Észak-Magyarország, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-09 / 265. szám

▼fcsárwap, l&M. november t.

fiSZAKMAGYAROlWZAG

3

7i UoHtykeutak, (á g.a<zdá(a

Még nem érkezett el a nagy disznótorok kampánya, nem csoda hát, hogy igencsak meglepődtem, amikor a különös telefonüzenetet vettem: ha igazán jó disznótoros* ebédet akarok, menjek ki Lyukóbányára, keressem az üzemi konyha ebédlőjét. (Csak most értettem meg teljes tudatommal, mi is az a pavlovi-reflex, de ember is legyen a talpán, akinek a »hurka-kolbász« említésére nem lép működésbe minden nyálmirígye.)

No, summa-summá- rum, a meghívást elfogadtam.

A dúsan terített asz* tolok mellett munkaruhás bányászok kebelezték kitűnő étvágyu gyal a »coca« földi maradványait. Elfoglaldx

lám az első szabad asztalt s magam elé tettem az ebédjegyet. (Két forint 85 fillér.) Türelmetlenkedni sem volt időm, már megjelent asztalom mellett egy fehérkendős, tiszta- kötényű fiatalasszony, — a felszolgáló. Egymásra mosolyogtunk: azt hiszem, észrevette, hogy alig várom a kanál csörrenését, meri szinte pillanatok alatt asztalomra helyezett egy jókora tálat, benne valami párolgó, piroszsíros finomsággal.

Én meg csak meri* tettem a kanalat a levessűrűjébe. (Karimán felül szedtem a tányért.) Illat- és ízorgia. Nem lehet leírni. No, de ami ezután következett! ... Alig kanalaztam ki az utolsó

FELHÍVÁS

csöppecskét is tányéromból, már ott pompázott előttem, bizseregte tve orreimpámai az igazi »disznósajt, — ropogósra sütött hurka, kolbász, jókora szelet hús, zsírral bőven locsolt krumplipüré, gusztusosán kínálta magát mellettük az apró ecetesuborka.

... Még csak a kolbásznál tartottam és már úgy éreztem, meghalok, ha egy falattal többet eszem. Dehát a hurka! Persze, azt is meg kell kóstolni! Sajnos az ilyen kóstolást nem lehet abbahagyni. No, most szusszantok egyet, — gondoltam, letéve kést, villát. Uramfia, — ahogy körülnézek, a többi »evő cimborám« is pihegve a jóllakottságtól, tartja a pár perces pihenőt. Aztán még egy bírok a szelet hússal. És most már szuszogni sem volt erőm. Felpillantottam és megdermedtem. Az asztalon, velem szemben két gyönyörű kifli csábít egy tány írón. HájoskiPi. Kedvencem. Ez a kettő meg, ez különösen szép. És biztosan finom is ... Csak egy harapást. Nem muszáj meg enni... Igaz? Beleharaptam az egyikbe és megettem minr' a kettőt.

Már éppen a morzsákat tüntette az ügyes felszolgáló asztalomról, amikör ismerősök telepedtek mellém. Bányászok. Az ebéd finomságáról, mennyiségéről zengett dicshimnuszaimat hallgatták egy darabig, az■■■ ■ — ____________

t

án megszólalt az egyik:

— Hát, tetszik tudni, mi ezt már megszoktuk. Itt mindig ilyen a koszt. Finom és bőséges ...

— Nemhiába lett első az ország összes bányaüzemi konyhája között a lyukói... — vág szavába a másik.

— Van is ám itt olyan vezető ... A kör- nyéken se találni párját. Szűcs Sándor fiatalember még, de tudja, hogy mi kell a bányászgyomornak. Nálunk szinte hetenként vágják a disznót...

Ebédelnek, de azért csak mondják tovább. Hogy a lyukói konyhának most is egész fallca disznaja van, hogy amikor nem disznótoros az ebéd, négy-ötféle választék is szerepel az étlapon, sokszor több, mint az á’la carte vendéglőkben, hogy Szűcs Sándor, a vezető ezért kapott Czottner elvtárstól— dacára annak, hogy nem a bányában dolgozik — a Bányászat Kiváló Dolgozója kitüntetést és főként, hogy ezért jelölték városi tanácstagnak a környékbeli bányászok. Beszélnek, dicsérik a konyhát, a szakácsot, a felszolgálókat, külön és legtöbbet Szűcs Sándort. Vé- Oülis egyikőjük svm- mázza mindannyiok véleményét, törülgetve száját a finom falatok után:

— Tessék mondani, csoda, hogy szívesen adjuk voksunkat az ilyen emberre? ...

(réva)

A Közalkalmazottak Szakszervezete Területi Bizottsága segíteni ki* vánja azokat a dolgozókat, akik a jogi egyetem valamilyen évfolyamán képzik magukat és vizsgákra készülnek. A segítségnyújtást a budapesti : Jogi Egyetem tanáraival kívánjuk megoldani. Első ízben 1958 november 21-én délután tartunk konferenciát a budapesti egyetem 4 tanárának bevonásával.

Kérjük az egyetemen tanuló dolgozókat, hogy a Közalkalmazottak Szakszervezete Területi Bizottságánál szóban, írásban, vagy telefonon jelentkezzenek november 13-ig (Miskolc, Kossuth u. 11. sz. Tel.: 15-231.)

Szabados Gusztáv tb. elnök.

Egy nagyjelentőségű akció

Önköltségi áron vehetnek hízott sertést a fixfizetésű dolgozók

.......... — • (K ........“*

A must és bor értékesítésére)'

Szőlőtermelő gazdák részéről---------------—-------ooo---------------—-------Uj raűtagyártó sajlológép készült a Borsodvidéki Gépgyárban

ságok, de maguk a .becsületes gazdák . is küzdenek ellene.

A szerződéses sertés- és marhahíz- lalás lényegében azt jelenti, hogy népgazdaságunk szervezett úton biztosítja a városon dolgozók ellátását. De — mint fentebb már elmondtuk — ezúton teljesítjük külföldi kötelezettségeinket is. Nem egy példa igazolja, hogy az akció mennyi előnyt biztosít az állattenyésztőknek, akik azon felülj hogy kérésükre előleget kapnak,

a leszerződött állatok után mindenkor, tehát az árak változása esetén is az előre kikötött árat kapják. Úgy is nevezhetnénk ezt, hogy az akció házi takarékpénztára a gazdának.

Ugyancsak államunk humanitásáról tesz bizonyságot az a rendelkezés, hogy önköltség’ áron adják tovább vállalataink a hízottsertéseket. Amellett, hogy ezzel elsősorban a frxfize- tésből álló városi dolgozókon kívánnak segíteni, az akció nagyszerűen hozzájárul a spekuláció letöréséhez is. "Ezekután ugyanis nem kapnak teret a piacokon a spekulatív elemek, hiszen a vállalat az említett 14.50— 15.50 forintos áron veszi át a sertést és adja tovább, amelyet a spekulánsok sem felverni, sem leszorítani nem tudnak — bár ez utóbbit nem is akarják. O. M.

százalékos felárat, amikor hosszú évek óta a legbőségesebb termést takarítják be, s országszerte tárolási és értékesítési problémákkal küzdenek. A SZÖVOSZ felhívja a bortermelők figyelmét, hogy a továbbiakban tehát minden, az értékesítéssel és a nagyüzemi felárral kapcsolatos problémájukkal forduljanak a területileg illetékes földmű vessző - vetkezetekhez, ahol kimerítő tájékoztatást kapnak a rendelet előírásairól, annak pontos értelmezéséről.

Tegnap közöltük az Élelmezésügyi Minisztérium közleményét: önköltségi áron vásárolhatnak hízottsertést a városi dolgozók. Mint arról az Állatforgalmi Vállalat megyei kirendeltségén tájékoztattak, a rendelkezés azokat juttatja előnyhöz, akik kizárólag fixfizetésből élnek és egyéb úton esetleg nehezen — de főképpen magasabb áron juthatnának hízottsertéshez. A minisztérium rendelkezése szerint ugyanis:

a sertés súlyától és minőségétől

függően élősúlyban 14.50—15.50

forintos áron adják el a hízott- sertéseket.

Mint Bihal Gyula, az Állatforgalmi Vállalat igazgatója mondja: már megtették a szükséges intézkedéseket, hogy kielégítsék az igényeket. Ehhez azonban elsősorban az kell. hogy a termelők, állattenyésztő gazdák minél nagyobb számban kössenek hízlalási szerződést. A vállalatra nem kis feladat hárul, hiszen azon kívül, hogy le kell bonyolítaniuk ezt az akciót., gondoskodniuk k^ll állami vágóhidak, mészárszékek ellátásáról és teljesíteniök kell külföldi export-kötelezettségeiket is. Más helyen elmondtuk már, hoev állatforgalmi vállalataink — beleértve megyei vállalatunkat is — devizaforrást jelentenek népgazdaságunknak, hiszen az átadott sertések és h'^ott- marhák után jelentős valutát, illetve csereárut kánunk. A Borsod megyei vállalat átadási jegyzőkönyveiben nem egy tétel szerepel: nyugatnémet, francia és svájci cégeknek szállítottak hízott marhát, hízott sertést. Ugyancsak leírtuk már jó- néhányszor, hogy — a jelenlegi akción túl is — mit jelent a szerződéses lehetőség az állattenyésztő gazdáknak, dolgozó parasztoknak. Nemrégiben Tiszakeszin mondta el K. Vámosi József, hogy a múlt esztendőben például egy összegben közel 40 ezer forintot kapott kézhez az átadott állatok után. Példája nyomán akkor Tiszakesziben több dolgozó paraszt kötött hízlalási és állatnevelési szerződést, de hasonló a helyzet megyénk más járásaiban is.

Mégis az a sajnálatos állapot, hogy a szerződéskötések jelenlegi üteme (megyei és országos viszonylatban) nem képes biztosítani sem a most meghirdetett akciót, sem állatforgalmi vállalataink vállalt kötelezettségeinek teljesítését. Bihal elvtárs elmondta, hogy azok az állat- tenyésztők, akik évek óta szerződéses viszonyban állnak a vállalattal — évről-évre megújítják ezeket, gyakran kötnek szerződéseket más gazdák is, de alapjában véve rányomja bélyegét a nagyszerű mozgalomra a spekuláció. Amikor elbeszélgettünk néhány állattenyésztővel, elmondták, hogy

a piacon gyakran megjelennek a spekuláns felvásárlók, akik a szerződéses ártól magasabban veszik át a sertést.

De van ennek egy másik válfaja — mondja Bihal elvtárs —, amikor maguk a- szerződéses viszonyban álló gazdák használják fel spekulatív tevékenységre ezt a lehetőséget. Az állatforgalmi vállalat ugyanis minden leszerződött sertés után 400 forint előlegét folyósít. Akadnak olyan — az állattenyésztéssel intenzívebben foglalkozó — gazdák, akik egyszerre tíz sertésre kötnek hízlalási szerződést; kapnak érte négyezer forint előleget, s ahelyett, hogy ezt az ösz- szeget a sertések kihízlalására (takarmányfelvásárlás, stb.) fordítanák, spekulálnak vele. Nemcsak az előlegért vesznek újabb sertéseket, s azokat eladják, hanem értékesítik a leszerződött állományt is. Bírósági jegyzőkönyvekben, valamint a vállalat jogügyi osztályán nem egy ilyen eset fordult már elő. Bihal elvtárs elmondta, hogy csakúgy a vállalat, mint a megyei felvásárlási operatív bizottság behatóan foglalkozott már ezzel a jelenséggel, de a spekuláció letörése csakis akkor érhető el, ha a községi tanácsok, a helybeli bizottgyakran érkeznek kérdések illetékes helyre, minthogy a must és bor nagyüzemi felárának megállapításáról a nemrégiben kiadott rendelet — mint a SZÖVOSZ-ban közölték — az eddigi tapasztalatok szerint még nem vált közismertté a gazdák körében.

A rendelet ugyanis olyan időpontban került kibocsátásra és biztosít a közös, nagytételű értékesítésért igen számottevő tíz, illetve húsz

A Borsodvidéki Gépgyárban tavaly kezdték meg a kender melléktermékének, a pozdorjának műfa- bútorlapokká történő előállításához a sajtológépek gyártását. Ezekből a különböző — 600—1000 és 1100 tonna nyomóerejű — sajtológépekből eddig már hat darabot adtak át az ország különböző könnyűipari üzemeinek. Az idén a tervezett gyártmányokon kívül november 7 tisztelőiére terven felül egy 300 tonna nyomóerejű sajtológép mintapéldányának elkészítését vállalták. A gyár kollektívája vállalását időt előtt teljesítette. Az újfajta sajtológépből az év végéig — ugyancsak terven felül — még egy darabot készítenek.

seket jobbra, a munkaképteleneket pedig balra állították, akiknek az útjuk egyenest a gázkamrába, a krematóriumba vezetett. Soha többé nem láttuk őket.

Bennünket előbb a fürdőbe irányítottak, ahol elszedtek mindenünket, majd kopaszra szőrtelenítettek mindenkit. A serdülő lányoknál is ké- jenc férfiak végezték a nyírást. A fürdőben előbb forró zuhanyt engedtek ránk. Sírtunk, jajgattunk, mert égett a bőrünk, de nem ugorhattunk el a alól, mert az aki elugrott, nyoYfíban golyót kapott. A forróvíz után hirtelen jéghideg zuhanyt eresztettek ránk és ezután következett a

eset egy éjszaka történt.

lighogy elszenderedtünk, riadót fújtak. Rémülten ugráltunk fel a csupasz padlóról (ott volt a hálóhelyünk). A nyílásokon és a réseken vörösen izzó fény tört be a barakkba. A krematórium tüze volt ez. Senki nem szólt. És ebben a néma csendben tisztán lehetett hallani a krematórium előtt ácsorgó emberek sírását, jajgatását. A pokol rémülete fogott el bennünket ennek hallatára. Nyílt az ajtó. Az SS-ek sorakozol rendeltek el. Kábult agyunkba fájdalmasan hasított a gondolat: hová visznek, mi lesz velünk, örjitőek voltak ezek a percek!...

A* auschwitzi halálgyár

T ihegve, ziláló mellel rohan és ^ fúrja be magát a hemzsegő tömegbe. Homlokáról patakokban szakad a veríték, amely még jobban eltorzítja egyébként is csúnya, borostás arcát. Menekül. De hová? A tábor magasfeszültségű árammal telített tüskés drótkerítéssel van körülvéve. Hová?

meg. Átöleli, nagyokat fúj és kidülledt szemeivel valami rést, lyukat keres a szökéshez. Reménytelennek látszik minden. Fejét lecsüggeszti és egész testét a sírás rázza, körmeivel mélyen belemar a kémény vörös téglalapjába. Hirtelen felkapja a fejét és a halálrarémült, tágranyílt nagy szeme felragyog. Keskeny, kiA halálbamenö anyák és gyermekek csoportja „érdekes’ téma volt a fényképező SS legény számára. Mennyi cinizmus és elvetemültség volt ebben az emberben, aki fényképeket gyűjtött össze albumába arról a „hősies harcról”, amelyet a n. világháború idején védtelen nők és gyermekek ellen folytatott.

A »B« 3 női lágerba szaladt. Útját csíny ajtót pillant meg a kéményen, ott is megnehezíti a sokaság. Kétség- Nem habozik, pedig lehetetlennek beesésében felborít, eltaszit mindent tűnik, hogy beférjen rajta. Kínosan útjából, s egy keskeny kéménynél áll préseli be magát a lyukon. Sikerül.

De alighogy ez megtörténik, máris az ajtóban teremnek az SS-őrök, idomított vérebeikkel. A kutyák veszettül csaholnak és mindenütt a nyomot követik. A tömeg rettenetes bűzében azonban elvesztik a nyomot.

Az SS-ek körülveszik a barakkot Huszonnégy órán át egyenként vizsgálnak meg mindenkit. Kiürítik o termet, de mégsem tudnak az embei nyomára akadni, aki szorult helyze tében a végkimerüléstől éppen, hog: csak össze nem esik.

Tf égre elmennek az SS-ek és a- r ember újra kigyűri magát < lyukon. Pihen, erőt gyűjt magánul Aztán este, mikor besötétedett, mocsár felé veszi útját.

— Nem tudom, mi lett a sorsa. — mondja visszaemlékezésében Roz man Györgyné — talán sikerült megmenekülnie. Minden esetre ez a jelenet nagyon felkavarta bennünk az amúgyis megtépázott idegeket. De jóleső megkönnyebbülést is éreztünk: nem jutott az SS-ek kezére. Ettől kezdve mindig különös félelem vett rajtunk erőt. mert a pribékek — hogy nem találták meg a szökevényt — megfenyegettek bennünket. Szörnyű módon bántak velünk. Már az utazáskor és a lágerba való érésünkkor megkóstoltatták velünk a kegyetlenség keserűségével töltött poharát.

Az öregeket és az idősebb anyákat a gyerekekkel együtt már a vonatnál elkülönítették tőlünk. Az osztályozó nagyon gyorsan ment. A munkaképeA namvasztó kemencék éjjel-nappal üzemeltek. Mint a képen is látható, a fasiszták ezt is jól megtervezték. A vagonokból egyenesen a kemencékbe dobálták a kivégzett áldozatokat.

fertőtlenítés, amely még ettől is szörnyűbb volt. A fertőtlenítőszer marta, csípte a bőrünket. Egyébként is rengeteg gyógyszert kaptunk. Elsősorban brómot, hogy elfásuljunk tőle.

A fertőtlenítés után rabruhába öltöztettek valamennyiünket. Többeknek azonban nem adtak ruhát és így hetekig jártak meztelenül a barakkokban. Mint. már említettem, az SS-ek az eltűnt ember esete óta megkülönböztetett bánásmódban részesítették barakkunkat. Az alábbi

Az SS-ek a tábori kórház, az it nevezett Revir elé vezettek benn két. Itt sorjában megvizsgáltak n denkit. A gyengéket és a skar gyanúsakat félreállitották. Azt mo ták, hogy a kórházba viszik c meggyógyítani. Soha többé nem ta koztunk velük. Valamennyiükat i azon az éjszakán elégették. Benn két pedig másnap Belsembe vit munkára.

TÖRÖK ALFR Folyta fcjuikj