Észak-Magyarország, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-09 / 265. szám

Vasárnap, 1858. november 8.

ÉSZAKMAGVARORSZAG

5

BARÁTH LAJOS:

És ők elindultak..

VT irrad. A derengés bukdácsol- ~ va tántorog át a Magoska hegyen. Megfényesíti a fenyők hamvas tűleveleit és ezüstöt von dérből a barna tobozokra. A hegy csendes, akár az új nap ébredése. Lustán ásít a völgy és lomhán nyújtózkodik a falu ködpaplana alatt, s amint közeleg a reggel', úgy ébred a táj. Motor burrog az Alvégen. Köhög, akadozik repedő hangja. Aztán elindul — felfelé a falun. Esőkabátba bujt, kucsmás férfi lovagolja a benzin-paripát. Kezeit kesztyű, orrát kockás sál takarja. Novemberben már hideg van — motoron különösen. A templom hátamögötti háznál megáll. A motort a villanypóznának támasztja. Súlyos öklével kétszer- háromszor a vaskapura ver, míg végül megjelenik egy papucsos férfi, csíkos pizsamája kilátszik a vállára vetett bőrkabát alól.

— Jó reggelt, Tóth elvtárs — köszön a motoros.

— Az van — ásít amaz. — Kerülj beljebb. Gyorsan öltözködöm.

— Inkább addig átmegyek Ballá- ékhoz. Mindjárt reggel lesz.

Keresztül vág az úttesten. Fagy csikorog csizmája alatt. Tegnap hó szállingózott, de délben latyakká olvadt, s az éjszaka megfagyott. Rácsos, foghíjas, zár nélküli kapun nyit be. Hosszú háztömb nyújtózkodik a kihalt udvaron.

Az ablakon kopog. Vagy tízszer ráver ököllel az üvegre, míg végre kiszól valaki.

— Én vagyok, Bakai.

Beengedik. Gémberedett kezét sujkolja, amely vörös, mint a főtt rák.

Alacsony, kicsit homályos szobába lép be. A konyhában a tegnapi vacsoraszag tereng.

— Vesd le a köpenyt. Készíttetek reggelit az asszonnyal. Éhen nem indulhatok útnak. — Hellyel kínálja.

— Te Imre — fogja halkra a szót —, az asszonynak még nem szóltam. Mondd meg te neki, te értei a nyelvén. Este nem akartam.

Az asszony lép ki a szobából. Nehéz dunnaszagot hoz magával, fehér, gyűrött vászoninge kiszégyenkezik kendője alól.

—> Hozta isten, Bakai elvtárs! *— fogadja a vendég köszönését.

. — Ne haragudjon Erzsi néni a korai zavarásért. Tegnap Dezső bácsival megbeszéltük...

— Igen, beszélgettünk —» szól az ember. Közben öltözködik. A kapcáját sikálja finomabbra.

Az asszony értetlenül néz rá.

Hová mentek?

Hát tudod, tegnap voltunk a járásra. Tóth elvtársékkal beszélgettünk... Na, mondd már miről, Imre.

— A felhívásról, Erzsi néni, amit r kormány bocsátott ki. Még hány- torognak a felkelők. Hát azért jelentkeztünk.

Milyen felhívásról?

— A karhatalomba, no, de értelmetlen vagy — dühösödik a férfi.

— Pont te? Megbolondultál! — az emberhez lép. Sápadtabb lett volna a hallottaktól, mint a vászon inge.

■— Miért? Valakinek menni kell. Készíts reggelit. Hideg van kint, Imre?

— Mi közöd neked abba? — ma- kacskodik tovább az asszony.

— Mi közöm? Hát az, hogy így nem mehet tovább.

— És pont te, te mégy? Hát a csákányt akarják a kezedből elvenni? Menjen az, aki autóval szaladgált. Az, akit úrnak tett a rendszer.

— Úrnak? Ki volt itt úr? — horkan fel Bállá. — Kinek emeltem én kalapot több mint tíz éve? Az úristennek se, mert az sincs.

— Azt akarod, hogy lepuskázzanak? A más bőréért! Hogy Müller nagyobb pocakot engedjen, a felesége meg új bundát vegyen. Ök tejbe, vajba fürdenek, menjenek ők. Te meg inkább dolgozni menj, hogy kenyerünk legyen.

— Ügy is sztrájkolnak, nem engednek dolgozni.

— A fizetést kapjuk, az jár ott is

— szólal meg Bakai.

— De ha lelövik. Hallom én, hogy mi van a városban. Akkor egyedül mihez kezdek — sírja el magát az asszony. — Nem mégy- Dezső, egy lépést se, sehová. Ne csalja maga se. Van neked okod rá, hogy elmenj? Mit kaptál a demokráciától munkán kívül? Még földet se adtak. Porosz- laiék azt mondták, hogy te munkás vagy, a bányában a kenyered. Hát akkor menjenek a parasztok. Védjék ők a kommunista rendszert.

— Én is kommunista vagyok, azért megyek. Na, ne sírj.

— Mivel lesz jobb, ha elmégy és ottveszel, ezt mondd meg.

A z ember nem válaszol. Ciga*"*■ rettára gyújt. Kínálja Bakait is. Hallgatnak. Kint világosodik. A villany fénye sápadtan ül a fülledt levegőn. Mocorog a csend a kopott bútorok közt.

— Érts meg, Erzsi, mennünk kell. Ki menne, ha nem mi. A kormány is minket, munkásokat hívott. És emlékezz csak vissza arra az évre, amikor összekerültünk. Halmos úr miért bocsátott el a munkából? Mert szép asszony voltál és nem mentél fel hozzá... Mit mondtál akkor: dögölne meg minden úr. Hát azt akarod, hogy megint ők legyenek hatalmon. Hogy a fiad csak úgy dolgozhasson, ha a menyed odaadja magát az úrnak. Az istencsodája fogjon fegyvert, ha nem én, meg többi proli. Müllernek a régi rendszerben is jó volt. Ö akkor is hízott. Igaz, most is. Neki akkor is jó lenne, ha visszajönne a régi rendszer. De nekünk nem csak bér és munka kell, becsület is. Az megvan. Érted te, csak nem akarod. Makacs vagy.

— Az a sok aktatáskás, akik biciklin itt szaladgálnak, azok most fogjanak a táska helyett puskát.

— A te fiad mi lett? Aktatáskás. A járási tanácson dolgozik.

— Van ott régi úr is, sok. El is mentek a térre, amikor a csillagot verték le. Ök is éljeneztek. Meg Bajusz Pista, aki legjobban hőzöngött, kőműves volt. Amikor szónokolt, akkor meg letagadta. Azt mondta, hogy régi értelmiség, hogy ő úr. Hát az, mert azt csinált belőle a rendszer.

— Ő áruló lett! Nem felejtjük el neki.

Az ember a kredencből kenyeret vesz elő, szel belőle és zsírral megkeni. Újságpapírba csomagolja és a kabátja zsebébe csúsztatja.

— Mennyünk, Bakai elvtárs.

Már az udvaron járnak, amikor

az asszony utána kiált.

— Dezső, Dezső! Vigyázz, nehogy bajod essék...

*

— Sokára jöttetek, Bállá elvtárs,

— fogadja őket a pártbizottság kapujában Tóth, a járási titkár.

— Az asszony miatt.

— Megnyugodott?

— Nehezen. A többiek?

— Mező Pista és B. Kovács itt van. Te, Bakai elvtárs. Szigetihez menj még fel. ö meg szóljon Pethő Balázsnak. Addig te Varga Péternél kopogj be. Az autó hétre itt lesz.

Bakai a motorral bajlódik. Kihűlt, most nem akar gyújtani.

— Imre, nézd meg Mogyorósi elvtársat is, már itt kellene lennie. —• Óráját nézi. — Fél öt, sietnünk kell.

— Majd én szólok Mogyorósinak,

— ajánlkozik Bállá.

B

ERNYEY GYULA:

eteg a gyerek. Éjszaka orvost hívtam. Bélhurutot állapított meg. Veszélyes — mesél Szigeti. Közben mosakszik. Hideg vízzel csapkodja inas vállát. Mintha a szeplőket akarná leifiosni róla. — Friss az idő kint, mi? Nem baj, nem fagyunk meg. Csak a többiek jöjjenek. — Markába vizet vesz és fújja.

— Már vagyunk vagy hatan.

— Fent, gondoltam, a városban.

— Nem sokan leszünk. Az asszony?

— Sírt. De ő is mondta, hogy. menjek. Kommunista asszony. Sajnálom. Beteges. Nehéz lesz neki nélkülem. Tüzelőt is készítettem fel, meg fát is hasogattam annyit, mint amennyit karácsonyra szoktam. Azzal se legyen dolga. Elég lesz neki a gyerek, meg maga. Ha jaj. összejött a baj. Na, majd lesz valahogy. Csak már ebből a bajból kikeverednénk.

— Nem lesz könnyű.

— Ott leszünk. Akkor menni fog. Csak már fegyver lenne a kezünkben.

— Délben már biztos lesz.

A pártbizottság vaskapuja nyit- va várja őket. Az udvaron tehergépkocsi. Mező és B. Kovács a kerti padokat rakják fel rá éppen. Ülni jó lesz rajta, a városig hosszú az út.

— Szabadság, elvtársak! — köszön Szigeti. — Készítettek pálinkát?

— Legalább szeretnéd. Te tejen élő ember — fogadja viccesen Mező a köszönést. — A titkáriba menjetek.

— Mind eljöttek? — kérdezi Pethő.

— Mogyorósi még nem.

A kis szobában vágni lehet a füstöt. Tucatnyi ember cigarettázik bent.

— Megfulladtok a füstben, — köhög Szigeti. A sovány kis emberke féléve, hogy visszajött a tüdőszana- tóríumból. De a tüdeje gyenge maradt. És a túrógyári munka is megviseli a gyenge fizikumú embert. Rossz levegő van ott, ahol Szigeti dolgozik.

Kezet fognak mindenkivel.

— Elvtársak! — kér csendet Tóth, a titkár. — Mogyorósi nem jött el. Azt üzente, hogy beteg.

— Beteg? Fél!

— Gyáva! Éppen a pártbizottság egyik munkatársa! — kiabálnak többen.

— Igen, elvtársak, ez gyávaság. Erre nem számítottunk, mint sok mindenre.

Kopognak. Hatalmas szál ember nyit be. Talán két méter hosszú is van. Bárányból bekecse majd hogy szét nem pattan felsőtestén. Áll az ajtóban. A tekintetek rámerednek. A hatalmas ember arcán könny csurog le. Csontos, lapátnyi markában katonasapkát szorongat.

— Tóth elvtárs, én is elmennék magukkal. Nem vagyok ugyan tagja a pártnak, de menni akarok. Megbolondulnák egyedül. Mert csak egyedül vagyok már... Tegnap jött haza Pestről Bagi Dénes fia. A fiammal együtt volt a Rádió védelménél. Este feljött hozzám. Ezt hozta . . .

A kezében szorongatott kék pán- to's sapkát mutatja. Előre tolja karját és felmutatja, mint a pap az ol- tári szentséget. A sapka véres és egy tízfilléresnyi lyuk sötétlik a vörös csillag alatt.

— A fiamé... Az én egyetlen fiamé.

Körbe mutatja a sapkát.

— Megölték ... Meg ... Egyetlen fiamat ölték meg az átkozottak! — zokogó arcát a véres sapkába temeti. — Meg akarok fizetni a fiamért. Bosszút állni érte... A fiamért, aki olyan jó gyerek volt. És aki csak egyedül volt már nekem a világon. Az én hűséges fiamért...- Egyszerre állnak fel. Némán meghajtják fejüket a golyólyukasztotta sapka előtt.

DOBOLSZ

A ködbemázolt estében lápvirágok a lámpák.

Nagy kabáto m izgága

lakója, bocsáss meg, hogy megszólitlak,

Szív elvtárs.

Jól végzed munkád, pontos vagy, nincs a Pártnak kifogása.

Gondolsz egész test-államomra, és vérutaidon segíted a segédmunkásokat, kezet, lábat is. Főfunkciódért becsüllek mégis — alkalmat adsz, hogy ember legyek.

Ma kitüntetés embernek lenni.

Ma mindenig tanuságtételt tehet, hogy ki, hogy mi. mérlegbe léphet.

9 kiló 20, vagy 1,5 mázsa, építő, boldog — vagy sötét, száját rágó, sápadt lelkű rém.

Szív elvtárs, te felrúgod a rikító díszleteket, mert. a. tisztaság egyszerű. Letéped kabátomat, ha. pártosságod kétlik: és versz, dobolsz indulót, szerenádot, klasszikust és jazzt — mindenkinek.

*

A tehergépkocsi lassan kigör- ** dűl az utcára. Majd egyre gyorsuló tempóval nekiindul — a város felé. A ponyva alá bevág a sebességtől keletkező hideg szél. Tizenheten szorongnak és fáznak a kocsin.

KASSAI SÁNDOR:

A CSŐSZ HALÁLA

Fáradt ősz jött. A szürke égről a nap méla fáradtan nézett végig a kopott sáros tájon, * ahol az ősz tiporva lépett.

A« utolsó szekér is vitte musttal telt hordó édes terhét, mikor a rozzant csőszkunyhóban a vén csősz kilehelte lelkét.

Szeme a tetőn lévő résen dermedten nézett fel az égre, azt kereste, hogy melyik úton jut el az örök csendességbe.

A Miskolci Filharmonikus zenekar hangversenye

MISKOLC ZENEÉLETÉBEN egyik hangverseny a másikat éri. Van, amelyikről szól a krónika és van, amelyikről semmi hírt sem hallunk. Ilyen volt az elmúlt napokban a több mint 60 éves vasgyári munkászenekar hangversenye, amelynek műsorán Saint Saens: Haláltánc és más figyelmet érdemlő művek szerepeltek. A hétfői esti filharmóniai hangverseny is sok szép élményt adott a hallgatóknak, örömmel hallgattuk és lokálsovinizmus vádja nélkül úgy éreztük, méltó válasz azoknak, akik azt képzelik, hogy Miskolc valamiféle zenei Antarktisz, akik csodálkoznak, hogy itt filharmonikus zenekar van és akik ilyenkor még tovább csodálkozhatnak, hogy ez a zenekar vendégkarmesterekkel is megállja a helyét és alkalmas Bartók, Kodály, Weiner művek, Brahms és Franck szimfóniák előadására.

A filharmonikus zenekar Rubányi Vilmos vezetésével valóságos kultúr- missziót tölt be. A miskolci olyan nagyzenekari esteken kívül, mint a tegnapi »-táj-koncertek« stb. tartásának szép és áldozatos munkáját is ellátja. Szerencsen, Kazincbarcikán, Abaujszántón. S ha talán az érdeklődés nem is éri el még a kívánt mértéket, türelmes nevelő munkával mindig több lesz azoknak \a száma, akik a mambó mellett rájönnek maid a »Befejezetlen szimfónia« sok lelki gazdagságot és élményt adó szépségére is.

A hétfő esti hangverseny műsorának összeállítása örömmel töltheti el, a zenekedvelőket. Modern magyar mű megszólaltatása mellett ritkábban hallott romantikus mester művére is gondol a művészi vezetés. Hadd szóljunk először a modern művekről. Úgy érezzük, a zenekar fejlődése elérkezett oda, hogy mai szerzők sokszor technikailag naffyon is igényes műveit hallgatóság elé hozza. A rendszeres hangversenylátogató közönség joggal igényelhet ilyesmit, hiszen »vidéki« zenekarok éppen e téren nem tudnak lépést tartani a fővárossal. A mi »vidéki« zenekarunk örvendetesen nő, és ha még nagyobb feladatot kap, még jobban fog nőni. Hiszen az adottságai megvannak és karmestere, Rubányi Vilmos, egyike hazánk legjobb zenekari dirigenseinek.

A másik pólus a romantikus vagy klasszikus, vagy ha tetszik, prae- klasszikus zene területének művelésé szintén nagyon szép feladat és ennek is szívből örülünk. Mióta Rubá- pyi Vilmos vezeti a zenekart, azóta szólal meg Miskolcon is Brahms szimfónia és most Franck. Szemmel látható az, mint növekedik a zenekar teherbírása.

Ennyi előzmény után szóljunk végre á hangversenyről is. Miskolci kényelmeskedéssel, de megtelt a szakiskola nagyterme. Látható érdeklődéssel várta a közönség az első számot: Bartók: Parasztdalok-at.

Erőteljes, szép, telt indítás után mindvégig megtartva frísseségüket szóltak a sokak által ismert népdalok. Megjegyzésünk mindössze any- nyi, hogy az Allegro moltonál (amely egyébként az »összegyűltek az izsapi lányok« ismert dallama) még köny- nyedebb hangvételt szerettünk volna. Általában úgy látjuk, hogy ezt kell majd a jövőben munkálni, amellett érzékenyebben követni a karmester érzelmi hullámzást jelölő igényeit. Sokszor, de még mindig nem elégszer szól a zenekar olyan melegen, mint a karmester és a mű kívánná. Mindjárt az elején hadd jegyezzük meg, hogy, a hangverseny folyamán bő alkalom nyílott a rézfúvóknak, nevezetesen a kürtöknek, élén Konti

Izidórusszal a szép és pontos szereplésre.

Liszt: A-dur zongoraversenyét hallottuk ezután. Az A-dur konzert egyike a zongorairodalom sokat játszott nagysikerű műveinek. Emiatt a körülmény miatt egyike a leghálá- sabb és egyben leghálátlanabb zenei feladatoknak, mert akarva — akaratlan összehasonlításokra indítja hallgatóját,

A ZONGORAVERSENYT ezúttal Bodonyi Anikó zongoraművésznő játszotta. Kitűnő technikai adottsággal igyekezett érvényre juttatni a mű lírai bensőségét, érzelmi elmé- lyültségét. Bár az előadás nem volt híján ezeknek a jegyeknek sem, mégis ebből még többet szerettünk volna hallani, illetve az egészet fel- szabadultabbnak. A zenekar kicsit hangos volt az elején és úgy éreztük a végső részeknél (Allegro animato) talán a szükségesnél szilajabb.

Mindezek mellett az előadás nagyon szép volt Bodonyi Anikó nagy zenei kulturáltságát, brilliáns játékát a közönség nagy tetszéssel fogadta két ráadás erejéig. Az előadott Liszt-művek »zenekari kötöttségtől« mentesebben mutatták Bodonyi Anikó művészlényét. Kitűnt e ráadásokból, hogy inkább az elmélyült, külső csillogásoktól mentesebb módot szereti, ahol szép formáit mutathatta a széles, szép dallammintázás- nak.

Néhány szót váltottunk a tehetséges fiatal zongoraművésznővel. Megtudtuk, hogy a debreceni Zeneművészeti Szakiskola tanára. Huszonhat tanítványt vezet a zene rejtelmeibe, »tájol«, ha kell, Nagy kallóba is. Az Országos Filharmónia ösztöndíjasa, legközelebb Grieg a-moll versenyei fogja játszani a budapesti postászenekarral. örültünk a csei’eszerep- lésnek. Úgy gondoljuk, igen helyes kezdeményezés volna, ha a mi városunk tanárai csereként hasonlóképpen más városban játszhatnának. Annál is inkább, mert a mi tanáraink között is van Filharmónia ösztöndíjas és a mi tanáraink műsorán is szerepelnek egyszer játszott zongoraversenyek, pontosabban csak egyszer játszhatott zongoraversenyek.,, ...............................

A

z este utolsó és nagy élményt adó része volt a Franck szimfónia. Ebben a műben látszott meg igazán, mennyit fejlődött Rubányi Vilmos vezetésével a zenekar. Franck bo- rongós lírájának elégikus, panaszos, fájdalmas hangját nagyszerű művészettel szólaltatta meg. Mint egy nagy komor és töprengő kérdés, úgy szólalt meg az első tétel bensőséges szép indítással. Nem szeretnénk túlzásba esni, de ennyi melegséget, szenvedélyes hangvételt még nem hallottunk a zenekartól, s ennek az sem mond ellent, amit a beszámoló elején mondottunk. Arra van tehát a továbbiakban szükség, hogy ez a hangvétel, ez a szép, meleg hangvétel mindig megszólaljon, amikor szükséges, minden hangcsoportban, minden szólóállásnál.* Nagyon szerettük volna például, ha a II. tétel meleg, idillikus hangulatába az angolkürt szólója nem lett volna olyan »tárgyilagos« hangvételű. A III. tétel drámaisága, kavargása és örömteljes zengése szép volt. Akik ismerik a hegedű irodalom egyik legszebb szonátáját, Franck: A-dur szonátáját, most megismerhették egész életművének tömör foglalatát jelentő gyönvörű művét szép előadásban.AZ EGÉSZ EST EMELKEDETT hangját rontotta a rendezés kiküszöbölhető hibája, a zongoratologatás és székállítás. Máskor kell megoldani, így illúziórontó, zavaró.

V. Zalán Irén

KOZMA IMRE:

VIRRADAT

Délceg, deli ifjú az éj.

Leplébe fedve ballagok.

Brokát testén gyémántfekély: A tünde fényű csillagok.

Lengő hajába fodrozódik részeg fényködök torz spirálja; Hosszú karjára a tejút önarcképmását tetoválja;

Amíg te vagy úr a földön, alusznak gond s a panaszok, koldus visel arany köntöst, tortát esznek a kamaszok. Kinek nincs ágya ölelni, bokrok aljára él-clcsalod.

Fázik hata, mert meztelen; Radobod harmatpaplanod;

Sötét bőrű lelkes vándor, Álljunk meg, jön már kedvesed, hajnal. Elhoz bíbor mámort. Pihenjen meg csak kebleden. Delilaként túr hajadba s göndör fürtjeit mind levágj«; Ájulva hullasz. így esik a hős Sámsonok zord bukás«;

Megtört, ráncos vén lesz az éj; Uj napra várón ballagok.- Becsukják már fakult, kevély szemük az álmos csillagok; öszes fény karéj szövődött az éj varjuszín üstökére;

Aztán ő kábán átbukott egy más, mostohább féltekére^