Észak-Magyarország, 1958. szeptember (14. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-28 / 229. szám

ßai^dl tali — (Bö^sjodi tail Qjöj-wcLl t&Lí ßöJ-l&djL tail ßöJLfrdl tail HORVÁTH LÁSZLÓ; 5 AKÁC ISTVÁN: A LECKE ESTE EGYEDÜL VOLT A SZOBÁBAN. A többiek már mind hazautaztak szünidőre. A fekete vaságyakon csu­paszon hevertek a matracok, néme­lyik lesieti huzatából nagy szőrcso­mók lógtak. A kollégiumnak máskor oly népes folyosói kongtak az üres­ségtől. Csak néhányan lézengtek még az ódon lalak között, akiknek nem volt hova menniök. Neki volt hova mennie, várták is már haza nagyon, egyre-másra kapta a sürgető leveleket. Kellett a segít­ség otthon nagyon. Ö azonban csak röviden válaszol- gatott a hazai levelekre, s koholt ki­fogásokkal halogatta a hazautazást. Magának is alig merte bevallani, hogy ha ez így megy tovább, akkor nem is igen fog tudni hazautazni, hiszen most is már csak éppen, hogy az úti­költségre valója van meg. Pénzt kérni meg nem mer, mert már így is kétszer küldték meg ha­zulról az útiköltségrevalót, és jól tud­ja, hogy otthon is szűkében vannak a pénznek. Rövid ismeretsége Judit­tal minden megtakarított pénzét fel­emésztette, s már az útiköltséget is fenyegeti. — Haza kellene utazni — villant át rajta a gondolat —, véget kellene vetni ennek az egész Judit-ügynek! Igen, ha lenne hozzá ereje, most, éppen most, amikor úgy érzi, hogy már a célnál van! Hát igen! Judit nagystílű nő. Nem elégszik meg hol­mi utcai kóborlásokkal, olcsó mozi­val; a tömeget különben is utálja.. Neki páholy kell, opera, virág és drága italok. Judit elegáns és finom, vele nem lehet akárhol és akárho­gyan megjelenni. Felvilágosult nő, aki ismeri és szereti az életet és élni akarja azt úgy, ahogyan az őt meg­illeti. És ezen senki nem ütközik meg, aki ismeri őt. Szinte csodának tűnik maga előtt Is, hogy ő, a szegény parasztgyerek, a pénztelen medikus, fölkeltette és megtartja ennek a lánynak az érdek­lődését Üo1V- BÜSZKESÉG TÖLTI EL, ha arra gondolj hogyan-ragaszkodik hozzá ez tfBoftí'lány, s hogy az övé az ígéret, amit ■ ’mások annyira szeretnének a szemé­ből kiolvasni. S ha megjelennek valahol együtt, S elfogja a férfiak irigy és elismerő pillantásait, ha megfordulnak utánuk és összesúgnak mögöttük, akkor érzi, hogy boldog, mert elérte, amire vá­gyott. összeborzong, ha az eddigi lányok­ra gondol, a szemüveges kollégákra, akiknek érdeklődési körük nem ter­jed túl az anatómia határain, az apró kalandok során itt-ott felszedett lá­nyokra, rosszul szabott, olcsó ruháik­ra, sörszagú.csókjaikra, kétes tiszta­ságú fehérneműjükre, kurta ölelé­seikre a Hűvösvölgyben, vagy vala­melyik sivár hónaposszobában. Ame­lyek után mindig halálos szomorúság fogta el, s keserű kiábrándultság, hogy neki ez van elrendelve, hogy ő soha sem találhatja meg azt, akit ke­res; a nőt, aki a szellemére is vá­gyik, nemcsak a testére, s akivel ha megjelenik valahol, irigykednek és összesúgnak utánuk a férfiak. És most itt van Judit, és úgy érzi, hogy ó az, aki után mindig is vágya­kozott. Akit egy hónapja ismer csu­pán. de úgy érzi, hogy egy örökké­valóság óta várja, keresi, s aki nél­kül minden perc örökkévalóságnak, tűnik. Aki issza a szavait, s akinek a szeme csupa ígéret. Bár sohasem beszéltek még szere­lemről, tudja, hogy csak egy szó, ha eljön az ideje, és az övé, mert Judit modern és felvilágosult, nincs benne szikrája sem az előítéletnek és ha szereti, - fenntartás nélkül fogja sze­retni. Tudja, hogy Judit nem lesz soha a felesége, mert nem feleségnek ter­mett, de kell neki, mert érzi: joga van hozzá, s úgy kapaszkodik ehhez, mint fuldokló a szalmaszálhoz. De Juditnak élni és ragyognia kell, és az élethez és ragyogáshoz pénz kell, sok pénz, és neki nincs, épp most nincs, mikor úgy érzi, hogy már a célnál van, amikor minden perc­ben elröppenhet az a szó és .;; és ő nem mehet haza addig, csak Judit csókjának ízével az ajkain. Pénz, pénzt kell szereznie, de hon­nan? A diáksegélyek már megszűn­tek, munkát vállalni reménytelen kísérletezés ebben a munkanélküli­ségben. Kölcsönt vegyen? De kitől, hogyan? Ki ad neki kölcsönt? És ho­gyan fizethetné vissza? — De nekem pénz kell akárhon­nan! — lázadozott. — Miért, hogy csak neki nincs joga az élethez? Mi­ért csak a kiváltságosaknak duzzad a tárcája, s miért markol csak ő fil- iírskct. ha belényúl? Miért van ba­rátainak elegáns lakása, s mic\t kell neki sivár tömegszálláson élnie? Hányszor pirult az arca, ha gazdag barátai meghívták valahová és hány­szor szabadkozott restelkedve, mert hát miből? — Kár — válaszolták barátai, né­melyik őszintén sajnálkozva, néme­lyek lenéző mosollyal, mert hisz sej­tették a valót. — Milyen kár — mondták a ió- nj-ok, a kacér és elegáns lányok s egy percig valóban sajnálkozva felejtet­ték pillantásukat a jóképű paraszt­fiún, akinek vonzó megjelenése, csi­nos arca, szellemes modora nem volt rájuk minden hatás nélkül. — De ezt nem engedem — sikol- íott fel benne valami, s ajka sírósan remegett — ennyihez nekem is jo­gom van! És holnapra pénz kell, pénz, a föld alól is, még, ha lopnom kell is valahonnan! Lopni! — egy pillanatra megdöb­bent. Józan esze tiltakozott, de szen­vedélye erősebb volt. Lopni! — villant meg a szeme. Hirtelen eszébe jutott, hogy ő most jóformán egyedül van, és soha sem tudná meg senki. Feje már hidegen gondolkodott. Kirohant a szobából. A folyosón ott sorakoztak szobatársai szekrényei. Ócska lakatokkal lezárva valamennyi. Elég egy görbe drót­darab, hisz hányszor nyitották már fel egymás szekrényét, ha valamelyik elvesztette a kulcsát! S már határo­zott is. Holnap! A ryugtalanság azonban újra ha­talmába kerítette. Nem tudott otthon maradni. Lerohant az utcára. A Kör­út zaja jólesően kábította el. Addig rohant, maga sem tudta merre, míg kifáradt. Akkor hazament, s lefe­küdt. Fejére húzta a takarót, s elkez­dett hangosan számolni. Nem akart gondolkodni, ötvenig sem számolt el, már aludt. A FEJE ZÚGOTT, mikor felébredt. Már nem volt korán. A nap furcsa lilás fénnyel sütött be az ablakon, furcsa, valószínűtlen képet adva a bútoroknak. Az üvegen dongó düny- nyögött, s óriásira nőtt árnyéka kö­vette a szemközti falon. Tagjai zsibbadtan húzták vissza az ágyba. Gépiesen öltözni kezdett. Az előre elkészített kulcsot magához vette és kilopakodott a folyosóra. Szinte szédülten ment végig lábujj­hegyen a kőkockákon. A vastag falak homályos zugaikban összebújtak, s fenyegető sötétséggel meredtek rá. Megállt egy benyílónál, ahonnan már tudta, hogy mindenki elment. Talá­lomra kiválasztott egy szekrényt. A nap furcsa, erős fénye, valami ajtó hasadékán át vékony csíkban beom­lott a helyiségbe, s éppen a névtáb­lán vonult végig. — Kovács Imre — olvasta róla. Halványan emlékezett rá, a magas, sovány, dülledtszemű fiúra; joghall­gató volt. — Tehát <5 lesz az — gondolta zsib­badtan; A kezei alig akartak engedelmes­kedni, mikor hozzálátott, hogy fel­nyissa a lakatot. Szíve a torkában dobogott, s arcát, homlokát ellepte a veríték. Minden ingott körülötte, a falak, mintha feléje hajoltak volna, a szekrény táncolt a kezei alatt. Ügy érezte, pokoli zajt csap, míg a kulcs­csal babrál. Végre felpattant a zár. S ekkor, még a szívverése is elállt — léptek hangzottak a folyosón. Vil­lámgyorsan feldobta bőröndjét a szekrény tetejére, maga pedig a szek­rény és a fal közti zúgba húzódott. meg felkapta és sodorta magával.« Egyszerre úgy érezte, hogy valaki; megfogja a karját. Odanézett. Egy; eketeruhás, feketearcú férfi állt; mellette és a fülébe súgta: ; — Van valami eladó? — suttogott; a bőröndre mutatva. Meg se várva a; választ, kiragadta kezéből a koffert,; s már nyitotta is a fedelét, ő csak; dermedten nézte, szólni nem tudott.: — Ugye lopta? — villant rá valami a fekete arcból. — Nem loptam! — hördült fel, s a; torkához nyúlt, mert olyan v.olt,: mintha fojtogatta volna valami —; nem loptam! ; A fekete arc gúnyosan vigyorgott,; ; a körülállókhoz fordult, rámutatva; r. bőröndbe hányt holmira. — Nem lopta? — kiáltotta —, hát; elhiszik ezt? — Tolvaj! — hangzott egyszerre a; tömegből. ; — Tolvaj! Rabló! — kiáltották hu-; szán is, ujjaikkal rámutatva. ; Egy rendőr tört utat hozzá. ; — Mi van itt? — kérdezte furcsán; vékony hangon. ; — Tolvaj — mutatott rá a fekete; ember. ; — Tolvaj! Rabló! — harsogott most« már a tömeg, s ujjaikkal rámutattak.; — Na gyerünk! — szólt a rendőr, s; előrelökte. ; Halálraváltan indult előre, s a fúr-; csán moraj ló tömeg utána. ; EGV NAGY TEREMBEN ocsúdott! fel, de hogy hogyan került oda, nem! tudta. A terem tele volt emberekkel.! A karzaton, páholyokban, s a föld-! szinten mindenütt emberek ültek, kü-! lönös merev arccal és merev szemek-! kel, és őt bámulták. Előtte magas! emelvényen fekete palástba burkolt! ember ült. Az arcát nem látta, csak a! szemüvege villogott baljóslatúan.! Háta mögött az előbbi rendőr, csak! most fegyőrrubában, szuronyos pus-! kával a kezében. ! — Álljon fel! — hangzik feléje na-! gyón mélyről és nagyon messzirői! egy hang, a bíró hangja. — Miért: tette? ! Torkán alig tud kijutni a hang: ; •— Nem én voltam! Nem loptam!: — nyögdécseli. í — ö volt! — kiáltja mögötte egy: sírós, panaszos hang — feltörte a: szekrényemet, kirabolt! — nő óriá-; sivá a siránkozás. ! Megrettenve fordul hátra. Ott áll! mögötte Kovács Imre, a joghallgató,! valószínűtlenül hosszúra nyúlva,! szemgolyói furcsán fordultak ki üre-1 geikből. ! — Tolvaj! — ugrott fel az első sor-! ból a fekete ember. ,J Tolvaj! Rabló! — ugrott fel! egyszerre a tömeg, s úgy maradt] mozdulatlanná dermedve, kezeikkel! rámutatva. í S ebben a mozdulatlanságban éle-* sen, tisztán látja Juditét, amint ias-; san keresztülmegy a termen, rá sem; nézve, arcán gúnyos mosoly, s megy] kifelé a teremből. J Rémülten takarja e! az arcát. ! Messziről, nagyon mélyről jön a] bíró hangja: < — ... öt évi börtönre ítélem... ] Kétségbeesetten ugrik fel. Kiáltani; akar, de nem jön ki hang a torkán.« A kezét nyújtaná, de össze van bi-! lincselve. ! — Nem akarok börtönbe jutni! —J ordítja, de hangját túlharsogja a tö-; meg. ; — Fiam, fiam — hall egy elhaló! hangot, s anyja síró arcát látja meg! a sokaság között, amint kezét feléje! nyújtja. Erős karok ragadják meg. ! — Nem akarom — ordít és dula-; kodni kezd az őt megragadó fegyőr-; rel. A tömeg felugrik és feléje rohan.] Vergődik az erős kezek között, s ha-] lálraváltan érzi derekában a fegyőr] szuronyát. ; Zihálva, kimerültén ébredt fel,! Teste verejtékben úszott. Kimeredt! szemmel nézett körül. Az ablakon! éles fénnyel tört be a nap. Az üve-; gén egy dongó zümmögött. Árnyéka; óriásivá nőtt a szemközti falon. ; Derekában szúró fájdalmat érzett.; Odanyult. A cigarettatárcáját találtai ott. Azon feküdt. J Nagyot sóhajtva ült fel az ágyban.^ Rágyújtott és boldogan elmosolyo­dott. Sokáig maradt így elgondol­kozva. Majd fölkelt, hideg tust vett és lassan felöltözködött. Megolvasta a pénzét. Nyolc pengő ötven volt az összes vagyona. Épp elég az útiköltségre. Most már sietni kezdett. Ha sze­rencséje lesz, még eléri a reggeli vo­natot. Gyorsan bepakolt a bőrönd­jébe. Bezárta szekrényét, rendbe- tette úgy ahogy a szobát s fütyö- részve indult végig a folyosón. Ahogy a lépcsőház előtti utolsó benyílóhoz ért, elhallgatott. Megállt és szívszorongva bekémlelt. Az ajtó egy szűk repedésén át fény­A könnyűiéptű holdsugár nyárfák levelén reszket, merengő malom muzsikál a habos fellegeknek. Ablakunkból az állomás és a hid ide látszik, a hídon túl sok apró ház vidám bujósdit játszik. A mozdonyoknak kontya fényes sziklák hadából, megrészegült a levegő virágok illatától. Ezüst ködét a messzi ég vágyó szívemre szórja, de jó is lenne, óh, de szép, ha egy lány átkarolna. nő KALÁSZ LÁSZLÓ: FÖLD VAGYOK Ha fáradt vagyok, földre fekszem, s a föld illata megerősít, bódulatokba rejtezem, míg átjár velőm-, s véremig, hogy azt hiszem már: föld vagyok, és fölös erőmből fakad, s belőlem is, nagy búza, zab, tengeritábla, s távlatok kékült erdöcsíkja vagyok, égaljba vesző sik vidék, termő, hullámos hajlatok, égbe hegy-ék, meg csupa rét. S ha felállók, hát azt hiszem, hogy a föld javaereje gyülemlett belém, s van velem, s földember vagyok, fekete humuszból formált tágvilág, ész, szívmotorú csodalény, termő, s teremtő sáredény, s ha lépek, magam lépem át. BORSODI GYULA: Udvari bál A kolónia régi házai ormótlan, füstösen egymás hátához dőlnek, mint régmúlt időnek elfáradt árnyai. Bányászok élnek itt ma is, de nem a bús enyészet bújja a régi fészket. Nem úszik gondok folyamán megannyi ravatalként a bányatelep házsora. Muzsika zeng az udvaron, az ablakok mind kinyílnak, Mögöttük fáradt öregek merengnek elszállt ifjúságuk öröm télén emlékein. De ők már csak a háttér. A lassan leszállt éj behinti őket nyugalommal­Az élet lent az udvaron van. Eget csapkodó vigalomban táncolnak lányok, asszonyok legénnyel, tréfás férfiakkal. Az utcáról is be-betérnek, ki ezt, ki amazt kapja karra és emerre és amarra forgatja, húzza, jár a lába, Hét mesék ifjú királya nem táncolt különb udvari bálba. Kik éjszakás műszakba mennek, megállnak, nézegetnek, kezükben sárgán ég a lámpa, Mosolyognak és dudor ásznak, megszépülnek az ócska házak. A régi, szomorú telep csakúgy zengi a gyors ütemet s csak akkor van vége a bálnak, mikor az őrző mamafélék ennek, meg annak a lánynak már vagy tizedszer kiabálnak. Irodalmi pályázat a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulójára Szovjetunió történetének legnehe­zebb időszakában a magyar munkás- osztály volt az első, amely a szocia­lista forradalom oldalára állva segí­tette az első szocialista államhatalom megszilárdítását. A legjobb írásokat a következő pá­lyád! jakkal jutalmazzuk: L díj 4000 forint, II. díj 3000 forint, két III. díj 2000—2000 forint, két IV. díj 1000—1000 forint. A pályadijak­ban bennefoglaltatik a közlés esetén fizetendő honorárium Összege is. A pályadíjat nem nyert írások közlése esetén azok szerzői a szokásos írói honoráriumot kapják. A pályamüveket 1050. február 1-ig kell az Északmagyarország kulturá­lis rovata (Tanácsház tér Z.) címére eljuttatni az író nevét, címét rejtő jeligés borítékkal. TIT-HIREK A léptek egyre közeledtek, hang­juk óriásira nőve, túlvilági kongással kalapált dobhártyáján. A benyíló előtt megálltak. Egyszerre csend lett. süket csend. A kíváncsiskodó árnyé­ka bekúszott a helyiségbe, s ide-oda ingva kémlelte a bőrönd okozta zaj okát. Egy légy cikázott át a fény­sávon, s egy pillanatra éles fénnyel villant meg a homályban. Az árnyék eltűnt. A léptek újra megindultak és lassan elhaltak a lépcsőházban. Felocsúdott kábulatából. Odaro­hant a szekrényhez, s nem is nézve mit, dobálta bele, amit talált, a bő­röndjébe. Maga sem tudta, hogy ho­gyan került le az utcára. A villamo­sok éles csilingelőssel, mintha egye­nesen nekirohantak volna. Ügy érez­te, mindenki őt nézi. Rohanni kez­dett. A kőrútnál kifulladva állt meg. — De most hova is? Mindegy! — gondolta és felugrott egy arrajövő villamosra. Erősen meg kellett ka­paszkodni a peron korlátjába, mert úgy érezte, lezuhan. A villamos fur­csán ringott vele. Az arcok összefoly­tak. Ügy érezte, a fák utánarohannak kinyújtott ág-karjaikkal, s a házak megfo-dulnak utána, lehajolnak, s üveges ablakszemeikkel az arcát kémlelik. Minden zsongott, zsibon­gott körülötte. A Teleki, téren a tö­Csorclás Imre járasbiró tart *16ed4#t az enesi járási kultúrházbaa. Értesítjük a szabadegyetemre beáratlrtK zott hallgatókat, hogy az ünnepélyes megnyitót október l-én este * órakor tartjuk a Földes Ferenc gimnázium dísz­termében. (Hősök tere 3.) A képzőművészet mai problémái A Szabadegyetemen az október l-én kezdődő szemeszterben művészettörténeti tagozatot is létesítenek, melynek célja a képzőművészet mai problémáinak bemm tatása. Oktatás: minden csütörtökön 18— 20 óráig: Tagozatvezető: Seres János festőművész. . Tematika: 1. Giccs és műalkotás. 2. Természet és műalkotás, 3- Naturalizmus, akadémizmus, realizmus. 4. Absztrakció és a realizmus, 5. A 29. velencei btennále. 6. A magyar festészet és szobrászat. 7. A brüsszeli képzőművészeti kiállítás, g. A nyugati művészet stilusproblémái. 9, Mai stilustörekvések a magyar szobrászatban. 10. Európaiság a magyar képzőművészet- ben. 11. A szín szerepe a festészetben. 13. Műalkotások szemlélete. A Szabadegye­tem művészettörténeti tagozatára szep­tember 30-ig lehet jelentkezni a TIT me^ gyei titkárságán. Minden érdeklődőt sse« retettel vér a rendezőség. 1959. március 21-én ünnepli a fel­szabadult magyar nép az 1919-es Ma­gyar Tanácsköztársaság kikiáltásá­nak 49. évfordulóját. Ebből az alka­lomból a megyei pártbizottság, az Északmagyarország szerkesztősége pályázatot hirdet olyan irodalmi jel­legű alkotásokra, amelyek megyénk­nek a Tanácsköztársaság időszakával kapcsolatos eseményeivel, a munkás- osztály, a parasztság és a velük együttérző értelmiség megyebeli sze­repével függenek össze, érzékeltetik a haladó és reakciós erők akkori har­cát, megütközését. Az írások lehetnek: novellák, tár­cák, elbeszélések, élményriportok, történelmi dokumentumokkal alátá­masztott tanulmányok, amelyek azt a célt szolgálják, hogy növeljék a szo­cializmust építő' magyar nép öntuda­tát és abbeli büszkeségét, hogy a sugár vetődött haránt a szekrénye­ken és erősen megvilágította az egyik névtáblát. — Kovács Imre joghallgató, — ol­vasta le róla. összeborzongott és elgondolkozva ballagott le a lépcsőn. A portás mo­solyogva kívánt neki jó nyaralást. Órájára nézett, ahogy kifordult a kapun. — Hű, már fél kilenc! — mormogta, s nagy léptekkel nekilódult. Az em­berek mosolyogva néztek utána. Zihálva ért a kőrúthoz. Felugrott az egyik villamosra, s könnyedén neki támaszkodott a peron korlát­A serdülőkor nevelési problémái A TIT szabadegyetemén az október l-én kezdődő szemesz teren pedagógia-lélek­tani tagozatot létesítenek, melynek célja a serdülőkor nevelési problémáinak is­mertetése. Oktatási idő: minden szér­ián este «-tói 8-íg. Tematika; 1- A serdülő egészségének védelme. 2. A serdülő lelki életének fej­ődése, 3. Tanulási nehézségek a serdülő­korban. 4. Serdülő gyermekeink értékes szórakozásai. 5. A serdülő barátkozásá- lak jelentősége és formái. «. A serdülő szexuális életének problémái. 7. A kultú­rált magatartás kialakítása. 8. A csalá­di légkör hatása a serdülőre. 9. Serdülők * bíróság előtt. 10. Tanítsuk serdülöin- itet önmaguk nevelésére.. 11. Serdülők a pályaválasztás előtt. 12. Hogyan neveli serdülő gyermekeinket az úttörőszerve- 2et és a KISZ? A Szabadegyetem pedagógiai tagozatá- ■a szeptember 30-ig lehet jelentkezni a I’IT megyei titkárságén minden nap reg­jei 9 órától este « óráig. Kossuth és Széchenyi címmel szeptem- ser 29-én délután fél 3 órakor Marjalaki Kiss Lajos ny. tanár tart előadást az Acélöntődé kultúrtermében. Jellemnevelés a családban címmel szep- ;ember 29-én este fél 8 óraj kezdettel dr. jának. A fiatal, csinos kalauzlány mosolyogva kérte tőle a jegyet, ö ie rámosolygott. — Hogy hasonlít Juditra — villant át rajta s mikor a jegyet átvette, lopva végigsimította a kezét; A lány nem haragudott meg érte. Szeme pajkosan csillant az övébe. A VILLAMOS VIDÁMAN ROBO­GOTT és csilingelt, a körút házai csillogó ablakszemeikkel hosszan néztek utána, s a fák zöld ág-karjaik* kai még sokáig búcsút integettek. Jókor kiért a pályaudvarra. Elő­vette pénztárcáját és megváltotta * jegyet hazáig . $

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom