagyszerű szólisták — Maria Doka-Palkovicsova, Milka Buncsekova, Jozef Sesztak, Premysl Chudoba, Ludvik Buchta és Jozef Vasi — közül az utóbbi kettőt kell feltétlen kiemelnünk: Ludvik Buch- tát, a kitűnő tenoristát és Jozef Vasit, aki magyar népdalaival aratott megérdemelt sikert. Kedves meglepetés volt, amikor az énekkar minden előzetes műsorközlés nélkül, Ránky: „Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak...” kezdetű magyar katonadalt énekelte — magyarul, nagyszerű kiejtéssel, tökéletesen érthető szövegmondással. A tánckar Nagyon változatos műsorral leptek meg a csehszlovák táncosok. Népi táncjáték, pantomim, a katonaéletet ábrázoló táncjátékok és a klasszikus balett váltakoztak műsorukban. Első számukban a „Híradós lányok tánca” című katonai tárgyú kompozíciót láttuk. ötletes koreográfiájával nagy tetszést keltett. Ezt egy nagyszerű balett-kettős követte, amely a Világifjúsági Találkozón megismerkedő két fiatal egy másra találását mutatta be magasfokú táncművészeti ábrázolásban. Nagyon ötletesek voltak a katonaéletet ábrázoló táncképek: a „Menetgyakorlaf*, vagy a „Hanyag katona álma”. Ez utóbbi kompozícióban a tánckar minden tagja részt* vett; érdekes cselekmény bonyolítása, váratlan fordulatai, a különböző műfajú táncművészetek nagyszerű ötvözete méltán emelik ezt a számot a műsor egyik legjobb és legsikerültebb számának rangjára. Különböző népitáncokban is megmutatták tehetségüket, majd a műsor utolsó számaként az ének-, zene- és tánckar együttesen koronázta meg az addig látottakat „A sasfészkek bevehetetlenek” című daljáték egyik jelenetének bemutatásával. Ebben a jelenetben a szlovák partizánok és a szovjet katonák találkozását látjuk igen magasfokú művészi ábrázolásban, egyben kifejezve benne a szlovák nép harcos szabadságvágyát és megbonthatatlan barátságát a szovjet emberekkel, mely a közös harcokban született. Külön dicséretet érdemelnek az együttes kitűnő szólóláncosai: Jítka Gouthova, Juráj Dubovec, Vojtech Kupec, Ondrej Simun, Sztaniszlav Duzsek és Sztaniszlav Balázs. A zenekar Az ének- és tánckar produkcióinak kitűnő segítője volt a 42 tagú szimfonikus zenekar, amely Jozef Stelcer és Pavel Bagin vezényletével magas művészi fokon látta el a zenei tolmácsolást. Külön kell szólnunk az együttes művészeti vezetőjének, Milan Novak- nak sokoldalú tevékenységéről, aki nemcsak vezetője az együttesnek, hanem a legtöbb bemutatott számnak szerzője, illetve Jan Gouth koreográfussal együtt társszerzője is. Sikerült olyan műsort teremteniök, amely a szlovák nép művészetének széles, sokszínű mezejéből képes egy ízléses csokrot adni. Olyan csokrot, amelyben, mint cseppben a tenger, az egész nép művészete tükröződik. Sikerült úgy összeállítani a műsort, hogy annak a népi jellege mellett, katonai jellege is legyen és a népi művészet ismert megnyilvánulásai mellett a mai katonai életet ábrázoló képek is megfelelő helyet és súlyt kapjanak és az egész műsorban tükröződjék a szocializmust építő nép harcos múltja és egyre derűsebb jelene. * Hosszú időre emlékezetes művészi élményt kaptunk. A hűvös estét fe- lejttette velünk a forró siker és úgy érezzük, mindannyiunk nevében beszélt a műsor befejeztével Csirmaz József alezredes elvtárs, amikor a miskolci városi pártbizottság, a városi tanács, a miskolci honvédségi alakulatok és a város közönsége nevében megköszönte csehszlovák barátainknak ezt a szép estét. Igazi művészi élményben részesültünk. Sokáig emlékezni fogunk rá. (bencdck) AZT MONDJÁK, AKKOR KEZD öregedni az ember, ha jobban szeret hátra, mint maga köré vagy éppen előre nézni. Ha ez igaz, akkor mama a fehér hajával, szemüvegével, ráncaival, meg a csontjait háborgató szaggatással még mindig nem öreg. Mama ugyanis nem szeret emlékezni, pedig jövőre hetven éves lesz. Hiába kérik, mesélne valamit a maga idejéből, azokból a régi időkből, amelyeknek egyre fogy a szemtanúja, —» mama szabadkozik: „Mit meséljek?” Ha pedig tovább noszogatják, mondván, mindegy hogy mit, akármi emléket, mama ismét kitér azzal, néki inkább felejteni, meg sírni valója lenne abból az időből, már pedig ő — kicsit még, ameddig lehet — örülni akar. A gyerekeinek, meg az unokáinak. A gyerekek és unokák örömének. Hagyják hát! Dehogy is akar ő emlékezni! r Hanem a család azért tudja, nem így van ez. Szegény mama-., mintha akaráson múlnék az ilyesmi! Mintha a megélt idő valaha is elengedné jussát! Mintha meg lehetne tagadni, lerázni, a jelenből kirekeszteni! Szegény mama! Az utóbbi években a család merő aggódás érette. A szeszélyes tavaszi időváltozás évről évre jobban megviseli. Az orvos legalább is ezt mondja. Ilyenkor étvágya eltűnik, lefogy, s ráadásul valami érthetetlen nyugtalanság veszi elő: nem tud elaludni. Ha pedig nagy nehezen elszunnyad, álmában csakhamar kiabálni kezd, nehezen forgó, akadozó nyelvvel. Fel kell költeni. Ilyenkor kábultan motyogja: nehezet álmodott. De mihelyt felocsúdik, s észreveszi a fölébe hajlók arcán az ijedtséget, azt mondja semmi ez, igazán semmi. ..Hiszen tudjátok... mit ijedeztek!” És tréfára fogva a dolgot, szidni kezdi a fránya tavaszt, amiért egy esztendőben sem hajlandó kimaradni a naptárból. Pedig ő elengedné. Soha sem szerette. MIT IS SZERETETT VOLNA RAJTA? Amikor olyan cudar tavaszokat élt meg!... Amikor neki a tavasz sok, sok éven át bizonytalanságot, félelmét melengetett! Apa is tavasszal halt meg ... Most huszonkét éve •.. abban a kegyetlen esztendőben, amikor még tél sem volt. Nem, igazán. Valahogy elsikkadt. A hideg erejéből azon a télen csak kis, reggeli fagyokra telt, hajnali, suttyomban esett havakra, melyek sohasem érték meg a delet, s a naptár még februárt mutatott, amikor teljesen kitavaszodott. Kegyetlen esztendő! A bányánál egész álló télen át nem volt más, csak három napos munkahét. Hiába, az idő nem engedett többet. Amíg lehetett, tartotta magát a reménység: majd csak hidegre fordul. A korai tavasz azonban ezt is elfonnyasztotta. Az emberek megcsendesedtek. A csendességben aztán egyszer csak szállongani kezdett a hír: megkezdődött! Suttogva adták tovább, ahogy a félelmetes dolgokat szokás: a felügyelő elbocsátotta az első tíz embert. CSÁSZÁR KLÁRA: : AMI MEGMARAD Korán kezdődik — mondták az emberek, de valójában nem csodálkoztak: így volt tavaly, tavaly előtt is, minden tavasszal így, ha nem is ilyen korán. Mama is tudta ezt, csak éppen megszokni nem bírta szegény. Reszkető szájjal kérdezte apától: — Te is? — Én nem. — Hhh. Akkor holnap még .. • — Holnap. Holnap még igen. — Apa hangja fásult volt, mintha azt mondaná, számít is az valamit! Neki lett igaza. Egy hét múlva otthon ült. A bakancsát foltozta. A sarkára patkót vert. Mama a hátizsákját készítette. Másnap pedig elindult munka után. AKKORIBAN ÍGY ÉLTEK. Minden esztendejük ketté töVt. Télen, amíg a bánya engedte — itthon, nyaranta meg — hol itt, hol ott, legtöbbször mégis a pusztai uradalomban. Abban a kegyetlen esztendőben is onnét írt apa. Postai levelezőlapon tudatta, hogy a gyümölcsösben kaoott munkát, időnként pedig a kertésznek segít majd a kertben. Mama örült. Azt mondta, a kerti munka mégis könnyebb, az talán nem veszi úgy ki a zsírját, mint tavaly, amikor új telepítésű szőlő alá forgatták aDával a földet. Aztán eltelt egy hónap, de talán másfél is. Egy nap levél jött a kertésztől- Apa megbetegedett. Mama megrémült. Az ijedtségtől zavart, kapkodó lett. Azt se tudta, higyjen, ne higyjen a levélnek. Beteg? Apa soha életében nem volt még beteg. Sebtiben szétrakta a gyerekeket rokonhoz, szomszédhoz, maga pedig útnak eredt. Apát már nem találta az uradalomban. Idegen ember dolgozott helyette a kertben. A kertész is csak annyit mondott, hogy apának plántázás közben valami megszúrta a kezét. Vérzett egy darabig, aztán elállt. Ilyesmit föl se vesz az ember. Rongyot tép, becsavarja, s dolgozik tovább. Vagy két nap múlva azonban lüktetni kezdett a szúrás helye. Később nagy, tüzes udvara támadt, majd hirtelen egy reggelre a karja, válla is megdagadt. Az irodában megijedtek, amikor meglátták, s egy piacos szekérrel beerőltették: apát a kórházba. A kórházba! Mamát nem is a lába, maga a rémület vitte a kórház felé. Megérezte szegény, hogy nem várja ott semmi jó. A fehér, karbolszagú, nagy teremben apa már nem ismerte meg. ő is nehezen apát: a párnán fekvő arc szederjes volt, felpuffadt, idegen. Mama sehogy se értette. — De hiszen csak egy kis szúrás •.. Azt mondták, a kezét szúrta meg... — mondogatta egyre. A sok fehér köpönyeges közül valaki megszánta mamát. Elmagyarázta, hogy a szúrást a föld szennyezte be. Ez volt a baj. Tüstént oltani kellett volna. Szérummal. De amikor apa a kórházba került, már késő volt. Arról pedig hallani sem akart, hogy levágják a karját. — Megértette, lelkem? Mintha mama ezt valaha is megérthetné! Elfogadhatná! Hogy egy kis, semmi szúrás ide juttasson egy erős, egészséges embert. És éopen apát! Jaj! Mama ezt valószínűleg máig sem érti. Hozzászokott a gondolathoz, de az egészen más. NYUGTALAN TAVAST! IDŐBEN, szél, meg felhőjárások idején, amikor nehéz álmok látogatják, lehet, hogy még mindig ez a gond nyomja. Csoda, ha ilyenkor étvágya eltűnik, lefogy, és valami nagy. érthetetlen nvugtalanság gyötri? Csoda, ha ilyenkor nehezen alszik el? És egyáltalán: csoda, ha nem szeret, nem kíván emlékezni, holott jövőre hetven éves lesz? ...
