Észak-Magyarország, 1959. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-08 / 210. szám

Vilúg proletárjai, egyesüljetek! mmmmm A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGY El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA fl megbecsülés, a tisztelet jegyében ünnepeltek Sajószentpéteren a borsodi bányászok Húszezer főnyi hallgatóság előtt dr. Miinnich Ferenc elvtárs, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke mondott beszédet Dr. MOnnich Ferenc elvtárs, a Politikai Bizottság tagja, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke ünnepi beszédét tartja a sajószentpéteri bányásznapi nagygyűlésen. g-adtak, s ezzel megindították az ipar­ban az életet. Kormányunk különös szeretetben, megbecsülésben, s nem utolsó sor­ban anyagi juttatásban részesíti ezen a napon a bányászokat. Ezen a na­pon kicseréljük bányászbarátainkkal élményeinket, megbeszéljük a fel­adatokat s mindent elkövetünk an­nak érdekében, hogy minél szebb eredmények elérésére mozgósítsuk bányász-dolgozóinkat. — A megnyi­tóbeszéd után az ünnepi nagygyűlés szónoka, a kormány elnöke lépett a mikrofon elé. Dr. Münnich Ferenc elvtárs beszéde Kedves Elvtársaik! Kedves Bá­nyászdolgozók! Lehet, hogy most megsértem az eddigi szabályokat, mert nem fogok előre elkészített ün­nepi beszédet mondani, hanem igyekszem azokat a gondolatokat ki­fejezésre . juttatni, amelyeket ez a baráti légkör, ez a szívélyes fogadta­tás, amelyben részesültem a bányá­szok részéről, ébresztett bennem. Ez a mai ünnep kifejezi az ország népének, a kormánynak és a párt­nak kivételes megbecsülését, a ma­gyar munkásosztály egyik legjava, a harcos bányászok iránt. Elvtársak! Mi meglehetősen nehéz időket éltünk át az utóbbi időkben. Az eredmények mellett átmeneti csapásokat, vereséget is mért ránk az ellenség. Mi azonban tanultunk, s ha visszanézünk az elmúlt három év eredményeire, azt állapíthatjuk meg, hogy saját kárunkból jól ta­nultunk. Megtanultuk, hogy nem lehet egységes a kormány egy szűk kis csoporton belül, ugyanígy nem lehet egység a pártban sem, hanem egységre kell törekedni az egész dolgozó néppel­(Helyeslő közbekiáltások, taps.) Az eredményes építő munka alapja az. hogy kölcsönösen jól ismerjük egy­mást, hogy fogadjuk el a kritikát és az okos tanácsot kövessük. Ezt tét tűk eddig is, és ez nagy befolyással volt azokra a politikai és gazdasági eredményekre, amelyet az utóbbi időkben elértünk. Elkerülhetetlen — folytatta beszé­dét Münnich elvtárs, hogy egy-egy üzem gazdasági mutatóiról beszél­jünk, melyek példázzák, hogyan dol­goztak. Ezek a mutatók azt fejezik ki, hogy a Borsod megyei bányászok jól dolgoztak ebben az évben, s elin­dultak azon az úton, hogy megvaló­Münnich elvtárs a nagygyűlés után bányászdoltfozókkal ismerkedik. A vá­sárban lépten-nyomon megállítják, de gyakoribb, hogy ő szólít meg valakit, hogy néhány szót váltson a borsodiakkal. sítsák a pártkongresszus tiszteletére tett vállalásaikat. Ezután a bányászok életéről be­szélt az előádó, párhuzamot vonva a régi és a mostani bányászélet között. — Ma a bányászoknak nem kell remegni azért, hogy a mindennapi kenyeret megkereshessék. Elég, ha megnézzük a falu és a város közti különbséget; szinte már alig van. —• Elmesélte Münnich elvtárs egy diák­köri élményét, amikor egy nagybir­tokon járt. A látogatás alkalmával benézett egy versenyistállóba s meg­lepődve látta: a lovak részére a be­tonépületben folyóvíz és villanyvilá­gítás volt. Ugyanakkor látta azt is, hogy a parasztok, a cselédek ablak­nélküli vályogviskókban, embertelen körülmények között, összezsúfolva laktak. Szedte az áldozatait a tbc. és a nyomorból fakadó más beteg­ség. — Ezeket az emlékeket — foly­tatta — fel kell eleveníteni, kü­lönösen a fiataloknál, nehogy el­feledkezzenek a múlt nyomorá­ról, hogy értékelni tudják a jelen-adta lehetőségeket. Erről feledkeztek meg azok a fiata­lok, akiket megtévesztett az ellen- forradalom, akik tejjel-mézzel folyó Kánaánt vártak a Nyugattól. Ké­sőbb meggyőződtek arról, hogy ez nem így van — mint ahogy a haza­térő 42—43 ezer fiatal elmondta —, hanem nálunk sóikkal jobb az élet- színvonal. Nem kell hónapokat a gyárkapu előtt várni, hogy munkát kapjanak; van szociális biztosítás, ingyenes orvosi kezelés, nyugdíj. —- Fel kell kelteni a valóságérzést a fiatalokban, a bányászokban is. Égyes bányászfiatalok azért mentek Nyugatra, mert úgymond, nem bír­ták a normát. Három hónap múlva ezek a bányászok menekültek vissza Franciaországból, mert ott senki nem törődött velük, nem törődtek egészségükkel, lakásgondjaikkal. Itt, a Sajó mentén, a Bükk vidé­kén gazdag szénvagyon, nagy kincs fekszik. Ezt régen a kapitalisták sa­ját érdeküknek megfelelően bányász­ták ki. Ha deficites volt az üzem, vagy más iparágban nagyobb volt a nyereség, leállították a bányát és az üzemi munkásokat szélnek eresztet­ték, nem törődtek velük. Ez megvál­tozott. Mi szocializmust építünk, terv- gazdálkodást folytatunk, sze­münk előtt tartjuk a dolgozók gazdasági és kulturális felemel­kedését. A közeli napokban kerül nyilvá­nosságra a 15 éves iakásfejlesztési terv, melynek eredményeként min­den kéttagú családnak lesz háza, la­kása. (Helyeslő közbekiáltások, zúgó taps.) Azt akarjuk, hogy mindenki emberi módon, kulturáltan éljen. Eh­hez azonban szükséges, hogy a mun­kások, parasztok és értelmiségiek összefogjanak, közös munkájukkal segítsék a nemzeti jövedelem eme­lését. A kormány csak akkor tud fize­tésemelést, árleszállítást végezni, ha megvan hozzá a kellő anyagi bázis; s ezt csak a dolgozók munkájának eredményeként le­het elérni. Ez a kölcsönös érdekeltség az állam és a dolgozó nép között a szocializ­must építő társadalomban. Ha ezt az elvet betartjuk, akkor megvalósítható pártunk célkitűzése, amely szerint a szocializmus építése abban áll, hogy a fejlődő gazdasággal együtt emel­kedjék a dolgozók jóléte is. Építeni* alkotni kell, ehhez pedig munka, érő és gép szükséges. Ezeket kell okosan összeegyeztetni, hogy olyan terv jöj­jön létre, amely előbbre viszi a dol­gozók jólétének emelését és a szocia­lizmus építését. A mai nap is jel­lemző szocializmust építő társadal­munkra. Mi a munkát, a dolgozókat ünnepeljük. Régen a király, király­néba földbirtokos és feleségének szü­letés- és névnapja volt az ünnep. Ma a bányászokat ünnepeljük, akik nagyszerű termelési eredményekkel* több és jobb szenet adnak hazánk­nak, népgazdaságunknak. A párt és a kormány kötelességének tartja* hogy ? bányászok munkáját gépek­kel, különböző berendezésekkel meg­könnyítse. A munkakörülmény javítása al­kotó kedvet, lelkesedést teremt az emberekben. Arra kérem a borsodi, bányászokat, hogy a kö­vetkező napokban emeljék a ter­melés mennyiségét, a minőséget és ezzel méltóképpen fogják ünnepelni pártunk VII. kong­resszusát. Ezután arról szólott Münnich élv- társ, hogy a proletárinternacionaliz­mus jegyében milyen nagy segítsé-» get nyújtottak a baráti szocialista államok ahhoz, hogy az ellenforrada­lom után az ország kilábaljon a gaz­dasági nehézségekből, visszatérje^ az élet a normális kerékvágásába. Beszédét így fejezte be Münnich elv- társ: — Arra kérem a borsodi bányá­szokat, hogy továbbra is lelkese­déssel dolgozzanak, forduljanak bizalommal a párthoz és köves­sék útmutatását, hogy még na­gyobb eredményekről, még szebb teljesítményekről adhassanak számot az országnak, az egész dolgozó népnek. • A meleg ünnepléssel, tapsviharra! fogadott beszédet a csehszlovák és a bolgár vendégek felszólalásai követ­ték, majd Bartha K. Gyula elvtárs* a miskolci járási pártbizottság tit­kára zárta be a nagygyűlést. Mün­nich és Prieszol elvtárs számos párt­ós bányászvezető kíséretében megtel kintette a vásárt. Szívélyesen elbe­szélgettek a vásárló, az ünneplő bá­nyászokkal. bányászasszonyokkal* gyermekekkel, majd ebéd után a kormány elnöke, a megyei titkár és a kíséretükben levő személyek, elfo­gadva az élüzem királdi bányászó® meghívását, Királdra is ellátogattak* megtekintették az árusító pavilono­kat s hosszasabban időztek a dolgo­zók körében. Prieszol József (jobbra) és Papp Károly elvtárs (balra) az ünnepség résztvevőivel beszélgetnek* XV. évfolyam 210. szám /<$$■'..rr'/f-T • ) 1959 «September 8, kedd J/erőfényes napra ébredtek a sajószentpéteriek vasárnap. Már ko- " ra reggel népesek voltak az utcák, ünneplőbe öltözött bányá­szok, tarkaruhás lányok, asszonyok, harcos veteránok, mellükön kitüntetésekkel sétálgatnak. Virág- és zászlódísz s a község bejárata előtt szimbolikus bányász-.diadalkapu, pöttömnyi, kékruhás kis óvodások s annyi, annyi szín, éiéjik mozgás,, az arcokon mosoly, ünnepélyesség látható itt. Kedves vendég fogadására készülnek Sajószentpéteren: dr. Münnich Ferenc élvtársat várják, hogy együtt ünnepeljék a IX. bá­nyásznapot. Közben a bányászkert melletti pavilonokban megkezdik a vásárlást; ki egy szőnyeggel, mások új kabáttal a hónuk alatt sétálgat­nak. A környező községekből a fiatalabbak kerékpárral indultak el. mások motorral, autóval, vonattál érkeztek az ünnepélyre. Alig néhány perccel 10 óra előtt feltűnik a vendégeket hozó első gépkocsi. A diadal­kapu előtti virágszőnyegnél áll meg a kormány vezetőjenek kocsija s lei­kés ováció közepette száll ki dr. Münnich Ferenc elvtárs, a Politikai Bizottság tagja, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, s a kísé­retében lévő Prieszol József elvtárs, a Központi Bizottság tagja, a me­gyei, pártbizottság első titkára. A várakozók: bányászok, idősebb asszo­nyok, úttörők pillanatok alatt körülveszik a vendégeket, úgy, hogy álig jut szóhoz Ináncsi Sándor, a községi tanács elnöke a köszöntőnél. Kedves ismerkedés, kézfogások percei telnek; mindenki közelről akarja látni a kormány elnökét. Majd visszaülnek a vendégnek az autóba. De mi­előtt még rákanyarodnának a Bányász-kerthez vezető útra, megáll a gép­kocsioszlop, s Münnich elvtárs kiszáll a kékkabátos kis óvodások csoport­jánál. Megsimogátja a csöppségeket, néhány szót vált az óvónővel, majd az ünnepség színhelyére hajtanak, ahol már mintegy 20 ezer főnyi egy- besereglett hallgatóság fogadta a vendégeket. tak. Prieszol Jó­zsef elvtárs lép a mikrofon elé, me­leg szavakkal kö­szönti az egybe­gyűlteket, a megje­lent Münnich elv­társat, a nehézipa­ri miniszter első helyettesét, Lévár­ól Ferenc elvtár­sat, Kaliczki elv­társat. a bányász szakszervezet kép­viselőjét, a cseh­szlovák és bolgár vendégeket. — A mai napon az egész ország népe szeretettel ünnepli a bányá­szokat,- akik ezt meg is érdemlik, meri fáradságos munkájuk követ­keztében születtek azok az eredmé­nyek, amelyekkel most, a felszaba­dulás után 15 év­vel büszkélkedhet­nek. — Majd így folytatta Prieszol elvtárs. — Mi Bor­sod megyében kü­lönösen büszkék I vagyunk a bányászokra, mert az el­lenforradalom után ők voltak az el­sők az országban, akik csákányt ra­A szabadtéri színpad emelvényén foglalnak helyet a vendégek, munká­ban élenjáró bányászok, meghívót-

Next

/
Oldalképek
Tartalom