Észak-Magyarország, 1958. december (14. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-07 / 289. szám

6

BszakmagyarorsäAg

NYIKES IMRE

emlékek jajai

Jaj! Arcomon száz emlék könny'ezik.Reszket, sóhajt, ha titkon rámtekint Siratnak egy elmúlt estét. Bimbón fakadt tekintete.

Feljajdítom egy piros virágon Érzem, ha hinne, merne, arcom

Egy lány látatlan szerelmét Tűz illatot legyintene.

A szirom ijedten összerezzen S jaj! Sikoltva tiltakozik. Mégis, óh — érzem illatán. Belül, égve nyiladozik.

De nem hisz. összehúzza szirmait. S bűne lassan, jaj, rámragad.

Sírva omlok az édes virágra,

S ott csak könnyes emlék marad

Valahol lent...

Messze, lenn a Föld felének Vonalán, meg akörül,

Felsüvít, szelet kavarva És a légre nehezül.

Egy pálma súlyos sóhaja.

Dzsungel népe felfigyelve Mind alája vándorol,

S megtelepszik ott, alatta,

A csöndes éj meg ráhajol. »

Dalt mormolva s ők is vele.

Zúg a pálma sok levele —

Egy dal lesz belőle már. Rémes ízzel átszövődve Dzsungel népe hangja száll.

így ébred a hajnal szava.

Égve színben, égve vérben Lép a talpas üdv-sereg,

Lépte dobban, eltiporva Megbutítót s az remeg.

Erős e rémes, nagy sereg.

\Jis<z(>h.ttáiá-s-ca !

Aprókat lépdeltek a napok. amíg jöttét vártuk, s amikor megérkezett, egy pillantás volt csak az ittléte. Dehát a Télapónak mesébe illő utat kell megtennie: mennyi jó gyerek él a Földön, s ezek joggal váriák megajándé kozásukat.

S a Télapóban a hó gyerekek nem csalódtak. A Jókai-utcai óvodások legalább is nem. A Télapó tiszteletére estélyt adtfik. Hatvan kipirult arcú gyermek szorongó érzéssel várta megérkezését. Ugyanilyen izgalommal a szülők és az óvoda dolgozói is, akik »előkészítették« a Télapó jöttét. Már az este bontogatta szárnyát, s villanyégők riasztották a sötétséget, amikor Télapó megjött. Mintha a meséből lépett volna ki. Hogy fehér szakálla, toronysüvege, jósáoos tekintete-e, vagy ajándékcsomagokkal megrakott úti kosara csalt- e mosolyt a gyermekek arcára. — nem lehet tudni.

Szabó Zsuzsika üdvö_ zölte a szülőket. akik az óvodások meghívását elfogadták. Reyner Vilike a Télapót köszöntötte, aki láthatóan meghatódott e kedves fogadtatás láttán. A kis kollektíva tánccal, dallal, játékkal és kacajjal ünnepelte a Télapót. Simon Tibiké verset mondott tiszteletére. A műsor Szobolyák Erzsiké versével ért véget.

Ezekután a Télapó szólt a jelenlévőkhöz. A szófogadásról, az engedelmességről beszélt. A kedves vendég külön kihangsúlyozta, hogy a szülők és óvónénik tisztelete mellett, az ebéd mindenkori elfogyasztását se feledjék, mert csak így nőnek nagyra, s hoz jövőre és mindenkor ajándékot a Télapó. Az ígéretek elhangzása után — ami elég könnyen ment —> került sor az ajándék- csomagok kiosztására.

A hatalmas vörös színű csomagokban csokoládé, cukorka és keksz púpozódott. A csomagosztáskor a gyermekek arcára még szélesebb mosoly rajzolódott. Igaz ugyan, hogy a megjelenéskor is csupán egy szöszke, matrózruhás lányka sírt, de neki is felderült az arca, amikor a Télapó személyesen átnyújtotta az ajándék- csomagot.

Több ajándé kozott

gyermektől kértünk »nyilatkozatot«, a válasz egyöntetű és tömör volt: jól érezték magukat. «■

5 mindezért köszönetét ' mondanak az óvoda dolgozóinak, vezetőjének és a szülői munkaközösségnek.

(B. L.)

Vasárnap, 1958. aecemoer

Szivüket, lelkűket adják a munkába

'Fulajdonképpen csak a tánc- * csoport áll kiszistákból. Fiúk. lányok vegyesen. Néhány hete. Mert hogyan néz ki egy tánc fiú nélkül? Nagyon kell tudmáok a lányoknak táncolni ahhoz, hogy fiúk nélkül is kiálljanak és sikert arassanak. így könnyebb lesz. Még az országos kultúrversenyre is be mernek majd nevezni.

A színjátszók és a zenekar tagjai között már több olyat találunk, akik

túlvannak a húszon. De még a harmincon is. A lelkesedésüket viszont

még a fiatalok is megirigyelhetnék. Olyan hévvel próbálnak, rendeznek, mintha örökké ezt csinálták

volna. Rá sem lehet ismerni a ruházati boltok eladóira, vezetőire.

Itt a színpadnak képzelt, kis próbateremben mindenki színész. Elfelejtik a napi gondot, idegességet és igyekeznek tudásuk legjavát adni.

1949 óta csinálják. Olykor nem ment jód. Elkeseredtek, letörtek, hogy ismét friss erővel lássanak hozzá. Oklevelek, emléktárgyak hirdetik, hogy nem volt hiábavaló. Vállalati esteken pedig kizárólag ők szórakoztatják a vendégeket, kollegákat. Országos versenyt is nyertek már a »Donyeci bányászokkal«. Először pedig féltek tőle. Még maguk között is akadtak olyanok, akik szívesen visszaléptek volna. De az egészséges, merész kezdeményezésnek több híve volf, többen bíztak a sikerben, mint nem.

Szívüket, lelkűket beleadták. A szakszervezet meg anyagiakkal segítette őket. Ma már több ezer forintos felszerelésük van. Még díszletek is.

Csak éppen helyiségük nincsen. Hogyan?------------—■—■-...—ooo-------------------------A városi lányok és fiatalasszonyok tanácsának munkája az ünnepek előtt

— Nagy sora van annak. — Lajos Imre kultúrfelelősnek, szívéig ért a kérdés. Az ellenforradalom alatt feltörték a volt helyiséget. Jogtalanul elfoglalták és a mai napig nem tudjuk visszakapni.

S a KPVDSZ helyisége?

— Ott túl zsúfolt a program. Majdnem minden este van valami. A mi «művészeink« komoly, rendszeres munkát végeznek. Sokat gyakorolnak. Tágas, rendes, állandó helyre lenne szükségünk.

Most a Ruházati Boltok központjában próbálnak a Széohenyi-utcán. Szűk és kicsiny a helyiség az emeleti előszobában. De még ez a legnagyobb az összes rendelkezésre álló szoba között. Beérik vele, mert más nincsen. De kilincselnek mindenhol. Minket is félkértek. Ha tudunk — segítsünk. Hány helyen jártunk már, ahol tágas kultúrterem áll a KISZ rendelkezésére. S bizony a szombat esti táncmulatságok kivételével nem igen veszik igénybe. Ők meg lejárják a cipőjük talpát. Nagy ambícióval, fáradhatatlan buzgalommal dolgoznák, a

A december az ünnepek és úgyis mondhatnánk: az ajándékozások hónapja. Nincs szebb és kedvesebb dolog az ajándékozásnál. Másoknak örömet szerezni nagyon jó érzés és Miskolc város területén dolgozó lánytanácsok legtöbbje most a karácsonyi ünnepek megrendezésére készül. Hogyan?

Legelőször talán a TÜZÉP Vállalat KISZ-szervezetét, iltetve lánytanácsát kellene megemlíteni. Néhány héttel ezelőtt a fiúk és lányok közösen társadalmi munkát vállaltak és a társadalmi munkáért kapott jutalomból 20 mázsa szenet vásároltak. Ezt elküldték a Diósgyőrben lakó két evvel ezelőtt mártírhalált halt Oprendek Sándor özvegyének és családjának mikulási ajándékként. Ezen- kívül ajándék- csomagokat készítenek a Petőfi« utqai, gyermekkórházban y ideiglenes sen ápolt állami gondozott gyermekeknek:

S persze másfajta ajándékok is készülnek. A megyei Semmelweis kórház lánytanácsa a saját pénzén vásárolt anyagokból babákat, mackókat, apró állat-játékokat készített a kórházban fekvő kisgyermekeknek. Elsősorban a parálízis utókezelő osztályon már hónapok óta bent lévő kisgyermekeknek. A babavarró kis közösség a decemberi ünnepek elmúltával is folytatja tevékenységét, csak természetesen átalakul szabó-varró szakkörré.

Végezetül azt is meg kell említeni, hogy a diósgyőri nagyüzemekben, a Lenin Kohászati Művekben, a Nehézszerszámgépgyárban és a DIMÁVAG Gépgyárban dolgozó lánytanácsok is boldog izgalommal készülnek a karácsonyra.

kultúra fejlesztéséért. S pont ők a mostohagyerekek? Ezt ők kérdezik: De mi is!

Februárban vállalati est lesz. Ott lép fel először a húsztagú tánccsoport. Milyen jó is, hogy fiúk is jelentkeznek tanulónak a vállalathoz! Végre megmentik a táncosok becsületét és méltó helyet foglalnak majd el a színjátszók mellett.

Sok sikert!

■000VENDÉG ÉRKEZETT

rPanár úr, kérem, én készültem.

1 Higyje el nekem, tanár úr, csak hát egész őszön át és tavaszon keresztül nem tehettem egyebet, mint hogy is mondjam... izé, szóval az igazgató úr, meg a tantestületi elnök úr kukoricáját gondoztam. Tudja azt a tanár úr is, hogy biológia órán előadás helyett mindig a mezőre jártunk. Én csak az őszintét mondtam el. Az igazgató úrnak és a tantestületi elnök úrnak ezért úgy sem lehet semmi baja ...

Haraszi Karcsi alázatoskodott így ezelőtt másfél évtizede, Durda tanár úrnak. Az történt ugyanis, hogy amikor a tanfelüayelő felszólította Karcsit, hogy mcikdja el, mit tanult az évben biológiából, Karcsi éppen nem figyelt, s rém tudott válaszolni. A riadt diákot Durda tanár úr próbálta kisegíteni szvarából.

— Na, bátran,, mondd el őszintén, hogy hol jártunk, mit csináltunk — szólt hozzá.

Karcsi elmondta az igazat.

Hát ezt akartam még elmondani, amikor a Balatonra utaztunk, a Kohóipari Technikum tanulóival, Virágh igazgató elvtárssal, egy viccbe sűrítve. Erre azonban nem volt idő, merthogy Siófokon leszálltak, én pedig tovább utaztam. De úgyhiszem, ez a diáktöriénet némiképpen összekapcsolható a diósgyőri Kohóipari Technikum diákjainak tettével.

De hogy mit tettek s Kohóipari Technikum tanulói, azt mondja el maga az igazgató. így hitelesebb és Virágh Mihálynak is sok része van abban.

— Két éve jöttem ide. Ezt különben meséltem, amikor együtt utaztunk a Balatonhoz. A tervünkről akkor nem szóltam. Nem akartam magúnk elé vágni. Pedig akkor már javában dolgoztunk „kétéves” tervünkön. — Betessékel az igazgatóiba és hellyel kínál. — Sok baj volt a fiatal technikusok gyakorlati képességével. Én láttam, hiszen mielőtt igaz„Tanár ár

gató lettem, a Lenin kohászatban dolgoztam, mint mérnök. Ezen akartunk segíteni. Tervet készítettünk a tanári karral közösen. Talán mondanom sem kell, hitetlenkedve fogadták a javaslatunkat. Azt is gondolhatták: új ember, sokat akar fogni.

— A kollegák mellettem álltak, helyeselték a tervet. Megszoktam az üzemben, hogy a tervet végre kell hajtani. Hozzáfogtunk megvalósításához. Na nem mindjárt a kúpoló kemencével kezdtük. Előbb Vass István tanár egy Ungar-rendszerű lángkemencét fabrikált össze. A iöb- bick is segítettek. Közben készültünk a nagy munkára. A Kohó- és Gépipari Minisztérium 46 ezer forintot adott. Ez bizony nem sok, de megköszöntük.

— Ha adott a KGM, adnak a „fiai” is. Adtak. A Lenin Kohászati Művek a legtöbbet: 10 ezer téglát, 120 mázsa cementet. Ez csak a nagy óbb ja, meg a hivatalos. Ózd terven felül gyártotta le a kemencéhez szükséges vasszerkezetet. Borsodná- dasd is segített.

őzben tanárok érkeznek az igazgatóiba. A kúpoló kemence megnyitó ünnepségéről készült képeket nézegetik.

— Tulajdonképp ezután kezdődik az iskolánk és a szülői munka- közösség szerepe — folytatja Virágh igazgató rövid szünet után. — Kökény Gábor készítette a tervet — Szűcs József is segített. Szűcs elvtárs gyártotta le a kemence gyűrűit. Kubányi János az építkezést vezette. A munkaerő a diákság volt. Az esti tagozatiek is sokai segítettek. A nappaliak pedig még nyáron is bejöttek dolgozni.

— És a szakmunkaerők?

ss Megint csak kértünk. Gyurieskó

kérem, mi készültünk.. “

Imre vállalta. Kohókőműves a Lenin kohászatban, ugyanitt párt-alapszer- vi titkár. Szívesen jött, s méghozzá nem is egyedül. Hozta az alapszervezet tagjait, de pártonkívüliek is jöttek: öregek, fiatalok, nagyon sokan.

— És van nekünk egy képviselő mecénásunk is, a Gácsi elvtárs. Ismertük mi őt azelőtt is. Olyan mindenütt, mindenben segítő. Nekünk se mutatott hátat. Tűzálló béléssel és sok minden egyébbel segített. De ekkorra már az egész gyárváros lázba jött. Mindenki segíteni akart, Kiss János, Tóth Benjámin, diákok, szülők, tanárok. Kíváncsiak is voltunk. Hiszen nem akármilyen kemencéről van szó. A lehető legmodernebbről. Egy méteres tagokból állítottuk ősz- sze, s így a javításnál nem kell szétszedni, csak a bordákat kifordítani.

rre már jómagam is kíváncsi vagyok, s Virágh Mihály igazgató szívesen mutatja. Nem sajnáljuk a jó meleg szobát otthagyni, pedig az Ősz ugyancsak „buzgólkodik” odakint. Az iskolaudvar végében szerénykedő „gyárat” is fehér hóval fedi be. Az épület még friss. Az igazgató a beton alapszilárdságát vizsgálja: a fagytól sem foszlik — jó.

— Pedig a gyermekek munkája, ök zsaluzták, keverték és döngölték a betont. — Kicsit gondolkozik, aztán csodálkozva mondja: — Magam sem hittem volna, hogy Hajnal Anna, Érsek Pista, Rejtő, Kovácsovics Fertő Pista, meg többiek még ehhez is értsenek.

Egy barna, hosszú diák csatlakozik hozzánk, — „vesztére”.

— Ejnye, ejnye, Rejtő — fogadja korholva Virágh igazgató —, megint pecsétes a kabátod hajtókája. Már én adok neked valami tisztítószert

— s aztán hozzánk fordul. — Nem lehet, hogy egy ilyen rendes, szorgalmas fiú így elhanyagolja külsejét.

A z öntöde melletti raktárhoz ^ érünk.

— A raktár terven felül készült. Később kovácsműhelynek alakítjuk át. — Körülkémleli a hatalmas termet, mintha most látná először. — Százhúsz köbméter a térfogata. Jó lesz, nagyon kell.

Az úton visszafelé a kúpoló kemencéről, a raktárról és a gyakorlati munka jelentőségéről beszél. Nagyon kellenek gyárainknak a gyakorlati munkában is jártas új technikusok.

— Eddig, ha azt mondtam a diáknak: fiam, ez a forma nem jó, kemény, vagy nagyon puha, nem szólt, de tudom, nem hitte el. A gyakorlatban kellett meggyőzni erről. — S mindezt már az épület balszárnyán elhelyezkedő műhelyteremben mondja el Virágh Mihály'. Ez is terven felül készült. — Most már úgy felel a diák, hogy az elegyet maga állítja össze, a formát ledöngöli és kiönti a megadott darabot. Ha jelesre sikerül az öntés, jeles lesz az osztályzata is.

A gyakorló teremben még hideg van. Az építkezés nyoma is látszik. Nemrég épült. S mellette most készül egy 15 személyes fürdő. Persze, hogy terven felül! Ki is csempézik. A zuhanyok alá a lábrácsokat most gyalulják Kovács Jóskáék. Onofel Paliék.

— Majd elfelejtettem: ívfény es kemencénk is lesz. Ebbe még a pécsi technikum tanulói is besegítenek. — Erről a folyosón beszél a III. a. felé menet. A lányokról csak fényképet akarunk készíteni, de mosolygósát, mint ahogy illik. Csakhogy ők nem akarnak mosolyogni.

— Ne vágjatok már olyan képet, mintha tüzeléstan órát hallgatnátok — jegyzi meg Csépányi tanár úr. Csak az exponálás után tör a kacaj.

— Kik dolgoztak a kúpolókemence építésénél?

— Az egész osztály!

— S a legjobbak?

— Kovács Sárika, Treit Borka, Suta Gyöngyi, Pekó Kati.

Ugyanígy a II. a-ban is. Mindenki résztvett az építkezésben. A nyári szünidőben is bejöttek dolgozni. A legjobbak: Szász Piri, Homovics Anna, Krompaszki Csilla, Juhász Évi, Kovács Anna, Sterbinszki Ági.

— És te, Buda Jutka? — kérdi Vi- rágh igazgató.

— Én is dolgoztam.

— Már udvarlója is van, annyira kitűnt akkor a munkában — jegyzi meg egyik osztálytársa.

z egész osztály nevet, Jutka

— Megérdemlik a dicséretet. Sok munka volt a kúpolókemencével. Most tudja értékelni igazán az ember, amikor visszanézve látja, mit alkotott.. Az iskola tanulói egyenként átlag 400 órát dolgoztak. Az egész ország tud róla. A minisztérium és a Nehézipari Műszaki Egyetem is kérte a kúpolókemence tervét, amely 300 kilogramm teljesítményű ...

— Közel fél millió forintba került az építkezés. S mint el is mondtam, a fél millió nagy részét társadalmi munkában végeztük. De most már kész! Két hét és az első csapolás megtörténik.

A diósgyőri „Gábor Áron” Kohóinán Technikum bármelyik diákjától valaki megkérdezné, hogy mit tanult ez évben szakmaiból, úgy gondolom, nem jönne zavarba. Nyugodtan jelenthetné:

— Tanár úr kérem, mi készültünk!

BARÁTH LAJOS