Észak-Magyarország, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-09 / 265. szám
4 CSZAKMAGYARORSZAG Vasárnap, 19M. november 9. OLVASÓINK, LEVELEZŐINK IMÁK INlINMIMNlHNIIIIIIIlllliiillHilllINMINNlNIIMMItlHNUlMIIMHIMIIMMHIIIIMI Mi is felemeljük tiltakozó szavunkat Mi, a Sátoraljaújhelyi Vegyesiskola VIII, osztályának tanulói elhatároztuk, hogy felemeljük tiltakozó szavunkat az atombomba-robbantások ellen. Most tanulunk az atom szörnyű hatásáról, s mindnyájan megborzadunk, hogy vannak országok, emberek, akik képesek ezt a veszedelmes elemet pusztításra felhasználni. Mi, a háború utáni ifjúság békében akarunk élni, tanulni, művelődni, s a tudomány fejlődését békés célokra akarjuk felhasználni. Mindnyájan azon leszünk, hogy másokkal is megismertessük az atom szörnyű hatását, s ök is tiltakozzanak az atom háborús célokra való felhasználása ellen. A VIII. osztály Szentsimon község új arca Szentsimon község dolgozói nem sajnálják az időt, a fáradságot, hogy községüket szebbé, tisztábbá, korszerűbbé tegyék. A Kossuth és Sza- bc.dság utcát nemrégiben társadalmi munkában kikövezték, az utcák lakóinak nagy örömére, mert ezzel megszűnt, hogy térdig érő sárban kelljen járniok. Rendbehozták a kultúrotthont, a mozitermet; kifestették és kicsinosították a tánchelyiséget, mely munkában különösen a KISZ-fiatalok vették ki részüket. Tervbevették a fiatalok, hogy 4 kataszteri holdon kertészeti szövetkezetét alakítanak. Ehhez nagy segítséget nyújt a községi tanács és pártszervezet, mert így kíván gondoskodni azokról a fiatalokról, akik eddig nem tudtak elhelyezkedni az iparban vagy a mezőgazdaságban, itt azonban megtalálják a helyüket és a számításukat is. A község dolgozóinak ez az aktivitása abból is fakad, hogy a községi tanács elnöke, Gáspár Gusztáv elvtárs olyan ember, aki példamutatóan élenjár a munkában, aktívan kiveszi részét szervezésben, irányításban, minden tettén meglátszik, hogy a nép érdekében dolgozik. Gáspár elvtárs a választás előkészítésében is élenjár. Munkájuk eredményességét bizonyítja, hogy a község választóinak 85 százaléka résztvett a jelölőgyűléseken. S az a hangulat, lelkesedés, mely a jelölőgyűléseken megnyilvánult, fényes bizonyítéka annak, hogy az egyszerű falusi emberek is mennyire értékelik azokat az eredményeket, amelyeket 13 év alatt elértünk. Az a 110 új lakás, mely a felszabadulás óta épült a községben, a villany, a mozi, a kultúrotthon, a régi, már rossz köves út helyett az aszfalt-út, a kényelmes utazási lehetőség — mind-mind bizonyítéka a szocialista társadalmunk fejlődésének, Szentsimon község újjászületésének. Veszelovszky Béla. a Hazafias Népfront községi elnöke. Nagybarcán is jobb az élet Miskolctól 32 kilométerre fekszik Nagybarca község, alig ezer lakossal. Ez a kis község a felszabadulás előtt apró kis szalmatetős vályogból, vagy földből vert egyszobás házakból állt Földműveléssel foglalkoztak az emberek, melyet kizárólag kézi erővel végeztek el. Az így szerzett kevés jövedelemből nem is gondolhattak arra, hogy házat építsenek maguknak, örültek, ha a mindennapi kenyérre telt. A felszabadulás óta nagy változás ment végbe a mi kis falunkban is. A község lakóinak nagyrésze 2—3 szobás lakásban lakik. A gazdáknak nagykiterjedésü csűrök, betonistállójuk, villany- gcpekkcl ellátott gazdaságuk van. Ezt az eredményt ma már sokan szinte természetesnek veszik, pedig visszaemlékezve a múltra, igen nagy dolgok ezek. E nagy változás a községben onnan is ered, hogy 1951-ben nyílt egy kőszénbánya, ahol a község dolgozói megtalálják számításukat. 3—4000 forintot is megkeresnek itt a dolgozók, bár nehéz fizikai munkával dolgoznak meg érte, de megéri, mert ebből a pénzből aztán telik építkezésre, ruházkodásra és szórakozásra. A bánya most van fejlődésben és a bánya vezetősége mindent megtesz a dolgozók érdekében. A száz férőhelyes legényszállón napi 3 forintos étkezést biztosít a dolgozóknak. Már megkezdték az utak építését, a víz bevezetését. Tervbevették egy felolvasó terem építését, vasúti kitérő, szénosztályozó, berakodó létesítését. Ezenkívül tovább épülnek az új családi házak, munkáslakások. Az eddig elért eredmények, s a tervek azt bizonyítják, hogy Nagybarca község tovább halad ezen a jól megkezdett úton. Dcmjcn Géza bányamunkás Egy hét a putnoki szülőotthonban Kissé féltem attól a gondolattól, hogy eljövendő anyaságom idejére a putnoki szülőotthonba menjek, mivel az otthonról nem a legjobb híreket hallottam. Mindjárt megérkezésemkor azonban oly kedvesek, barátságosak voltak, hogy azonnal eloszlott minden félelmem, s örültem annak, hogy nem a kórház, hanem az otthon mellett döntöttem. A szülésznők ügyesek, kedvesek, s nagyszerűen értik munkájukat. Megértők és mindenben igyekeznek könnyíteni a szenvedő édesanyán. Aztán, ha mégis nehéz eset adódik, ott a. főorvos úr,, az udvarban a lakása. Bár néha zsörtölődik, de a szive arany, segíteni bármikor kész. Az ellátás kifogástalan és bőséges. Mi asszonyok sem főzünk otthon jobban, mint a szülőotthon konyhájának jókedvű és bőbeszédű Mariska nénije, aki kedves humorával sokszor megnevettetett bennünket. Ott tartózkodásom harmadik napján kedves meglepetés ért bennünket. A putnoki nőtanáes néhány tagja meglátogatott bennünket, virággal és csokoládéval kedveskedtek. Kedves figyelmük nagyon jól esett. Az egyheti ott tartózkodásom után csak szépet és jót írhatok az otthonról, a dolgozókról s bátran merem mondani azoknak, akik még húzódoznak az otthonba bemenni, használják ki a szülőotthon adta lehetőségeket és bizonnyal tudom, nem bánják meg. DOSZPOLY PÁLNÉ ig.-tanító, Alsószuha Azokhoz, akik közömbösek Gondolatok egy fiatal munkással történt beszélgetés után >*A honvédek bevonulnak, ládát vesznek, zöldre festik :..« Hangzik a vers és a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalat dolgozói egvütt ünnepelnek a bevonuló ifjú honvédekkel. Zsong a terem, az arcokról a vidámság, a lelkesedés sugárzik. A vidám beszélgetést Szűcs Andor elvtárs, a vállalat megbízott igazgatójának szavai halkítják el: — Mi nem búcsúzunk el tőletek bevonuló katonák. Mi éppen olyan szeretettel várunk vissza benneteket, mint amilyen szeretettel most elválunk tőletek. Kérésünk csupán az, mint ahogy itt a munkahelyeteken, úgy a néphadsereg kötelékeiben is álljatok meg a helyeteket és példamutatásotokkal, munkátokkal öregbítsétek ott is a borsodi nyomdászok hírnevét. Szűcs Andor elvtárs egy kis — ötszáz forint értékű — csomagot adott át az ifjú katonáknak. Volt benne kefe, töltőtoll, boríték és sok minden más is. ami a katonafelszereléshez. tartozik. A meghatottság hangján szóltak a fiatalok. — Szívesen megyek katonának, mondta Szilágyi Csaba nyomdásztanuló. Bár még nem régen dolgozom itt a nyomdában, de nagyon megszerettem e.zt a szakmát. A honvédségnél igyekezni fogok és azon leszek, hogy a nyomdász mesterség mellett újabb szakmát tanuljak. Úgy tudom, erre ott van lehetőség. Pilóta vagy páncélos szeretnék lenni. Emellett, természetesen az eskühöz híven teljesítem feladataimat. — Én sem mondhatok mást, — vette át a szót Éliás Lajos. Büszke vagyok arra, hogy katona lehetek, bátyám régóta az, — őrnagy. Mindig irigykedtem rá, amikor megláttam a tiszti egyenruhában. Ilyenkor egyre gyötört a vágy a romantika után. Most eljött az idő, én is katona leszek. Talán belőlem is ;; s Szívből jöttek ezek a szavak és amelyek ilyen mélyről jönnek, azokban sohasem szoktunk csalódni. t. a. Néha furcsa kontraszt elé állítja az embert az élet. A példa, amiről szó lesz, nem is maga az élet; inkább egy kirívó esete. Mindenesetre veszélyes a maga nemében. Kievben történt. Egy diósgyőri fiatal munkásember — a Szovjetunióba utazott túristacsoport egyik tagja — az utolsó estén kijelentette szállodai szobánkban — midőn a látottak ösz- szegezéséről volt szó, — hogy ő teljesen közömbös mindenféle politika iránt. Olyan környezetben vallotta politikai közönyét, ahol minden: szellem, alkotás és ember — egy új, nagyszerű, igaz politikának: a munkásosztály politikájának dicsőségét hirdeti. Ráérő perceimben szeretem analo- mizálni az emberek karakterét. Erre a fiatal munkásra is sokat gondoltam azóta, s megpróbáltam megkeresni a hozzá legjobban illő jelzőt. Eleinte dilettánsnak, sértett egzisztenciának, ravaszkodó harmadik utasnak véltem, de most, hogy már jobban ismerem, rádöbbentem a helyes diagnózisra: sem egyik, sem másik: egy a szerencsére mind kevesebb átlagember közül, akinek ez- ideig még nem nyílott ki a szeme. * Ott, a kievi hotelban kategorikusan kijelentette ismerősöm, hogy őt az életben mindössze három dolog érdekli: legyen munka, kenyér és béke. így mondta. S a dolgot el is lehetne intézni ennyivel: ha ez a véleményed, kedves barátom, akkor egy úton járunk. A mi munkásosztályunk politikájának gyökere is többek között e három dologban leledzik. Hiszen a jövendőért folytatott harcunk el sem képzelhető ezen ösz- szetevője nélkül. így tehát akaratod ellenére is politizálsz, mert velünk dolgozol, mindannyiunk kenyerét eszed családoddal együtt, s békesze- rető vagy, mint mi, akik nem azért, alkotunk, hogy művünk a rombolás martaléka legyen. Tudom, hogy e fiatalember szülei, s tágabb értelemben vett családja épp úgy nyomorgott tízegynéhány esztendővel ezelőtt, mint nagyon sok proletárcsalád. Neki már nem ez a sors jutott osztályrészül. Elégedett az élettel. "Van munkája, kenyere, s azzal a biztos tudattal hajtja álomra a fejét, hogy — ha kemény küzdelem árán is, de — béke honol hajléka fölött. És itt kezdődik az, ami kötelességszerűvé teszi a szót. A múlt és a jelen munkásnemzedéke felteszi a nagy kérdést: húsunk és vérünk vagy, egy vagy velünk, belőlünk és általunk élsz, de vallod-e szellemünket is! Vagy csupán a testünk kell? Ha igen, akkor élősdi vagy! Ám ha szíved és agyad egy a miénkkel, ne szégyeld zengeni osztálvod himnuszát! ... Harsogd, amilyen hangosan csak tudod: büszke -vagyok sá, hogy a társadalom leghatalmasabb osztályának vére csörgedez ereimben! Nincs politikailag közömbös ember — még akkor sem, ha úgy hiszi. De kétszeresen nem hiheti ezt magáról a proletáriátus szülöttje. A vélt politikai közömbösség egyébként is veszélyes dolog. Ebben a történelmi korban dönteni kell a hovatartozás kérdéséről. Ha az egyén nem végzi el — előbb-utóbb rákényszeríti az élet. De. nekünk, akik a haladás hihetetlen ütemű korát éljük, nem az •utóbb«, hanem az »előbb« a fontos. Siettetjük a szellem teljes kibontakozását, mert a munka lendülete, az alkotás fékezhetetlen energiája ezl követeli. Munka, kenyér és béke ... Megadatott, bár nem könnyű áron. Soksok harc, egy világot megrengető győzelmes proletárforradalom kellett hozzá. Vajon mi lett volna sorsunk, ha a nagy forradalom után azt mondja az orosz proletár: kész!... Kivívtuk a győzelmet.: van kenyér, munka és béke. Ha ennyi sikerrel megelégedett volna, ma a három tényező közül bizonyára egy sincs. Sem a kommunizmust építő Szovjetunióban. sem egy sor ellenségtől felszabadult, népnyúzóktól megszabadult országban. Van munka, kenyér és béke ... De meddig?! Mindörökre csak akkor, ha folytatjuk azt, amit meg- kezdtünk. A mi forradalmunk nem részleges, hanem folyamatos harc. Ha csak egy pillanatig is lemondunk az osztályharcról, ha csak egy másodpercre is könnyelműen kezeljük a forradalmi éberséget, ha csak egy cseppet is engedünk a független proletárhaza határain innen és túl élő osztályellenségnek, — megbocsáthatatlan katasztrófába sodorjuk önmagunkat. Sajnos. — bár nem csupán a saját hibáink, főleg a nyílt provokáció segítette előidézésében — volt. az elmondottakra példa két esztendővel ezelőtt. Az osztályharc éltető ügye, alkateleme annak, akié a hatalom. Ez történelmi igazság. A volt uralkodó osztály, bár — gazdasági és érdekkörül- ményeinél fogva — súrlódásokkal volt telve, mennyire összefogott, ha hatalmának kapuját döngették! A mi osztályunk teljesen egységes, mentes az ellentétektől, azonos történelmi múlttal rendelkezik, érdekei, jövendője közös útra terelte — s így százszorosán megadatott neki a hatalom fennmaradásáért vívandó harci összefogás. A mi egységünknek egyedül az árthat, aki — főleg ha a munkásosztály tagja — közönnyel szemléli küzdelmét. Azt mondja a szóbanlévő fiatalember, hogy ő dolgozik becsülettel, s neki ez elég. De nem elég az osztásnak! Érti-e egyáltalán, mi az. hogy: politizálni? Ez a szó nagyon fontos dolog az emberiség szótárában. Hatalmat jelent, ez a szó: az életért, a fennmaradásért vívott harc gyűjtőneve. Nem véletlen, hogy annyira tiltották tőle évezredeken át az elnyomottakat. Az a politika, amelyet a múlt uralkodó osztályai folytattak. — embertelen, kisemmiző. megalázó politika volt. De ez a politika, amelyet Lenin hagyott ránk örökbe, a korábban szenvedő milliók legszentebb hitvallása. Lehet-e szebb, nemesebb dolog a marxista-leninista politikánál, amelynek az elnyomottak felemelése, az egyenlőség társadalmának felépítése, a szabadság és minden, ami vele jár — a legfőbb célja!? Ki vitatkozhat afelett, hogy nem ilyen a mi politikánk? Értelmes ember nem. Rágalmazni ugyan lehet, de — a rágalmazót megcáfolja az élet. Mióta a mi politikánk bevonult a történelembe, világméretekben változik a társadalom arculata: teret és tekintélyt vívott ki magának. Világ- hatalommá nőtt a mi politikánk. És terjed, mint a reggel kelő nap su- gára, amely beragyogja a földet akkor is, ha nem akarja valaki. * Régen, amikor még csak virradt a mi napunk, amikor még csak a forradalmi zsenik láttak világosan, és sokan csak sejtették, ösztönösen megérezték e hajnalt: költőket versre, festőket színekre, írókat szózatra, szerzőket zenére ihletett a jövendő közelsége. A munkásmilliók pedig, akik mindenkinél jobban tudták és hitték a hírnökök szavát, csatasorba álltak, s megkezdték a hosszú menetelést ... Azóta? Azóta lassan eltelik egy emberöltő és senki nem állhatott ellent. Komisz gazdasági blokád, véres ellenforradalmak, ravasz intervenciók, gőgös fasiszta támadás, aljas dullesi agyafúrtság — ki, vagy mi törölheti le a napot az égről!? Senki és semmi! Mert egységes a világ munkásságának nagy osztálya, amely az internacionalizmus vörös lobogója alatt menetel. Palotákat építünk a nadfedelt* kunyhók helyébe, miniszteri székbe ültetjük a közénk valót, egyetemi prakszishoz juttatjuk a zsellér gyermekét, csodákat művelünk az izzó acéllal, a termőtalajt is dúsabb kalász érlelésére serkentjük, megostromoljuk a világűrt rakétáinkkal.;; És ki csinálja mindezt? Mi! A munkásosztály, azokkal egyetemben, akik felismervén a kort, mellénk álltak. Érted-e hát, te közönyös ember, mi a politika — a mi politikánk? A két kezünk, az agyunk, mindén búzaszem, minden darab tégla, a jog, a kenyér, az iskolapad, az otthon, az izzó acél: az egész életünk — ez a mi politikánk! Talán nem is közönyös az, akit mindez nem tud lelkesíteni. Inkább kishitű. Vagy félénk ..; Bár az is baj, ha az utóbbiak értelmében fogjuk fel a dolgot. A »nekem elég, ami van« — a megnyugvás, a korlátolt elégedettség -r ami osztályunk tekintetében — csak egyesek ügye lehet, de nem a társadalomé! A fejlődésben nincs megállás, a mi eszménkből fakadó haladásnak nincs határa. Többet, egyre többet — ez parancs a számunkra. Csakhogy megnehezíti dolgunkat az, aki közömbösen szemléli mindazt, ami körötte történik. Egyszóval: aki hozzánk tartozik, de »nem politizál«. Az ilyen ember egy kicsit a potyautas szerepét játssza; cipelleti magát a többivel anélkül, hogy segítene nekik. A munkásosztálynak, a hatalom birtokosának egyetlen ^ó- érzésű tagja sem lehet, — származásánál, történelmi szerepénél fogva — közömbös. Nem elég az, ha a munkásosztály szülöttje csupán any- nyiban tesz eleget osztályával szembeni kötelezettségének, hogy becsülettel dolgozik. Osztálypolitikánknak ez csak egyik oldala. A nyílt hitvallás, a lelkesítés, a felvilágosítás —■ szóval a beszéddel történő politizálás is legalább olyan fontos dolog. Néhány ilyen közönyös munkásember nagy tévedésben él. Azt mondják: ott a párt, ott vannak a kommunisták, politizálnak ők helyettünk. A párt, a kommunisták meg is teszik a maguk kötelességét. Dehát kikből áll a párt? A munkásosztály — és a haladó emberek — legöntu- datosabbjaiból. Viszont a mi politikánk az egész osztály ügye! S a győzelem kivívásához a párt egyedül nem elegendő, — ahhoz az egész osztály kell! Osztályunk minden becsületes tagjának kötelessége, hogy nyílt szóval, okosftással. meggyőzéssel is segítse a közös ügyet, gyorsítsa a forradalmi harcot. A munkásosztály régen csak illegálisan politizálhatott, — de politizált! S amit régen nem volt szabad. — az ma kötelesség. Hát ki politizálna ebben az országban, ha — elsősorban — nem maguk a munkások!? Ki győzze meg ügyünk igazságáról, fenségéről a társadalmat, ha nem ők masuk, akik igazgatják a történelem útját!... Mert nem más az, amit mi csinálunk: maga a történelem, amelynek formálására osztályunk hivatott. Van még zavartfeju ember közöttünk, aki maga se lát tisztán, nem érzi, hová tartozik. Az ilyeneket meg kell győzni. Néhány »közömbös« osz- tályunkbelivel is ezt kell cselekednünk. De hozzájuk legyünk keményebbek! Ébresszük fel bennük az osztályöntudatot. mielőtt eltunyuH, magukat cipcltető kispolgárokká válnának. Rázzuk fel őket. hogy ne csak pislákoljon, hanem izzón bennük osztályuk igazsága, ami csak szunnya- dozik bennük. Mert készen kanták azt, amiért elődeik annyi vért hullattak, s annyiszor döngették börtönök vasajtaját. Népi államunk szerető gondoskodása A napokban meglátogattam ^ Diósgyőrben a. Megyei Csecsemő Otthont, m-ely 1956-ban nyílt még a régi Aggok Háza épületében./ Dorgó Magda, az otthon fialni vezetője végigvezetett a szobákon, s csak az elismerés hangján szólhatok az ott látottakról. ötvenhat pici emberpalántát gondoznak itt, 3 éves korukig. A kicsik ápoltak, jóltápláltak, s úgy szellemi, mint testi fejlődésükhöz mindent megkapnak. Az otthon dolgozói, az óvónénik, a dada nénik rajongásig szeretik őket s mindent megtesznek azért, hogy pótolják a szülői otthon melegét, az anyai szeretet hiányát. Kitárt karokkal egy kis vasgyúró szalad felém, úgy üdvözöl. Elmondják, hogy Nagy Pisti — így hívják n kicsit —, amikor az otthonba került, igen sovány, rosszul táplált gyermek volt. Mióta ők gondozzák, Pisti 10 kilót hízott. A csecsemő- szobában találkoztam édesanyákkal is, akik együtt vannak gyermekükkel addig, amíg ők táplálják. Dorgó Magda beszélgetésünk alatt összehasonlítást tett a Horthy-féle úgynevezett lelencház és a jelenlegi otthon között, örültek akkor, ha a lelencházból egy-egy árvát, rosszul táplált gyermeket elvittek. Sajnos, legtöbbször falura a kulákokhoz vagy módos gazdához vitték el őket, hogy ott a maradék ételeken felcseperedve disznót vagy libát őriztessenek velük. De a szörnyű múltból, m-elyet a vezetőnő felidézett. visszahozott a ragyogó jelenbe a kicsinyek kacagása, vidámsága, s igyekeztem pillanatnyilag feledni a múltat. s velük örültem én is boldog. gondtalan életüknek. Lang Kálmánná Negyvenegy esztendővel ezelőtt nagy csatára indult az Oroszországban élő munkásság — a világ proletárjainak az a része, mely a történelemben először szocialista forradalmat vitt diadalra. Tegnapelőtt ott meneteltek a győztesek az egykori Pétervár, a mai Lenin grád és Moszkva terein. Ott, ahol nemrégen túristacsoportunk egy-egy percre megállt, és kegyelettel idézte fel a múlt dicsőségét. Én láttam, hogy olykor-olykor felvillant a szemed, kedves fiatal barátom! Nos, ezt a szikrát szeretnér* lángra lobbantani, mert ott a te he lyed azok között, annak a rettenet**, erejű munkásosztálynak a testvéreb utódai között. Ébredj fel, s veled együtt minded alvótársad, aki közönyt színlel. Vt gyázz, mert a közömbös melankd liába bódult embert ellensége köny* nyen becsapja! Ébredj és fuss ősz* tályod karjaiba. Légy büszke -r- de kérkedés nélkül. Osztályodért dolgozz, s nyisd mellette szóra az ajkad. így politizálj! CSALA LÁSZLÓ Bevonulnak a legények .. ,
