Észak-Magyarország, 1958. szeptember (14. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-07 / 211. szám

QIőpwcLl t&LL rBői'-3údi t&LL - Q^m'iő fLl t&LL Bőriődi toll ÉBői'iödl t&LL

AZ északmagyarorszAg

augusztus 31-i szániában Gyárfás Imre tollából megjelent írással foglalkozott a TIT írói munkacsoportjának vezetősége, s a cikkel kapcsolatosan állást foglalt. Mielőtt erre rátérnénk, szükségesnek látszik néhány egyszerű tény megemlítése, hogy kedves olvasóink megérthessék cikkünk egyes vonatkozásait.

Az ellenforradalom szétzúzása után a megyei pártbizottság szívügyévé tette az irodalmi és művészeti élet megindítását s az Észak- magyarország hasábjain tág terei, biztosított íróknak, költőknek műveik közlésére. Azóta is mind eredményesebben bontakozik ki a lap hasábjain régi és új tehetségek bekapcsolódásával az irodalmi élet.

Ez év májusában a megyei párt- bizottság újabb lépést tett a borsodi irodalmi élet fejlesztése érdekében, s a TIT keretében minden jószándékú író és költő bevonásával írói munkacsoportot alakított azzal a céllal, hogy ezt a fejlődést előmozdítsa. Az Északmagyarország ünnepi számaiban »Borsodi Toll« címen megjelenési lehetőséget biztosított az építőínunkában részt- venni óhajtó írók számára. Azóta, tehát négy hónapja indult meg a rendszeresebb írói munka. Miskolcon, jóval később, mint Pécsett, Debrecenben, vagy Szegeden.

A TÉNYEK ISMERETÉHEZ TARTOZIK AZ IS, hogy a Borsodi Toll előszerkesztése az írói munkacsoport vezetőségének munkája' volt s a közlendő anyagot a Gyárfás Imre vezetésével működő lektorátus által . javasolt művekből kellett volna kiválasztania. Sajnos, Gyárfás Imre ismételt felkérésünk ellenére csak most tudott ezzel a cikkével »bekapcsolódni munkánkba«, s úgy látszik, egyszerre kívánja pótolni az általa elmulasztottakat.

E tények előrebocsátása után válaszoljunk. Gyárfás Imre kritikái cikkére.

Elsősorban is bízunk abban, hogy Gyárfás Imre írását a legmélyebb jóindulat, segíteniakarás sugallta, pártunk irodalompolitikájának előmozdítása, népünk művelődési forradalmának szolgálata, az irodalom féltése vezette tollát. Reméljük, hogy így van. Hisszük, Gyárfás elv- társ tőlünk sem kíyápja elvitatni,, hogy mi is e nagy alapelvek őszinte szolgálatát tűztük ki célul, abban a biztos tudatban, hogy teendőinket a párt támogatásával és iránymutatásával feltétlenül megvalósítjuk.

A szándék tisztaságát ezzel megvilágítottuk mindkét részről, tehát leraktuk az elvi vita alapjait.

Különösen helyes elsőként azokat a kérdéseket megeleveníteni, amelyekben egyetértünk és amelyeket örömmel rakhatunk félre máris szellemi tartalékaink raktárába; Ezek a jövő munkánk erős építőkövei, de jó, hogy mindnyájan kitűnő anyagúnak találtuk őket! Válogassuk ki tehát először ezeket!

»Előre kell lépni!« Ezt a címet adta cikkének Gyárfás Imre, s ez az alapgondolat néhányszor visszatér fejtegetéseiben. Vajon nem vall- hatjuk-e magunkénak ezt a gondolatot mi is, akik arra vállalkoztunk, hogy munkánkkal szerényen bár, de részt kérünk népünk kultúrfor- radalmának megvalósításában?

Lenin Klára Zetkinnel folytatott egyik beszélgetésében ezt mondotta: »A művészet a népé, legmélyebb gyökereit a széles dolgozó tömegek sűrűjébe kell lebocsátania. Ezek előtt a tömegek előtt kell érthetőnek és kedvesnek lennie. Ezeknek a tömegeknek érzéseit, gondolkodását és akaratát kell összefognia, őket kell felemelnie. Bennük kell a művészt felébresztenie és kifejlesztenie!« Ezt valljuk mi is és ennek szolgálatában szeretnénk dolgozni, ezért nem csak előre kell lépnünk, hanem még nagyon sokszor és sokat kell előrelépnünk ahhoz, hogy a párt iránymutatása és a dolgozó nép érdekei szerint való irodalmat alkothassunk. Úgy gondoljuk, hogy ezt az igazságot nem sajátíthatjuk ki kizárólagosan magunknak, hanem ez egyúttal a mai magyar irodalom követendő útja is.

Egyetértésünket igazolja, hogy már munkánk kezdetén hangoztattuk; első feladat, hogy a hallgató írók megszólaljanak a párt lapjában és megnyilatkozzanak a szocializmus építése, a párt politikája mellett, a második pedig, hogy a kezdeti, főleg mozgósító szervező munka után áttérjünk fokozatosan a követelmények emelésére, eszmei

LÉPJÜNK EGYÜTT

és művészi mondanivaló, valamint írói forma tekintetében. Ehhez az elgondolásunkhoz ragaszkodtunk, miután ezt a szándékunkat munkánk kezdetén jóváhagyta a bennünket felkaroló pártvezetés, a TIT vezetősége és erre vállalkoztak a megalakuláson megjelent irodalmárok is. Mi azt vallottuk és valljuk jelenleg is, hogy a dialektikus fejlődés természete szerint a meny- nyiségi változást követi a minőségi átalakulás is.

a mérlegkészítést mi mar

TÖBB mint két hónapja elvégeztük, amikor a lektorátus vezetője nélkül is sikerült bekapcsolnunk a szerkesztést előkészítő munkába a lektorátus egyes tagjait, sőt a TIT által javasolt más lektorokat is. Ennek eredményei több kritikus és a TIT vezetősége szerint tapasztalhatók voltak a Borsodi Toll irodalmi értékének fejlődésében.

Feltétlenül valljuk azt is, hogy azok válhatnak igazán íróvá, akikben »a nép és a szocialista haza szolgálatának írói kötelesség- és hivatástudata szenvedélyes lánggal lobog«. Erről régebbi és újabb helyi írók, sokat beszélhetnének, akiknek csaknem minden művük átadásakor — szeretettel és baráti szóval — felhívta erre a figyelmét az írói munkacsoport vezetősége.

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT művelődéspolitikájának áúgusztús 20-án megjelent irányelveit és a »Fiatal írók dolgában« megjelent cikket, nemkülönben a népi írók mozgalmáról szóló állásfoglalást s az ezzel kapcsolatban megindult vitákat íróink javarésze tanulmányozta. A mélyebb és teljesebb tanulmányozás érdekében budapesti vezető írók előadásait állítottuk be a szeptember l-tői megkezdődő Őszi munkaprogramba. A népi írókról, a modernizmusról, a mai magyar prózai irodalom és költészet helyzetéről, a szocialista realizmusról "szólór-előadásokkal-"kiV^ nunk íróink neveléséhez megfelelő színvonalú anyagot biztosítani. A programban Mesterházi Lajos, Illés Béla, Bölöni György, Erdős László, Földeák János és mások fogják értekezéseikkel azt a célt szolgálni, hogy íróink részletesebben megismerjék e problémák lényegét, másrészt közvetlen kapcsolatba jussanak a budapesti irodalmi élet kommunista vezérkarával.

ŐSZINTE VAGY VEZET BENNÜNKET mint irodalmárokat és mint az írói munkacsoport vezetőségét, hogy olyan művekből állítsuk össze a Borsodi Tollat, amelyek a legmagasabb művészi színvonal megvalósítása mellett »ábrázolják mindazt a szépséget és nagyságot, amely dolgozó népünk mindennapjaiban oly megkapó erővel tárul elénk«, de megmutatják »életünk nehézségeit is: a népen belüli ellentmondásokat éppúgy, mint a nép. és ellenségei közötti kibékíthetetlen ellentéteket«;

Azt is meg kell mondani, hogy e cél megvalósításában igen keveset sikerült elérnünk, de rá kell mutatnunk arra, hogy az MSZMP művelődésügyi politikájának a művészetekről szóló irányelveiben ez a megállapítás nem azért van benne, mert ez a Borsodi Toll specialitása, hanem sajnálatos országos jelenség az ilyen irányú művészi alkotások aránylag kevés volta. Szép és nagy írói feladat itt és mindenütt a párt irányelveinek művészi megoldása.

Senkisem vitathatja, hogy az irodalom fejlesztése nem öncél, hanem a szocialista építés általános szükségleteivel kell, hogy összeforrjon, ábrázolója legyen annak a sokarcú érzelem- és értelemvilágnak, a haladás kézzelfogható fényeinek, amelyek gyors fejlődésünk velejárói. Munkánk öncélúvá akkor válhatna, ha engednénk bármiféle művészi elefántcsonttorony, vagy klikkszellem érvényesülésének. Mi az Északmagyarország hasábjain és a rádió útján munkára hívtunk és teret biztosítottunk minden irodalmárnak, aki őszintehangú műveivel bizonyságot akart tenni a szocializmus építése mellett. írókat, kritikusokat, esztétákat ismételten felkeresőink és túlnyomó többségük bekapcsolódott munkánkba.

Eddig sok építőkockát, egyértelműen jónak talált elvet sorakoztattunk fel jövendő munkánk alapjaihoz. Most beszéljünk arról, hogy miben nem értünk egyet.

NEHÉZ LENNE ELFOGADNI az egész cikken végighúzódó hangnemet, amely olyan megfellebbezhetetlen kritikai magaslatról szól Miskolc és Borsod »Írogató embereihez«, amely egy országosan elismert s a kritikai életben hosszas munkássága révén általános megbecsülést szerzett tekintélynek is »díszére« válna.

Kicsit furcsán hangzik, amikor Gyárfás a kívülálló idegen szerepében így ír: »Ilyenformán napjainkban a TIT égisze alatt jött létre egy írói munkacsoport. Miskolc és Borsod néhány szépirodalmi tollat forgató, meg ezzel kísérletezgető embere e csoportban próbálják egyesíteni magukat és munkájukat.«

FURCSÁN HANGZIK EZ ANNAK TOLLÁBÓL, aki a párt és a tanács képviselői előtt maga nyitotta meg nem »egy«, hanem a párt felkarolása alapján működő egyetlen írói munkacsoport első értekezletét.

Feltétlenül szükségünk van most és a jövőben mindig őszinte, kommunista kritikára, de ez a bírálat nélkülözi annak legalább szerény megemlítését, hogy — amennyiben a Borsodi Tolinak az ő kritikai felfogása szerint említett fogyatékosságai vannak — a kritizáló korábbi bekapcsolódása és munkássága ezt talán csökkenthétté volna.

Ez a kritikai vélemény szerintünk nem dialektikusán vizsgálja a kérdéseket. Nem veszi figyelembe, de nem is említi azt az utat, amelyet mindössze négy hónap alatt kellett megtennie az írói munkacsoportnak. Megáll egy elméleti — hozzátesszük maximalista ^ kívána- .onnan . nézi - az asztalára helyezett kész eredményt: a Borsodi Toll négy hónapjának versanyagát. Nem lát megtett utat, nem nézi a fejlődést. Arról sem beszél, hogy milyen szellemi és gazdasági adottságok talaján indult meg a munka. Nem úgy, mint az Élet és Irodalom augusztus 29-én megjelent száma, amely a szegedi irodalmi élet minden nehézségét feltárja.

Akaratlanul olyan érzése támad minden »szépirodalmi tollat forgató« embernek, hogy Gyárfás Imre kritikai megelégedettségét csak akkor fogják elnyerni, ha mind megközelítik Ady Endre és József Attila színvonalát. Szép cél, törekszünk is erre, bárcsak minél többen elérnék!

SZERINTÜNK NEM HELYESEN NÉZI Gyárfás Imre a kritikus és író viszonyát sem. Nagyon kívülről látja a teendőket, amikor az írói alkotások színvonalának kérdését elhárítja magától azzal, hogy az orvos sem veszi át a szülőnőtől a szülés fájdalmait. A hasonlat nem egészen jó, mert ma már beszélünk »fájdalomnélküli szülésről« is. Elgondolása szöges ellentétben áll a Nép- szabadság augusztus 20-i számának a »Fiatal írók dolgában« írt cikkével, melynek alapgondolata szerint »olyan kommunista irodalmi tűzhelyekre van szükség szerte az országban, amelynek melege és fénye vonzza a fiatal írókat, amelynél a kezdő írók megfelelő eszmei hatások, színvonalasan képviselt tudományos nézetek lángjainál fejlődhetnek, s ahol egyben gondoskodnak művészi-szakmai nevelésükről is«. Ilyen tűzhelynél szükség van a marxista irodalomkritikus közvetlen tevékenységére. A miskolci irodalmi tűzhely közvetlenül igényli a kommunista kritikusok felelősség- teljes munkásságát;

Tetszetős, de csak történelmi távlatokban igaz állítás az, hogy »az igazi tehetség megtalálja az utakat és módokat, a törtető és tehetségtelen pedig előbb-utóbb félre áll, lemarad a köís javára«. Sajnos fordultak már elő a világirodalom történetében esetek, hogy nagydíjakat méltatlanok nyertek el törtetésük*

kel és a fejletlen irodalomkritika miatt. A törtetők nem szoktak félreállni, legfeljebb majd az irodalomtörténet sorolja őket a megfelelő helyre. A múlt értékelésénél sok kritikai melléfogásra derült fény. Elég itt Petőfivel és Adyval szembeni egykorú kritikai állás- foglalásokra rámutatni, amelyek nem átallották ismételten dilettánsoknak bélyegezni őket, a kor kimagasló irodalmi egyéniségeit.

Mesterházi Lajos Miskolcon tartott előadásában azt mondotta, hogy az igazi írói értékelést majd az irodalomtörténet adja meg minden ma élő íróról. Vannak, akik átmenetileg nagyoknak látszanak és letűnnek, s vannak, akiket ma kicsinyeknek vélünk, de kimagasló szálfák lehetnek az irodalom fiatal erdejében. A különböző tehetségű irodalmároknak mindnek szerepe van annak az irodalmi talajnak a kialakításában, amely a korra jellemző s amelynek termékeny humuszából nőnek ki a jövendő óriások.

A NÉPSZABADSÁG idézett CIKKÉBEN olvashatjuk: »Egy-egy fiatal tehetség betörése az irodalomba gyakran véletlen dolga csupán. Van, akinek évekig kell várnia, míg felfedezik. Vidékieknek nehezebb, mint a budapestieknek. S aki nem kerül valamelyik kulturális intézmény közelébe, az lelheti, amíg írása megjelenik.«

Úgy véljük, hogy a jövendő irodalom története a tehetség kérdését cl fogja dönteni s nemcsak korunk íróiról, hanem irodalomkritikusairól is véleményt formál.

Lunacsarszkij »Lenin és a művészet« című emlékezésében egy kis epizódot említ meg. Amikor a nagy emberek szobrainak sorozatos felállítását végezte el a fiatal szocialista* állam, Lenin a Moszkvában alkotott szobrokkal általában nem egészen volt megelégedve. Lunacsarszkij hangoztatta, hogy a pé- terváriak mind jók. Ekkor Lenin kételkedve megcsóválta a fejét és így szólt:

»Hogyan, hát Pétervárott gyűlt össze minden tehetség és Moszkvában csak kontárok vannak?«

ILYEN HITETLENKEDVE csóváljuk mi is a fejünket, és arra kérünk minden képzett irodalmi kritikust, jöjjön közénk, dolgozzék velünk együtt az egészséges, szocialista szellemű irodalmi tűzhely lángjának felszításában, és közös célunk érdekében lépjünk együtt és sokat előre a szocialista irodalom építésének útján!

A TIT írói munkacsoportjának vezetősége.

Ma nyílik

a kínai festészeti kiállítás a múzeumban

Miskolc művészetszerető közönsége nagy érdeklődéssel várja a Kínai nemzeti stílusú festészeti kiállítás megnyitását, amely ma, vasárnap délben 12 órákor zajlik le ünnepélyes keretek közt a Herman Ottó Múzeumban. Ez a kiállítási anyag először Budapesen került a magyar közönség elé augusztusban s most Miskolc dolgozói gyönyörködhetnek benne.

Tudnunk kell, hogy a kínai festészet legfontosabb irányzata a realizmus volt évszázadokon át; Ez tette naggyá Kína festészetét, mert alapja a festőnek s szoros kapcsolata volt a valóság jelenségeivel,, tárgyaival, a mindennapi élettel. Á kínai festészet mai mesterei hűek elődeik realista hagyományaihoz s az ő nyomdokaikon haladnak, amikor újabb virágkort akarnak teremteni festészetük számára. Érdekes megjegyezni, hogy a kiállításon szereplő festők több-* sége nem hivatásos festő a szó ná* lünk használatos értelmében, közü-* lük sokan dolgoznak a kínai- társa* dalmi-gazdasági élet különböző terü-i létéin. Kiállított képeikkel elvisznek bennünket Kína legszebb tájaira és ízelítőt adnak Kína szépségeiről, megcsillantják Kína mai életét is, amely a kommunizmus diadalmas zászlajának fényében virágzik ki;

A miskolci közönség, amelynek egy ízben már volt alkalma megismerni a kínai népművészeti kiállítás remekeit, amikor sok ezer nézője volt a kiállításnak, most új oldaláról ismeri meg e hatalmas nép képző* művészeti; kultúráját; A most meg* nyíló kiállítás három hétig tart;-oooAZ EGYIPTOMI-HÍD TÖRTÉNETE

E híd mindössze egyéves, de hoszú története van r,. A XIX. század elején a pétervári építészek körében divatban volt az »egyiptomi stílus«* Akkortájt épült a Fontanka-folyón keresztül vezető Egyiptomi-híd is. Az egész hidat két pillér között ívelő lánc tartotta, s a feljáróknál öntöttvasból készült szfinxek voltak. 1826; augusztus 22-én. indult meg rajta a forgalom.

Csaknem nyolcvan év telt el. 1905; január 19-én a hídon egy lovasgárdista század haladt át, zárt sorokban; A sok-sok lópata ritmikus dobogásától a híd hajlongani kezdett, az egyik lánc elszakadt és az egész hídnyílás leomlott. A pilléreket nemsokára lebontották, úgyhogy a két parton álló magányos szfinxek jelezték csupán, hogy valamikor itt híd állott.

A második világháború után Leningrad begyógyította háborúokozta sebeit és gyorsan fejlődni kezdett. Újabb és újabb negyedekkel bővül a város. Az utóbbi évek alatt a régiek helyébe néhány korszerű, de a hagyományos »pétervári« stílust megőrző hidat emeltek. A Lermontov sugárút újra az Egyiptomi-hídon halad át. De ez a híd most már nem függő: egy nyílása van és gránit pilléreken nyugszik. B. METLICKIJ

MEGTALÁLTÁK A HŐST

A Szovjetszkaja Ukrajna (Szovjet Ukrajna) c. lap csaknem tizenöt évvel ezelőtt egy Baranovka (Csernyi- gov terület) faluból való tizenhárom éves kisfiú hőstettéről számolt be.

A szovjet csapatok gyors előretörése visszavonulásra kényszerítette a

hitleristákat, akik tehetetlen dühükben mindent elpusztítottak útjukban. A helyi lakosok az erdőkben rejtőztek el. A baranovkaiak is elmenekültek. De az utolsó szekeret, amelyen egy öregasszony és három gyerek ült, a németek utolérték. A tiszt megtorlással fenyegetőzött, ha nem mutatják meg neki a térképen megjelölt helyhez vezető legrövidebo utat. A tizenhárom éves legényke vállalta a vezetést és így áthatolhatatlan mocsárba vitte az ellenséget. A sötétséget kihasználva, a gyerek meglépett, másnap reggel azután szovjet katonákat vezetett oda.

Azóta semmit sem tudtak a kisfiúról. De nemrég az USZSZK Tudományos Akadémiája Történelemtudományi Intézetének munkatársai megállapították, hogy a fiatal hazafit Nyikolaj Molcsanovnak hívják és jelenleg a Lenin-kolhozban dolgozik; Közöljük a fényképét.

uaouay icggci BiUVj

iákat vezetett oda.

Azóta semmit sem tudtak •ól. De nemrég az USZSZK ' íyos Akadémiája Történed nányi Intézetének műi negállapították, hogy a fiats Nyikolaj Molcsanovnak hívj; enleg a Lenin-kolhozban közöljük a fényképét.