Észak-Magyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-17 / 245. szám

Péntek, 1958. október 11. ZSZAKMAGYARORSZAG 3 * % Megváltozott munkakörülmények as LKM finomkengerművében A HENGEREK SZORÍTÁSÁBAN alakul, formálódik az anyag. Hol gön*bvas, hol szögvas, vagy a tech­nológia előírta minőség cikázik tűz- kígyóként. A fürge hengerészeik ott állnak a hengerállvány mellett, ha­talmas fogóval a kezükben, s ami­kor az egyik oldalon bebújik az üregbe az izzó anyag, a másik ol­dalon már el is kapják, s irányítják, gyúrják, alakítják. Amikor teljes kapacitással dolgo­zik a fínombsngerde minden sora, megfeszített, lendületes a munka is. Nagy figyelmet, körültekintést kö­vetel a hengerlés. Eizikai munka ez a javából. De akik itt dolgoznak, úgy hozzánőttek már e munkához, mint gyermek a játékaihoz. Jókedvűen, szíwel-lé- lekkel dolgoznak. — Bízisten, nem cserélném fel a szakmámat semmiféle íróasztalért. Nem is tudom miikor, régebben mondta ezt nekem egy fiatal henge­rész, aki a felszabadulás után tanul­ta ki a szakmát. Nevére sem -emlék­szem már, de szavaira igen. — Én nem tudom, az Öregek a múltban milyen körülményeik kö­zött dolgozták, csak hallottam, róla beszélte. — Azt viszont tudom, hogy nekünk napról-napra kedve­zőbbek a munkakörülményeink. Igen. Amíg régen meggömyedve, fogat összeszorítva — hogy szinte megszakadtak bele az emberek — dolgoztak a fínomhengerdében is, addig ma már új létesítmények se­gítik a hengerészek munkáját. Csak néhány jellemző példát. A legnehezebb feladatok közé tar­tozik a bugatéren az anyag tárolása. Eddig gőzdaruval dolgoztak, ma már villamos meghajtású daru futkos a pályán, s könnyen, gyorsan, hogy az embernek szinte hozzá sem kell ér­ni, cipelik, rakják le vagy fel és ké­szítik be a munkahelyre az anyagot. KORSZERŰSÍTETTÉK A TOLÖ- KEMENCÉT, kapott a fínomhenger­dében a fínomsor egy teljesen új, úgynevezett Ward* Leonard gépcso­portot is. A nagy- és (kisnyújtó kö­zötti részre beépítettek egy áttoló berendezést, ami megkíméli a dol­gozókat a legnehezebb fizikai mun­kától. A durvasoron megépült az új kemence és a léghengeres meleg hídlemez-egyemgető. A középsoron duó előnyújtó helyett trió előnyújtó működik már. A középlemezsorra ezer lóerős motor helyett 1600 lóerős mo­tort építettek, ugyanakkor mecha­nikus hűtőpadokat és új lemezollót kapott az üzem. A kikészítőben új darupályát építettek az univerzál tér fölé. A fínomsori kikészítő futódarut kapott. Lényeges dolog, hogy a kö­zépsőn áruk kikészítéséhez torony- darut helyeztek üzembe. Felújítot­ták a lakatosműhely gépparkját is egy esztergapaddal, egy gyalúgéppel és egy horizont-esztergával. Mindez csak nagyvonalakban fém­jelzi a fínomhengerészek megválto­zott munkakörülményeit. Az igazi márka az itt dolgozók munkaszerete­te, ■ lelkesedése és az az eltökélt szándék, hogy minél többet tegye­nek az ország asztalára. Természetesen a jól, becsületesen végzett munka eredménye a jó kere­set, az emelkedő életszínvonal. Ha alapnak az 1938-as esztendőt vesszük, akkor látjük igazán, mit nyújtott, mit adott a dolgozóknak a népi demokrácia. DE NÉZZÜK, MI KERÜLT AK­KOR a borítókba — ha került egy­általán — s mi kerül ma? Az átlag­órabér a felszabadulás előtt 74 fil­lér volt. Ma 7,72 forint. Tehát tíz­szerese az akkori Ireresetnek. (Tóth Ferenc) A Kisgazdapárt volt titkárát országgyűlési képviselőnek jelölték Borsod megyében Borsod megyének alig van olyan községe, ahol — legalább is hírből — ne ismernék Németh Imrét, a Ha­zafias Népfrontbizottság alelnökét. A felszabadulás óta járja a falvakat, igazgatja a dolgozó parasztok ügyes­bajos dolgait és ha felkérik rá még a családi vitákban is igazságot tesz. Nyolc esztendeje választották megyei tanácstagnak és azóta fiata­los lendülettel végzi ezt a komoly munkát. A pártnak nem tagja, de úgy érzi — és cselekedetei is ezt iga­zolják —, hogy a kommunisták nagy családjához tartozik. Eddigi életében a munkások és a parasztok szebb holnapjáért harcolt. Szülei 5 hold földön gazdálkodtak *— de a szerény jövedelemből nehéz volt iskoláztatni a 12 Németh-gyer- meket, Imre Adonyban kitűnő ered­ménnyel végezte el az elemi isko­lát. ^Az okos parasztgyermekre gróf Zichy Lívia is felfigyelt. Elhatározta, hogy saját .költségén papnak tanít­tatja. A Németh-fiu azonban négy hónap múlva megszökött a piarista gimnáziumból. Hazatérése után nap­számot vállalt, majd magánúton le­tette a kereskedelmi érettségit. Ne­héz idők voltak. Dolgozni — tanulni és a vizsgákon az urak gyermekeinek cinikus megjegyzéseit hallgatni, hogy minek tanul egy rongyos parasztkö- lyök, kapálni érettségi nélkül is le­het... Ahogy múltak az évek, Németh Imre úgy ismerte fel osztályhelyze­tét. 1919-ben a vörös hadsereg tag­ja. Résztvesz Miskolc felszabadítá­sáért vívott harcokban, majd a fel­vidéken vérét hullatja a munkásha­talomért. A Tanácsköztársaság bukása után alkalmi munkából él és szorgalmasan tanul tovább, mert tudja, hogy a ta­nultakra egyszer még szüksége lesz. 1943-ban kapcsolatba kerül az illegá­lis mozgalommal. Dobi István — az Elnöki Tanács elnökének — megbí­zásából részt vesz a borsodi földmun­kásszövetség szervezésében, közben terjeszti a békepárt röpiratait. A po­litizálásért munkaszolgálatra viszik Alsó-Ausztriába. A felszabadulás után mezőgazda- sági előadásokat tart a borsodi fal­vakban és 1948-ban a Kisgazdapárt megyei titkára lesz. Egy év múlva már a függetlenségi népfrontot szer­vezi a kommunistákkal közösen és szíwel-lélekkel harcol a nemzeti egy­ség gondolatáért. A nagy munkában gyorsan peregtek az évek. Előbb megyei tanácstagnak, majd a nép­front alelnökének és a megyei tanács elnökhelyettesének választják. Az el­lenforradalom sötét napjaiban is vi­lágosan látta a helyes utat, amelyen a nép jólétéért harcolnia kell. Tag­ja annak az 5 tagú bizottságnak, amely a forradalmi munkás-paraszt kormány nevében átve+te a hatalmat a megyében és Miskolc városában. Németh Imrét a megyei tanács el­nökhelyettesét ebben az évben nyugdíjazták. A munkát azonban nem hagyta abba. Mint tanácstag még szorosabb kapcsolatot épített ki választóival. Javaslatára az ellen- forradalom óta is számos feladatot oldottak meg választ ókörzetében. Németh Imrét a volt Kisgazdapárt titkárát most a putnoki járás Vad- na községében a dolgozók egyhangú­lag országgyűlési képviselőnők jelöl­ték; TÖRVÉNY- ELŐTT HÁROMRENDBELI tol-vajszövet- sógben elkövetett kerókpárlopás, egyrendbeh felfegyvere^ye elkövetett rablása kísérlet, egyrendbeli bemá- szásos lopás—ezzel vádolta az ózdi járásibíróság a képen, látható két fia­talkorú bűnözőt, B. I.-t és B. L.-t. A vádpontok bizonyítottak — bezá­rult mögöttük a börtönajtó. 17 éves az együk, 18 a másik. Miért is adták fejüket ilyen tilalmas dolog­ra? Nyomorogtak? Rpngyokbam jár­taik? Hiányzott a zsebpénz? Volt rá eset, hogy B. I. a 2000 forintot is megkereste. A két fiatal anyagi körül­ményei normálisak voltak, nem állít fenn a szükség bűnreindító kényszere. Rendes, becsületes munkásszülők gyermekei, akiktől semmiféle erköl­csi »-lökést« nem kaphattak bűnös eltévelyedésükhöz. Hát akkor hon­volt motorkerékpárjuk. Becsülete* takarékossággal, szorgalommal meg­szerezhették volna. De az efajta pénzszerzésihez nem volt türelmük. »Add meg uram, de rögtön!« felfogás kapott lábra közöttük. Könnyű pénzszerzésen törték a fejüket. . A ponyvairodalom elfogyasztott «re­mekei« sátáni következetességgel egyengették előttük a bűnhöz vezető utat. Csak az alkalom hiányzott még, hogy tettel is eljegyezzék magukat a bűnnel. Nem szalasztották el az első kínálkozó alkalmat, mely tolvajjá züllesztette őket. Az Olvasó előtt gaz­dátlanul hagyott kerékpárt emel­ték« el. Aztán jött a többi és le­buktak. A TENGERENTÚLI »szabad vi­lág« módszeres lélekromtása, a könyvalakiban hozzánk ömlesztett nan szemetelődött a két gyerek- ember leikébe a bűnre való hajlam? Ki a felelős? AZ ITT KÖZÖLT KÉP, mintha egy pony vai'llusztráció lenne. Nem az. A két fiatalt ábrázolja, cowboy-öltö- zókiben, amiint a gengszter-romantika brutális kedvtelésének áldoznak. Egy tucat ehhez hasonló fényképet kobo­zott el tőlük a rendőrség, melyen a vadnyugátiaskodás változatos pózai­ban »sütkéreznek« a fiúk. Az egyik­ről szájfélre biggyesztett cigarettá­val, hátborzongató flegmával tekin­tenek ránk. B. L. szelídnézésű, nyílt gyermektekintetét vadállatiassá tor­zítja az elképzelt banditaság. Jobb- sorsra érdemes, romlatlan gyermek- lelkűket felverte a gaz, a ponyvairo­dalom gazemberséget népszerűsítő történetei kikezdték erkölcsi erejü­ket. Megvolt mindenük, amit élet­kori sajátságaik megkívánhattak a mai életszínvonalú élettől; De nem vadnyugati romantika beleszólt a két ifjú ember életébe. De hol voltak a szülőik, amikor gyermekeik elindultak a bűn felé? Miért engedték meg, hogy éjnek évadján az utcán kóboroljanak, máért nem néztek utánuk, mivel és milyen társaságban töltik szabadidejüket, mit olvasnak, milyen viselkedésnek hódolnak? Nem látták volna a cow- boy-ruházatot, melyben banditásdit játszottak a fényképezőgép előtt? És nem lett volna tudomásuk a képek­ről? Szinte lehetetlen! Talán nem vetitek komolyan a dolgot, elintézték azzal, hogy »marad a gyerek, ha ját­szik«. IGEN MARADNAK, egyelőre a rács mögött. Meg lehetett volna mindezt előzni, ha a felnőttek ébe­rebben vigyáznak rájuk. Elmúlt eső­nek nem kell köpönyeg. — De a múlt kísért még, gondoljunk az esőre és adjunk »köpönyeget« gyermekeinkre. Vigyázzunk jobban rájuk! (g—s) Láttam őket a korareggeli órák- ban, amint a Victoria állami gazda­ság vagy a termelőszövetkezetek földjeire siettek. (Celaru község két­ezer családjából csak egy maradt kívül a szocialista mezőgazdasági szektorból.) Próbáltam járásukon, magatartásukon, arckifejezésükön felfedezni valamit Celaru lakosai­nak sötét múltjából. Azoknak az utódaiban azonban, akik valaha az erdőkben találtak menedéket és a nyomorúság napjaira szánt tartalé­kaikat a földben az úgynevezett >>celare«-ban (üreg) rejtették el —? innen származik a község neve is —* azoknak a jobbágyoknak az utódai­ban, akik láncú Jianu hajdúinak nyújtottak segítséget és védelmezték őket, nincs már semmi ezeknek az üldözöttségtől, aggodalomtól árnyalt vonásaiból. Vagy mégis. Valami mégis maradt. Azoknak az emberek­nek a dacos, tiszta tekintete, akik az elnyomatást nem tűrik; egyenes be­széde és gyors tette azoknak, akik az 1907-es parasztlázadáskor a bojá­rok javait felgyújtották és szabad­ságtörekvéseikért életüket áldozták. Celaru lakói most éppenúgy men­tek a földet megdolgozni, mint őseik és ükapáik tették. Most azonban mindeniknek ott- rejtezik a táskájá­ban mint a mi korunk hírvivője, egy könyvecske, egy füzet, vagy egy ösz- szehajtogatott újság. Aki egy csalódottat keres Eugen Dimitruz kisnövésű és so­vány emberke. Eleven, mint a higany. 35 éves 'és ért néhány mes­terséghez: mechanikus, javító, gép­kocsivezető, . asztalos és kovács. Tulajdonképpen azonban tanító és ... Celaru kultúratthonának az igazga­tója. Az otthon építését tavaly fejez­ték be. Itt jön össze a falu intelligen­ciája, hogy tudományos és technikai ismereteket terjesztő előadásokat tartsanak, hogy különféle szakkörö­ket vezessenek, mint: az agro-zoo- technikai kört (ahol elméleti tanfo­lyamokat és gyakorlati bemutatókat tartanak a burgonya előcsíráztatásá- ról, a kukorica és más növények mesterséges megtermékenyítéséről), az általános ismereti, a helytörténeti szakkört és a többit. Az igazgató nagy szenvedélye a színház. Szatirikus verseket ír mind­Egy román falu értelmisége A „Rumänien heuteu e. német nyelvű romániai folyóirat színes riportja — írója G. Filip két művészeti brigád számára. Eugen Dimitru már többször magára vonta azoknak a neheztelését, akiket a kultúrotthon színpadán célbavett. De a sértettek ezt nemsokára elfelejtet­ték és ugyanúgy tisztelték az otthon hogy az évek egyszeresük elszállnak, a fiú katonáékhoz kerül és nem írhat magának arról, hogyan megy dolga. Nem jobb, ha most, kicsi korában megtanulja az írás-olvasást? Ilyen és hasonló különféle módszerekkel A kultúrotthon tánccsoportja igazgatóját, mint azelőtt. »Az ember nem mondhat nemet, ha ő arra kér, hogy játszunk el egy szerepet« — mondja egyik parasztember, aki rég túl van az ötvenen. »Most is mint egy megszállott szaladozik a faluban és keres valakit, aki eljátssza Georghe, a csalódott hős szerepét. Szövetkeze­tünk alapításának ötödik évforduló­jára akar egy színdarabot előadatni. Felajánlkoztam, játszom én szívesen, de ő azt felelte: maga nem úgy néz ki, mint egy csalódott ember. Persze, ha az ember hektáronkint 3500 kg búzát és 4000 kg kukoricát takarít be, hogy nézhetne ki csalódottnak?« A nevelők »Mária asszony, adja csak be a gyermeket az iskolába, gondolja meg. buzdítom az asszonyokat, hogy gyer­meküket iskolába járassák« — me­sélte a celarui hétosztályos elemi is­kola igazgatója, Ilié Jordache. »Nem szívesen büntetek, bár valamikor ezt elrendelték. Végtére is a nevelő nem adóvégrehajtó. Neki meg kell győznie az embereket. Huszonnyolc esztendeje tanítok a községben, ahol születtem, és nem emlékszem, hogy valaha is komoly ellenállásba ütköz­tem volna, ha szóval igyekeztem valakit felvilágosítani.« És ez nem csoda, mert Ilié Jor­dache arcáról az embertársai iránti jóság, szelídség és megértés sugár­zik. Huszonegy nevelő tevékenykedik a celarui iskolában és mindannyian ennek a falunak és környékének szü­löttei. A városba mentek tanulni, de aztán hazajöttek, itt házasodtak, gyermekeik < is ide járnak iskolába, ahol ők tanítják. Néhányan e neve­lők közül öregek, mint Nikita Stan, aki túllépte a hatvanöt, de nem akar nyugdíjba menni. Naponta fel­üti a katalógust reszketeg, köszvény- től begörbült ujjaival, ugyanolyan odaadóan, mint mindig. És vasárnap este láncú Jianu régi balladáját és a táj más dalait hegedüli a kultúr- otthonban. Néhányan virágkorukban vannak, mint a kultúrotthon igazga­tójának nőtestvére, Eugénia Dimit- rescu tomatanárnő és férje, a mate­matika-tanár Gheorghe Dimitrescu. »Tanítványaink még egy versenyt sem vesztettek a kerületben« — mondja könnyedén elpirulva. Haja ugyan — mivel a negyvenes években van — kissé megszürkült, de jó arca, karcsú alakja fiatalabbat mutat. Két gyermek anyja és szorgalmas házi­asszony. Lelkesen táncol az együt­tesben és szabad idejében a kertjét . gondozza. »Amióta a stadion megépült, öröm a mierekekkel és a felnőttekkel tre­nírozni. A gyerekeket azonban nehéz fékentartani. Az iskolából egyenesen a stadionba rohannak. Csak loana Retezeanu tudja őket kordában tar­tani. Ő is Celaruban született. Szép, fiatal nő, ő vezeti a falu úttörő szervezetét. Az a körülmény, hogy egy agronómushoz ment férjhez, előnyére vált az úttörők foglalkozta­tásának, mert kaptak egy kísérleti parcellát a közös gazdaságból. Min­den gyerek tíz gyümölcsfát ültetett és odaadóan gondozza ezeket, ök is azon serénykednek, hogy a házak tájékát megszépítsék. Kirándulások a környékre és a község múltjába, azaz a Marin Georgescu nyugalma­zott tanító által saját házában beren­dezett Falumúzeumba, táncos ünnep­ségek, kis színi előadások és más foglalkozások járulnak hozzá, hogy loana Retezeanut jó pásztornak te­kintsék a gyerekek, mert segít nekik, hogy szabadidejüket hasznosan és kellemesen töltsék el. A népművészeti szakkör, ahol Flo- rea Marin és Victoria Budulan ta­nárnők mutatják meg az asszonyok­nak, hogyan kell a szép olténvai vise­letét hímezni, a pályázatkiírások a legszebb dalra, a legjobb rejtvényre, a legszebb táncokra, a »Községünk történelméből« című eredeti verseny ugyanúgy, mint a »szórakozási csü­törtökök« Celaru kulturális életének sajátos jelleget adnak. — Legnagyobb vágyam — vallotta be nelcem Jordache igazgató — Ottó Emst »A kócember mint nevelő« című színdarabját színpadra vinnem. A falu lakossága aligha tudná elkép­zelni, . hogy a gyermekek nevelését ilyen szigorú, kemény emberekre lehet bízni. Értelmiségiek maguk között Maria Andrescuval, az orvos féle­ségével a napközi otthonban, az or­vosi rendelőben és a patikában folyó munkáról, a kiirtott betegségekről, mint a pellágráról és maláriáról, a kuruzslás elleni harcról beszélget­tem. Dr. Florin Andrescu községi or­vost a kultúrotthon könyvtárában találtam, ahol éppen Paul Mazilescu lelkésszel beszélgetett. Mindketten kerek harminc éve születtek Celaru­ban. Gyermekkorukat együtt töltöt­ték, együtt járták az akácerdőket. Akkor váltok el egymástól először, amikor mindketten más-más főisko­lába kerültek. Aztán hazatértek falu- jokba. A nemzetközi politikáról, a békéről beszélgettek. Nem emlék­szem már. hogyan fordult a beszél­getés a radioaktív izotópoknak a kü­lönféle betegségekkel kapcsolatos szerepére. Nem akartam a beszélge­tést zavarni. Mindenből, amit e be­szélgetésből felfogtam, azt a meg­látást szűrtem le, hogy a falu több, mint 40 értelmiségijének munkája hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság mélyebben megértse oz elért eredatté- nyeket és nagyobb őröm töltse el a szép és gazdag jelen iránt. (Fordította: HAJDÚ Bt)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom