Észak-Magyarország, 1958. szeptember (14. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-21 / 223. szám

Vagárasp, 1958. September 8L 5 (Megjelent a romániai Utunk c. magyarnyelvű irodalmi lap­ban.) "TXogy mondtad, hogy hívnak? — Zozo. A férfi felnevetett, erősen kitátot­ta a száját, s ő egy pillanatra vörös torkába bámult. 0 is nevetett, zavar­tan, bizonytalanul, és megkérdezte. — Min nevet? A férfi hellyel kínálta, csak aztán válaszolt. _ Ülj le... — és újra nevetett. — Honnan az istenből szeditek eze­ket a neveket?! Fifi, Mimi. Lulu. Zo­zo... Már pusztán a hallatukra ki­ürül az ember zsebe ... szinte magá­tól. Zozo leült. Elgondolkozva játsza­dozott a terítő csücskével. Saját ne­vét ízlelgette megdöbbentően idege­nül . Mint mikor valaki hír Men testi hibát fedez fel magán, amit ed­dig magától értetődő termeszMesseg- gel viselt... Megvonta vállát. — Nem tudom, honnan vesszük... igy hívnak. _ Csak nem haragudtál meg? k érdezte a férfi és rnegpaskolta ke- ~At — Én különben w KTV ^pzeftem el és ezt akartam... Egy Fi1lt'e^f Mimit, egy hulut, vagy egy Zozot. Ha már lokálnő, — legyen a javabol. Nem igaz? Mit is kezdhettem volna egy Mathildával, Euláliával. Zozo csodálkozott. tv Nem szép? fm Az Eulália? fs* Igen.*» jói van szivem. Liba vagy és rém gutzMat. ton*?£‘1iÚ V$i hogy pont téged ajánlott... iszol? zozo megbántva »»rttotta w*» aitedt. Szeretett volna valami "W™ "büMtat” válaszolni. hon: „Vram, ön egy t^váfózjtokk Atomi" —, de abban a ptUnruitbon Ä diszkréten meglökte a vállat. » 6 Kivillantott. . Nyúlánk, sárganrcú ptneer állt mö­götte: Sanyi. — Bocsánat... mondta udvart ai meghajlással és szalvétájával lese­lejártairól egy ^tat\a*dZ lamit. Azután kicsit Kire 1 briv.lt. alulról fölfelé nézett ra es Wj« .mozgású vrzenyoskek _ sze c-«rn- ' Myhén összeráncolta bozontos s öldökét. , _ Valamit mondott, tekintet. Zozo kínlódva megérteni. De ideje ASd7mozdítottál eléje 0« állt oitmiM cici megszűnt létezni, ^ hogv TgzUc. azt már csak azért tesztem Zozonak mindenre kész, szolgája legyen. föozo a bor lapra ^fott Tud- Xtfl, hogy draga italt keli k es r, %zíve Valami ösztöno­ns»-*-r“« el felheuőlt jfonzum­hogy szerencsesén ^zdöáskjto^ női pályafutása... íme „császár mondta ma este. ÄÄ/ és ielvilaaosi' tóttá egyről-másrol. — A oóré szólt, hogy vegyelek ke »X Cí. ^ tton orr te még zöld vagy ■ ■ • valami érdekesség, társa- Ha űM aztán vigyázz, ne LÄl csalt rugdosni szereti az em­Tejt te tudod, miiven gyünk azok, akt %gz benned SÄ'iÄr» te pondo^ horogra.'.. * 3BSUTS1Ä kezik, 8 hd miráen e nk.kor Hámor ilyen csdssárt Hi/osnt. Ifleni oz öíseeuvdt oe utttóttaéff..• t útiköltség, ami öpjankent ^ lopni a pénzből Hoet in. ne «egye, s °mi«el a után... dúlni a nagyvitogba, CyurKa Mert Gyurka nélkül nem lehet el niz" ,*t egyetlen nap dl«« írtet- *• amely Gyurka nélkül telt el... És könnyű szívvel néeett os efll/etlen éjíaika elé. amely ezentúl md ,** ezért zen, hogy Gyuriéihoz segttse... _ Nos, mit iszol?... - kérdezte kissé türelmetlenül a vendég, s a bortop ntán nyúlt. De Zozo felkapta VjRADI ZSUZSA * A KIZSEBELT ; A regény egyik hőse: Zozo. Tizenöt ; éves. Nyolc éves korában kezdte el lartistapályáját, testvérei, Kamilla, Gyurka !és artistaszülei mellett. ; A regény cselekménye 1935-ben indul. !Nehéz munka után, a negyvenes évek ele­ijén Zozo eljut élete egyik tragikus állo- Imásóhoz, az első *»konzum-est«-hez. Ez lazt jelenti: inni kell, inni, növelni a fo­REGÉNYRÉSZLET gyasztást a lokáltulajdonos követelésére, íratlan törvény kényszeríti: a kenyérte- lenség veszedelme. Noha Zozo jé artista — innia kell. És Iszik, bár ismeri a »kon- zum—ra kötelezett nők sorsát. Anyján is beteljesedett, aki egy pezsgős-párás haj­nalon, pohárral a kezében, holtan fordult le a székről. • •••••••••••••••• ••#••• Ml •••••• •-•••••• •• •• •••••• ’ • • Zozo szorongva néz az ijesztő jövő elé.! Már Gyurka bátyjának erős hitére és sze-S retetére sem számíthat, mert Gyurkát el lokáltulajdonosok embertelensége, min<I »hasznavehetetlen férfit** (a férfi nem! »konzum-képes**) száműzte a parkettről. ! Az indulás szép, tiszta álmai lassan! belefulladnak e szennyes világ kietlensé-! gébé. ! a fejét, és gyorsan, határozottan vá­laszolt: —Pezsgőt.,. Kérjen egy üveg Mumm-ot! A férfi petyhüdt arcán gúnyos mosoly suhant keresztül: ismerte a „dürgést”... — Ügy látszik, gyerekkorotokban az asztál körül kergettek bennete­ket, ha nem akartatok pezsgőt inni... — morogta vigyorogva, és Zozo arra gondolt, hogy van ebben valami igaz­ság, A férfi aztán legyintett. — No, hiszen azért vagy te „Zozo”. *,. Szemrebbenés nélkül tűrte a sér­tést. Még rá is bólintott és nevetett Csak nagy szemének mélyén csillo­gott egy kis kegyetlen öröm a gon­dolatra, hogy míg a másik fölényes­kedik, 6, a letegezett, a liba, szépen kizsebelheti, — Pirított sósmandulát is, Doktor űr?,., — kérdezte Sanyi, a másik letegezett és semmibevett, alázatos meghajlással. — Azt is ,., —- válaszolta helyette gyorsan Zozo és Sanyi elrobogott a megrendeléssel. P gyedül maradtak. Zozo kissé ól­^ dalra billentette fejét, és kacé­ron mosolyogva tanulmányozta part­nerét. Ahogy így elnézte angol szövet­ből készült, remek ruhába bújtatott sovány, görnyedt alakját, hossziíkás fejebúbján gyér, szőke haját, mélyen- ülő, önelégültségtől csillogó, apró sze­mét és nagyon ápolt, nagyon fehér, de mdjfoltos kezét, amelyen nagysze­rű briliáns lötyögött. — Gyurkára gondolt, aki üres zsebbel, egyetlen tánccipővel távozott. — Hány éves vagy?.,. ~ kérdez­te hirtelen a férfi. — Tizennégy... a tizenötödikben járok, Doktor úr — válaszolta las­san, gonosz élvezettel, hogy zavarba- hozhatju, és megszégyenítheti. De Doktor úr már régen hozzá­szokhatott az ilyen csodákhoz, mert még a szempillája sem rebbent. El­lenben megfogta kezét és bizalmasan hozzáhajolt. — Ne doktor urazz!.., Misinek szólíts és tegezz. — Misi és még hogy? Doktor úr megütközve nézett rá. — Minek az neked? ■— öh... Csak kérdeztem. Engem Six Zozonak hívnak. Doktor úr újra nevetett. Aztá/n ap­ropóként elmesélt egy disznó viccet. Zozo utálta a trágárkodást. Túlságo­san ismerte már. Olyannyira, hogy csak megvetést és undort ébreszthetett benne. De most ö is nevetett, Doktor úrral együtt, akinek újra megbámul-* háttá vörös torkát. Megérkezett Sanyi a pezsgővel. Ragyogó szakértelemmel bontotta ki az üveget. Olyan diszkréten senki sem tudta elfojtani durranását, mint ő. Aztán megtöltötte a poharakat, s az üveget az asztal elé állított fényes hűtőbe helyezte. Ekkor nézett rá másodszor ugyanúgy, alulról fölfelé, ránduló szemöldökkel, némán közve­títve valamit. Majd vértelen ajkai is megmozdultak. Egyetlen szócskát formált hangtalanul: igyál! Zozo ivott. Fenékig ürítette a po­harat. Már ismerte a pezsgőt, Még Bras­sóban Kamilla néha hozott neki egy kis kóstolót. Utána mindig nagyon jól aludt. Szerette is. Tetszett neki. hogy mikor az ajkához emeli a po­harat, hűs illatot pezseghet az orra hegyére. Ettől csiklandósan lehetett nevetni... Éppen ezért, mikor Sa­nyi azonnal újratöltötte a poharát, csengő hangon köszönte meg. — Köszönöm, Sanyi! — Kérem, művésznő. Művésznő?!... Zozo mosolygott. Na, jól van... legyen „művésznő”... Aztán majd zárórakor elküldesz az anyámba, ha nem sikerül elég kövér borravalót „leszurkoltatnom” a pali­val ... Pz a gondolat eszébe juttatta a ^ többieket is. akik Sanyin kí­vül még borravalót •várnak. Mert egy rendes, hasznavehető artistanő­nek mindenkiről gondoskodnia kell. A pincértől kezdve a WC-s asszo­nyig. A palinak mindent be lehet du­málni ... Hogy tartozik az ember ennek, annak... hogy az egyik meg­mentette az életét, a másik pont ak­kor húzta ki a legnagyobb vízből, amikor már egy vasa sem volt, a harmadiknál pedig már hónapok óta lakik hitelben ... Kire milyen mese illik. Persze a zenészekkel egyszerűbb a dolog. Az ember egymásra rendeli a nótákat és kész. Igaz, nem szabad megfeledkezni egy kis italról sem, mert a szakszofonosoknak igen ki szokott száradni a torkuk. No és ha ezen túl vagyunk, akkor olyan nehéz a trafikostól drága külföldi cigaret­tát vásároltatni? A süteményestől meg dobozos csokoládét és csoma­golt desszertet? Ügye, hogy nem? ,.. Miért »fúrják* ki az embert három nap múlva a lokálból egyesített erő­vel, mikor ők azt zárórakor jószivvel úgyis visszavásárolják feleárban s még egy kis haszon is kerül a dolog­ból.., Igaz, hogy az ajám-dékot el lehetne szívni, vagy meg lehetne enni, de akkor mi marad a trafikos- nak és a süteményesnek, és holnap mit fog eladni?... Friss árut venni folyton? ... Akkor hol az üzlet?.., Mindenki élni akar. Csak a WC-és asszonnyal kompli­kált kissé a helyzet, mert rajta már csak úgy lehet segíteni, ha az ember egy este legalább tízszer áll fel az asztaltól illedelmes »pardon^-nal, amihez hozzáteszi, csak úgy egészen mellékesen: »Van valami aprópén­zed? .. .*< És Zozo ajkán, mire Sanyi har­madszor töltötte meg a poharát, megfagyott a mosoly a rúzs alatt. Igen, igaz.,. minden egyszerű és érthető, de hogyan kell véghez­vinni? ... Hogyan? Riadtan nézett szét. Talán segítsé­get remélt valahonnan,,. váltakozó piros, kék, zöld és narancssárga hangulatvilágí­tásban, szorosan egymáshoz simuló párok suhantak a parketten... Ott látta Héddyt is egy büszke, daliás hadnagy karjaiba borulva, aki úgy csodálta magyar királyi é$ anya­országi felsőbbrendűségét az Erdély- lyel kegyesen elfogadott erdélyiek­kel, hogy mindenkin keresztülnézett, és partnemőjének jelenlétét is, akit már halálra nyűtt és szorongatott, éppen hogy elviselte. Es Héddy olyan megadőan, engedelmesen vonszolta lábait a meg-megcsendülő sarkan­tyúk mellett, mintha soha sem vála­szolta volna azt Gyurkának, hogy: »Csakis veled ... csakis .. .•« Zozo gyorsan elfordította fejét. Soha ennyire kicsinek, gyengének és kiszolgáltatottnak nem érezte magát, mint ebben a pillanatban, mikor fel­mérte sorsát egy slaw-fox terjengős melódiájában... Félt, hogy össze- roppantják. felőrlik, mint ahogyan az ő fogai közt ropog és őrlődik a pirított sósmandula .., És akkor a tompított, hangfogós részegülésen túl. mely úgy ragadott mindenkit magával, mint a hínár, megpillantott egy feléje forduló, szép józan arcot. Csöndes, szomorú mosoly hatolt a leikébe... Tudor Adrian küldte. Tudor Adrian... istenem! Van a világon egy Tudor Adrian! — Na prosit, szivem!... — koc­cant poharához Doktor úr pohara és ő összerezzent. Mintha elvesztett volna valamit... Nem tudta, élte vagy csak álmodta az előbbi pilla­natot:, találkozást... Meri szerte­foszlott, semmivé lett, csak sápadó arcát látta tükröződni a gyöngyöző ital felületén, amint föléje hajolt. Újra egyedül volt. De nem, nem volt egyedül. Háta mögött őrködő, szigorú parancs szisszent: igyál! — Prosit... — válaszolta halkan, és mosolyogni próbált. De csak torz fintor lett belőle, mint valamikor régen, az ehő stepp-próbdkon, ami­kor tudta, hogy hiába minden: zuhanni fog! Aztán minden megoldódott. Szinte magától. Doktor úrnak kimeríthetet­len volt a vicc-tarisznyája, s bár ő egnikre sem figyelt, nagyszerűen mulatott mindegyiken. Nevetett, hogy ne kelljen nevettetnie ... Majd nevetett úgy általában mindenen . v i Azon, hogy nevet, hogy iszik, hogy sósmandulát ropogtat, hogy beszél és mozog. Mert már a pezsgő nevetett benne, amely súlyos, forró lávaként futotta be testét, hogy azután titkos törvényeknek engedelmeskedve, meginduljon visszafelé, immár köny- nyed, langyos és rózsaszínű pára­ként: gyöngyöző, kristályos kacagás­ként ... — Pardon... — csilingelte időn­ként illedelmesen, mert nem felejt­hette, hogy fel-fel kell állnia az asz­taltól, s ilyenkor mindig megkérdez­te, csak úgy mellékesen: — Vari va­lami aprópénzed?... És Doktor úrnak volt aprópénze és gúnyos mosolya is elég. — Valami újat anyám ... Rettene­tesen fantáziátlanok vagytok... Nos, úgy látszik. Doktor úr már minden konyhatitkot kiszimatolt... Azért az asztalra dobta az aprópénzt, és Zozo hajlandó volt érte kétszer- annyi viccet meghallgatni, s mind­egyiken külön-külön percekig nevet­ni... Aztán egyszerre torkán akadt a nevetés, s úgy maradt tátott szájjal (~Turcsa, valőszínűtlenül görnyedt 1 0' alak állt asztaluk előtt. Mint­ha egyenesen a parkettből nőtt volna ki, vagy mintha a páholy fölé bomló pálma sötét levelei közül pottyant volna ide. — Maki Majom., i Paprika Jan­csi... — Tessék? — Maki Majom -. i$ Paprika Jan­csi... Zozo borzongott. A kék hangulat- világításban a vén kucséber kifeje­zéstelen arca kísértetiesen imboly­góit a gumiszálakon rángatott, kérni. kus alakocskák felett. — Maki Majom... Paprika Jan­csi ... — mintha a csúfondáros üze­net egyenesen a pokolból jött volna. Doktor úr felnevetett. — Ha utánuk csinálod, öreg, mind megveszem!... Ráadást is adok! Az öreg azonban süket volt. — Maki Majom... Paprika Jan­csi... — ismételte gépiesen, aztán tovább ment. Már a szomszéd páholy előtt nyekeregte: — Maki Majom..-. Paprika Jancsi... Zozo szemsarkában megcsillant egy könnycsepp, Egy egészen pici, gonoszul meghúzódó könnycsepp . . . Düh, szégyen és keserű dac marko'ta torkát. És hirtelen úgy fordult, hogy háttal kerüljön mindenkinek. Háttal Adriánnak, háttal a parketten ölel­kező pároknak, háttal a csoszogó kucsébemek.,. Háttal egy egész világnak. Elkeseredetten támadott. Rögtön megsúgta Doktor úrnak, hogy a ru­határos tegnap felmondott neki, mert nem fizette ki a lakbért, *, Aztán, hogy a főpincérnél zálogban van az órája, s ha nem váltja ki: fuccs neki! Meghalt, mert szeretett!, *. Lázasan beszélt. Sietni, sietni, még annyian vannak hátra!, j, És nem bánta, hogy Doktor úr az asztal alatt szúrós térdei közé fogja izmosra tán­colt lábait, hogy fülébe suttogja sikamlós szellemességeit, ő felkiál­tott: — Jajj, hogy szeretem a csokolá­dét!.., Misi vegyél!... Később Misi keze már bátrabban kalandozott a lány kemény testén, s ott kutatott a zöld ruha fényes oldal­kapcsain, ahol kilátszott egy fehér derékdarabka, mint tavasszal az ol­dalban megülő vakító hófolt,. s — Te \ is megölelnélek! *=» Játszasd a nótámat, Misiim Azt mondja, hogy: »Megugrattak Hortobágyon.. .* Húszasért elját* szák... égy tízesért is . * csak küldd valami piát nekik.. 8 És újra ivott, mert Sanyi folyton ott állt a háta mögött, hogy azonnal újra tölthesse poharát. Közben szisz- szent szigorúan és ünnepélyesen* mintha »áment* mondott volna: Igyál! Iszunk, iszunk.. csak győzzük szusszal! —- »Maki.. i majom.. % Paprika Jan.. jan... esi...« fílmos pillákkal tekintett fel. A ^ kucséber? Nem. Az már el­ment ... Csak Sanyi bontogatja a harmadik üveg pezsgőt... Mert ez a Sanyi akárcsak a kucséber: való* ságos varázsló! Igen, igen, varázsló egy alázatos varázsló ... Nnna!.. Csak győzzük szusszal? Doktor úr egy pillanatra elfordU tóttá fejét, itt az alkalom: hoppá!.n Milyen buta ez a pohár!... Pont akkor borul fel, mikor színültig van itallal,.. Mert így is lehet, nem igaz?..: Régi trükk, de egyszer el­csúszik ... Igaz, Sanyinak nem tet­szik, a homlokát ráncolja ■.. Csomó munkával jár,., törölgetni, a&zhaL térítőt váltani.. ■, Sokkal egyszerűbb ha a torkán csúszik le... Igen ám, de ott már nem akar! * »• Pedig még mennyi innivaló van!... Mert akárhogy és akármint, a pohár csak megtelik!... Nem csoda, hú* szén ez a Sanyi varázsló. Különben ezt már leszögeztük. Ne marháskodó Zozo... Doktor úr a fogai között morogta: — Minden hájjal megkentek-.»» nem baj... azért vagy te Zozo És hirtelen a nyakába borult: — Jaj anyám, én olyan szegény magánya* ember vagyok!... Senkim a világon! .'.. Jössz-e velem aludni?... Mit szólsz?... Gyere velem te liba ...Te minden hájjal megkent, kedves libau. megfizetlek... akarod? — Cigarettát akarok! Lucky Strike ot! Chesterfieldet!. .i Halló, trafikos! ,.. Chesterfleidet, — kiáltotta Zozo, aztán megkapaszkodott az asztal szé­lében, és bambán maga elé bámult. /Mert tótágast állt már a világ '-'FI* mindennel, ami benne volt. A bársonyfotelek, a tükrös oszlopok, a zenekar a kottatartókkal és Kamilla, ott a túlsó sarokban az egyik pálma alatt, aki éppen most viszi ajkához a saját varázsitalát i.. Hogy nem ömlik ki?... Vajon miért? ... Iste­nem, hiszen ki kellene hogy ömöl­jön, hogy folyjon, hogy hömpölyög­jön és elárassza a mindenséget!.. -. De nem. Nem történik semmi sem. Kamilla feláll és táncolni meg egy.~ egy... kivel? Csak nem Doktor úr­ral?... Nem, dehogy... Doktor úr itt ül, és valakinek a combját szo­rongatja ... Kiét?... Nem számít; im Kamilla feláll és táncolni megy egy.« és ők úgy tesznek mintha tetszene nekik... Hát tegyünk mi is úgy.;« Hajtsuk szép csendesen a fejünk ide az asztalra és aludjunk... Aludjunk^ mint valamikor régen, mikor a pezs* gőtől elfutottak a rémek .n El fog futni Doktor Misi is... el. a Igyál! Igyál! Igryál! — Oh ... téged... Sanyinak hiv* nak? — Igen, művésznő. —■ Misi adjál nekim tartozom Csak ne lenne ez a kék hangulat* * világítás! Ez mindennek az oka!. Ez szívja erejét, ez üíi meg pilláit* agyát, lelkét, életét, n Apu meg m.it sem tud az egészről... Egyre csak ott gubbaszt az artisták asztalánál és bámul... és várakozik... Mire vár?, *.. Csak nem anyukát várja?! —- Jaj Misi.n adjál neki.n tar* tozom... És forog! Minden forog! Kéken forog, mint Doktor Misi keze két kicsi mellének libabőröző halma kö* zött... mint elhidegülő ajka a pohár fölött... Mint Sanyi parancsoló két szeme: igyál! Na jó, igyunk. i» művésznő: igyál! . ..És Gyurka? * ■. örül annak* hogy Zozo készül megbirkózni az egyetlen éjszakával, amely keresztül* húzza a fájó nappalokat. — Jaj, Misi, adjál nekem! Kelt!. -.« Tartozom., * útiköltségnek. i. száj* pirosítónak... marhaságnak. Kell! f7\oktor Misi hülyén bámulta & ^ számlát, ami* Sanyi éppen akkor tett eléje finom ezüsttálcáig Aztán felszisszent. — Nincs már!,. Kh&ebettél, Mi rinavó!. i * Kizsebeltél!..»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom