Észak-Magyarország, 1959. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-23 / 171. szám

Csütörtök, 1959. július 23. ESZAKMAÜYARUKS/.^t 3 Az újítőmozgfalom helyzete a Nehézszerszámgépgffárban HAGYOMÁNY a Nehézszerszám­gépgyárban, hogy a vállalat újítói, kiváló dolgozói évenkint legalább egyszer ankéton vitatják meg vál­lalatuk újítómozgalmának helyze­tét, eredményeit, hiányosságait. — Hasznos és jó hagyomány ez — mondotta az ankét előadója, Koltai Béla igazgató elvtárs —, mert min­den egyes ilyen tanácskozás után javult az újítómozgalom munká­ja. Az idei tanácskozásnak nagy jelentőséget tulajdonít az a körül­mény* hogy az újítómozgalom 10 éves jubileumát ünnepeljük az idén. A másik jelentős esemény, hogy ez évben ünnepeljük a Ma­gyar Tanácsköztársaság 40 éves jubileumát és ez az újítómozgalom szempontjából is jelentős, mert 1919-beri szabályozta jogalkotmá­nyunk elsőízben az újító, feltaláló ember jogát. Az idén nagyobb len­dületet ad az újítómozgalomnak a pártkongresszus tiszteletére megin­dított és a vállalat területén immár tömegmozgalommá fejlődött mun­kaverseny, az ennek keretében tett vállalások sok újításnak adnak ala­pot. Az újítómozgalom egyik alapve­tő feltétele, hogy a műszaki vezetők jó feladatterveket készítsenek, amelyből kidomborodik, hogy a probléma megoldása milyen ered­ményt jelent a vállalat, a népgaz­daság számára. Sajnos, a vállalat­nál nem egy műszaki vezető csak felületesen, néhány sorban jelöli meg a feladattervet, de nem tűnik ki belőle az alapvető gondolat, hogy miben kérnek a dolgozóktól segítséget. Meg kell javítani az újítómozgalommal kapcsolatos po- litikai-felvilágosító munkát is, mert hiába készítenek jó feladat- terveket, ha a dolgozók széles réte­gei nem ismerik azokat. Ez az oka annak, hogy a vállalaton belül ugyan kialakult az újítók törzsgár­dája, de az nem növekszik a kívánt mértékben, holott a lehetőségek, a dolgozók szakmai felkészültsége, rátermettsége megvan. Az ellenforradalom nem kímél­te az újítómozgalmat sem. Felesle­gesnek, károsnak tartották az el­lenforradalmárok ezt a mozgalmat, hibáit felnagyították. Bizonyára ez az oka annak, hogy sok olyan ki­váló dolgozó, aki hasznos újítója volt vállalatunknak* most nem vesz részt ebben az igen hasznos mozgalomban. Viszont örvendetes jelenség, hogy szép számmal talá­lunk újítóink között fiatalokat. AZ ÚJÍTÓMOZGALOM további fellendülését biztosítja a közel­múltban megjelent új kormányren­delet, amely tisztázza az újítómoz­galom, a feltalálók eddig sok eset­ben vitára okot adó kérdéseit. Fontos, hogy ezeket a jogszabályo­kat a vállalat minden dolgozója ismerje. A rendelet lehetőséget nyújt az újítók, feltalálók nagyobb erkölcsi megbecsülésére, hiszen a népgazdaság szempontjából jelen­tős találmány szerzőjét „kiváló újító”, vagy „kiváló feltaláló” ki­tüntetéssel jutalmazhatják az anya­gi elismerésen kívül. Mit mutatnak a vállalat újító­mozgalmának számszerű adatai egy év leforgása alatt? 1958-ban 196 dolgozó vett részt az újítómozgalomban. Az idén az első félévben 81 volt az újítók száma. 1958-ban 344 újítási javasla­tot nyújtottak be a dolgozók, ez év első felében 131 javaslat érkezett be. Míg az előző évben a fizikai dolgozók nagyobb számarányban vettek részt az újítómozgalomban, most a fizikai és szellemi beosztá­sú dolgozók számaránya kiegyen­lített. A számadatok azt bizonyít­ják, hogy az előző év és az idei félév összehasonlítása esetében ke­vesebb az újítómozgalomban részt­vevők száma, ezzel arányosan csök­kent a beadott újítások száma is. Az újítások bevezetésével elért megtakarítás összege is kisebb a múlt évinél. Ennek oka egyrészt, hogy a dol­gozók jó része idegenkedik ettől a mindnyájunk számára hasznos mozgalomtól, másrészt pedig az egyes gyártmányok technológiai eljárásának kötöttsége miatt nem lehet változtatást eszközölni. Van­nak a vállalatnak olyan újítói, akik újításuk révén komoly eredményt értek el. K. Szabó Sándor, Szatmá­ri István, Gyimesi László, Szász Béla, Sziklai Sándor, Briszi József, Miklós Antal újításai komoly ösz- szegeket hoztak a vállalat konyhá­jára. A BESZÁMOLÓT tartalmas és őszinte vita követte. Többek kö­zött felvetették, hogy igen hasznos volna, ha a szomszédos üzemekkel tapasztalatcsere formájában kap­csolatot teremtenének, kölcsönösen megismertetnék egymással az ott bevezetett újításokat. Helyes volna foglalkozni a hasznosítható, elfek­vő újításokkal. A már megvalósí­tott feladatterveket ismertessék a dolgozókkal, mert nem egyszer elő­fordul, hogy valamelyik újító olyasmin töri a fejét, amelyet már megvalósítottak. Hiba az is, hogy az üzemek termelési értekezletein nem ismertetik az újítás eredmé­nyeit. Igen fontos feladat, hogy a minőséget javító újítások száma is gyarapodjék. Helyes volna az újí­tómozgalom kiszélesítése érdeké­ben ésszerűsítő brigádokat szer­vezni, s az idén is megtartani az újítók hónapját. Nem használ a vál_ lalat újítómozgalmának az sem, hogy maguk az üzemvezetők nem foglalkoznak az újítókkal olyan el- mélyülten, mint azt ez a gazdasá­gi szempontból olyan fontos moz­galom megkívánná. Megállapíthatjuk, hogy a Nehéz­szerszámgépgyár újítóinak, műsza­ki vezetőinek tanácskozása igen hasznos volt A résztvevők nagy lelkiismeretességgel és lelkesedés­sel foglalkoztak a vállalat újító­mozgalmának kérdéseivel. Az an­két eredményessége a termelés mindennapjaiban kamatozik majd. Nemes Péter A boldvai Kossuth Tsz-ben-H OLYANOK VOLTUNK ÉVE­KEN KERESZTÜL, mint egy meg­kövesedett csiga, csak egyhelyben toporogtunk sokáig! — világosít fel mintegy bevezetőként Demeter Ist­ván elvtárs, a boldvai Kossuth Ter­melőszövetkezet elnöke. így mond­ja, hogy „voltunk”, önkéntelenül is többesszámban, szinte hangsúlyozva bogy — bár ő azokból az évekből nem vette ki részét (akkoriban még az Állami Gazdaságban dolgozott), most magáénak érzi ezt a tsz-t min­den gondjával, bajával együtt. Az­tán int a szembenlévő fal felé, ame­lyen egy aranyozott gipsz-embléma hirdeti: „Kossuth Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Boldva. Alakult 1949-ben”. — Hogy mit lehetett volna ebből csinálni 10 esztendő alatt... — EZ- gondolkodik egy percig, aztán így folytatja: — Kicsit több fantázia, ta­lán nagyobb lelkesedés, több szív és fegyelem kellett volna hozzá! Ma már nem itt tartanánk! No, majd most. Mutatunk mi paraszt-virtust a falunak. Persze egyelőre csak mód­jával. Mindent egyszerre nem lehet. Elsősorban az agyonzsarolt földet kellett rendbeszednünk'— kezdi az én „Hogyan?”-ómra. — A tavaszon hoz­záfogtunk a talajjavításhoz. Volt is vitánk belőle épp elég. A tagság el­lenezte, mert az 27 ezer forintot is felemészt. Időbe tellett, amíg megér­tették, hogy néhány esztendő alatt busásan megtéríti ez önmagát. Ezen­felül műtrágyából is felhasználtunk az idén annyit, hogy máskor három esztendő alatt sem... Aztán az ál­lattenyésztés ... — Úgy képzelje el, hogy a tsz-nek mindössze 22 szarvasmarhája van. Ebből 11 tehén. De azok is rossz te­jelők. Nem sok hasznot hoztak a konyhára. Talán a juh fizette ki leg­jobban önmagát. Most is a gyapjúból tudtunk előleget osztani... Megbe­széltük a tagsággal: rámegyünk az állattenyésztésre. Megállapodtunk, hogy a jelenlegi szarvasmarhaállo­mányt felhizlaljuk, eladjuk, s más­fajta, jól tejelő teheneket veszünk. Már meg is rendeltünk 15 darabot. A sertéstenyésztésnél is áttértünk a hússertésre. Az most jobban elkel a piacon. Helyünk van a számára. A kiima is megfelelő. Mért ne használ­juk ki az adott lehetőségeket... —- Ezzel egy időben természetesen a növénytermesztésünket is át kell valamelyest alakítanunk. Jobban rá kell „menni” a takarmányféleségek termelésére. — MEKKORA FÖLDTERÜLETEN GAZDÁLKODNAK? — akasztom meg Demeter elvtárs beszédét. — Több mint 400 katasztrális hol­don. Ebből 250 kh. a szántó, közel 80 kh. a rét, 54 kh. a legelő. Nagyon szép gyümölcsösünk van, nem be­szélve a konyhakertészetünkről, amelyre ugyancsak büszkék va­gyunk. —• Mit várnak az idei terméstől? » Hogy ne mondjak mást: tavaly egy munkaegységért körülbelül 31 forintot kapott a tagság. Az idén már — ha minden jól megy — 50 fo- fintot szeretnénk osztani a zár­számadáskor ... Hanem, mondok én valamit. Tartson velem. Úgyis határ­szemlére indultam, ha 5 perccel ké­sőbb jön, már nem talál idebent... Legalább saját szemével győződik meg... S amíg a hepehupás dülőúton ban­dukolunk a határban, körülmutat az elnök. Az aratás dandárjában va­gyunk. Bár ősziárpát nem vetett a tsz, a tavaszon pótoltuk ezt a mu­lasztást, s amint látja, van mit vág­nunk. Termett akkora rozsunk — nézzen csak jobbra, jó szeme van — innen is láthatja —, majdcsak ellep engemet is... De nézze a dohányt. Szélesek, szépek a levelei. Nyúlán­kak, magasok a törzseik. Ebből is pénzelhetünk valamicskét. És itt a konyhakertészet... — mutat egy nagy, jólápolt, zöldségfélével beül­tetett táblára. — Paradicsomunk, paprikánk, uborkánk, hagymánk gazdagon ter­mett. No, persze meg is adtuk a módját. Kapáltuk, permeteztük ele­get. Volt olyan vasárnapunk is, hogy huszonnyolcad magammal áll­tunk a földbe kapálni... Megmond­tam: Emberek, nem iparadhatunk el a növényápolással! így aztán ment is a munka. Igaz ugyan, nehezen, sokszor döccenőkkel dolgozunk. A taglétszámunk 45. Többnyire idős emberek. Alig van 2—3 fiatalember, jobban munkabíró. Nem mintha pa­naszkodni akarnék, hiszen van ne­künk olyan 60 éven felüli tagunk, aki fiatalokat szégyenítve dogozik. Dehát... — ÉS AZ ASSZONYOK? — Velük aztán igazán nincs hiba. Nagyon rendesek a mi tsz-ünk asz- szonyai. Nem vonják ki magukat a munkából, bármit reájuk lehet bíz­ni. Szórták ők a rekkenő hőségben a műtrágyát úgy, hogy egy zokszavuk sem volt miatta. Bár nem mai me­nyecskék ők sem. Ott van például az 58 esztendős Hovrán Józsefné. Szedi a markot, mintha 16 esztendőnél több nem nyomná a vállait... Meg- aztán... nézze csak, itt vannak a tábla végeiben, Oláh János bátyám, meg Vojvoda János bátyám, ök is alaposan elhaladtak már 60-on túl, mégis nekiveselkedtek ennek a ha­talmas táblának. Nem fog rajtuk az idő. Oláh János bátyám mindig az­zal büszkélkedik, hogy az ő apja már 98 esztendős volt, mégis markolta a kasza nyelét. Ott is halt meg a ha­tárban, kint a tarlón. János bátyám sem akar kevesebbet élni.... — óóóó! Becsapott engem, elnök elvtárs! Azt mondta nincsenek itt fiatalok. Hát ott, azok mik, ha nem ifjú emberek? — mutatok a 15 hol­das őszibúza táblára, amelyből való­ban messzire kivirítanak a fehér­hajú öregek közül a szőke, barna­fürtös fiatalok. — ök?! A rokonság. Mert úgy van az tudja, hogy a gyerekek, az uno­kák azért csak eljönnek hébe-korba, hogy kisegítsék öreg szüleiket. Ilyenkor van egy kis vakáció, sza­badság, aztán jönnek. Tudják, elkél a segítség. Jól is vagyunk velük. De­rék fiatalok ezek... AZ ELNÖK JOGGAL DICSÉRI a tsz-t. Valahogy lelket önt, friss energiát tölt az emberekbe minden szavával. Hallgatnak rá, szeretik, hi­szen jót, jobbat akar valamennyiük­nek ... (R. É.) Közös erővel A földművesszövetkezetek dolgozói nap mint nap segítenek azoknak a termelőszövetkezeteknek, ahol kevés a munkaerő és sok a munka. A ked­vezőtlen időjárás következtében sok tsz-ben összetorlódott a munka, el­kelt tehát a segítség. A miskolci földművesszövetkezet dolgozói jú­niusban azért siettek a kistokaji Üj Élet Tsz segítségére, hogy a cukorrépa utolsó gyomtalanítását is elvégezzék, mielőtt az aratást, a ke­nyérnek való betakarítását megkez­dik. Az aratási munkában is ott volt Kistokajban a földművesszövetkezet majd minden dolgozója. Még a bol­tosok is, akik éppen szabadságon voltak. Közel 20 holdon a tavaszi árpát gépi kaszálás után a földművésszö- vetkezet dolgozói rakták össze. Ezen kívül 3 holdról kézierővel aratták le a rozsot. Segítségüket nemcsak azért lehet nagyra becsülni, mert olyan termelőszövetkezetnek segítet­tek, ahol 3 férfi és 13 nő jelenti az összes munkaerőt, hanem azért is, mert a legalkalmasabb időben tet­ték rendbe a több mint 20 holdon a kalászosokat. Ezzel még nem ért vé­get a segítség. Azzal váltak el a tsz és a földművesszövetkezet dolgozói, hogy a jövőben is egymás segítsé­gére lesznek a gazdasági megerősö­dés érdekében. Ugyanilyen példamutatóak voltak a harsányi földművesszövetkezet dol­gozói is. Egyemberként segítettek a helyi Petőfi Termelőszövetkezet­nek. A termelőszövetkezet tagjai éppen azon aggódtak,' mi lesz az érett, levágott, kévében heverő ga­bonával, ha beüt egy kiadós eső. Tönkremenne az élet. Ekkor érke­zett meg a földművesszövetkezet önkéntes segítő brigádja. Szorgos munkával a termelőszövetkezet tag­jaival együtt rövid idő alatt végez­tek a munkával. A miskolci és a harsányi földmű­vesszövetkezet dolgozói tanúbizony­ságát adták annak, hogy bármikor készek erejükkel, munkájukkal részt- venni a termelőszövetkezetek meg­szilárdításáért folyó harcban. A kozmosz hőmérsél^ete A levegőmolekulák hőmérséklete 500 kilométer magasságban 1500— 1700 fok. (Az acél olvadáspontja.) Háromszáz kilométer magasan a hő­mérséklet ezer fokra csökken. Ezeket a következtetéseket a szov­jet tudósok a szputnyikok tapasztala­tai alapján vonták le. A kozmoszba kilőtt testek azonban ilyen magas hőmérsékletre nem he- vülnek fel. A szokatlanul kicsi közeg­sűrűség és a kozmikus test mozgásá­nak kolosszális gyorsasága következ­tében a testek hőmérsékletét a Nap sugárenergiája határozza meg. Tompás Miklós “a a napvilágot egy napszámos em­ber nyolcadik gyermekeként. Az apa komoran* az anya pityergős szemmel nézte az öklömnyi, vörös­bőrű legénykét. De az istenáldást nem illik panaszos szóval fogadni. Az apa közmondással nyugtatta meg háborgó lelkét: Ha az isten nyulat ad, bokrot is ád hozzá — és megsimogatta az asszony fáradt, eres kezét. Mindketten tudták, jaj* nagyon jól tudták, hogy az ő fáradt, munkában elnyűtt életüket szánta az ég ura bokornak. Nyolc éhes száj... Istenem, mi lesz velünk? Az isten azonban bölcsen hallga­tott. „Kibocsátotta” kezéből a cso­dálatos alkotást, s a szülőkre vár a feladat, hogy embert faragjanak belőle... Harminc esztendő pergett le azóta az idő homokóráján. A pöt­tömnyi legényke embernyi emberré serdült. Hogyan, milyen körülmé­nyek között? Ezt egyedül Tompás Miklós tudná megmondani, mert aki nem élte a szegényemberek sor­sát, örök rejtély marad előtte, ho­gyan nő fel, hogyan nőtt fel a múltban egy napszámos család nyolcadik gyermeke. De Tompás Miklós már nem emlékezik a múlt­jára, s ezt ő nagyon természetes­nek veszi. Az egyszerű emberek sajátos álláspontját szegezi szembe a múlttal: akinek nincs vaj a ka­lapja alatt, azit csak a jelen és a ’qvő érdekli. A múlt már nem tér- '-'t vissza, leszámolt vele Tompás ' ••v,ós. Nem sokat tett biz ő ezért ^ leszámolásért, a megváltozott Hág elvégezte helyette ezt a nagy munkát. Belecsöppent a máiba, mint a virágmag az előre elkészített ta­lajba, gyökeret vert benne, s a je­len lehetőségeiből tervezi meg magáinak a jövőt. Nem táplál hiú reményeket, reális ember ő, túlsá­gosan az... A minap betoppant hozzám. Több napos sörtével vert arca ragyogott az örömtől. Belecsapott a mar­komba s köszönés helyett örömét újságolta el. — No, öregem, kész a ház, rövi­desen otthagyjuk az albérletet. Sajátházam lesz, mit szólsz hozzá? — Minden elismerésem a tiéd —• veregettem meg gyermekkori paj­tásom vállát. — Szép teljesítmény* mondhatom. Még két és féléves házas sem vagy és már építettél egy házat. — No, meg „összehoztunk” egy gyereket! — ujjongta vaskos tré­fálkozással. — Lassan a testtel tóm* arra a bolond is k,épes — mondtam viccelődve, nehogy elbízza magát.-— No igen, de a bolond nem tud gondoskodni róla. Az én lányom már elmondhatja majd, hogy az apja saját házában nevelkedett fel. Túlesve az űjratalálkozás örö­mein, belemélyedtünk a beszélge­tésbe. Töviről-hegyire elmesélte, hogyan fogott hozzá, mennyi ve- sződségébe került a házépítés. Sor- baállt a cserépért, összekáromkod- ta a tüzépest, mert nem akart neki faanyagot adná. Bezzeg, ha meg­olajozza egy-két piroshasúval az ügyintézés nehezen mozduló kere­két, akkor ment volna minden, mint a karikacsapás. De hát neki erre nem tellett, a fogához kellett verni minden forintot. Igen, most kész a ház, még lebetonozza a szo­bát — egyelőre nem telik par­kettra — és megtarthatják a ház- avatót. Valahogy előkeríti az erre- valót, mert vétek lenne egy ilyen házat, melynek minden téglájához az ő és felesége izzadságos mun­kája tapad, csak úgy átadni a ren­deltetésének. A lelkemre kötötte, hogy én is ott legyek és írjak is valamit róla, mert ez nem minden­napi esemény. — Miért? — állítottam meg me­séjében, mely ugyan nem is volt mese, hanem az alkotás hétköznsr' nyelven előadott eposza, a zenei aláfestést olyan igazi emberi öröm szolgáltatta, melyet nehéz lenne szavakba foglalni. — Miért?! — hökkent rám ne- heztelőleg. —• Hát te nem érzed, micsoda nagy dolog ez, hogy egy Tompás Miklós sajátházában lak­hat? — De, én érzem, csak nerft va­gyok biztos abban, hogy te is ér­zed. — Hogyan gondolod? — húzta össze a szemét. — Tetszik nekem ez a nagy Öröm, persze hogy tetszik. De úgy látom, hogy egyedül magadnak tulajdonítod ezt a nagy eredményt. Senki sem segített? — Dehogynem. Kőművesek, a cimborák. — Más senki? *— Miért, ki segített volna még? >— Kölcsönt nem kaptál? ■— No, már tudom, honnan fuj a szél! — nevette el magát. — Per­sze, persze, megint jössz a politi­kával. Megkoplaltam én ezt a há­zat. —* Megkoplaltad?! — vágtam közbe. — Apád 60 évig koplalt és mire ment vele? Mit hagyott rá­tok? Pedig nem volt iszákos ember, ugyanúgy a fogához verte a garast, mint te, és mégse lett belőle ház, örült, ha kenyeret adhatott nek­tek. Te két és félévig „koplaltál” és már van egy házad. Ha ilyen eredményesen „koplalsz”, húsz év múlva nemcsak autód, még heli­koptered is lehet. Elmosolyodott. hát van benne valami. Persze még sok kell a házhoz. Nincsen bútor. Egy vacak dívány, meg a gyerek­ágy képezi majd az új lakás bú­torzatát. Asztalt majd ő maga fab­rikál, csak olyan kecskeláb asztal lesz az, de meg lehet enni róla az ételt. Részletre vesznek egy kony­habútort, aztán csővázas szobabú­torra kuporgatnak. így van ez rendjén. Az ember először ólat épít, azután vesz bele hízónak va­lót. Két-három év alatt egyenesbe jutnak. Hogy telik-e? Nem veti fel őket a pénz, több is lehetne belőle. Ezerkettőszázat keres* az asszony is vagy annyit. Meg kell küzdeni a forintokért. Most már valamivel könnyebb lesz. ötszáz forintot fi-' zettek az albérleti szobáért. Ezután megmarad ez a pénz is, a törlesz­tést is csak jövőre kell kezdeni. — Egyszóval — tárta szét a kar­ját —, valahogy megleszünk, csak egészség legyen. Csak egészség legyen? Ha „csak” ennyi kellene a boldoguláshoz, né­hai Tompás Miklós bácsi, aki 09 éves koráig nem volt orvoskézben (halálát szerencsétlenség okozta), vagyont hagyhatott volna hátra ár­váinak. Koldusszegényen halt meg. De Tompás Miklós bácsi mégiscsak hagyott valamit hátra, egy nehéz és kilátástalan élet réménytelenségét. Vádló örökség ez, melyet nem sza­bad felejteni utódainak, ifjú Tom­pás Miklósnak és még leányának sem, aki már saját apai házban nevelkedhet fel és élményeiből hiányozni fognak a szükség nyo­masztó képei. Ifjú lompás Miklós^ séget kér az élettől, hogy valóra- váltsa terveit, elképzeléseit, hogy bebútorozott, barátságos otthona legyen, mely a nehéz munka után pihentető melegségével új erőre lobbantja életerejét. Pedig még más is kell az élethez — munkale­hetőség, az egész magyar társada­lom boldogulása, hogy az egyén is boldogulni tudjon. És béke, mely szárnyait védőén teríti majd a kis családi ház fölé, melyben egy ne­hézsorsú napszámos család nyolca­dik gyermeke — múltról megfe­ledkezve — csak a jelennek és » jövőnek akar élni. GULYÁS MIHÁLY „NEHÉZ" EMBER

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom