Észak-Magyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-07 / 132. szám

4 ESZAKMAGYARORSZÄG Vasárnap, 1959. június V. • • VÁLLALTUK — TELJESÍTJÜK .4 kongresszusi munkaversenyről MINDÖSSZE HÁROM HONAPJA, hogy nyilvánosságra került a Köz­ponti Bizottság március 6-i .határo­zata, s megindult a pártkongresszu- 6i munkaverseny. E három hónap azonban olyan gyorsiramú fejlődést hozott, hogy feltétlen szükséges ösz- szegezni az eddigi eredményeket, ta­pasztalatokat. Az első és legfontosabb tapaszta­lat, hogy a Központi Bizottság már­cius 6-i határozata, amelyben mint megvalósítható célt ajánlotta egész dolgozó népünknek a népgazdaság fejlődésének meggyorsítását, azaz 1959. végére érjük el az 1960-ra ter­vezett színvonalat, helyes és reális célkitűzés volt. Pártunk helyes kö­vetkeztetéseket vont le az 1958-as év sikereiből s jól számított, amikor a népgazdaság fejlődésének meggyor­sítása érdekében a munkásosztály­hoz, a hatalom birtokosához fordult. Dolgozó népünk megértette pártunk célkitűzését, s ezrek és százezrek határozták el: a március 6-i határo­zat megvalósításáért, a pártkongresz- szus tiszteletére szocialista munka­versenyt kezdeményeznek. Pártunk előrelátását, alaposságát bizonyítja az is, hogy a nemes vetélkedésnek meg volt s meg van a reális alapja, biztosítva vannak az anyagi feltéte­lek. A KONGRESSZUSI VERSENY másik fontos tapasztalata, amint a vállalások bizonyítják, a dolgozók megértették a verseny célját. Az iparágak dolgozói a sajátosságokat figyelembe véve alakították ki vál­lalásaikat, a népgazdaság szükségle­teinek megfelelően. Amellett, hogy igen értékes felajánlásokat tettek a többtermelés érdekében, nem feled­keztek el a gazdaságosságról sem. Borsod ipara 458 millió forint ér­tékű terven felüli vállalása mellett 263 milliós megtakarítást is vállalt. A VÁLLALÁSOKBÓL KITŰNIK, hogy fokozottabb figyelmet fordíta­nak a minőségre, az anyagköltségek és az önköltség csökkentésére. A DI- MÁVAG dolgozói például az anyag- költségek 8 százalékos csökkentésére tettek Ígéretet-. A minőségi felajánlás terén különösen kiemelkedik a Bor­sodi Szénbányászati Tröszt. A vállalá­sok azt bizonyítják még: gondoltak a dolgozók a gyártmány és gyártás­fejlesztés feladataira, a gépek auto­matizálására, a választék bővítésére. Jelentős vállalást tettek az építő- és építőanyagipar dolgozói is. Megfo­gadták, hogy 100 lakás költségén 101 lakást építenek, s a felépítési időt 20 nappal csökkentik. ígéretet tettek, hogy terven felül 3 millió,,darab tég­lát, 10 ezer tonna cementet, nagy- mennyiségű meszet, cserepet készí­tenek. Az elmúlt három hónap azt bizo­nyítja, a vállalások, az Ígéretek nem maradtak üres szavak. A dolgozók ígéretei egyre több üzemben, bányá­ban, állami gazdaságban kezdenek valósággá válni. Bővül, terebélyese­dik üzemeinkben a pártkongresszus tiszteletére kibontakozó versenymoz­galom. Egyre több olyan hír érkezik a termelés frontjáról, hogy a fel­ajánlások teljesítése jó ütemben fo­lyik, a dolgozók valóra váltják adott szavukat. Megyénk legnagyobb ne­hézipari üzemében, a Lenin Kohá­szati Művekben például, ahol a dol­gozók a pártkongresszus tiszteletére 280 millió forint értékű kohászter­méket — ezen belül 10 ezer tonna nyersvas, 33 ezer tonna acél, 40 ezer to. blokkbuga, 12 ezer to. hengerelt készáru, 7 ezer tonna középhenger- művi buga gyártására tettek ígé­retet —, igen szép eredményeket értek el ezek végrehajtásában. Az év elejétől május végéig terven felül nyersvasból kereken 3 ezer, acélból 16 ezer, blokkbugából 18 ezer, közép­hengerműi bugából 11 ezer, henge­relt készáruból több mint 4 ezer, ösz- szesen több mint 50 ezer tonna ve­gyeskohászati terméket gyártottak, ami az éves mennyiségi vállalásnak csaknem felét teszi ki. Hasonlóan szép eredményekkel büszkélkedhet­nek az ózdi Kohászati Üzemek dol­gozói is. Vállalták, hogy hengerelt készáru tervüket 12 ezer tonnával teljesítik túl ez évben, amiből 7 810 tonnát már teljesítettek is. Külö­nösen szép eredményeket érnek el a kongresszusi versenyben a durva­hengerműi blokksori hengerészek, akik műszakonként a vállalt 186 ön­tecs hengerlése helyett ma már 210- 220 öntecset hengerelnek. Szép ered­ményeket érnek el az ózdiak a kong­resszusi versenyben az önköltség- csökkentés terén is. Megfogadták, hogy az önköltség 3 százalékos csök­kentésével ez évben 75 millió forint többletnyereségre tesznek szert. Az eddigi eredmények igen biztatóak. Ez év első negyedében 41,2 millió fo­rint többletnyereséget értek el. De nemcsak a kohászati dolgozók büszr kétkedhetnek a pártkongresszus tisz­teletére tett vállalások szép teljesí­tésével. Äasonlo kiváló eredménye­ket érnek el az építők, bányászok, gépgyári dolgozók is. A Borsod megyei Építőipari Vál­lalatnak az év végéig a megye terü­letén 741 lakást kell átadni, és újabb 1 000 lakás építését kell megkezdeni* Az építőipari dolgozók megfogad­ták, a pártkongresszus tiszteletére 100 lakás költségén 101-et építenek, amit sikerül is betartaniuk, s a má­sik nagy eredmény, hogy az új laká­sokat átlagosan 20 nappal a határidő előtt adják át. A bányászok amellett, hogy eleget tettek tfervelŐirásuknak, nagy gondot fordítanak a bányagépek automati­zálására. A pártkongresszus tiszteld téré a Borsodi Szénbányászati Tröszt bányaüzemeinél 25 szivattyúnál, ve­zették be az önműködő kapcsolást, s ezzel ma már 130 különböző bá­nyagép dolgozik Önműködően. A MEZŐGAZDASÁGI DOLGO­ZÓk is kitesznek magukért a párt­kongresszusi szocialista munkaver­senyben. Az állami gazdaságok jár­nak az élen. A taktaharkányi, bold- vai és a nagymiskolci állami gazda­ságok célul tűzték ki, hogy a hib- ridkukoricatermelésben olyan ma­gas eredményt érnek * el, amire még példa nem volt náluk. Ennek érdekében igen eredményesen fog­lalkoznak egy újfajta eljárással, ami ha beválik, széles körben lehet majd alkalmazni. A tsz-ek az egy főre eső munkaegységteljesítmény növelését tűzték ki célul. A pártkongresszus tiszteletére tett vállalások, az elmúlt hónap eredmé­nyeinek áttekintése azonban azt bi­zonyítja, hogy nem minden üzem­ben, bányában, állami gazdaságban tettek meg njindent a Központi Bi­zottság március 6-i határozatának végrehajtása érdekében. Több he­lyen a vállalások, az elért eredmé­nyek alul maradnak a Központi Ei- zottság határozatában megjelölt irányszámok alatt. Különösen ta­pasztalható ez a termelékenység te­rületén. Egyes vállalatok úgy kép­zelték el a többlettermelést, hogy újabb munkásokat állítanak be a termelésbe. Mások igen óvatosak voltak a felajánlásban, féltek attól, hogy a tervek nagyobbfokú túltelje­sítése majd tervemeléshez vezet. Több vállalásban nem fordítottak elég gondot a termelékenység emelé­sére, a gazdaságosságra, a minőség­re, s így természetesen a kongresz- szusi versenyben is elsősorban csak a mennyiségre törekednek. Ez hely­telen. Le kell küzdeni az ilyen néze­teket. Az elmúlt három hónap eredmé­nyei, a kongresszusi versenyben el­ért termelési sikerek azt mutatják nincs ok aggodalomra. Ellenkezőleg A pártkongresszus tiszteletére tetl vállalások teljesítése, a kongresszu­si verseny jó úton halad. Az embe­rekben, a munkásokban él a munka­kedv, az alkotnivágyás, gondolataik­ban, szavaikban ott az a sok ered­mény. amit elértünk, amiért érde­mes és kell többet dolgozni. A dol­gozó embereket megnyugtatja az s tény, hogy a mindennapi politikábar a szavak egyet jelentenek a tettek­kel. Helyenként azonban kísért az el­bizakodottság veszélye. Pedig még nagyon sok a tennivaló, hiszen tel­jes egészében még csak most bonta­kozik ki a kongresszusi versenymozr galom. A feladat világos, az üzemek­nek megvannak a vállalásaik, a kezr deti eredmények biztatóak. A fel­adat: tovább lépni. Üzemeink, bá­nyáink, állami gazdaságaink vezetői álljanak hát teljes szakértelmükkel, tervezőkészségükkel, lelkesedésük­kel a kongresszusi verseny élére. Mutassanak példát a gazdasági ve­zetők a versenyben. Ügy vezessék üzemüket, hogy a dolgozók fennaka­dás nélkül tudják teljesíteni válla­lásukat. Legyenek élharcosai az új­nak, a gazdaságos szemléletnek. Le­gyen az párttag, vagy párton kívüli gazdasági vezető, kérjen részt ma­gának a kongresszusi munkaver­senyből. E NAGYFONTOSSÁGÜ VER­SENYHEZ fokozottabb segítséget kell adniuk' a területi, üzemi és fa­lusi pártszervezeteknek. A termelés pártellenőrzésével, javításával, a po­litikai agitációs munka fokozásával oda kell hatniok, hogy olyan ered­mények szülessenek a termelés terü­letén, amelyek valóban méltóak a kongresszus felkészüléséhez. A párt- szervezetek biztosítsák a kommunis­ták személyes példamutatását. Értes­sék meg a párttagokkal, hogy nekik kell lenni a verseny élharcosainak, motorjainak. A pártkongresszus tiszteletére in­dított verseny sikere nagyban függ a szakszervezetek munkájától is. A szakszervezet, mint a verseny gazr dája, szervezzen, irányítson a ver­senyben. Arra törekedjen a szakszer­vezet, hogy a verseny üzemen belül folyjon, brigádok brigádokkal, dol­gozók dolgozókkal versenyezzenek. Nem célravezető az üzemek, esetleg megyék versenye. A kongresszusi versenyhez nyújtsanak segítséget az üzemi tanácsok, a termelési tanács­kozások. Válljanak e fórumok a pártkongresszusi verseny szervezésé­nek, ellenőrzésének rendszeres fó­rumaivá. A VERSENYBEN JÁRJANAK ÉLEN a szocialista munkabrigádok. Körülbelül fél éve, hogy megalakul­tak az első szocialista munkabrigá­dok, s azóta igen szép eredmények­kel büszkélkedhetnek. Legyenek ezek a brigádok a kongresszusi ver­seny előretolt harcosai. Az elmúlt három. hónap eredmé­nyei, a kongresszusi munkaverseny kezdeti sikerei újabb lépést jelente­nek előre. Olyan lépést, amely a Központi Bizottság március 6-i ha­tározatának maradéktalan megvaló­sítását szolgálja, segíti. A kezdeti lépéseket azonban további lesések kell. hoffy kövessék. S a borsodi dol­gozóknak minden feltételük meg van ehhez. MEXIKÓI KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS ZÜRICHBEN Zürichben mexikói képző- és ipar­művészjeti kiállítást rendeztek. A ki­állítás az ősi kő- és fémszohroktől kezdve a mexikói barokk remekmű­vein keresztül a modem festészetig ad képet a közép-amerikai művészet fejlődéséről. Kiállították az ősi és mai népművészet remekeit. a mexi­kói ötvösök filigrán arany- és j áspis- figuráit isi. LEONARDO DA VINCI ISMERET­LEN MÜVE AZ ERMITÁZSBAN M. Gukovszkij professzor lenin­grádj művészettörténész nemrégiben az Ermátázs archívumában kutatott és megragadta a figyelmét egv isme­retlen szerző műve. További kutatá­sok kiderítették, hogy a rajzot egy ismert festményének vázlatául Leo­nardo da Vinci készítette. Maga a festmény sajnos a XVI. száradban elpusztult. H E TI_ fiimjegyzetek wvwwwiswwwvwwwwwvAAnnnnnn/wv A NAGY CARUSO Színes amerikai film. I? j nagy művész, az énekművé- ;zet halhatatlanja: Enrico Ca­.. , a világhírű olasz tenorista éle­te elevenedik meg a most bemuta­tott színes amerikai filmen, születé­sének pillanatától holtáig, illetve ad­dig, amíg a tisztelők és barátok az elhunyt nagy művész bronzszobrá­hoz járulnak, hogy leróják a hálát és kegyeletet egy ember előtt, aki a hangjával milliókat szórakoztatott és vezetett a zene csodálatos birodal­mában. A filmtörténet maga nem egyszer téved a művész-életrajzi fil­meknél megszokott sablonokba és helyenként nem mentes a könny­zacskókra való hatás vadászatától sem, de a forgatókönyv gyengéi el­törpülnek és eltűnnek a művészi él­A SZALMAÖZVEGY Olasz film. a szerelmi háromszög elnyűhe- M tetlen témáját állították film­jük középpontjába A szalmaözvegy alkotói. Egy nagyvárosi munkás fe­lesége és kisfia néhány hétre a ten­gerpartra megy rokonaihoz, hogy a kisfiú betegségére gyógyulást keres­sen. A férj szalmaözvegysége alatt megismerkedik egy csinos lánnyal. Szerelem szövődik, köztük, de a férj — a családja visszatértével — fájó szívvel ugyan, de szilárdan szakít a lánnyal, aki az öngyilkosságot vá­lasztja. Amikor az asszony megtud­ja, hogy férje volt a lány halálának előidézője, elhagyja, de később visz- szatér hozzá és helyreáll a kis csa­ládban a béke, a mindennapi élet megszokott nyugalma. A drámai fordulatokban gazdag történetet az alkotók ném tudták kellően élővé tenni. Míg az érzelmek ábrázolásában a legmélyebb emberi­ességgel találkozunk, addig a törté­net egyes fordulatainak ábrázolását nem fogadhatjuk el hitelesnek, re­álisnak. A cselekmény bonyolításá­ban is több helyen érzünk vontatott- ságot. Különösen érezhető ez a film befejezésének elnyújtásánál, ahol a happy-endhez vezető mesterkéltség már-már a sziruposság érzetét kelti. Kár, mert a téma, a filmtörténet megragadó, az egyes szereplők — Pi­etro Germi (egyben a film rendezője is), Franca Bettoja, Luissa della No- ce és a kis Edoardo Nevola — játé­ka nagyon emberi. Nem használ túl sokat a filmnek az sem, hogy a fő­szereplő — legalábbis hangban —• időnként kilép szerepéből és narrá­torrá válik. — Az említett hibái el-\ lenére, a filmet nem marasztalhat­juk el egyértelműen, de éppen ebben a műfajban és éppen ezekkel a sze­replőkkel már láttunk jobban sike­rültet is. (bm) Fogadások, kitüntetések jutalmak a VIII. Pedagógusnapon Borsod megyében és Miskolc vá­rosban is méltó keretek között ün­nepelték meg a Vili. Pedagógusna­pot. A miskolci városi tanács ^ fogadásán Fekete László v. b. elnök méltatta a nap jelentőségét és adta át a ki­tüntetéseket és jutalmakat, majd Koval Pál elvtárs, a városi pártbi­zottság első titkára üdvözölte a fo­gadáson megjelent pedagógusokat. A kitüntetettek nevében Sárközi An­dor mondott köszönetét. A nőtanács, a Hazafias Népfront, valamint a ta­nulóifjúság küldöttei virággal kö­szöntötték a kitüntetetteket. — Ha­sonló ünnepségek voltak a kerületi tanácsoknál, valamint az egyes isko­lákban. A megyei tanács fogadásán résztvett Harmati Sándor elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, a Hazafias Népfront országos tit­kára, Kukucska János elvtárs, a me­gyei pártbizottság titkára és az álla­mi és társadalmi szervek képviselői. A kitüntetéseket Deme László v. b. elnökhelyettes adta át, majd Harma­ti Sándor elvtárs tolmácsolta a Köz­Célunk a növényvédelmi kultúra terjesztése Interjú Vass Lászlóval, a Növényvédő állomás főagronómusával A megyei növényvédő állomás tevékenységéről igen sokat hallot­tunk az utóbbi időben. Kérdéssel fordultunk tehát Vass László elv­társhoz, az állomás főagronómusá- hoz, hogy mi is a növényvédők fel­adata? — A növényvédő állomás mun­kája változatos — hangzott a vá­lasz. — Feladata a különféle kártee vők, rovarok, gombabetegségek el­leni küzdelem, a kártevők szapo­rodásának meggátlása és a károso­dás megelőzése. Állami védekezés minden olyan esetben, amikor a veszélyes kártevők országos vi­szonylatban is nagy tömegben for­dulnak elő és a népgazdaságnak je­lentős kárt okozhatnak. Ilyenkor a növényvédő állomás ingyenes segít­séget nyújt a védekezéshez. Ezen­kívül kedvezményes áron védeke­zési munkákat végzünk főként ter­melőszövetkezeteknek és állami gazdaságoknak. Ennek költsége a későbbiek folyamán a nagyüzemi gazdaságokban jelentősen megtérül a terméseredményben. Vegyszeres gyomirtást végzünk például 4 ezer katasztrális holdon, amelynek ered­ménye — szerény számítás szerint is — 6 ezer mázsa terméstöbblet. Munkájuk célja? — A növényvédelmi kultúra ter­jesztése, a bevált növényvédelmi módszerek mind szélesebb körben való alkalmazásának elősegítése, a tudományos kísérletek gyakorlati megvalósítása és kísérletek folyta­tása. — Mit tettek ez évben ezért? — Az állomás munkatársai eb­ben az esztendőben — eddig — 180 községben tartottak szakelőadáso­kat. gyakorlati bemutatókat. A ter­melőszövetkezetek és állami gazda­ságok brigádvezetői részére három­hetes növényvédelmi tanfolyamot rendeztek. A riövényvédelmi kul­túra terjesztését szolgálják a sajtó- és rádió-közleményeink és szemé­lyes látogatásaink a tsz-ekben, szakcsoportoknál és az egyéni ter­melőknél is. Ezenkívül az export- és import-növényeket vizsgáljuk, hogy a nemzetközi egyezménynek eleget téve^ megakadályozzuk a ve­szélyes kártevők ki- és behurcolá- sát. — Milyen munkálatokat végez jelenleg az állomás? — Különleges feladatunk jelen­leg megyénkben a szŐlo-peronosz- póra, az, almamoly, a kaliforniai pajzstetű fellépésének figyelése, s az idejében történő védekezés meg­szervezése. Egyébként már most adatfelvételezéseket és talajásáso­kat Végzünk a különféle kártevő rovarok jövőévi megjelenésének megállapítására. — Van-e jelenleg valamilyen je­lentősebb rovar veszély? — A Bodrogközben sajnos, jelen­tős a burgonyabogárral fertőzött vetésterület. De itt már sikeresen dolgoznak permetezőgépeink, s ahol a gépi munkára elegendő te­rület van — mind tsz-eknél, mind pedig egyénieknél — növényvédő állomásunk díjtalanul segít a ro­varok pusztításában. Védekezési munkánk folyamatos, mert a bur­gonyabogár után következik a nem- kevésbé veszedelmes amerikai szö­vőlepke elleni védekezés. A távo­labbi, de pár héten belül esedékes lucerna és lóhere maghozó területei­nek megvédését is számításba kell már most vennünk. Ezzel az állomás segíti a termelőket, végsősorban a népgazdaságot, hozzájárul a jöve­delem fokozásához, a terményárak megfelelő alakításához, az életszín­vonal emelkedéséhez — fejezte be nyilatkozatát az állomás főagronó- musa. ponti Bizottság és Kádár elvtárs, valamint a Hazafias Népfront üdvöz­letét. Kitüntetések és jutalmak a pedagógusnapon Szombaton a parlamentben két miskolci és három Borsod megyei nevelő vette át a kitüntetését. Szocialista Munkáért Érdemérem kitüntetést topott Károly István (Miskolc), Munka Érdemérem kitün­tetést Bárdos József (Ózd), Kiváló tanár kitüntetést Mayer Irén (Mis­kolc) és Lengyel Béla (Ózd), Kiváló tanító kitüntetést Bóta Albertné (Bánhorvát). A miskolci, illetve a megyei foga­dásokon az alábbiak kaptak kitün­tetéseket: Miskolc városban: az „Oktatásügy kiváló dolgozója” kitüntetést kapta: Dr. Baló József (Kossuth gimnázi­um), Kassai Aladár (Pereces), Sárkö­zi Andor (Zrínyi gimnázium), Deme­ter Sándor (XI. sz. ált. isk.), Czaga György (MŰM 101. intézet) és dr. Balogh Ferencné. „Kiváló dolgozó”■ kitüntetést kapott: Tóth Károly hi­vatalsegéd és Csillik Bertalan hiva­talsegéd. Miniszteri dicsérő elisme­résben részesült Bede Zoltánná és Schmidt Ferencné. A kitüntetéseken kívül számosán kaptak pénzjutalmat — 96 400 forint értékben — és juta­lomüdülést. Nyolcán külföldi juta­lomüdülésben részesülnek. A megyében: az „Oktatásügy kivá­ló dolgozója” kitüntetést kapta: Ki­rály János (Megy aszó), Csákó József (Tiszacsermely), Kiss Béla (Krasz- nokvajda), dr. Vinkovics Sándor (Mezőkövesd), Horváth Kálmán (Ede- lény), Gracza Lajosné (Borsodná- dasd), Bayer Béla (Gönc), Bognár Já- nosné (Szikszó), Szűcs Katalin (Alsó- zsolca), Vincze Istvánná (Rudabá- nya), Gaál István (Mezőcsát), Staiz István (Szerencs), Poprócsi Vilmos (Ózd, 102. MŰM intézet) és Lukács János (megyei pártbizottság). „Szo­cialista kultúráért’’ kitüntető jel­vényt kapott: Bazsó Margit (Sajóka- za), Kerekes Gyula (Tárcái), Keresz­tes Nagy Lajos (Bükkszentkereszt), Varga Frigyes (Tornyosnémeti), Szé­kely Géza (Uraj) és Szovák Béláné (megyei tanács). „Kiváló dolgozó” ki­tüntető jelvényt kapott: özv. Zelei Ágostonná (Mezőkövesd). Miniszteri dicsérő elismerésben részesült: Pon- gó Bertalan (Uppony), Sárik Tibor- né (Ózd), Gyöngyösi Béla (Ózd), Csil­lag Pál (Léh) és Gulyás István (Ti- szaszederkény). — A kitüntetéseken kívül 440 ezer forint pénzjutalmat osztottak ki és számosán részesültek jutalomüdülésben, köztük huszonhe­ten külföldi üdülésben. mény mellett, amit a címszerepet játszó Mario Lanza csodás tenorja és a közreműködő zenekar muzsiká­ja nyújt. Sűrű egymásutánban szár­nyalnak Verdi, Puccini, LeoncavallOi Mascagni, Gounod, Rossini, Donizetti, Flotow és mások operáinak legszebb zenei részletei és Mario Lanza tol­mácsolta áriái. A sokáig felejthetet­len zenei élmény mellett, szinte fi­gyelmen kívül hagyjuk a storyt és alig tudunk a film más, kisebb sze­replőire felfigyelni, akik közül leg­emlékezetesebb alakítást — a cím­szereplőn kívül — a feleséget alakí­tó Anna Blyth nyújtja. Örömmel láttuk az egyik kisebb szerepben az azóta hazatért Jávor Pál alakítását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom